2015. augusztus 15., szombat

Oda... - 1. fejezet - Múltban a jövő



- Kili! – ragadtam meg a kezét. – Kili, ne tedd!
- Estét, drága hobbit uram! – köszönt a tőlünk nem messze sepregető, mogorva külsejű hobbitnak, miközben kitépte a kezét a szorításomból.
- Kili! – próbáltam még egyszer.
- Estét maguknak is! – nézett fel a földről a hobbit, miközben végigmért minket. Látszott, hogy nem tudja, hova tenni a jöttünket, és egyáltalán nem örül nekünk. Vártam is, hogy rákérdez, mi járatban vagyunk, de mielőtt bármit is kérdezhetett volna, az öcsém újra megszólalt.
- Nem tudja, hol van a megjelölt ház?
- Kinek a házáról van szó, és ki az, aki megjelölte? – Egyre kíváncsibb lett.
- Azt nem tudjuk, kié, csak azt, hogy az öreg varázsló, Gandalf jelölte meg. Tudja, be… - Az oldalába könyököltem mielőtt elszólhatta volna magát. – Befektetőt keresünk – mentette a menthetőt.
- Ó! – látszott, hogy erősen gondolkodik a hobbit. – Pontosan milyen befektetésről van szó?
- Azt nem mondhatjuk el – vágtam rá gyorsan. – Tudja, titkos küldetésen vagyunk. – Amint kimondtam, rájöttem, hogy ezzel csak még inkább fel keltettem a hobbit érdeklődését.
- Nem tudtam, hogy befektetésekkel és titkos küldetésekkel is foglalkozik az öreg varázsló. Nálunk csak a tűzijátékairól híres. – Ekkor elkezdte vakarni a fejét. – Bár nem jön olyan gyakran, amennyire a gyermekek szeretnék. Tudják, nekem is van két fiam és egy lányom. Mondták is a minap, hogy bárcsak megint csinálna egy jó kis felfordulást és csillagszórást az öreg, szakállas úr. Még kicsik voltak, amikor legutóbb itt járt, és azóta is várják, hogy visszatérjen.
Épp közbe akartam vágni, hogy nekünk erre sajnos nincs időnk, hiszen már így is biztos voltam benne, hogy nem mi érkezünk elsőként, de a férfi rám se nézett, csak hadarta tovább a mondandóját. Látszott, hogy örül, amiért új személyekkel találkozhat, akik nem ismerik, és akiknek őszintén mesélhet.
– Eddig nem is értettem, miért nem jár többet a Megyébe, vagy ami még egyszerűbb lenne, letelepedne itt nálunk. Bár mi idősebbek annyira nem rajongunk az átlagostól eltérő dolgoktól, mármint nem kéne, de jó magam legbelül megmaradtam ugyanannak a gyermeknek, aki egykor voltam. Épp ezért támogatnám a varázsló idetelepedését. Na, meg persze, ott van a sok gyermek is, akik imádják őt. – Végre felpillantott ránk. - De, ha tényleg befektetésekkel és titkos küldetésekkel foglalkozik, mint azt maguk állítják, akkor tényleg nem lenne számára célszerű a Megyében letelepedni, de akkor is járhatna többet mifelénk.
- Biztosan olyan gyakran jön, amennyire csak tud – próbáltam lezárni ennyivel.
- Szerintem nem csak az időhiány a ritka látogatásának az oka – szólalt meg a testvérem, aki eddig érdeklődve hallgatta a hobbit urat.
- Kili! – lettem ismét ideges.
- Mi az? – kérdezte.
- Szerintem már épp eleget időztünk itt.
- Valóban? – ráncolta a homlokát, amire egy jelentőségteljes pillantással válaszoltam. - Valóban! – javította ki magát. – Kellemes volt önnel ta…
- Most már fejezze be, amit elkezdett! – lett akaratos a hobbit.
- Ó, én nem akartam semmit…
- Mondom, fejezze be! – továbbra is hajthatatlan volt.
- Csak annyit akartam, hogy biztosan a védelmük is közrejátszik abban, hogy nem sokat jár ide Gandalf – bökte ki végül, aminek nagyon nem örültem. Mind tudtuk, akik a küldetésben részt vettünk, hogy mennyire titkos és veszélyes az, amire vállalkoztunk, és mennyi minden forog kockán. Bár magáról a küldetésről nem ejtett szót az öcsém, mégis Gandalf fontosságát és veszélyességét elkotyogta.
Pedig tudhatta volna. Tudnia kellett volna. Nekem pedig meg kellett volna akadályoznom abban, hogy ilyeneket mondjon és tegyen. Hiszen mi vagyunk Erebor hercegei. Kinek, ha nem nekünk kellene a legkomolyabban vennünk ezt a küldetést? Nekünk, akik sohasem láthattuk a hazánkat, az otthonunkat. Akik csak a nagybátyánk meséiből táplálkozhattunk. De most már elég! Itt az idő. El akarunk oda menni, és visszafoglalni.

Engem mindig is érdekelt a népem múltja, hisz, aki nem ismeri a múltat, nem ismeri fel a számára megfelelő jövőt. Épp ezért olvastam el minden könyvet, amit a törpökről találtam, amit a nagybátyám mindig is nagyban támogatott.
- Drága, Fili! Egy napon király leszel, így minél többet kell tudnod a múltunkról, jelenünkről és a jövőnkről is – mondta kereken harminc évvel ezelőtt.
- De hát hogyan tudhatnám a jövőt? – Még akkor nem értettem. Annyi mindent nem tudtam és nem láttam még.
- Mert, aki ismeri a múltat, az jobban boldogul a jelenben. És, aki jól boldogul a jelenben, az felismeri, hogy a jövő melyik ösvényét szánták neki – felelte komolyan, mire én bólogattam, a fejemben pedig elismételtem újra és újra az elhangzottakat, mígnem teljesen megtanultam, de nem értettem, akkor még nem.


- Tessék! – adott a kezembe egy hatalmas nagy könyvet, ami hirtelen lerántotta a kezemet, de egy gyors mozdulattal korrigáltam az ügyetlenségemet, Thorin bácsi pedig úgy tett, mintha észre sem vette volna. Ez volt ő, viselkedésével és szavaival kivívta, hogy mindenki tisztelje, és úgy akarjon cselekedni, hogy ő elégedett legyen, de mégsem szidta le az illetőt, ha valamit elrontott. Épp ezért fájtak annyira azok a kis rontások, mert legbelül tudtam, hogy csalódott, de mégis mindig adott új esélyt arra, hogy bebizonyítsam, egyre jobb és jobb leszek, egyre méltóbb a koronára.
- Ez milyen történet, Thorin bácsi? – kérdeztem, miután letettem az asztalára.
- A népünk legősibb könyve – felelte, mire kitágult a pupillám, és pár percig meg sem tudtam szólalni, csak néztem a poros, régi, de annál dicsőbb könyvet, ami nem csoda, hogy ilyen vastag és nehéz volt, hisz rólunk szólt, a törpökről, a kezdetektől fogva.
Amint magamhoz tértem, megköszöntem a könyvet, majd magammal vittem a szobámba, és azonnal elkezdtem olvasni.
Próbáltam minden fontos tényezőt memorizálni:
- A Hét Atya felébredt, elsőként Durin. Őt követték párosával a többiek. Ők alapították a törpök hét törzsét Középföldén.
- Durin és törzse a Hosszúszakállúak Gundabadban és környékén telepedtek le, ahol annak idején felkelt Durin.
- A többiek…
- Fili! – nyitott be hozzám Kili a szokásos izgatottságával.
- Tessék?
- Gyere, ezt látnod kell!
Nagyon lelkes lettem, de ez hamar lecsengett, miután láttam, hogy az izgalom tárgya két barátunk, akik verekedéssel oldják meg a vitájukat.
Én, mint jövőbeli király, azonnal szétválasztottam őket az öcsém segítségével. Majd megbeszélve velük a dolgot, igazságot osztottam köztük.
- Tudtam, hogy te rögtön megoldod a problémát – mondta Kili, miután visszakísért a szobámba. – Egy nap nagy király leszel.
- Köszönöm, testvérem. De ne hidd, hogy nem lesz majd szükségem a segítségedre! – mondtam, miközben megpaskoltam a hátát.
- És én majd örömmel segítek neked. De arra nem lennék képes, hogy ezt a terhet a nyakamba vegyem. – Sokkal komolyabban beszélt, mint előtte valaha. – Mármint, ha eljön az ideje, mindent megteszek, hogy visszafoglaljuk Erebort, de nem nekem, hanem neked és a népünknek.
- Úgy mondod, mint, aki nem szándékozik ott letelepedni – próbáltam értelmezni a szavait.
- Ne érts félre, drága bátyám! – kérte. – Tudod, hogy számomra is mindig fontosak voltak a történetek, amiket a nagybátyánk mesélt nekünk.
- Tudom, öcsém.
- Viszont bennem mindig volt egyfajta kalandvágy, hogy folyamatosan járjam a világot. De mindig is akartam egy otthont, ahova hazatérhetek ezen utak és kalandok után. – Közben mélyre szántó tekintettel nézett rám.
- Kili, én… - hirtelen elakadt a szavam. – Én miért nem tudtam minderről? Miért nem meséltél nekem ezekről a terveidről? – Össze voltam zavarodva. Azt hittem, úgy ismerem a testvéremet, mint a rossz pénzt, erre kiderül, hogy igenis vannak még előttem is titkai.
- Mert te vagy a trónörökös. Neked nem lehetnek efféle vágyaid, és kezdetben ezért nem mertem neked erről mesélni. Féltem, hogy szomorú leszel, amiért neked minderre nincs lehetőséged. – Már épp közbe akartam szólni, de ezt látva, gyorsan tovább folytatta. – De utána rájöttem, hogy te egyáltalán nem erre vágysz. Te igenis szeretnéd, hogy egy nap király légy, és hogy jobb uralkodóvá válj, mint az elődeid. Hogy csak jó döntéseket hozz, és uralmad alatt a népünk és Erebor felvirágozzon.
- Ez így van – vallottam be.
- Épp ezért nézek fel rád. Te vagy a példaképem. Te vagy az én nagy bátyám, aki hiszem, sőt, tudom, hogy remek király lesz. – És ekkor úgy nézett rám, mint kiskorunkban, amikor elkötött egy pónit, aki nem igazán szerette őt, ezért az volt a fő célja, hogy minél hamarabb ledobja a hátáról. De én még időben ráleltem, és megnyugtattam a jószágot, aki végül lefeküdt, hogy Kili könnyen lemászhasson róla. Ez volt az első alkalom, amikor azt mondta, hogy én nem csak a bátyja, hanem a hőse is vagyok.


- Ó, Kili, köszönöm! Igazán köszönöm e kedves szavakat!  És csakhogy tudd, megtiszteltetés a hősödnek lenni. – Erre ő szokásához híven egy zsivány mosollyal megtörte a szeretetteljes pillanatot.
- Bocsi, de muszáj mennem. Egy bizonyos illető már vár rám – mondta.
- Aki még véletlenül sem egy lány – próbáltam a tőlem telhető legtöbb huncutságot belevinni a hangomba.
- Ismersz, a közelembe se jönnek a törp lányok. – Majd egy újabb kacsintás kíséretében el is rohant, én pedig visszatértem a könyvemhez.


(Ha elolvastad, kérlek, hagyj kommentet! Nagyon fontos lenne számomra a véleményetek!)                                                                                                                                           

4 megjegyzés:

  1. Hello!
    Jól indul a történet. Így az elején még nem tudok semmit kikövetkeztetni, mivel én nem ismerem az eredeti sztorit. De ez így jó, mert úgy tudom olvasni, mint önálló művet, nem fogok abba a hibába esni, hogy hasonlítgatom az eredetihez.
    Jó a történetvezetés, a párbeszédek folyamatosak és érthetőek.
    Puszi Mili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett, és köszönöm a kommentet. Rád mindig számíthatok. :)

      Törlés
  2. Jól indítasz és egyszerűen leszegeztél a gép elé :D A karaktereket jól kibontottad,mindegyiket felismerhető mégis többek.
    Érzem benne Tolkient,de téged is. jár érte a nagy pacsi :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! Nagyon igyekszem Tolkien hű maradni, de ahogy te is írtad közben kibontani a karaktereit és a hátterük megírásával még többé tenni őket. :)
      Remélem, a folytatás sem fog csalódást okozni.

      Törlés