Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 30. fejezet

Harmincadik fejezet – Bárhol is legyél

J-Hope:

Csapot-papot otthagyva visszamentem a dormba; egyszerűen válaszokra volt szükségem, méghozzá azonnal. De már nem úgy tértem vissza mint Hoseok, a hoppon maradt fiú, hanem Taehyung esetleges jövőbeni partnere. Hihetetlen, miként borított fel mindent bennem azzal a csókjával. Viszont jobban belegondolva, az egész életünk a bandával teljes egészében kifordult magából, ezért is volt itt az ideje, hogy leüljünk beszélni.

- Sziasztok! – léptem be az épületbe. Remegett a kezem, mielőtt rátettem azt a kilincsre: féltem a YoonMin páros és Taehyung tekintetétől. De valami olyasmi tűnt fel, amitől azonnal padlót fogtam. – Hogy lett fél óra alatt más színű a hajad? – léptem azonnal TaeTaehez, hiszen feketeként csókolt meg, ekkor pedig ismét olyan színárnyalatban pompáztak a fürtjei, mint mielőtt hazautaztam.

- Te meg miről beszélsz? Nem festettem be a hajam már egy ideje. Meg amúgy sem láttál napok óta – nézett rám értetlenül, és egyszerűbb lett volna kimagyaráznom magam, de nem akartam, pontosabban már nem voltam képes rá: belefáradt a szívem abba, aminek ki volt téve az utóbbi időszakban. Ha az is egy rossz látomás vagy képzelgés volt, hogy TaeTae vonzódott hozzám, akkor már valóban nem volt mibe kapaszkodnom, hogy teljesen össze ne törjek.

- Csapat, gyertek ide! – hívtam ki a szobájukban lévő tagokat is, hiszen V-n kívül csak Jin volt még az előszobában.

- Hobi, visszajöttél? – örült meg Jimin.

- Igen, de nem fog tetszeni, amiről beszélni akarok. Viszont kérem előtte az engedélyeteket – súgtam oda neki, majd a hirtelen megjelenő Yoonginak is elismételtem a fülébe. Egyszerre láttam rettegést, de közben megkönnyebbülést is az arcukon, hogy itt volt a lehetőség színt vallaniuk. Viszont csak nem mentek bele, ezért hozzátettem: - Nekem is van még mit elmondanom, ami valószínűleg összefügg a közös álmainkkal.

- Ha neked ez rendben van, Jimin, akkor én benne vagyok – adta be végül a derekát Suga. Jól ismertem már azt a gondterhelt tekintetet, ami ekkor ránézve fogadott: megérdemelte már ő is, hogy kiszabaduljon a lelke a titkolózás börtönéből.

- Legyen hát: tárjuk fel a lapjainkat! – bólintott Jimin, majd megragadta a párja kezét; hisz már úgyse volt mit rejtegetniük.

Két óra hosszán át beszélgettünk, mivel mindenkinek megeredt a nyelve. Mint kiderült, nemcsak Tae, hanem az egész csoport tisztában volt a szerelmi háromszögünkkel, így azt is sejtették, miért mentem haza. Viszont addig nem akarták felhozni, amíg magunktól elő nem álltunk vele. De azt is kiemelték, hogy nem voltak Yoongiék ellen, és igyekeztek ők is segíteni megtartani a titkukat, bármilyen nehézségekkel is járt ez. Az álmainkon sem lepődtek meg, se az én alternatív énemnek a megjelenésén. A többiek is álmodtak különös dolgokat, de talán Namjoon mondta a legfurcsábbat, aki a minap egy német rajongói levelet is el tudott olvasni, úgy, hogy életében nem tanulta egy percet sem ezt a nyelvet. De mégiscsak én tettem fel az i-re a pontot a Taeyunggal való boltos találkámnak és az aznapi csókunknak az ecsetelésével. Hogy ekkor én vagy TaeTae voltunk vörösebbek a zavarunktól, azt nem biztos, hogy meg lehetett volna állapítani.

- Hobi, bár azt mondhatnám, én voltam! De nem. Kedvellek, és nemrég viccelődtem is Jiminnek azzal, hogy jó páros lennék veled, viszont én heteró vagyok. – Szinte félve mondta ki a heteró szót. Hát ezt is elértem, hogy az egyik barátomnak bűntudata legyen, amiért nem tudott szeretni, hiszen a nők vonzották. Egyre nagyobb katasztrófának éreztem magam.

Pedig tudtam, hogy valami ilyesmi lesz majd a válasza. A zsigereimben éreztem, hogy azért nem ébredt bennem eddig ilyen vonzalom Taehyung iránt, hiszen nem is ő volt az, aki szenvedélyesen csókolt: az a személy már régóta vágyott a csókomra és az érintésemre. Meg kellett találnom őt, az én TaeTaemet, azt, aki végre engem akart, és még ha nem is ismertem, valami engem is vonzott hozzá, valami nem evilági, ami miatt szörnyen akartam őt. A gyomrom görcsbe rándult a gondolattól, hogy várt rám egy személy, de el sem tudtam képzelni, hol.

- De akkor ki volt az? – kérdeztem kétségbeesve.

- Nem tudok eltitkolt ikertestvéremről – tette még hozzá V.

- Szerintem nem kell zseninek lennünk, hogy rájöjjünk, alternatív univerzumokról van szó – mondta ki Namjoon azt, ami mindannyiunk fejében felötlött, csak nem mertük felhozni, mert hihetetlennek hangzott. – Ráadásul nem is egyről, ha belőled indulunk ki, Yoongi. Hiszen az egyik álmodban a BTS tagja voltál, de csak nehézségek árán jutottál el idáig, míg a másikban Hoseok párja, és nem is volt banda.

- Te jó ég! – kezdett el zokogni Jin. – Annyira azt hittem eddig, hogy csak a félelmeim jöttek elő, hogy milyen életem lesz, ha egyszer feloszlik a banda. Ez nekem túl sok.

- Kösz, a férfi, aki érdeklődik irántam, egy másik univerzumból származik, de a hasonmásával kell nap mint nap találkoznom, nem beszélve arról, hogy még nem tettem teljesen túl magam azon, hogy Yoongi nem engem választott – fakadtam ki hisztérikus nevetésben. Nem volt rám jellemző az ilyen viselkedés: utáltam magam mártírnak beállítani, ekkor mégis besokalltam, jobban, mint eddigi életem során bármikor.

- Ebbe így bele se gondoltam – szólalta meg végül Jin, letörölve a könnyeit.

- Bocsájts meg, ezt nem kellett volna így rátok zúdítanom – szégyelltem el magam. – Mit tegyünk, fiúk? Ez így nagyon nem oké.

- Hát nem, de majd agyalunk rajta. Most az a lényeg, hogy végre kiteregettük a kártyáinkat – felelte a vezetőnk, és igaza volt, legalább már tiszta vizet öntöttünk a pohárba; ez is valami volt.

Aznap este nem beszéltem senkivel, a szobánkban pedig kínosan kerültem TaeTae és Jimin tekintetét, akik valószínűleg látták rajtam, mennyire nem kívántam társalogni, így hagyták, hogy korán, csöndben lefeküdjek aludni, majd ők is társultak mellém. Bár sok mindenen gondolkodtam az éjszaka folyamán, így soká ragadott magával az álommentes szendergés, másnap reggel mégis sikerült másodikként felébrednem; egyedül Yoongi volt kint az előszobában. De örültem neki: legelőször vele kellett tisztáznom a dolgokat, főleg, miután sokat gondolkodtam az éjjel.

- Hobi, esetleg…

- Igen, esetleg – mosolyogtam rá, mert nem kellett befejeznie, tudtam, mit akart. – Hiányzol, barátom.

- Akkor még mindig a barátodnak tartasz? – nézett rám remény ittas tekintettel, ami feltöltötte kiszáradt lelkem folyamának egyes részeit.

- A legjobbnak, ahogy eddig is – nyugtattam meg, és ő nem teketóriázva, szoros ölelésébe zárt. – Ez is mennyire hiányzott már.

- Nekem is. De akkor tényleg minden rendben köztünk? Nem lesz több hirtelen vezérelt csók, berúgás és kínos légkör? – Éljen: Yoongi már rettegett attól, mikor hozom ismét zavarba ejtő helyzetbe; egyre jobban állt a szénám a csapattagoknál.

- Ha rajtam múlik, nem – ígértem, majd beugrott valami. - Tudod, olvastam a napokban egy tök szép idézetet, amiről mi jutottunk eszünkbe. Az volt a lényege, hogy a szerelem és a barátság beszélgettek, és a szerelem rákérdezett, miért létezik a barátság, ha ő már van. Mire a barátság azt felelte: azért, mert ő mosolyt visz oda, ahol a szerelem könnyeket hagy. – És pont, amikor a „könnyeket” szót mondtam, legördült két nagy könnycsepp a szememből, amiket meg sem próbáltam letörölni, hiszen azok azt szimbolizálták, hogy ez az idézet tényleg igaz volt ránk. - Nem voltunk boldogok, míg az egyikünk szerelmes volt a másikba. Talán, sőt… nem talán, te is tudod és én is, ha egyszerre szerettünk volna egymásba, akkor most egy pár lennénk. De az időzítés a mi esetünkben nagyon nem volt jó, és mindent tönkre tett. Viszont olyan barátai voltunk egymásnak az elmúlt években, amire igenis büszkék lehetünk. Nem akarom ezt elveszíteni, Yoongi. Nem akarlak elveszíteni, amiért elcsúszva ugyan, de egymásba szerettünk. Lehet, hogy te vagy számomra a nagy ő ezen a Földön, viszont neked nem én. De emellett te vagy a legjobb barátom. Tudom, hogy sohasem találnék olyan bajtársat, akivel fele ilyen közel kerülhetnék. Ezért kell megpróbálnunk újra legjobb barátoknak lennünk. – Szentül hittem minden szavamban, és büszke voltam magamra, amiért végül eljutottam odáig, hogy beláttam, az élet attól még ment tovább, mert lecsúsztam Yoongi szerelméről.

- Hát persze, hogy megpróbáljuk! – Ennél örömtelibb dolgot nem is mondhatott volna nekem. – És talán tényleg úgy van, ahogy mondtad: ebben a világban én voltam neked a nagy ő, de ez a srác, ez a másik TaeTae, ő ha minden igaz, egy másik univerzumból származik, ahol pedig ki tudja, neki valaki olyan lett volna az igazi, akinek szintén más lett a párja ott. Én már bármit el tudok képzelni az elmúlt hónapok után. És ha egy vagy akár több alternatív világgal kell összegabalyodnunk ahhoz, hogy megleld azt, akivel boldog tudsz lenni, én azt se bánom. Csak az számít, hogy újra élettel telien lássalak mosolyogni.

- Köszönöm, barátom – öleltem meg ismét. – Egyébként talán volt egy nap, amikor egyszerre, ugyanolyan intenzitással szerettük egymást. Ki tudja, talán egy teljes hét is.

- Igen, talán egy hét is. Hoseok – szólított a valódi nevemen –, a szívem egy része örökre a tiéd marad.

- Ezt el is várom – könnyezett be ismét a szemem, de ezen könnyeket most nem hagytam legördülni. Nem akartam többé szomorkodni, helyette inkább agyalnom kellett, hogyan lelhettem meg azt, akit talán nekem szánt a sors, még ha tényleg egy univerzum választott el minket egymástól.

- Hoseok, sajnálom. Őszintén sajnálom. Nem tudtam visszafogni magam. Meg kellett tennem, mielőtt összeházasodtok – kezdte a kétségbeesett Taehyung, de én nem értettem, mire célzott. Már legalább három hete nem láttam őt, amiért mérges is voltam rá, mert bármennyire is lubickoltam a Yoongival való kapcsolatomban, hiányzott a legjobb barátom társasága.

- Mit? – kérdeztem ráncolt szemöldökkel.

- Most akkor úgy teszel, mintha meg se történt volna? – tette durcásan keresztbe a kezét. – Pedig eléggé egyértelmű, hogy te is élvezted.

- Taehyung, miről beszélsz? – egyre jobban össze voltam zavarodva.

- A csókunkról.

- Milyen csókunkról? Életemben nem csókoltalak meg – ledöbbentem. Mi a fészkes fenéről beszélt? Még hogy én és a legjobb barátom csókolózzunk! Hogy juthatott ilyesmi egyáltalán az eszébe?

- Tessék? És amúgy is, miért sötétebb a hajad, mint délelőtt? – kapott el egy tincset, hogy közelebbről megnézze.

- Tae, nem tudom, hogy ittál-e, vagy hogy mi bajod van, viszont én nem tudlak követni. Majd gyere vissza, ha épkézláb dolgokról akarsz beszélni! – adtam neki ultimátumot.

- Legalább annyit mondj meg, neked is vannak furcsa álmaid, egy olyan világról, amiben mi egy fiúbandának vagyunk a tagjai? – Lefagytam, köpni-nyelni nem tudtam. Ezen álmaimról még Yoonginak sem beszéltem. Honnan tudhatott róluk Taehyung? – Nem kell válaszolnod, látom rajtad, hogy igen. Valami nagyon nem okés, Hoseok. Eddig is volt egy sejtésem, a túl sok scifi nézés miatt kapásból erre gondoltam, de azt hittem, annyira imádom a műfajt, hogy a saját életemet is egy ilyen történetté akarom tenni. De most már bárki, bármit is mondjon nekem, ennek nincsen más magyarázata.

- Micsoda? – csak kapkodtam a fejemet. Tudtam, hogy a barátom imádta a tudományos fikciókat, és képes volt random dolgoknak ilyenfajta magyarázatot kitalálni, amiken általában jót nevettem, de ami sok volt, az már sok.

- Összeköttetésben vagyunk egy alternatív világgal.

- Te jó ég, jól vagy, hyung? – kérdezte Jimin, amikor kora reggel felkeltettem a vad lihegésemmel, miután felriadtam álmomból.

- Nem, Jimin. Ez már nem tréfa, nagyon összekuszálódtak a dolgok, és el sem tudom képzelni, miként oldjuk meg.

- Taehyung, bárhol is legyél, remélem, te okosabb vagy nálam, és lelsz megoldást arra, hogy ismét találkozzunk. Mert tudnunk kell, hogy valóban helyünk van-e egymás életében, vagy sem. De én szeretném, ha lenne. Ha te azt tudnád, mennyire!

Ui.: Sajnálom, ha az átlagosnál több hiba maradt benne, de annyira megörültem, amiért tudtam folytatni ezt a ficit, hogy minél előbb meg akartam osztani a részt. Valamint ezúton is köszönöm szépen annak a két embernek, akik a nyár folyamán biztattak a kommentjeikkel, hogy folytassam a történetet. Nélkülük valószínűleg még most sem lett volna kész ez a fejezet.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)