Megtört fény - MarkBum fanfiction - 4. fejezet

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:

A kocsiban ülve, némaságba burkolódzva tartottak Jaebum háza felé, amikor hirtelen megcsörrent Mark telefonja, aki – amint látta, hogy Lisa kereste – grimaszolva kinyomta azt.

- Ki volt az? – kérdezte Jaebum.

- A húgom. Mindennap szoktunk beszélni, de tegnap elfelejtettem hívni – magyarázta.

- De akkor miért nem vetted fel?

- Mert nem beszélek a tesómmal a betegeim előtt.

- De én különleges beteg vagyok, nem igaz? – kacérkodott vele Jaebum, amitől Mark arca ahelyett, hogy vidámabbá vált volna, elkomorult, amit a másik nem tudott hova tenni.

- Akkor sem szeretem, ha bárki hallja, miket beszélünk. Tényleg ő az egyedüli fontos személy az életemben, és mindennél többet jelent számomra a kapcsolatunk. – Mark nem viccelt, ha a húgáról volt szó, ráadásul nem lett volna tanácsos, ha Jaebum hallja, miket mond neki, hiszen előre tudta, hogy ő lesz a fő témájuk.

- Rendben, ígérem, ezt tiszteletben tartom – mondta végül, és egy kicsit el is árasztotta a mellkasát az irigység. Akaratlanul is elképzelte, mennyivel könnyebb lett volna az élete egy testvérrel: nem fájt volna úgy neki, hogy nem volt barátja, és az apja halálát és a karrierjének a feladását is könnyebben elviselte volna egy testvér oltalmában. – Lisa szörnyen szerencsés, amiért ilyen bátyja van.

- Megjegyezted a nevét? – lepődött meg Mark, hiszen csak futólag említette előző nap a húgát.

- Igen, figyelek minden egyes szavadra. Mert ahogy én különleges beteg vagyok számodra, úgy te is különleges segítő vagy nekem – rántott egyet vállán, mintha ez nem lett volna nagy dolog; pedig nagyon is az volt.

Miután megérkeztek, Mark elkezdett a ház mögötti erdős részen sétálgatni. Hihetetlennek tartotta, hogy saját kis parkjuk volt. Az ő családja sem szűkölködött anno, de Jaebumék a felsőbb osztályhoz tartoztak. Ezért is tudta Mark, hogy nem volt megerőltető számukra az a busás összeg, amit ő kapott. Mindez mégsem keltette benne azt az érzést, hogy nem kellett volna annyira megdolgoznia érte. De ezért is rettegett annyira attól, hogy talán a munkája útjába állhatnak az érzelmei. Így nem tétlenkedve, visszahívta a húgát, mert csak vele beszélhette ezt meg.

- Sajnálom, Lisa, hogy elfelejtkeztem rólad tegnap. Hamar lefeküdtünk, és annyira zavarban voltam, hogy magamról is alig tudtam – vallotta be neki.

- Sejtettem, hogy valami ilyesmi állhatott a háttérben, azért sem zargattalak este. De most alkalmas, hogy beszéljünk? – kérdezte, hisz ő is úgy volt vele, hogy csak privát helyen beszéljenek.

- Igen, most az. Lisa, itt baj lesz, érzem – vágott azonnal a dolog közepébe, hisz miért is húzta volna az időt. – Van valami ennek a srácnak a DNS-ében, ami vonz magához. De komolyan, minden egyes szavát, mintha az ereimben érezném. Viszont ez helytelen. Én ilyet nem tehetek: nem szerethetek bele egy betegembe! – hadarta kétségbeesetten. Annyit olvasott korábban regényekben mérgező kapcsolatokról, és ez is egy olyannak ígérkezett. Mint valami gyorsan ható dózis, úgy férkőzött belé az érzés, és ahogy teste minden egyes porcikájában akarta, elméje ugyanolyan intenzíven utasította el.

- Na, végre, hogy ezt is megéltük! – jegyezte meg vidáman Lisa, amivel letaglózta bátyját, de ahelyett, hogy hagyta volna, hogy az idősebbik kifejtse, mennyire meglepte reakciójával, kapásból folytatta. És ha Lisa elkezdett valamit ecsetelni, meg sem lehetett állítani, addig, amíg nem ért a mondandója végére. – Mindig is féltem, hogy egyszer majd egy fiatal, jóképű, haldokló srácba fogsz belezúgni. Hiszen nem jársz ismerkedni: Másként hogyan lehettél volna szerelmes? De hála az égnek, hogy Jaebum testileg nem beteg. Úgyhogy áldásom rátok. Mármint küldj egy képet azért róla, mert nem engedem, hogy egy ronda sráccal gyere össze. Azért az én kis angyalarcú bátyókám ne egy középkategóriás pasi mellett kössön ki – kacagott.

 - Lisa! – Mark csak ennyit mondott döbbenetében, hiszen lelki támaszra, nem pedig bátorításra számított húgától.

- Jól van na! Ha tényleg annyira jó ember, azt se bánom, ha csúnyácska – továbbra is ugratta, bár, mint minden poénban, ebben is volt valami igazság.

- Te ezeket komolyan gondolod?

- Mark, még egy meleg társkereső oldalra is felregisztráltam a nevedben, mert annyira utáltam, hogy nem találtál még senkit magad mellé, mikor nálad jobb fogás nem nagyon van – vallotta be végre, amit már régóta el akart neki mondani. – Most pedig letörölhetem. Így is gáz volt a te nevedben levelezgetni pasikkal.

- Szóval a személyiségjogaimat figyelmen kívül hagyva, ezt csináltad a hátam mögött? És mióta, ha szabad megkérdeznem? – Elárulva érezte magát, hiszen a húga volt az utolsó személy a földön, akitől bármi ilyesmire számított volna.

- Egy hónapja kábé, és csak a te érdeked miatt. Azért sem szóltam eddig, mert nem volt egy férfi sem, aki ütötte volna azt a mércét, ami alá nem voltam hajlandó menni az esetedben. De végre nem kell pasinak kiadva magam levelezni, ami nagy könnyebbség. Tudom, nálam jobban senki sem ismer téged, épp ezért a legjobb „áll-Mark” voltam, viszont jobb ez így tisztán, hogy te ismertél meg valakit – hadarta.

- Hihetetlen vagy. Ezzel most nagyon megleptél, hugicám, és még nem tudom, hogy emiatt jobban szeresselek, vagy mérges legyek rád – vallotta be a vívódását a fiú.

- Nem tudsz nem szeretni, úgyhogy az előbbi lesz.

- Igaz – látta be. – De akkor kíváncsi vagy a részletekre? – húzta egy kicsit Lisa fejét, aki kapásból rávágta, hogy igen, így Mark lelkes mesélésbe kezdett, miközben a mini erdő szélén sétafikált.

Fogalma sem volt róla, hogy Jaebum a teraszáról követte minden egyes lépését, és csodálta, hogy azok a vékony kis lábak miként tudtak cipelni egy olyan nagy szívet, mint amilyen neki volt. Míg a fiatalabbik vaskos, izmos lábai sokkal kisebb és alig dobogó szívet kaptak csomagként. Viszont, ha volt olyan ember, aki nagyobbá tudta tenni azt, az csakis Mark volt. A megtört fiú akaratlanul is elképzelte, hogy miként a Grincsnek a sokszorosára nőtt a szíve a szeretet által, úgy az övé is hasonlóan fog tenni. Mark volt a fénysugara, aki világossá tudta tenni a sötét égboltját, mert valami olyat hordozott magában, ami tudat alatt működött. Semmi erőfeszítés nem volt a cselekedeteiben, ahogy a korábbi pszichológusokéban. Megvoltak a saját elképzelései, és ezek által megfestette a saját világát, és talán Jaebumot is be tudta ebbe a rejtett világába vezetni, és maga mellett tartani. Az utóbbi talán fontosabb is volt, hiszen mit ért egy új látásmód, ha nem volt kivel megosztania? Az aznapi hajnalon – ami fényesebb volt Jaebum számára, mint az elmúlt egy évben bármelyik – az észlelései megsokszorozódtak. Mindezt az is alátámasztotta, hogy már nem is emlékezett rá, mikor ült ki úgy a teraszára, hogy ténylegesen látta is, ami előtte volt, és nem a semmibe tekintett. Leírhatatlanok voltak azok az érzések, amikre Mark inspirálta, de abban biztos volt, hogy ezek sorra döntötték le a védőfalait, amik oly szilárdan álltak már egy ideje. A korábbi elképzeléseinek a színei elmosódtak: úszóként mindent kékben látott, míg már egy kék csempe is a sírást hozta rá, mert ez a szín reprezentálta azt, mit veszített el egy baklövés miatt. Már nem volt egy álma, amit követni tudott volna. Ez a ház a saját börtöne volt, melyben az ismétlés gombot nyomogatta újra és újra: semmi újszerű nem volt, mígnem a sok üres kívánságából egy valóra vált az édesanyja által. És ahogy Mark sétálgatott az udvaron, nem is sejtve, hogy mindenhol, ahova lépett, új életet teremtett, Jaebum tudta, hogy már nem kellett többé kutatnia, mert megtalálta azt, akit keresett, azt, aki olyan lehetett számára, mint a szülei voltak egymásnak. Többé nem kellett neki térkép, hogy tudja, hol volt, és hirtelen olyan dolgokban is kezdett hinni, amikben előtte soha.

Ahogy ekkor egy mély lélegzett után hagyta, hogy a nyers, tavaszi, délelőtti levegő elárassza a tüdejét, új életet lehelt magába – pontosabban hagyta, hogy Mark azt tegye vele, aki továbbra is vidáman beszélgetett a húgával, és Jaebum nem is sejtette, hogy ő volt az, akinek a személyleírása ennyire boldoggá tette a másik fiút.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)