Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 1. fejezet

Első fejezet – Második első találkozás

Jackson:

- BamBam, tudod, hogy nem szeretek diszkóba járni – ráztam a fejem, miközben már a kabátomat nyomta a kezembe, és tudtam, hogy egy hónapig hallgatnám, hogy a szülinapján sem voltam hajlandó elkísérni bulizni, azok után, hogy ő egyszer még egy meleg bárba is eljött velem; ahol ráadásul rá is hajtottak. – De attól még örömmel elkísérlek – mondtam a fél igazságot, hiszen az, hogy őt boldoggá tettem, igenis feltöltötte a szívemet; csak örültem volna, ha ezért nem kell táncparkett közelébe mennem.

- Jaj, Jackson! Már olyan rég volt az a kis incidens.

- De attól még bennem mély nyomot hagyott.

Egyszer rúgtam csak nagyon durván be, a tizennyolcadik születésnapomon, aminek eredményeként szörnyen bepörögtem, és letáncoltam mindenkit körülöttem, ha akartak velem „párbajozni”, ha nem.  Természetesen az akkori párom, Yugyeom, ezt lekamerázta, amivel nem is volt olyan nagy bajom, de miután szakítottam vele, azonnal feltöltötte az internetre, ezzel állva bosszút rajtam. Hónapokon át hallgattam a szüleimtől, hogy szégyenkezniük kell miattam a rokonaik és a barátaik előtt, mivel a Youtube posztom Facebookon olyan sebességgel terjedt, ami még egy forma1-es pilótának is túl gyors tempó lett volna. Én pedig azóta, ha véletlenül elkísértem BamBamet szórakozni, egy kortyot sem ittam, és a legjobb esetben is csak lötyögtem a parketten.

- Hidd el, még jól is fogod magad érezni! – biztatott, és valamiért úgy éreztem, hogy most kivételesen igaza van ebben. – Lesz még ott valaki, akit ismerünk?

- Nemrég barátkoztam össze az egyik évfolyamtársammal; Jaebumnak hívják, szerintem meséltem róla.

- Ó, igen, rémlik a neve – feleltem.

- Na, elvileg ő jön, mivel beszéltük, hogy a sok tanulás után, amint vége a vizsgaidőszakunknak, elmegyünk inni valamit. És elvileg hozza magával a legjobb barátját.

- Mint valami dupla randi! – csillant fel a szemem.

- Jackson, ne gondold túl!

- Hé, most miért? Hátha kettejük közül legalább az egyikük vonzódik a pasikhoz – jegyeztem meg lelkesen.

- Jaebum nem hiszem. De még ha a barátja igen, akkor sem biztos, hogy bejössz neki – fújtatott egyet, ami rosszul esett.

- Ez gonosz beszólás volt – tettem keresztbe a kezem durcásan.

- Valahogy csak túléled!

- Túl, de lehet, hogy már nincs is kedvem elmenni veled – tetettem sértődöttséget.

- Nem, mintha eddig lett volna. – A hangjából kihallottam, hogy tényleg fájt neki a zsörtölődésem.

- De még ha nem is fogok bejönni neki, legalább összebarátkozhatunk – mosolyogtam saját magamat is biztatva, hogy elhiggyem, tényleg lesz miért elhagynom a házam melegét; természetesen BamBam jókedve mellett, amit akaratom ellenére, már így is alaposan lelomboztam.

- Akkor végre indulhatnánk? – lett egyre idegesebb, amiért húztam az időt.

- Igen.

- Szia, Jaebum! Bocsi, hogy késtünk, csak volt néhány hátráltató tényező – nézett rám szúrós szemekkel.

- Semmi baj! Viszont nem tudom, meddig maradhatok. A barátom kicsit becsiccsentett, és félek, bármikor elájulhat – nézett aggódó tekintettel a távolba.

- Melyikük a barátod? – kérdeztem rá, miközben alaposan szétnéztem.

Hát, mit ne mondjak, nem volt valami remek a felhozatal, az hét szentség! Viszont valakin azonnal megakadt a szemem; egy fekete hajú, babaarcú srácon. Azt hittem, földbe gyökerezik a lábam; az, hogy szép volt, az nem kifejezés. Egyszerűen maga volt a két lábon járó tökéletesség számomra. Azt hittem, hogy csak humbug ez a szerelem első látásra dolog; de ne legyen a nevem Jackson Wang, ha ez a fiú nem csavarta el első pillantásra a fejemet.

- Hahó! – integetett előttem BamBam, mivel valószínűleg túl feltűnően bámultam a srácot.

- Bocsi, ki is, akkor a barátod? – kérdeztem ismét Jaebumot, bár sejtettem, hogy már válaszolt, csak éppen elvonták a figyelmemet.

- Az, akiről le sem tudod venni a szemed – felelte egy huncut mosollyal az arcán.

- Nézd el neki, Jaebum! Túlságosan kanos – mondta BamBam, akit mérgemben megütöttem. – Hé!

- Mit kell pletykálni?

- Jól van na! De, ha egyszer ez az igazság? – rántott egyet a vállán. – Tudod, bármilyen nagy latin lovernek tűnik, szűz a lelkem.

- Na jó, most állj le, BamBam, mielőtt itt hagylak a picsába! – Ha nem lett volna születésnapja, már rögtön le is léptem volna. – Kár volt az előtt innunk, hogy idejöttünk. Elfelejtettem, hogy ilyenkor mennyire megered a nyelved.

- Bocsi! – Majd engem is meglepve, békítő ölelést kezdeményezett. Ez mondjuk a jobbik oldala volt annak, ha becsiccsentett; ilyenkor nem kellett ráerőszakolnom az ölelés mániámat.

- Jaj, te! Viszont, ha már elrángattál, akkor igenis vesd be magad! Van itt pár elég dögös csaj.

- Te azt honnan tudnád?

- Meleg vagyok, nem vak! – ráztam a fejem.

- Jól van na! Húztam táncolni – hagyott ott minket kettesben Jaebummal.

- Csúcs egy srác, BamBam, viszont elég érdekesen viselkedik, ha iszik – jegyezte meg.

- Nekem mondod!

- Te nem táncolsz? – kérdezte meglepődve.

- Nem, ez nem az én stílusom. Csak a barátom miatt vagyok itt.

- Akkor legalább nem vagyok egyedül kívülálló – láthatólag megkönnyebbült.

- Efelől megnyugtathatlak, Jaebum. De a haverod nagyon benne van a dologban – tévedt vissza a tekintetem azokra a gyönyörű pofikra.

- Úgy látszik. Tudod, nagyon sokáig, több, mint tíz évig, nem hagyhatta el az otthonát, egy félresikerült vizsgálat miatt. Fél éve szabad csak, és azóta próbálja mindenféle módon megtapasztalni, milyen is élni. Mint láthatod, ma este épp az alkoholtól mámoros élet szépségét próbálja magáévá tenni, aminek az lesz a vége, hogy holnap nem csak magát, hanem engem is utálni fog, amiért hagytam, hogy ezt tegye. – Láthatólag vívódott magával, hogy vajon haza merje-e vinni vagy sem.

- Csak nem ivott még olyan sokat, hogy nagy baj legyen. Egy kis másnaposságba pedig nem hal bele – próbáltam nyugtatni.

- Nem is erről van szó. Rám bízták a szülei… De, ami ennél is fontosabb, ő maga is megkért, hogy vigyázzak rá. Én viszont itt ülök, és csak nézem, ahogy a tömeg közepén táncol – tördelte a kezét.

- De hát mi baj van ezzel? – kérdeztem értetlenül.

- Amiatt, hogy sokáig el volt zárva a világtól, és még a saját szülei sem mertek hozzányúlni, érintésfóbiája lett. Félek, ha holnap emlékezni fog minderre, akkor kitekeri a nyakamat. Mármint kitekerné, ha meg tudna érinteni – fújta ki hangosan a levegőt, amiben nem kevés fájdalom volt.

- Ó, így már értem. Hm… figyeljük őt és BamBamet is, és ha úgy látjuk, hogy bármelyikük átlép egy határt, akkor már rohanunk is értük – ajánlottam fel neki, amire rábólintott.

Én ezután azonban olykor-olykor pillantottam csak a barátomra, mert képtelen voltam levenni a szemem Jinyoungról. Annyira ismerős volt, pedig biztosan nem láttam, már csak amiatt a szomorú történet miatt sem, amit Jaebum mesélt róla. Az is megfordult a fejemben, hogy ha az ember olyannal találkozik, akihez így vagy úgy, de vonzódik, akkor az ismerősként hat rá, mert azt látja benne, amit keresett. Még csak tíz méteres távolságba sem kerültem Jinyounggal, de én már tudtam, hogy benne ott van valami, amit keresek; vagy talán ő maga volt az, akit az elmúlt huszonegy évemben kerestem.

- Ez a fiú tényleg elvolt zárva a világ elől? Mert úgy táncol, mint, aki profi ebben – kérdeztem rá Jaebumra.

- Már régóta táncol hobbi szinten, sőt még koreografálgat is magának – felelte.

- Aha, így már mindent értek.

Ez a fiú mániákus volt, ez egyszerűen lerítt minden egyes mozdulatáról, na meg persze tehetséges. Viszont azok után, amiket hallottam, egy-egy mámoros mosolyában, még ilyen távlatból is megpillantottam, milyen törékeny is valójában. Egyszer azonban kiszúrta, hogy figyelem, majd odajött hozzánk.

- Jaebum, ki ez a srác? – nézett rám tágra nyílt szemekkel.

- Jackson – felelte a barátja.

- Szia! Nem akarsz táncolni? – kérdezett rá kertelés nélkül.

- A táncolás nem vonz, de a veled való táncolás… Hm… Az annál inkább – feleltem csábító mosolyomat előhúzva a tarsolyomból.

- Akkor gyere! – intett a kezével, de még csak véletlenül sem ért hozzám. Még ha ő nem is volt igazán magánál, a berögződés, az berögződés.

Mire észbe kaptam, olyan extázissal a szemében kellette magát előttem, hogy örültem, amiért hirtelen sötétebb lett a fény, mivel valószínűleg túlságosan is feltűnő lett volna az a kis problémám, ami majd szétszakította a nadrágomat. De, ami ennél is jobban betette a kaput nálam, hogy félre hívott, majd mielőtt bármit is kérdezhettem volna tőle, olyan hevesen kezdett el csókolni, hogy azt hittem, összerogynak a lábaim alattam, bárhogy színjózan voltam.

Lehet, hogy az alkohol hatására maga volt az ördög, de isteni íze volt, az illata pedig mámorító. Bár nem volt rajta parfüm, ami lehet, szintén a furcsa múltja miatt volt került dolog az életében, de nem bántam, mivel a természetes illatával semmilyen illatszer nem versenyezhetett volna. Egyszer csak felélénkülve átvettem az irányítást, és nyelvemmel utat törtem magamnak, amire azonnal reagált, így olyan vad párbajt vívtunk egymással, hogy azt hittem, oxigénhiány okozza majd mindkettőnk vesztét. Mintha összeforrtunk volna azon az estén.

Bármilyen érintésfóbiája is volt ennek a fiúnak, az most éppenséggel pihenőre ment, vagy csak szimplán az agya száműzte egy éjszakára, mert olyan szinten átadta magát nekem, hogy azt is megengedte, hogy a kezemmel előbb a hátát simogassam, majd, hogy belemarkoljak a borzasztóan kerek és kemény fenekébe, amitől még inkább problémám akadt odalent. Ha nem tudtam volna az előéletét, már vittem is volna fel magamhoz, Jaebumra hagyva BamBamet. De nem így tettem, helyette elővettem a jófiú énemet, és inkább visszahúztam a táncparkettre, ahol szintén, olykor-olykor egymáshoz értünk.

Lehet, így is önző voltam, hogy nem ültettem le, vagy szóltam Jaebumnak, hogy ideje hazavinnie, mert mindezt nagyon megfogja bánni másnap, de ez most nem érdekelt. Nem is csak magamról volt szó, hanem arról a tűzről, ami lángra gyúlt a szemében, amikor megcsókolt. Ez nem az alkoholtól volt – még ha az kellett is, hogy egy kicsit feloldja -, hanem igenis miattam. Valamit lángra lobbantottam benne, és csak reménykedni tudtam abban, hogy ez a láng nem csak egy estére szólt.

Egy idő után elvesztettem az időérzékem. A végletekig táncoltunk, míg mindketten össze nem estünk. Lehet, hogy nem ittam, de ez a fiú minden alkoholnál mámorítóbb volt, így alig tudtam magamról, amikor a barátaink felszedtek minket a földről, ahova először Jinyoung esett, és én csak véletlen követtem oda. Viszont, mikor fölé magasodtam, ajkamat, még ha csak egy rövid másodperc erejéig is, de ismételten az övére tapasztottam. Mire rájöttem, hogy a férfiasságom épp az ő nemesebbik része fölött van, BamBam már ráncigált is le róla, amit szörnyen sérelmeztem, de beletörődtem. Majd néztem, ahogy Jaebum kézen fogva elviszi tőlem. Azonban tudtam, hogy nem most találkoztam vele utoljára. Ez még csak a kezdett volt, egy hosszú út elején.

- BamBam, jól vagy? – kérdeztem reggel, mivel nálam aludt. Bár én estem össze éjjel, valószínűleg ő rá várt nem kis másnaposság, azon alkoholmennyiség miatt, aminek a fele is túl sok lett volna a vékony alkatának.

- Meglepően jól – felelte magabiztosan, amit öt percen belül megcáfolt, amikor is, az általam készített rántottát, amiből alig evett, máris a mosdón húzta le.

- Veszem észre, mennyire jól vagy – ráztam a fejem a vécéajtóban állva. – De legalább megérte?

- Mi az, hogy! Rég voltam ilyen felszabadult – mosolygott, ugyan bágyadtan, de vidáman. – Viszont te is nagyon jól érezted magad, sőt talán túlságosan is!

- Ó, értem, tehát te önfeledten bulizhatsz, de én már egy fiú társaságát sem élvezhetem, megjegyzem, nulla alkoholfogyasztással – húztam fel a szemöldökömet, miközben ő felállt a mosdó mellől.

- Dehogynem! Viszont Jinyoung… Nem részletezte a dolgot Jaebum, de nagyon érdekes gyerekkora volt, és elvileg emiatt fél az érintésektől is.

- Tudom, tegnap én is megtudtam. Ez azonban nem akadályozta meg Jinyoungot abban, hogy életem legjobb estéjével ajándékozzon meg – máris belepirultam, visszagondolva arra, mit is csináltunk éjjel.

- Igen, de, Jackson, nem akarom, hogy összetörje a szíved. Főleg, hogy miattam mentünk el oda. Aj… Tényleg neked lett igazad, nem kellett volna sehova se elindulunk, hanem itthon ülni a fenekünkön – jegyezte meg bűnbánóan, majd hideg vízzel megmosta az arcát.

- Ezt most miért mondod? Mindkettőnknek remek estéje volt – tettem keresztbe a kezem.

- De rossz előérzetem van, és tudod, hogy ezek nálam nem csalnak.

- Hát most csaljanak! Nem lombozhatsz le, és kész! – grimaszoltam.

- Tudod, mit, kaphatsz egy ölelést – tett gáláns engedményt, pedig most kivételesen nem volt rá szükségem, de azért tárt karokkal fogadtam.

- Fúj, izzadságtól és hányástól bűzlesz. Zuhanyozz le, és moss fogat! – adtam ki neki parancsba.

- Még jó, hogy hoztam tegnap magammal tiszta ruhát.

- Na, én nem is zavarlak, akkor – hátráltam az ajtó felé, de ő már addigra félmeztelen volt. Azonban ez semmit sem mozgatott meg bennem. BamBamre sohasem tudtam volna másként nézni, mint a legjobb barátomra. Nem vonzódtam hozzá úgy, és igyekeztem ezt a jó szokásomat a jövőben is megtartani, ami Jinyoung megismerése után még egyszerűbb feladatnak ígérkezett.

- BamBam, Jaebum hív! – ordítottam be a fürdőbe, de a zuhanytól nem hallotta, így bátorkodtam felvenni a telefonját.

- Szia, Jaebum! Jackson vagyok. BamBam épp tusol – adtam tudtára.

- Ó, remek, úgyis téged kerestelek.

- Igen? – lepődtem meg a válaszán, és a gyomrom azonnal cikázni kezdett, mert tudtam, hogy a barátja miatt akar velem beszélni.

- Igen. Éjjel eléggé összemelegedtetek Jinyounggal – kezdte félénken.

- Ó, túl messzire mentem? Kiborult? Besokallt? Utál? Keressek ügyvédet? Mennyire súlyosak a vádai ellenem? – soroltam a következő kérdéseket, miközben majd kiugrott a szívem arra gondolva, vajon mekkora kárt tettem abban a gyönyörűségben.

- Pont az ellenkezőjéről van szót, Jackson – olyan fájdalmasan mondta ki a nevemet, mint aki a végítéletemet fogja kihirdetni, de talán az sem ért volna rosszabbul jelen helyzetben.

- Mond már! – sürgettem.

- Semmire sem emlékszik a tegnap estéből. Az ötödik vodkanarancs után - ami még jóval a ti érkezésetek előtt volt -, se kép, se hang. Mintha nem is találkoztattok volna. Bárhogy utalgattam arra, hogy valakivel túlságosan is jól elvolt, még csak meg sem rezdült az arca. Látszik, hogy sohasem ivott igazán, és így elsőre ez szörnyen sok volt neki – hadarta, én pedig képtelen voltam megszólalni. – Ott vagy még?

- Igen.

- Szörnyen sajnálom, Jackson. Pedig nagyon örültem, amiért ennyire, hát… öhm… hogy is mondjam. Megvolt a kapocs kötöztettek – jött zavarba.

- Úgy látszik, nem eléggé. Nem hagytam mély nyomot benne. Ez van. De azért egy valamit mondj meg! Vonzódik egyáltalán a férfiakhoz? Vagy ez is csak a töménytelen ital hatása volt? – muszáj volt rákérdeznem.

- Jinyoung meleg, e felől biztosíthatlak.

- Hála az égnek! – könnyebbültem meg, mert ez azt jelentette, hogy nem volt minden veszve.

- Ó, és még valami, Jackson. Igaz, hogy lakást keresel? BamBam említette nemrég.

- Igen. Egy hónap múlva lejár a bérleti szerződésem, és addigra kellene egy új helyet találnom magamnak. De miért? – furcsa volt ez a témaváltás.

- Mi lenne, ha kapnátok egy új kezdetet Jinyounggal; egy második első találkozást?

- Tessék? – nem értettem, mire akart kilyukadni, de már nagyon kíváncsi voltam.

- Épp lakótársat keres. Ráadásul baromi nagy házat kapott a szüleitől, és piti pénzt kérne el érte. Viszont csak olyannal hajlandó összeköltözni, akivel előre biztos benne, hogy jól kijönne – magyarázta. – És valljuk be, veled jól megvolt az éjjel.

- Ó, ez remekül hangzik! Mit remekül, csodásan. – Majd kiugrottam a bőrömből, hogy ez a szomorkásan indult beszélgetés ilyen fordulatot vett. Nemhogy láthattam még, hanem ott állt a lehetősége, hogy össze is költözzek vele.

- Király! Akkor megsúgom neki, hogy van egy új jelentkező, akiért még kezeskedni is tudok. De előre szólok, semmi tipi-tapi, ha te leszel a befutó! – hirtelen szigorú lett a hangja, amit megértettem, azok után, mennyire védelmezte a barátját.

- Nem-nem!

- Komolyan, Jackson! Nagyon óvatosan kell bánni vele ezen a téren.

- Rendben. De kérlek, tényleg járj el az érdekemben! Mondd meg neki, hogy nálam jobb lakótársat el sem tudna képzelni!

- Úgy lesz. És ha lehet, akkor jól öltözötten gyere. Nem szereti a szakadt farmert, baseball sapkát és társait. Nehogy nekem első látásra elítéljen – intett óvá.

- Remélem, teljesen más első gondolatai lesznek rólam – jegyeztem meg hamisan.

- Jaj, Jackson!

- Most miért? Hisz tudunk valamit, amit ő maga még nem, hogy az esete vagyok – mosolyodtam el.

- Kivel beszéltél? – jött ki BamBam a fürdőből pár perc múlva.

- Barátom, nekünk nagyon is el kellett mennünk a tegnapi buliba! Túlságosan is.

- Hm? – nézett rám furcsán. – Ideadod a telefonomat? – kérte, miután az jelezte, hogy üzenete érkezett.

- Tessék! – nyújtottam át.

- Ez neked jött – adta vissza. Az üzenetben pedig az állt, hogy másnap délután négykor kellett találkoznom Jinyounggal a lakásán, aminek a címét is leírta.

- Gyors voltál, Jaebum – suttogtam.

- Na és akkor nekem is elmondod, hogy mi folyik itt? Tudtommal csak tíz percre hagytalak magadra – állt előttem értetlenül.

- El bizony.

 (Ha elolvastad, kérlek, hagyj kommentet! Nagyon fontos lenne számomra a véleményetek!)