2019. augusztus 31., szombat

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 30. fejezet


Harmincadik fejezet – Bárhol is legyél



J-Hope:

Csapot-papot otthagyva visszamentem a dormba; egyszerűen válaszokra volt szükségem, méghozzá azonnal. De már nem úgy tértem vissza mint Hoseok, a hoppon maradt fiú, hanem Taehyung esetleges jövőbeni partnere. Hihetetlen, miként borított fel mindent bennem azzal a csókjával. Viszont jobban belegondolva, az egész életünk a bandával teljes egészében kifordult magából, ezért is volt itt az ideje, hogy leüljünk beszélni.
- Sziasztok! – léptem be az épületbe. Remegett a kezem, mielőtt rátettem azt a kilincsre: féltem a YoonMin páros és Taehyung tekintetétől. De valami olyasmi tűnt fel, amitől azonnal padlót fogtam. – Hogy lett fél óra alatt más színű a hajad? – léptem azonnal TaeTaehez, hiszen feketeként csókolt meg, ekkor pedig ismét olyan színárnyalatban pompáztak a fürtjei, mint mielőtt hazautaztam.
- Te meg miről beszélsz? Nem festettem be a hajam már egy ideje. Meg amúgy sem láttál napok óta – nézett rám értetlenül, és egyszerűbb lett volna kimagyaráznom magam, de nem akartam, pontosabban már nem voltam képes rá: belefáradt a szívem abba, aminek ki volt téve az utóbbi időszakban. Ha az is egy rossz látomás vagy képzelgés volt, hogy TaeTae vonzódott hozzám, akkor már valóban nem volt mibe kapaszkodnom, hogy teljesen össze ne törjek.
- Csapat, gyertek ide! – hívtam ki a szobájukban lévő tagokat is, hiszen V-n kívül csak Jin volt még az előszobában.
- Hobi, visszajöttél? – örült meg Jimin.
- Igen, de nem fog tetszeni, amiről beszélni akarok. Viszont kérem előtte az engedélyeteket – súgtam oda neki, majd a hirtelen megjelenő Yoonginak is elismételtem a fülébe. Egyszerre láttam rettegést, de közben megkönnyebbülést is az arcukon, hogy itt volt a lehetőség színt vallaniuk. Viszont csak nem mentek bele, ezért hozzátettem: - Nekem is van még mit elmondanom, ami valószínűleg összefügg a közös álmainkkal.
- Ha neked ez rendben van, Jimin, akkor én benne vagyok – adta be végül a derekát Suga. Jól ismertem már azt a gondterhelt tekintetet, ami ekkor ránézve fogadott: megérdemelte már ő is, hogy kiszabaduljon a lelke a titkolózás börtönéből.
- Legyen hát: tárjuk fel a lapjainkat! – bólintott Jimin, majd megragadta a párja kezét; hisz már úgyse volt mit rejtegetniük.
Két óra hosszán át beszélgettünk, mivel mindenkinek megeredt a nyelve. Mint kiderült, nemcsak Tae, hanem az egész csoport tisztában volt a szerelmi háromszögünkkel, így azt is sejtették, miért mentem haza. Viszont addig nem akarták felhozni, amíg magunktól elő nem álltunk vele. De azt is kiemelték, hogy nem voltak Yoongiék ellen, és igyekeztek ők is segíteni megtartani a titkukat, bármilyen nehézségekkel is járt ez. Az álmainkon sem lepődtek meg, se az én alternatív énemnek a megjelenésén. A többiek is álmodtak különös dolgokat, de talán Namjoon mondta a legfurcsábbat, aki a minap egy német rajongói levelet is el tudott olvasni, úgy, hogy életében nem tanulta egy percet sem ezt a nyelvet. De mégiscsak én tettem fel az i-re a pontot a Taeyunggal való boltos találkámnak és az aznapi csókunknak az ecsetelésével. Hogy ekkor én vagy TaeTae voltunk vörösebbek a zavarunktól, azt nem biztos, hogy meg lehetett volna állapítani.
- Hobi, bár azt mondhatnám, én voltam! De nem. Kedvellek, és nemrég viccelődtem is Jiminnek azzal, hogy jó páros lennék veled, viszont én heteró vagyok. – Szinte félve mondta ki a heteró szót. Hát ezt is elértem, hogy az egyik barátomnak bűntudata legyen, amiért nem tudott szeretni, hiszen a nők vonzották. Egyre nagyobb katasztrófának éreztem magam.
Pedig tudtam, hogy valami ilyesmi lesz majd a válasza. A zsigereimben éreztem, hogy azért nem ébredt bennem eddig ilyen vonzalom Taehyung iránt, hiszen nem is ő volt az, aki szenvedélyesen csókolt: az a személy már régóta vágyott a csókomra és az érintésemre. Meg kellett találnom őt, az én TaeTaemet, azt, aki végre engem akart, és még ha nem is ismertem, valami engem is vonzott hozzá, valami nem evilági, ami miatt szörnyen akartam őt. A gyomrom görcsbe rándult a gondolattól, hogy várt rám egy személy, de el sem tudtam képzelni, hol.
- De akkor ki volt az? – kérdeztem kétségbeesve.
- Nem tudok eltitkolt ikertestvéremről – tette még hozzá V.
- Szerintem nem kell zseninek lennünk, hogy rájöjjünk, alternatív univerzumokról van szó – mondta ki Namjoon azt, ami mindannyiunk fejében felötlött, csak nem mertük felhozni, mert hihetetlennek hangzott. – Ráadásul nem is egyről, ha belőled indulunk ki, Yoongi. Hiszen az egyik álmodban a BTS tagja voltál, de csak nehézségek árán jutottál el idáig, míg a másikban Hoseok párja, és nem is volt banda.
- Te jó ég! – kezdett el zokogni Jin. – Annyira azt hittem eddig, hogy csak a félelmeim jöttek elő, hogy milyen életem lesz, ha egyszer feloszlik a banda. Ez nekem túl sok.
- Kösz, a férfi, aki érdeklődik irántam, egy másik univerzumból származik, de a hasonmásával kell nap mint nap találkoznom, nem beszélve arról, hogy még nem tettem teljesen túl magam azon, hogy Yoongi nem engem választott – fakadtam ki hisztérikus nevetésben. Nem volt rám jellemző az ilyen viselkedés: utáltam magam mártírnak beállítani, ekkor mégis besokalltam, jobban, mint eddigi életem során bármikor.
- Ebbe így bele se gondoltam – szólalta meg végül Jin, letörölve a könnyeit.
- Bocsájts meg, ezt nem kellett volna így rátok zúdítanom – szégyelltem el magam. – Mit tegyünk, fiúk? Ez így nagyon nem oké.
- Hát nem, de majd agyalunk rajta. Most az a lényeg, hogy végre kiteregettük a kártyáinkat – felelte a vezetőnk, és igaza volt, legalább már tiszta vizet öntöttünk a pohárba; ez is valami volt.

Aznap este nem beszéltem senkivel, a szobánkban pedig kínosan kerültem TaeTae és Jimin tekintetét, akik valószínűleg látták rajtam, mennyire nem kívántam társalogni, így hagyták, hogy korán, csöndben lefeküdjek aludni, majd ők is társultak mellém. Bár sok mindenen gondolkodtam az éjszaka folyamán, így soká ragadott magával az álommentes szendergés, másnap reggel mégis sikerült másodikként felébrednem; egyedül Yoongi volt kint az előszobában. De örültem neki: legelőször vele kellett tisztáznom a dolgokat, főleg, miután sokat gondolkodtam az éjjel.
- Hobi, esetleg…
- Igen, esetleg – mosolyogtam rá, mert nem kellett befejeznie, tudtam, mit akart. – Hiányzol, barátom.
- Akkor még mindig a barátodnak tartasz? – nézett rám remény ittas tekintettel, ami feltöltötte kiszáradt lelkem folyamának egyes részeit.
- A legjobbnak, ahogy eddig is – nyugtattam meg, és ő nem teketóriázva, szoros ölelésébe zárt. – Ez is mennyire hiányzott már.
- Nekem is. De akkor tényleg minden rendben köztünk? Nem lesz több hirtelen vezérelt csók, berúgás és kínos légkör? – Éljen: Yoongi már rettegett attól, mikor hozom ismét zavarba ejtő helyzetbe; egyre jobban állt a szénám a csapattagoknál.
- Ha rajtam múlik, nem – ígértem, majd beugrott valami. - Tudod, olvastam a napokban egy tök szép idézetet, amiről mi jutottunk eszünkbe. Az volt a lényege, hogy a szerelem és a barátság beszélgettek, és a szerelem rákérdezett, miért létezik a barátság, ha ő már van. Mire a barátság azt felelte: azért, mert ő mosolyt visz oda, ahol a szerelem könnyeket hagy. – És pont, amikor a „könnyeket” szót mondtam, legördült két nagy könnycsepp a szememből, amiket meg sem próbáltam letörölni, hiszen azok azt szimbolizálták, hogy ez az idézet tényleg igaz volt ránk. - Nem voltunk boldogok, míg az egyikünk szerelmes volt a másikba. Talán, sőt… nem talán, te is tudod és én is, ha egyszerre szerettünk volna egymásba, akkor most egy pár lennénk. De az időzítés a mi esetünkben nagyon nem volt jó, és mindent tönkre tett. Viszont olyan barátai voltunk egymásnak az elmúlt években, amire igenis büszkék lehetünk. Nem akarom ezt elveszíteni, Yoongi. Nem akarlak elveszíteni, amiért elcsúszva ugyan, de egymásba szerettünk. Lehet, hogy te vagy számomra a nagy ő ezen a Földön, viszont neked nem én. De emellett te vagy a legjobb barátom. Tudom, hogy sohasem találnék olyan bajtársat, akivel fele ilyen közel kerülhetnék. Ezért kell megpróbálnunk újra legjobb barátoknak lennünk. – Szentül hittem minden szavamban, és büszke voltam magamra, amiért végül eljutottam odáig, hogy beláttam, az élet attól még ment tovább, mert lecsúsztam Yoongi szerelméről.
- Hát persze, hogy megpróbáljuk! – Ennél örömtelibb dolgot nem is mondhatott volna nekem. – És talán tényleg úgy van, ahogy mondtad: ebben a világban én voltam neked a nagy ő, de ez a srác, ez a másik TaeTae, ő ha minden igaz, egy másik univerzumból származik, ahol pedig ki tudja, neki valaki olyan lett volna az igazi, akinek szintén más lett a párja ott. Én már bármit el tudok képzelni az elmúlt hónapok után. És ha egy vagy akár több alternatív világgal kell összegabalyodnunk ahhoz, hogy megleld azt, akivel boldog tudsz lenni, én azt se bánom. Csak az számít, hogy újra élettel telien lássalak mosolyogni.
- Köszönöm, barátom – öleltem meg ismét. – Egyébként talán volt egy nap, amikor egyszerre, ugyanolyan intenzitással szerettük egymást. Ki tudja, talán egy teljes hét is.
- Igen, talán egy hét is. Hoseok – szólított a valódi nevemen –, a szívem egy része örökre a tiéd marad.
- Ezt el is várom – könnyezett be ismét a szemem, de ezen könnyeket most nem hagytam legördülni. Nem akartam többé szomorkodni, helyette inkább agyalnom kellett, hogyan lelhettem meg azt, akit talán nekem szánt a sors, még ha tényleg egy univerzum választott el minket egymástól.


- Hoseok, sajnálom. Őszintén sajnálom. Nem tudtam visszafogni magam. Meg kellett tennem, mielőtt összeházasodtok – kezdte a kétségbeesett Taehyung, de én nem értettem, mire célzott. Már legalább három hete nem láttam őt, amiért mérges is voltam rá, mert bármennyire is lubickoltam a Yoongival való kapcsolatomban, hiányzott a legjobb barátom társasága.
- Mit? – kérdeztem ráncolt szemöldökkel.
- Most akkor úgy teszel, mintha meg se történt volna? – tette durcásan keresztbe a kezét. – Pedig eléggé egyértelmű, hogy te is élvezted.
- Taehyung, miről beszélsz? – egyre jobban össze voltam zavarodva.
- A csókunkról.
- Milyen csókunkról? Életemben nem csókoltalak meg – ledöbbentem. Mi a fészkes fenéről beszélt? Még hogy én és a legjobb barátom csókolózzunk! Hogy juthatott ilyesmi egyáltalán az eszébe?
- Tessék? És amúgy is, miért sötétebb a hajad, mint délelőtt? – kapott el egy tincset, hogy közelebbről megnézze.
- Tae, nem tudom, hogy ittál-e, vagy hogy mi bajod van, viszont én nem tudlak követni. Majd gyere vissza, ha épkézláb dolgokról akarsz beszélni! – adtam neki ultimátumot.
- Legalább annyit mondj meg, neked is vannak furcsa álmaid, egy olyan világról, amiben mi egy fiúbandának vagyunk a tagjai? – Lefagytam, köpni-nyelni nem tudtam. Ezen álmaimról még Yoonginak sem beszéltem. Honnan tudhatott róluk Taehyung? – Nem kell válaszolnod, látom rajtad, hogy igen. Valami nagyon nem okés, Hoseok. Eddig is volt egy sejtésem, a túl sok scifi nézés miatt kapásból erre gondoltam, de azt hittem, annyira imádom a műfajt, hogy a saját életemet is egy ilyen történetté akarom tenni. De most már bárki, bármit is mondjon nekem, ennek nincsen más magyarázata.
- Micsoda? – csak kapkodtam a fejemet. Tudtam, hogy a barátom imádta a tudományos fikciókat, és képes volt random dolgoknak ilyenfajta magyarázatot kitalálni, amiken általában jót nevettem, de ami sok volt, az már sok.
- Összeköttetésben vagyunk egy alternatív világgal.

- Te jó ég, jól vagy, hyung? – kérdezte Jimin, amikor kora reggel felkeltettem a vad lihegésemmel, miután felriadtam álmomból.
- Nem, Jimin. Ez már nem tréfa, nagyon összekuszálódtak a dolgok, és el sem tudom képzelni, miként oldjuk meg.
- Taehyung, bárhol is legyél, remélem, te okosabb vagy nálam, és lelsz megoldást arra, hogy ismét találkozzunk. Mert tudnunk kell, hogy valóban helyünk van-e egymás életében, vagy sem. De én szeretném, ha lenne. Ha te azt tudnád, mennyire!

Ui.: Sajnálom, ha az átlagosnál több hiba maradt benne, de annyira megörültem, amiért tudtam folytatni ezt a ficit, hogy minél előbb meg akartam osztani a részt. Valamint ezúton is köszönöm szépen annak a két embernek, akik a nyár folyamán biztattak a kommentjeikkel, hogy folytassam a történetet. Nélkülük valószínűleg még most sem lett volna kész ez a fejezet.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2019. augusztus 30., péntek

Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 28. fejezet

Huszonnyolcadik fejezet - Holnapok



Jinyoung:

Rég aludtam olyan jól, mint a szeretkezésünk utáni éjjel. Amióta megvolt Jinson, szinte mindig éber álmom volt, hiszen annyiszor keltett fel, hogy már nem tudtam úgy elengedni magam, mint előtte. Viszont most a kutyánk távol volt tőlünk, és nem mellesleg, ott volt velem Jackson is. Már egy ideje gondolkodtam ezen az egy szobába költözésen, de aznap éjjel, a zuhany alatt éreztem a végső indíttatást, hogy rá is kérdezzek. Amúgy sem ártott egy kis engesztelés Jackienek, miután azzal viccelődtem, hogy maximum egy év múlva fekszek le ismét vele, de addig semmi. A gyermeki naivitását olyan könnyen ki tudtam volna használni ennél sokkal gonoszabb dolgokra is, de én sohasem tettem volna ezt. A hozzá hasonló személyekhez csak óvatossággal lehetett fordulni, mert amennyire erősen beleélték magukat a dolgokba, olyan intenzitással meg is tudtak törni minden apróbb negatív visszajelzéstől. De neki még sokszor az se kellett: a vad képzelgései is elegek voltak ahhoz, hogy elhitessék vele például azt, hogy én majd mással is szeretnék lefeküdni, hogy egyszer csak kirakom őket Jinsonnal, és hogy nem elég jó hozzám. Ha a nap minden órájában elmondtam volna neki, hogy az ő személyisége volt a hozzám leginkább passzoló, akkor is rendre meggyőzte volna magát az ellenkezőjéről. Pedig tényleg imádtam, olyannak, amilyen volt. Régebben el se mertem játszani azzal a gondolattal, hogy pontosan milyen típusú pasit akarnék magam mellé, mert attól csak még inkább fájt volna, hogy erre semmi esélyem sem volt. De most, hogy már szabadon engedhettem a képzelőerőmet, nem tudtam volna elképzelni hozzám illőbb személyt. Mást is meg tudtam volna szeretni, és megváltozni érte, mert annyira akartam már tartozni valakihez. Pont ezt a tartozási vágyat éreztem Markon is. Mi ezért sem lettünk volna igazán jó páros, mert túlságosan hasonlítottunk ezen a téren, és olykor pont, másabb embertípus kellett az életünkbe, hogy a megszokott kis dolgainkból kirángathasson minket. Tehát bárhogy megszerettem volna Markot is, vagy egy másik férfit, életem vesztesége lett volna, ha nem Jackson Wang költözik be a házamba és vele együtt a szívembe is.
Arra keltem, hogy Jackie nagyban forgolódott, és végül felém gördülve állapodott meg. Ahogy álomittasan cammogott a szájával, olyan imádnivaló volt, hogy megpusziltam az arcát. De nem akartam felkelteni, így óvatosan kezdtem el kiosonni a fürdőbe. Viszont nem csak miatta lépkedtem lassan, hanem mert ha akartam volna, se tudok gyors lenni ez előző esti kis akciónk után. Bele se mertem gondolni, mi lett volna, ha nem vigyáz rám a párom. De annyira megérte minden egyes fájdalom, amit ekkor éreztem. Azonnal elpirultam, ahogy az emlékfoszlányok megjelentek előttem: a vad csókcsaták, az óvatos érintések, a testünk közös hullámzása.

- Jó reggelt, gyönyörűm! – lépett ki Jackie negyedóra múlva a szobámból; vagyis már a szobánkból.
- Neked is! – hajoltam ajkára, és kihasználva még kábult állapotát, most én irányítottam a csókunkat.
- Ennyire nem tudsz betelni velem? Azt hittem, csak egy év múlva jön az újabb menet – nevetett, de igaza volt, ezt megérdemeltem. Pedig most már, hogy megtapasztaltam, milyen volt így is szeretnünk egymást, szörnyű lett volna, ha tényleg egy évet kell várnom az ismétlésre.
- Lefaragtam hat hónapra – kacsintottam. – Viszont megkérhetlek, hogy egyedül menj Jinsonért? Nem akarok hisztis lenni, mert tudom, hogy te mint sportember, sokkal nagyobb fájdalmat is elviselnél, de nem szívesen mászkálnék ma sehova sem. Így is örülök, ha holnapra, mire menni kell a szüleidhez, összeszedem magam.
- Hát persze, drágám! – Zárt védelmező ölelésébe, aminél biztonságosabb pozíció nem létezett számomra, és úgy hittem, számára sem. – Egyébként tényleg áll az ajánlatom, hogy csinálhatjuk más felállásban is a dolgokat.
- Tudom, Jackie, viszont én máshogy képtelen vagyok elképzelni. Én nem tudnám azt...  – Az első együttlétünk után sokkal inkább tisztában voltam vele, mit kellett volna tennem, ha elfogadom az ajánlatát: a gondolat, mennyire dominálnom kellett volna felette, szörnyen zavarba ejtő volt számára. El is fordultam tőle, mert úgy sejtettem, az arcom vörössége már szinte betegesen erős lehetett.
- Jinyoung, nyugi, én semmit sem erőltetek. Ha neked csak így felel meg, mindig így lesz. Én meg hátha egyre tapasztaltabb leszek, és kevésbé okozok fájdalmat. Meg tudod… - Mivel közben elém lépett, így láttam, hogy ő is elpirult, amitől kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én jöttem zavarba.
- Mit? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát izé… Te is fogsz tágulni – csak kibökte végre, amin jót bazsalyogtam.
- Igaz. Majd összecsiszolódunk ott is, ez nem kérdés. Hisz annyi más téren is előre léptünk, itt sem lesz gond. – Szentül hittem ebben: ha valamit megtanultam a vele töltött hónapok során, az az volt, hogy mi mindig megtaláltuk a módját annak, hogy a szerelmünk beteljesüljön, hol hosszabb, hol rövidebb úton, de folyamatosan haladtunk előre. És amúgy sem a gyorsaság volt a lényeg, hanem az, hogy együtt tettünk meg minden lépést, egymást támogatva.

Jackson:

- Szia! – fogadtam ragyogó mosollyal a párom édesanyját, aki egy karmozdulattal be is invitált az otthonukba, és nem tellett két másodpercbe, már ott is volt Jinson, aki majd kicsattant örömében, amiért újra látott. – Úgy sejtem, nem volt gond vele.
- Nem bizony. És veled mi újság, Jackson? – vizsgálta az arcomat. – Látom, jó kedvedben vagy, így gondolom, minden jól alakult este.
- Az nem kifejezés – feleltem lelkesen. Jinyoung ebben a helyzetben kényelmetlenül érezte volna magát, és el akarta volna terelni a témát, de én büszke voltam arra, hogy elérkeztünk idáig. És ki tudta volna jobban, hogy a párom honnan indult az érintésfóbiájával, mint az a nő, aki felnevelte.
- És a fiám, ő jól van? – Ráncolta a homlokát, ezzel jelezve számomra, hogy azért kicsit aggódott. – Mármint gondolom, te voltál… Vagyis, hogy te irányítottál. – Nagyon aranyos volt, ahogy nem merte kimondani, hogy én voltam a domináns fél.
- Igen. És jól van, csak még szoknia kell a dolgot. De vigyáztam rá, ahogy megígértem – fogtam meg a nő kezét, akinek a tekintetéből a hála és szeretetteljesség egyaránt tükröződött. Annyival könnyebb volt minden, amióta megkedvelt.
- Jackson, köszönöm, hogy vagy neki, és hogy türelmesen csináltad végig vele az elmúlt négy hónapot. Mikor kiszabadult innen, nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljut idáig. Egy részem abban reménykedett, hogy még egy kis ideig az az ártatlan kisfiú lesz, akinek úgy hittem, örökké meg kell maradnia. De igazából ez csak az én önzésem volt. Már nem én vagyok a legfontosabb személy az életében, és ez jól van így. Nem fáj, és azért, mert te vagy az, aki belépett a képbe. Biztos, elmesélte Jinyoung, hogy több gyerekes anyuka szerettem volna lenni, de miután tévesen halálosan veszélyes allergiát állapítottak meg nála, feladtam ezt a vágyamat. Viszont az élet kárpótolt veled, Jackson, ahogy őt is. Nem tudok ellene semmit tenni: már te rád is a fiamként tekintek. – Könnytől elködösödött tekintete belém fojtott minden szót; csak némán álltam előtte, és mindösszesen arra voltam képes, hogy megöleljem: de szorosabban és hosszabban, mint előtte bármikor, úgy, ahogy a saját édesanyámmal tettem mindig.
- Számomra is olyan, mintha a második anyukám lennél – nagy nehezen sikerült ennyit kifacsarnom magamból. – És már unokád is van, még ha szőrösebb is az átlagnál. – Tipikusan humorral próbáltam oldani a feszültséget.
- Az biztos, hogy szőrös a drága, de nem árt, ha ő is felrázza ezt a steril környezetet. Annyiszor könyörgött Jinyoung, hogy vegyek neki egy labradort, de én mindig tereltem a témát. Tudta ő, hogy lehetetlent kért, de akkor is vágyott rá. Egyszerre könnyebbültem meg, és közben meg is szakadt miatta a szívem, amikor többé nem hozta szóba, mert már minden reményt feladott. Annyival szebb és tartalmasabb gyerekkort érdemelt volna. – Tisztában voltam vele, anélkül, hogy kimondta volna, magát hibáztatta az egészért, pedig egyértelmű volt, hogy egyáltalán nem volt hibás a történtek miatt. – El sem tudom mondani, milyen szörnyű volt úgy élnünk, hogy képtelen voltam megígérni a gyermekemnek a holnapokat, csakis azért küzdöttünk, éltünk a lehető legsterilebben és óvatosabban, hogy az aznapjait átvészelje, hogy egyáltalán elérjen oda minden este, hogy le tudjon feküdni, mert nem jött rá semmilyen roham. Jackson, kérlek, ígérd meg nekem, hogy élménnyel telibbé teszed a holnapjait?



- Megtiszteltetés, hogy ilyen feladatot bízol rám – néztem rá szintén könnyes szemekkel. Már csak amiatt is illettem a fogadott fia szerephez, mert olyan érzékeny voltam, mint ő.
- De tudom, a kérésem nélkül is mindent megteszel majd, hogy boldoggá tedd.

Jinyoung:

Épp az egyik kötelező olvasmányomba mélyedtem el, amikor Jackson a vártnál kicsivel korábban érkezett haza a magánórájáról, és látva, mennyire erősen szorította magához a kutyánkat, és hogy a kicsi bárhogy akart volna szabadulni, nem hagyta neki, tudtam, valami rossz dolog történt.
- Mi a baj? – léptem oda hozzá, de ő továbbra is maga elé meredt, viszont végre elengedte Jinsont.
- Elviszik tőlem, Jinyoung. Egy hónap múlva elviszik Son Hyunwoot Thaiföldre.
- Thaiföldre? – húztam fel a szemöldökömet. – De miért?
- A mostohaapja ott kapott egy visszautasíthatatlan munkát, és azonnali hatállyal kell kezdenie, és a család, ahogy tud, megy utána – felelte morcosan. – Tudom, hogy önzőség, amiért azt kívánom, bár maradnának, de úgy megszerettem.
- Ó, Jackie! – guggoltam le hozzá, hogy szorosan magamhoz húzzam. – Legalább ti ne hagyjatok el Jinsonnal, rendben?
- Ilyesmire ne is gondolj! – biztosítottam arról, hogy nem állt szándékomban elszeparálni magam tőle. El se tudtam volna képzelni olyan helyzetet, ami miatt eldobtam volna Jacksont magamtól. - De akkor még hány órátok lesz közösen?
- Már csak három, és utána vége. Ki tudja, látom-e még. – Eddig bírta: a szemei megteltek könnycseppekkel.
Lehet, ő volt a domináns fél a kapcsolatunkban, de egyértelműen érzékenyebb volt nálam. Jacksonnak hatalmas szíve volt, és ha beengedett oda valakit, akkor a mindenségig ragaszkodott az illetőhöz. Ezért is viselte olyan nehezen, amikor Bamie Lisa miatt hanyagolta. Ez viszont végleges volt; legalább is jelen helyzetben annak tűnt. Utáltam őt szenvedni látni. Utáltam mindent és mindenkit, aki bántotta a szerelmemet.
- És ilyenkor kell menni a szüleimhez is. Aj, pedig annyira vártam! – tette hozzá.
- Tudom, drágám, de jobb is, hogy nem maradunk itthon, hanem kimozdulunk. Eltereli a figyelmedet.

Egy órányi szomorkodás után, végül halovány mosolyt erőltetve az arcára Jackie, elindultunk; természetesen Jinsonnal együtt. Előre izgultunk, hogyan fognak viszonyulni egymáshoz a szülei kutyusával, de bíztunk a legjobbakban. Viszont ennél is jobban ment minden, sőt annyira egymásra hangolódtak, hogy féltünk, nem lehet majd külön választani őket.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Jackson eltűnt az anyukájával, és az édesapja kérte, hogy menjek ki vele az udvarra, mert mesélni szeretne nekem valamit.
- Gondoltam, üssük el mi is az időt, amíg Jackie élménybeszámolót tart az anyjának a tegnap estétekről! – jegyezte meg, miközben huncutul elmosolyodott.
- Remek, mindenki tudott a környezetünkben arról, hogy lefeküdtünk! – gondoltam magamban, míg bólintottam egyet.

- Igazi anyuci pici fia – nevetett, de hirtelen elkomorult az arca. – Tettem én azért, hogy így legyen.
- Ezt hogy érted? – Sohasem mondott egy árva rossz szót sem az apjáról Jackie, így kíváncsivá tett a férfi.
- Amennyire tudtam, nyugodtan fogadtam, amikor bevallotta, hogy meleg, viszont ezután kicsit eltávolodtam tőle. Lehet, fel sem tűnt neki, de akkortájt került még közelebb az anyjához. Megijedtem, Jinyoung.
- Pontosan mitől? – noszogattam, mert egy kis időre elhallgatott.
- Jaj, nehogy félre érts: nem tudtam volna kevésbé szeretni a fiamat emiatt. Másról volt szó. – Ettől kissé megnyugodtam, mert fogalmam sem volt, merre is tartott ez a beszélgetés. – Attól féltem, hogy majd a párját leszek képtelen elfogadni. – Ekkor kezdtem megérteni, miért nekem mesélte el mindezt. – Tipikusan olyan apuka voltam, aki fiús dolgokat csinált a gyerekével, és folyton a lányokról kérdezgette. Ő csak szégyenlősen elmosolyodott ilyenkor, és nekem fogalmam sem volt róla, miért, amíg elő nem állt a valódi szexualitásával.
- De végül rájöttél, hogy nem így van? – Reméltem, nemsokára megnyugtat, hogy márpedig engem az első perctől kezdve elfogadott.
- Egyszer a munkahelyemen az egyik kollégámat meglátogatta a tinédzser lánya, aki Down-kóros volt. Ahogy ő a beteg lányára nézett, a szeméből tükröződött, hogy a világ legszebb kincsének tartja. Akkor jöttem rá, hogy ez az igazi probléma, amikor beteg a gyereked. Onnantól kezdve hálát adok az égnek, hogy a fiam egészséges. A homoszexualitás nem betegség, és ettől nem lesz kevésbé értékes ember, nekem pedig mindig a legnagyobb kincsem marad: a legjobb dolog, amit alkottam. Az a legcsodásabb a szülőségben, hogy esélyünk van nálunk értékesebb személyeket a világra hozni. Ő attól még ugyanaz a fiú, akit felneveltem, mert nem egy lánnyal állított haza, hanem veled. Akkor sem lehetnél szimpatikusabb, Jinyoung, ha egy lány lennél. – Nem fordult felém: kitartóan egy pontot nézett maga előtt. Szégyellte mindazt, amit régen érzett, ez tisztán leolvasható volt róla, így hát meg kellett nyugtatnom, hogy nem volt mit. – Kérlek, ne mondd el a fiamnak, mert félek, hogy csalódna bennem!



- Biztos, nem csalódna. De ha így akarod, megtartom a titkod – mentem bele. – Viszont nem vagy rossz ember. Nem csak a meleg gyerekeknek, hanem a szüleiknek sem annyira egyszerű ezt elfogadni. Megvívtad a saját csatádat, és győztél. Végső soron csak ez számít.
- De továbbra is féltem, Jinyoung, hogy a világtól rossz dolgokat kap, amiért téged szeret.
- Én is féltem, mert ő nem viseli ezeket jól. Mikor az egyik diákja apja rossz buzinak nevezte, azt is a szívére vette. De én ott leszek vele, gondolj erre! – mosolyogtam rá biztatóan, ahogy Jackievel is mindig tettem, amikor egy kis támogatásra volt szüksége.
- Köszönöm – rázta meg végül a kezemet, pár perc múlva pedig már Jackson is kijött hozzánk.
- Hát ti meg mit csináltok kint?
- Semmit. – És már ott is hagyott minket a férfi.
- Gyanúsok vagytok – jegyezte meg, miközben leült az apja helyére.
- Vannak dolgok, amik csak két emberre tartoznak – mondta.
- Csak azért nem faggatlak tovább, mert tegnap nekem is volt egy hasonló kis beszélgetésem anyukáddal. – A válaszával meglepett, de úgy éreztem fairnak, ha én sem ecseteltem tovább a témát, vajon mikről is volt akkor szó.
- Szülők, szülők… - sóhajtottam egyet. – Mi lenne velünk nélkülük?
- Nem akarom tudni.
- Részletezted anyukádnak a tegnap estét? – ezt a kérdést viszont nem tartottam magamban.
- Igen, ha nem gond – vakarta meg zavartan a tarkóját.
- Nem mondom, hogy nem érzem kicsit kellemetlennek, de tudhattam volna, hogy nem bírod magadban tartani.
- Bamienek is el fogom ilyen részletesen regélni, ha akarja, ha nem. De te is mesélhetsz róla Jaebumnak, meg a pszichológusodnak.
- Na, nem! Én aztán nem részletezek senkinek semmit. Ilyet ne várjatok tőlem! Van, amit jobb megtartani magunknak. Csak hát te ebben nem vagy partner – ráztam meg a fejem tetetett sértődöttséggel.
- Nem bizony. De minden másban igen – fogta meg a kezemet, majd pár percig némaságban bámultuk a csillagokat, viszont a két rakoncátlan kutya megzavarták az intim légkört. De jobb is volt így: még a végén elérzékenyült volna Jackie, ahogy az szokása volt.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2019. augusztus 27., kedd

Nem akarsz birtokolni - YugJae fanfiction



Most is, mint szinte mindig, BamBam instagramját mutogatod nekem, hogy ma éppen milyen képeket töltött fel magáról, és azokra hányan és mit reagáltak. Annyira, de annyira nem érdekel semmi, ami ezzel a fiúval kapcsolatos. Nem azért, mert ne lenne szimpatikus, hanem mert ő minden, amire vágysz, és nem én. Bárcsak fel tudnék hozni legalább egy érvet az ellen, hogy ti miért ne legyetek egy pár! Azonban nem megy: ő teljesen hozzád illik. Ezt tudom, de kimondani mégse fogom, még ha rá is akarsz kényszeríteni, egy nap akár többször is. Ilyenkor mindig azt kívánom, bár engem akarnál magad mellé! Bár arra kérnél, hogy magamat képzeljem el melletted! De erre kérned sem kell, mivel máson sem jár az agyam. A tanuláson kívül már semmi sem tudja elterelni a gondolataimat rólad. Alig eszek, iszok, alszok. Látványosan kezdek tönkremenni, amit te észre sem veszel, mert a te szemeid csak BamBamre fókuszálnak. Én csontsovánnyá is válhatnék, akkor sem tűnne fel neked, amíg készségesen meghallgatom a BamBammel kapcsolatos ömlengésedet.
Talán már nem is emlékszel rá, milyen volt, amikor ő még Thaiföldön élt, és mi össze voltunk nőve, de én csak azokra az időkre akarok emlékezni. Én a múltban élek, amiben még ragaszkodtál hozzám, míg te napról-napra egyre jobban elmarsz magad mellől azzal, hogy már szinte emberszámba sem veszel. Tudom, gonoszság, mégis, ha egyetlen egy kívánságom lehetne, akkor azt kívánnám: bárcsak BamBam sohasem költözött volna Koreába! Mert én csak magamnak akarlak, míg te mindenáron Jaebummal akarsz összeboronálni, aki szerintem még csak nem is vonzódik a férfiakhoz. De mit érdekel ez téged, amikor ezzel egy gonddal kevesebb lenne a nyakadon: hisz nem kellene a lelkivilágomért aggódnod. Bár enélkül is alig teszed.
Tisztában vagyok vele, hogy én voltam az, aki annak idején azt állította, két meleg srác igenis lehetnek csak barátok, de neked vaknak kell lenned, hogy ne lásd, mennyit változtak az érzelmeim irántad. Mindketten taknyos, serdülő fiúk voltunk, amikor összebarátkoztunk, mostanra viszont két tizennyolc éves fiatal férfivá lettünk, akik sokat kupálódtak az évek során – vagy legalábbis a szememben te sokkal jóképűbb vagy, mint régen. Bár én csak elhervadok melletted, mivel már nem táplálod a szívemet, hanem nap mint nap összetöröd azt, épp ezért kellene lépnem, mielőtt túl késő nem lesz.
- Yugyeom – kezdek bele, mielőtt meggondolnám magam –, megkérdezem Jaebumot, eljön-e velem valahova.
- Remek ötlet. Hidd el, bele fog menni! Látom én, hogyan néz rád – jegyzed meg, miközben rám is kacsintasz.
- Hogyan?
- Ahogy én BamBamre – adod a lehető legrosszabb választ, ráadásul azzal az angyali mosolyoddal keretezve.
- Ha tényleg így van, akkor nincs mese, el kell hívnom őt – felelem, és titkon azt remélem, hirtelen féltékeny leszel, és nem akarod, hogy én bárki mással randizzak, aki nem te vagy. Ehelyett hagyod, hogy odamenjek, és egy sarokból bazsalyogva végignézed, Jaebum miként mosolyog rám, és megy bele a legnagyobb örömmel a dologba. Bár én is fele ennyire tudnék örülni ennek az egésznek! Tisztában vagyok vele, hogy a fél suli boldog lenne, ha neki mondana igent, viszont én nem tartozom ebbe a felébe. Én csak hozzád tartozok, de te nem akarsz birtokolni, így végre esélyt kell adnom, hogy valaki más szerethessen.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2019. augusztus 24., szombat

Megtört fény - MarkBum fanfiction - 7. fejezet


A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:




Az időzített bomba vasárnap robbant, amikor szokásukhoz híven filmezős, lustálkodós napot tartottak. Bár Mark valóban kiélvezte az elmúlt napok minden egyes örömét, és szinte úszkált a boldogságban, mert elhitte, végre révbe ért, de akkor mégis hamar megérezte ő is, hogy valami baj volt. Mikor Jaebum felajánlotta, bármit nézhetnek, amihez az idősebbnek kedve volt, és szomorú arccal, a filmre szinte nem is figyelve meredt Mark arcára, még egy vaknak is feltűnt volna, hogy valami rossz hírt akart közölni. Ahogy véget ért a film, és a stáblista is lejárt, a néma csönd szép lassan melléjük dőlt a kanapéra. Az idősebbiken úrrá lett a gyomorideg, ahogy rettegett, miket fog a másik mondani. Olyan sok szép közös emlékük lett az együtt töltött két hónapban, de a múlt falába zárt emlékeik könnyen megfakultak, és köztük csak nőtt és nőtt a távolság, anélkül, hogy egy kisujjnyit is mozdultak volna. Minél tovább húzták az időt, Mark annál biztosabb volt benne, hogy a fiatalabbik szakítani fog vele, de nem haragudott rá, egyszerűen képtelen lett volna. De azt elkezdte bánni, hogy ilyen messzire sodródtak – vagy legalább is, ő messzire sodródott –, és mégis, hirtelen véget ért az álom.
- Csak mondd meg, hol hibáztam? – kérdezte, miután rájött, Jaebum annyira ledermedt, hogy a továbbiakban sem beszélt volna.
- Sehol, hisz te hibátlan vagy. Vagyis… - sóhajtott egy mélyet, hiszen fájt bevallania, hogy rajta bukott el az egész.
- Vagyis? – Mark rámeredt, nem törődve azzal, hogy a fiatalabbik még mindig kerülte a tekintetét.
- Én voltam az egyedüli hibád. – Mintha egy világ súlyát szakították volna fel a mellkasáról, annyira megkönnyebbült Jaebum, pedig mindösszesen öt szó hagyta el az ajkát. De ez az öt szó reprezentált mindent, ami miatt nem lehettek együtt.
- Ne mondd ezt! – Ült hozzá közelebb Mark, és végigsimított a szerelme bársonyos arcán. – Te minden vagy, csak nem egy hiba.
- Az vagyok, hidd el! Nem akarok veled lenni. – Ekkor végre ránézett, ezzel megadva a másiknak a kegyelemdöfést. – Felfogtad ezt, Mark? Nem akarom, hogy a párom legyél, hogy itt lakj, hogy velem foglalkozz, ahelyett, hogy haldokló embereket tennél boldogabbá. Neked itt nincs többé dolgod. Kiszedtél a mélyből, anya pedig kifizeti a második havi béredet is, hogy tud miből finanszírozni Lisa iskoláját.
Jaebum élettelen hangjánál egyedül a meggyötört tekintete volt a fájóbb Marknak, és a szavai jelentése csak plusz bónuszként vájtak mély lyukat a szívébe. Ismét elveszített valakit, aki a mindenséget jelentette számára. Azért nem viselte meg annyira a betegei halála, mert hozzájuk nem kötődött, míg Jaebumhoz igen, és őt nem is a halál ragadta magával, hanem önszántából dobta el Markot, mert már nem volt rá szüksége. Így ismét visszajuttatva a fiút ahhoz a félelméhez, ami szülei halála után járta át lényének minden egyes porcikáját: hogy hasznavehetetlen volt.
- Ez esetben kár, hogy senki nem szólt rám, hogy te voltál minden hibám. És nem kell a pénzetek, már eleget fizettetek nekem.
- Nem mehetsz csak így el! Hiszen olyan sokkal tartozom neked – magyarázta Jaebum, mert sejtette, a bűntudat végképp felemésztette volna a lelkét, ha valóban fizetség nélkül engedi útjára szerelmét.
- Tudni akarod, mire vágyok? – Mark, mint mindig, ekkor sem szégyellte a könnyeit, hiszen azok összetört szívének vérzését mutatták, és szerette volna, ha Jaebum látja, mit tett vele. Nem gonoszságból, hanem hogy legalább még egyszer, utoljára bizonyítsa a fiúnak, hogy szerethető volt; nagyon is.
- Igen – felelte halkan.
- Maradjunk barátok! – Ez volt az utolsó kapaszkodója. Nem mert visszautalni arra, hogy korábban maga Jaebum jegyezte meg, hogy ne hagyja el, még akkor sem, ha arra kéri, de ezzel próbálta megtalálni azt a kiskaput, ami mindkettőjük számára jó megoldást szolgált volna.
- Te is tudod, hogy azzal többet ártanál magadnak, mint amennyit nyernél vele – állapította meg Jaebum. Mert bármennyire is fájt neki, inkább mondott le Mark tisztaságáról és szépségéről, csakhogy mentesítse őt saját magától. Megtagadta szívétől annak legfőbb vágyát, hogy ne törje meg az idősebb fényét. Annyiszor felderengett az elméjében, miként nevezte őt egy megtört fénynek Mark. Muszáj volt megakadályoznia, hogy az ő útjára jusson. Mert bár Markot a legnagyobb veszteségek sem térítették el a jó útról, sőt, de Jaebum érezte magában azt a pusztító erőt, ami képes lett volna erre.
- Kérlek, adj még egy utolsó napot, órát vagy legalább egy percet! Csapj be még egyszer utoljára! Árulj el! Mit bánom én, csak ne legyen máris vége. – A patakzó könnyeitől csillogott az arca, mintha kristályok borították volna be azt. Mark a sírástól csak még szebb volt Jaebum szemében, ami nehezebbé tette a fiatalabbnak, hogy elutasítsa.
- Nem lehet. – Most, hogy végre rászánta magát a szakításra, ki akart tartani a döntése mellett. Ha ott maradt volna még egy napot a fiú, a tegnap ajtóján már túl nehéz lett volna kilépnie. Ennek itt és most kellett pontot tenni a végére. Nem akarta újra és újra végignézni Jaebum, miként múltak el egy pár lenni. Ha már felrobbantotta a bombát, el kellett porig égnie mindennek.



Ezzel Mark lezártnak tekintette a témát: így is eleget hallott ahhoz, hogy teljesen megsemmisüljön. Szótlanul, Jaebumra rá sem nézve pakolta össze a holmijait. Nem mozdult a fiú szobája felé semmit, és a fiatalabbik sem lépett sehova, csak állt a küszöbénél, és reménykedett benne, hogy a szívében tomboló télnek egyszer vége lesz, és ismét kitavaszodik, de most nem egy másik lélek besötétítésének árán. Végül mégis csak megmozdult, és a szekrény előtt ledermedt fiút hátulról magához ölelte, de ezzel most először negatív értelemben lett libabőrös tőle Mark: szerelme kihűlt karjaiban érezte, miként áradt lassan szét a hazug pillantások mérge, amiknek bedőlt, és hirtelen vonzani kezdte a távollét. Míg Jaebumra hirtelen rászakadt minden, amit mondhatott volna még, de már nem volt értelme: ők hivatalosan is elmúltak egy pár lenni, így hagyta, hogy tényleg porig égjen a szívüket összekötő cérna.
Miután egyedül maradt a házában, végre ő is átadhatta magát annak a vad zokogásnak, ami oly régóta próbált utat törni benne, de az apja temetése óta nem hagyta neki a fiú. Viszont miután önszántából Markot is elveszítette, ismét nem maradt semmi és senki, aki miatt élni akart volna. Csak sírt és sírt megállás nélkül, miközben összegörnyedt a földön. A hideg padló pedig csak fokozta remegését, ami minden porcikáját magával ragadta. Hiányzott neki az édesapja, akire mindig támaszkodhatott; az édesanyja, aki régen életvidámságáról volt híres; az úszás, ami mindig felszabadította őt testének börtönéből, és általa úgy érezte, hogy szárnyalt a vízben. De ezeket a hiányokat már megszokta, viszont azáltal, hogy megismerte, milyen is volt a szerelem, annak az elvesztése is társult a többi fájdalmához. Jaebum jelen pillanatban két lábon járó fájdalomként jellemezte volna magát.
Azonban egy idő után elapadtak könnyei, és feltápászkodva a földről, megmosta az arcát, és egy jó nagy pohár hideg vízzel enyhítette torkának szárazságát. Viszont ekkor vette észre, hogy a szekrényből, amit Mark nemrég ürített ki, egy papírdarab állt ki. Kíváncsiságától vezérelve megnézte, mi állhatott benne, és meglepetésére nem szerelmével kapcsolatos volt, hanem róla volt egy kiértékelés, méghozzá a legutóbbi pszichológusáé. Azonban voltak részek, amik le voltak húzva, és Mark a kézírásával helyesbítette őket:

Im Jaebum egy lelkileg teljesen meggyötört, huszonkét éves férfi, aki az elhunyt édesapját nem tudja elengedni, de nem is kell neki, hiszen örökre az élete része marad. Egy saját hibájából kialakult baleset miatt Egy véletlen útján kialakult baleset miatt oda a fényes sportolói karrierje, és nem hajlandó még nem tudott új célokat kitűzni magának. Már szinte hihetetlen, hogy ez a fiatal férfi egykoron példaértékű sportoló volt, hiszen a depressziótól időközben saját és anyja életének megkeserítőjévé vált. Nehéz azt látni, hogy egy korábban példaértékű sportolót a depresszió magával ragadott, de igyekszik a saját életét és az édesanyjáét figyelem előtt tartva javítani a helyzetén. Nem sok potenciált látok a javulásában, főleg olvasva kollégáim korábbi tapasztalatainak összefoglalását. Igen sok potenciált lehet felfedezni benne, mert bár el sem hinné, hatalmas szíve van, és látva, hogy mást boldoggá tud tenni, ő maga is feltöltődik. Még ha sok sikert nem is tudok az utódaimnak kívánni, de sok kitartást azért igen. Bár félek, itt csak a csoda segíthet. Némi odafigyelés és kedvesség elég ahhoz, hogy valaki a jó irányba terelje. Talán ismét el kellene kezdenie úszni; az nagyobb változásokat is elősegíthetne nála.

Jaebum ezek után csak még inkább Mark életének legnagyobb hibájának érezte saját magát, akit mindenki feladott, és csak egy ilyen tiszta személy látta meg benne a potenciált. Talán… Félt újabb elhatározásra jutni, de azért eljátszott a gondolattal, hogy idővel tudott annyit javulni lelkileg, hogy felérjen Markhoz. Nem hagyhatta cserben azt, aki ennyire hitt benne, hisz ez egyben nem csak az ő kudarca, hanem a szerelméé is lett volna. A fiú, még ha nem is tudatosan, de otthagyta számára a választ, hogy mi lehetett az újabb lépcsőfoka a javulásának: hogy ismét ússzon.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2019. augusztus 21., szerda

Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 27. fejezet (18+)


Huszonhetedik fejezet – Mindenhol jó Jinyoung mellett



Jinyoung:

Fájt a szívem, hogy oda kellett adnunk Jinsont anyáéknak. Csak egy napról volt szó, mégis bűntudatom volt. Főként azért, mert nem tudtam elmondani neki, hogy nemsokára hazavisszük. Viszont ismerve a jókedélyét, és azt, mennyire el volt mindenkivel, abban bíztam, hogy mire ráeszmél, mennyi ideje is van távol az otthonától, már érte is megyünk.
- Köszönjük szépen, anya! – öleltem meg, mivel az elmúlt hetekben vele is ismét egyre szorosabb lett a kapcsolatunk, mindkettőnk nagy örömére.
- Igazán nincs mit. Viszont, fiúk, kérlek, legyetek óvatosak! – pírba borult arca elárulta, hogy zavarban volt, míg én nem értettem, mire is célzott. – Ne nézzetek így rám! – kacagott. – Nem vagyok buta. Sejtem én, miért is marad itt egy napot a pici.
- Ó! – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Annyira kínosnak tartottam, hogy az édesanyám, aki eddig nemhogy a Naptól, de még a kinti levegőtől is védett, tisztában volt vele, hogy nemi aktust akartam egy órán belül létesíteni a szerelmemmel.
Végül – ahogy abban reménykedtem – Jackson törte meg a csendet.
- És nincs ellenvetésed? – kérdezte félve. Láthatólag őt más miatt tette idegessé, amit anya mondott: Vajon ellenzi-e, hogy ő vegye el a szüzességemet?
- Dehogy van, drágám! – fogta meg a kezét megnyugtatásképpen. – Tudod, hogy imádlak, és biztos vagyok benne, hogy óvatos leszel, de ha valamiben tanácsot szeretnétek kérni, akkor csupa fül vagyok. Még ha nem is vagyok otthon a férfiak közötti praktikákban. – Na, most már végképp tűzvörössé vált az arca, de nem is csoda: előtte nem hittem volna, hogy ilyesmit fogok valaha hallani a szájából. De ebből is látszott, mennyire jó szülő volt, hogy háttérbe szorította a prűd énjét, hogy segítsen, ha kell.
- Kedves vagy, anya, viszont, ha nem baj, akkor én ezt a témát itt most berekeszteném – vakartam meg a tarkómat, ő pedig értve, hogy számomra ez még kínosabb volt, egy bólintással lezártnak is vette a dolgot, és szóba se hozta utána.



Miután hazaérve Jackie bezárta az ajtót, egyik lábamról a másikra állva vártam az előszobánkban, hogy tegyen vagy mondjon valamit. Pillanatról-pillanatra, minél inkább közelítettünk a dologhoz, annál inkább elfogott a pánik, hogy mi lesz, ha csalódást okozok neki. Annyira vágyott rám az első perctől kezdve, és kitartott ez idáig. Elsüllyedtem volna szégyenemben, ha nem tudtam volna megadni neki mindazt, amit megérdemelt. Pedig sanszos volt, hogy ez lesz, hiszen fogalmam sem volt, mit és hogyan kellett csinálni. A pornó nézést kizártam, mivel előbb okádtam volna el magam, idegen férfiak testét nézve, ahogy egymást falták, minthogy meg tudtam volna vizsgálni a technikájukat. Olvasni is képtelen voltam erről, mert attól is kirázott a hideg. Engem alapjáraton nem érdekelt a szex, csakis a Jacksonnal való aktus hozott lázba, de az most már nagyon.
- Melyikünk szobájába menjünk? – kérdezte végül. – Hol éreznéd komfortosabban magad?
- Az enyémben, ha nem baj – feleltem, hiszen az ismerős, megszokottabb környezet csak még inkább ellazított volna.
- Rendben. Szabad lesz? – nyújtotta oda a kezét, és mint egy viktoriánus kori hölgyet, karon fogva bekísért a hálómba.
- Jackson, tudom, hogy már láttál meztelenül, de én nem vagyok képes olyan könnyen levetkőzni – vallottam be az egyik aggályomat.
- Semmi baj, szívem, majd én segítek, ha az úgy jó neked. – Annyira kedves volt a hangja, a tekintete pedig végtelenül törődő. Ahogy pedig elkezdte rólam lehámozni a ruhadarabokat, úgy éreztem magam, mint egy törékeny porcelán baba: annyira óvatos volt, mintha attól félt volna, hogy bármelyik percben eltörhetek. Pedig már nem voltam olyan törékeny: hála neki sokat erősödtem.
- Állj! – kértem, amikor már csak egy alsó volt rajtam. – Elkezdhetlek én is levetkőztetni? – addig is kapni akartam egy kis időt, hogy szokjam a meztelenséget.
- Megtisztelsz vele – felelte, és ugyan, hozzá hasonlóan óvatosan bújtattam ki a ruhaneműkből, de közben direkt cirógattam, és finoman megérintettem bizonyos pontokon. Ettől a barna, kiskutya szemei lecsukódtak, és hirtelen remegésbe kezdett. Majdnem megálltam, hogy adjak neki is egy kis időt, de így is túl sokat várt már rám, és tudtam, hogy az izgatottság miatt reszketett, nem pedig félelmében.
- Annyira gyönyörű tested van, Jackson – jegyeztem meg, mikor már rajta is csak a boxerja volt, és egy méterre tőle, megálltam előtte, hogy élvezzem a kilátásomat. – Túl sokan cserélnének velem. – Ettől ő csak felhorkantott, mint aki képtelenségnek tartotta, amit mondtam. – Hidd el, hogy kívánatos vagy! Piszok mázlistának tartom magam, amiért voltál olyan kegyes hozzám, hogy pont belém szerettél, és elérted, hogy ezt viszonozni tudjam. Remélem, ma legalább egy kicsit vissza tudok adni mindabból, amit velem tettél.
- Még hogy kicsit! – mondta, de még a végére se ért a mondatának, már oda is lépett hozzám, hogy szájával birtokba vegye az ajkaimat, majd nyelvével olyan vadul és követelőzően barangoljon, mint még előtte soha. Féltem, itt, álltó helyemben elélvezek, főleg, amikor éledező férfiasságaink is véletlenül összeérintkeztek.
- Egek! – toltam el egy pillanatra magamtól.
- Bocsájts meg! Tudom, túl gyors voltam. Ígérem, visszafogom magam.
- Próbálkozz az arany középúttal, rendben? – kértem, és mielőtt bármit is reagálhatott volna rá, hirtelen felindultságból, le is toltam az alsómat, és szememmel kértem, hogy ő is ugyanígy tegyen.
Ez volt az a pillanat, amikor meg kellett volna állapítanom, hogy a partnerem méretügyileg hova volt rangsorolható. De mivel fogalmam se volt, mi számított nagynak, és mi nem, így mindösszesen annyit realizáltam, hogy az én férfiasságomnál egy hangyányit nagyobb volt az övé. Viszont akaratlanul is megnyaltam a szám szélét, amikor igazán tudatosult bennem, mit is fogok nemsokára magamban érezni.
- Ne nyalogasd a szádat, kérlek, mert nem fogom tudni visszafogni magam, bárhogy megígértem! – jegyezte meg, én pedig egy apró mosollyal reagáltam rá.
Végül óvatosan leültem az ágyamra, majd elhelyezkedtem annak a közepén, és kezemmel intettem, hogy jöjjön ő is, de Jackson mozdulatlanul bámult engem.
- Nem akarlak megrontani – hagyta el azt a gyönyörű ajkát a vallomás.
- Nem fogsz, csak még teljesebbé tenni – nyugtattam, és ez láthatólag hatásos volt, mivel egy bólintás után ő is közelített az ágyhoz.
Nem ült le, hanem rögtön az ajkaim után kapott, de most, ahogy azt ígérte, lassabban és nyugodtabban csókolt. Közben folyamatosan simogatta a karomat, majd egy idő után a hasamon is elkezdte mozgatni a kezét. Annyira gyöngéden bánt velem, amitől még szerencsésebbnek éreztem magam. Csak így, és csak vele tudtam elképzelni az első alkalmamat. Viszont, mielőtt igazán átadhattam volna magam selymes bőre és nyelve kényeztetésének, rájött, hogy a nagy izgalmában nem vett óvszert.
- Semmi baj, nincs is rá szükségünk. – Már húztam is volna vissza magamhoz, de nem engedte.
- Jinyoung, megígértem anyukádnak, hogy óvatosak leszünk. A biztonságos szeretkezéshez kell az óvszer, akkor is, ha két férfiról van szó – akadékoskodott, amit ekkor az átlagosnál rosszabbul tűrtem, mivel már nagyon szerettem volna, ha megtörténik, aminek meg kellett történnie.
- Jackson, nem szeretkeztél még soha mással, és reményeim szerint, nem is nagyon tervezel. Úgyhogy semmi veszélye nincs a dolognak – hívtam fel erre a figyelmét, de láttam rajta, hogy továbbra is grimaszolt, és így nem volt képes folytatni a dolgot. – Jackie, én csak úgy vagyok hajlandó lefeküdni veled, ha semmilyen anyag nem áll közénk. Egyedül téged akarlak, mellékes dolgok nélkül. – Tudtam, szavaim célba találtak, amikor egy huncut mosollyal ismét fölém ereszkedett, ráadásul már rám is engedte a súlyát, és ugyan ezelőtt is megérintették egymást a férfiasságaink, de most először meztelenül, amitől még inkább vágytam rá. Tényleg nem kellett semmilyen plusz anyag ide.
- Istenem, megőrjítesz! – fakadt ki ő is.
- Jackie, kérlek, érj hozzám! – már szinte könyörögtem, és nem kellett kimondanom, tudta, pontosan hogyan is értettem, mivel jobb keze levándorolt a lábaim közé, és miközben a szememet nézte, végigsimított a merevedő hosszomon. Ezután óvatosan mozgatta rajta a kezét, amivel végképp elvesztettem az önkontrollomat, de mielőtt túl késő lett volna, elhúzódtam, és én is hasonló kényeztetésben részesítettem őt. Imádtam azt az kifejezést, ami ekkor uralmába vette az arcát: annyira sebezhető volt, de közben áradt belőle a dominancia. Ez a kettősség volt az, ami a leginkább meg tudott őrjíteni vele kapcsolatosan. - Örökké elnézném így az arcodat, de mit szólnál, ha kicsit tovább lépnénk?
- Még ne! – eszmélt fel az eufóriából. – Előbb hadd élvezzem ki, hogy végre ott érinthetlek, ahol csak akarlak.
- Rendben.
Utólag nem bántam, hogy belementem, mert így vált igazán intimmé a dolog, ahogy Jackie végigbarangolt a testemen, a lehető legtöbb helyen simogatva és apró csókokat hagyva rajta. Erről akarva, akaratlanul is Jinson jutott eszembe, ahogy a kutyánk mindig megjelölte a területeit. Jackie is, mintha így tett volna. De ezzel engem csak boldoggá tett. Csakis ő birtokolhatta a testemet, és én boldogan lubickoltam a birtoklási vágyában, hiszen annyira odaadóan és szeretetteljesen tört felszínre belőle. Úgy éreztem, ennyi impulzust már nem bírok elviselni. Mint egy éhező menekült, úgy vágytam az újabb és újabb érintéseire és csókjaira, de a testem ennél is többet akart, amit az előváladékom is jelzett. De ezt Jackie is észrevett, és anélkül, hogy abbahagyta volna a kényeztetésemet, benyálazva az ujjait, az egyiket óvatosan belém vezette. Fájt, az egyszer biztos, de ez még egy elviselhető fájdalom volt, főleg úgy, hogy közben elvonta mással a figyelmemet. A második ujjánál viszont már nem volt elég a sok lágy csók ahhoz, hogy elfelejtsem, mennyire égetett és feszített a hátsóm. Viszont ennek nem kellett hangot adnom: Jackson hátába mélyesztett tenyereim beszéltek helyettem is.
- Abbahagyjuk? – kérdezte félve, amire egy fejrázással válaszoltam. – De hát könnyezel, Jinyoung! – szúrta ki azokat a kéretlen könnycseppeket, amiket nem tudtam visszatartani.
- Akkor se, csak valahogy érd el, hogy másra koncentráljak! – könyörögtem, és ő azonnal tudta is, mit kellett tennie.
Hirtelen rámarkolt a szabad kezével az ágyékomra, és azzal párhuzamosan, ahogy alsó fertályon mozgott bennem a két ujja, kezdte el húzogatni a bőrt rajta. Ez egy nagyon furcsa mámoros érzés volt: szinkronban éreztem éles fájdalmat és tompító kéjt. Ez volt a hátránya annak, ha valaki passzív fél volt egy homoszexuális kapcsolatban. Viszont semmiképp sem tudtam volna elképzelni magam aktívnak; örültem, ha arra képes voltam, hogy hagytam Jackienek, hogy az irányításával aktust létesítsünk. De talán így volt meg ennek a maga szépsége: az élet is a keserűségével együtt volt szép. A mámor enyhítette a fájdalmat, míg a fájdalom ébren tartott minket, hogy ne adjuk meg teljesen magunkat a boldogságnak.
   - Jackie, azt hiszem, most már tényleg jöhetsz – mondtam, miután már azt is megszoktam, hogy három ujjal cikázott bennem.
- Rendben, édesem – puszilta meg óvóan a számat.
Természetes úton pótolva a síkosítót, nemsokára már a járatomnál volt, én pedig egy bólintással adtam a tudtára, hogy felkészültem a behatolásra. Lassan, centiről-centire csúszott egyre mélyebbre bennem, mígnem arra eszméltem fel, hogy teljesen magamba tudtam fogadni. Zavarba ejtett, de legbelül büszke voltam rá, hogy képes voltam erre: nemcsak odaadni magam, hanem már elsőre hagyni, hogy teljes mértékileg összeforrjunk. Bár sokat tágított előtte, de így is fájt hátsó fertályon, viszont a bennem lüktető férfiassága mindenért kárpótolt, nem beszélve Jackson továbbra is törékeny, vággyal teli tekintetéről.
- Mozoghatsz!

Jackson:

Volt az a klisé, hogy az emberek leginkább szeretni akartak és szeretve lenni. Mint minden klisé, ez is a valóságból lett merítve: ebben a helyzetben másra sem vágytam igazán, csakhogy szerethessem Jinyoungot, a lehető leggyengédebben, és hogy ő elfogadja és amennyire tudja, viszonozza a szerelmemet. Nem a vad, túlfűtött erotika hajtott – bárhogy tényleg szörnyen nehezen bírtam már magammal az utóbbi időszakban –, hanem az a törékeny, de napról napra erősebb szerelem és ragaszkodás, amit iránta éreztem.  Annyira szép szó volt az, hogy szeretkezés, mert ez méltán kifejezte, milyen volt az, amikor elsősorban nem a testi igények kielégítése miatt folytatott nemi aktust két személy, hanem hogy a lelkük ezáltal újabb szinten szárnyalhasson együtt. Így teljesülhetett be igazán a szerelmünk.
Az érintései tengerében fürödtem, és úgy éreztem, hogy már nagyon messze sodródtam a parttól, de még mindig nem elég messzire. Többet kívántam belőle: a mindenét akartam, cserébe magamért. Körkörösen mozogtam, lágy ringássokkal ingerelve mindkettőnket; és minden egyes merüléssel, amit benne tettem, újabb és újabb pillanatok árasztották el az elmémet a közös életünkből. Annyira hosszú utat tettünk meg idáig, mindössze néhány hónap alatt. De pont azáltal, hogy ennyire sokat vártam rá, csak még jelentőségtelesebb lett az együttlétünk. Persze, ha könnyebben megkaptam volna, is nagy becsben tartom; azonban már el sem tudtam volna képzelni a kapcsolatunkat, ha gyorsabb tempóban haladt volna. Büszke voltam magamra, hogy ki tudtam ezt várni, és rá még inkább, amiért hagyta, hogy ne csak a szívében és személyiségének gyönyörű tengerében merüljek el, hanem a testében is.
- Jackson, mi a baj? – kérdezte, mivel hirtelen megálltam, és kihúzódva belőle, mellé feküdtem.
- Semmi – hazudtam, majd megpuszilta a homlokát.
- Dehogynem! Ugye, nem csinálok semmit rosszul? – Már megint azt hitte, hogy vele volt baj, amikor pont, hogy a felette való birtoklási vágyam uralta el hirtelen az elmémet.
- Dehogyis, drágám! Csak kérlek, ígérd meg, hogy soha, senkinek nem hagyod, hogy hasonló intim helyzetbe kerüljön veled! – könyörögtem, mert bár képtelenségnek tartottam ebben a pillanatban, mégis a féltékenység – még ha nem is volt konkrét személy, amióta Mark kiszállt a képből – gonosz ellenség tudott lenni.
- Ez nem esik nehezemre: Jackson Wang, ígérem, soha, senkivel nem fogok szeretkezni rajtad kívül. Ha te már többé nem kívánsz, akkor remete életbe kezdek. – Kacagott, pedig tudtam jól, hogy komolyan gondolta. Mással elölről kellett volna kezdenie mindent, ráadásul ismertem már annyira, hogy biztos legyek benne, amilyen nehezen szeretett belém, olyan nehezen, sőt sokkal nehézkesebben tudott volna kiszeretni belőlem. Mert egy hozzá hasonló személy, aki sokáig azt hitte, nem lehet része ilyesmiben, még inkább megbecsülte azt, ami kialakult közöttünk.
- Még hogy ne kívánjalak! – ráztam a fejem.
- Akkor bizonyítsd be, mennyire vágysz rám! – kérte olyan hangtónusban, amitől ismét feléledt a nemesebbik részem. Az ártatlan énje miatt még inkább erotikusan és kívánatosan hatott számomra minden ilyen megnyilvánulása, amit persze ő nagyon jól tudott, és rendre ki is használt. De végre nem kellett a mosdóba rohanom, vagy szégyenlősen magam elé tartanom egy párnát, amíg le nem nyugodtam odalent, hanem benne, és ami ennél is fontosabb: vele együtt adózhattam az iránta érzett forró szenvedélyemnek.
- Be fogom!
Ismét bepozicionáltam magam a megfelelő helyre, és majdnem ugyanolyan lassan, mint az előbb, elmerültem tökéletesen kerek fenekének középpontjában. De hogy még jobban érezzem, hogy ő csakis az enyém volt, ahogy én az övé, a jobb kezemmel megöleltem, míg a ballal tartottam magam, hogy jobban tudjam koordinálni a testemből áramló hullámzást, melynek lökései újból kéjes hangokat váltottak ki a napsugaramból, ráadásul hangosabbakat, mint az előbb. Ez pedig arra engedett következtetnem, hogy egyre jobb voltam abban, amit épp csináltam. Viszont vissza kellett fognom magam, nemcsak az érintésfóbiás múltja miatt, hanem mert nem akartam, hogy lesérüljön, és másnap lábra se tudjon állni. Nem bírtam volna elviselni, ha miattam fájdalmat érez. Bár tudtam, némi szúró érzéssel így is úgy is számolnunk kellett, de én le akartam minimalizálni az okozott kárt.
Amint jobb kezemmel átkaroltam, Jinyoung mindkét karját körém fonta, mintha ő is biztosítani akarta volna magát arról, hogy mi már igenis összeforrtunk: kívül belül egyaránt. A nyakhajlatából magamba szívva a kellemes illatát, és a fülemben hallva az élvezetéről tanúskodó hangokat, kicsordult egy könnycsepp a szememből. Sokszor éreztem már hasonlót, mégis igazán ekkor tudatosult bennem, hogy ezért a férfiért érdemes volt megszületnem. Próbáltam minél lágyabban, de közben eredményesen mozogni benne, hogy másodpercről másodperce bizonyítsam neki: jó választás voltam számára. Még ha nem is éreztem magam elégnek hozzá, tudtam, hogy mindig is szeretni fogom, és hinnem kellett benne, hogy ő is szeretni fog, amíg mindketten élünk és lélegzünk, és talán még azután is.
Érezve, hogy egyre jobban kezdett megfeszülni a testem, és nehézkesebben ment a levegővétel, mint előtte, tudtam, nemsokára magával fog ragadni az orgazmus. De ennek ellenére nem gyorsítottam, bármennyire is nehezemre esett tartani az egyre kínzóbbá vált lassú tempót. Ahogy végig áradt bennem az élvezet hulláma, tetőtől talpig libabőröztem, és most már mindkét kezemmel együtt szorítottam Jinyoungot, olyannyira, hogy még fel is szisszent fájdalmában. Tényleg jó, hogy nem álmodtam előtte erről, és nem próbáltam magam kielégíteni: azok halovány másai sem lettek volna a valódi orgazmusomnak, amit csakis a hús-vér Jinyounggal élhettem át.
- Szeretlek… Szeretlek… Szeretlek… - pihegtem az utórengések alatt, de közben rájöttem, hogy ő még nem lépte át a gyönyör kapuját, ezért erőt véve magamon, továbbra is mozogtam, hogy ő is be tudja fejezni azt, amit együtt kezdtünk el.
Mivel én már túl voltam a dolgon, így végre alaposabban meg tudtam figyelni a vágytól kipirosodott arcát: Jinyoung beharapta a száját, és hátravetett fejjel élvezte, ahogy a prosztatáját a megfelelő helyen ostromoltam. Az egészben az volt a legabszurdabb, hogy így meztelenül, előttem feküdve, zilált állapotában szebbnek láttam, mint valaha. Őt még a szeretkezés sem tudtam bepiszkolni, csak még inkább angyalian hatott számomra.
A bámészkodásomból az rántott ki, amikor hirtelen kipattant a szeme, ezzel jelezve, hogy ő is nemsokára el fog élvezni. Megszorítottam az egyik kezét, hogy legyen mibe kapaszkodnia, amikor magával ragadja a kéj. Még jó, hogy így tettem, mivel majdnem eltörte a kezemet, úgy belém mélyesztette az ujjait. De nem bántam, semmit sem, amíg ilyen élvezeteket élhetett át, ráadásul miattam.
Miután már elernyedve kapaszkodott belém, lassan kihúzódtam belőle, és vártam, hogy normalizálódjon a légzése. Amint ez megtörtént, felé fordultam, és megnyugodtam, amiért magában bazsalygott. Emlékeztem, hogy amikor beköltöztem, eldöntöttem, hogy minél többször akarom majd megmosolyogtatni, mert imádtam a szemeinél lévő nevetőráncokat. Viszont eszembe jutott valami, amit eddig nem is realizáltam.
- Jinyoung, mióta nem teszed a kezedet a szád elé, amikor mosolyogsz?
- Pár hete laktál még csak itt, amikor véletlenül a kezem nélkül mosolyogtam, és ahogy akkor rám néztél, annyira jól esett, hogy elhatároztam, leszokok a kéz oda tételről, hogy láthassam azt a tekintetet tőled – felelte, és még inkább bazsalygott, mint előtte.
- Ne lepődj meg, amikor ilyen gyönyörű mosolyod van. – Megfogtam az arcát, és óvatosan simogatni kezdtem. - Minden rendben, drágám?
- Több, mint rendben – nyomta neki a homlokát az enyémnek. – Menjünk tusolni! De most először együtt.
- Ezer örömmel – mentem rögtön bele, és már talpon is voltam, de utána eszméltem rá, hogy neki jelen esetben ez nem ment olyan könnyen. – Basszus, csak nem voltam eléggé óvatos, igaz? – Annyira ideges lettem, és mérges magamra. De hát ennél tényleg nem tudtam jobban visszafogni a testem.
- Semmi baj, Jackie. Tudtam, hogy ez ezzel jár, és így se bántam meg.
- Pedig én mindig attól félek, hogy megbánsz velem kapcsolatosan valamit, de úgy látszik, nem nagyon van hajlamod a megbánásra – könyveltem el.
- Inkább az a helyzet, hogy melletted sikerül úgy élnem, hogy ne nagyon legyen mit megbánnom – felelte könnyedén, és pont ezzel a könnyedséggel sodort az elérzékenyülés felé. De mielőtt elkezdtem volna ténylegesen sírni, inkább felkaptam az ölembe, és kivittem a fürdőbe, hogy így ne keljen szenvednie odáig.
- Ennyire könnyű vagyok? – kérdezte csalódottan. – Pedig sokat edzettem; mármint magamhoz képest.
- Tudom, drágám, még ha sokszor titokban is próbáltad csinálni. És izmosodtál, csak hát van egy nálad is izmosabb barátod, aki megeshet, hogy a jövőben még többször akar majd felkapkodni az ölébe – jegyeztem meg, hiszen annyiszor ábrándoztam erről is, sok más egyéb mellett.
- De legalább van olyan kedves a barátom, hogy szól előre, hogy tudjam, mire számítsak – lehelt gyenge csókot az ajkamra, én pedig be is nyitottam az ő fürdőszobájába, hiszen az volt közelebb.
Beállítva a páromat a zuhanyrózsa alá, elkezdtem óvatosan bekenni tusfürdővel, főként az alhasánál, ahol gyönyörének nyomai voltak. Viszont ekkor tűnt fel, hogy az én élvezetem eredménye éppen ekkor folyt ki a fenekéből, ő pedig hirtelen megdermedt az ismeretlen érzéstől.
- Már most szeretném leszögezni, hogy ha bármikor úgy érzed, hogy szerepet akarsz cserélni, csak szólj! – Muszájnak éreztem ezt minél előbb tisztázni vele, hiszen nekem édesmindegy volt, ki volt alul és felül, amíg forrón szerettük egymást.
- Ki mondta, hogy lesz több alkalom? – Hogy a szavaival a szívbajt hozta rám, az nem kifejezés. Hirtelen el is veszítettem az egyensúlyérzékemet, és bele kellett kapaszkodnom a falba. – Lehet, hogy ebből elég lesz nekem egy életre. Mármint szép és jó volt, és te is kielégülhettél, de ennyi. Bár ki tudja, talán majd egy év múlva ismét ráveszem magam.
- Egy év múlva? – hüledeztem, és a hideg felé fordítva a csapot, odanyomtam alá a fejemet, hátha az lehűti a döbbenettől megvadult testemet.



- Jaj, te bolond! – kacagott jó ízűen, amitől ismét ránéztem. – Ha kiheverte a fenekem…
- A szörnyen formás feneked – javítottam ki, mert túlságosan alulértékelte a természet adta barackjait.
- Jó, akkor, ha a szörnyen formás fenekem kiheverte a dolgot, akkor természetesen szívesen benne leszek egy ismétlésbe. Max addig rászokatjuk Jinsont, hogy olykor kizárjuk egy kis időre az udvarra.
- Ez a beszéd. És utána az ismétlésnek is lesz egy ismétlése, és annak is. Ha szeretnéd, én mindennap újra játszom az egészet. Szeretek rendre visszatérni a kedvenc dolgaimhoz – kacsintottam.
- Tudom, Jackie. És mit szólnál, ha egy újabb dolgot is meglépnénk ma?
- Mire gondolsz? – Hirtelen azt se tudtam, miről lehet szó. Már így is túl sok első dologban volt részünk aznap: első máshol alvása a kutyánknak, első közös zuhanyzásunk, első ölbe kapása Jinyoungnak és az első szeretkezésünk. Mi jöhetett még?
- Költözz a szobámba! Lehet, önzőség, hogy nem én megyek hozzád, de tudod, hogy ragaszkodom a környezetemhez. Viszont nagyon szeretnélek magam mellett tudni éjjel is.
- Ezeregyszáz, csilliárd örömmel! – Csókoltam meg vadul és szédítően, miközben nekilöktem a falnak, ezzel a hideg víz alá nyomva.
- Jackson, nem akarok megfázni! – vált el tőlem durcásan.
- Bocsi! – állítottam át gyorsan a víz hőfokát, de számomra ekkor az is mindegy lett volna, ha kilöknek a Déli-Sarkra vagy a Szavannára. Nekem mindenhol jó volt Jinyoung mellett.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)