2015. június 30., kedd

A szavazás kezdete

Sziasztok!
A novellaíró versenyre küldött novellák mind felkerültek. Jobb oldalt, valamint ITT is megtalálhatjátok a linket, ahol elolvashatjátok őket. :)
Mivel már két évvel ezelőtt is rendeztem egy fanfiction novellaíró versenyt, így nem tudtam nem összehasonlítani azt a mostanival.
Bár idén több kategóriában küldhettetek nekem novellákat, mégis csak Hobbitos, Gyűrűk urás és Harry Potter-es novellákat  küldtetek most is. Bár két éve Tolkien volt a népszerűbb, idén Rowling világát választottátok többen alapul.
Bár hatan jelentkeztettek, végül csak 5 novellát kaptam, ugyanúgy ahogy anno két éve.
De azt már most kijelenthetem, hogy ez a verseny sokkal szorosabb lesz, mint az előző. Két éve, amint elolvastam a novellákat, rögtön tudtam ki lesz az első és az utolsó. Most ez egyáltalán nincs így. Bár mindegyik novellában találtam hibákat, de mégis mind kifejezetten jó a maga módján. Még egyszer elolvasom őket, és igyekszem nem adni ugyanannyi pontot egyikre sem, ezáltal is kifejezve a saját sorrendemet. 
De a közönség szavazatai is sokat számíthatnak. :)
Azt javaslom, hogy minden versenyző olvassa el a többiek novelláját is, hiszen sokat tanulhattok egymástól. Mindenki másban erősebb és gyengébb. :)
Amint letelik az egy hét, és lezárul a szavazás, összesítem közönségszavazatokat az én pontjaimmal, és ki is írom az eredményt a véleményemmel együtt, minden egyes novelláról. :)
Addig is legyen szép hetetek! A Piton és a lány új részéhez, valamint a novellákhoz pedig jó olvasást kívánok! :)
Puszi Mese

Piton és a lány 3. rész - 18. fejezet



3. rész - 18. fejezet

Alice, amint elvállt Perselustól, a klubhelyisége felé vette az irányt.
- Alfreda! – ugrott a lány ölébe, miután megtalálta, majd elmondott neki mindent.
- Akkor most hova is megyünk? – kérdezte végül az összezavarodott barátnője.
- Először nézzünk körül odakint! Ha úgy véljük, hogy nagyon súlyos a helyzet, akkor elbújunk a Szükség szobájában – javasolta Alice.
- Rendben.
Nem kellett sok és megtudták, hogy minden diákot a Nagyterembe szólítanak, így ők is odamentek. A négy asztalnál sokan ültek, bár amióta „megtisztították” a sárvérüektől és a félvérektől az iskolát, azóta teli asztalt nem lehetett látni csak a mardekárosoknál.
A diákok arcán látszott a rémület. Tudták, hogy nem véletlen, hogy éjnek-évadján felkeltették őket. Nemsokára pedig azt a hírt kapták a tanároktól, hogy evakuálniuk kell. De ekkor egy Emie Macmillen nevű hugrabugos lány felpattant az asztalától.
- És aki maradni akar, hogy harcoljon? – kérdezte, amire egy elszórt tapsot kapott bíztatásul.
- A nagykorúak maradhatnak – felelte McGalagony.
- És mi lesz a holminkkal? – kérdezte egy hollóhátas lány. – A ládánkkal meg a baglyunkkal.
- Ez most komoly? Az életünk forog kockán, erre a holmijaival foglalkozik? – súgta oda barátnőjének Alice.
- Nincs idő az ingóságokkal foglalkozni – jelentette ki szigorúan McGalagony. – Most csak az a fontos, hogy épségben kijuttassuk innen magukat.
Alice próbált féken maradni, de egyszerűen nem volt rá képes. Meg kellett kérdeznie. Tudnia kellett.
- Hol van Piton professzor? – akarata ellenére kiabálás lett belőle, ráadásul fel is állt közben.
- Az igazgató úr, közkeletű kifejezéssel élve, kereket oldott – válaszolta a boszorkány, mire a Mardekár asztalát kivéve a másik három üdvrivalgásba kezdett.
Alfreda támogatásként megsimogatta a barátnője karját, aki lassan visszaült az asztal végén elfoglalt helyére.
- Tud vigyázni magára – súgta a fülébe.
- Nagyon remélem! – Gyorsan letörölte a szemében megjelenő könnycseppeket, mielőtt Alfrin kívül valaki más is észreveszi azokat.
McGalagony ezután arra kérte őket, hogy követve a prefektusaikat vonuljanak el, de ekkor egy éles, jéghidegen csengő hang töltötte be az egész iskolát.
- Tudom, hogy harcolni készültök.
A két lány gyorsan megragadta egymás kezét.
- Az ellenállás azonban reménytelen. Nincs esélyetek ellenem. Nem áll szándékomban megölni titeket. Mélyen tisztelem a Roxfort tanárait, és nem kívánok mágusvért ontani. Adjátok ki Harry Pottert, és nem esik bántódásotok. Adjátok ki Harry Pottert, és megkímélem az iskolát. Adjátok ki Harry Pottert, és megjutalmazlak benneteket. Éjfélig kaptok időt.
Pár másodperces csönd követte mindezt. Alice a szemét se merte kinyitni az első mondat óta. Majd végül összerázkódva tette meg azt, miután közvetlen mellőle Pansy Parkinson felkiáltott. – De hát ott van! Ott van Potter! Fogjátok meg!
De arra nem számított, hogy ezzel azt váltja ki, hogy a másik három ház sorfalat állva védi majd Harryt.
- Köszönjük, Miss Parkinson – kezdte McGalagony. – Maga hagyhatja el elsőként a termet, Frics úr oldalán. Mutassa az utat a háza többi tagjának!
- Mi lesz, megyünk vagy maradunk? – kérdezte bizonytalanul Alfreda.
- Te menj csak nyugodtan! Én úgy érzem, maradnom kell. Tényleg nem tudom, miért, de szerintem Harry el tud majd vezetni Perselushoz – felelte Ali.
- De hát nem is vagyunk nagykorúak. Szerinted nem fog senkinek sem feltűnni ez?
- Ez a legkevesebb, amivel most foglalkozni fognak, higgy nekem! De tényleg nem bánnám, ha elmennél. Így legalább biztonságban tudhatlak – nézett rá szomorúan, de közben mégis szeretettel teli.
- Azt már nem, kedves Alice! – mondta komolyan Alfreda. – A végsőkig együtt leszünk, ebben biztos lehetsz. 


 Alicenek végül igaza lett. Nem vették észre, hogy ők nem végzősök. Még úgysem, hogy szinte teljesen kiürült a Mardekár asztala. A Hollóhát végzősei közül sokan maradtak, a Hugrabugból még többen, a Griffendélről nem is beszélve.
McGalagony azonnal kiszúrta a házából ott maradó kiskorúakat. Talán azért sem vette észre Alfriékat, mert egyáltalán nem számított rá, hogy a Mardekárból akár egy kiskorú is maradna, és mert a két lány az asztaluk legszélén ült, háttal neki
Majd hirtelen megcsapta Alice fülét valami.
- Potter! Nem arról volt szó, hogy maga keres valamit? – kérdezte a fiútól McGalagony.
- Tessék? Ja… de, de igen!
- Akkor mire vár, Potter? Induljon!
- Jó… persze…
Alice gyorsan felpattant, és amilyen halkan csak lehetett, kirohant a teremből még Harry előtt, Alfri pedig még idejében követte. A falhoz támaszkodva várták, míg elsiet mellettük a fiú, majd tisztes távolságból, óvatosan követték. De Harry így is állandóan hátranézett.
- Akárkik is vagytok, jobban teszitek, ha felhagytok a követésemmel, a ti érdeketekben – közben a kezében lévő térképet felmutatta.
A lányok nem tudták, hogy milyen varázstulajdonságokkal rendelkezik, de mivel ezáltal vette észre őket a fiú, így gyanították, hogy azt jelzi, ki hol van a kastélyban. Éppen ezért lelassítottak, de attól még nem adták fel. Alice tudta, hogy követnie kell az ösztöneit ahhoz, hogy újra lássa a pótapját.
A távolból látták, hogy egy szellemmel beszélget a fiú.
- Ez nem a Szürke nő? – kérdezte Alfri.
- Hogy ki?
- A Hollóhát szelleme.


- Fogalmam sincs, de biztos igazad van. Már csak azt kéne tudnunk, hogy mit akarhat pont tőle Harry – mondta Alice. – De attól félek, ha közelebb megyünk, akkor képes és kővé dermeszt minket.
- Azt nem hiszem – mosolyodott el a barátnője. – Bár szerintem is jól vagyunk itt, legalább is addig, amíg nem megy tovább.
Miután elindult, újból követték messziről a bejárati csarnokhoz, ahol Hagriddal és Agyarral találkozott, majd kis idő múlva mindhárman futásnak eredtek. Ezért a két lány is kénytelen volt ugyanezt tenni. Közben azonban kiszúrták, hogy a tanárok védőburkot húznak az iskola köré, ami nem kis látványt nyújtott, de nem volt idejük kellőképpen megcsodálni azt.

Perselus haza hopponált, hiszen tudta, hogy meg kell keresnie a láthatatlanná tévő köpenyét, hogy eljuttassa Alicehez, ezzel is még jobban biztosítva pótlánya biztonságát.
Fel kellett az egész házát forgatnia, mire rálelt, mivel nem jutott eszébe egy egyszerű invito-val magához hívni.  Az idegességtől nem tudott gondolkodni. Csakis Alice járt a fejében, és hogy mit fog vele tenni a Nagyúr, ha ő elbukik.
Majd rájött, hogy ilyen idegállapotban csak rontana a helyzeten, ezért gyorsan az otthoni bájital készletéből kivett egy erős nyugtató italt, amit azonnal le is húzott. Nem kellett neki pár másodpercnél több, és máris erősebbnek és magabiztosabbnak érezte magát.


- Túljutunk ezen is, vagy így vagy úgy. Egy a fontos, Alice élje mindezt túl! – mondta ki hangosan, hogy ezzel is tovább nyugtassa az idegeit.
Mikor már újra az iskola területén volt, a baglyának átadta a köpenyt, és azt a rövid levelet, amit gyorsan lekapart otthon.

 A folyosón halott kőszörnyek mellett kellett keresztül menniük a lányoknak, amik nagyon nem nyújtottak szép látványt. Ám, ekkor Perselus baglya jelent meg. Alice azonnal elvette tőle a csomagot. Gyorsan kerestek maguknak egy kevésbé látható helyett, és azonnal olvasták is a levelet.

Figyelj arra, hogy egy félrecélzott átok vagy rontás a köpeny alatt is eltalálhat! De még mindig több esélyed van így túlélni. Vigyázz Alfredára is! Elég nagy a köpeny mindkettőtöknek.
Szeretlek, jobban, mint azt te el tudnád képzelni!

Nem volt semmiféle aláírás, de nem is kellett. Könnyes szemekkel, de gyorsan magukra húzta a köpenyt Alice, majd a már őket rég lehagyó Harry felé vették az irányt.
De bármerre mentek, a fiút sehol sem találták. Már pont fel akarták adni a követését, amikor hirtelen Ron és Hermione társaságában a Szükség szobájából lépett ki.
Majd egy hatalmas óriást láttak meg, ami először halálra rémisztette őket, de Harryék beszélgetéséből kiderült, hogy ők ismerik a melákot, és az ő oldalukon áll. Bár Aliceék láthatatlanként még mindig félhettek attól, hogy agyon tapossa őket. De végül olyan helyre álltak, ahol biztonságban voltak ettől, és ahonnan támadni tudták az ellenséget, mivel Harry újra a Szükség szobájába ment.

Tudták, hogy a halálfalók, akik szépen lassan, de betörtek az iskolába, borzalmas emberek, egytől-egyig gyilkosok, akiket nem szabad megkímélniük, de gyilkolni sem szerettek volna, a saját lelkük miatt. Alice ezért szinte mindenkinek az emlékezetét vette el, amit köztesmegoldásnak talált.
- Exmemorian – mondta újra és újra, és láthatólag működött is mindegyik esetben.
- Aqua eructo – irányította a pálcáját Alfri az egyik halálfalóra, aki egy hollóhátas lányt próbált megtámadni, de az így rázúduló vízsugár miatt összeesett. Ekkor egy vörös hajú férfi, aki nagyon ismerős volt számára, végérvényesen elintézte. Egy kis gondolkodás utána esett le a lánynak, hogy a Weasley gyermekek édesapjáról volt szó.
De nem volt sok idő ilyeneken agyalni. Egy újabb halálfalót szúrt ki, aki épp egy hugrabugos fiút kábított el.
- Petrificus totalus – mondta, mire a férfi kővé vált.
- Mi volt ez? – nézett gonoszan rájuk az egyik társa, aki meghallotta Alfreda hangját.
- Dissaudio – suttogta Alice. Ezt a hangtalanító varázslatot még Perselus tanította neki, hisz ő maga volt az, aki feltalálta. Mivel még nem tanulták meg tökéletesen, beszéd nélkül varázsolni, ezért ez a megoldás jutott hirtelen eszébe.
- Exmemorian – mondta, mikor a halálfaló a pálcáját feléjük irányítva épp egy ártást készült mondani. Így viszont már arra se emlékezet, hogy ki ő, és mit keres épp ott.
– Imperio – tartotta még mindig a férfira a pálcáját Alice, arra kényszerítette, hogy ártalmatlanítson minél több halálfalót, amíg a bűvölet alatt áll.
Sohasem hitte volna, hogy ilyen dolgokat fog tenni. Azt tudta, hogy kellenie fog, de mégse hitte el magáról, hogy képes lesz rá. A szükség azonban nagy úr, még Alicel kapcsolatban is. Ebben a helyzetben tudta, hogy cselekednie kell, méghozzá minél gyorsabban és minél jobban, de ugyanígy próbált tenni a barátnője is Közben pedig vigyáztak, nehogy egy félrecélzott ártás, vagy varázslat áldozatai legyenek.
Majd szépen lassan csendesülni kezdett a harc, és úgy nézett ki, lesz egy kis idejük összeszedni magukat, mielőtt a következő hullám megindul. Ekkor pedig megjelentek Harryék, és az a szívszorító jelenet, amit a Weasley ikrek egyik tagjának a halála okozott, mélyen megérintette a két lányt is, akik soha nem váltottak egy szót sem a fiúval. Sőt, Ginnyn kívül egyik Weasley gyermekkel sem, és a lánnyal is csak Alice beszélt. Ezzel a fiúval pedig már biztos, hogy nem is fognak.


- Mennyire fiatal volt, és milyen élettel teli – járta át ez a gondolat Alice fejét. – Miért kellett meghalnia?
Majd alaposabban szétnézve látta, hogy még sok más tanuló meghalt.
- Hol van itt az igazság? Hol van itt az értelem? – ezt már hangosan kérdezte.
- Sehol – rázta a fejét Alfri. – Én már semminek sem látom az értelmét.
Pár másodperc erejéig egymás kezét fogva várták, hogy történjen valami, ami kirángatja őket abból a zsibbadt állapotból, amiből maguktól nem tudtak szabadulni. De ekkor hirtelen egy nagy robbanást hallottak, majd egy halott test esett a földre.
- Feküdj! – volt hallható messzebbről is Harry kiáltása. – Gyerünk, Percy, menjünk innen! – próbált talpra állítani az egyik Weasley fiút, aki nem volt hajlandó a halott testvérét ott hagyni.
- Percy! – próbálkozott Ron, miközben folyamatosan potyogtak a könnyek a szeméből. – Nem segíthetsz már rajta! Gyere, vagy mi is itt fogunk… - nem tudta befejezni a mondatot.
Majd Hermione sikoltására lettek figyelmesek, amit egy hatalmas pók érkezése váltott ki. Bár Ron és Harry azonnal hatástalanították, nem volt egy másodperc nyugtuk sem, hiszen számos társa követte az állatot. Miután jó párat megbénított Harry, Percyvel egy falmélyedéshez húzták Fred holtestét. Majd Hermionéval és Ronnal együtt egy falikárpit mögött bújt el. Alice és Alfreda pedig lassan közelebb mentek hozzájuk.
Vártak egy darabig, ami közben több halálfaló is megjelent. Ezzel egy újabb lehetőség adódott, hogy pálcát ragadjanak, viszont így nem figyeltek már a trió búvóhelyére, és már későn vették észre, amikor két halálfaló kettéhasította a kárpitot. Hermione azonban gyorsan reagált, és egy gyors varázslattal lejtővé varázsolta a lépcsőt, amin álltak, így a halálfalók eltűntek. Majd a boszorkány kérte Harryt, hogy vegye fel a láthatatlanná lévő köpenyét, csakhogy Harry mind hármójukra rátette, így jócskán megnehezítve Alicék dolgát, akik ezután már csak a hallásukra tudtak támaszkodni,
Leérve a lépcsőn, újabb harcoló diákok, tanárok és halálfalók között találták magukat. Harryék köpenyét egyszer csak féregszerű zöld gumók lepték el, amit eredetileg halálfalóknak szántak volna. Ezáltal egy nemkívánatos személy ki is szúrta őket, akit azonban Dean sikeresen hatástalanított.
- Nyomás! – volt hallható Harry hangja. De a lépésüket a csatazaj teljesen elnyomta. Azonban egy láthatatlan kéz megütötte Draco Malfoyt, így rögtön tudták a lányok, hogy merre is kell tovább menniük.
- Másodszor mentettük meg az életedet, te kétszínű takony – ordította Ron.
Ez azt is egyértelművé tette Aliceék számára, hogy a földön fekvő halálfalót, akinek rimánkodott a fiú, ők intézték el.
Ezután újabb semmiből jött átkok árulták el őket. Valamint Hermione sikolya.
- Nem!
Alfriék észrevették, hogy egy vérfarkas hajol az egyik, már szinte alig mozgó végzős lány felé. De a köpeny alatt lévő lány átka elrepítette onnan.
- Van itt még! Jut mindenkinek! Nesztek… - rikácsolta Trelawney professzor, aki bombákká változtatott kristálygömböket küldött az ellenség felé.
Ekkor kitárult a márványlépcső előtti ajtó, és rengeteg óriás pók tódult be rajta.
- Túléljük, igaz? – kérdezte az Alice kezét szorító Alfri.
- Ööö… - Ennél bővebb válaszra jelenesetben nem tellett tőle.
- Hogy jutunk ki innen? – harsogta a suttogásra nem is gondoló Ron. 
Ekkor azonban a lecsörtető Hagrid majdnem fellökte a lányokat. A hangok alapján Harryék nem voltak olyan szerencsések, hogy kikerüljék.
- Ne bántsátok őket!
- Hagrid! Ne! – lépett ki Harry a köpeny alól. – Hagrid, gyere vissza! Hagrid!
De őt magával ragadták a pókok, és már nem volt mit tenni ez ellen. Mindenki figyelmét azonnal magára vonta a feléjük közelítő, nagyjából hat méter magas óriás.
- Uramatyám! – sikoltotta Hermione.
- Ne! Nehogy elkábítsd, lerombolja a fél kastélyt, ha rázuhan! – figyelmeztette Ron.
- Hági! – mondta a lépcsőn lefelé cammogó Gróp, aki elől szintén sikeres kitértek a lányok, majd olyan közel osontak Harryékhez, amennyire csak tudtak anélkül, hogy meghallották volna őket.
- Futás! – ordította Harry, miután a két óriás egymásnak esett.
A láthatóság miatt könnyebb dolga volt a két lánynak, de azért így sem volt a legegyszerűbb lépést tartani velük, főleg, hogy egy köpenyük volt.
- Áu! – nyögött fel Ali, miután elesett egy törmelékben.
- Jól vagy? - kérdezte Alfri.
- Persze, csak azt hiszem, hogy kificamodott a bokám.
- De attól még tovább tudsz jönni?
- Még szép – felelte, nem törődve a lüktető fájdalommal, ami a lábából eredt. Ugyanúgy ment tovább, mint előtte.
Hogy ezután se legyen simább az útjuk, dementorok serege jelent meg előttük.
- Gyorsan, Harry! Patrónusokat, Harry, gyorsan! – hallatszódott Hermione kétségbeesett hangja. – Gyerünk, Harry! – most már sikította.
De a fiú, a lelkét szipolyozó dementorok miatt semmit nem volt képes csinálni. Bár Ron és Hermione próbálkoztak a saját patrónusokkal, azok nagyon hamar szertefoszlottak.
Alice épp összeszedte a bátorságot, és elkezdte felfelé emelni a pálcáját, amikor egy ezüst nyúl, egy vadkan és egy róka suhant el a fejük felett. A nyúlnak rögtön felismerte a gazdáját. Hátrafordulva melegség öntötte el a szívét, ahogy a kivetett pálcájával álló Lunát látta, aki mellette két fiú állt a DS-ből.
- Menni fog ez – szólalt meg bíztató hangon Luna. – Menni fog, Harry… csak gondolj valami boldogítóra…
- Boldogítóra? – motyogta rekedten Harry.
- Még élünk – suttogta a hollóhátas lány. -, még harcolunk. Szedd össze magad…
És ezzel sikerült elérnie, amit szeretett volna. Harry pálcájából szó szerint kirobbant az ezüst szarvas, ami el is űzte a dementorokat.
- Örök hála – szólt remegő hangon Ron, Luna és társai felé. – Megmentettétek az… - De nem tudta befejezni, mivel megremegett a föld egy hatalmas üvöltés kíséretében, amely egy feléjük igyekvő óriástól jött.
- Futás! – mondta Harry, ma már nem először.
- Tűnjünk el a közeléből! – ordította a barátja.
Alice és Alfreda is lépést tudtak tartani velük minden nehezítő körülmény ellenére.
- A fúriafűzhöz! Gyorsan! – jött az ötlet Pottertől.