Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 6. fejezet

Hatodik fejezet – Érettebb személy

Jackson:

Miután anyával beszélgettem az ágyamban fekve, csukott szemmel képzeltem magam elé az én szépségemet. Valószínűleg gáz volt, hogy már az én szépségemnek tartottam, de valahogy most nem tudott semmi sem zavarni, se a viselkedésemben, se úgy ámblokk bármi az életben, amíg őt tényleg a közelemben tudhattam minden áldott nap a jövőben. Most próbáltam az agyam egyik távoli zugába űzni azt a tényt, hogy érinthetetlen. Visszaidézve az esténket, észre sem vettem, miként csücsörítek, mintha ott lenne előttem. Valószínűleg, emlékeimbe feledkezve, akár egy órán át is ellettem volna, ha a telefonom csörgése nem szakít ki az ábrándozásomból. Ezen a napon láthatólag nem volt nyugtom, de nem bántam, főleg, mikor láttam, hogy Jaebum keres.

- Szia! – vettem fel.

- Szia! Ma vagy holnap ráérsz találkozni, hogy kicsit beszélgessünk erről az összeköltözős dologról? – mondta, amitől én hirtelen elkezdtem félni, hogy ez valami teszt, hogy tényleg megérdemlem-e, hogy Jinyoungtól kapjak egy esélyt.

- Holnap nem igazán, de a ma délutánom szabad.

- Ha adsz egy címet, nemsokára ott vagyok!

- Mindjárt elküldöm sms-ben – egyeztem bele.

- Jól van. Akkor nemsokára!

- Rendben – tettem le félve a telefonomat. – Mi lesz ebből? – suttogtam magam elé.

Bár nem volt hazugság, amit Jinyoungnak mondtam: egyáltalán nem voltam se koszos, se kupis, de most mégis, az átlagosnál nagyobb zűrzavar állt fenn a kis házamban, így azt a negyedórát, amennyi végül kellett Jaebumnak, hogy megérkezzen, arra szántam, hogy gyorsan takarítsak sokat. Mivel semmilyen rosszallást nem láttam a tekintetében, amikor szétnézett, így sikernek könyveltem el a találkozásunknak legalább ezt a részét.

- Azért nem kis változás lesz innen Jiniehez költöznöd – jegyezte meg.

- Hát nem – láttam be, hisz a lakásom majdnem háromszor elfért volna Jinyoung házában.

- De nem ez lesz az, ami majd az őrületbe fog kergetni. Ezt te is tudod.

- Igen. Elmondta, hogy majdnem megérintettem? – kérdeztem bűnbánóan.

- El, de azok után, hogyan cuppantatok két napja egymásra, az is nagy szó, hogy csak egyszer akartad megérinteni. Mindenképp jó előjelnek veszem – mosolygott rám biztatóan, amivel azt a reményemet ébresztette fel, hogy megkapom tőle az áldását. Bár ezt már akkor sejthettem, amikor magától hozta fel az összeköltözés ötletét, és Jinyoungnál is ő ajánlott be.

- Pedig én bevallom, megijedtem, hogy ennél majd sokkalta nehezebb lesz idővel. Nem lenne ezzel semmi gáz, ha nem lenne vonzalom közöttünk. Na jó, de – gondoltam jobban bele. – Én eléggé ölelés mániás vagyok. Bár igazából minden testi kontaktust nagyon szeretek. BamBam mesélhetne, pontosabban panaszkodhatna arról, hányszor kellett ezeket az érintgetéseimet eltűrnie. De valahogy nálam a mások iránti szeretet kifejezése és megélése csak így teljes. Aj… Remek, hogy pont engem kapott meg szegény Jinyoung, igaz? – Ismét elszontyolodtam belegondolva, hogy kárt tehetek benne, amit sohasem bocsájtottam volna meg magamnak.

- Szerintem meg piszok mázlista, hogy rád talált. Nemhogy ő, de még én sem hittem volna, hogy a „kiszabadulása” után ilyen hamar talál maga mellé egy pasit, aki nemcsak, hogy illik hozzá, de még vállalja is azt a feladatot, hogy a nehezítő körülmények ellenére is megpróbál vele élni – jutalmazott hálás tekintetével.

- De azt honnan tudod, hogy belsőleg is hozzáillek-e? Nem is ismersz.

- Figyelj, azt a vonzalmat, ami köztetek van, szerintem még egy részeg vak is látta és érzékelte volna aznap éjjel. Plusz BamBamet is kifaggattam kicsit telefonon, míg idefelé jöttem. Bár nem tudom, miért tettem, hisz tőled is megkérdezhettem volna mindent. De már mindegy is. Most itt vagyok, és kíváncsian hallgatlak.

- Ó, hogy kivallattad a barátomat! Értem.

- Nem kellett őt annyira vallatni, mesélt ő magától is.

- A kis áruló. Ezért még számolok vele.

- Ne tedd! Pont, hogy élvezet volt hallgatnom, milyen rajongással beszél rólad. Lehet, hogy nem mutatja mindig ki, de nagyon szeret téged, mintha a bátyja lennél.

- A kis cukorborsóm! – jött elő az az énem, aki legszívesebben egész nap ölelgette volna BamBamet, mert tényleg úgy tekintettem rá, mintha az öcsém lett volna. Mindketten egykék voltunk, így egymás által kerültünk a legközelebb ahhoz, milyen lehet, ha van egy testvére az embernek.

- Amúgy majd szeretnék pár tanácsot adni neked. De előtte egy valamit mondj meg nekem!

- Bármit – vártam izgatottan a kérdését.

- Teljesen tisztességesek a szándékaid Jinyounggal? El tudod magadba nyomni a vágyaidat? – kérdezte halál komolyan. – Mert én nem viselném el, ha bántanád. Persze nem úgy, de ha például hirtelen megcsókolod, lehet, hogy teljesen visszazuhan oda, ahol fél éve tartott.

- És, ha leitatnám hozzá, hátha olyan lesz, mint múltkor? – próbáltam viccelődéssel oldani a hirtelen támadt feszült légkört.

- Nem viccelek, Jackson, tudnom kell, hogy rád bízhatom-e. Mert én képes lennék odaköltözni felesleges harmadiknak a biztonság kedvéért. De az egyikünk számára sem lenne éppen kellemes – grimaszolt az arcával.

Belegondolva, hogy mindig ott lenne, és árgus szemekkel figyelne minket, az én arcom, ha jól sejtettem, egy kis grimasznál sokkal durvábban mutathatott. Nem akartam gyertyatartót magunk mellé, még ha Jaebumról is volt szó.

- Olyannyira komolyan gondolom mindezt Jinyounggal, hogy az még számomra is meglepő. Máris érettebb személynek érzem magam, amiért miatta ezt bevállalom. De tudom, hogy nem fogom megbánni, sőt. Ha a türelmemmel elnyerhetem a szívét, akkor az mindent megér nekem – feleltem őszintén.

- A szívét már így is azonnal megkaptad, de, hogy elveszíted-e, na az már egy másik kérdés. Viszont hiszem, hogy melletted sokat tud majd javulni, többet, mint az elmúlt félévben, mert már van kivel és kiért gyógyulnia. – Annyira jóleső érzés fogott el Jaebum Jinyoung iránti törődése miatt, hogy muszáj volt őt megölelnem.

- Ó! – lepődött meg. – Köszönöm, és ha gondolod, én leszek az, akin kiélheted az ölelési vágyaidat, amíg Jinyoung még nem alkalmas erre.

- Na, de mit is akarsz nekem tanácsolni? – jutott eszembe, amit korábban mondott.

- Igazából azt, hogy találj magadnak egy mentőutat a fejedben, ahova elmenekülhetsz, amikor előjön belőled az érintésinger az irányába. Tudod, nekem sokkal nehezebb dolgom volt régen – kezdett mesélésbe. – Nyolc éves voltam, amikor válaszút elé állítottak, hogy vagy kitartok Jinyoung mellett – de az nehézségekkel fog járni –, vagy lemondok a barátságáról. Természetesen nem tudtak nekem olyat mondani, ami miatt akárcsak egy másodperc erejéig is fontolóra vegyem a második lehetőséget. Inkább minden másnap elviseltem a fertőtlenítő fürdéseket, és magamra öltve a hófehér, sterilizált ruhákat és kesztyűket, tisztes távolságból játszottam és beszélgettem vele.

- Ez túl szép és megható történet – szomorodtam el kicsit, ahogy láttam magam előtt a pici Jaebumot és Jinyoungot játszani. - Nagyon erős vagy, és persze tiszta szívű, amiért ezt bevállaltad érte.

- Az ember szerintem olykor elsőre tudja, ki lesz majd a legjobb barátja egy életen át. Mármint én már ezt jóval azelőtt tudtam, hogy jött volna ez a probléma. Egyszerűen nem tudtam elképzelni az életemet Jinyoung nélkül, és idővel olyan hétköznapi rutinommá váltak ezek a fürdések és ruhacserék, mint másnak egy szimpla esti fogmosás. – Ekkor hirtelen elnevette magát.

- Mi az? – kérdeztem.

- Anyukáméknak van egy gyűjteménye ezekből a steril, fehér ruhákból. Minden évben elraktak egyet, amíg növő félben voltam. Tehát konkrét tárgyi bizonyítékai vannak, miként nőttem össze az én drága barátommal.

- És méghogy férfiak között nem lehet olyan mély barátság, mint a nőknél! Ti vagytok az élő bizonyíték arra, hogy márpedig de. 

Jinyoung:

- Szervusz, Jinyoung! – léptem be a pszichológusom irodájába.

- Szervusz! – köszöntem neki, mivel fontos része volt a megnyílásomnak, hogy én is tegezhettem. Jaebum és a szüleim után, bármilyen szomorú is volt, ő állt hozzám a legközelebb. Az elején furcsa volt, hogy már nem ő jött el hozzám, hanem én az irodájába, de ez is az előrelépésemet mutatta. Viszont abba nem mentem bele, hogy a hosszú kanapéján feküdjek végig, helyette inkább egy bőrfotelben foglaltam helyett, ő pedig egy üvegasztal mögött egy hasonlóban.

- Úgy látom, nagyon jókedved van! – állapította meg. – Helyes, legyen is!

- Hát… Van egy kis fejlemény a legutóbbi találkozásunk óta.

- Repesve hallgatlak, Jinyoung.

- Szóval van ez a fiú…

- Ó, hát ezért éreztem, hogy valami új dolog áll a boldogságod mögött. Végre idáig is eljutottunk, hogy belépett egy fiú is a képbe.

- Belépett bizony, de még hogyan.

Ekkor töviről-hegyire elmondtam neki mindent. Jól esett, hogy végre nem sablon dolgokról és csupán a lelkivilágomról tudtam beszélni, hanem tényleges történésekről, ráadásul a korábban nem létező szerelmi életem is kezdetét vette.

- Hű! – láthatólag meglepődött. – Ha ma valaki azt mondja nekem, hogy ilyen történettel jössz hozzám, nem hiszek neki. De nagyon örülök, hogy rátaláltál. Szerintem remek hatással lesz rád, Jackson.

- Szerintem is. Már most sokkal élettel telibbnek érzem magam, mint előtte bármikor. Ez a furcsa érzés a gyomromban pedig nem akar elmúlni, bárhogy nem láttam már egy napja.

- Reméljük, nem is fog. És, akkor hat nap múlva költözik be?

- Igen – feleltem, amit be is írt a jegyzetei közé. – Tehát jövőhéten már úgy jössz, hogy túl vagytok az érkezésén – könyvelte el.

- Nagyon úgy fest.

- Félsz, nem is kicsit – állapította meg.

- Igen, de pontosan nem tudom, mitől. Sok apró dologtól, amik együtt túl bonyolultnak bizonyulnak – vallottam be, hisz vele kapcsolatban, akárcsak Jaebummal, eszembe sem jutott volna a titkolózás vagy a ferdítés.

- Akkor próbáljuk megfejteni, milyen dolgok is ezek!

- Félek attól, hogy mennyire megváltozok, amikor alkoholt fogyasztok, hogy teljesen kikelek magamból. Talán sohasem szabadna többet innom – kezdtem.

- Hm… A soha tudod jól, hogy betarthatatlan jelző, de attól még tény és való, hogy ilyen mennyiséget, ráadásul gyakorlat nélkül, nem szabad meginnod egyszerre.

- Hogy lehet, hogy csókolóztam vele, és hagytam, hogy fogdosson?

- Jinyoung, vágysz másnak az érintésére, csak még azt a falat nem tudtuk lebontani, ami gátolja, hogy ez meg is valósuljon. De az alkohol és ez a fiú, együttesen képesek voltak rá. Ez igenis egy jó dolog, úgyhogy nem szabad, hogy megijedj tőle! Pont, hogy örülj neki, hogy egy görbeeste elég volt ahhoz, hogy jócskán előrébb lépj! Arról nem is beszélve, milyen remek lakótársra is leltél – mosolygott biztatóan.

- De ez a másik, hogy rettegek, hogy tönkreteszem, amiért nem érinthet meg, pedig megszeretne, én pedig még nála is jobban tönkre megyek mindebbe. Ez a kettősség fel fog emészteni, amit az érintés vágyam és fóbiám együtt alkotnak – hadartam idegesen, amin meglepődött, hisz rám nem volt semmi ilyesmi jellemző.

- Nem lesz egyszerű, Jinyoung, de eddig sem volt az. Én láttalak felnőni, és tudom, mennyit léptél előre. Viszont pont, egy ilyen dologra volt szükséged, ami még előrébb visz. És itt Jacksonra gondolok, nem pedig az alkoholra. Az csak a kezdő löketet adta meg, de, ha ez a fiú, akkor és ott nem talál rád, mit sem ért volna az ital – hívta fel erre a figyelmemet.

- Tudom. Nagyon jól tudom, hogy már szinte felfoghatatlanul szerencsés vagyok miatta… Ő viszont felfoghatatlanul szerencsétlen miattam – szomorodtam el.

- Jinyoung… Ilyet ne mondj! Lehet, neki is pontosan akkora szüksége van az életében rád, mint fordítva. Ő is rengeteget tanulhat és fejlődhet melletted, ahogy ez fordítva is igaz – győzködött. – Jackson is nagyon szerencsés, amiért beléd botlott.

- Hm… Remélem, tényleg így van.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)