Sziasztok,
ugyanazon a blogon, mint múltkor (http://kritikanektek.blogspot.hu/) jelentkeztem megint egy blogversenyre, ahol
harmadik lettem, valamint egy másikon is ahol megosztva negyedik (http://alsynia.blogspot.hu/). Mondanom sem
kell, hogy milyen elégedett vagyok és ennek tetejébe, az utóbbi blog
tulajdonosaitól kaptam egy díjat a támogatásomért, amit nagyon szépen köszönök
és ilyen tehetséges, rendes embereknek, mint ti bármikor.
Itt
van az a kép, amit kaptam tőlük. Mind a három képviseli az egyik történetemet.
(Szerintem nem nehéz kitalálni, hogy melyik, melyiket.)
És,
ha már ennyi blogversenyen veszek részt nekem is megjött a kedvem, hogy csináljak
egyet, mivel én is nagyon szeretném értékelni más munkáit, és ezzel szerintem képet
kaphatok arról is, hogy én hol tartok.
Részletek:
1;
Pontozás:
Fejléc:
10 pont.
Blog
designe: 5 pont.
Ha
írsz történetet az szintén:10 pont. (Ha többet is, akkor mindegyikért ennyi.)
Számít
még az, hogy milyen gyakran kerül fel a friss. Ha hetente az: 15 pont, ha kéthetente
az: 10 pont, a rendszertelen felrakás (az esetben, ha ennél többet kell várni a
frissre): 5-0 pont.
A
rendszeres olvasók is egy-egy pontot érnek.
Vasárnapig
jelentkezhetek és hétfőn már kint is lesz az eredmény.
Az
első három helyezetett hírdetni fogom 1 hónapig a blog jobb oldalán képpel.
Mind
a hárman kapnak egy-egy oklevelet.
Az
első helyezettnek a rendszeres olvasója leszek.
Sok
szerencsét és komiban jelentkezzetek. Nem kell más csak a blogotok címe és a nevetek.
Puszi
Mese.

25 megjegyzés:
Szia!
Örülünk, hogy tetszik, és köszönjük a szép szavakat:)
Szeretnénk jelentkezni a versenyre:)
Név: Faye és Alsynia
Blog: http://alsynia.blogspot.hu/
Csak ősszinte voltam, és jelentkezés elfogadva.
Puszi Mese.
Szia. Szeretnék jelentkezni. :)
Név: Jessica
URL: http://www.igyvan.blogspot.com
Már pontozlak is téged:)
Szija!
Én is szeretnék jelentkezni.
Név: Engi
Blog: http://engicrazydreamworld.blogspot.hu/
Okés, akkor megyek hozzád is pontozni:)
Szia!
Jelentkezni szeretnék! :D
Név: Janey Rose
Blog: http://janeyrosestory.blogspot.com
Szia!
Jelentkeznék. :)
Név: monikawaheed
Blog: http://fagyossziv.blogspot.hu/
Szia,
szeretnék jelentkezni a versenyre.
Név: Lenora
Blog: http://likeascream.blogspot.hu/
Hello!
Én is jelentkeznék :)
Név: Libricica
Blog: http://stellabrandy.blogspot.com/
Hello.jelentkeznék
Név: twilightfan
Oldalam:kritikanektek.blogspot.com
Szia! Én is jelentkeznék! :)
Nevem: Anna Love ♥
Blogom: madcapgirllove.blogspot.com
Örülök, hogy ennyien jelentkeztettek:)
Végig pontoztam mindenkit.
Remélem lesztek még sokan, mert nagyon jó ezt csinálni, és látni, hogy mennyi jó blog van:)
Szia Mese!
Én is szeretnék jelentkezni :)
Név: Cassy Crockett
Blog: http://segreto-di-sangue.blogspot.hu/
Puszi
Szia Mese!
Én is szeretnék jelentkezni:)
Név:Anett
Blog:http://choiceismine-anett.blogspot.hu/
Szia.
Szeretnék én is jelentkezni.
Név: Phineas
Blog:http://robsteenn.blogspot.hu/
Puszi
Örülök nektek:)
Végig pontoztam mindenkit:)
Szia!
Köszi, hogy szóltál a versenyről. Mivel kíváncsi egyén vagyok, hát... jelentkezem rá. ;)
Né: Freeb
Blog: http://freebfanfictions.blogspot.hu/
Pusza
Örülök, hogy te is jelentkeztél:)
Szia!
Ha még lehet akkor én is jelentkeznék.
név: judit
blog: http://judittortenet.blogspot.hu/
Igen még lehet:)
Szia!
Én is jelentkeznék, ha még belefér.
Név: Lilly
Blog: http://again-again00.blogspot.hu/
Szia jelentkeznék.
Név: verseny
Oldal: versenyekblogja2.blogspot.com
Igen, ma még lehet:)
Megjegyzés küldése