A történetet a következő dal ihlette:
- Kapcsold fel a
lámpát! – kérte az idegen az alkalmi partnerét egy felhevült éjszaka
közepén, miután egy random szórakozó helyen összegabalyodtak, majd nem eresztették
a másikat, míg el nem értek az idősebb lakásába, ami meglepően közel volt.
- Mi az,
szeretnéd teljes valójában látni a kidolgozott testemet? – hízelgett magának a
házigazda.
- Nem mondom,
hogy ez rosszul hangzik, de inkább azért kértem, mert szerettem volna látni,
hova jöttem. Még a végén kiderül, hogy meggyilkolni hoztál ide, vagy ilyesmi –
felelte idegesen a hollóhajú.
- Te aztán jó
kis hangulatgyilkos vagy – jegyezte meg az idősebb, miközben felkacagott. –
Egyébként Jaebum vagyok, Im Jaebum – nyújtott kezet, amit a fiatalabb megrázott,
miután ő is elárulta, hogy Park Jinyoungnak hívták. Ám Jaebum nem megrázni
akarta azokat a puha ujjakat, hanem saját tenyerébe zárva őket, közelebb húzni
magához a másikat, hogy végre csókban forrjanak össze. - Túl finom vagy –
hagyta el mindez az ajkát, amikor nagy nehezen elszakadt a másik párnáitól.
- Tudtommal nem
vagyok étel – ráncolta a szemöldökét Jinyoung.
- Mondom én,
hogy hangulatgyilkos vagy. De megbocsájtom, ha most azonnal megszünteted a
köztünk lévő távolságot, és hagyod, hogy tovább ízlelgesselek. Mert komolyan
úgy érzem, nem kapok levegőt, megfulladok, ha tovább kell ácsingózva bámulnom
azokat a vaskos ajkakat. Engedd, hogy lélegezzek! – nyúlt ismét felé, de a
másik elhúzódott tőle. – Mi a baj?
- Nekem te vagy
a hangulatgyilkos ezzel a nyálas dumával – kezdett kiakadni, és a szeme
sarkából azt kémlelte, vajon van-e esély arra, hogy gyorsan kiosonjon.
- Csak nem
menekülni próbálsz? – lett ideges Jaebum. – Pedig én annyira szépen kezdtem –
vett egy mély levegőt közben. – Azt akartam, hogy most más legyen, hogy ne
kelljen semmit sem kikönyörögnöm a partneremtől – csóválta a fejét, majd a
lakásának ajtajához sietett, hogy bezárja, és egy magas polcra feltegye a
kulcsot. – Kérlek, hagyd, hogy minden magától megtörténjen: hogy te és én
mélységeiben megismerjük egymást. Mert én aztán nagyon mélyre tudok hatolni, és
mindig elérem azt, hogy a szeretőim velem együtt repüljenek, csak azt unom,
hogy sokszor az elején noszogatnom kell őket. De a végeredmény általában
önmagáért beszél, és sokukat alig tudom utána levakarni magamról. Ha hagyod,
akkor te is nemsokára megtapasztalhatod, miről beszélek – szinte sziszegte a
szavakat, miközben lassú léptekkel csökkentette a kettőjük közötti távolságot.
– És ki tudja, veled talán más lesz: rád nem hiszem, hogy rád tudnék unni. Amint
megláttalak, tudtam, hogy benned van valami, ami a többiekben nem volt meg, és
szeretném ezt az éjszakát arra szánni, hogy kiderítsem, mi az. Talán te tudsz
némi melegséget hozni ebbe a kihűlt, haldokló szívbe – ragadta meg óvatosan
Jinyoung kezét, és a saját mellkasára tette, hogy a másik érezze, milyen gyors
volt a légzése. – Mondj valamit! – kérte, mert a fiatalabb úgy állt ott, mint
aki kővé dermedt.
- Félek –
suttogta, és továbbra sem mert mozdulni. Azokban a percekben már azt is megbánta,
hogy aznap egyáltalán kikelt az ágyából, nemhogy azt, hogy elment szórakozni, majd naivan
felment egy vadidegen lakásába.
- Nincs mitől –
felelte kedvesen Jaebum, miközben megsimította a másik homlokát, viszont volt
valami a tekintetében: valami ködös és sötét. Ez pedig a gyenge lámpa
fényében is bőven elég volt Jinyoungnak ahhoz, hogy pánikrohamot kapjon, és
hogy ne tudja meggátolni, hogy a könnyek elárasszák a szemét. – Hé, nincs semmi
baj! – húzta védelmezőnek szánt ölelésébe a házigazda.
Jaebum tisztában
volt vele, hogy az enyhe személyiségzavara minden volt, csak vonzó nem, és
amikor mindehhez még a nemi vágya is párosult, alkohollal karöltve, az maga volt
méreg. Mégis, általában nem menekültek el tőle a férfiak: valami annál jobban
vonzotta őket vele kapcsolatosan. Nem tudta, mi volt az: a sármos arca, a
kedves hangja, a kidolgozott felsőteste, vagy talán az őszintesége – mert
mindig előre közölte a partnereivel, miket váltottak ki belőle, és hogy magáévá
akarta tenni őket. Jelen esetben azonban a „magáévá tevés” egy másik szintjére
lépett: ezt a fiút, akinek a könnyei áztatták éppen a farmer kabátját,
legszívesebben bezárta volna a szobájába, addig ki nem engedve onnan, amíg önként nem
hagyja, hogy az övé legyen, testestől-lelkestől. Mintha hirtelen minden
megváltozott volna benne, de úgy, hogy közben önmaga maradt. Ennek ekkor semmi
értelme nem volt számára, de nem is a ráció volt az, amit mindenáron meg akart
szerezni ekkor Im Jaebum, hanem Park Jinyoung. Ahogy ekkor szinkronba került a
légzésük, és maga a tudat, hogy ez az éteri külsejű személy az ő lakásában
ugyanazt a levegőt szívta, mint ő, rémisztően kellemes volt számára.
- Mély levegő: ki-be;
ki-be! – suttogta a másik fülébe, miközben simogatta a haját. Ezekben a
percekben elevenebbnek érezte magát, mint évek óta bármikor – főleg, hogy a
személyiségzavara miatt nemhogy a barátaival, de a családjával is már jó ideje
megszakította a kapcsolatot. Igazi kötődést épp ezért régóta nem alakított ki. Talán pont ez rémisztette meg: a tudat, hogy valami elindult benne. Ez még
csak a csírája volt annak a bizonyos dolognak, amit mások szerelemnek neveztek,
de nála még egy ilyen kezdetleges pozitív érzés is – ami több volt, mint nemi
vágy – olyan jelentőségteljes volt, amit szavakkal nem tudott volna kifejezni.
- Nem fogsz
bántani? – hagyta el végre egy újabb kérdés Jinyoung ajkát.
- Téged? Soha –
puszilta meg a homlokát az idősebb. – Bocsájts meg, hogy megijesztettelek.
Tudod, nincs minden rendben itt bent – mutatott a fejére, miközben elhúzódott
kicsit a fiatalabbtól, bár az egyik kezét továbbra is a derekán hagyta.
- Értem – jött a
kurta felelet a hollóhajútól, majd miután Jaebum addig cirógatta, míg a pánikrohama
tova lett, úgy döntött, beadja a derekát. Igaz, előtte félt, nem is kicsit, de
közben kellemes melegség és törődés áradt az idősebből, aki kihasználhatta
volna, hogy pánikolása közepette, lefagyva nem tudta megvédeni magát Jinyoung.
Ám Jaebum nem így tett, hanem megvárta, míg jobban nem lett.
- Biztos, hogy szeretnéd?
– kérdezte óvatosan a házigazda, mert már azon a szinten volt, hogy lemondott
volna a szeretkezésről, amire minden egyes porcikája vágyott, csak biztonságban
érezze magát a másik.
- Igen, biztos.
Mármint, hogyha vigyázol rám – tette hozzá a fiatalabb lefelé nézve.
- Rád jobban
vigyázok, mint bármilyen kincsre a világon – ígérte, és először óvatosan,
majd egyre intenzívebben kezdte csókolni a hollóhajút, akit végül ölbe kapva
vitt be a szobájába.
Türtőztetnie
kellett magát, hogy ne tépje le azonnal a másik ruhaneműit, hanem lassan,
egyesével vegye le őket, a lehető legérzékletesebben. Mire észbe kapott, pedig
már meztelenül feküdt előtte Jinyoung, és hirtelen olyan volt, mintha egy
illúzió áldozata lett volna: mintha egy felhőn fekvő isten szállt volna le
hozzá. Ez nem lehetett más, csakis egy álom.
- Hé, minden
rendben? – kérdezte ijedten a fiatalabb. – Ennyire nem tetszik, amit látsz? –
gondolt azonnal a legrosszabbra, hiszen eléggé furcsán jött ki a helyzet, hogy
a meztelen testét bámulva fagyott le az idősebb.
- Épphogy
ellenkezőleg – felelte, majd tett azért, hogy a fiatalabb a lehető legtöbb
porcikájában megérezze a csókjainak hála, hogy nagyon is lenyűgözte őt az elé
táruló látvány. – Úgy hiszem, ideje, hogy te is levetkőzz – hívta fel erre a
figyelmét Jinyoung.
- Jogos – látta
be Jaebum, aki ekkor realizálta, hogy valóban szörnyen szűk volt már a nadrágja
az onnan kikívánkozó nemesebbik fele miatt. Nem is tellett egy percnél többe,
hogy minden ruhadarabja a földön landoljon, ő pedig ott folytassa Jinyoung
kényeztetését, ahol az előbb abbahagyta.
Jaebum külön
élvezetet szerzett abból, hogy a szex-partnereit kényeztette: annyi megvetést
és utálatot kapott a mentális betegsége miatt, hogy ezen együttlétek során
akarta saját magának is bizonyítani, hogy tudott ő boldogságot hozni mások
életébe, még ha csak egy-egy aktus erejéig is. Ekkor azonban az átlagosnál is
jobban kitett magáért: Jinyoung még fel sem ocsúdott az egyik orgazmusából, amit
Jaebum a kezével és az ajkával okozott számára, az idősebb tovább ingerelte a
másik nemi szervét, miközben fokozatosan egyre több ujját vezette belé. A két
irányból jövő inzultálás végül meghozta a hatását: Jinyoung az előbbinél is
nagyobbat élvezett, nem is sejtve, hogy minden egyes apró vagy éppen hangosabb sóhajával –
ami arra utalt, hogy az idősebb „munkájának” hála, mintha szárnyakra kapott
volna – a másik szívét egyre jobban feltöltötte. A fiatalabbnak volt rövid időn
belül két orgazmusa, mégsem lihegett kevésbé Jaebum, aki úgy érezte, mintha
jobban megérdemelné a levegőt, mint eddig bármikor. Ezután már semmire sem
vágyott úgy, minthogy ténylegesen megtöltse szeretetével és vágyával az
izzadságtengerben fürdő Park Jinyoungot.
Nagyon lassan
hatolt be – már szinte kínzóan lassan –, és miután elérte a másik végpontját,
megvárta, amíg a hollóhajú hozzászokott a méretéhez, és csak ezután kezdett a
lehető leglassabban mozogni. Az idősebb ekkor egyszerre teljesítette be a vágyát, és közben féken is tartotta, hogy ne tegyen
kárt a fiatalabban; aki egy idő után maga kérte, hogy kapcsoljon gyorsabb
tempóra, de még ekkor sem volt olyan vad Jaebum, mint ahogy azt mással tette
volna. Vigyázott a hollóhajúra, és igyekezett rázkódó öleléseivel is tudatni
számára, hogy fogta őt, mert törődött vele. A forró, izzadt testük, igaz, le-felcsúszkált
egymásról, de így is elérte azt az idősebb, amit szeretett volna: Jinyoung
biztonságban tudta magát, és több élvezettben részesült, mint máskor két aktus
esetében összesen. Mindkettőjüknek jelentett valamit ez az éjjel – nem is
keveset. A testük tökéletesen passzolt egymáshoz, de a lelkük is mintha
összegabalyodott volna. Volt valami elemi félelem mindebben, mégis valami csodálatossá
nőtte ki magát mindaz, ami bennük tombolt. Akkor pedig, amikor Jaebum
élvezetének gyümölcsével megtöltötte Jinyoungot, a fiatalabbnak nem csak az
alsó fertályában áradt szét a melegség, hanem igenis – hasonlóan, mint az
idősebbnek – a szívében is.
- Mit akarsz
tőlem? – kérdezett végül rá a hollóhajú, mikor visszaszerezte a kontrollt a
teste és az elméje felett. – Mármint, nem muszáj többé beszélnünk. Ez remek
este volt, sőt több mint remek. Nekem már ezért is megérte. És amúgy is, egy
ideje érett bennem az a sírás, amit végigasszisztáltál mellettem – tette hozzá,
ami valóban igaz volt, bár ekkor inkább a hangulatot próbálta oldani ezzel a
vallomással.
- Nézz a
szemembe! – kérte Jaebum, és feloltott még egy kislámpát, hogy jobban lássák
egymást. – Szerintem ki tudod belőle olvasni, hogy mit akarok tőled. Ahogy ma
együtt lélegeztünk különböző helyzetekben – gondolt itt a táncparkettre, a
fiatalabb pánikrohamára, miközben a kezében tartotta, és persze a
szeretkezésükre –, tudtam, hogy ez az, amit kerestem. Te vagy, aki talán még
betegen is szerethet és elfogadhat. Mert nem menekültél el, Jinyoung. Lehet,
hogy egy pillanatra átfutott az agyadon, de végül maradtál, és hagytad, hogy
lássam az esendő oldaladat, pedig még nem is ismersz. Gőzöm sincs, mi lesz
ebből, de úgy érzem, ez egy gyönyörű kapcsolat kezdete lehet. Nem tökéletes
kapcsolaté, de valami igazán szépé.
- Én is így
érzem. Fogalmam sincs, miért van ez, de az intuícióm tagadhatatlanul ezt súgja.
Annyira magányos vagyok, hogy sült bolond lennék nemet mondani annak a
férfinak, aki végre meg akar ismerni, és törődni szeretne velem. – Ekkor
odabújt az idősebbhez, és úgy szorította magához, hogy azzal fizikálisan is
jelezze, többé nem akarta elengedni, és hogy még inkább emlékezetessé tegye ezt
a pillanatot saját maga számára: amikor is, már a megismerkedésükkor odaadta
nemcsak a testét, hanem a szívét is Im Jaebumnak.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Atyám, Jaebum mennyit tud dumálni xD Van ám beszélőkéje.
VálaszTörlésNagyon kis szívet melengető lett ♥
Vagyis én mennyit tudok dumálni... Valóban szívet melengetőnek szántam; örülök, hogy ez átjött. ❤
TörlésKedves Mese,
VálaszTörlésÁtérzem Jinyoung helyzetét, mármint ha nekem is ilyen dumával odaállítottak volna, én is lestem volna, hol lehet kiosonni, Im Jaebum ide vagy oda.😂
De viccet félretéve, tetszett, hogy ilyen kis beszédes volt, mert tényleg csak úgy ömlöttek belőle a szavak, ahogy az előttem lévő is megemlítette. De pont ezért volt valami új benne, mert általában őt egy csendesebb figurának látom, meg hát én is úgy jelenítem meg az írásaimban.
Szeretem a műveidben, hogy van benne egy kis sötét hangulat, hiszen mindig találsz egy olyan témát, amitől nem lesz mindennapi a történetszál. Most is ez a mentális probléma, nekem nagyon tetszett!
"Nem tökéletes kapcsolaté, de valami igazán szépé."
Ez a mondat pedig a kedvencemmé vált, annyira reális, mégis boldog. Nem kell tökéletesnek lennie egy kapcsolatnak, hogy az boldogságot hozzon a két félnek. Még egyszer, kedvenc mondat volt az egészben!🤍
Régen olvastam tőled, de pont ezt szeretem benned, hogy amikor viszont leülök az egyik munkád elé, az biztosan emlékezetes lesz!
Várom a további írásaid!🤍
Ölel,
Reina
Kedves Reina!
TörlésSokan megtorpannánk egy ilyen dumától, az biztos, ezért is akartam élethűvé tenni a történetet azzal, hogy Jinyoung se tesz másként. Én is többnyire csendesebb karakterként ragadom meg Jaebumot, de most így hozta az ihlet.
Tényleg csak kivételes alkalmakkor írok felhőtlen fluffot: közelebb állnak hozzám a reálisabb, problémákat is felölelő írások. Örülök, hogy te ezt kifejezetten értékeled. :)
Én pedig várom mindig az újabb kommentjeidet (a ficid fejezetei mellett), mert igaz, hogy nem jönnek gyakran, de mindig megmelengetik a szívemet. 🤍🤍
Puszi,
Mese
Szia!
VálaszTörlésElolvastam én is, nem szoktam ilyeneket, de mivel már olvastam tőled és az tetszett, így aztán belevetettem magamat ebbe is. Őszintén szólva, részemről ez a sok beszéd nem tette valami gördületessé a történetet, sokkal inkább belassult tőle, aztán újra észbe kaptál, visszaállt a ritmus, majd megint egy újabb beszélgetésnél lelassult, dinamikailag vesztett egy keveset a történet. A másik pedig hogy egyszerűen nem éreztem reálisnak, hogy ilyen nyálasan beszéljen valaki, ki beszél így manapság? Tehát nagyon odaillet, hogy "te vagy a hangulatgyilkos ezzel a nyálas dumával".
Összegezve, kellemes kis fluff volt a maga módján, az kimondottan tetszett, amit Reina is leírt, hogy "Nem tökéletes kapcsolaté, de valami igazán szépé." Jó, egyszerű, de mégis valós mondanivaló volt.
Úgyhogy felemás érzésekkel ücsörgök most.
Szia!
TörlésKöszönöm szépen a kritikus kommentet: sokat lehet ezekből tanulni.
Az elmúlt években már megkaptam párszor, hogy túl nyálasan, csöpögősen tudnak egyes karaktereim beszélni. Olykor azért is írok E/3-ban, mert úgy az írásstílusom talán nem tűnik annyira művinek. Most, hogy végiggondoltam, amiket írtál, lehet, itt jobb megoldás lett volna, ha bizonyos dolgokat, amiket mondott Jaebum, inkább mint mesélő vázolok fel. Az üzenet maradt volna, de a kivitelezés sikeresebb lehetett volna így.
Az elmúlt időszakban az elméleti, műelemző szövegeimnél is több olyan kritikát, bírálatot kaptam, hogy bárhogy összességében jó, amit csinálok (jók az észrevételeim, szépen fogalmazok), nem megfelelő helyekre kerül a súlypont. (Ezeknél a szövegeknél például az eseményleírásoknál időzök túl sokat, így el tudnak veszni a tényleges elemzési szempontjaim). Csak az a nehéz a fejlődésben, hogy még ha szembesítik is az embert a hibáival, és ő be is látja őket, nem lehet egyik percről a másikra levetkőzni azokat. De igyekszem az elméleti szövegeimnél és a történeteimnél is amennyire lehet, javulni ezen a téren. :)
Igazából, ha meg is marad a nyálasság, inkább tudom elképzelni valóban gondolatnak, mint kimondva és akkor máris másképp lehet adagolni. Nekem ilyenkor az szokott segíteni, hogy elkezdem hangosan felolvasni, valahogy hallva egészen mássá válik a szöveg, legalábbis számomra, jobban észreveszem, hogy nem, ilyet egyértelműen nem mondunk, vagy egyszerűen én is belassulok az olvasásba és érzem, hogy ritmusilag nem jó, ha csak annyit érzek, hogy gubanc van, akkor elolvastatom mással, aki nem úgy néz rá az írásomra, mint én.
TörlésÉn is ezt érzem, hogy jó amit írtál, a szókincsed több, mint megfelelő, a cselekmény és ötlet is kellő a novellához, egyszerűen csak a dinamika nem egyenletes. De amúgy ez legyen a legkevesebb, ez például pont az, amiből lehet fejlődni, majd fogsz, ahogy ráérzel. Abban igazad van, semmi sem változik meg egy csapásra.
Majd jövök még olvasni!
Én is fel szoktam magamnak olvasni hangosan a szövegeimet, de olyankor inkább a megfogalmazásra koncentrálok, és azokat a hibákat próbálom kiszűrni, amik a néma olvasásnál nem volt kirívóak. De köszönöm a tanácsot és a biztatást! Várom a további kommentjeidet akkor. És egyébként nem kell ám az ilyen típusú történeteimet - amik amúgy nem a te világod -, magadra erőltetni. :)
TörlésNem az, hogy nem az én világom, szimplán nem szoktam olvasni :D de szerintem az hibás nézet részemről, hogy csak mert kpok, azonnal kihagynám. Mert abszolút nem attól függ, hogy jó-e a történet vagy sem. És ezt pl éreztem a Black Pinkes kis érzelmi novelládnál is :)
TörlésÉrtem, és örülök, hogy így állsz a dologhoz. Majd én is igyekszem minél többet olvasni tőled. 😊
Törlés