2019. augusztus 15., csütörtök

Nem értettél félre - JJ Project fanfiction



Park Jinyoung tipikusan egy „minden” ember volt: mindig mindenhol feltűnt; minden iskolai klubnak és szakkörnek a tagja volt; mindenki odáig volt érte és jóban akart lenni vele. Ezen személyek közé tartozott Im Jaebum is, azonban abban valószínűleg különbözött a legtöbb fiútól, hogy ő nemcsak baráti ábrándokat dédelgetett Jinyoung iránt, hanem sokkal lágyabb érzelmek fűzték a fiúhoz. Már maga a tény, hogy az ötméteres körzetébe került, az idősebb szívét felhevítette, és ha a fiatalabb még rá is köszönt – mivel ennél több kommunikáció nem zajlott közöttük –, akkor Jaebum napja már meg volt mentve. Egyetlen pillantás és „helló” Jinyoungtól, elég volt neki ahhoz, hogy éjszakánként mézédes álmokba ringassa, már csak a fiú gondolata is.
Jaebum egyke gyerek volt, és nem igazán voltak közeli barátai, az egyedüli társasága az unokatestvére, Youngjae volt. Azonban a fiatalabbik nem azért töltött vele sok időt, mert annyira lenyűgözte volna Jaebum jelenléte, hanem sokkal inkább a szülői ráhatás bírta rá arra, hogy újból és újból magával hívja, amikor a haverjaival találkozott. Legalább Jaebum csöndes volt, így nem zavart sok vizet, és ha mindezzel az ő kis eseménytelen életét kicsit feldobhatta, akkor még az állandó jó cselekedete is megvolt – legalábbis Youngjae akként tekintett az unokabátyja felé mutatott gáláns viselkedésére. Jaebum nem várt sok mindent ezektől a találkáktól, csak azt, hogy legfőbb hobbijának örvendezhessen: az emberek megfigyelésének. Youngjae baráti társasága nagyon színes volt, tele teljesen különböző típusú személyekkel. Jaebum nem egyszer gondolkodott el rajta: Hogy fújta össze a szél ezeket a fiatalokat? De, ami ennél is nagyobb kérdés volt számára: Mi tartotta össze őket? Viszont, amint Park Jinyoung hazatért a féléves cserediák programjáról, a személyében azonnal válaszra lelt a kérdésének. Arra azonban nem számított, hogy Jinyoung valami olyasmit indít el benne, amit senki más előtte.
Bár már egy ideje tisztában volt vele Jaebum, hogy csakis a férfiak vonzották, és a bagázs helyesebb tagjai meg is ajándékozták a szemét, azonban a szívéig senki sem ért el, kivéve Jinyoungot. Nem tudta volna pontosan megmondani, mi volt az, ami miatt mindenki odáig volt a Park fiúért. Talán az, hogy sok felé orientálódott, és mindenben zseniális volt: mintha Jinyoung tíz ember tehetségével rendelkezett volna, ami nagyon unfair volt a többiekre nézve. Viszont Jaebum úgy érezte, ő még a társaság többi tagjától is elmaradt talentum terén; pedig állandóan olvasott, fejből tudta idézni a kedvenc költőit és elviekben jó hangja volt, ezért járt magán énektanárhoz – amit persze senkinek sem árult el a szülein kívül. Ezek viszont kevésnek tűntek Jinyoung egymillió képessége mellett, így nem is csodálta Jaebum, amiért sohasem próbált vele kommunikálni csodálatának tárgya.
De ki hibáztathatta volna a Park fiút, amikor önmaga nem is nagyon kezdett beszélgetésbe senkivel, hiszen mindig mindenki maga indítványozott társalgást vele. Talán, ha tíz Park Jinyoung létezik, az se lett volna elég ennyi barátnak. Jaebum el sem tudta képzelni, hogyan lehetett ilyen rajongásban élni, főleg úgy, hogy Jinyoung láthatólag fel sem vette, mennyire fontos szerepet játszott sok ember életében. Mindenki akart belőle egy kis darabkát, és meg is szerezték maguknak, csak Jaebum nem tett semmit az ügy érdekében, mert önmagát annyira sem méltatta, hogy akárcsak pár szó erejéig kiélvezze, milyen volt Park Jinyoung kitüntetett figyelme. Nem tudta, de pont ezzel a visszahúzódó stílusával keltette fel a másik figyelmét.

- Jaebum, te vagy az egyedüli esélyem: eljössz velem a moziba megnézni a Yesterdayt? – ült le mellé az egyik nap abban a parkban, ahova rendszeresen jártak a bagázzsal.
- Tessék? – felocsúdni is alig tudott az idősebbik, mivel szentül hitte, hogy a nevét se tudta a másik.
- A többiek vidámparkozni akarnak, de én mindenáron látni szeretném azt a filmet, amíg még adják a mozik. Túl sok mindenről maradtam már le azért, mert mindig másokkal mentem ide, meg oda. Ma úgy döntöttem, önző leszek – rántott egyet a vállán.
- Te olyat is tudsz? – kacagott zavartan Jaebum, miközben az elméjét cikázó gondolatok vad áramlata lepte el. Még azzal az ötlettel is eljátszott, hogy ez az egész jelenet csak egy álom volt: hiszen túlságosan álomszerű volt, hogy Jinyoung elhívta őt mozizni. Ráadásul, ahogy feltámadt a szél, ezzel összeborzolva a fiatalabb haját, hogy még vonzóbbá tegye számára, Jaebum végképp a saját fantazmagóriájában érezte magát.
- Csak ritkán gyakorlom ezt a képességemet. Tudsz titkot tartani? – hirtelen halkabb hangtónusra váltott.
- Hát persze. – Kihasználva a lehetőséget, leminimalizálta a köztük lévő távolságot. Jinyoung azt hitte, ezt azért tette Jaebum, hogy így ő még halkabban tudjon beszélni, de az idősebb szimplán csak a lehető legközelebb akart kerülni hozzá. Hisz nem lehetett biztos benne, lesz-e még a jövőben erre lehetősége.
- Azért mentem el a cserediák programra, hogy addig is elszabaduljak innen. A népszerűségnek ára van, és én túl sokszor fizettem már meg érte. El kellett menekülnöm egy kis időre. Bár még csak két hónapja jöttem haza, de szívem szerint már mennék is vissza – felelte szomorúan. Ezt az esendő oldalát nem gyakran mutogatta, de mivel Jaebum volt a legelesettebb ember a környezetében, úgy hitte, ha valaki megérthette, az csakis ő volt.
- Mert ott nem ismert senki, és nem volt kitüntetett szereped – rakta össze a képet a másik fiú.
- Pontosan – mosolygott Jinyoung. – Akkor, mit szólsz a mozihoz?
- Ezer örömmel – lelkesedett Jaebum, bár azért, amennyire tudta, visszafogta magát.
- De előre szólok, rég randiztam, úgyhogy kijöttem a gyakorlatból. – Olyan természetesen mondta mindezt, miközben felállt, hogy utána nem tudta hova tenni Jaebum ledöbbent arcát. – Mi az?
- Ez öhm… Ez most egy randi? – dadogta, miközben alig mert a másik szemébe nézni.
- Ó, nem muszáj, ha nem akarod. Lehet, félreértettem a jeleket – jött a fiatalabb is zavarba. – Annyira aranyosan nézel mindig, hogy azt hittem, tetszem neked – magyarázta, hiszen ő az ilyen dolgokat nem szokta félreértelmezni. Túl sok ember kémlelte már így, majd randira is hívták, de szinte mindig elutasította őket. Most viszont talált valakit, aki felkeltette az ő érdeklődését is, így lépni akart.
- Nem értettél félre, csak nem tudtam, hogy vonzódsz-e a pasikhoz, azt pedig végképp nem hittem volna, hogy pont én tetszem neked – felelte zavartan Jaebum, miközben a gyomrában repkedő pillangók nagy igyekezettel szerettek volna felszínre törni belőle; legalább is ő így érezte.
- Biszex vagyok – rántott egyet a vállán a másik, és ezzel úgy volt vele, le is tudta a témát, Jaebumot pedig nem érdekelte tovább, kik és hogyan vonzották Jinyoungot, amíg a fiú vele akart randevúzni. Aznap elkönyvelte: olykor a legcsendesebbek vonzották a legéletteltelibb embereket.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

6 megjegyzés:

  1. Ó, okés, azt hitten még van tovább is :D Aranyos kis történet volt, imádtam <3 Főleg, ahogy Jinyoungról írtál. Igaz is, belőle, még 10 se lenne elég :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, a végén kiderül, hogy tényleg kellett volna folytatnom, ahogy arra már más is felhívta a figyelmemet. De ez tényleg csak egy rövid kis fluff lett. Hát igen, nem ártana, ha osztódna végre a fiatalúr! <3 :P

      Törlés
    2. Nem, ne értsd félre. Csak meglepődtem, hogy hirtelen abbamaradt a párbeszéd. Nekem így is nagyon tetszett <3

      Törlés
    3. Jól van, értem én. :) Ez most csak ennyi lett. Lesz majd a jövőben hosszabb írásom is velük. ;)

      Törlés
    4. Okés, örülök neki. :) Rendben, várom majd őket. ;)

      Törlés