2017. augusztus 30., szerda

Tört angol - MarkJin fanfiction - 2. fejezet



Második fejezet - Önmagad legnagyobb ellensége


Jinyoung:

- Bármikor megjöhet - suttogta a fülembe Jackson, mintha nem tudtam volna.
- Ha megjön, sem azonnal nekünk mutatják be, hanem a fejeseknek - vágtam rá mogorván.
- Majd felrobbansz az idegességtől - állapította meg.
- Megeshet.
Bár JaeBum ugyanúgy a legjobb barátom volt, mint Jackson, előtte mégis próbáltam leplezni, mennyire felzaklatott már maga a tény is, hogy egy új ember kerül a csapatunkba. Jackson előtt viszont nem kellett takargatnom semmit, ő úgy ismert, mint a rossz pénzt.
- Tényleg nem értem, miért. Hogy lehet ilyen negatív megérzésed azóta, hogy tudsz az érkezéséről? - rázta a fejét.
- Én sem értem. De... - megálltam egy kicsit átgondolni, hogyan is tudnám érthetően elmagyarázni neki a helyzetemet. - Nem konkrét negatív érzésről van szó, és nem is a szokásos félelmem az ismeretlentől. Inkább azt érzem, hogy valamit nagyon fel fog bolygatni körülöttem.
- Áhá! Szóval csak körülötted… - ráncolta a homlokát. - Talán attól félsz, hogy első látásra beleszeretsz? - kérdezte pimasz hangsúllyal.
- Nincs első látásra szerelem - jelentettem ki, mert tényleg így is gondoltam.
- Ne légy te abban olyan biztos! - kacsintott. - De én most már kifejezetten várom, hogy megjöjjön. A te arcodat fogom majd figyelni, mikor bemutatják nekünk.
- Szemét! - ütöttem egy nagyot a vállára, ami után rám vetette magát, ahogy az szokása volt, és hol ölelgetett, hol csak ijesztő fejet vágva ült a derekamon. - Elég lesz! - Egy idő után mindig meguntam a dolgot.
- Nem vagyok szemét. Pont, hogy fair vagyok, amiért előre közlöm veled, hogy mire számíts.
- Hát persze.


   Viszont az én gondolataimat ezután Jackson sem tudta egy hangyányit sem elterelni az ismeretlen érkezéséről. Már épp fel akartuk adni a várakozást, és elmenni szerezni valami kaját, amikor kilépve a próbatermünkből, megláttuk, hogy többen is egy fiatal fiúval beszélnek. De az idegen háttal állt nekünk, ezt kihasználva én el is akartam lopódzni az ellentétes irányba, viszont Jackson visszarántott, majd integetni kezdett a többieknek.
- Köszi! - suttogtam a fülébe mérgesen. - Ezért még kapni fogsz.
- Tudom.
- Jackson, Jinyoung! Gyertek ide, bemutatom nektek Markot! - mondta maga JYP.
Majd a szóban forgó személy nagy mosollyal az arcán megfordult, én pedig ledermedtem egy pillanatra. Jackson engem figyelt, ahogy azt előre megmondta, de nem érdekelt, nem tudtam ezzel foglalkozni.
Ki a jó fészkes fene volt ez a srác? Honnan jött? Miért pont ide? Miért hozzánk? Miért oda, ahol én ott voltam? És hogyan lehetett valakinek ilyen angyali arca?
Az a mosoly egyszerre ölte meg és töltötte fel a keserűséggel és félelemmel teli szívemet.
- Sziasztok, Mark vagyok! - intett aranyosan, majd kezet nyújtott előbb nekem, utána a barátomnak.
- Szia, örülünk, hogy megismerhetünk. Én Jackson vagyok, ő pedig Jinyoung - bökött meg kicsit, mert gondolom sejtette, hogy alig tudok megszólalni.
- Én is örülök. Jinyoung vagyok - bólintottam egy gyenge mosoly kíséretében.
- Még van egy-két megbeszélni valóm Markkal - mondta JYP rám nézve. - De utána már ismerkedhettek is vele.
- Rendben - bólogattam, majd fordultam is meg, hogy az ijedséggel teli belsőm végre az arcomra is nyugodtan kiülhessen.
Vissza sem nézve, gyors léptekkel vágtam ki a próbaterem ajtaját, és ültem be az egyik sarokba. Majd felhúztam a térdeimet, és összekulcsolva körülöttük a kezeimet, lehajtottam a fejemet.
- Ajaj! Tényleg nekem lett igazam? - kérdezte Jackson, miközben megsimította a hátamat.
- Nincs neked semmiben sem igazad! - vágtam rá gorombán, pedig nem ezt érdemelte tőlem. – Minek kellett intened nekik? Még egy kis időre nyugtom lehetett volna.
- Mit számított volna egy-két óra? Jinyoung, valami olyat éreztél, mikor megláttad, amit előtte soha, és ez megrémisztett. Főleg azért, mert korábban is volt egy furcsa megérzésed vele kapcsolatosan – állapította meg. Ennyire csak ő volt képes átlátni rajtam.
- Talán - hagytam rá, pedig pontosan eltalálta, mit is érzek. - Mi a fészkes fene történik velem? Egyrészt átmentem jósba? Másrészt meg miért fogott el ez a furcsa érzés, mikor megláttam? Biztos utálni fogjuk egymást - bólogattam, hátha sikerül meggyőznöm legalább saját magamat. - Erről lehet szó. Általános iskolában is volt egy ilyen srác. Egy új fiú, akit amint megláttam, éreztem, hogy mi nem leszünk jóban, és igazam is lett. Túl régi történet, így már elfelejtettem, mit is éreztem pontosan, de biztos valami hasonlót - raktam össze a képet, majd kicsit megnyugodva felálltam a földről.
- Ezt a hülyeséget te sem hiszed el, ugye? - kérdezte komolyan Jackson.
- Mi az, hogy hülyeség? Nem hiszed, hogy így volt? - lettem egyre idegesebb. - Három éven át ki nem állhattuk egymást, pedig kábé két szót sem váltottunk, de valahogy elsőre megéreztük, hogy mi taszítjuk a másikat.
- Ezt éppenséggel elhiszem, és azt is, hogy megéreztél Marknál is valamit, csakhogy az nem taszítás volt, drága barátom, hanem vonzás - magyarázta, de én igenis nem hittem neki.
- Ha ez vonzás, akkor én nem olyan fizikát tanultam, mint te - vágom rá durcásan.
- Jinyoung, olykor te vagy önmagad legnagyobb ellensége - zárta le ennyivel, majd elkezdtünk az egyik közös dalunkon dolgozni.
Végre, munka, amibe belevethettem magamat. De nem sok nyugodt percet kaptam, negyedóra múlva már kopogtatott is JYP, hogy meghozta nekünk Markot.
- Légy bunkó! Légy bunkó! - mantráltam magamban, mert azzal megkönnyítette volna a helyzetemet, úgy minden egyszerűen magyarázható lett volna.
- Sajnálom, fiúk, hogy rátok sóztak. Úgy látom, épp dolgoztok is valamin - mutatott a dalszöveggel teli papírdarabkáinkra, miközben én meglepődtem, hogy megértettem az angol beszédét.
- Ó, semmit nem zavartál meg! - mosolygott rá biztatóan Jackson. – Csatlakozz hozzánk nyugodtan!
- De csak, ha tényleg nem baj. - Közben rám nézett félénken, várva, hogy én is áldásomat adjam rá. Egek, miért volt ilyen kis ártatlan?
- Dehogy baj! - néztem rá kedvesen, mert máshogy nem tudtam, és egy ilyen egyszerű válasz szerencsére még nem fogott ki a gyatra angoltudásomon.

Mark:

Nem tudtam, hogy mit várjak az érkezésemtől. Egyszerűen nem volt semmilyen megérzésem. Inkább csak szomorúságot éreztem a családom hátrahagyása miatt, majd egyfajta üresség árasztotta el a mellkasomat. Egy olyan űr kezdett el tátongani bennem a hiányuk miatt már most, ami tudtam, hogy csak akkor fog tudni elmúlni, ha legalább egy olyan ember lesz Koreában, akivel képesek leszünk igazán megszeretni egymást. Reménykedtem abban, hogy a munkával kapcsolatosan nem lesznek gondok, nem fogok bénázni, vagy legalább is a lehető legkevesebbet. De talán ennél is jobban reménykedtem, sőt, vágytam arra, hogy legyen valaki, akit a szívembe zárhatok. Voltak barátaim Amerikában, de egyszerűen nem volt olyan személy, akit annyira nagyon fájt volna hátrahagynom, kivéve a családomat. Az öcsém egyben a legjobb barátom volt, ezért is borult úgy ki, amiért elhagytam.
Ekkor végig pergett előttem csomó közös, szép emlékünk, és kénytelen voltam kirohanni a repülő mosdójába, hogy ne lássa a többi utas, milyen keserves zokogásba török ki. Elhagytam őt! Elhagytam az öcsémet! Mi lesz vele nélkülem? És mi lesz velem nélküle?
Talán ez volt a lehető legrosszabb döntés, amit meghozhattam. De rajongtam a JYP bandáiért, főleg a JJ Projectért. Az ő debütálásuk volt az, ami miatt végérvényesen eldöntöttem, én ennél az ügynökségénél akarok dolgozni, ha törik, ha szakad. És most két dolog mindenképp beleszakadt ebbe a döntésembe, a testvérem szíve és a sajátom.
Leszállva a gépről, táblával fogadott a JYP egyik sofőre, ami számomra furcsa volt, hisz nem voltam ilyen pompához hozzászokva. Majd maga az igazgató volt az első, aki érkezésemkor megkeresett, de azért több társa is vele tartott. Nagy örömömre mind jól beszéltek angolul, de azért egyértelműen a tudtukra adtam, hogy tanulom erősen a koreait, és remélhetőleg az ideköltözésem felgyorsítja majd a folyamatot. Bár azt már nem tettem hozzá, hogy félek, senki sem akar majd barátkozni velem, mert nem értik, mit mondok. De attól is rettegtem, hogy valaki majd nagyképű amcsinak gondol, aki többnek és jobbnak tartja magát náluk, akik már benne voltak a bizniszben egy ideje.
Azonban, még a formalitáson is alig voltunk túl, mikor hirtelen két velem egykorú srác jelent meg, akiknek be is mutattak. Bár az egyiküknek nem lett volna muszáj, Park Jinyoungot bárhol, bármikor felismertem volna. JaeBum is nagyon tehetséges volt a JJ Projectből, én mégis Juniorért kezdtem el igazán rajongani. Azt pedig, hogy milyen jó páros voltak együtt, azonnal kiszúrtam. Épp ezért nagyon összetört, amikor azt nyilatkozták, nem terveznek jövőbeni albumot.
- Sziasztok, Mark vagyok! - intettem nekik félénken, miközben próbáltam a rajongó énemet háttérbe szorítani, majd kezet nyújtottam nekik.
- Szia, örülünk, hogy megismerhetünk. Én Jackson vagyok, ő pedig Jinyoung - mondta kedvesen a másik fiú, aki láthatólag pozitívan állt hozzám, de ezt sajnos Juniorról nem tudtam elmondani.
- Én is örülök. Jinyoung vagyok - bólintott és bár próbált egy mosoly féleséget kicsikarni magából, engem nem tudott becsapni. Annyi interjút néztem már róla, hogy tudtam, milyen a valós mosolya.
- Még van egy-két megbeszélni valóm Markkal - szakított ki JYP hangja a saját belső világomból, viszont a többit már nem értettem meg, ahhoz az én koreaim még kevés volt.
- Rendben - bólogatott Jinyoung, és mint aki menekülne előlem, már sietett is elfele.
Hát ilyen az, amikor találkozol az egyik nagy kedvenceddel, akiért rajongsz, és ő nem éppen olyan, mint amilyennek elképzelted?


Nagyon igyekeztem figyelni arra, amiket elmondtak nekem. De igazából olyan dolgok voltak, amikre számítottam, így nem volt vészes az állandó elbambulásom, amit az váltott ki belőlem, hogy folyton eszembe jutott, hogy pár percen belül ismét Jinyounggal találkozhatok. Arra gondoltam, lehet csak elsőre voltam unszimpatikus neki, és másodjára már kedvesebb lesz velem. Vagy ilyen goromba természete lett volna igazából? Netalántán én voltam ennyire elviselhetetlen?
De a másik fiú, Jackson tök kedvesen viszonyult hozzám. Ami azért is volt jó pont, mert, mint megtudtam, az ő csapatának leszek a háttérembere Jinyounggal és JaeBummal. Egek, ha előre tudom, hogy a két nagy idolommal együtt dolgozhatok, még nagyobb izgalommal és félelemmel léptem volna át Korea határát!
Végül magamba szívva a legfontosabb információkat, mély sóhajtások kíséretében követtem JYP-t Jacksonékhoz. Azzal biztattam magam, hogy nem lesz semmi gond, az első benyomás még nem minden. És mintha egy kicsit már kedvesebben nézett volna rám Jinyoung, mikor beléptem a próbatermükbe.
- Sajnálom, fiúk, hogy rátok sóztak. Úgy látom, épp dolgoztok is valamin - szúrtam ki a dalszöveges papírdarabkákat, amik ismerősek voltak, hisz én is ilyenekre írogattam.
- Ó, semmit nem zavartál meg! - mosolygott rám Jackson, ami nagyon jól esett. - Csatlakozz nyugodtan hozzánk!
- De csak, ha tényleg nem baj - néztem félve Juniorra, mert úgy tűnt, mintha Jackson csak a saját nevében beszélt volna.
- Dehogy baj! - mondta végül Jinyoung, aznapi legkedvesebb pillantásával.
Bár ő nem tudott jól angolul, Jacksonnal rengeteget beszélgettem mindenféléről, magamról, a családomról, zenélésről, Amerikáról, ő pedig az ottani dolgokról. Junior lelkesen hallgatta, és ha valamit egyáltalán nem értett, akkor Jacksontól kért tolmács segítséget. Végül észre se vettük, hogy elbeszéltünk két óra hosszát, így eljött az idő, hogy megmutassák, hol fogok lakni. De annyit már tudtam, hogy közös lakásban velük.

    (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

2017. augusztus 29., kedd

Ha te azt tudnád! - BTS fanfiction - 19. fejezet



Tizenkilencedik fejezet – Bőrig ázni



Suga:

Csak úgy suhantak elfele a napjaim, amik mind elvettek egy kicsit a szívemből. Egyre tisztábban láttam, hogy nem fogok tudni egyikőjükből sem könnyen kiszeretni. A szívem egyik felét el kellett veszítenem, hogy a másik boldogan doboghasson. De tudtam, cserébe megkapom annak a szívének a felét, akit választok. Azonban egy borzasztóan nagy problémám volt… A világért sem tudtam volna eldönteni, kit válasszak.
Hol Hobival, hol Jiminnel töltöttem kicsit több időt, de általában inkább elvonultam a stúdiómba zenét szerezni, mert az lett a menekülő utam a saját életemből. Mivel senkinek sem tudtam kiönteni a szívemet, így zenében kellett kifejeznem azt. De nem szerelmes dalokat írtam, és nem is a bandának. Egy mixtape féleséget kezdtem összehozni. Bár nem tudtam, mikorra készülök el vele, és ha kész is vagyok, vajon lesz-e bátorságom a közeljövőben megmutatni a világnak. Most nem is ez volt a fontos, hanem, hogy kiírjak magamból mindent. Talán ezt szerettem a legjobban abban, hogy művész voltam, hogy a szívfájdalmaim nem csak annyiból álltak, hogy engem meggyötörtek, hanem hasznosítani tudtam őket dalokban. Ezekben a napokban pedig nem tudtam elképzelni jobb menedéket, mint a stúdiómat. 



Egyszer azonban nem várt vendég nézett be hozzám. Jimin jelent meg egy nagy szendviccsel és egy kis üveg narancslével.
- Hát te meg mit keresel itt? – lepődtem meg.
- Bocsi, tudom, hogy nem szereted, ha zavarnak, de már fél napja itt vagy, és nem voltam benne biztos, hogy hoztál-e magaddal enni – felelte elpirulva, majd letette elém, amit gondoskodásból magával hozott.
- Ó, ez kedves tőled! – mosolyogtam rá. – És ráéreztél, tényleg nem hoztam semmit. Tudod, ha jön az ihlet, akkor mindent magam mögött hagyva iderohanok – magyaráztam.
- Tudom, Yoongi hyung… Jól tudom – vakarta meg a tarkóját. És hát persze, hogy tudta, hisz figyelt rám, oly sok éven át, míg én alig törődtem vele… - Min dolgozol éppen? – mutatott a monitoromra kíváncsian.
- Öhm… háátt. – Nem szerettem közszemlére tenni egyik dalomat sem, mielőtt nem tökéletesítettem, így most is bizonytalan voltam, vajon megmutassam-e neki. De amilyen kíváncsian és boldogan nézett rám, elgyengültem és rányomtam a play gombra. – Most fejeztem be, a címe Tony Montana. De készülj, nem épp egy szép ballada! – figyelmeztettem.
- Ez nagyon jó! – mondta, miközben folyamatosan rázta a fejét a zene ritmusára.
- Egyes részekhez jól menne a hangod – suttogtam, amit nem tudtam, hogy egyáltalán meghallott-e.
- Sohasem okozol csalódást, Yoongi – mosolygott elismerően. – Na, de nem zavarlak tovább. Majd találkozunk. – Mielőtt visszatarthattam volna, már ki is sietett.
Mi lesz így velem? Mikor sikerül döntenem? Lehet, hogy jót tett az alkotói énemnek az állandó bezárkózás ide, de hogy a szerelmi életemet nem oldotta meg, az biztos.

   Épp vacsorázni akartam, amikor Hobi és Jimin megjelentek a konyhában, hogy csatlakoznak hozzám. Bár mindketten mosolyogtak, mégis érezni lehetett a feszültséget a légkörben. Legszívesebben vissza is menekültem volna azonnal a stúdiómba, mielőtt ki nem fakad belőlem, hogy mi a fészkes fenét szeretnek ők bennem. Én nem tudtam szeretni saját magamat, nekik miért sikerült?
Végül Jungkook volt a megmentőm. Kitalálták TaeTaevel, hogy chipset akarnak enni videójátékozás közben, de V annyi időre sem volt hajlandó ott hagyni a játékot, amíg elszaladnak a boltba, így én kapva-kaptam a lehetőségen, hogy a maknae után fussak, otthagyva az egymást fürkésző Jimint és Hobit az asztalnál.
- Elég hideg van. Nem kéne visszamenned egy kabátért? – kérdezte a sajátját összehúzva magán Jungkook.
- Nem, megvagyok – feleltem. Bár alig egy perce indultunk el, de már vacogtam, viszont nem volt az az Isten, hogy visszamenjek, mert még a végén kitalálták volna nekem, hogy mindketten elkísérnek.
Viszont én voltam most is a ludas. Egyikükkel sem foglalkoztam annyit, mint kellett volna. Nem hibáztathattam őket, amiért pont egyszerre lett volna szükségük a társaságomra. Viszont nem is ők kerültek a szerelmi háromszög középpontjába, ami még mindig ledöbbenést okozott számomra. Komolyan, mit szerettek ők bennem? Én talán annyi jót láttam magamban, hogy tudtam zenét írni, és egész jól rappeltem. De ennyi, punktum! Ez nem lehetett ok szerelemre. Talán találtak bennem olyan rejtett értékeket, amiket én nem láttam. De hát mik lettek volna ezek? Én és az értékek… Viccnek is rossz volt.
Gyorsak voltunk Kookieval, célirányosan a chipsek felé mentünk, de azért egy-két apróságot bedobtunk a kosárba, amikről tudtuk, hogy sohasem árt, ha vannak otthon. De még ki sem léptünk a bolt ajtaján, amikor leszakadt az ég. Jungkook nem is járt olyan rosszul, mert kapucnis, vízálló kabátja volt, viszont én egy pulcsiban bőrig áztam. De ez nálam többet jelentett, nem ez volt az első elázásom, de még ha ez lett volna a legnagyobb probléma…
 Tizenkét évesen elkaptam egy szörnyű vírust, ami tüdőgyulladáshoz vezetett, azóta pedig egy kicsit komolyabb megfázás, ami másnak lehet gyerekjáték lett volna, szintén tüdőgyulladást okozott nekem. Most is biztosra vettem, hogy ismét beteg leszek. De talán nem is lett volna ez olyan nagy baj. Még volt időnk a Come Back-ünkig. Ebbe nem szólt volna bele, ha kivonom magam egy kis időre a forgalomból. Valamint így nem lett volna hova menekülnöm a szívem elől, kénytelen voltam szembe nézni vele. Elegem volt már a toporzékolásból. Annyira szükségem volt valakinek az érintésére, törődésére és szerelmére… De rá kellett jönnöm végre, hogy pontosan kiére. Talán a betegség adhatott olyan menedéket számomra, ami helyre hozza a lelkemet, és kicsikar tőle egy választ. 

- Egek, Yoongi! Szörnyen eláztál! – pattant fel a székéből Jimin, amint beléptem az ajtónkon.
- Azonnal vedd le a vizes ruháidat, én pedig engedem a forró vizet a kádba! – parancsolt rám komolyan Hobi.
- Ez jó ötlet – bólogatott Jiminnie.
- Nem érted! – nézett rá idegesen J-Hope, majd a többit a fürdőből mondta. – Yoonginak már többször volt tüdőgyulladása. Nála nem játék egy megfázás. – Erről eddig csak neki beszéltem.


   A korábbi kellemetlen hangulatot most jócskán fokoztam idegességgel és aggodalommal az irányukba. Hogy én folyton csak a bajt csináltam nekik!
Végül, mikor már csak a nadrágom volt rajtam, Hobi kirohant, de közölte, hagyjam, hadd legyen tele a kád, és amint kicsit hűlni kezd a víz, engedjek le belőle, és helyette eresszek meleget. Az elején borzasztóan égetett a forró víz, de nem óvatoskodtam, azonnal belemásztam, mert Hobinak igaza volt, nálam nem volt játék az ilyesmi.
Ahogy elgémberedve feküdtem a forró fürdőben, már éreztem, késő volt… Bárhogy rohantam hazafelé, majd a meleg vízbe, nem voltam elég gyors, az eső pedig kegyetlenül szakadt. Egy valamiben reménykedtem, ha tényleg el kellett szenvednem egy újabb tüdőgyulladást, akkor legalább annyi haszna legyen a dolognak, hogy sikerüljön dűlőre jutnom a szívemmel.


 (Minden kommentnek, visszajelzésnek nagyon örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valamint jobb oldalt szavazhattok, hogy melyik párosnak szurkoltok jobban, és hogy szerintetek ki lesz a befutó, mert nem biztos, hogy arra tippeltek, akit ti szeretnétek jobban. Sőt, már arról is voksolhattok, ki a kedvenc szereplőtök.)