2015. június 30., kedd

A szavazás kezdete

Sziasztok!
A novellaíró versenyre küldött novellák mind felkerültek. Jobb oldalt, valamint ITT is megtalálhatjátok a linket, ahol elolvashatjátok őket. :)
Mivel már két évvel ezelőtt is rendeztem egy fanfiction novellaíró versenyt, így nem tudtam nem összehasonlítani azt a mostanival.
Bár idén több kategóriában küldhettetek nekem novellákat, mégis csak Hobbitos, Gyűrűk urás és Harry Potter-es novellákat  küldtetek most is. Bár két éve Tolkien volt a népszerűbb, idén Rowling világát választottátok többen alapul.
Bár hatan jelentkeztettek, végül csak 5 novellát kaptam, ugyanúgy ahogy anno két éve.
De azt már most kijelenthetem, hogy ez a verseny sokkal szorosabb lesz, mint az előző. Két éve, amint elolvastam a novellákat, rögtön tudtam, ki lesz az első és az utolsó. Most ez egyáltalán nincs így. Bár mindegyik novellában találtam hibákat, de mégis mind kifejezetten jó a maga módján. Még egyszer elolvasom őket, és igyekszem nem adni ugyanannyi pontot egyikre sem, ezáltal is kifejezve a saját sorrendemet. 
De a közönség szavazatai is sokat számíthatnak. :)
Azt javaslom, hogy minden versenyző olvassa el a többiek novelláját is, hiszen sokat tanulhattok egymástól. Mindenki másban erősebb és gyengébb. :)
Amint letelik az egy hét, és lezárul a szavazás, összesítem közönségszavazatokat az én pontjaimmal, és ki is írom az eredményt a véleményemmel együtt, minden egyes novelláról. :)
Addig is legyen szép hetetek! A Piton és a lány új részéhez, valamint a novellákhoz pedig jó olvasást kívánok! :)
Puszi Mese

4 megjegyzés:

  1. Hello, Már alig várom a véleményed. Amint lesz időm olvasom is a novellákat.
    Puszi Mili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig, hogy megosszam veled. Jó olvasást a többiek írásaihoz! :D
      Puszi Mese

      Törlés
  2. Szia, én is várom a véleményed. Elolvastam a novellákat mindenkié nagyon tetszett, még úgy is, hogy a Gyűrűk Urát és a Hobbitot nem is olvastam. Ezek után biztosan elolvasom majd őket ;). Puszi Katniss

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Mindenképp jó kedvcsinálóak voltak. :)
      És szerintem az is a lényege ennek a versenynek, hogy egymás munkáit végig olvassátok, és örülök, hogy tetszettek a novellák. :)
      Puszi Mese

      Törlés