Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 8. fejezet

Nyolcadik fejezet – Tartsd észben!

 Jackson:

- Na, most már kettesben vagyunk! – csaptam össze a két kezemet, miután magunkra hagytak minket.

- Segítsek kipakolni? – kérdezte, és úgy láttam, ő sincs kevésbé zavarban, mint én.

- Az ráér. Tudod, mit, szívesen főzök. Már, ha persze vannak itthon hozzávalók. Ó! – mosolyodtam el.

- Mi az? Nem hoztál el valamit? – ijedt meg.

- Nem. Nem erről van szó. Most jöttem rá, hogy ez már tényleg a kettőnk otthona. De persze csak, ha nem gondoltad meg magad, mert nyugodtan kihátrálhatsz még, és persze ezután is bármikor. – Akármennyire nem akartam, hogy ilyesmi történjen, ő volt számomra a legfontosabb, így tudatni akartam vele mindezt.

- Miért hátrálnék ki? – grimaszolt, amitől hangosan ki kellett fújnom a levegőt.

- Hát ezért! – mutattam magamra. Izzadtam, a pulzusom az eget verte, az arcom pedig tüzelt.

- Nem látok semmi kifogásolhatót rajtad – állapította meg.

- Mert nem látsz a fejembe – horkantottam fel. De lehet, ezt nem kellett volna mondanom, mivel láthatólag megijedt, vajon min is agyalhatok. – Jinyoung, piszkosul beléd estem – vallottam színt neki.

- Azért ne túlozz! – fordult el, majd a hűtőhöz ment. – Van itthon tej, csirkemell, saláta, meg… - Elakadt a beszédben, ami valószínűleg amiatt volt, hogy mögé léptem.

- Banyek, túl közel jöttem, igaz? – ijedtem meg.

- Semmi baj, jól esik a közelséged, még ha megérinteni nem is tudlak – vallotta be, miközben visszafordult felém.

- Ennek örülök. Én viszont nem túlzok. – Majd óvatosan, anélkül, hogy hozzáértem volna, kivettem a hűtőből a csirkemellet és a salátát. – Salátaszószod van?

- Tessék! – adta ide, majd a pult túloldalára ült le, így megtartva a tisztes távolságot közöttünk. – De, hogy lehetnél szerelmes belém? – nézett rám hitetlenül.

- Már hogyne lehetnék? – rántottam egyet a vállamon. – Napok óta ramenen élek, végre egy kis csirke. Tudok egy jó kis receptet, ahhoz pont menni fog a saláta – kacsintottam, miközben legbelül majd kicsattantam a büszkeségtől, hogy máris megcsillogtathatom frissen szerzett főzőtudományomat.

- Örömmel próbálok ki minden új receptet, de azért ne akarj ilyen könnyen elsiklani a vallomásod felett! Jackson, most találkoztunk harmadjára... Így is nem győztem azt magyarázni anyának, hogy igenis nem őrültség az, ha ideköltözöl, és nem fogsz megérinteni, erre most azt mondod, máris belém estél – temette a kezeibe az arcát.

- Úgy érzem, te ezt nem viszonzod – lankadt a jókedvem.

- Ezt így nem mondanám.

- Nem arra kérlek, hogy máris vallj nekem szerelmet, de azt te sem tagadhatod, hogy több van közöttünk, mint szimpátia és némi vonzalom.

- Nem tagadom – adta meg magát.

- Akkor ezennel téma lezárva, úgyhogy dőlj nyugodtan hátra, és nézd végig, ahogy seperc alatt olyan kaját rittyentek össze, hogy a nemlétező ujjaidat is megnyalod utánuk – kacsintottam ismét, ami szokásom volt.

- Rendben. És ki tudja, lehet, egynap majd együtt is főzhetünk, nem félve attól, hogy véletlen hozzám érsz – ábrándozott.

- Mit lehet? Biztos, hogy így lesz.

Majd kiveséztük milyen ételeket szeretünk nagyon, és már meg sem lepődtem, hogy mennyire egyezik az ízlésünk, ami jócskán megkönnyítette a jövőbeni együttélésünket.

- Az evés nálam egyfajta szertartás, akár ünnepnek is lehetne nevezni, mivel nemrég még csak ízetlen, semmirevaló dolgokat ehettem. Istenkém, mikor először kiszöktem a mekibe kajáért… Még az a műétel is maga volt a Mennyország – csukott szemmel idézte vissza magában az emlékeit.

- Senkit sem hallottam még ilyen lelkesedéssel beszélni az evésről. De nem is találkoztam olyan bátor személlyel, aki az életét kockáztatta, csakhogy mekizhessen – tettem hozzá.

- Szerintem Jaebum által tudod jól, hogy nem csak egy szimpla mekizés miatt csináltam. Én addig nem éltem igazán, és ma sem élnék, ha nem tettem volna meg ezt a vakmerő lépést, amit lehet butaságnak vagy halálvágynak titulálni, de emiatt vagyunk most itt.

- Én lennék az utolsó személy, aki megdorgálna ezért. Pont, hogy felnézek rád emiatt. Én akármilyen szörnyű életem is volna, nem lennék képes kockáztatni azt. Inkább szenvednék tovább, bárhogy ott lenne az az eshetőség is, hogy jobb lesz a veszély után – vallottam be.

- Nem vagyunk egyformák, de az túl unalmas is lenne. Így is örüljünk, hogy hasonló ételeket szeretünk, mert ezért nem kell majd mindig kétfélét főznünk! – mosolygott, amitől nagyon vékonyra húzta össze a szemét, ennél szebb dolgot pedig még életemben nem láttam. – Miért könnyes a szemed? – kérdezte.

- Csak ez a hülye hagyma – hazudtam.

- Nem is vettél elő hagymát – látott át rajtam.

- A fenébe! Miért kell már a beköltözésemkor lebuknom, hogy milyen érzékeny vagyok? – ráztam a fejem, miközben mérges voltam magamra.

- Nincs azzal semmi baj, bejönnek az érzékeny pasik, főleg, ha ilyen helyesek, és állításuk szerint jól is főznek – bókolt, amitől nyelnem kellett egy nagyot. – Hé, nem fog leégni az étel? – mutatott a gáz felé.

- Ó, de! Köszi, hogy szóltál! – siettem oda megkavarni. – Nagyon über modernek még a konyhai felszereléseid is.

- Már megint a terelés. Úgy érzem, ez általános szokásod – tette keresztbe a kezét.

- Nem tudom, miről beszélsz – rántottam meg a vállamat.

- Jackson, miért érzékenyültél el az előbb? Rosszat mondtam?

- Jaj, dehogyis! – nyugtattam meg. – Csak hát… Nem is tudom. Hát, izé… Az a dolog a szemeddel – mutattam az arca felé.

- Mi van vele – kapott rögtön oda.

- Mikor mosolyogsz…

- Tudom-tudom, akkor olyan lesz a szemem, mintha nem is lenne csak egy vékony vonal, ráadásul ezek a nevető ráncok is itt vannak a szemem mellett.

- Igen, de a világ leggyönyörűbb vonala, a ráncoskáid pedig csak plusz bónuszok mellé – néztem rá teljesen átadva magam a mellkasomat elárasztó melegségnek.

- Azta mindenit! – dőlt előre a pultra. – Te tényleg érted a dolgodat. Hogy nincs neked barátod?

- Mert csak most találkoztunk – feleltem, miközben nem tudtam levenni a tekintetemet a szeméről, amit az újabb mosolygása miatt ismét összehúzott. – Új életcélom lesz ezentúl, elérni, hogy minél többet mosolyogj, mert, akkor annál többet láthatom azt a bizonyos vonalat.

- Én pedig, akkor sokszor fogok ezzel az imádnivaló, dermedt arcoddal találkozni. Viszont a gyomrom üvölt azért az ételért, amit nagyon erősen igyekszel odaégetni – intett ismét a tűzhely felé.

- Ó, a fenébe! – kaptam le azonnal a gázról, amint kezem ügyébe került egy konyharuha. – Szerintem még menthető! – állapítottam meg, miután fakanállal megkóstoltam. – Sőt egész jó! – tettem hozzá a második kanál után.

- És bele akarsz enni az egészbe? – húzta fel a szemöldökét.

- Már megint bakiztam. Remek! – ráztam a fejem.

- Semmi baj. Ha nem lesz még öt ilyen belekanalazás, addig még túl tudok lendülni ezen. – Majd hirtelen felpattant. – Gyere, terítsünk meg! Végre lesz alkalmam használni ezt a nagy asztalt – mutatott a kanapé és fotel előtti asztalra.

- Miért, eddig még nem használtad?

- Nem. Egyedül olyan üresnek éreztem, ahogy ezt az egész házat. Mindig itt ettem a pultnál.

- Na, akkor azonnal pótolnunk kell ezt a hiányosságot, és felavatjuk az asztalt.

Miután gyorsan kiraktunk két poharat, tányért és hozzájuk evőeszközt, szalvétát és szilviát, én fel is szolgáltam a hangyányit megégett csirkés főztömet.

- Mi is ennek a neve? – mutatott rá.

- Ha elmondanám, odalenne a varázs – közben a kezemmel varázslásszerű mozdulatot csináltam, amin jót kacagott. – Érted a humoromat, ez tetszik.

- Nekem meg te tetszel – most belőle bukott ki egy vallomás, és amint erre ő maga is rájött, lefagyott egy kicsit, majd inkább szedett magának, mielőtt reagáltam volna rá, de én azért sem hagytam, hogy megússza a dolgot, ahogy ő sem tette azt két alkalommal is előtte.

- Látod, nem lesz itt gond. Még hogy te nem vagy belém zúgva! Na, de őszinte véleményt kérek! – kulcsoltam össze izgatottan a kezemet. – Milyen?

- Hm… - ízlelgette az első falatot, amit azonnal követett egy második, majd egy harmadik is. – Ez több, mint jó, Jackson, remekül sikerült.

- Tényleg? – lettem azonnal lelkes.

- Tényleg bizony – bólintott, és abba sem hagyta ezután az evést, amíg teljesen be nem fejezte. – Megtartalak – mondta végül, miközben a teli hasát simogatta, én pedig erőteljesen koncentráltam arra, hogy ne képzeljem el magamban, ahogy én teszem ugyanezt vele, de már késő volt.

- Ezt el is vártam, főleg, hogy ezek után fel is mosogatok – vettem a kezembe mindkettőnk tányérját.

- Nem szükséges. Az a minimum, hogy ez rám marad – állt fel ő is.

- Ez az első napom itt, hadd csináljam meg!

- Ahogy akarod – ült vissza.

- Jinyoung! – szólaltam meg percekkel később, amikor végeztem, mivel arra fordultam meg, hogy a fenekemet bámulja; mármint a szemének az irányából erre következtettem.

- Mi az? – jött zavarba.

- Merre kalandozott a tekinteted? – tettem a csípőmre a kezem.

- Csak azt néztem, hogy ki van szakadva a nadrágod.

- Micsoda? De hisz ezt két hete vettem! – kaptam azonnal a fenekemhez, de bárhogy tapogattam, nem találtam sehol sem lyukat. – Hé, te hazudtál! – mutattam rá vádlóan, amitől ismét megjelent a cuki kis vonal az arcán. – Na jó, ezért megbocsájtok.

- Mit tegyek? Odavonzotta a tekintetemet – emelte fel védekezően a kezeit.

- És legalább tetszett, amit láttál? – kérdeztem kíváncsian.

- Eléggé.

- Vajon a többi lakótársjelölted is ilyen remek szakács, és nem mellesleg ilyen jó pasi? – libbentettem meg túlzott drámaisággal a kissé lenőtt hajamat.

- A főzőtudásukról nem nyilatkozhatok, de a majdnem befutó, Mark, na ő külsőleg nagyon rendbe volt, mi az hogy. Bár a fenekét pont nem néztem meg jobban.

- Micsoda? Ki az a fiú? Ide többet nem jön! Ugye mondtad neki, hogy nem kívánatos személy errefelé, mert most már van egy védelmeződ, aki mindenkitől megvéd, főleg az ilyen szívtipróktól – lettem szörnyen ideges arra gondolva, hogy más veszi át a helyemet, pedig épphogy csak idejöttem. – Senki sem törheti össze a szívedet! Nem és kész!

- Ezt, akkor kérlek, tartsd észben, mivel rajtad kívül másnak nem is adnék rá esélyt!

- Helyes-helyes! Nem is kell! És kettőnk közül, akinek a szívét összetörheti valaki, az csakis én vagyok. De bízom benned. Te időt kértél tőlem, hogy javulni tudjon az állapotod, én pedig ezt megadom majd. Neked viszont jóval nehezebb dolgod lesz velem. Eléggé hiperaktív tudok lenni, meg fura… - ráncoltam a homlokom.

- Furának fura vagy, de jó értelemben. És amúgy is, vedd észre, kivel költöztél össze! A furasági versenyt elég könnyen megnyertem, úgy hiszem – mosolygott, de azért nem kevés fájdalom volt ebben a gesztusában.

- Akkor ez lesz Mr és Mrs Fura háza.

- És melyikünk melyik? – tette fel ezt a hamis kérdést, én pedig pontosan tudtam, mire megy ki a játék. Bár még testiség szóba sem jöhetett közöttünk, de már most tisztázni akarta, hogy melyikünk lesz a dominánsabb személy a kapcsolatunkban.

- Ez nem kérdés, mivel én leszek az, aki ezentúl mindentől és mindenkitől megvéd, így én vagyok Mr Fura, te pedig az én Mrs Furám – feleltem büszkén, keresztbe téve ismét magam előtt a kezemet.

- Ha nem lennél, ki kéne találni téged – felelte könnyedén, de mintha közben megkönnyebbült volna. Úgy tűnt, jó választ adtam neki. Jinyoungnak igenis védelemre és szeretetre volt szüksége, és én az voltam, akitől egyszerre megkaphatta mindkettőt.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)