Ha elmennék, hiányoznék? - JJ Project fanfiction - Epilógus

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe: 

Egyes sebeket az emberek örökre magukon hordoznak: beforrhatnak, de a hegek igenis ott maradnak, és emlékeztetik őket arra, hogy mindez bármikor ismét előfordulhat. A Jaebum szívén maradt hegek is rendre így tettek: újra és újra eszébe juttatták azokat a napokat, amikor magára maradt, és eredménytelenül, cél nélkül tengődött. Volt egy rendszeresen visszatérő álma, melyben a házuk falai hirtelen leomlottak, és ő ott állt egyedül, a pusztulás szélén. Egy hegy magasodott előtte, amit hatalmas felhők borítottak, így sötétséget árasztva odafentről. Sohasem volt tudatánál ezen álmok során, de mindig elfogta egy érzés, hogy már járt itt. Az ilyenkor rátörő vad zihálásai, rúgkapálásai és kiabálásai mindig felkeltették Jinyoungot, aki felébresztve párját, szorosan magához húzta, és kérte, hogy csukja be a szemét, és képzelje azt, hogy minden ugyanolyan, mint régen. Pedig nem volt az – sokkal jobb volt, de kellett pár hónap ahhoz, hogy Jaebum ezt elfogadja, viszont utána életük legboldogabb napjai következtek.

Hihetetlen, mennyire más tempóban tud telni az idő, az alapján, hogy jó vagy rossz időszakot él meg az ember. Nem kellett sokat várni az esküvőjükre sem: fél év múlva, a legfontosabb hozzátartozóikkal együtt Amerikába repültek, és egy luxusszálloda báltermében megtartották a szertartást és magát a fogadást is. Nem volt egetverő party, hiszen az nem is az ő világuk lett volna. Az a szűk kis összejövetel, amit rendeztek, számukra tökéletes volt. Az is külön tetézte a dolgot, hogy Mark itt mutatta be nekik az újdonsült barátnőjét, Lisat. A lány az új asszisztense lett nemrégiben, és azonnal egy hullámhosszon voltak. Eredetileg csak azért segített neki sokat Mark a beilleszkedésben, hiszen tudta, milyen volt egy idegen országban helytállni, de a pártfogásból hamar barátság lett, ami idővel szerelemmé alakult át. Jinyoung életében nem látta még ilyen boldognak a barátját, aki épp ezért őszintén tudott örülni az esküvőjének.

De nem csak ők voltak az egyedüli friss pár ott, hanem Jisoo és Yugyeom is. A lány, mint azt ígérte, valóban rögtön randit kért a fiútól, ahogy Jaebum rávette. Yugyeom először azt hitte, csak megtréfálta, hiszen annyi év epekedése után, hihetetlennek hatott, hogy élete nője, csak úgy random kezdeményezzen nála. De Jisoo idővel bebizonyította számára, hogy nagyon is komolyan gondolta köztük a dolgokat, és együtt hozták meg azt a döntést is – közvetlen azután, hogy összeköltöztek –, ami a lehető legjobb nászajándéka lett az ifjú párnak: belementek abba a kérésükbe, hogy Jisoo hordja ki a közös gyermeküket. Azért jutott erre az elhatározásra az immáron házaspár, hiszen Jaebum spermáit beültetve Jisooba, mindkettőjük gyereke lett a kicsi: így az Im és a Park család vére is keveredett benne. Ennél közelebb nem juthattak ahhoz, hogy mindkét oldalról vér szerinti babájuk legyen. Bár az örökbefogadás is teljesen kielégítő lett volna számukra. Úgy is határoztak, hogy a második gyermekük adoptált kicsi lesz, azonban egy legyet ütöttek két csapásra: Jisoo egy ikrekkel ajándékozta meg őket – egy fiúval és kislánnyal. Bár mindez okozott némi nézeteltérést, mert Yugyeom kitalálta, hogy a kislányt meg szeretné tartani, nem törődve azzal, hogy Jaebum volt az apja. Ettől teljesen kiakadt a legjobb barátja, hogy hogyan kérhetett tőle ilyet. De Jinyoung végül elrendezte a dolgot: sejtette, hogy Jisoo terhessége felszínre hozta Yugyeomban az apai ösztönöket, és nem tudta kivárni, hogy végre a saját babájukat várja a lány. Szerencsére Jisoot nem akasztotta ki a szerelme hozzáállása, annak ellenére, hogy mindösszesen egy éve alkottak ekkor egy párt. Helyette megkérdezte a nőgyógyászát, mi volt az az optimális idő, amikor újból teherbe eshetett. Az elhízástól nem félt, hiszen olyan alkata volt, hogy a minimumnál nem szedett fel többet a terhesség alatt. Amúgy is imádta, hogy azt és annyit evett, amennyit csak akart, és hogy a párja királynőként bánt vele – bár enélkül is a tenyerén hordozta őt.

- Egek, mi tart ennyi ideig? – kérdezte a kedveséért aggódó Yugyeom, aki Jaebummal együtt kint maradt a váróteremben, míg Jinyoung a szülőszobán volt a nővérével. – Komolyan, felrobbanok.

- Nyugi, barátom! Én is szörnyen izgulok, elhiheted – ölelte meg Jaebum, majd próbálta egy székhez hívni, de Yugyeom helyette le-fel sétafikált.

- Egyébként, együtt akartuk elmondani nektek Jinyounggal, de már úgyis mindegy.

- Micsodát? – nézett rá kikerekedett szemekkel a fiatalabb.

- Rólatok fogjuk elnevezni őket. Ez a minimum, amit tehetünk köszönet gyanánt – újságolta a legnagyobb mosolyával az idősebb.

- Jaebum! – ült le végre mellé Yugyeom, és most ő vonta szerető ölelésébe a másikat. – Erre nincs semmi szükség. Tudod, hogy testvéremként tekintek rád. Ott voltál nekem, amikor a szüleimen kívül senki más. Ráadásul te vetted rá Jisoot, hogy kezdeményezzen nálam. Annyi, de annyi mindent köszönhetek neked. Épp ezért szégyellem úgy, hogy kitaláltam azt a képtelenséget, hogy megtartjuk a kislányt – nézett lefelé szomorú kutya szemekkel.

- Jaj, ne viccelj! Azt már ezerszer megbeszéltük. És amúgy meg, oda-vissza segítettük egymást. Hisz ki jött el velem heteroként egy meleg bárba, ahol megismertem életem szerelmét? Ki járt velem foci órákra, bárhogy rühellte a dolgot? Ki volt az egyedüli ember, akire számíthattam, amikor majdnem meghaltam? De most őszintén, Yugyeom, ha te nem találsz rám, én már nem élnék. Nem csak olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek, hanem igenis azok vagyunk. És ha nektek is lesz saját gyereketek, akkor válunk csak igazán egy nagy családdá. Remélem, a csöppségeink is ugyanúgy fogják szeretni egymást, ahogy mi.

- Azta, Jaebum, te komolyan átmentél költőbe, amióta visszajöttél a halál kapujából – vonta le ezt a következtetést Yugyeom.

- Lehet, de így lettem igazán önmagam – tette testvére vállára a kezét. El se hitte, hogy tényleg ilyen csodás dolog miatt kellett idegeskedniük a kórház várótermében.

- Fiúk! – jelent meg hirtelen Jinyoung. – Megszülettek! Jisoo és Yugyeom egészségesek és gyönyörűek – lábadt könnybe a szeme, majd párja védő ölelésében kiadhatta magából az egész nap izgalmait. Az életük végre beteljesedett: hivatalosan is apukák lettek.

Férj és férj ezután kézen fogva, szeretettel elárasztott mellkassal várták, hogy szemügyre vehessék a megfürdetett csöppségeket, miközben Yugyeom kimerült szerelméhez sietett, hogy elmondja neki, mennyire büszke volt rá. Ekkor végre erőt érzett magában, hogy feltegye azt a kérdést, amire majdhogynem azóta a nap óta vágyott, hogy először meglátta. Jisoo, aki másfél évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy valaha is esélyt ad neki, olyan gyorsan és határozottan ment bele, hogy a fiatalabb felesége lesz, hogy Yugyeomnak egy pillanatra le kellett ülnie, hogy felfogja, mit is hallott. De miért is várt volna a kérdésével, és Jisoo miért is ne válaszolt volna abban a minutumban? Mind megtanulták Jinyoung és Jaebum által, hogy a halogatás és az elfojtás szörnyű következményekkel tudott járni. Egyesek kaptak egy második esélyt, míg mások nem. Lehet, Mark Jackson mellett is boldog tudott volna lenni, ha magától felismeri a fiatalabb érzéseit, de mire eljutott oda, hogy rájöjjön, úgyis képes lett volna szeretni őt, addigra BamBam végérvényesen elrabolta Jackie szívét. Lehet, egy másik világban, Jackson volt élete szerelme, talán ott nem is ismerte Jinyoungot, míg egy harmadik univerzumban ő kísérhette Jinyoungot az oltárhoz. Itt viszont Lisa volt számára a nagy ő, akiről már se Jinyoung, se Jackson miatt nem mondott volna le.

Annyi életút állt előttük. Oly sok döntésük volt, ami végérvényesen meghatározta a jövőjüket. Nem szabadott félniük beleállni egyes elhatározásukba, és a „Mi lett volna ha?” kérdésen sokat agyalniuk. Abból kellett kihozniuk a maximumot, amerre sodort őket az élet, és amerre ő maguk sodródtak. Jaebumot majdnem a halálba sodorta minden kimondatlan szava és az a bizonyos elhalasztott eljegyzés. De még innen is fel tudott állni, és ezután még inkább értékelte azt a családot, aminek a tagja lehetett. Olyan apa vált belőle, akire a gyerekei méltán lehettek büszkék. A legnagyobb alkotásuk Jinyounggal a családjuk volt, és annak az összetartása. Nem tettek le olyat az asztalra, amivel bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe, vagy ami által világhírűvé váltak, de boldogok voltak, és boldogságot hoztak a szeretteik életébe is, és tudták, ennél több számukra nem is kellett.

Vége

A búcsúposzt ITT találjátok!

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)