2015. augusztus 29., szombat

Oda... - 3. fejezet – A múltat tudva, a jelentől elfutva


1 évvel később

Épp balrogról olvastam, akit a népem csak „Durin veszte” néven ismert, amikor édesanyám benyitott a szobámba.
    - Jaj, Kisfiam, nem fújod már kívülről azt a könyvet? – kérdezte, majd elvette tőlem, hogy ő is belenézzen. – Ó, balrog! Nem szerettem ezt a részt. Igazából egyiket sem, ami a könyv végén található.
    - Te is olvastad, Anyám? – lepődtem meg.
    - Még szép! Azt hitted, csak mert nő vagyok, már nem is kell tudnom ezekről a dolgokról? – Látszott, hogy kicsit megsértettem, és igazából jogos is volt a kikelése, hiszen férfiakat megszégyenítő feladatokat is képes volt elvégezni, így ezt alapjáraton ki kellett volna néznem belőle.
    - Sajnálom, és nem így értettem. Csak az elmúlt egy évben egy szóval sem említetted, hogy te is tanulmányoztad a könyvet – próbáltam ezzel mentegetőzni.
    - Mivel azt hittem, hogy ez természetes. Mindenkinek, aki a Durin-vérvonalba tartozik, egy nap kezébe kell vennie ezt a könyvet. Hisz jól tudod, mit jelent a nevünk – közben végigsimította az arcomat.
    - Igen, a durin szó királyt jelent – feleltem.
    - Bár mindig is tisztában voltam vele, hogy sohasem kell majd uralkodnom, de attól még próbáltam a lehető leginkább hű maradni ehhez a névhez és az őseimhez.
    - Én is épp ugyanígy teszek, Anyám.
    - Tudom, Fili, hogy minden tőled telhetőt meg akarsz tenni, hogy egy napon jó király légy. Ezt az elmúlt évben mindenki más számára is bizonyossá tetted. - Éreztem, hogy lesz egy „de”. - De arra is gondolj, ha most nem élsz igazán, akkor azután, hogy visszafoglaljátok Erebort, és idővel átveszed a bátyámtól a trónt, már egyáltalán nem lesz rá lehetőséged! – Édesanyám a szokásos féltő arcával nézett rám. Jól ismertem ezt a nézést. Rengetegszer láttam már életem során, és sejtettem, hogy ez sem az utolsó alkalom volt.
    - Annál jobb életet el sem tudok képzelni, minthogy nyugalmat és szép jövőt biztosítsak másoknak – jelentettem ki komolyan.
    - Tudom jól, Fili, csakhogy attól félek, idővel megváltozik a véleményed, de addigra már túl késő lesz. – Félelem és fájdalom keveréke volt jelen a szemében.
    - Nem akarom, hogy miattam félj, Anyám. Erre egyáltalán nincs okod. És amúgy is, 53 éves vagyok. Volt 52 évem arra, hogy éljek. Van, aki meg sem éri ezt a kort. Én pedig szerencsésnek mondhatom magam, amiért ilyen családban nőttem fel. – Mindenképp szerettem volna a hálámat és a szeretetemet ezúton is kifejezni számára.
    - Édes fiam, tudom, hogy tiszta szívedből szereted az öcsédet, a nagybátyádat és engem, de valljuk be, neked nem volt szokványos gyermekkorod. Hisz már kicsi korod óta azt tervezed, hogy egy napon király leszel. Thorinnak köszönhetően a király volt az első szavad. – Kissé elmosolyodott közben, amit jó volt látnom. – És nem is hibáztatom a bátyámat, hisz jobban szeret mi hármunkat, mint bárkit ezen a világon… De a te esetedben egy kicsit túlzásba esett.
    - Ezt meg, hogy érted? – vágtam értetlenül a szavába.
    - Én is hibás vagyok ebben – ráncolta a homlokát. – De hidd el, nem hittem volna, hogy a történetek, amiket rendszeresen mesélt nektek, olyan nagy hatással lesznek rád! Hisz ott van Kili, aki szintén imádta hallgatni Thorint, de számára megmaradtak mesének a szavai. Te azonban, Fili, mindig is más voltál: annyira komolyan vetted őket már pici korod óta, hogy másról sem beszéltél, és mindenáron meg akartál tanulni harcolni. – Így már kikristályosodott előttem, mire is gondolt. Tényleg kiskorom óta az életet, hogy egy nap király legyek, és valóban a népem történetein járt legtöbbször a fejem, főleg az elmúlt egy évben. - Mondd azt, hogy tévedek, és én békén is hagylak! – nézett rám komolyan.
    - Felesleges lenne, hisz úgyis tudnád, hogy hazudok – mosolyodtam el hamisan.
    - Ez igaz.
    -  Anyám, tényleg sajnálom, ha emiatt szomorúságot okoztam, és okozok még ma is neked – lettem hirtelen én is nagyon komoly. – De ez vagyok én, Fili, Erebor hercege, és majdani trónörököse. Tudom, hogy mi a rendeltetésem, és ez boldogsággal tölt el, épp ezért igyekszem minél jobban megfelelni a feladatnak.
    - Bölcsebb vagy, Fili, mint én és a bátyám együttvéve. Épp ezért leszel népünk valaha volt legjobb király. – Végre ott volt az a másik pillantása is, ami büszkeséget és szeretetet sugárzott.
    -
Drága Anyám, igazán sokat jelentenek ezek a szavak számomra! – Majd jó szorosan magamhoz öleltem.
    - De azért egy valamit ígérj meg!
    - Rendben.
    - Ezután többet mozdulj ki a szobádból! Ez pedig nem csak az ebédlőt és a Kilivel való edzéseket jelenti. – Megállt egy kicsit, mire én megadóan bólintottam egyet. – Hanem azt is, hogy ismerkedsz másokkal. Esetleg találhatnál magadnak egy lányt.
    - De, Anyám! – pirultam el azonnal. – Ezzel túl sokat kérsz.
    - Rendben, akkor ne keress párt, de akkor is ismerkedj meg minél több törppel! – Majd elhangzott a kulcsfontosságú mondat: – Csak abból lehet jó király, aki igazán ismeri a népét. Fili, most már mindent tudsz a népünk múltjáról, itt az idő, hogy megismerd a jelenét is.
    Mint mindig, édesanyám megint tudott olyat mondani, amivel a jó útra terelt. A női bölcsesség határtalan volt, de attól még nem akartam kétségbeesetten találni magamnak egy lányt. Tudtam, ha eljön az idő, akkor úgyis rám talál a szerelem. Bár abban is volt valami, ha nem mozdulok ki, és nem ismerkedem meg másokkal, akkor nem fogok egyhamar senkivel sem szerelembe esni.



- Kili! – kiáltottam az öcsémnek, aki nem messze előttem loholt. – Merre mész?
    - Csak találkozom pár barátommal – legyintett egyet a kezével.
    - Veled mehetek? – kérdeztem bizakodva.
    - Hát persze, ha nincs semmilyen fontosabb dolgod. – Látszott, hogy a boldogság és értetlenség vívtak párbajt benne, de végül az előbbi jött ki győztesül. – Biztosan örülni fognak a többiek neked, és persze én is – tette a vállamra a kezét. – De előre szólok, hogy valószínűleg sokukat nem fogod ismerni, csak látásból – rakta még hozzá.
    - Ez nem lenne meglepő – mondtam.
    - Hé, nyugi, ők mind tudják, miért zárkózol be olyan sokat a szobádba! Felnéznek rád, Fili, akárcsak én. – Majd a szokásos „te vagy a hősöm” arcával tekintett rám.
    - Vajon ki gyakorolt rájuk ilyen hatást? – kérdeztem szarkasztikusan.
    - Á, el sem tudom képzelni! – legyintett újra.
    - De remélem, azért nem festettél túl jó képet rólam, Kili.
    - Én? Hisz ismersz... – felelte huncutul.

    Bár az öcsém elől sikerült eltitkolnom a félelmemet, de magam elől nem – a gyomrom csak úgy cikázott. Én, Fili, aki mindenre próbáltam felkészülni, igenis berezeltem pár ismeretlen személytől. Ez pedig nem bizonyított mást, minthogy az édesanyámnak igaza volt: tényleg meg kellett ismernem a népemet, és kezdetnek Kili barátainál megfelelőbb személyeket nem is találhattam volna.

(Ha elolvastad, kérlek, hagyj kommentet! Nagyon fontos lenne számomra a véleményetek!)

2 megjegyzés:

  1. Szia, már egy ideje, hogy elolvastam, de szerintem megérdemled, hogy írjak külön. Nagyon érdekesnek hangzik, kíváncsi vagyok mit hozol ki ebből a sztoriból, ezt nem győzöm elégszer mondani.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésedet. :) Köszi a kommentet. :D

      Törlés