2017. május 26., péntek

Oda... - 18. fejezet – A múlt kicsit másként


Kili ugyanolyan gyorsan tanulta meg az alapvető dolgokat, mint én pár hete. Sőt, ugyanazok a dolgok fogtak ki rajta, mint amik számomra is nehézkesebben mentek. Mindezt közöltem is vele, amin csak jót nevetett, és a következőt mondta:
- Újabb bizonyíték, hogy igenis sok mindenben hasonlítunk.
Miután letudtuk az alapképzést, jobban belevetettük magunkat a munkába. Már szinte teljesen el is felejtettem, hogy Kilinek ez az első napja. Olyan volt, mintha mindig is ezt csináltuk volna, annyira természetesnek hatott az egész jelenet. Ekkor elfogott egy furcsa érzés, hogy ilyen lett volna az életünk, ha nem az uralkodó család tagjai vagyunk. És milyen jó élet lett volna…


Eredetileg az volt a sorsunk, hogy Ereborban nőjünk fel, atyáink gyönyörű és egyben óriási otthonában. De Szmóg miatt mindez megváltozott, és ha a nagybátyánk nem vállalja fel magára a céltudatos vezető szerepét, szétszéledtünk volna, és valószínűleg sok apró kis törpvárost vagy falut hoztunk volna létre, amik nem tartanak össze. Mi magunk sem lettünk volna másabbak, mint a többi család. Talán valamilyen vezetőféleség lett volna Thorin bácsi, abban a faluban, amit otthonának választ, de nem úgy lett volna emlegetve, mint a trón nélküli király. Én sem annak a szellemében nőttem volna fel, hogy egy napon nagy valószínűséggel el kell majd foglalnom a trónt. Minden annyira másabb lett volna. Nem lett volna közel sem ekkora nyomás Kilivel a vállunkon. Talán sohasem mesélt volna Thorin bácsi a kalandjairól, de ha mégis, nem úgy hallgattam volna őket, hogy tudom, én is hasonlókban vehetek majd részt. 
 Ezen két véglet helyett azonban a középutat szánta nekünk a sors. Nem éltünk nagy palotában, de gyönyörű, uralkodói otthonunk volt, melynek külső részein nyugodtan mászkálhattak az emberek, tiszteletben tartva, hogy ez az otthonunk, de ők is részesei lehetnek valamelyest az életünknek. Nem úgy nőttünk fel Kilivel, hogy teljesen egyenrangúak voltunk a bajtársainkkal, de nem is voltunk úgy föléjük emelkedve, ahogy eredetileg történt volna. Éreztük, hogy mások vagyunk, többre hívatottak, de mégsem tartottuk magunkat méltóbbnak az olyan javakra, ami másnak nem adatott meg. Nem éltünk olyan pompában, mint amilyenben például Dáin, de nem is vágytunk rá. Persze jó volt olykor ellátogatni hozzá, és megízlelni, milyen is lehetett volna. Viszont ezen látogatások után még inkább otthonosabbnak éreztem a házunkat. 


Ezt az utat szánta nekünk a sors, és én nem bántam, minden nehézségével együtt úgy szerettem, ahogy volt. Nem cseréltem volna el semmiért. És ki tudja, másként talán sohasem ismertem volna meg Nárint.
- Mi az? Miért álltál le? – kérdezte Kili ijedten. – Eszedbe jutott valami fontosabb munka?
- Nem, egyáltalán nem erről van szó. Én csak… - nem tudtam, hogyan is fejezhetném ki leginkább azt, min is merengtem az előbb. – Csak átfutott az agyamon, hogy ilyen is lehetett volna az életünk – mutattam körbe.
- Ha Thorin bácsi nem hoz létre egy új, erős várost a népünknek? – Azonnal tudta, mire gondoltam, és ilyenkor még inkább úgy éreztem, nála jobban senki sem ismeri a gondolkodásmódomat.
- Pontosan. És abba is belegondoltam, hogy mi lett volna, ha Szmóg nem a mi királyságunkat nézi ki magának, és Ereborban növünk fel. Valahogy az az élet sem vonz igazán – magyaráztam tovább.
- Nyugalom, Fili, engem sem! – tette a vállamra a kezét. – De szerintem nem is kell. Nem véletlen, hogy így alakult az életünk. Valami vár ránk még itt, vagy épp a hazafelé vezető úton. Ki tudja, lehet, rám ott talál majd a szerelem – kacsintott egyet, amivel azonnal jobb kedvre derített.
- Ki tudja, Kili.
- Na, de ha már szünetet tartunk, mesélj csak, mi újság Nárinnal? – közben le is ült.
- Valld be, csak pihenni akarsz! – néztem rá szúrós szemekkel.
- Nem mondom, hogy nem esik jól egy kis szünet, de már maga a gondolat is bánt, hogy úgy hiszed, fontosabb számomra a pihenés, mint a bátyám szerelmi élete – mondta tettetett sértődöttséggel.
- Jól van, vedd úgy, hogy meg sem szólaltam!


- Jó, de most már érdemben is beszélj, kérlek, mert még sok dolgunk van!
- Elment életében először a testvérével és az édesapjával kereskedő útra. Nagyon izgatott volt, hogy végre világot láthat. – Hozzátettem még azt is, hogy mennyit jelentett neki ez, és egy-két dolgot arról is meséltem, mennyire nehéz volt összeszednie magát az édesanyja halála után. De ezt a történetet Dárin által már amúgy is ismerte. Így inkább az érzéseimről meséltem, hogy olyan dolgokat ébresztett fel bennem Nárin, amikről nem is tudtam, hogy bennem vannak.
- Nők, nők… - ennyit reagált.
- De talán nem is baj, hogy most kicsit elment – tettem hozzá.
- Na, már rá is untál, ahhoz képest, hogy mennyit áradoztál róla? – furcsállta, amit mondtam.
- Vegyük úgy, hogy most te nem mondtál semmit, rendben?
- Rendben – tette fel a két kezét.
- Igazából félek, hogy hamarabb beleszeretek, mint ő belém, és hogy ismét olyat teszek, amire ő nincs készen, és elijesztem – végre mindent elmondtam neki őszintén, és annyira jól esett, hogy Dofir mellett rá is teljesen számíthattam. Bár rá egész életemben számíthattam, így igazából az volt jó, hogy nekem is lett egy olyan jó barátom, mint amilyen neki Dárin.
- Megértelek, de ahogy a bátyjától hallottam, nincs okod félelemre – kacsintott.
- Tessék? – kezdett el gyorsabban verni a szívem. – Mit hallottál?
- Ó, azért nem kell annyira izgalomba jönni! – nyugtatott. – Annyi történt, hogy rákérdeztem pár napja, mi újság Nárinnal, még mindig neheztel-e rád. Erre persze felhúzta a szemöldökét, hogy én mit tudok a dologról, mire közöltem, hogy te sokáig nem tudtad, mit is ronthattál el. Aztán megvitattuk, milyen jó, hogy nem folytunk bele ebbe az egészbe, mert a ti dolgotok volt, hogy megoldjátok egymás között. Végül pedig mindketten arra jutottunk, hogy egyikőtök sem neheztel már a másikra, és igazából sem ezzel volt a baj, hanem, hogy Nárin menekült attól, hogy megbeszéljétek, miket is mondtál neki.
- Értem – dolgoztam fel a hallottakat.
- Úgyhogy mi mindketten mögöttetek állunk, és támogatjuk ezt az egészet.
- Kili, mit szólnál ahhoz, ha miután visszajött Dofir, eltöltenénk egy közös estét Dárinnal együtt négyen? Már úgyis tanultam a hibámból, hogy nem szabad egyszerre sokat innom. Kipróbálhatnánk, hogy Thorin és Bain bácsi tanácsait mennyire tudjuk alkalmazni – jutott eszembe ez a remek ötlet.
- Ez igazán jól hangzik, Fili. Végre mindketten jobban megismerhetjük a másik legjobb barátját. És valljuk be, neked nem árt még jobban megkedveltetned magad a jövendőbeli sógoroddal.
- Ennyire semmiképp se haladjunk előre, rendben? – kértem, de már magától a gondolattól, hogy Nárin egy nap a feleségem legyen, libabőrös lettem.
- Jobb is, mert még rengeteg dolgunk van mára. – Majd egy-egy gyors arcmosás után mindketten ott folytattuk a munkát, ahol pár perce abbahagytuk.
Kili, Dárin és Dofir is támogattak minket, ez azért csak jelentett valamit, és nagyon is jól eset. De most Nárin távol volt, és Dofir szerelmi élete volt az elsődleges, valamint itt volt nekem Dáin bácsi érkezése. Gyorsan le kellett tudnunk az aznapi munkát, hogy minél hamarabb el tegyük magunkat holnapra.


(Ha elolvastad, kérlek, hagyj kommentet! Nagyon fontos lenne számomra a véleményetek!)