2017. augusztus 18., péntek

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 15. fejezet


Tizenötödik fejezet – Eszem ágában sem volt


J-Hope:

Kézen fogva húztam a kanapénkra Yoongit, aki továbbra is kábán meredt maga elé, mint aki a zavarodottságtól azt sem tudja, hol van. Egy kicsit megijedtem, így erősebben szorítottam a kezét, amivel legalább annyit elértem, hogy rám nézzen.
- Suga hyung, nem kérsz vizet vagy valamit? – intettem a fejemmel a konyha felé, mert a kezét továbbra sem voltam hajlandó elengedni.
- Nem – mondta élettelen hangon. – Kezd te, kérlek!
- Rendben.
Majd elmeséltem mindkét alkalmat, amikor a hasonmásomat láttam, és azt is, hogy a másodiknál egyik pillanatról a másikra tűnt el a közönségével együtt, ami már a furcsánál is furcsább volt. Viszont a közös álmunk után tűnt csak még inkább zavarba ejtőnek az egész.
Yoongi közben csak bólogatott, és látszott, hogy próbálja feldolgozni a hallottakat, a kézfejeit pedig közben összekulcsolta az enyémekkel, hogy véletlen se próbáljam meg elengedni őket, de hát eszem ágában sem volt.
- Belőled sosem lehet elég, Hobi – mondta végül, és bár továbbra is bágyadt volt, éreztem, hogy a szívéből beszél. – Ne hibáztasd az univerzumot, amiért kettőt akar belőled! Ki ne akarna egy saját J-Hope-ot magának?
Én teljesen le voltam döbbenve. Yoongi fel sem fogta, milyen őszintén és nyíltan beszélt velem, miközben erősen szorította a kezeimet. Majd újabb meglepetésként a vállamra hajtotta a fejét, így éreztem a haja illatát, ami pár másodperc erejéig teljesen megbabonázott. De erőt véve magamon, megráztam a fejemet, hogy visszatereljem az eredeti témához a beszélgetést.
- Egy is sok belőlem – akartam ezzel lezárni az én részemet, de ő ezt nem így gondolta.
- Ilyet ne is mondj! – emelte fel a fejét, hogy a szemembe nézzen, és ahogy csak pár centiméterre volt egymástól az arcunk, a lélegzetünk teljesen összeolvadt, ezredmásodpercre pontosan ugyanolyan tempóban vettük a levegőt. Csak egy apró mozdulat kellett volna, hogy az ajkunk összeérjen. Istenem, borzasztóan meg akartam őt csókolni. De egyszerűen nem tehettem, annyira sápadtnak és gyengének nézett ki. Én lettem volna az utolsó, aki kihasználja, hogy nem teljesen önmaga. Csak pár centiméter volt, én mégsem tettem meg. Helyette nyeltem egy nagyot és elfordítottam a fejem.


- Na, most te jössz! – törtem meg a csendet magam elé meredve, mert most a világért sem tudtam volna a szemébe nézni.
- Öhm… - Hirtelen zavarba jött, és el akart volna húzódni tőlem, majd a kezeimet is elengedni, azonban én gyengéden ugyan, de visszahúztam magam felé és továbbra is birtokoltam a kezeit.
Szüksége volt rám, egyszerűen éreztem, hogy a közvetlen közelem és az érintésem is kell neki, így nem engedtem a dologból. Lehet, hogy egy csók nem lett volna helyes ebben a helyzetben, de a többivel nem volt semmi baj.
- Milyen korábbi álmod volt? – kérdeztem rá, mert tudtam, hogy magától nem fog megszólalni.
Ezután azonban hosszasan mesélt az álomképeiről, amik mintha egy másik életből lettek volna, én pedig megbabonázva hallgattam a szavait, és közben észre se vettem, hogy potyognak a könnycseppjei. Végül az egyik összekulcsolt kezünkkel töröltem le őket az arcáról, amit ő egy apró mosollyal jutalmazott.
- Mi történik velünk? Ez a mai álom pedig mintha egy újabb életemből lett volna, ahol… - De nem fejezte be.
- Ahol nem volt BTS, mi viszont egy pár voltunk, már több, mint két éve – mondtam ki én, amit ő is jól tudott.
- Hobi, én félek – vallotta be ismét a szemembe nézve, én pedig gyorsan megöleltem, így hajlandó voltam a kezeit is elengedni.
Bárcsak örökké tarthatott volna ez az ölelés. Bárcsak nyugodt szívvel megcsókolhattam volna, és amit még inkább akartam, bárcsak már két éve egy pár lettünk volna, mint az álmunkban.
- Rájövünk, hogy mi történik velünk, Suga hyung. De még ne mondjunk semmit a többieknek. Fontos, hogy jól sikerüljön a klipünk. Nem kéne bekavarni – mondtam, mert a csapatot nem akartam addig belevonni, amíg nem volt feltétlen szükséges. – Mi pedig addig agyalunk ezeken, amennyit csak tudunk.
- Rendben, szerintem is így lesz helyes – mondta, miközben kimászott az ölelésemből, én pedig abban a pillanatban elkezdtem hiányolni a karjaimból.

Aznap végig úgy éreztem, hogy a kezeim semmire sem valók, mert az ujjaim nem fogják körbe Yoongi ujjait. Istenem, mit tett velem ez a fiú? Miért bolondulok meg hirtelen minden érintésétől és pillantásától? És mindezen csak rontott a közös álmunk, ahol mindenünk megvolt, amire egy szerelmes pár vágyhatott.
Végül rávettük magunkat, hogy a korábban beszervezett futásunkhoz készülődjünk. Nem is jöhetett volna jobban egy jó, kiadós futás, ami közben kitisztulhat a fejünk.

Suga:

J-Hope nem volt hajlandó elengedni a kezeimet, mintha az övéi lettek volna, de nem bántam, hisz semmit sem akartam jobban, minthogy hozzá tartozzanak. Végül a kanapénkhoz húzott, de én mintha ott sem lettem volna, csak meredtem magam elé. Annyira össze voltam zavarodva, hogy egy értelmes gondolatom sem volt. Majd, mikor megszorította a kezemet, azonnal libabőrös lettem, annyira jól eső volt az érintése, főleg, hogy ez nem csak egy gyors dolog volt, mint máskor. Épp elég is volt ahhoz, hogy jobban tudjak figyelni.
- Suga hyung, nem kérsz vizet vagy valamit? – intett a fejével a konyha felé.
- Nem. Kezd te, kérlek! – Már annyira sikerült magamhoz térni, hogy rá tudjak figyelni, de annyira még nem, hogy én kezdjek mesedélutánba.
- Rendben.
El sem tudtam képzelni, hogy miket is fog mondani J-Hope. Az biztos, hogy teljesen más volt az ő sztorija, mint az én álmom. Nem is sejtettem, én vajon hogyan reagáltam volna le, ha kétszer is találkozok egy Min Yoon Gi hasonmással. Egek, a hideg is kirázott ettől az ötlettől. Bár Hobinak bármikor elfogadtam volna egy alternatív énjét… Na jó, én a saját Hobimba voltam szerelmes, akihez egy utánzat sem érhetett fel.
Miközben ezen agyaltam, erősen bólogattam és összekulcsoltam a kézfejeinket. Reflex volt, de nem bántam, mert így még inkább úgy éreztem, hogy összetartozunk. Valamint, így még nehezebb lett volna elengedni, bár úgy tűnt, nincs szándékában.
- Belőled sosem lehet elég, Hobi – mondtam végül őszintén, bár az kicsit dühített, hogy a hangom továbbra is túl élettelen volt. – Ne hibáztasd az univerzumot, amiért kettőt akar belőled! Ki ne akarna egy saját J-Hope-ot magának?
- Egy is sok belőlem – vágta rá, amit nem hagyhattam annyiban.
- Ilyet ne is mondj! – emeltem fel a fejemet, mert látnom kellett a tekintetét. 


Ettől azonban olyan közel került az arcunk egymáshoz, hogy minden egyes lélegzetét hallottam, és lehet beképzeltem, de mintha teljesen egyformán vettük volna a levegőt. Tökéletes volt a szinkron közöttünk. Egyszerűen megbabonázott az ajka, ugyanúgy mint előző reggel, de most ez teljesen más volt, mivel magánál volt. Épp ezért még kevesebb bátorságom volt megcsókolni, mint álmában. Ha kiderült volna, hogy csak beképzeltem a változást az irányából felém, és ő továbbra is ugyanúgy néz rám, mint legjobb barátra, az mindent elronthatott volna. Nem veszíthettem el J-Hope-ot! A világért sem engedtem volna, hogy odalegyen a barátságunk. Inkább lettem volna egy életen át a legjobb barátja, minthogy megharagudjon rám, mert nem bírtam türtőztetni magamat és megcsókoltam. Ezektől a gondolatoktól viszont valószínűleg még sápadtabb lehettem, mint előtte. Féltem is, hogy mindjárt elájulok, ha nem töri meg a csendet, mert bárhogy tudtam, hogy el kéne fordítanom a fejemet, nem voltam rá képes, még úgysem, hogy eldöntöttem, nem csókolom meg. Végül ő nyelt egy nagyot és nézett ezután előre.
- Na, most te jössz! – mondta, én pedig hirtelen azt se tudtam, miről is kéne beszélnem.
- Öhm… - Borzasztóan zavarban voltam. Már a kézfogásunkat sem éreztem helyesnek, így megpróbáltam kihúzni mindkét kezemet az övéiből és arrébb is húzódni kicsit, ő azonban gyengéden, de azért egyértelműen visszahúzott maga felé, és a kezeimet még szorosabban fogta, mint előtte.
- Milyen korábbi álmod volt? – terelt a témához.
Összeszedtem minden épkézláb gondolatomat, és amit csak tudtam, elmondtam az első álmomról. Egy apró részletet sem felejtettem el. Kicsit olyan volt, mintha tényleg a saját emlékeim lettek volna. Épp ezért kezdtek el pottyogni a könnyeim, miközben beszéltem, mert túlságosan mélyen érintett mindez. Hobi azonban az egyik összekulcsolt kezünkkel letörölte a könnycseppeket az arcomról. Itt és most egyértelművé tette számomra, hogy nemhogy nem undorodik az érintésemtől és a közelségemtől, hanem igenis vonzza őt… Én vonzom őt.
- Mi történik velünk? – fakadtam ki, bár ő azt nem tudhatta, hogy ezt a kettőnk egyértelműen változó viszonyára is értettem. - Ez a mai álom pedig mintha egy újabb életemből lett volna, ahol… - De nem voltam képes befejezni.
- Ahol nem volt BTS, mi viszont egy pár voltunk, már több, mint két éve – mondta ki végül ő, megkegyelmezve nekem.
- Hobi, én félek – vallottam be, és az előbbi majdnem csókunk után most néztem először újra a szemébe. Ő pedig hosszú idő után elengedve a kezeimet a karjaiba zárt.
Ez az ölelés… Ez akkor többet mondott minden szónál. Fontosabb volt nekem, mint bármelyik korábbi ölelés életemben. Minden egyes másodpercét kiélveztem.
- Rájövünk, hogy mi történik velünk, Suga hyung. De még ne mondjunk semmit a többieknek. Fontos, hogy jól sikerüljön a klipünk. Nem kéne bekavarni – súgta a fülembe, ami szintén nagyon intimre sikeredett. - Mi pedig addig agyalunk ezeken, amennyit csak tudunk.
- Rendben, szerintem is így lesz helyes – értettem egyet vele, és tudtam, itt az idő, hogy kimásszak az öleléséből. Semmi sem tartott örökké.
Bár mindezek után hangyányi erőm sem volt futni, tudtam, hogy Hobinak szüksége lesz rá, hogy kiszellőztethesse kicsit a fejét, így szóba sem hoztam, hogy én inkább maradnék. És jól is tettem, mert azt látni, J-Hope mennyire feltöltődik, ellensúlyozta a fáradtságomat, és jól esett a szívemnek. De azért nem egyszer futott át az agyamon közben, hogy bárcsak, mint egy pár futhatnánk együtt, ahogy az álmunkban túráztunk.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valamint jobb oldalt szavazhattok, hogy melyik párosnak szurkoltok jobban, és hogy szerintetek ki lesz a befutó, mert nem biztos, hogy arra tippeltek, akit ti szeretnétek jobban.)

2017. augusztus 16., szerda

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 14. fejezet



Tizennegyedik fejezet – Egy álom, ami álom





Suga:

Szerettem a kreatív megbeszéléseinket, főleg az olyanokat, amikor mindenben egyetértettünk. A Run videoklipjével kapcsolatos találkánk pedig pont ilyen volt. A rendező is nagyon színpatikus lett, és úgy láttam, a többieknek is. Bár tudtam, hogy nem ússzuk meg a dolgot, mégis görcsbe állt a gyomrom, amikor közölte velünk, hogy jó sokat kell majd futnunk a kisfilmben. De úgy voltam vele, egy napot kibírok futkározással. Eszembe se jutott, hogy Hobi pont egy olyan ötlettel áll elő, hogy reggelente fussunk közösen, hogy minél jobban bírjuk majd.
- Miért érzem azt, hogy ehhez mindig korán kell majd kelnem? – kérdeztem fájdalmas arccal, de igazából nem tartottam olyan szörnyű ötletnek. Féltem a megaláztatástól, ami akkor várhatott rám, ha gyakorlás nélkül állok neki a klipnek, és így azonnal kifulladok.
- Ne durcogj, hisz te kezdted a koránkelős hadműveletet! – jegyezte meg jogosan.
- Na jó, ez igaz! – Kellett nekem az a reggeli akcióm, csak felkavartam vele minden állóvizet. Bár inkább futottam reggelente Hobival, minthogy még egy Jimin féle szexi táncpróbát végignézzek. - Rendben, benne vagyok. De nem sokat! – emeltem fel a mutató ujjamat, majd, mint az szokásom volt, közel toltam hozzá az arcomat. Bárhogy rengeteg ilyen alkalom volt már, ugyanúgy, mint az előző reggeli kézérintésünknél, itt is éreztem, hogy valami más lett közöttünk. Mármint én mindig is vonzódtam Hobihoz, sőt, szerelmes voltam belé, de mintha ő is egyre inkább mutatott volna vonzódásra utaló jeleket az irányomba. Bár magát a gondolatot is hihetetlennek tartottam, mégis, egy pillanatra úgy tűnt, mintha meg akarna csókolni. És hogy én mennyire nem lettem volna ez ellen! De végül elpirulva mentünk tovább a dolgunkra. Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy J-Hope mennyire sok energiát rakott bele még magához képest is az aznapi táncpróbánkba, mintha a végső határáig el akart volna menni. Végül rám és Jiminre nem is nézve, fáradt léptekkel kullogott ki a táncteremből.
 TaeTae volt az egyedüli, aki rákérdezett, hogy maradunk-e Jiminnel. Én rávágtam, hogy csinálok egy fotósorozatot róla, amin ő túl lelkesen kezdett el mosolyogni. Egyre inkább úgy éreztem, hogy le vagyok maradva. Talán csak egy rossz vicc volt a tegnapi próba, amit V és Jiminnie együtt találtak ki? Egek, lehet, hogy sejtik, hogy meleg vagyok, és ezért volt olyan fura Jimin, hogy teszteljen tényleg igazuk van-e! De, ha ez így volt, az nem csak borzasztóan megalázó lett volna számomra, hanem teljesen összetörte volna a szívemet. Nem biztos, hogy egy ilyen törést át tudtam volna vészelni.
Ennek ellenére, bár remegett a kezem, mosolyt erőltetve magamra, felkaptam a fényképezőgépemet, és úgy tettem, mint akivel minden a legnagyobb rendben. Legalább most ott volt a gépem, ami mögé elrejthettem az arcomat. És amúgy is, reménykedtem benne, hogy klasszikus táncmozdulatokkal nem fog tudni olyan kirívó lenni, mint a Run koreójával.
Hála az égnek, hogy most végre igazam lett! Mintha nem is ugyanaz a Jimin táncolt volna nekem, mint előző este. Egyszerűen maga volt a színtiszta művészet és gyönyörűség, amit mutatott. Bár néha elkaptam, mikor magában táncolt hasonló szólókat, de egy órán át nézni, milyen precíz és gyönyörű mozdulatokat csinál, ráadásul mindezt végig fotózni, maga volt a csoda. Főként improvizált, bár volt pár táncoselem, amiket kértem, hogy csináljon meg magukban újra, hogy jobban el tudjam kapni a legjobb pillanatokat. Ezeknél rendre el is mondta, hogy mi a hivatalos nevük, ami engem egy cseppet sem érdekelt, csak az, Jimin milyen tökéletesen kivitelezi őket. Bár Hobiról is rengeteg képet csináltam, de Jiminről legalább kétszer annyit, ami miatt bűntudatom lett, viszont ezzel sem tudtam most igazán foglalkozni. Még az előző napi tortúrát is megbocsájtottam az Angyalomnak, azután, hogy részese lehettem ennek a csodának.
- Jimin! – néztem rá komolyan.
- Igen? – kérdezte, miközben egy törölközővel törölte le az arcáról az izzadságot.
- Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az élménynek! – nem tudtam jobban kifejezni magamat. Mintha nem lett volna olyan szókapcsolat, ami pontosan elmondhatná, hogy mit is éreztem. – Ha legalább a felét vissza tudom adni a fotóimmal annak, hogy mennyire zseniális művész vagy, akkor büszke leszek magamra – tettem a vállára a kezemet, nem érdekelve, hogy mennyire izzadt.
- Yoongi… nem is tudom, erre mit mondjak – illetődött meg.
- Gyönyörű volt, tényleg. Gratulálok! – nyújtottam neki a kezemet, mert ez most egy komoly pillanat volt, amit nem akartam további vállveregetéssel, se ölelgetéssel lekicsinyíteni. Ide kézfogás kellett.
- Köszönöm. – Jimin szó szerint elkezdett zokogni, miután megfogta a kezemet, amitől én teljesen ledöbbentem.
- Mi a baj? – kérdeztem félve.
- Semmi, sőt… - mondta, miközben leült a földre és a kezébe temette az arcát. – Túlságosan sokat jelent nekem a pozitív véleményed.
- Ó! – ezen most nagyon ledöbbentem. És én még egy órája azt hittem, hogy TaeTaevel meg akartak viccelni. Most pedig tisztábban láttam, mint valaha, hogy Jimin tényleg mennyire egy angyal. A táncolása, az a légiesség és elegancia, ami sütött minden mozdulatából, és az, hogyan sírta most el magát egy szimpla dicsérettől, csak mert tőlem kapta, szíven ütött. – Tényleg?
- Igen. Te mindig nagyon fontos helyet töltöttél be a szívembe – nézett rám szeretetteljesen, amitől én is sírva akartam fakadni.
- Én is szeretlek, Jimin – mondtam végül, majd ismét, nem érdekelve, mennyire le van izzadva, a karjaimba zártam. 



Nem sokkal ezután, míg azt vártam, hogy zuhanyzik,  a nappalinkban ülve azon gondolkodtam, hogy mit is jelentett pontosan, amit Jimin mondott. Milyen módon töltöttem én be fontos helyet a szívében? De ami talán ennél is fontosabb kérdés volt, ő milyen módon töltött be fontos helyet az én szívemben?
Azonban mikor meghallottam, hogy elzárja a vizet, akaratlanul is elképzeltem, hogyan lép ki a zuhanyzóból meztelenül. Ettől viszont úgy megilletődtem, hogy felugrottam a kanapénkról és elkezdtem le fel járkálni, míg ki nem lépett.
- Tied a terep – mosolygott rám kedvesen.
- Köszi, és jó éjt! – csak futólag néztem rá, miközben ezt mondtam.
Az istenit, Yoongi, légy már erősebb! Nem lehet, hogy többet érez Jimin iránt, pont akkor, amikor úgy látszik, hogy teljesülhet a legnagyobb álmod, hogy J-Hopenak többet jelents, mint legjobb barát! De miért pont most kezdett el Jimin így viselkedni? Miért tette ezt velem? Mintha ráérzett volna, hogy Hobival elindulhat más felé a kapcsolatunk.
Most már nem tudtam másra gondolni, minthogy Jimin vonzódik hozzám. De, hogy milyen mélyek lehettek az érzései, azt persze nem tudhattam, de az, hogy az angyali énjét levetkőzve magáról, milyen showt vágott le nekem előző nap, csak azért, hogy elcsábítson, és ahogy ma elsírta magát, mert megdicsértem, ezek azt mutatták, hogy igenis komoly dologról volt szó.
De ez egyszerűen annyira szürreális volt, hogy egy angyal beleszeressen egy kétes személyű rapperbe! Nem akartam, hogy belém szeressen és punktum! De megeshetett, hogy már tényleg olyan mély érzéseket táplált irántam, amiket nem lehetett visszafordítani, egy könnyen legalábbis nem. Én pontosan tudtam, milyen éveken át ácsingózni az egyik bandatag iránt, aki ott van előtted, és még szeret is téged, csak éppen nem úgy, ahogy azt te akarod. Borzasztó volt belegondolnom, hogy Jimin miattam hasonló helyzetbe kerülhetett. Már az egész létezésemet sértőnek találtam a csapat számára. Jimin és J-Hope is boldogabbak lettek volna nélkülem.
Végül nulla életkedvvel feküdtem be az ágyamba, és bár kattogott mindenfélén az agyam, mégis igen hamar elaludtam, azonban az álmom az utolsó döfést is elvégezte az amúgy is repedező szívemen.

Hullámokban tört rám a fáradtság az aznapi túrázásunknál. Ez pedig visszaidézte bennem, mennyire nem bírtam az elején. Most már könnyedén végiggyalogoltam három óra hosszát, még a legnagyobb melegben is. De ma a négy órát is átléptük, és bizonytalanul rákérdeztem Hoseokra, hogy biztosan fel szeretnénk mi a domb tetejére menni. De ő állította, hogy onnan sokkal szebb lesz a naplemente, én pedig nem akartam csalódást okozni neki. Mindent a szerelmemért. Végül pedig, mint azt már megszoktam, teljesen igaza lett. Egyszerűen gyönyörű volt a látvány, ami fentről fogadott, így megbabonázva bámultam a naplementét.
- Na, ugye, hogy megérte? – kérdezte.
- Igen, megérte – feleltem őszintén, majd kéz a kézben néztük, hogyan tűnik el teljesen a Nap, mintha sohasem lett volna az égen. De az én Napocskám továbbra is ott volt mellettem.
- Ugye tudod, hogy mindenkinél jobban szeretlek a világon? – nézett rám komolyan.
- Igen, tudom. Én is téged – mosolyogtam őszintén, mert mellette tényleg minden áldott nap boldog voltam.
- Mi lenne velem, ha nem léptél volna be az életembe? – kérdezte elmélázva.
- Hát igen… Még jó, hogy kiszúrtalak magamnak! – jegyeztem meg büszkén, mert életem legnagyobb sikerének tartottam, hogy rátaláltam. Mindig könnyeket csalt a szemembe, akárhányszor belegondoltam, honnan hova jutottunk, mint pár és mint művész. De ez a kettő nálunk teljesen összeforrt.
- Min Yoon Gi, hogy te mindennap a világ legboldogabb férfijává teszel! – Mire észbe kaptam, az ajka már az én ajkamat kereste, és a szokásos szenvedéllyel vetettük bele magunkat egymás csókolásába. Tudtam, hogy ez sohasem fog megváltozni, mi köztünk sohasem fog meghalni a szenvedély.


Mint, akit jéghideg zuhannyal ébresztenek, úgy riadtam fel, amint véget ért az álmom. Annyira gyönyörű volt. Régóta szerelmes voltam Hobiba, de amit az álmomban éreztem iránta, az ennek a többszöröse volt: feltétel nélküli, viszonzott és ami ennél fontosabb, beteljesült szerelem. Ez az álmom tényleg álom volt számomra. Ilyen kirándulásokkal akartam tölteni a szabadidőmet. Hobival akartam lenni, amennyit csak tudtam. Azt akartam, hogy viszont szeressen. Miért nem lehetett ez valóság? Őt akartam, csakis őt! Ezt az álmot akartam!
De ekkor intenzív köhögést hallottam a konyhából, ezért kirohantam, és nagy meglepetésemre magát J-Hope-ot találtam ott.
- Jól vagy? – siettem oda hozzá.
- Ne! – kapta el a kezét, amint hozzáértem, ami nagyon nem rá vallott. – Jól vagyok.
- Biztos? Mert nem úgy nézel ki.
- Furcsa álmom volt – felelte, miközben maga elé meredt, az én pulzusom pedig a korábbinál is gyorsabb lett.
- Nem vagy egyedül. Az enyém sem volt épp hétköznapi. Még te is benne voltál – vallottam be.
- Tényleg? – nézett rám nagy szemekkel, amitől ismét meg akartam csókolni.
- Igen. – Nem tudtam, mit csináljak zavaromban, végül elkezdtem vakarni a fejemet.
- Tudom, hogy furcsán fog hangzani, amit kérdezni fogok, de esetleg, mi… öhm… az álmodban, nem voltunk egy pár? – Na ez volt csak az igazi hideg zuhany.
- Öhm… ezt meg honnan veszed? – fordultam gyorsan el, mert nem bírtam továbbra is a szemébe nézni. A helyzetünk egyre kezelhetetlenebbnek mutatkozott.
- Mert te is benne voltál az én álmomban, ráadásul egy pár voltunk. Az Istenit, Yoongi, együtt néztük egy domb tetején a naplementét! – mondta idegesen mindezt, én pedig alig tudtam felfogni, amit hallok.
- Ez nem lehet igaz! Mi történik velünk? Előbb a múltkori álmom, most meg ez… - temettem a remegő kezeimbe az arcomat.
Elegem volt az életemből! Nem volt nekem elég, hogy szerelmes voltam Hobiba, hogy úgy tűnt, Jimin engem szeret jobban, mint kéne, még ezek a fránya álmok is itt voltak!
- Milyen múltkori álom? – kérdezte zaklatottan, de én egyszerűen képtelen voltam válaszolni. Mintha a szám nem lett volna képes egyetlen egy szót sem kiejteni. Megnémultam a történtek súlya alatt. - Tudod, én is eltitkoltam előled valamit, pontosabban valakit. Itt az idő, hogy elbeszélgessünk néhány dologról, Suga hyung – mondta komolyan, és tudtam, igaza van.
De a némaságomon az sem segített, hogy a saját ujjai közé fogta a remegő kezemet, amit szintén ő vett el az arcomtól. Úgy éreztem, hogy a kezeim pontosan annak a személynek kezeiben vannak, akiében lenniük kell. Hogy az álmunk, egy olyan életről szól, amiben élni szeretnék. Hogy nem véletlenül lépett be J-Hope az életembe. Ez az álom pedig, ami mindkettőnket utolért, igenis nagy jelentőséggel bírt. Így igaza volt Hobinak, tiszta vizet kellett öntenünk a pohárba, amennyire ez lehetséges volt jelen helyzetben.


 (Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valamint jobb oldalt szavazhattok, hogy melyik párosnak szurkoltok jobban, és hogy szerintetek ki lesz a befutó, mert nem biztos, hogy arra tippeltek, akit ti szeretnétek jobban.)