2014. október 31., péntek

A Piton és a lány a végéhez ért...



Kedves Olvasóim!
Ha hiszitek, ha nem, ez a nap is eljött. A Piton és a lány című történetem a végéhez ért…
Most tényleg nem tudom, hogy mit is írhatnék nektek, annyi emlékem van ezzel a történettel kapcsolatban.
Minden úgy kezdődött, hogy sokat kezdtem 2011 nyarán agyalni azon, hogy milyen lenne egy könyv, ami Piton szemszögéből mesélné el a történetet, mert rendkívül magával ragadott az ő karaktere, de korábban még nem is gondolkodtam azon, hogy én magam is írni kezdjek. Majd az egyik este egyszerűen nem tudtam aludni, s hirtelen a lelki szemeim előtt láttam, ahogy egy fiatal, sötét hajú, mardekáros lány kimegy Perselus asztalához, s addig agyaltam, még egy este alatt az első rész fő eseményszálát ki nem találtam. Majd még azon a nyáron meg is írtam, s ősszel el is kezdtem a második részt, és még 2011 decemberében létre is hoztam a blogomat.
Ez volt az eddigi legsikeresebb történetem, s egyben a legolvasottabb is, amit nem csodálok, hiszen csak egy Harry Potter fanfictionről van szó. Nagyon sok kommentet kaptam, főként az elején, több olyan olvasóm is volt, akik minden egyes frisshez írtak nekem véleményt, de azután szépen lassan eltűntek ezek az emberek. Ennek mondjuk az is lehet az oka, hogy az iskola, s a táncóráim miatt volt, hogy hónapokat kellett a folytatásra várni. De így is egy adott friss után rengetegszer lett megnyitva a blogom, még mái napig is, úgyhogy méltán hiszem azt, hogy még mindig jó páran olvastátok a történetet, s kitartottatok a végéig.
A legnagyobb köszönet pedig Rekanának jár, akinél szerintem senki sem szerette jobban a Piton és a lányt, s sokszor, miközben írtam, elgondolkodtam rajta, hogy vajon ez a rész mennyire fog tetszeni neki. Már a végére abban is biztos voltam, hogy melyik rész lesz az adott frissből a kedvence. Úgyhogy tényleg köszönöm a támogatásodat, s örülök, hogy örömet szerzett neked a történetem.
Nemsokára neki fogok kezdeni az egész sztori újraolvasásának, mert szerintem bőven lesz mit javítanom rajta, főleg az első két részen. Majd mindig kiírom, hogy meddig van fent javítva, s az első két részbe is szeretnék képeket beszúrni.
Remélem, tetszeni fog a befejezés. Előre szólok, hogy sírás veszély előfordulhat…
Mese :)

2014. október 22., szerda

A befejezés első része



Sziasztok!
Sajnálom, amiért másfél hónap alatt még nem sikerült hoznom a Piton és a lány folytatását. Ennek több oka is van. Mondjuk úgy, hogy nagyon nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy én azt szerettem volna. S, amikor írásra került a sor, nem éppen a fanfictionömet írtam, bevallom.
Azonban most az első részét elhoztam a befejezésnek, amit ettől a képtől olvashattok.


Remélem tetszeni fog nektek, s igyekszem a folytatással.
Valamint még mindig próbálok kiadót keresni a Félvérek harcának, most is épp egy válaszra várok. Nem adom fel, ezt megígérem.
Jó olvasást!
Puszi Mese