2015. augusztus 29., szombat

Oda... borító!

Drága olvasóim!
Most sem kellett sokat várnotok az Oda... folytatására. Már fel is töltöttem a 3. fejezetet. Most is örülnék egy-egy kommentnek, és remélem ezzel a fejezettel sem okozok csalódást.
Közben elkészült a külön oldala ennek a fanficnek is. Itt minden fejezetnek a linkjét megtalálhatjátok, valamint mindegyik alatt ott lesz egy-egy idézet, ami szerintem az adott fejezetnek a legfőbb mondanivalója.
Valamint elkészült ennek a történetnek is a borítója. Most is, mint a fejlécnél és Piton és a lány borítójánál, Ruta segítségét kértem. Zseniális szerkesztő, mindig felülmúlja az elképzeléseimet. :) Bátran ajánlom mindenkinek! ;)


Nem tudom a 4. fejezetet mikor hozom, mivel jövőhéten elutazom két napra, valamit a táncpróbáim is elkezdődnek, de azért igyekszem. Nagyon szeretem írni ezt a történetet, úgyhogy ihlet vagy kedvhiány szóba sem jöhet. :D
Puszi Mese

Oda... - 3. fejezet – A múltat tudva, a jelentől elfutva


1 évvel később



Épp balrogról olvastam, akit a népem csak „Durin veszte” néven ismert, amikor édesanyám benyitott a szobámba.
- Jaj, kisfiam, nem fújod már kívülről azt a könyvet? – kérdezte, majd elvette tőlem, hogy ő is belenézzen. – Ó, balrog! Nem szerettem ezt a részt. Igazából egyiket sem, ami a könyv végén található.
- Te is olvastad, anyám? – lepődtem meg.
- Még szép! Azt hitted, csak mert nő vagyok, már nem is kell tudnom ezekről a dolgokról? – Látszott, hogy kicsit megsértettem.
- Sajnálom, és nem így értettem. Csak az elmúlt egy évben egy szóval sem említetted, hogy te is tanulmányoztad a könyvet.
- Mivel azt hittem, hogy ez természetes. Mindenkinek, aki a Durin vérvonalba tartozik, egy nap kezébe kell vennie ezt a könyvet. Hisz jól tudod, mit jelent a nevünk – közben végigsimította az arcomat.
- Igen, a durin szó királyt jelent – feleltem.
- Bár tudtam, hogy jó esetben sohasem kell majd uralkodnom, de attól még próbáltam mindig hű maradni ehhez a névhez és az őseimhez.
- Én is épp ugyanígy teszek, anyám.
- Tudom, Fili, hogy minden tőled telhetőt meg akarsz tenni, hogy egy napon jó király légy. Ezt az elmúlt évben mindenki más számára is bizonyossá tetted. - Éreztem, hogy lesz egy „de”. - De arra is gondolj, ha most nem élsz igazán, akkor azután, hogy visszafoglaljátok Erebort, és idővel átveszed a bátyámtól a trónt, már egyáltalán nem lesz rá lehetőséged! – Édesanyám a szokásos féltő arcával nézett rám. Jól ismertem ezt a nézést. Rengetegszer láttam már életem során, és sejtettem, hogy ez sem az utolsó alkalom volt.
- Annál jobb életet el sem tudok képzelni, minthogy nyugalmat és szép jövőt biztosítsak másoknak – jelentettem ki komolyan.
- Tudom én, Fili, csakhogy attól félek, idővel megváltozik a véleményed, de addigra már túl késő lesz. – Félelem és fájdalom keveréke volt jelen a szemében.
- Nem akarom, hogy miattam félj, anyám. Erre egyáltalán nincs okod. És amúgy is, 53 éves vagyok. Volt 52 évem arra, hogy éljek. Van, aki meg sem éri ezt a kort. Én pedig szerencsésnek mondhatom magam, amiért ilyen családban nőttem fel. – Mindenképp szerettem volna a hálámat és a szeretetemet ezúton is kifejezni számára.
- Édes fiam, tudom, hogy tiszta szívedből szereted az öcsédet, a nagybátyádat és engem, de valljuk be, neked nem volt szokványos gyermekkorod. Hisz már kicsi korod óta azt tervezed, hogy egy napon király leszel. Thorinnak köszönhetően a király volt az első szavad. – Kissé elmosolyodott közben, amit jó volt látnom. – És nem is hibáztatom a bátyámat, hisz jobban szeret mi hármunkat, mint bárkit ezen a világon… De a te esetedben egy kicsit túlzásba esett.
- Ezt meg, hogy érted? – vágtam értetlenül a szavába.
- Én is hibás vagyok ebben – ráncolta a homlokát. – De hidd el, nem hittem volna, hogy a történetek, amiket mesélt nektek, olyan nagy hatással lesznek rád! Hisz ott van Kili, aki szintén imádta hallgatni Thorint, de számára megmaradtak mesének a szavai. Te azonban, Fili, mindig is más voltál. Annyira komolyan vetted őket már pici korod óta, hogy másról sem beszéltél, és mindenáron meg akartál tanulni harcolni.
Nagyon jól tudtam, miről beszél. Tényleg kiskorom óta azért élek, hogy egy nap király legyek. Valóban a népem történetein járt legtöbbször a fejem.
- Mondd azt, hogy tévedek, és én békén is hagytalak! – nézett rám komolyan.
- Felesleges lenne, hisz úgyis tudnád, hogy hazudok – mosolyodtam el hamisan.
- Ez igaz.
- Anyám, tényleg sajnálom, ha emiatt szomorúságot okoztam, és okozok még ma is neked – lettem hirtelen én is nagyon komoly. – De ez vagyok én, Fili, Erebor hercege, és majdani trónörököse. Én tudom, hogy mi a rendeltetésem, és ez boldogsággal tölt el, épp ezért igyekszem minél jobban megfelelni a feladatnak.
- Bölcsebb vagy, Fili, mint én és a bátyám együttvéve. Épp ezért leszel népünk valaha volt legjobb király. – Végre ott volt az a másik pillantása is, ami büszkeséget és szeretetet sugárzott.
- Ó, anyám, igazán sokat jelentenek e szavak számomra! – Majd jó szorosan magamhoz öleltem.
- De azért egy valamit ígérj meg!
- Rendben.
- Ezután többet mozdulsz ki a szobádból, és ez nem csak az ebédlőt jelenti, valamint a Kilivel való edzéseket! – Megállt egy kicsit, mire én megadóan bólintottam egyet. – Hanem azt is, hogy ismerkedsz másokkal. Esetleg találhatnál magadnak egy barátnőt.
- De, anyám! – pirultam el azonnal. – Ezzel túl sokat kérsz.
- Rendben, akkor ne keress barátnőt, de akkor is ismerkedj meg minél több emberrel! – Majd kimondta a kulcsfontosságú mondatot. – Csak abból lehet jó király, aki igazán ismeri a népét. Fili, most már mindent tudsz a népünk múltjáról, itt az idő, hogy megismerd a jelenét is.
Mint mindig, édesanyám megint tudott olyat mondani, amivel a jó útra terelt. A női bölcsesség határtalan, de attól még nem akartam kétségbeesetten találni magamnak egy párt. Tudtam, ha eljön az idő, akkor úgyis rám talál a szerelem. Bár abban is volt valami, ha nem mozdulok ki, és nem ismerkedem meg másokkal, akkor nem fogok egyhamar senkivel sem szerelembe esni.


- Kili! – kiáltottam az öcsémnek, aki nem messze előttem loholt. – Merre mész?
- Ó, én csak találkozom pár barátommal – legyintett egyet a kezével.
- Veled mehetek? – kérdeztem bizakodva.
- Ó, persze, ha nincs semmilyen fontosabb dolgod. – Látszott, hogy a boldogság és értetlenség vívnak párbajt benne, de végül az előbbi jött ki győztesül. – Biztosan örülni fognak a többiek neked, és persze én is. – Majd a vállamra tette a kezét. – De előre szólok, hogy valószínűleg senkit sem fogsz ismerni közülük – tette hozzá.
- Ez nem lenne meglepő – mondtam.
- Hé, nyugi, ők mind tudják, miért zárkózol be olyan sokat a szobádba! Felnéznek rád, Fili, akárcsak én. – Majd a szokásos „te vagy a hősöm” arcával tekintett rám.
- Vajon ki gyakorolt rájuk ilyen hatást? – kérdeztem szarkasztikusan.
- Á, el sem tudom képzelni! – legyintett újra.
- De remélem, azért nem festettél túl jó képet rólam, Kili.
- Én? Hisz ismersz – felelte huncutan.
Bár az öcsém elől sikerült eltitkolnom a félelmemet, de magam elől már nem. A gyomrom csak úgy cikázott. Én, Fili, aki mindenre próbáltam felkészülni, igenis berezeltem pár ismeretlen személytől. Ez pedig nem bizonyított mást, minthogy az édesanyámnak igaza volt. Tényleg meg kell ismernem a népemet, és kezdetnek Kili barátainál megfelelőbb személyeket nem is találhattam volna.


(Ha elolvastad, kérlek, hagyj kommentet! Nagyon fontos lenne számomra a véleményetek!)

2015. augusztus 22., szombat

600 like!

Kedves olvasóim!
Mint láthattátok két napja felraktam az Oda... második fejezetét. Remélem tetszett nektek, és még mindig örülök a kommenteknek. ;) Az egyik barátnőm pedig elvállalta, hogy mindig elolvassa az Oda... fejezeteit azelőtt, hogy felraknám őket, úgyhogy béta kérdés megoldva. :D A harmadik fejezet pedig jövőhét közepe, legrosszabb esetben vége fele várható.
Valamint nagy örömömre a blog facebook-os oldala átlépte a 600 like-ot. Ennek örömére készítettem ezt a képet. :D
Puszi Mese

2015. augusztus 20., csütörtök

Oda... - 2. fejezet – A múltadat érted, de a jövődet féled






Még kora délután volt, amikor bementem a szobámba, és észre se vettem, amikor lement a Nap. Kizártam mindent magam körül. Csak én voltam és a történelem, amiből minél többet igyekeztem magamba szívni:
- A másik két hely, ahol a törp atyák felébredtek Ered Lindon és Beleriand határa közé tehető. Valószínűleg itt élt a többi törzs. Nevük: Tűzszakállúak, Szélesvállúak, Vasöklűek, Sűrűszakállúak, Feketetincsűek és Kőlábúak. – Jó párszor elismételtem a neveket, hogy megjegyezzem őket.
- A tündék sokáig állatoknak hitték a törpöket, még vadásztak is rájuk, bár később javult a kapcsolatuk. – Na, ezen nagyon felhúztam magam. Méghogy állatok, mert nálunk nem nőknek néznek ki a férfiak! 
- Három ismert törp város van az első korból: Nogrod és Belegost, amik Ered Lindonban voltak, valamint a távoli Ködhegységben lévő Hadhodrond. – Ezeket is sokat ismételgettem a fejemben.
- A sindák[1] szoros kereskedelmi kapcsolatot építettek ki a törpökkel.
- Thingol Belegosti törpökkel építette fel az Ezer barlangot, melynek eredeti neve, Menegroth. Itt a törpök egy csoportja le is telepedett.
– Persze, amint rájöttek, milyen hasznosak vagyunk, azonnal kihasználták azt! – jegyeztem meg idegesen, majd hogy lehűtsem magam, ittam egy pohár vizet. Ekkor vettem észre, hogy lassan kezd sötétedni, ezért kénytelen voltam gyertyát gyújtani. – Na, hol is tartottam?
- A noldák a sindáknál jobban lenézték a törpöket, és próbáltak gazdasági előnyt kovácsolni belőlük, például vámokkal.
– Hogy a … - De inkább be se fejeztem, helyette ittam újra egy kicsit, majd folytattam az olvasást.
- A nolda urak közül többen szövetségre léptek a törpökkel.
– Persze, mivel ők is rájöttek, milyen nagy hasznukra lehetünk! – köptem a szavakat.
- Finrod, akit a törpök Felagundnak neveztek el, ami barlangvájót jelent, igen hatalmas és bőkezű volt. Ő a törpök segítségével építette fel Natgothrondot. De Maedhros is igen szoros kapcsolatban állt a törpökkel.
- Finrod, Felagund, barlangvágjó, Natgothrond, Meadhros

- Fili, hát te még alszol? – nyitott rám Thorin bácsi.
- Tessék? – kérdeztem riadtan. Majd, amint észhez értem, rájöttem, hogy a tőle kapott könyvön feküdve aludtam. Szerencsére nem sérültek meg a lapok, de így is szégyelltem magam a nagybátyám előtt, hisz nem azért adta ide ezt a családi ereklyét, hogy párna gyanánt szolgáljon nekem.
- Hogy állsz a könyvvel? – mutatott rá, miközben felálltam.
- Jól, igazán jól – mondtam, majd elkezdtem sorolni mindent, ami eszembe jutott Durin ébredésétől kezdve. A nagybátyám alig hitt a fülének, de ami még meglepőbb, hogy én magam is. Minden fontos momentumot elmondtam, méghozzá hiba nélkül. – Maedhros is igen szoros kapcsolatban állt a törpökkel – fejeztem be.
- Ez igen, Fili! Te aztán tényleg komolyan vetted ezt a könyvet, és a népünk múltját – veregette meg a vállam. – Egy napon tényleg nagy király leszel.
- Köszönöm, bácsikám! – mosolyodtam el. Nem hoztam rá szégyent, sőt, még büszke is volt rám. Micsoda ébresztő ez!
- De nyugalom, nem kell elsietned a tanulást! Van még időd bőven. Legalább húsz-harminc év mire minden összeáll az úthoz – jegyezte meg.
- Tudom, bácsikám.
- És amúgy is, ha jól alakulnak a dolgok, akkor még számomra is jut pár év Erebor trónján – tette hozzá, és a szemében szelídség és honvágy tükröződött.
- Megérdemled, Thorin bácsi. Igazán megérdemled – mondtam, majd megöleltem.
- De ha eljön az idő, nyugodt szívvel fogom átadni neked a trónt.
- Ez igazán sokat jelent nekem. – Szívemben ott lakozott a nagybátyám iránt érzett hatalmas nagy tisztelet és megbecsülés alatt a szeretet is. Ő édesapánk helyett édesapánk volt Kilivel. Rá mindig számíthattunk, de nem csak mi, hanem édesanyánk is.

- Mit tervezel mára? – kérdezte Kili reggeli közben, teli szájjal. De én már megtanultam így is értelmezni, mit mond. Kénytelen voltam, mivel az öcsém rengeteget evett. Sokszor szerintem észre sem vette, hogy rágcsál valamit. Sohasem tudtam, hova teszi ezt a sok ételt. Mármint jellemző a törpökre a nagy étvágy, de ez meg is látszik rajtuk. De Kili más volt, ő bármennyit evett ugyanúgy nézett ki.
Mi azonban étvágy terén eltértünk Thorin bácsival az átlagtól. Mi mindig pont annyit ettünk, amennyi ételre épp szükségünk volt. Se többet se kevesebbet. Egy uralkodónak tudnia kellett, hol van a határ. A mértéktartás fontos dolog volt számunkra. Még gyermekként megtanultuk ezt, míg a nagybátyám az apjától, addig én tőle.
De persze ő Kilivel is próbált sok mindent megértetni, de már kicsiként is látszottak a természetünkből fakadó különbségek. Végül fel is adta a próbálkozást a bácsikám. Hiszen tudta, hogy Kilinek nem az a sorsa, hogy uralkodjon. Bár az alapvető dolgokra őt is felkészítette, hisz sohasem tudhatjuk, lehet, hogy azon a bizonyos úton a bácsikám és én is elesünk, és akkor neki kell átvennie a trónt. Bár nem szerettem ebbe belegondolni, Kili pedig még inkább nem, de igenis tudtam, hogy képes lenne rá, jó király lenne belőle. De ezért sok mindenről le kellett volna mondania, például az utazásairól, amikről épphogy értesültem.
- Gondoltam, edzhetnénk kicsit – feleltem neki.
- Az ránk férne, már napok óta nem edzettünk – mondta kissé szemrehányóan.
- Sajnálom, de nem értem rá. És amúgy sem vagyunk összekötve, magadtól is edzhetnél, Kili – jegyeztem meg durcásan.
- Tudom, de az nem ugyanaz – vallotta be, majd ivott egy nagy korty bort.
- De ott vannak a barátaink is, miért nem kéred meg az egyiküket, hogy eddzen veled? – tettem fel a legalapvetőbb kérdést.
- Mert harmincöt éve veled edzek, Fili. Te vagy a legjobb, ráadásul téged szeretlek a legjobban…
- Mi köze mindehhez a szeretetnek? – vágtam a szavába.
- Mert nálad tudom, hol a határ. Az irántad érzett szeretetem és tiszteletem mindig leállít, ha túlságosan belelendülök a harcba. – Közben végig lefelé nézett. Rá nem jellemző módon zavarban volt. – És amúgy is, mindenhez köze van a szeretetnek.
- Ó, Kili, te és a nagy szíved! – sóhajtottam egy nagyot, majd a vállára tettem a kezem. – De akkor is kellene másokkal is edzenünk, hiszen már teljesen megszoktuk egymás ritmusát és cseleit. Egy kis változatosság jót tenne mindkettőnknek.
- Rendben, ígérem, ezentúl másokkal is fogok gyakorolni – egyezett bele. – De a mai napi ajánlatod azért még áll, igaz?
- Még szép! Úgyis túl sokat olvastam tegnap, ki kellene szellőztetnem a fejem egy kicsit. – Majd felemelve a serlegemet ittam egyet az egészségére.


[1] szürkék




Szokásosan melegítésként futottunk egy kicsit, mindenféle akadályt átugorva. Majd Kili gyakorolt íjazni, míg én a tőrjeimet dobáltam célba. Jól ment, talán jobban, mint valaha. És maga az edzés is jobban esett, mint előtte bármikor. Úgy látszik, tényleg túl sok időt töltöttem a négy fal között. Minden egyes porcikámnak szüksége volt erre a kis kimozdulásra.
Majd elérkezett a legjobb része az edzésnek, a kardozás. Általában az első pár kört mindig Kili nyerte, de aztán elkezdett fáradni, így utána mindig én arattam diadalt, és összességében is én nyertem több menetet. A végére pedig ettől már olyan ideges lett, hogy alig tudott koncentrálni. Bár idővel ez is egyre jobban ment neki, de még mindig volt min dolgoznia. Nekem pedig azt kellett megtanulnom, hogy egy gyorsabb, dinamikusabb ellenféllel szemben is győzelmet arassak.
- Van még időd bőven, legalább húsz-harminc éve mire minden összeáll az úthoz. – Hallottam a fejemben a nagybátyám szavait. De ez, akkor sem volt sok idő. Már ötvenkét éves voltam, sokkal több időt leéltem, mint amennyi az út és köztünk állt. Össze kellett szednem magam, és megtanulni úgy beosztani az időmet, hogy minden fontos dolog beleférjen, és ne forduljon megint elő, hogy napokig nem edzek, mert a tanulásra, vagy más felkészülésre fordítom minden időmet. Valamint a barátaimmal, az öcsémmel és az édesanyámmal is minél többet akartam lenni, hisz nem tudhattam biztosra, mi is fog történni azon a bizonyos úton. Éreztem, sőt, biztosra vettem, hogy eljutok Ereborba, és láthatom az őseim otthonát, de abban már egyáltalán nem voltam ilyen biztos, hogy valaha lehetőségem lesz a királyának tudni magam. Ez túl ködös és bizonytalan volt.



[1] szürkék




(Ha elolvastad, kérlek, hagyj kommentet! Nagyon fontos lenne számomra a véleményetek!)