2014. november 26., szerda

Piton és a lány 2. rész - 4. fejezet


 2. rész - 4

És már megint bájitaltan.
Már kezdte úgy érezni, hogy minden tantárgya háttérbe szorul emellett, és most kivételesen nem jó értelemben.
- Alice szembe kell nézned a félelmeiddel és felvállalnod azt, hogy múlt órán csak úgy elrohantál! – bíztatta szokása szerint fejben sajátmagát.
Lumpsluck azonban a várttal ellentétben rá se hederített. Alice rögtön arra gondolt, hogy már úgy leírta magát a professzor szemében, hogy nem is érdekli többé. De ez a kedvenc mardekáros lányunkat nem szomorította el, sőt, inkább megnyugtatta.
 Három éven át a legjobb bájitaltanos volt az évfolyamán, és az apukájával rengeteget gyakorolt kicsi korában.
- „Hidd el, kislányom, meg fogod ezt még nekem köszönni, ha majd a Roxfortban te leszel a legjobb kis kotyvasztóművész!” – emlékezett vissza a férfi szavaira.
- Igenis az vagyok, egy „kotyvasztó művész”! – bíztatta tovább magát.
Nem Lumpslucknak akart megfelelni, hanem az édesapjának, akiről tudta, hogy jelen pillanatban is figyeli őt.
 
Most is remek lett a bájitala, de megint lekörözte valaki, egy hollóhátas lány, akit mindig is nagyon okosnak tartott. Csak az volt a baja, hogy nem hitt kellőképpen sajátmagában, és mindig mindent többször leellenőrzött, de most még így is ő volt a leggyorsabb.
- Esther! – lepődött meg a professzor – Nagyon ügyes vagy. A főzeted egyszerűen tökéletes. Gratulálok! De azért mindenki fejezze be a sajátját, mert most semmi tétje nincs a dolognak, kivéve azt, hogy egy bájitallal többet tudtok elkészíteni!
Óra végén több diákot is kihívott az asztalához Lumpsluck, de Alicet és Esthert nem. Ezért kifelé menet tudott Ali gratulálni a másik lánynak, aki elpirosodva megköszönte azt.

A Pitonnal való találkozása nem indult zökkenőmentesen. Sokáig sétáltak anélkül, hogy megszólaltak volna, mivel egyikük sem tudta, hogyan kezdjen neki. Ebben hasonló volt ez találka, az első alkalomhoz, amiről mindketten úgy érezték, mintha egy másik életükben lett volna. És az biztos, hogy nagyon sokat változtattak a másikon azóta, még ha közel sem telt el annyi idő, mint amennyinek érezték.
Végül Perselus törte meg a csendet.
- Nemsokára tart egy vacsorát Lumpsluck az „arra érdemeseknek”, ahogy ő szokta mondani. Esetleg téged is meghívott rá? – nézett rá kíváncsian.
- Nem. – Egyáltalán nem lepődött meg ezen Alice.
- Sült bolond! – mondta Piton kissé mérgesen, majd egymásra néztek, és elkezdtek mindketten nevetni.
– De, ha jobban belegondolok, jobban is jársz – mondta Perselus. – Állandóan ezt csinálja, maga köré szervezi azokat az embereket, akik szimpatikusak neki. Rájuk kényszeríti magát, hiszen senki sem mondana nemet, ha így a Bájitaltan osztályzata miatt nem kell aggódnia. – Látszott, mennyire megveti, mind Lumpsluckot, mind azokat a diákokat, akik ezt teszik. – Van, akit már a Roxfort Expresszen bevett a klubjába, csak mert, idézem „A szülei által már előre tudtam, ha egy igazi tehetséggel van dolgom…” – rázta meg a fejét. – Hihetetlen!
- Az bizony. Mintha a borítója alapján ítélne meg egy könyvet – jegyezte meg Alice. – Várj! – jutott valami az eszébe. - Pont most hívta ki óra végén pár évfolyamtársamat az asztalához, biztos ezért.
- Lehet, időközben rájött, hogy ők is alkalmasak arra, hogy a talpnyalói legyenek.
- Lehet – rántott egyet a vállán Ali. – Mindenesetre, számomra eddig sem volt valami szimpatikus a professzor, az pedig, amit most mondtál, csak megerősítette bennem mindezt.
- Örülök, hogy sikerült átlátnod rajta. De hát nem is vártam mást tőled – nézett büszkén Alicere Piton. – Lumpsluck pedig csak még jobban leírta magát a szememben azzal, hogy téged nem hívott meg. Bár így megkönnyítette a helyzetünket.
Tetszett Alicenek, hogy helyzetünket, nem pedig helyzetedet mondott a férfi. Ezzel is kifejezve, hogy tényleg egyre jobban érdeklődik a dolgai iránt.
- Hogy őszinte legyek, én nem lepődtem meg azon, hogy nem hívott meg – nézett lefelé szégyenlősen Ali.
- Ezt meg, hogy érted? – De mivel választ nem kapott Perselus, ezért megállt. – Alice, mi történt az elmúlt időszakban?
- Semmi különös, csak annyi minden jött össze, és ez egy kicsit kihatott a tanulmányaimra. De nem olyan vészes – legyintett egyet a kezével. - És amúgy is, csak Bájitaltanból rontottam, úgyhogy kár róla beszélni.
- Alice… - De a lány a szavába vágott.
- Hagyjuk, kérlek!
- Nem hagyjuk! – nézett rá elszántan Piton. – Mert, ha bármi köze is van mindennek hozzám, akkor nem tudom, mit teszek.
- Nem hibáztathatod magad mindenért, rendben? Pont te, aki mindig csak szenvedsz! – jelentette ki Ali.
- De pont, hogy te vagy az, aki mellett nem szenvedek. Épp ezért fájna úgy, ha miattam bármi rossz is történne veled.
- Nem fog, hidd el! De ezen kívül van még valami más oka annak, hogy ennyire megvetted Lumpsluckot? – terelte ügyesen a témát Alice.
- Van. Elég gerinctelennek tartom, hisz milyen ember az, aki megmásít egy létfontosságú emléket, csakhogy megtartsa a jó hírét. – Tartott egy kis szünetet.
Alice tudta, hogy erről sem szabad a férfinak beszélnie.
– Mindannyian követtünk el hibákat, Alice, de ezekért bűnhődnünk kell. Én mái napig bűnhődök a saját hibáim miatt. Tönkre is tettem velük az életem.



- Sokkal jobb kedved van, mint múltkor volt – állapította meg Luna a legközelebbi találkozásukkor. – Talán sikerült beszélned azzal a bizonyos személlyel?
- Igen – mosolyodott el Ali.
- Már itt volt az ideje.
- Luna, meg szeretnélek kérni valamire – kezdte nagyon komolyan.
- És mi lenne az? – lett kíváncsian a barátnője.
- Ne beszélj senkinek arról, hogy barátok vagyok! – Nagyon nehéz volt kimondania mindezt, de tudta, hogy meg kell tennie. Rengeteget gondolkodott a kettőjük barátságán, és nem talált más megoldást.
- De miért? Talán szégyellsz engem? – kérdezte meglepődéssel és szomorúsággal a hangjában Luna.
- Én, téged? Dehogy is! – rázta erőteljesen a fejét Ali. – Miattad nem szeretném, ha kiderülne, hogy barátok vagyunk. Hisz olyan jóban vagy a griffendélesekkel, és nem szeretném, ha ennek miattam lenne vége – vallotta be.
- De hát, mi bajuk lenne veled, hisz nagyon kedves vagy? – kérdezte Luna értetlenül.
- De egyben mardekáros is, és ez sokat számít. Szerintem szóba sem állnának velem – jelentette ki szomorúan Alice. - Nem akarok semmit sem elrontani számodra.
- Én, akkor sem hiszem…
- Ne is folytasd! – intette le. – Egyébként, jobb lenne, ha a Griffendél klubháza előtt nem nagyon sétálnánk együtt, nehogy meglássanak. De, ha mégse sikerül elég óvatosnak lennünk, akkor mondhatod azt, hogy korrepetálsz Sötétvarázslatok kivédéséből. – Már ezt is kitalálta. – Ennyiért nem hinném, hogy megharagudnának.
- Rendben, ha ez minden vágyad – kezdte megadni magát Luna. - De én, akkor sem szeretnélek letagadni téged, mert egyáltalán nem szégyellek. És hidd el, ők is szívesen megismernének! – győzködte.
- Szerintem meg nem. Biztosan nagyon kedvesek és megértőek, de annyiszor bántották már őket a házambeliek, hogy nem lenne meglepő, ha nem akarnának megismerni. És amúgy is, annyi gondjuk van, nem akarom én is fájdítani a fejüket – magyarázta. - Te vagy a legjobb barátnőm, Luna, és hidd el, semmiképp sem szeretném, ha ez megváltozna. De elfogadom, hogy vannak más barátaid is, sőt, örülök neki, de tényleg – bizonygatta, a hangja pedig, akarata ellenére egyre hangosabbá vált.
- Nekem is te vagy a legjobb barátnőm – vallotta be Luna is. - Harryékkel pedig mostanság nemigazán szoktam beszélni, ahogy te mondtad, sok dolguk van. Talán, ha én is a Griffendélbe járnék, akkor többet lehetnék velük – látszott az arcán, hogy egy pillanatra tényleg eljátszik a gondolattal. - Viszont, akkor valószínűleg te nem lennél a barátnőm, és a te barátságod nagyon fontos számomra.
- Köszönöm, Luna. – Megölelték egymást. – Mi lenne velem, ha te nem lennél?
- Majd megtudod, ha már kijártam a sulit, és te még egy évig ide fogsz járni – mosolygott megjátszott önelégültséggel.
- Ez igaz – ezen még nem is gondolkozott Alice. – De addig még annyi idő van hátra, így felesleges róla beszélni.
- Főleg, ha addigra már Roxfort sem lesz – tette hozzá szomorú arccal Luna. - De bizakodjunk, főleg Harryben! – Tartott egy kis szünetet. – Én ott voltam, Alice, amikor Harry meghallotta a Jóslatot. „Míg él az egyik, nem élhet a másik.” – idézte, mert azóta sem sikerült kivernie a fejéből. - Ha Harry Potter sem tudja őt legyőzni, akkor senki sem képes rá – ráncolta a szemöldökét.
- Én hiszek benne – jelentette ki Alice.
- Én is – mondta Luna, aki ezután tett érte, hogy a hirtelen jött, melankolikus, szomorkás hangulatuk tovaszálljon.

- Te hiszel benne, Perselus? – szegezte neki a kérdést, csak úgy, az egyik nap Alice, mert ez sem hagyta nyugodni. Bár sejtette, hogy a Lily iránt érzett szerelme erősebb, mint a James iránt érzett gyűlölete.
- Kiben? – hirtelen nem tudta Piton, hogy kire is gondol.
- Harry Potterben? Szerinted le tudja majd győzni Vold… - Ali tudta, hogy a férfi nem szereti a nevén nevezni. – Tudjukkit?
- Ősszintén? Ő az egyetlen esélyünk, és igen, hiszek benne – felelte a legnagyobb ősszintességgel Piton, és Alicenek nem is volt többre szüksége, hogy ő is teljes szívéből higgyen benne.

Az ősz lassan télbe fordult, így mindenki elkezdett a karácsonyi készülődést.
Alice pedig nagyon fel akart tenni egy kérdést Lunának, és mivel tudta, mi az utolsó órája, ezért a termétől nem messze várta. De a lány sehol sem volt. Majd meglátta, amint az egyik mosdóból lép ki Hermione Granger társaságában, és az ajtóban ott állt Harry Potter is.
- Szervusz, Harry! – köszönt neki Luna. - Tudod, hogy citromsárga a szemöldököd?
- Szia, Luna! - De nem hallotta a többit, mert sokan mentek el mellette, ő pedig nem volt elég közel hozzájuk. Mire újra odanézett, Hermione már nem volt ott.
- Ron nagyon vicces tud lenni – mondta Luna. – De néha undok egy kicsit. Tapasztaltam tavaly.
- Hát igen… - hagyta rá Harry. – Na és, hogy telt a féléved?
Alicenek görcsbe rándult a gyomra, nehogy megemlítse őt a barátnője.
- Egész jól – felelte végül. – Habár kicsit magányos voltam a DS nélkül. De Ginny mindig kedves hozzám. A múltkor is, Átváltoztatástan órán rászólt két fiúra, akik Lüke Lunának csúfoltak…
Alice megnyugodott, mivel róla nem esett szó, de így a fiú számára eléggé magányosnak tűnt Luna élete.
- Nincs kedved eljönni velem ma Lumpsluck partijára? – jött hirtelen a kérdés Harrytől, amin Luna láthatólag nagyon meglepődött.
- Lumpsluck partijára? Veled? – kérdezett vissza.
- Vendéggel kell mennünk, és gondoltam, talán van kedved… mármint… Mármint úgy gondoltam, hogy mint barátok mennénk együtt. De ha nem akarsz…
Alice azonban arrébb ment, mert úgy gondolta, hogy a választ majd Lunától kell hallania. De azért reménykedett benne, hogy igent fog mondani. Ráfért volna egy kis lazítás.

Másnap már első óra előtt találkozott is Lunával, akin látszott, hogy beszélni szeretne vele.
- Szia! – köszönt neki.
- Szia! Van valami baj? – kérdezett rá Alice.
- Nincs, csak el szeretnék neked mondani valamit. De tudom, hogy semmiképp nem szeretnéd felvenni a kapcsolatot Harryékkel, így nem vagyok benne biztos, hogy a hozzájuk kapcsolódó témák érdekelnek-e – mondta bizonytalanul.
- Ó! Nekem bármit elmondhatsz, hisz ezért vagyunk barátok – nyugtatta meg, miközben mosolyogva megfogta a kezét. - És éppen emiatt fogom bevallani, hogy pontosan tudom, mit akarsz nekem mondani. Tegnap a termetek előtt vártalak, és megláttam, ahogy a mosdóból jössz ki Hermionéval, és hogy Harry is ott van. Először csak azért maradtam, mert hallottam, hogy azt mondod, magányos vagy, és féltem, hogy mesélsz rólam. Azt a bizonyos kérdését is hallottam, de a választ már nem vártam meg, az már tényleg nem lett volna szép tőlem. De így sem volt az, úgyhogy bocsájts meg! – vágott bűnbánó arcot.
- Komolyan azt hiszed, hogy emiatt megharagszom rád? – nevette ki Luna.
- Igazából tudtam, hogy nem fogsz, de szerettem volna, ha tudod, hogy sajnálom – felelte ősszintén Alice.
- Értem, és akkor érdekel a válaszom? – csigázta egy kicsit.
- Még szép! – De Luna csak nem felelt. – Na, mond már!
- Igent mondtam – felelte végül. - De ez csak egy baráti gesztus volt Harrytől. Sőt, még azt sem tudom, hogy igazi barátok vagyunk-e. Azóta, hogy téged megismertelek, teljesen más a fogalmam a barátságról.
- Szerintem azok vagytok, csak másként. – Majd egy huncut mosollyal folytatta. - De egyébként, azon nem gondolkodtál még, hogy akár több is lehetne köztetek?
- Nem – jelentette ki egyértelműen a hollohátas lány. - Harryhez más illik, és szerintem lassan ő maga is kezd rájönni, hogy ki is az.
- Ha te mondod – sóhajtott egyet szomorkásan Alice. – Bár én akkor is hiszem, hogy szép pár lennétek.
- Hidd el, nem én illek Harryhez! Remélem, hogy nem lesz késő mire ő is rájön, hogy ki számára a megfelelő személy, ahogy Hermionénál sem – mondta elgondolkodva.
- Most Ronra gondolsz? – találgatott Ali.
- Aha.
- Én már elsősként láttam, hogy másként viszonyulnak egymáshoz, mint Harryhez. De biztos túl makacsok ahhoz, hogy belássák – mondta Alice.
- Szerintem mindenki, aki egy kicsit is közelebbről ismeri őket, vagy csak jó szeme van az ilyesmihez, már az elején észrevehette, hogy igenis többet éreznek egymás iránt, mint szimpla barátság. Csak nem merik bevallani egymásnak. De most Ronnak barátnője van, és Hermione eléggé maga alatt van. Szerintem ez nem volt szép húzás Rontól. – Próbált mérges fejet vágni, ami nála inkább viccesre sikeredett. De ez is csak egy volt azon dolgok közül, amit Alice nagyon szeretett benne.
- Hát nem, de lehet, hogy azt hiszi, nem elég jó hozzá, hisz Hermione nagyon szép és még annál is okosabb. Szerintem ez is lehet a dolgok háttérben – állapította meg Ali.
- Meglehet. De ez nem a mi gondunk, szerencsére – zárta le ezzel a témát Luna.
- Hát nem. Fiú ügyben nem nagyon vagyok otthon.
- Ahogy én sem. – De Lunát ez nem is érdekelte. – Úgyis eljön majd az, akinek el kell, és én tudni fogom, hogy ő az. Higgy nekem, veled is így lesz!

  

2014. november 24., hétfő

Piton és a lány 2. rész - 3. fejezet


2. rész - 3. fejezet

- Nyugalom, Alice! Meg tudod csinálni – biztatta gondolatban magát, amint belépett a Bájitaltanterembe. – Hisz te vagy az évfolyamodon a legjobb, és ezt a legjobb Bájitaltan tanár mondta neked, még akkor, amikor nem is voltatok jóban. Higgy neki, Alice!                 
– Üdvözöllek titeket! – kezdte Lumpsluck professzor. – Mivel Miss Anderson volt a legügyesebb múlt órán, így ő döntheti el, milyen bájitalt készítsünk el ma.
- Tényleg? – lepődött meg a hóllóhátas lány. – Akkor készítsünk Amortentiát!
- Biztos vagy benne? – kérdezte Lumpsluck. – Mert ez a világ legerősebb szerelmi bájitala. Mindazonáltal igazi szerelmet nem ébreszt, inkább csak megszállottságot az iránt, akit először meglát az a szerencsétlen, aki ivott belőle. És az elkészítése sem egyszerű, főleg nem negyedéves diákok számára. Úgyhogy újra megkérdezem, biztosan, ezt szeretnéd, hogy elkészítsük? – Jött a szokásos szemöldök felhúzás.
- Teljes mértékileg – mosolygott a lány.
- Akkor lássunk neki! - csapta össze a két kezét Lumpsluck. - De a negyedéves tankönyvben nem lesz benne – tette hozzá. - Viszont akad a szekrényben néhány régi bájitaltankönyv, amik rengeteg receptet tartalmaznak, úgyhogy azokban biztos megtalálható. – Erre mindenki a szekrényhez rohant. – Nyissátok ki őket a 104. oldalon!
Alice úgy is tett, és szépen, nyugodtan, lépésről-lépésre követte a receptet.


Hozzávalók:
~ Ashwinder tojás. (A legfontosabb hozzávaló.);
~ ½ dkg Valeriána;
~ 1 kg holdkőpor;
~ 7 száll vélahaj;
~ 7 db mandragóra növény és 9 db levél;
~ Kristálytiszta esővíz (A biztonság kedvéért némi hajszálat, hámlóbőrt és körmöt is rakhatunk bele magunkból.);
- Ez most valami vicc? Köröm, hámló bőr és hajtincs. Első dolgom lesz, hogy ezeket belerakjam! – horkantott fel Alice, de hangosan nem mondta ki a szavakat.
- Tanár úr, honnan szerzünk esővizet? – kérdezte végül.
- Ó, az eső víz, el is felejtkeztem róla! – kapott a fejéhez a férfi. - Természetesen mindig van raktáron, úgyhogy azonnal adok mindenkinek.
- A holdkő felét szórjuk az aljába! – kezdte olvasni a receptet, majd elvégezte az utasításokat. – A valeriána szálakat tűzzük bele a főzetbe! Esővízzel töltsük meg az aljáig és várjuk, meg míg a valeriána szálak kiadják magukból a lét! – épp az imént rakta le az üveget Lumpsluck a padjára.
– Gyorsan vegyük ki őket, nehogy altató hatást fejtsenek ki ránk! – Alice pont ekkor ásított egy nagyot.
– A valeriána levelek úgy jelennek meg, hogy a szürkepor pirossá válik a vízben – ami tökéletesen megmutatkozott az üstjében.
– Ezt követően rakjunk bele három vélahajat! Ekkor a főzetünk kékké válik. Most már a por leülepedett az aljára. Kavarjuk fel, és rakjunk tüzet az üst alatt! A füst, ami felszáll, lila lesz. Ezután aprítsuk fel, és rakjuk bele a mandragórás gyökeret az üstbe! Esővízzel töltsük fel teljesen az üstöt! – eddig minden simán ment.
- Ekkor a füst rózsaszínűvé válik. Keverjük a főzetet az óramutató járásával ellentétes irányba, de, ha nem múltunk el tizenhét évesek, akkor annak megegyezően! Addig keverjük intenzíven, amíg el nem fárad a kezünk! – Ami Alicenek hamar elfáradt, de ennek ellenére kitartóan kavarta a bájitalt.
- Tanár úr, mi lenne, ha az óramutató járásával ellentétes irányba kavarnánk? – kérdezte egy hugrabugos fiú.
- Az ne érdekeljen, édes fiam! Csak arra keverd, amerre a könyv utasít, és akkor nem lesz semmi baj! – felelte Lumpsluck.
Alice folytatta a főzetkészítést.
- Ekkor a füst ezüstössé válik, és a gőz fehérré. – Ami már megtörtént. – Most spirálisan száll fel, de még nem teljes a főzet. Az ashwinder tojások héját és tartalmát egyesével, óvatosan pottyantsuk bele a főzetünkbe, amely ezáltal gyöngyházszínűvé válik!
- Sikerült! – örült meg Alice, és már nyújtotta is a kezét, de megint megelőzték. Most pedig egy olyan halk, csendes lány, akinek még a nevét sem tudta, de a talárjáról megállapította, hogy griffendéles.
- Te is nagyon ügyes voltál, Miss Milborow, de mégsem a legjobb – mosolygott érdekesen rá Lumpsluck.

 
- Mégsem a legjobb! Mégsem a legjobb! – Ez járt újra meg újra Alice fejében, miközben Lunát várta.
- Na, sikerült megmutatni, hogy te vagy a legjobb? – kérdezte a barátnője, miután oda szökdelt mellé?
- Jézusom! Ez tisztára úgy hangzott, mintha egy nagyképű, felvágós diák lennék. Pedig én csak magamnak akartam bizonyítani, hogy még valamiben tényleg jó vagyok – mondta Ali, majd az összekulcsolt kezét maga elé rakva, elkezdte verni a fejét a falba.
- De úgy látom, ez nem jött össze – állapította meg a hollóhátas lány. – Ezt kérlek, hagyd abba! – rakta a feje, és a fal közé a saját kezét.
- Rendben. És tényleg, nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem. De sebaj, majd legközelebb! – sóhajtott egyet.
- Ez a beszéd! Ez, az az Alice, akit látni szeretek – karolta át Luna. - Egyébként elrontottál valamit?
- Nem, de csak a második legjobb voltam – felelte a durcásan.
- Nahát, akkor meg mit szomorkodsz? Ez egy remek eredmény, úgyhogy legközelebb nagyobb önbizalommal, és jókedvvel fogsz bemenni abba a terembe, és akkor senki sem fog, még a nyomodba sem érni – jött a szokásos Luna féle optimizmus, ami rögtön meghozta az eredményét, mivel Alice mérges arca megenyhült.
- Így lesz, ígérem! – mondta végül.

A következő órán ő volt a legelső a teremben.
- Rendben, ha mindenki itt van, akkor nyissátok ki a 117. oldalon a könyvet… - hallotta Lumpsluck hangját, de a többire nem figyelt, mert már el is kezdte a főzet elkészítését. Próbált egyben alapos és gyors lenni, és közben nem figyelt a többiekre. Teljesen kizárt mindent, ami körülötte zajlott. Ami, mint kiderült, sikeres volt, mivel húsz perc sem kellet neki, hogy elkészüljön.
Nagy örömmel nyújtotta fel a kezet, és látta, hogy még mindenki az üstje felett dolgozik.
- Már kész is vagy? – kérdezte a tanár úr meglepetten.
- Igen – felelte önbizalommal teli hangon.
- De hát, Alice, te meg mit csináltál? – döbbent le a férfi.
- Amit a professzor úr mondott – felelte, nem értve, mi a probléma.
- Mérget főztél, és amint látom, nem is sikerült rosszul – Látszott Lumpsluckon, hogy azonnal kipróbálná valamin. De végül megrázta a fejét, ezzel háttérbe szorítva a kíváncsi énjét. - Én úgy gondolom, hogy ennyi idősen még nem szabadna ilyen főzetet készítenetek. De az első óránkon már ezt előre közöltem veletek, amit te úgy látszik, szépen elfelejtettél. És arra sem figyeltél, hogy nem a 117., hanem a 217. oldalt mondtam. Azt pedig ne is említsem, hogy az asztalodon lévő hozzávalóknak a felét sem használtad el. Én úgy vettem észre, hogy te egy nagyon ügyes lány vagy, és emellett a kijelentésem mellett igenis kiállok. De az megeshet, hogy nem a bájitalfőzés a legfőbb erőséged – mosolygott rá szánakozva, bár látszott, hogy próbál kedvességet is csempészni az arckifejezésébe, de valahogy nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezte.


- Biztosan igaza van, tanár úr. Úgyhogy, ha megbocsájt, akkor nem is rontom itt tovább a levegőt.
Ki is rohant a teremből, meg se várva a professzor válaszát. Egyszerűen úgy érezte, hogy azonnal elsírja magát, ha még egy kioktató mondatot hall Lumpslucktól.
Amint bezárta maga után az ajtót, elkezdett rohanni a legközelebbi mosdó felé, ott pedig a falnak támaszkodva leült a földre, és kiengedte az őt rázó zokogást.
- Miért, miért? – gondolta magában.
Minden olyan jól ment. Ott voltak a remek szülei, akikkel minden együtt töltött perc maga volt az öröm. Mindig jók voltak az osztályzatai. De mostanában csak a bajok záporozták.
Először az édesapja halála, majd Piton bejelentése, és még a tanulmányai is romlani kezdtek. Jelen pillanatban úgy érezte magát, mintha mindjárt felrobbanna.
Majd végiggondolta, miért csak a csúcson tört ki belőle mindez? Eddig miért nem fogta fel ilyen drasztikusan a helyzetét?
Mert… mindig volt valami jó, amibe belekapaszkodhatott, jött rá.
Mikor meghalt az édesapja, addigra Pitonnal már jó viszonyba került, és valamelyest átvette az apja helyét. Mikor megtudta, hogy valószínűleg ő is meg fog halni, Luna barátsága segített neki megbékélni ezzel, már amennyire ez lehetséges volt. És a tanulmányaira mindez ráment. De most már biztos volt benne, hogy ennek is eljön majd az ellen mása, ami újra felsegíti.


- Tudtam én, hogy az első megérzések a legjobbak – mondta Luna, amikor belépett az ajtón.
- Hát te meg, hogy kerülsz ide? – lepődött meg, de közben nagyon örült, hogy a barátnője rátalált.
- Vártam rád a termetek előtt, hogy elmeséld, hogyan is múltad ma felül az egész évfolyamodat, de azt mondták, hogy óra vége előtt kirohantál. Az első megérzésem pedig az volt, hogy idejöttél, ami be is jött. De amint látom, még szerencse, hogy megtaláltalak – ült le mellé a földre, majd elkezdte simogatni a hátát. - Mi történt már megint?
- Nem figyeltem a professzorra, és rossz oldalt nyitottam ki a könyvet. Bár tökéletes mérget főztem, ennek ellenére megkaptam tőle, hogy nem a bájitaltan az erősségem.
- Értem, és szerintem téved – jelentette ki a legnagyobb természetességgel. - Lehet, hogy most egy kicsit szétszórt vagy, de az, hogy ennyi idősen nem okozott gondot, hogy mérget készíts, az igen is azt mutatja, hogy remekül tudsz bájitalokat készíteni. És ne érdekeljen Lumpsluck! Piton professzor biztosan büszke lenne rád. - Beszéd közben folyamatosan simogatta a hátát.
- Abban biztos vagyok – mosolygott végre Alice, és úgy érezte, hogy itt az ideje újra beszélnie a férfival.

A Sötétvarázslatok kivédése terem előtt várta, hogy kicsengessenek.
- Én nem szeretem se Pitont, se ezt a tárgyat – mondta az egyik harmadéves lány a másiknak, miközben elmentek mellette.
- Én szeretem mindkettőt… - De már többet nem hallott a beszélgetésükből Ali, bármennyire is érdekelte volna, és az utolsó diák után be is ment a terembe.
- Hát… – kezdte.
A férfi teljesen lefagyott miután meglátta. Olyan volt, mint, akit kővé dermesztettek.
- Igen, hát… – mondta végül.
- Nem akarom azt mondani, hogy hiányoztál, mert az túl sablonos lenne. De az biztos, hogy itt volt már az ideje, hogy beszéljünk, nem gondolod? – közben nyíltan a szemébe nézett Perselusnak.
- Nagyon reméltem, hogy nem kell már sokáig várnom, hogy a kedvenc diákommal végre megint beszélgethessek egy jót. Még ha, azt pont nem mondhatom el neki, amire a leginkább kíváncsi. De akkor is, inkább beszélek veled hétköznapi dolgokról minthogy… - De nem tudta befejezni.
- Minthogy? – nagyon kíváncsi lett Alice.
- Minthogy megint azon agyaljak, milyen apának lenni – mondta ki nehézkesen ezen szavakat Piton, és félig morcosan, félig szégyellve saját magát, bámult előre, ügyesen kerülve Alice tekintetét. - Mert most már tudom, milyen érzés. Lehet, hogy te egyáltalán nem tekintesz rám úgy, ahogy azt én remélem, de akkor sem tudok úgy rád nézni, mintha ugyanolyan közömbös és átlagos lennél nekem, mint a többi diákom.
- Én úgy tekintek rád, mint a pótapukámra – jelentette ki könnybe lábadt szemmel Ali, majd megkerülte az asztalt, hogy megölelje a férfit, de ő nem mozdult, egyszerűen nem tudott.
- Ó! – rájött Alice, hogy ez túl sok így egyszerre Perselusnak, ezért visszaült a székébe.
- Sajnálom! Bár tudom, hogy már kétszer megöleltelek, számomra mégsem jön ez olyan ösztönösen. – Végre sikerült a lány szemébe néznie. – Nagyon elszoktam már az érintésektől, sajnos.
- Semmi baj. Én nem erőltetek semmit – mosolygott rá Ali.
- Köszönöm – mosolyodott el haloványan Piton is. - Megtiszteltetés a pótapukádnak lenni, Alice Milborow – mondta hirtelen a legőszintébb és legszeretetteljesebb hangján.
- Ezt pedig én köszönöm. – Tényleg nagyra értékelte, főleg a mai nap után. – Most sajnos nem érek rá, de holnap beszélgethetnénk egyet - De Perselus elkezdte rázni a fejét.
- Holnap nem leszek az iskolában, de másnap találkozhatunk.
- Rendben, nekem az is jó. – Bármennyire is kíváncsi volt Ali, nem merte megkérdezni, hova fog menni, de a Piton látta rajta, hogy tudni szeretné.
- Alice, ígérem, hogy amikor eljön az ideje, meg fogod tudni, mit is teszek! – mondta nagyon határozottan.
- Akkor várom azt az időt.
- Hidd el, nem várod! – jelentette ki szomorúan Perselus.