2018. július 3., kedd

Tört Angol - MarkJin fanfiction - 22. fejezet

Huszonkettedik fejezet – Semmisé vált félelmek


Jinyoung:

Megsemmisülve feküdtem a sötét szobában, és azt kívántam, bár sohase kelne fel a Nap, vagy ha mégis muszáj neki, akkor Koreában süssön rám a sugarainak a fénye. Amennyire ide akartam jönni, most annyira mentem volna már haza. Szörnyen dühös voltam Jacksonra és Jaebumra, amiért tévesen bíztattak arra, hogy lépjek valamit Mark felé. Tény és való, hogy ők nem azt mondták, hogy álmából ébredve csókoljam meg, de akkor is, a kezdeményezés az kezdeményezés.
Azonban mégsem rájuk voltam igazán mérges, hanem saját magamra, aki jól sejtettem, hogy sohasem válthatok ki ilyen nemű vonzalmat egy olyan angyalból, mint Mark. Jobban kellett volna bíznom a megérzésemben, mintsem, hogy a barátaim biztató szavára és az egyre hevesebbé váló szívemre hallgassak, mindezt tetézve a pillanat hevével, ami a végső pont volt ahhoz, hogy ez a csók elcsattanjon. Pedig, ha valaminek el kellett volna ezen az éjjel csattannia, az egy büdös nagy pofon lett volna Marktól az én arcomon. Ehelyett nem tett semmit, csak ledermedve nézett rám.
Arra gondolva, hogy mit tettem az ártatlan lelkével, felszínre tört belőlem egy mély sírás. Megrontottam őt. Megrontottam… Csak erre tudtam gondolni. Biztos voltam benne, hogy hallja a szipogásomat, de ez pont nem érdekelt, az viszont nagyon is, ő vajon, hogy van. De ezt még másnap reggel sem mertem megkérdezni tőle.
Nem beszéltünk egymással; az otthoni bevált rutinunkat alkalmazva, elfordulva a másik elől, felöltöztünk. De most ennek a megszokott gesztusnak sokkal fájdalmasabb jelentése volt. Sohasem nézhettem már rá büntetlenül úgy, ahogy szerettem volna, és attól féltem, hogy ő pedig ezután nem mer még annyira sem felszabadult lenni mellettem, mint előtte. Bárcsak ezt már ekkor megbeszélhettük volna! Viszont a műtét volt a legfontosabb. Nem akartam az idegességét még jobban tetézni, így is elég vizet tettem már a tűzre.
A kocsijukban ülve, úgy éreztem magam, mint akinek nem, hogy helye nincs ott, de semmilyen joga sem, hogy öt méter távolságon belül legyen Markkal. Olyan vad gondolataim is voltak, hogy a végén távolságtartási végzést kér majd JYP-tól, amint visszatér Koreába velem, ha egyáltalán vissza akart ezek után.



Minden másra próbáltam gondolni, hogy ne ilyen szörnyűségek árasszák el teljes mértékileg a fejemet, de hiába. Egyedül az tudta elterelni a figyelmemet, hogy azt figyeltem, nehogy elájuljon nekem idegességében.
Egyszer csak magunkra maradtunk, amikor a szülei elmentek kávéért a büfébe, én pedig az öltözés óta, ekkor éreztem a legkényelmetlenebbül magam aznap reggel. De, amikor a remegő kezeit megláttam, tudtam, hogy háttérbe kell szorítanom a szégyenérzetemet és az összetört szívemet, hiszen Marknak most Jinyoungra, a barátjára volt szüksége, aki azért jött ide Koreából, hogy támogassa őt. Mármint reménykedtem benne, hogy még a barátjának tartott a történtek után. Meg kellett próbálnom, max elutasítást kaphattam tőle, és akkor már legalább tisztáztuk, hogyan is alakul ezután a kettőnk viszonya.
Amikor kezeinket összekulcsoltam, Mark mintha megnyugodott volna, ami az én szívembe is hozott némi megbékélést.
- Minden rendben lesz – mondtam, ki tudja, már hanyadjára, amióta Amerikában voltam, de jobb nem jutott eszembe, és tényleg hittem benne, hogy nem lesz itt semmi baj – Joeyval legalább is.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem – mondta.
Majd most ő tett olyat, amitől meg én dermedtem le. Ugyan csak egy röpke másodperc erejéig, de gyenge puszit lehelt az ajkamra. Ez tehát azt jelentette, hogy mégis csak érzett irántam valamit. Mielőtt még az a pesszimista énem előtört volna, aki azzal győzködi magát, hogy biztos, csak a stressz hatására, meggondolatlanul cselekedett, Mark szerelmet vallott nekem.
– Szeretlek, Jinyoung, és nem csak úgy, mint egy barátot. Kezdettől fogva több voltál számomra. Ha te is tudsz így szeretni, és nem csak egy kis fellángolás vagyok neked, akkor kérlek, ne lökj el magadtól! – Mintha tartott volna a válaszomtól, úgy leste az arcom minden egyes apró mimikáját, pedig az égvilágon semmitől sem kellett tartania, hisz jobban szerettem, mint azt valaha el tudta volna képzelni.
- Még hogy kis fellángolás! Kikérem magamnak! Olyannak ismertél meg, aki így tekintene rád? – Ugyan kicsit megsértődtem ezen a feltételezésen, de közben boldogabb voltam, mint valaha. A korábbi szégyenérzetem és a kétségeim helyét átvette az örömmámor és a végtelenül nagy megkönnyebbülés.
- Nem, de azért nem árt félni, minthogy pár hét múlva összetörd a szívem, mert már ki is ábrándultál belőlem. Ráadásul a közös munkát és együttélést is megnehezíti, ha mi összejövünk – Hogy gondolhatott bármi ilyesmire, hogy pár hét alatt már ki is ábrándulok belőle? Melyik világ volt az, amiben Park Jinyoung kiábrándul Mark Tuanból? Hát nem az, amelyikben mi éltünk, az biztos.


- Szerintem meg pont, hogy megkönnyíti majd a helyzetünket, hogy végre nem lesz a magunkba fojtott vonzódás közöttünk – mondtam, és szinte el sem tudtam képzelni, mennyivel egyszerűbb és boldogabb lesz a kapcsolatunk ezután.
- Biztos? – nézett rám továbbra is bizonytalanul.
- Igen. Jaebum és Youngjae erre remek példák.
- Tessék? – zavarodott teljesen össze, valószínűleg nem értette, az ő barátságuk, hogy jött a képbe. De nem is a barátságukról volt szó…
- Nem lényeg. Majd mindent elmesélek, ha ezen túl leszünk. – Ekkor erős szorításomba zártam, mintha ezzel meg tudnám védeni a világ minden gondjától és bajától. És nem mellesleg, annyira vágytam már a hosszan tartó érintésére, mint a növények a nyári aszályban némi esőcseppre. Mi már, ha nem is egyek, de egy pár voltunk, és ez ellen senki nem tehetett semmit. Csak az számított, mi mit éreztünk, így tudtam, bármi is várjon ránk Koreában, mindent megoldunk.

- Tuan család! – hallottuk Joey orvosának a hangját, nem sokkal azután, hogy leültünk, és Mark szülei is visszatértek.
- Igen? – kérdezte a családfő, majd mind felálltunk. – Mondja, hogy problémamentesen zajlott a műtét!
- Minden rendben volt. – Olyan mélyről feltörő sóhajtás hagyta el mindannyiunk száját, hogy a folyosón lévők egytől-egyig mind felénk kapták a fejüket. De ez ebben a percben senkit sem tudott érdekelni, csak a család legfiatalabb tagjának az állapota.
Amikor Mark szikrázó tekintetével rám nézett, összekulcsolt kezeink bilincsében, biztató mosollyal jutalmaztam.
- Köszönünk szépen mindent, Doktor úr! – rázott vele kezet Mr Tuan.
- Igazán nincs mit. Csak a munkámat végeztem. Majd a nővérke elmondd mindent, ha ideér. De az biztos, hogy most még pár órán keresztül aludni fog a fiúk – tájékoztatta őket az orvos.
- Rendben. További szép napot! – mondta Mark anyukája, majd elbúcsúzott az orvos, ők pedig megölelték egymást, és engem is úgy húztak magukhoz, mintha régi családtag lennék. - Tudtam én, hogy minden a lehető legnagyobb rendben fog zajlani – tette hozzá Mrs Tuan. – Sőt, nem várt pozitív fejleményt is hozott magával ez a nap – kacsintott ránk Markkal. Hát igen, a nők, és főként az anyukák és az ő női megérzésük.
- Csak nem? – húzta fel a szemöldökét Mr Tuan, amitől elpirultam zavaromban, Mark pedig még a földre is vetette a tekintetét.
- Ha arra gondol, hogy Mark és én egy pár vagyunk – fogtam meg ismét a szerelmem kezét, miután összeszedtem a bátorságomat, mert mint felmértem a helyzetet, nekem kellett kezembe vennem az ügyet –, akkor a válaszunk: „Csak de”.
- Hála az égnek! Tudtuk ám már azelőtt, hogy hazajött volna Mark, hogy köztetek több is kialakult, mint azt a fiúnk megértené. Hála az égnek, hogy nem egyirányú volt a dolog. De hát melyik meleg fiú tudna ellenállni a mi gyönyörű és imádnivaló fiacskánknak? – simogatta meg Mark arcát, ami nagyon aranyos gesztus volt tőle.
- Nem tudom, ki képes rá, viszont én nem, ez egyértelmű – mosolyogtam őszintén, bár továbbra is zavarban voltam.
- Annyira szép pár vagytok! – hatódott meg az anyukája, amitől az én szemeim is kezdtek könnybe lábadni, amit csak tetézett Joey helyzete, és az, hogy vele is minden rendben volt.
- Köszönjük! Bár sokáig én azért nem mertem bevallani saját magamnak sem az érzéseimet, mert nem éreztem magam elég jónak Markhoz. De, ha önök az áldásukat adják ránk, akkor valamelyest megnyugodtam. – Lehet, hogy régimódi voltam, de attól még úgy éreztem, hogy szükségem van az áldásukra, hogy tényleg el tudjam fogadni azt a tényt, hogy elég jó vagyok Marknak, akinek épp a tenyerét erősen szorítottam a saját, izzadt kezemmel. A szám pedig remegett, míg a szemeimet tágra nyitva vártam, hogy vajon milyen elbírálást kapok a szülőktől.
- Jinyoung, rosszabb fiúnak a világért sem engednénk, hogy a párja legyen. Nagyon törékeny gyermekünk van, és most nem az alkatára gondolok, hanem a lelkére. De ezt te úgy hiszem, pontosan jól tudod – mondta mindezt lágy hangon Mrs Tuan, miközben barátságos arckifejezésével nyugtatólag hatott szaporán verő szívemre.
- Igen. Meg nem mondanám, a külseje vagy a belsője törékenyebb és gyönyörűbb – pirultam bele a saját szavaimba, de attól még kimondtam őket.
- A tiéd az áldásunk – ragadta meg a szabad kezemet Mr Tuan, újabb félelmemet semmisé téve. – Nem kérdés. Na, de mi keressük meg, drágám, az érintett nővért, akit az orvos mondott! – húzta magával a feleségét.
- Persze – mondta a nő, majd magunkra hagytak minket.
- Tényleg megtörténtek az elmúlt percek? – nézett rám Mark úgy, mint, aki álmodik, amit teljesen meg tudtam érteni, mivel magam is hasonló helyzetben voltam.


- Meg, és most már senki sem veheti el őket tőlünk – mosolyogtam őszintébben, mint talán valaha.
- És vajon Jackson és Jaebum is el fognak fogadni engem, ahogy a szüleim téged? És a többieknek sem lesz bajuk azzal, hogy egy pár vagyunk? – továbbra is ezen kattogott az agya.
- Jackson és Jaebum már hetek óta rágják a fülemet azzal, hogy mi teljesen összeillünk. Sőt, Jackson csak azzal a feltétellel engedett el, hogy egy párként térünk haza – közöltem ezt is vele, és lelkiszemeim előtt már láttam is, miként fog majd kicsattanni örömében Jackson, miközben Jaebum a maga nyugodtabb lelkesedésével fog örülni mindennek. – A többiekről pedig annyit, hogy azt is elfogadták, hogy Jaebum és Youngjae egy pár lettek, ahogy arra már korábban utaltam.
- Egek! Alig jöttem el, és máris ilyen fejlemény van otthon. De várjunk csak! – kapott a fejéhez. – Hát, akkor ezért volt olyan féltékeny és mogorva az irányomba Jaebum az utóbbi időszakban! Sohasem miattad volt mindez, hanem, amiért azonnal összebarátkoztam Youngjaeval – rakta össze a képet.
- Pontosan – bólogattam. – Nekem, akkor vallotta be az érzéseit, amikor egyszer kerek-perec rákérdeztem, hogy miért ilyen furcsa veled.
- Aha! És, hogy jöttek össze? Légy szíves meséld el! – volt kíváncsi.
- Ezer örömmel – mentem bele, hisz a barátom boldogságáról bármikor ódákat zengtem, amit most a saját, kicsattanó örömöm is tetézett. Ez a nap egyszerűen remek volt.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése