Családi idill - EXO - SuChen fanfiction

Családi idill

Junmyeon:

Semmi átlagon felüli nem volt ebben a napban, de csak azért, mert voltam olyan szerencsés, hogy átlagosnak mondhattam egy reggelt, amikor az a személy mellett kelhettem, akit a legszebbnek tartottam az egész világon; persze a gyermekeinkkel együtt.

Hallgatni a mély szuszogását – ami ugyan nem volt horkolás, de közelített hozzá –, maga volt a megnyugtató zene a füleimnek. Érezni az illatát, amit ezerből is felismertem volna, minden parfümnél kellemesebb volt.

Épp közelebb akartam húzódni hozzá, amikor, mintha ezt megérezte volna, felém fordult, így teret engedve nekem, hogy jobban élvezzem a kilátásomat. A hullámos, dús haja elfedte a tökéletes homlokát, de én így imádtam. Annyiszor könyörgött, hadd vágassa rövidebbre, mivel ő így nem szereti; de én és a gyerekek is rajongtunk a hajkoronájáért, úgyhogy miattunk mindig hosszabbra növesztette, mint ahogy az számára komfortos lett volna. Így járt az, aki három akaratos személlyel élt együtt.

- Apa, Chanyeol már megint belém harapott – tört be sírva a szobánkba Lalisa.

- Shhh, kicsim, ezt kint beszéljük meg, apukátok hadd aludjon.

- Chanyeol, gyere ide te is, és meséljétek el nekem, mi történt! – hívtam oda a fiúnkat.

- Azt mondta, hogy sohasem fogok tudni olyan jól táncolni, mint ő, ezért nem fogok első sorban állni a tánccsoportban. Meg, hogy túl magas vagyok, így mindenkit kitakarnék – mesélte megbántottan Chan, miközben összekulcsolta a kezét, és még csak véletlenül se volt hajlandó a húgára nézni.

- Lalisa, neked mi hozzáfűzni valód van ehhez?

- Az, hogy… Ez az igazság, apa. Azt tanítjátok nekünk, hogy mindig az igazat mondjuk, és én most is csak rátok hallgattam. – Annyira okos lány volt; mindig tudta, hogyan húzza ki magát a bajból, amiért büszke voltam rá, de most ennek nem adhattam hangot, hanem igenis le kellett dorgálnom őt.

- Kincsem, a testvéred igenis ügyes táncos, nem beszélve arról, mennyit fejlődött az elmúlt évek alatt. Úgyhogy kérlek, ne mondj ilyet!

- Köszi, apa – ölelt magához a fiam.

- Nincs mit, ha te ezentúl nem harapdálod a húgodat, mert azt sem nézem ám jó szemmel. Nem ez a megoldás.

- Tudom, de nem tehetek róla, ez csak úgy jön.

- Próbálj meg tenni ellene! Te pedig előbb gondolkodj, Lisa, mielőtt olyat mondasz, amivel megbántasz valakit! Egy kis kedvesség nem fájna ám a bátyáddal szemben.

- Jól van, megígérem, hogy kedvesebb leszek vele.

- Kivel leszel kedvesebb? – lépett ki a kócos hajú, álmos szemű párom a szobánkból. Csak nem sikerült a mentőakcióm, hogy gyorsan kihoztam Lalisat a szobánkból.

- Mindenkivel, igaz, kicsim? – néztem a lányunkra.

- Igen, apa.

- Na, de sipirc öltözni! Addig én elkezdek reggelit csinálni nektek.

- Jó reggelt, drágám! – csókolt meg.

- Neked is, és bocsi, hogy fel lettél keltve.

- Semmi baj. Ilyen az apukák élete.

- És még el sem érték a kamaszkort. Mi lesz majd akkor?

- Előre félek – vallotta be.

- Én is. Na, de tényleg csinálok nekik reggelit.

- Segítek – ajánlotta fel. – Úgy gyorsabb lesz.

- Hé, Jongdae, mit csinálsz? – kérdeztem, miután az arcomra kent az ujjával némi vajat.

- Semmit.

- Kész vagytok? – futott ki Lalisa, ezzel is jelezve, hogy ő gyorsabb, mint a bátyja.

- Máris, kincsem – feleltem, miközben sietni kezdtem.

- Mi van az arcodon, apu?

- Nézd csak! – mutatott a háta mögé a férjem, mire a lányunk megfordult, és ez idő alatt Jongdae lenyalta az arcomról a vajat. – Már nincs is semmi apu arcán – kacagott, viszont a lányunk ezt láthatólag nem tartotta olyan viccesnek.

- Még mindig nem jó a humorérzéked, de azért szeretlek – lépett oda hozzá, hogy magához ölelje. Lalisa már csak ilyen volt, felvágták a nyelvét, de imádott minket, ahogy a bátyját is, még ha ezt jól is titkolta.

- Ma ki visz minket suliba? – kérdezte Chanyeol, miután ő is csatlakozott hozzánk.

- Együtt – vágta rá a párom.

- Király.

- De kirakhatunk titeket távolabb az iskolától, ha gondoljátok – ajánlottam fel, hisz nemrég Lisa megvert egy lányt, amiért az cikizte a szülei miatt.

- Nem, apa, erre semmi szükség – lett azonnal mérges a lányunk. – Akkor ők nyernének… Mi nem szégyellünk titeket, igaz, Chan?

- Hát persze, hogy nem – mosolygott a fiúnk is. – Nekünk vannak a legklasszabb szüleink Lisaval, amire büszkék vagyunk. Amúgy is, apa, te sokkal szebb vagy, mint a legtöbb anyuka a suliban – jegyezte meg rám nézve, hiszen nyílt titok volt, hogy én töltöttem be az anyuka szerepét a családban.

- Ez igazán megnyugtató, Chanyeol. Máris több önbizalmam lett – kacagtam.

- Rám számíthatsz – nevetett ő is.

- Ez egyben azt is jelenti, hogy kitűnő ízlésem van – húzta ki magát Jongdae.

- Jaj, apa, hogy ebből is magadat hozod ki jól. Hihetetlen vagy – ráncolta a homlokát Lisa.

Mi már csak ilyenek voltunk. Lehetett a négyesünket furcsának nevezni, az átlagostól eltérőnek, de ez minket nem zavart, sőt büszkén vállaltuk, hogy a másságunk tett egy összetartó és boldog családdá. Nem volt nap, hogy az első és az utolsó gondolatom ne az lett volna,  milyen hálás vagyok, hogy ezzel a három csodás emberrel élhettem az életemet.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)