2017. november 17., péntek

Az élet nem tündérmese - 2Jae fanfiction - 1. fejezet



Első fejezet – Szerelem vagy mánia?



Youngjae:

Nincsenek emlékképeim édesanyámról, egyetlen árva emlékfoszlányom sem, pedig már öt éves is elmúltam, amikor rákban elhunyt. Apa sohasem beszélt róla. Csak egy eldugott fényképalbum volt az, ami tanúskodott anya külsejéről, és arról, milyen nagy szeretettel és odaadással nézett rám minden egyes fotón. Én szerettem eljátszani azzal a gondolattal, hogy talán vigyáz rám még a halálon túl is valamilyen szinten, mert abban az öt évben kialakult egy mély kapcsolat közöttünk, ami legalább tudat alatt örökre bennem fog élni.
Sokszor kértem időpontot általános iskolásan a sulipszichológushoz, persze apám tudta nélkül, hiszen dühös lett volna, ha rájön, hogy bárkinek is mesélek a magánéletünkről. De ez a nő hallgatott a találkáinkról, és nagyon sokat segített is nekem. Megfejtettük, hogy valószínűleg volt egy nagyon rossz emlékem, ami leblokkolta az agyamat, és az gátolt a visszaemlékezésben. Tehát valahol mélyen kellett lennie nem is kevés rejtett emlékemnek édesanyámról, és hittem benne, hogy egy nap ezek felszínre fognak törni.
De, akivel szinte minden együtt töltött percre emlékeztem, az Im Jaebum volt, az én mentsváram. Neki csodás családja volt, rengeteg szeretet kapott, amit nem félt megosztani mással is, köztük velem. Alapjáraton vidám természetem volt, talán ezért is tellett olyan sok időbe, hogy felismerjem apám valós személyiségét. Egy ideig próbált jó szülő lenni, két ember helyett is szeretni és vigyázni rám, de idővel egyre többször nyúlt az alkoholért, mintsem az én kezemért. Napról-napra kezdett elködösülni az elméje, viszont én ezt kisgyermekként nem láttam.
Egy ideig teljesen jóban volt Jaebum szüleivel, rengeteget jártak össze, és örömmel fogadta a segítségüket. Ez főként abból állt, hogy rengeteget voltam náluk, hogy apukám késő estébe nyúlóan dolgozhasson. Valamint vittek ide-oda magukkal. Még több egyhetes családi nyaralásukon is nyugodt szívvel vehettem részt, mint majdnem családtag. Olykor, mintha el is felejtettem volna, hogy ők nem a vér szerinti szüleim. Igazi családpótlékká váltak számomra. De soha, senki nem volt olyan fontos személy az életemben, mint Jaebum. Amint szomorkásabb voltam, ő rögtön rám mosolygott, és ezzel pici szívemet megtöltve élettel és reménnyel. Mikor kézen fogott, és maga után húzott játszani, akkor úgy éreztem, miénk lehet az egész világ. Ezen érzésem pedig tizenhét évesen sem változott. Miénk volt a világ, csak attól féltem olykor, hogy nem tudjuk majd együtt átélni azokat a csodákat, amiket tartogat számunkra.


Sose felejtettem el azt a napot, amikor apával vidáman siettünk a tengerpartra, amitől nem messze laktunk, hogy ő Jaebum szüleivel és néhány szomszéddal együtt főzőcskézzen, míg mi a barátommal a parton nagyban játszadozzunk. Tudom, hogy még egy furcsa halféleséget is találtunk, amitől mindketten rosszul lettünk. Ez is egyike volt annak a számos kalandnak, amiben együtt volt részünk, és reméltem, ebből jó sok lesz még a jövőben. Viszont, akkor, ott valami elkattant apám fejében, így üvöltözve Jaebum szüleivel, hazaráncigált. Ahogy a szikrázó Nap sugarai elbújtak, úgy éreztem, hogy az én szívemben is kihunyt akkor valami.
Bár Jaebummal továbbra is barátkozhattam, mert ekkor még szeretett annyira apa, hogy ezt ne vegye el tőlem, de a szüleivel nem találkozhattam. Rengetegszer jöttek oda hozzám az iskolában, mikor hozták vagy épp vitték Jaebumot. Ezt édesapám ki is szúrta, így ezentúl jobban figyelt arra, hogy a bejárati ajtóig kísérjen, és időben jöjjön értem, hogy ezeknek az általa nem engedélyezett találkáknak még csak a lehetőségét se hagyja meg. Párszor megkérdeztem, miért lett rájuk mérges, de csak annyit mondott, hogy bele akartak szólni az életébe, és abba, hogyan neveljem engem. Évek múltán tudtam csak meg, hogy igazából arra kérték, ne igyon annyit, és hogy bármennyire szeretnek és szívesen vigyáznak rám, próbáljon kicsit több időt tölteni velem, nehogy eltávolodjak tőle. Annyiszor kértek a jövőben bocsánatot tőlem, amiért ezt mondták neki, és így, mint fogadott fiúkat elveszítettek. De azért sokat üzengettek Jaebum által, akit továbbra is szívesen látott apám a házunkban. Mivel egy utcával laktak csak arrébb, így arra sem volt szükség, hogy a szülei kísérjék át.
Most azonban fogalmam sem volt, hogyan vágja ki magát a barátom apám előtt. Kijelentette Jaebum, hogy mint két szingli pasi, igenis elmegyünk a bálba. Az ilyen középiskolai bálok tartása nem volt szokás, de a mi sulinkban valamiért úgy döntöttek a tanárok és a diákok együttesen, hogy adnak neki egy esélyt, és ha problémamentesen zajlik a dolog, akkor akár ez egy állandó dolog is lehet. Bár én felhoztam Jaebumnak, hogy meghívhatnánk egy-egy lányt, legalább a látszat kedvéért, de valamiért mindig kerültek minket. Úgy néztek sokan ránk, mint egy ikerpárra, mert állították, hogy kívül-belül nagyon hasonlítunk, sőt, egyesek odáig is elmentek, hogy teljesen összeillünk, bár, hogy ezt pontosan, hogyan is értették, arra már nem tértek ki az illetők. Ahogy én sem tértem ki soha arra a tényre, hogy Jaebummal akarom leélni az életem. Ebben száz százalékosan biztos voltam. Én azzal is ki lettem volna békülve, ha a baráti kapcsolatunkat mélyítjük el, de a lelkem mellett a testemet is neki adtam volna egy életre.
Sokat beszéltünk a pszichológusommal a szexualitásomról, és egyszerűen képtelen voltam azt mondani, hogy meleg vagyok. Valahogy nem vonzottak a férfiak, sőt, egyfajta taszítást is éreztem az irányukba, ami valószínűleg összefüggött a rossz apaképemmel. De a nőkért sem rajongtam, hisz anyaképem meg egyáltalán nem volt. Bár Jaebum szülei abban a rövid időszakban, míg a közelükben lehettem, mentették a menthetőt, viszont az évek során már tényleg nem maradt más mentsváram, csak Jaebum.
A drága pszichológusommal, ha valamiben nagyon nem értettem egyet, az az volt, hogy nem egyszer hozta fel, hogy Jaebumba nem szerelmes vagyok, hanem egyfajta mániám alakult ki az irányába. Tény és való, hogy pici korom óta ő volt a mindenem, és már el sem tudtam képzelni nélküle az életem, épp ezért mindig, mikor nyaralásra ment a családjával, és huzamosabb ideig nem láttam, abba majd belehaltam. De akkor is, olyan csúnya szó volt a mánia a mi szívből fakadó kapcsolatunkra. Nem akartam beskatulyázni a viszonyunkat.
Olykor már azon gondolkodtam, hogy Jaebum nemcsak a legfontosabb ember számomra a világon, hanem ő maga az én világom, legalábbis a világnak azon egyetlen része, aki nélkül képtelen lennék élni. Nem is akartam. De mégis, néha elfogott egyfajta rettegés, hogy mi van, ha őt is elveszítem, ahogy édesanyámat, ráadásul ugyanúgy elfelejtem a közös emlékeinket, mert valami blokkolja az agyamat. De az, hogy elfelejtem Jaebumot, azzal lett volna egyenlő, hogy az egész életemet kitörlöm.
Mély elmélkedésemből a csengő hangja szakított ki. Tudtam, hogy apa csak, akkor fog elengedni, ha papírral igazolom, hogy iskolai rendezvényre megyünk, így az egyik tanárommal írattam igazolópapírt, aki még a telefonszámát is megadta, arra az eshetőségre, ha apám fel akarná hívni. De őt most a piáláson és tévézésen kívül más nem érdekelte, így aztán könnyedén megúsztuk a dolgot.
- Youngjae, csodásan festesz! – mért végig tetőtől talpig Jaebum, miután kiléptünk az ajtónkon.
- Ó, dehogyis! Mindig túlzol – legyintettem egyet a kezemmel, miközben elpirultam. – De te… Te aztán tényleg nem panaszkodhatsz! – jegyeztem meg, hiszen már szinte illegálisan jól nézett ki a fekete szmokingjába, főleg, hogy fekete haját hátra zselézte.
- Valóban tetszem? – virult fel arca a bókom hallatán.
- Jaj, Jaebum! – ráztam meg a fejem, hisz sohasem tudtam igazán reagálni arra, amikor akaratlanul bókoltam neki. Át is futott az agyamon, hogy talán most jött el az ideje, hogy színt valljak neki, hogy többet jelent számomra, mint egy barát.


Jaebum:

- Izgulsz, mi? – kérdezte édesanyám, miután kiszúrta, hogy le-fel mászkálok az előszobában, pedig már csak egy órám volt indulásig, és a külsőm még nagyon is megkérdőjelezhető volt.
- Az nem kifejezés – feleltem egy mély sóhajtás után.
- Felesleges, Kincsem. Hiszem, hogy ő is úgy szeret téged, ahogy te őt, ha nem jobban – mosolygott rám vidáman, miközben megsimította arcomat.
- Emlékszel még arra a bizonyos beszélgetésünkre?
- Arra a beszélgetésre gondolsz? – ráncolta a homlokát.
- Igen – bólintottam.
- Egy szavadat sem felejtettem el. Mindig is koraérett voltál, kisfiam, ezért sem lepődtem meg, hogy te előbb jöttél rá - ráadásul már tizenhárom évesen -, hogy a saját nemedhez vonzódsz, mint, hogy mi, a szüleid kiszúrtuk volna. – Látszott, hogy a fejében visszajátssza a jelenetet. – Olyan kétségbeesetten néztél rám, főleg, hogy addigra már megromlott Youngjae édesapjával a viszonyunk. Ahogy remegő kezedet megfogtam, és te végre kimondtad, hogy beleszerettél, nem is tudod, mennyire megkönnyebbültem. Azt hittem, hogy valami szörnyű dolgot akarsz közölni velem, erre kiderült, hogy annyit akartál csak elmondani, hogy a világ második legaranyosabb fiúját jobban szereted, mint egy szimpla barátot.
- Nem kevés szülőnek lett volna ez nagy érvágás! De hát én túlságosan jó helyre születtem. Bárcsak a szerelmem is elmondhatná ezt magáról! – sóhajtottam egyet, hisz mindenem odaadtam volna azért, hogy Youngjae velem éljen kényelemben, és nem mellesleg szerelemben.
- Kicsim, mi mindent próbáltunk megtenni érte, és gondolj abba bele, mi lenne vele, ha apád nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy tengerparti házat vegyünk! Youngjae életébe te nem véletlenül kerültél, és mi sem. És, ha majd betölti a tizennyolcat, lehet, hogy képes lesz végre lépni, és otthagyni az apját, egy teljesen új életet kezdve veled – fogta meg közben a kezem.


- De mi van, ha ő nem képes úgy szeretni, ahogy én őt? Anya, én azt szörnyen viselném – szöktek könnyek a szemembe. Magam miatt sohasem sírtam, a legnagyobb fájdalmat is képes voltam rezzenéstelen arccal elviselni, viszont, ha Youngjaeről volt szó, akkor semmi nem gátolta a könnyeimet. Megőrjített ez a fiú! – Lehet, hogy mégsem kéne neki elmondanom.
- Jaebum, ne kezdd megint! Hány éve tolod, halasztod a dolgot? Végre itt a tökéletes alkalom, hogy az iskolai bálon szerelmet vallj neki. Ha most is egérutat keresel, esküszöm, hogy én beszélek vele, azt pedig szerintem nem szeretnéd – nézett rám azzal a tipikus: „Igazam van, ne is ellenkezz!” nézésével.
- Rendben, akkor megyek készülődni! – indultam az emeletre.
Igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni a külsőmből. Vettem magamnak szmokingot, hajzselét és új parfümöt is. Mindent megtettem azért, hogy Youngjaenek tetszek. Persze, ha nem vonzódott hozzám, akkor az égvilágon semmi sem segíthetett, de tudtam, hogy nagyon szeret, és valamilyen módon vonzom őt, de, hogy ebbe volt-e bármilyen szexuális töltet, annak a kiderítése még előttem állt.
- Fiacskám, ha Youngjaet nem hatod meg ezzel a megjelenéseddel, akkor biztosan állíthatjuk, hogy heteró – jegyezte meg apa, anélkül, hogy bármi szarkazmus lett volna a hangjában.
- Ez tényleg így van – kontrázott rá anya. – Istenem, mindjárt elérzékenyülök! Jaebum első bálja! – lépett oda hozzám, hogy meleg, anyai ölelésébe zárjon.
- Ne túlozzatok!
- Túlzunk a fenét! Néha féltékeny is vagyok rád, hogy sokkal jobb képű pasi lettél, mint én – rázta a fejét apa, mintha tényleg neheztelne rám emiatt. – De ez benne van a pakliban, ha a világ legszebb nőjét veszi el valaki.
- Na, most túlzott! – eresztett el édesanyám, majd pár búcsúszó után engedték, hadd menjek.

Ennyire valószínűleg, akkor féltem Youngjaeék házának ajtaján bekopogtatni, amikor anyáékkal végérvényesen összeveszett az apja. Csak úgy ugrándozott a gyomrom, a pulzusom pedig az egekben volt. Bár nagyban utalgattam arra, hogy én kettesben szeretnék vele menni, mindenféle lányok nélkül, de fogalmam sem volt, hogy bármit is megértett-e a célzásaimból. Bárhogy kicsi korunk óta legjobb barátok voltunk, ez a szerelmi utalgatásos dolog számomra teljesen új volt, és számára is.
- Jó estét, uram! – nyitott ajtót az édesapja.
- Mi ez a bál, Jaebum? – kérdezte kertelés nélkül, miközben beengedett.
- Csak egy szimpla, iskolai buli, amin a tanárok is részt vesznek. – Mindenképp kiemeltem, hogy felnőtt felügyelet mellett leszünk, hátha ez hatásos lesz.
De ezután a gondolataimat elterelte Youngjae és a csodás látványa. Eredetileg nem akart magának szmokingot venni. Azzal jött, hogy felesleges puccnak tartja, de pontosan jól tudtam, hogy szimplán nincs pénze ilyesmire költekezni. Mióta tisztába kerültem a vagyon fogalmával, és rájöttem, hogy míg az én családom gazdag, addig ő az édesapjával épphogy nem mondhatóak szegénynek, ahogy csak tudtam, segítettem. Bár nem fogadott el tőlem konkrétan pénzt, de megoldottam másként a dolgot. Direkt több kaját vittem a suliba, hogy ő is mindig jól lakjon. Születésnapjára és karácsonyra mindig rengeteg dolgot vettem neki, amikről egytől-egyig tudtam, hogy tiszta szívéből vágyik. Ilyenkor persze nem mondhatott nekem nemet, hisz folyton azzal győzködtem, hogy az ő boldogsága számomra nagyobb ajándék, mint amit ő kap tőlem. Szerencsére ez a szöveg mindig bevált, sőt, egy idő után már el se kellett mondanom, mert eszébe sem jutott ellenkezni. Ezt persze kihasználva random alkalmakkor is megleptem egy-egy dologgal. Most is így tettem a szmokinggal. Mikor saját magamnak mentem el venni, akkor neki is néztem egyet. Természetesen tisztában voltam vele, milyen méret lenne rá jó, és így legalább ki tudtam egy olyan darabot választani, amiben biztosra vettem, hogy imádni fogom. Miután megkapta tőlem, kértem, hogy próbálja fel, hogyha véletlen nem lenne rá jó, akkor még ki tudjam cserélem. Bár állította, hogy felvette, de mivel tudtam, hogy mikor hazudik, így nem hittem neki. Épp ezért csak reménykedni tudtam benne, hogy tényleg jó lesz rá a méret. De, amikor megpillantottam, nemcsak szimpla választ kaptam erre, hanem olyan pillangókat is a gyomromba, amik éreztem, hogy ki akarnak törni belőlem. Ha kettesben lettünk volna, lehet, hogy azonnal rávetem magam, elhagyva a nagy szerelmi vallomást.
Ő csak kedvesen rám mosolygott, majd odaadta az édesapjának azt az igazolást a bálról, amit még együtt kértünk az egyik tanárunktól. Szerencsére most épp olyan kedvében volt az apukája, hogy az italján kívül más nem igazán tudta érdekelni. Amint megnyugtatta magát, hogy tényleg nem egy sátánista partyra megyünk, már ült is vissza a pohár sörével a kanapéjukra, és bekapcsolva a tévéjüket, kényelembe helyezte magát. Annyiszor gondolkodtam már rajta, vajon én milyen ember lettem volna, ha a saját szüleim is hasonlóak. De most nem ezen akartam elmélkedni.
- Youngjae, csodásan festesz! – szememet ismét végig futtattam rajta tetőtől talpig, miután kiléptünk az ajtajukon.
- Ó, dehogyis! Mindig túlzol – legyintett a kezével, miközben bárhogy próbálta leplezni, elpirult. – De te… Te aztán tényleg nem panaszkodhatsz! – bókolt most ő nekem, amitől csak még izgatottabb lettem.
- Valóban tetszem? – kérdeztem, miközben a nevetőizmaim már fájtak a nagy vigyorgástól.
- Jaj, Jaebum! – rázta meg azt az imádnivaló buksiját, majd miközben beszállt az autómba, akarva-akaratlanul alaposan megnéztem a fenekén feszülő nadrágot.
- Jaebum, tartsd féken a hormonjaidat!  De legalább tényleg sikerült tökéletes szmokingot választanod neki – nyitottam ki ezen gondolatokkal a kocsim ajtaját, hogy elvezessem őt élete remélhetőleg egyik legjobb éjszakájába.


(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2017. november 14., kedd

Tört angol - MarkJin fanfiction - 15. fejezet



Tizenötödik fejezet – A napsugár és a tükörképe

 



Jinyoung:

- 2Jae egy házban, ezt el sem hiszem! – vetette bele magát Jaebum karjaiba Youngjae, amint megérkezett. Édes pofák voltak. Le sem tagadhatták volna, hogy együtt nőttek fel.
- 2Jae? – kérdeztem vissza, mivel még sohasem hívták így magukat előttem.
- Ó, igen, ez a közös nevünk, ami jelképezi a szoros barátságunkat – ráncolta a szemöldökét Jaebum.
- Nem kell magyarázkodni, csak még nem hallottam – mondtam mosolyogva, hogy oldjam a feszültséget, ami nem értettem, miért kerítette hatalmába a barátomat.
- Még én találtam ki jó pár évvel ezelőtt, mivel poénnak tartom, hogy Jaebum nevének eleje megegyezik az enyém végével. Mintha a sors is azt akarta volna, hogy a mi életünk összefonódjon – magyarázta lelkesen Youngjae, aki kicsattant a boldogságtól. Hát erről a kisugárzásáról beszélt nekem Jaebum.
- Elfértek majd egy szobában? – néztem ismét a barátomra, aki egy intéssel hívott mindkettőnket a hálójához. – Tádám! – tárta ki előttünk az ajtót, és a látvány, ami bent fogadott, nagyon meglepett. Jaebum holmijainak fele eltűnt. Hogy hova, arra kíváncsi lettem volna, de sejtettem, hogy nem dobta ki őket, csak elpakolta valahova. Talán egy-két dolgot a szüleihez vitt haza. De büszke voltam rá, hogy lejjebb adott az igényeiből Youngjae miatt.
- Ó, de aranyos vagy! Biztos nem kis fáradtság volt helyet csinálnod nekem – ölelte meg ismét Youngjae, a barátom lelke pedig láthatólag feltöltődött ezen gesztusa által.
- Na, akkor nem is zavarlak titeket, rendezkedjetek be! Én addig rendelek ebédre kínait, amit megszavaztunk a többiekkel. Neked is jó lesz? – néztem házunk legújabb lakójára.
- Hát persze! – felelte továbbra is vidáman, én pedig bezárva, az immáron közös szobájuk ajtaját, kettesben hagytam őket.



Mark nem volt képes senki irányába igazán nyitni, amióta idekerült. Még Jackson volt az, akivel ápolt is valamilyen baráti kapcsolatot, már csak azért is, mivel ő tudott egyedül kommunikálni vele rajtam kívül. A többiek mellett pedig szépen eléldegélt, ami nem volt épp a legjobb megoldás, és már épp azon voltam, hogy felhozzam ezt neki, amikor Youngjae az érkezésével képes volt áttörni azt a gátat, ami Yugyeom, BamBam és Jaebum számára másfél hét alatt sem ment. Mark azonnal beszélgetésbe kezdett vele, amint egy légtérbe kerültek, már persze amennyire ez a tört angoljával ment. Youngjae pedig ugyanolyan nyitottsággal fordult felé, mint felém, és semmilyen formában nem utalt arra, hogy Mark beszéde minden, csak nem tökéletes. Én pedig percről-percre jobban örültem annak, hogy ideköltözött hozzánk.
Azonban volt egy furcsa pillanat Jaebum és köztem. Elkaptam, ahogy a két fiút nézi, és mikor tekintete az enyémmel találkozott, volt némi féltékenység benne, amit nem értettem. Csak nem attól félt, hogy Youngjae jobban megkedveli Markot, mint őt? Ez annyira rá jellemző félelem lett volna, viszont közben túlságosan gyerekes hozzáállás is, ami viszont nem vallott rá. Még hogy Youngjaenek ne Jaebum legyen a legjobb barátja! Ez már csak azért is volt túl abszurd ötlet, mivel mással nem ápolt igazán közeli barátságot, míg Jaebumnak ott voltam én is, úgyhogy előbb féltékenykedhetett volna Youngjae rám. Plusz a többiek is fontosak voltak Jaebum számára. Bár Youngjaenek is voltak haverjai, de igazi barátai nem. Viszont reméltem, hogy mind azok leszünk neki idővel, viszont, ha Jaebum hasonlóan árgus szemekkel nézett mindenkire a jövőben, aki nyitni próbált Youngjae felé, akkor féltem, hogy itt még gondok lesznek. Ráadásul Markra volt most láthatólag féltékeny, mintha nem vette volna észre, hogy alig mert rajtam kívül mással szóba elegyedni szegény fiú. Itt nekem valami nem tetszett.

Mark:

Nem tudtam, mire számítsak Youngjae érkezésétől. Tény és való, hogy már, akkor szimpatikus lett nekem, mikor legutóbb együtt vacsorázott velünk, de mégis volt bennem egy kis félsz, hogy egy újabb embert kell befogadnom az életembe. Viszont pont, az volt, amiért azonnal nyitottam felé, hogy Youngjae is teljesen új volt itt, sőt, nálam is frissebb tagja a csapatnak, így most először, mióta itt voltam, valakivel szemben többlettudásom és tapasztalatom volt. Ez persze nem azt jelentette, hogy bármilyen előnyt gyakorolni szerettem volna Youngjae felett, hanem szimplán arról, hogy vele úgy beszélgethettünk, mint két átlagos fiú, akik hirtelen belecsöppentek életük legnagyobb álmába. Ráadásul volt valami a kisugárzásában, ami megfogott és jobb kedvre derített. Még az sem zavarta, hogy töröm a koreait, helyette ő is próbálkozott az angollal, ami nem csak a szörnyen kevés tudása miatt volt nagyon vicces, hanem mert eléggé furcsa volt a kiejtése. Már szinte sírva nevettem azon, hogyan tesz még rá egy lapáttal direkt, hogy szórakoztasson. Nagyon kedves srác volt, és ismét hálás lehettem a sorsnak, hogy ő is pont most költözött be.
Mikor Jaebumra és Jinyoungra néztem, melegség fogta el szívemet, hisz Youngjaehez Jaebum állt a legközelebb, hozzám pedig Jinyoung, és az, hogy mi is azonnal összebarátkoztunk, nagyon jó előjel volt. De mégis, Jaebum most másként nézett rám, mint eddig bármikor. Lehet, hogy nem volt beszédes az irányomba, de mindig áradt belőle egyfajta kedvesség, bátorítás, most viszont valami negatív dolog is megfűszerezte a tekintetét, amit talán maga sem vett észre, hogy rajtam hagyott. Viszont nem engedtem, hogy hirtelen jött vidámságom és lelkesedésem odavesszen ezzen pillantással. Annál sokkal több kellett volna, hogy elvegye mindezt tőlem.


- Látom, tök jól elbeszélgetettek Youngjaevel – konstatálta Jinyoung pár órával később, mindezt persze angolul. Olykor el is felejtettem, hogy nemrég még milyen akadozottan ment neki.
- Igen, nagyon kedves fiú, és olyan életvidám. Örülök, hogy most már ő is velünk él. De… - nem tudtam magamban tartani a dolgot.
- De mi? – ráncolta a szemöldökét, amitől nagyon aranyos volt. Bár mikor nem volt az?
- Jaebumot zavarja, hogy ilyen hamar összebarátkoztam vele? – kérdeztem rá, hátha ő magyarázatot tud adni arra a furcsa pillantásra.
- Nem tudom. De nekem is feltűnt, hogyan nézett rátok, és ki fogom deríteni, mi baja volt, ígérem – mosolygott rám biztatóan. Lehet, hogy az elmúlt napokban csak úgy szórta ezeket a mosolyokat felém, de a szívem attól még mindig gyorsabban kezdett dobogni, akárhányszor megpillantottam.

Jinyoung:

Youngjae már két hete velünk élt, és napról-napra egyre inkább úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna. Mindenkivel azonnal megtalálta a közös hangot, és ahogy azt Jaebum előre látta, tényleg képes volt még a kevésbé lendületes napjainkba is vidámságot csempészni, pedig volt, hogy csak este voltunk mind a heten együtt, hisz ő csak szóló projektbe kezdett. Jaebum pedig így már konkrétan ketté szakadt, hol neki segédkezett, hol mi ötünkkel volt. De mivel Jacksonnal ketten, amit csak tudtunk, magunkra vállaltunk, így aztán nem volt ezzel semmi gond, de a viselkedésével annál több. Jaebum egyszerűen kifordult önmagából. Persze, túl volt terhelve, de mikor az utolsó bőrt is lehúzták rólunk a JJ Project debütálása előtt, még akkor sem volt fele ilyen zaklatott és ingerült. Állandóan kérdezgettem, mi baja van, de nem volt hajlandó semmi épkézlábat mondani, viszont tudtam, hogy egy idő után meg fog törni. És kinek, ha nem nekem öntené ki a szívét?

- Na, jó, most már elég Jaebum! Nem bírom tovább ezt nézni. Az előbb majdnem a torkomnak ugrottál, amiért nem dicsértem meg kellően Markot a mai munkája miatt. Mintha nem közöltem volna vele, mennyire ügyes volt. De máskor meg rá akarod vetni magad, mint aki már a jelenlététől is rosszul van. Mondd csak, mi bajod van? És ne is próbáld tagadni! Ráadásul abban is biztos vagyok, hogy mindez akkor kezdődött, amikor Youngjae ideköltözött. Csak azt nem tudom, mi is kezdődött el – kezdtem bele kimérten, miután kettesben lettünk az egyik stúdiószobában, de közben hangleejtésemmel próbáltam a tudtára adni, most nincs mivel kibújnia a válaszadás alól.
- Figyelj jobban Markra, jó? Nem akarom, hogy úgy járj, mint én – felelte szomorúan, miközben elfordult tőlem. Remegett, ami nem volt rá jellemző. Valamit mélyen elfojtott magában, és engem pedig egyre inkább furdalt a kíváncsiság, vajon mit.
- Miért, te, hogy jártál?
- Nem könnyű, Jinyoung. Annyira azt akartam, hogy itt legyen a közelemben. Talán… sőt, biztosan az volt a legnehezebb abban, amikor elkezdtünk trainingelni, hogy elválasztottak tőle. Akkor elhatároztam, hogy egyszer majd együtt élek vele, és a lehető legtöbb mindent meg fogok azért tenni, hogy ő is elérhesse az álmát. És most úgy néz ki, hogy ez is eljött – mesélte, de én még mindig nem értettem, hol itt a bibi.
- Eddig minden a legnagyobb rendben is ment. De, hogy jövünk mi ide Markkal? Mármint az biztos, hogy én is próbálom segíteni őt, ahol csak tudom, és bár korábban nem ismertem, örülök, hogy együtt lakik velünk. Szerintem mindketten jól meglesznek itt – próbáltam biztatni, de amint szembefordult velem, és üveges tekintetét megláttam, tudtam, félreértelmeztem, amit mondott.
- Jinyoung, sokat figyeltem mostanában Markot. Még maga sem tudja, de fülig szerelmes beléd, és te is belé, csak a végtelen makacsságod ezt az érzést mindenféle baráti bebeszéléssel próbálja elnyomni, de már nem fogja sokáig, a szíved egyszer át fogja venni az irányítást az agyad felett. Mark minden egyes gesztusa feléd azt sugallja, hogy imád téged, úgy, ahogy vagy, és nem csak, mint barátot – mondta bátorítóan, de továbbra is szomorkásan, én pedig elpirultam, mert tudtam, hogy nem kevés igazság van abban, amit mondott. De most mégsem ezzel akartam foglalkozni, hanem azzal, hogy őt mi bántja, mert még mindig nem tartottunk annál a résznél. – Ne járj úgy, mint én!
- Már megint ezzel jössz. De még mindig nem értem, te, hogy jártál. – Minél tovább húzta az időt, annál idegesebb lettem.
- Azt hittem, könnyebb lesz magamba fojtanom az érzéseimet, ha mindennap látom, hisz már csak az, ha rápillantok, feltölti a szívemet. De minden csak rosszabb lett, sokkal rosszabb – fogta kezei közé a fejét.
- Mióta van ez, Jaebum? – kérdeztem, hisz végre megvilágosodtam.
- Mi mióta van?
- Mióta vagy szerelmes Youngjaebe? – mondtam ki kertelés nélkül mindezt.
- Nem sokkal azután jöttem rá, hogy mi ketten összekerültünk, mint JJ Project. Már előtte is sejtettem, hogy a fiúkhoz vonzódok, de csak azután eszméltem rá, hogy én konkrétan szerelmes vagyok a legjobb barátomba, hogy elszakítottak tőle. Mármint én vállaltam ezt az életet, és tudod, hogy egy percét sem adnám fel, hisz mi ketten remek páros vagyunk és leszünk is Jinyoung, de… a hiánya majd megölt, és ez idővel sem akart elmúlni. – Láthatólag megkönnyebbült, hogy végre valakinek őszintén beszélhetett az érzéseiről.
- Miért nem mondtad el, legalább nekem?
- Így éreztem helyesnek. Azt pedig semmiképp sem akartam, hogy a többiek tudják. Mármint, veled sincs senkinek semmi baja, de akkor is, féltem, ha nyíltan vállalom, nem fogom tudni magamba fojtani a Youngjae iránti érzéseimet. Ez egy olyan titok volt, amit olykor magam előtt is elfedtem. De te anélkül segítettél nekem, hogy tudtad volna – mosolygott rám.
- Igen? És pontosan mivel? – lettem kíváncsi.
- Azzal, hogy makacskodsz itt nekem Markkal, mikor szinte már egyértelmű, hogy szerelmes vagy belé. Általad jöttem rá, milyen butaság elfedni az érzéseinket. Csakhogy te más helyzetben vagy, mert tudom, hogy Mark is viszontszeret téged, de olyan kis ártatlan és tapasztalatlan, hogy nem fogja belátni, ha te nem lépsz. Viszont Youngjae… Mióta az eszemet tudom, a legjobb barátom, észrevettem volna, ha vonzódna a pasikhoz. De egyre sem nézett úgy soha, míg nem egy nőtől szokott leesni az álla. – Az utolsó mondatának tartalma láthatólag mély sebeket hagyott a szívén.


- Jaj, te! – zártam karjaim közé, amit ő is viszonzott. – Ha én ezt korábban tudtam volna!
- Jobb volt ez így, nem terheltelek a hülyeségeimmel.
- Még hogy hülyeség! Ehhez képest az én szerelmi életemet nagyban elemezgeted, de előttem ilyen sok időn át titkoltad az érzéseidet – kicsit sérelmeztem mindezt. – Pedig, ha Youngjaebe szerelmes vagy, akkor egyértelműen én maradtam az egyedüli személy a legjobb barát pozíciójára. Ilyen még egyszer ne forduljon elő! – néztem rá komolyan.
- Rendben – bólintott bágyadtan.
- De biztos, hogy nem érez irántad semmi többet? Hisz te vagy a mindene, Jaebum – jegyeztem meg.
- Csak tudnám, ha érezne!
- Ahogy ő tudja, hogy te szerelmes vagy belé, mi? – húztam fel a szemöldökömet. – Bár tény és való, előttem is jól titkoltad, de neki azért jobban ki kellett volna szúrnia.
- Mit csináljak, Jinyoung? Így, hogy folyton itt van körülöttem, még nehezebb megállnom, hogy ne valljak be neki mindent.
- Azt meghiszem. El kell neki mondanod. De, ha már ennyi időt vártál, akkor meg kell találni a legjobb módját annak, hogyan közöld vele mindezt. Majd együtt kiötlünk valamit.
- Rendben – bólintott, miközben arca sápadt volt. – És gondolom, közben rájöttél, hogy azért viselkedtem mostanában furcsán Markkal, mert féltékeny voltam, amiért hirtelen közel került Youngjaehez.
- Jaj, te! – zártam ismét karjaimba, mire Mark, mintha tudta volna, hogy róla volt szó, benyitotta abba a kis stúdiószobába, ahol kettesben voltunk.
- Ó, bocsánat, nem akartam semmit megzavarni! – fordult is ki zavarában.
- A ti helyzeteteket is meg kell oldani, ugye tudod? – nézett rám Jaebum, eleresztve.
- Tudom… tudom. De még nem vagyok rá kész – sóhajtottam egyet. – Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy igazad van, többet érzek iránta, mint barátság, viszont még nem vagyok képes magasabb szintre emelni a kapcsolatunkat, még ha ő benne is lenne. Meg amúgy is, annyira törékeny. Még nincs itt ennek az ideje. Viszont a ti időtök eljött Youngjaevel.
- Bárcsak igazad lenne ebben! De félek, hogy akár a barátságát is elveszíthetem, amit viszont nem élnék túl – mondta, és kihallatszott a hangjából a rettegés.
- Biztos vagyok benne, hogy ez nem fog bekövetkezni – jelentettem ki magabiztosan. – Az természetesen előfordulhat, hogy sohasem fog tudni úgy szeretni, ahogy arra te vágysz, de hogy akkor is a barátod marad, abban százszázalékosan biztos vagyok. Hisz mit ér egy napsugár a tükörképe nélkül?
- A napsugár és a tükörképe… - ízlelgette szavaimat. – Ez tetszik.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)