2019. június 25., kedd

Az élet nem tündérmese - 2Jae fanfiction - 7. fejezet

Hetedik fejezet: Elérjem a célom


Jaebum:

- El kell menned innen, Jaebum – ragadta meg a karomat Youngjae, amikor odalopództam hozzá az udvarukon az incidens másnapján. – Apa bármikor kijöhet a házból és megláthat.
- De miért maradtál vele? Hiszen bántott. Nem gondolhatod komolyan, hogy hagyni fogom, hogy itt tartson – fakadtam ki értetlenül, ráadásul már látható nyomai voltak a bántalmazásnak, ami az én lelkemet bántotta szörnyen.
- Sajnálom, de ez a helyes döntés: apával kell lennem – suttogta, miközben karomat tartó keze vad remegésbe kezdett, ezzel is jelezve, mennyire vívódott legbelül.
- Őt választod helyettem? – kérdeztem, és vártam, hogy azonnal megcáfoljon, hiszen azt hittem, sokkal fontosabb voltam számára, mint az apja.
- Igen, legalábbis átmenetileg. – Elárulva, sőt meggyalázva éreztem magam azon a délután, ahogy életem szerelme ellökött magától, hogy az alkoholista apjával maradjon. Nagyobb fájdalmat nem igazán tudott volna okozni nekem. Mintha egy kés végighasított volna a mellkasomon, hogy egyenesen megcélozza a szívemet, ami így is már lüktetett a kíntól.
- Mennyi idő ez az átmenetileg? – rá se bírtam nézni, amikor ezt kérdeztem.
- Nem tudom.
- Tudsz te egyáltalán bármit is?! - ordítottam dühösen, amivel elértem, hogy az apja kijöjjön a házból.
- Jaebum, megmondtam, hogy hagyj minket békén. Hidd el, ez lesz a legjobb mindannyiunknak. – Meglepően, mintha józan lett volna, és a hangtónusa nem volt se nem fenyegető, se nem szidalmazó, szimplán csak kérlelő. De nem hatott meg; engem semmiképp sem.
- Maximum magának lenne ez a legjobb.
- Jaebum, én kérlek, hogy menj el! Fogd már fel, az élet nem tündérmese, te pedig nem egy szőke herceg vagy, aki kiment innen. Tévedtem, amikor azt hittem, ez a jövőnk. Nem lehetünk egymáséi… még. – Az utolsó szót csak suttogta, mintha egy apró üzenet lett volna nekem, hogy más helyzetben mást mondott volna, de az apja jelenlétében nem tehetett másként. Bíztam benne, hogy tényleg így volt, és csak ezért hagytam ott aznap.

Már két hét telt el azóta az eset óta, mégis újra és újra ezzel álmodtam, ráadásul mindig filmszerűen, teljesen pontosan. Mintha az agyam ezzel akarta volna felhívni rá a figyelmemet, hogy tényleg nem adhattam fel: Youngjae és én együtt lehettünk, csak nem a jelenben. Azonban minden ilyen álmom után úgy éreztem, hogy megfulladok a mellkasomat nyomó súlytól. Mintha valaki ült volna rajta, és csak épp annyi levegőt engedett beszívnom, ami a létminimumhoz szükséges volt. A lelkemben lévő gyűlölet Youngjae apja és maga az élet iránt egyre csak nőtt és nőtt. Tudtam, ezzel elsősorban a saját lelkemet mérgeztem, de képtelen voltam gátat szabni az utálatomnak. Legszívesebben eltakarítottam volna a Föld felszínéről azt a férget, aki a szerelmem apjának merte nevezni magát. Kirázott a hideg, ha csak rá gondoltam. Lehet, hogy nem volt szép dolog, de folyton eljátszottam azzal a gondolattal, hogy az élet majd visszaadja neki mindezt, és reméltem, hogy kamatostul. És az volt az egészben a legtragikomikusabb, hogy biztos voltam benne, legbelül úgy hiszi, ezzel védi a fiát és így jó apa. Én pontosan jól tudtam, milyen egy igazi, szerető és gondoskodó apa, akinek anyával tényleg mi voltunk a legfőbb kincsei a világon. Épp ezért a szüleimet is nagyon megviselte, hogy végig kellett nézniük a depressziómat. Nem tudtam mit kezdeni magammal: olvasgattam, filmeztem, sokat úsztam és futottam, de egyiket sem szórakozás képen, hanem hogy eltereljem a figyelmemet Youngjaeról.


Azonban most eldöntöttem, hogy legalább a számítógépet bekapcsolom, és megnézem, mi hír a nagyvilágban, ha már az elmúlt két hétben teljes mértékileg kivontam magamat a forgalomból. Kakao Talkon semmi érdemleges nem fogadott, a bejött üzeneteimet egy az egyben ignoráltam, mert nem tudtam volna sok mindent írni arra, mi újság velem. A kérdezők nagy része biztosra vettem, hogy egy: „Szia, minden rendben, és veled?” válasznál többre nem volt kíváncsi, hiszen Youngjaen és a szüleimen kívül mindenkivel csak felületes kapcsolatom volt. Épp ezért igen hamar áttértem az e-mailjeimre, ahol viszont egy ismeretlen névről kaptam üzenetet „Magyarázat” címmel.
- Csak nem? – suttogtam meglepettségemben. De féltem elhinni, hogy valóban Youngjae írta. Hirtelen nem tudtam, megmerjem-e nyitni vagy sem. Persze végső soron győzött a kíváncsiságom, és amint láttam, hogy tényleg a szerelmem üzenetéről volt szó, a szívem hevesebben kezdett verni, a szemeim pedig kitágultak, ahogy falni kezdtem a sorait. – Tudtam!
Gyorsan lerohantam a szüleimhez, hogy nekik is elmondjam, milyen idióta voltam, amiért nem néztem meg az e-mail fiókomat, hiszen tudhattam volna, hogy Youngjae megtalálja a módját, hogy üzenjem nekem. Azonban sok jó hírt nem tudtam meg a leveléből. Beszámolt az anyukája halálának körülményéről, és arról, hogy életében nem érezte még ilyen közel magát az apjához. A férfi biszexualitásáról is írt, így teljesen új szemszögből rávilágítva a nagy ellenállására. Viszont Youngjae valamiért kitalálta, hogy elhiteti vele, hogy próbálkozik egy lánnyal, és majd utána előadja neki a nagy szakítást, ezzel észhez térítve, hogy ő nem olyan, mint az apja: őt tényleg csak a férfiak vonzzák, de azért megpróbálta. Már lett is egy álbarátnője, akivel ezt végig akarta vinni.
Nekem ettől az egésztől felfordult a gyomrom: még hogy Youngjae egy nő oldalán, ha csak színlelésből is, mindezt az alkoholista apja miatt. A szüleim se értették meg, de ők mégis arra jutottak, hogy egész jól is elsülhet ez az egész, míg én semmi biztatót nem találtam mindebben.
- Az én szerelmem közelébe se menjen egy lány, és kész! – makacskodtam.
- Jaebum, Youngjae önálló férfi, aki hozott egy döntést, amit te vagy elfogadsz, vagy nem, de attól még nem változtathatsz rajta. Belerondíthatsz a képbe, de azzal többet árthatsz, mint segíthetsz – jegyezte meg édesanyám a szokásos bölcsességével. – Te is sok mindent megtennél értünk.
- Hát persze, de sohase említsd magatokat az ő apjával egy lapon.
- De nem érted, fiam? – ráncolta a homlokát apa. – Ő nem tudja, milyen boldog családban élni, és most először egy normálisabb apa-fia viszony lehetősége előtt áll, és mindent próbál megtenni, hogy ez megvalósuljon, és közben téged se veszítsen el. Úgyhogy szerintem jelen helyzetben a legjobb, amit tehetsz, az az, ha válaszolsz neki, hogy támogatod, bárhogyan is cselekedjen. Gondolj bele, már két hete várja a válaszodat! Biztos azt hiszi, teljesen hátat fordítottál neki – hívta fel erre a figyelmemet.
- Ez igaz. Aj, miért van mindig igazatok? – fújtattam.
- Mert ez a szülők dolga.

Youngjae:

Már szinte teljesen elhittem, hogy Jaebum végérvényesen megharagudott rám, amikor két hét csúszással válaszolt az e-mailemre. Bár első olvasásra úgy tűnt, támogat, de amint újra és újra belevetettem magam a soraiba, kiéreztem azokból a kétségbeesését és szomorúságát. Túlságosan tárgyilagos volt, mint aki félt, hogy amint egy kicsit is tudtomra adja az elkeseredettségét, azzal elveszít. De nekem be kellett bizonyítanom, hogy ez nem így volt: Lisaval hittem, hogy volt esélyem rávilágítanom arra apámat, hogy tényleg csak a férfiak, pontosabban csak Jaebum jöhetett nálam szóba. Lisa annyira gyönyörű és magával ragadó volt, hogy hátha általa még egy olyan makacs ember is, mint apa, belátta, hogyha nem tudtam semmi többet érezni iránta, mint barátság, akkor valóban meleg voltam.
Azért gondoltam Lisára, mivel gimi alatt végig korrepetáltam matekból, szimplán szívjóságból, amit ő már számtalan módon próbált honorálni, de nem hagytam neki. Nem engedhettem, hogy ő is rájöjjön, olykor éheztem otthon: elég volt Jaebum aggódása és gondoskodása. Bár Lisával való tanár-diák kapcsolatomat egy jó ideig titkoltam a szerelmem előtt. Mindig olyankor találkoztam Lisaval, amikor tudtam, hogy Jaebum nem érne rá, így alapjáraton nem keresne. Viszont párszor így is rajtakapott minket, de akkor azt hazudtam neki, hogy fizetett nekem Lisa, mert így üzleti jellegűnek vélte, nem szimpla kedvességnek. Amit azért utasított volna el, mert így is utálta, apa mennyire kihasznált. Akkortájt még nem is sejtettem, hogy egy napon Lisa törlesztése nagyon is kapóra fog jönni, abban pedig reménykedni se mertem, hogy a lehető leglelkesebben fogadja majd a kérésemet. Épp szakított a párjával, aki megcsalta, és általam akarta bizonyítani neki, hogy nélküle is ment tovább az élet, bárhogy továbbra is gyengéd érzelmeket táplált iránta: tehát oda-vissza hasznos volt a tervem. Eljárkáltunk a partra sétálni, kávézózni, mozizni. Tipikusan olyan dolgokat csináltunk, amiket legszívesebben mind a ketten a szerelmünkkel tettünk volna, de egyikünknek sem volt rá lehetősége. Viszont ezek a „randik” közelebb hoztak minket: rájöttünk, hogy kár volt korábban a matekra és sulis dolgokra lekorlátozni a beszélgetéseinket, mivel nagyon jól megértettük egymást, és nem egy dologban egyezett a véleményünk.


Egyszer véletlenül kicsúszott Lisa száján, hogy régóta vágyott már arra, hogy legyen egy meleg barátja. Ezután nem győzött bocsánatot kérni, és bizonygatta, hogy ő ezt nem sértésnek szánta, amit jól tudtam, és azt is, hogy ami Lisa szívén volt, az a száján is. Közben rájöttem, hogy én is valahol, legbelül rég vágytam egy lány közelségére. Teljesen hiányzott a női nem az életemből, amióta eltiltott apa Jaebum szüleitől. Persze, Lisával nem pótolhattam ezt az űrt, és nem is akartam, de mégis jó volt egyes dolgokban az ellenkező nem nézeteit is megismerni. A közös programjaink során nemcsak róla tudtam meg minél több mindent, hanem az álláspontjai miatt magamról is. Annyira beszűkült a világom Jaebumra, hogy észre se vettem, hogy évek óta ott volt a szemem előtt a lehetőség egy remek barátságra.
Két nappal azután, hogy Jaebum válaszolt az e-mailemre, épp strandolásból tartottunk hazafele kéz a kézben Lisaval, amikor a szerelmem előttünk sétált. Amint meglátott minket, beigazolódott az üzenete utáni gyanúm: nagyon nem volt kibékülve a helyzettel. Kikerekedett szemekkel, gépies mozdulatokkal tartott továbbra is felénk. Nem tudta levenni rólunk a szemét, se palástolni az érzelmeit. Lisa is befeszült, és megszorítva a kezemet, adta tudtomra, hogy megijedt. Az én fejem sem voltam éppen a legtisztább, de azt így is tudtam, hogy nem állhattam le beszélgetni a párommal, hiszen apa bármikor végezhetett a munkahelyén, és amilyen szerencsém volt, pont meglátott volna minket. Így gyorsabb léptékre kapcsolva, úgy mentem el Jaebum mellett – magammal húzva Lisat –, mint akinek sürgős dolga volt. Közben csak azon kattogott az agyam: Vajon hányszor kellett még megbántanom a számomra legfontosabb személyt ahhoz, hogy elérjem a célomat?

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2019. június 19., szerda

Az enyém vagy - MarkJin fanfiction - Búcsúposzt


Kedves Olvasóim!
Mindig nehéz szavakba foglalnom, mit érzek egy-egy történetem lezárása után, ráadásul most a személyes kedvencemről van szó, ami csak fokozza mindezt. (Pedig tavaly ilyenkor nem hittem volna, hogy ilyen hamar írok egy olyan fanfictiont, amire büszkébb leszek, mint a Nélküled nem kell a Mennyországra.) A másik indok, amiért nehéz búcsút intenem ennek a történetemnek, az, hogy nem is emlékszem már, milyen nem írni MarkJin ficit. Majdnem két éve kezdtem el a Tört Angolt, ami az első hosszú Got7 fanficem volt, és amint befejeztem, napokon belül kezdtem is Az enyém vagyot, most pedig itt állok, és nehéz felfognom, hogy vége, ennyi volt… Persze, nem mondom azt, hogy nincs rá esély, hogy belekezdjek egy új történetbe ezzel a párossal, mert túlságosan is fekszenek nekem, meg amúgy is, nagy kedvencem MarkJin, de biztosat nem ígérhetek. Már csak azért sem, mert most a még futó írásaimat akarom befejezni, és két új hosszú történetbe kezdeni, így ha lenne is ötletem velük, azt elnapolnám.
Az enyém vagy pontosan 2018. augusztus 20-a és 2019. június 6-a között íródott. Sokáig azt hittem, még tavaly be tudom fejezni, hiszen két hónap alatt írtam meg az első húsz fejezetet. De aztán olyan tragédiák történtek a családomban, amik miatt több, mint hét hónapig nem írtam egy részt sem, csak a meglévőket csiszolgattam és töltöttem fel ide. De amint ismét neki ültem, egyhamar megszületett a lezáró négy rész.
Nem tudom elmondani, mennyit jelent nekem ez a történet. Talán nem lett olyan mély, mint a Nélküled nem kell a Mennyország, és közel sem olyan sírós, de mégis jobban uraltam íróként a folyamatokat, mint ahogy a másik történetem esetében tettem. Bár már lényegesen kevesebben olvasnak, mint az első egy évben tették, amikor elkezdtem k-pop ficiket írni, de ennek ellenére ehhez a történetemhez kifejezetten sok kommentet kaptam blogon és főleg facebookon, amiért rettentően hálás vagyok. Az, hogy ennyien vártátok a részeket, és izgultatok a karakterekért, nagyon nagy löket volt számomra, hogy minél többet igyekezzek kihozni a cselekményszálból. Ráadásul a Tört Angolnak is sok új olvasója lett ennek a ficimnek a hatására, ezzel még inkább bebiztosítva, hogy a valaha volt legnépszerűbb történetem maradjon. Azt viszont továbbra is sajnálom, hogy az én két írásomtól eltekintve nincs más magyar, hosszú, befejezett fici ezzel a párossal, de remélem, hogy sokan, akik szeretik MarkJint, ide találnak, és ez a két történet kicsit enyhíti a hiányérzetüket. 😌
Végezetül hálás köszönetem mindenkinek, aki végigolvasta a történetemet, és annak, aki legalább egyszer írt nekem pár sort, még inkább, a rendszeres kommentelőimnek pedig millió csók! De tényleg, ti tartottátok bennem a lelket. Aki pedig a jövőben is fog olvasni tőlem valamit, azt továbbra is szeretettel várom a blogomon. 💕😘