2019. szeptember 8., vasárnap

Megtört fény - MarkBum fanfiction - Búcsúposzt


Mint mindig, most is egyszerre tölt el szomorúsággal és büszkeséggel az, hogy egy búcsúposztot írhatok. Viszont most más a helyzet, mint a korábbi befejezett történeteimnél, hiszen itt a kivitelezés összesen két hét alatt történt – bár akkor úgy volt, hogy a nyolcadik fejezettel lezártam a történetet, és csak hetekkel később éreztem indíttatást magamban, hogy még kitoldjam egy epilógussal, de utólag örülök neki, mert így lett igazán kerek-egész a sztori. Életemben nem volt még ilyen, hogy egy hosszabb hangvételű történetem ennyire írta volna magát. Pedig nagyon nehezen indult a dolog.
Még valamikor tavaly nyáron találtam ki egy alapsztorit, amiben Jackson rákos és kihasználja az ápolóját, Jinyoungot, akit az anyukája bérel fel mellé, hogy általa kicsit élettel telibbé tegye, mivel tudja, hogy teljesen a fia esete. Valamelyest másabb lett volna a két fiú kapcsolata és egyes elemek is, de ebben a formában képtelen voltam megírni a történetet. Először azt hittem, hogy csak azzal volt baj, hogy a JinSon párossal mégse tudtam elképzelni a dolgot. Ezért már JJP verzió is volt a fejemben, de végül MarkBumnál állapodtam meg, mert náluk éreztem azt, hogy teljesen ráillenek a karaktereimre. De még ekkor is csak halasztgattam az elkezdését. Majd azok után, amin a családommal keresztül kellett mennünk, hogy a nagyszüleim, akikkel huszonhárom évig együtt éltem, teljesen leépültek, majd tragikus módokon, rövid időn belül mindkettőjüket elveszítettük, minden átíródott a fejemben a Megtört fény kapcsán. Az elsődleges célom az lett, hogy beleszőjem a saját történetemet, fájdalmaimat, és hogy azt üzenjem azoknak, akik hasonlón mennek vagy mentek keresztül: Igenis nem vagyunk rossz emberek, amiért olykor a fenébe kívánjuk az egészet, és legszívesebben elmenekülnénk az életünktől. Nem szabad vezekelnünk azért, mert nem tudtuk/tudjuk minden más mellett, a szerettünk/szeretteink ápolását maximálisan végezni.
Azért is volt fontos számomra az, hogy Mark és Lisa karaktere által kiírjam magamból a tapasztalataimat, mert túl sokan bántottak minket a családommal, azért, mert papa öngyilkossága után végül idegenekre bíztuk mamám gondozását. Szembe fordultak velünk azok, akiknek a támogatására lett volna szükségünk ilyen nehéz időkben. Nem volt elég az, hogy szörnyűségeket éltünk át, még ott rúgtak belénk, ahol csak tudtak. Nem akarom részletezni, milyen pánikbetegek lettünk a húgommal és anyukámmal, mert ez most nem ide tartozik. Azt viszont bátran kijelentem, hogy ugyanúgy, ahogy a  történetben Lisa, én is mai napig, mint akkor az egyetemen, azt karikáznám be, hogy egy tartósan beteg személy ápolását tartom a felsoroltak közül a legmegterhelőbbnek. Örülök, amiért valaki ezt nem érti meg, és bevallom, kicsit irigykedem is ezen személyekre, és nem kívánom nekik azt, hogy ők is eljussanak erre szintre, de azt igen, hogy ne bántsák a hozzánk hasonlókat, akiknek nap mint nap meg kellett (meg kell) küzdenünk azzal, hogy még mindig a családtagunkat lássuk egy-egy ilyen személyben, és ne azt, akivé a betegség tette őket.
Bár továbbra is úgy gondolom, hogy Az enyém vagy a legjobb történet, amit eddig írtam, viszont kivitelezés terén a Megtört fény valószínűleg leköröz mindent, amit eddig kiadtam a kezeim közül, és nem mellesleg, a legszemélyesebb is, amit írtam. Épp ezért, még hálásabb vagyok mindenkinek, aki végigolvasta, és akár kommentekkel is biztatott – mert innen-onnan folyton jöttek a lelkesítő hozzászólások. Mindig megnyugtattattok, hogy nem volt hiábavaló beengednem titeket a saját világomba, és nyíltan írni – még ha egy történetbe is ágyazva – arról, amin keresztülmentem. Elsősorban magam miatt születnek a történeteim, de miattatok posztolom őket, és itt tényleg plusz töltete volt a dolognak. Nem tudom, írok-e más hosszabb ficit ezzel a párossal, de ha esetleg nem, akkor is örülök, hogy ez végül velük született meg. 💓
Még egyszer köszönöm, hogy velem és a szereplőimmel tartottatok, és aki más írásomra is kíváncsi, azt mindig örömmel fogadom majd ezután is, főleg, ha nyomot is hagy maga után valahol. 💟😘

Megtört fény - MarkBum fanfiction - Epilógus


A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:



2 évvel később

Mark a medence partjáról nézte a le-fel úszkáló szerelmét, akit nem érdekelt, hogy negyedóra múlva indulásra késznek kellett lenniük. Az idősebbik sokszor elmerengett rajta, vajon tényleg igaza volt Jaebumnak, és ő volt a jutalma azért, hogy elérte azt a nagy változást, amin a korábban megtört fiú átment. Azért volt szerencséje egy lélekkel és élettel teli, kidolgozott testű, A kategóriás pasival együtt élnie, mivel ő megtörtként is meglátta benne a szépet és jót? Mindig, mikor ezen tűnődött, arra jutott, hogy: igen, ez volt az ő jutalma. De azért is volt fontos, hogy ezzel nyugtassa magát, mert fordult a kocka: míg megismerkedésükkor ő volt az életcéllal rendelkező, stabil fél, azóta pont, hogy Jaebum lett az. Sokat agyalt azon Mark, mi lenne az az új hivatás, amivel szintén segítené az embereket –, hiszen mindig feltöltődött ettől –, viszont nem szakadna bele úgy a szíve, mint a halálos betegekkel és idősekkel való foglalkozásba. Jaebum egyszer random felvetette, miért nem lesz gyógymasszőr, hiszen ez lelkileg nem megterhelő szakma, viszont azáltal, hogy szó szerint leveszi az emberek hátáról – és más egyéb testrészeikről – a fájdalmat, érezheti a gyógyító hatásának erejét, és ebből táplálkozhat. Mark, jobb ötlet híján végül belement, és el is kezdett egy masszőr tanfolyamot, aminek csak az utolsó féléve volt még hátra. Már javában benne is volt a végső vizsgákra való készülődésben, amitől már ekkor sík ideg volt, hisz amikor ápoló lett, azt hitte, egy életre befejezte a magolást. Ember tervez, az élet viszont végzi olykor helyette is a dolgokat. Jelen esetben Jaebum volt az, aki bevégezte azt, amit a sors szánt Marknak: kést döfött szerelme hátába, amikor közölte vele, hogy a gyáváknak nem jár jutalom, és végre a saját útján is haladjon, ne csak Jaebumot akarja terelni. Felbátorította, hogy nézzen szembe azzal a támadással, amit a saját elméje mért Markra, hiszen egy része továbbra is kitartott amellett, hogy a szülei emléke miatt ápolóként kellene ezután is dolgoznia. A vezekelés időszaka bárhogy lejárt, és ezt el is fogadta a fiú, olykor mégis előtört belőle a bűntudat. De a jövő ott volt a nyelvén: amint Jaebum megcsókolta, és saját nyelvével játékba hívta az övét, lelki szemeivel látta, hogy az egész világ az övé lehet. Ahogy a gyakorlatain, masszázs közben kitapintotta a vendégek fájó pontjait, és kezével küzdött velük, a szívében gyúlt a tűz, még talán erősebben is, mint a haldokló betegek mellett. És a saját tüzével igyekezett etetni szerelme lelkének lángját is, hiszen számára is folyamatosan kellett a támogatás és biztatás.



Jaebumnak nagyjából egy hónap kellett, miután ismét egy pár lettek Markkal, és hivatalosan is összeköltöztek, hogy rájöjjön, mit is akar kezdeni magával a jövőben. Először az edzőség gondolatával játszott el, viszont sok időbe tellett volna, míg megszerzi a megfelelő képzettséget. De nem ez volt az elsődleges ok, ami eltérítette őt ettől a tervétől, hanem az, hogy ismét visszarepítette volna őt a versenyzések világába. Félt, ugyanazt a mániákus maximalizmust belenevelte volna a mentoráltjaiba is, és őt is ismét magával ragadta volna a versenyszellem. Ugyanúgy, ahogy  magától a múltban, úgy a jövőbeni úszóitól is elvárta volna, hogy folyton versenyezzenek önmagukkal és a korábbi teljesítményeikkel. Ráadásul itt nem is tudta volna olyan szinten kontrollálni a dolgokat, mint saját maga esetében, amitől idegbajt kapott volna. Minél többször játszott el az edzőség gondolatával, annál inkább biztosabb volt benne, hogy nem ez volt az ő útja, ráadásul a párja és az édesanyja is ezt az álláspontot támogatták. Viszont abban a minutumban, ahogy lemondott erről, meg is álmodta a számára megfelelő hivatást, ami által szintén úszással foglalkozhatott, annak a főbb trükkjeinek a továbbadásával, de a versenyek világától távol, a saját lelki békéjében. Mindezt gyermek úszótanárként látta beteljesülni, és mindösszesen másfél év kellett, hogy végigcsinálja a megfelelő tanfolyamot, ami a tanításhoz kellett, valamint kiváltsa a vállalkozóit és vegyen fel úszóoktatókat. A hely miatt sem kellett fájni a fejének, hiszen ott volt a kihasználatlan privát uszodájuk, amit egyszerűen félig leengedtek, amikor a picurokat oktatták.
Pont az egyik órája ért véget, amikor hirtelen kedvet kapott hozzá Jaebum, hogy ismét feltöltve a medencét, még ússzon pár hosszt, mielőtt elindulnak Markkal és az anyukájával Lisa táncversenyére.
- Drágám, esküszöm, itt hagyunk, ha nem szállsz ki ebben a minutumban – adott neki ultimátumot a párja, aki semmi pénzért sem akart elkésni, hiszen minden komolyabb fellépés és verseny előtt, szokásához híven megkereste a háttérben a húgát, hogy sok szerencsét kívánjon neki. Ez esetben sem akart eltérni ettől a szokásától.
- Aham, és akkor te miért is nem vagy még elkészülve? – ráncolta szemöldökét Jaebum.
- Nem merem belevetni magam a készülődésbe, mert akkor elfelejtkezek rólad, és magadtól tudom, hogy nem jössz ki időben – felelte.
- Aha, értem. Tudod, mit, akkor tegyél róla, hogy kimenjek! Húzz ki! – nyújtotta oda a kezét kacéran, Mark pedig ártatlanul nyúlt érte, és megerősödött párjának nem tellett sok erőfeszítésbe, hogy behúzza magához.
- Jaebum, ezt most miért kellett? – lett hirtelen nagyon ideges, hiszen így még zuhanyoznia és hajat szárítania is kellett, amit nem tervezett be.
- Miért ne? Olykor túlságosan komoly vagy, Mark. Tudom, hogy kell mellém valaki, aki kordában tart, de akkor is, nem akarom, hogy elvesszen a spontaneitásod. – Már egy ideje kiszúrta a fiatalabbik, mennyire megváltozott a szerelme. Persze, ő ugyanúgy imádta, és egy angyalnak tartotta, de eszébe sem jutott volna korábban, hogy azáltal lesz Mark merevebb, hogy ő ismét élettel telibbé válik. A megtört énjét annak idején elárasztotta Mark lélektöltő szavakkal, és csak nyomta, nyomta a felszínre; ugyanúgy, ahogy az apja nyomta annak idején, hogy minél ügyesebben és gyorsabban jöjjön fel úszás során egy-egy levegővételnél. Jaebum vak szívét felébresztette Mark az alól a hó alól, amibe beleszületett, és az olvadozó havas tócsából már együtt lépkedtek ki. Közösen, mintha sokkal több hőt termeltek volna: majd megégtek egymás mellett, de egy kis perzselésbe nem haltak bele, csak még érettebbek lettek. Jaebum már nem félt többé a fájdalomtól, és minél többet akart befogadni Mark lelkének tüzéből, és még annál is többet adni a fiúnak a sajátjából.
- Rendben, ígérem, megpróbálok lazább lenni, de nem a húgom versenye előtt nemsokkal. Úgyhogy igenis kitolod nekem azt a formás, izmos hátsódat, mert ha elkésünk, esküszöm, hogy meglesz a böjtje. – Olyan ideges volt, amilyennek rég látta Jaebum. De meglepődni nem lepődött meg, hiszen jól tudta, mennyire fontos volt Lisa a párjának, amiért imádta.
- Majd lehálom – kacsintott, de közben tényleg kievickélt a partra.
- Le bizony – csapott a kemény fenekére Mark. – Csak nehogy most te legyél alul – tette hozzá huncutul, de mielőtt jobban belementek volna a témába, már irányította is magukat a fürdő felé.

- Kislányom, minden rendben lesz! – puszilta meg Lisa homlokát Jaebum anyukája.
Mark szívét mindig megmelengette, amikor a nő kislányomnak szólította a húgát: mindketten megérdemelték egymást. Bár Markot nem nevezte fiának az asszony, hiszen akkor nehéz lett volna Jaebum megszólítását megkülönböztetni az övétől, viszont vele is éreztette nap mint nap, mennyire a szívébe zárta. Ő már nem az a jégveremben ragadt nő volt, aki a fia érdekében „megvette” Markot, de végső soron az a mély pont kellett ehhez a boldog gyógyuláshoz, ami elvezette őt az elkeseredett lépéséhez annak idején.
- Igyekszem, anya, mint mindig. - Lisa kezdetben bűntudatot érzett, amiért így hívta a nőt, de aztán meggyőzte magát, hogy halott anyukája – bárhol is volt éppen –, biztosan örült neki, amiért valaki betöltötte a szerepét. Érdekes volt, hogy míg az édesanyja önszántából mondott le róla, mivel túl fiatal volt a neveléséhez, addig már a második nevelőanya jutalmazta őt óvó szeretetével. Lisa sokszor kívánta azt, bár más árvák is hasonlóan szerencsések lettek volna, vagy legalább egy szülő szeretetét megérezhették volna bizonyos időre!
- Tudod, mit beszéltünk, Lisa, ha saját magadnak megfelelsz, mindegy, hányadik vagy – ölelte meg Jaebum is, aki szintén nagyon közel került az utóbbi két évben Lisahoz. Bár annyira sok időt nem töltött vele, mint az édesanyja – nem is lett volna ideje annyi nyílt órájára és fellépésére elmenni, mint a nőnek –, de remek kapcsolatuk volt, és egyszer sem szólalkoztak össze, csak maximum kormalkodásból.
- Tudom. Bátyó, elhoztad? – nézett Markra kétségbeesve, amin a fiú magában megsértődött, hiszen húga biztosra vehette volna, hogy sohasem felejtené el a kabala állatkáját, amit még tíz éve, az első versenyére vitt el, amit Lisa megnyert, és azóta mindig magával cipelte a fiú, hogy szerencsét hozzon neki.
- Még szép! – mutatta fel a plüsst, majd még szorosabban, és még hosszabb időre, mint az előző két személy, magához húzta a vékony, de attól még izmos lányt.


A verseny bár hosszú volt, de mivel Lisa az elején szerepelt, így nem kellett sokáig izgulniuk miatta. A lány magához hűen maximális teljesítményt nyújtott, így őszintén mondta a többieknek, hogy bármi is legyen a vége, ő a saját versenyén győzött. Végül második lett a bírók megítélése alapján, ami több volt, mint amire számított abban a kiváló mezőnyben, amiben versenyzett. Amint kimondták a nevét, és elkezdett a színpad felé szaladni a kupájáért, mostohaanyja odasúgta a mellette ülő idegeneknek, hogy Lisa az ő lánya volt, majd fel is állt tapsolás közben, amiben Mark és Jaebum is követték, és a lány nagy meglepetésére még sok másik versenyző, akik ezzel is ki akarták fejezni az elismerésüket. Valaki még oda is ment hozzá, hogy közölje: márpedig Lisanak kellett volna nyernie. De a lány kedvesen elmagyarázta nekik, hogy ő nem úgy fogja fel, hogy elveszítette az első helyet, hanem hogy nyert egy másodikat. Ettől a kijelentésétől nehéz lett volna megmondani, hogy újdonsült anyukája, a volt sportoló Jaebum, vagy az összes versenyét végigülő Mark volt büszkébb rá. De nem is kellett mérni a büszkeségüket, csak az volt a lényeg, hogy ott volt a szívükben, és a lány sütkérezhetett benne, ahogy ők is sütkéreztek Lisa sikerében. Mert mind hozzátettek ahhoz, hogy a táncoslány akkor és ott olyan formában legyen lelkileg és testileg is – főleg, amióta a bátyja masszőrként sokszor rajta gyakorolt –, ami ahhoz kellett, hogy kupát adjanak a kezébe. Jaebum dicsőségfala mellé, időközben Lisanak is készítettek egyet. Lehet, hogy még nem volt annyi minden kirakva, de nem is az érmek és azok csillogása számított, hanem azok az emlékek, sírások, kínlódások, küzdelmek, amik mindegyikhez elvezettek. Ami a leginkább boldogította a négy fős családot, mikor arra a falra tekintettek, az volt, hogy tudták, számos újabb éremhez vezető út várt még rájuk. Persze, sok helyezés nélküli verseny is, de azok akár még többet is jelenthettek. Jaebum volt a legfőbb példa a szemükben, hogy olykor a legnagyobb mélységből lehetett a legmagasabbra repülni. Ők pedig együtt erőteljes csapásokkal szárnyaltak.




Vége

A nagyszüleim emlékére…

 A búcsúposztért kattintsatok IDE!

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)