Tudom a titkod - Got7 fanfiction

Tudom a titkod

Jinyoung:

Egy szörnyen fárasztó nap után semmi másra nem vágytam jobban, minthogy végre egy meleg fürdő után összeessek az ágyamban. A banda többi tagja előre engedtek a fürdőbe, mert valószínűleg ők is látták rajtam, hogy teljesen ki voltam merülve, ami nagyon jól esett. Azonban elkövettem egy hibát, ahelyett, hogy rögtön álomra hajtottam volna a fejemet, megnéztem az e-mail címemet, amit már két napja nem tettem, és ekkor láttam, hogy előző éjjel levelem érkezett. Az illető Anonymus néven futott, ami mondhatom, minden volt, csak kreatív nem, de biztos, egy tinédzser lány megtudta a titkos fiókomat, és a szokásos kedves, de olykor már irritáló szeretetáradatát akarta rám zúdítani, amit egyre jobban megszoktam abban a két évben, ami eltelt a debütálásunk óta. Viszont megnyitva a levelet, egyáltalán nem az fogadott, mint amire számítottam:

Szia, Jinyoung! Sajnálom, hogy nincs gerincem eléd állni, és a szemedbe mondani mindazt, amit itt le akarok írni, de muszáj valahogy tudatnom veled, mert megfulladok a titkolózástól. Tudom a titkod, ráadásul ugyanabban a cipőben járunk…

- Micsoda?! – ültem fel az ágyamban. A pulzusom azonnal az egekbe szökött, és azt hittem, hogy kivetem magam az ablakon. Hirtelen eltűnt a korábbi fáradtságom, és mintha egy hatalmas nagy gumó nőtt volna a gyomromban, miközben a szívem már rég kiugrott és a messzeségben járt.

Először is: KI A FENE VAGY TE? Másodszor pedig: milyen titokról beszélsz?

- Csak nem? – suttogtam, de erre még csak gondolni sem mertem, mert abból nagy galiba kerekedhetett volna.

Nem akarom a nevemet megmondani, legyen annyi elég, hogy a csapattagod vagyok. A titkod pedig, ami egyezik az enyémmel, az, hogy meleg vagy.

- Jaj, ne! – fúrtam bele a fejemet a párnámba. – Nem, nem, nem!

- Jinyoung, jól vagy? – hallottam Mark hangját az ajtóm előtt.

- Persze, minden rendben, csak belerúgtam az ágyam szélébe – hazudtam gyorsan.

- Okés, de szólj nyugodtan, ha bármiben segíteni kell, vagy ha beszélni szeretnél valamiről! Csak mert mostanában eléggé zárkózott vagy, és nem tudom, hogy ez a fáradtság miatt van, vagy mert eltitkolsz előlem valamit.

- Jól vagyok, Mark, hidd el, csak teljesen kimerültem – feleltem.

- Rendben, akkor jó éjt.

- Neked is.

Majd hallgattam, miként távolodnak a léptei. Talán ő volt az? Hiszen túl nagy véletlen lett volna, hogy pont most kérdezzen rá, hogy titkolózok-e előtte. Lehet, hogy valóban ő volt, és azért állt a szobám ajtajánál, mert kíváncsi volt, hogyan reagálok, így hallgatózott.

Te is Got7 tag vagy? És honnan veszel te olyasmit, hogy meleg vagyok.

Igen, az vagyok, és onnan, hogy látom rajtad, Jinyoung: az elkapott tekintetekből, egy-egy mozdulatodból. Egyszerűen csak tudom, és kész. Ráadásul, szerintem tetszik neked az egyik tag közölünk. Én támogatnám mindezt közöttetek, de úgy hiszem, ő nem meleg.

Na jó, egyre jobban összezavarsz. Te csak úgy kiszúrtad, hogy meleg vagyok, és azt is, hogy bejön az egyik tag nekem? Pfúú… Hagyjuk, szerintem felejtsük el ezt az egészet, drága csapattagom, már, ha tényleg az vagy.

Igenis az vagyok. Egyrészt, honnan tudnám a privát e-mail címedet? Másrészt pedig, pontosan nyolc perce mentél be a szobádba, majd eléggé nagy zajt csaptál, közvetlen az egyik e-mailem után… És nehogy nekem kitaláld, hogy jós vagyok, mert menten a falnak rohanok.

- Ó, a picsába! – ezt már halkan mondtam, de attól még legszívesebben a földhöz vágtam volna a mobilomat. Szörnyen nehéz volt az elmúlt évek alatt magamba fojtanom a titkomat, ráadásul hat baromi helyes srác vett körül, akiket egytől-egyig imádtam, mint embereket. És valóban volt valaki, akihez jobban húzott a szívem, de nem mondtam volna, hogy szerelmes voltam belé. Viszont ez a csapattag, ő tudta, ő látta, hogy kiről van szó, és úgy gondolta, az illető nem meleg, és én is így véltem, ezért sem éltem bele soha magam, hogy ez több is lehet ennél. Elzártam a szívemet egy kis dobozba, és vártam, hátha valaki megtalálja a kulcsot hozzá.

Nem találok én ki semmit sem. Elhiszem, hogy Got7 tag vagy. De miért nem mersz elém állni? Mindőtöket szeretem (NEM ÚGY!), ezért tudhatnád, hogy nem harapom le a fejedet. Ráadásul, ha te is meleg vagy, akkor tök jól meg tudnánk ezt az egész fennálló helyzetet beszélni. Hisz mi „testvérek” vagyunk.

- Cirip-cirip – suttogtam, mert hosszas percek teltek el anélkül, hogy válaszolt volna. Már majdnem bealudtam a telefonom monitorját bámulva, amikor megkaptam az értesítőt az új e-mailről.

Hát ez a baj, Jinyoung, hogy mi testvérek vagyunk, de én a kezdetek óta másként tekintek rád… Én… Hagyjuk!

Még hogy hagyjuk! Most már szépen le fogod írni, mire gondoltál. Addig nem fekszem le, amíg nem kapok kielégítő választ, és tudod, hogy megteszem, fennmaradok, bármilyen fáradt is vagyok.

Már, akkor ki akart ugrani a szívem, amikor az első e-mailt megkaptam tőle, de most ez egy magasabb fokra hágott. Tudnom kellett, hogy valóban azt fogja-e írni, amit sejtek, és titkon még remélek is. Hisz bármelyikükről volt szó, egyfajta erős kötődést és szeretetet mindőjük iránt éreztem, így benne volt a pakliban, hogy egy újabb szintre emeljem azt.

Jinyoung, szerelmes vagyok beléd, nagyjából attól a perctől kezdve, hogy megláttalak, beléd bolondultam. Sőt, tovább is fokozom, miattad jöttem rá, hogy meleg vagyok. Ezt viszont személyesen sohasem mertem volna elmondani neked. Remélem, nem utálsz, és nem tartasz a világ leggázabb srácának. Persze, nem tudod, hogy a hat barátod közül melyik vagyok, és talán ez jobb is, ha így marad.

- Egek, hát tényleg szeret! – szorítottam a szívemhez a telefont. Valóban fogalmam sem volt arról, hogy ki volt az, de komolyan, bármelyiküket el tudtam volna képzelni páromul. Mind helyesek voltak, kívül-belül egyaránt. De ez nagyon durván megbonyolította volna a helyzetünket, így nem tudtam hirtelen, mit is válaszolhatnék neki.

Bárcsak el mernéd mondani, ki vagy! Félsz tőlem? Vagy attól, hogy nem kellenél nekem?

Igen, félek. Szerintem az utolsó tag lennék, akire gondolnál.

Youngjae, te vagy az?

Öhm… Erre most gőzöm sincs, hogy mit írjak. Ha tényleg ő vagyok, máris lebuktatom magam, ha pedig nem, eggyel kevesebb ember marad, akire tippelhetsz, ami közelebb hozna hozzám, amit bevallom, nem szeretnék.

Pedig nem szabadna félned tőlem. De, ha még azonnal nem is, egy kis idő múlva érzel rá esélyt, hogy felfedd magad előttem?

Igen, érzek. Viszont még nem ma este.

Rendben, de tudd, bármelyikük is vagy, nagyon szeretlek. Szép álmokat!

Neked is, Jinyoung!

Magam sem tudtam, hogyan, de perceken belül álomba zuhantam. Másnap reggel pedig furcsa érzéssel a gyomromban keltem. Mikor kiléptem a szobám ajtaján, valamiért azt hittem, hogy majd az egyikük feltűnően fog bámulni, vagy szendén elmosolyodik, de semmi ilyesmire nem volt példa. A szokásosan zajlottak a dolgok, mígnem BamBam rákérdezett, hogy aludtam, amire azt feleltem, hogy remekül.

- Akkor jó, rád fért egy jó kiadós pihenés. Figyeltelek, és mostanában eléggé fáradt voltál – tette hozzá, amitől azonnal ismét görcsben állt a gyomrom. Azt mondta, hogy figyelt, ez pedig lehetett egy utalás tőle, hogy ő az én lovagom.

- Valóban figyeltél? – húztam össze a szemöldökömet, mire Jaebum furcsán nézett rám, de hát nem lehetett ő, hiszen pont Jaebum volt az, akihez másként viszonyultam, mint a többiekhez, és akire azt mondta a hódolóm, hogy szerinte heteró.

- Néha meglepődök rajtad, BamBam – mondta Jaebum.

- Jó vagy rossz értelemben?

- Jó, ami számomra rossz – felelte. – Mármint, olyan dolgokat szúrsz ki, amiket elsőnek nekem kéne, mint a csapat vezetőjeként.

- Bocsi, túl jó vagyok – lendített egyet a vállán Bamie, én pedig úgy éreztem, hogy mindkettőjüket kihúzhatom a listáról.

- Ki kér kávét? – kérdezte Yugyeom.

- Én – feleltem, mire felajánlotta, hogy megcsinálja nekem, ami szokatlanul kedves gesztus volt tőle, hisz köztudott volt, hogy mi mindig civakodtunk, de persze legbelül imádtuk egymást. Most is megvolt mindennek a böjtje, hiszen direkt sót tett a kávémba, ami miatt nem győztem rá vizet inni, és el is kezdtem kergetni a konyhában.

- Hé, hagyjátok abba! – kérte Jaebum, mire megálltunk.

Hát igen, egy újabb személy, akit kihúzhattam a listámról, hiszen Yugyeommal olyanok voltunk, mint két rossz gyerek; lehetetlen volt, hogy többet érezzen irántam. Viszont Jackson, Mark és Youngjae még ott voltak, ráadásul mind gyanúsak is voltak. Youngjae azért, mivel az volt az egyik e-mailben, hogy a hódolom lenne a valóságban az utolsó csapattag, akire tippelek, és nekem kapásból ő jutott akkor eszembe, de magam sem tudtam, miért. Mark azért, mert nagyon ragaszkodott hozzám, talán a legjobban felém húzott a szíve a bandából, ráadásul az az ajtós jelenet is előző nap eléggé felé hajtotta a vizet. Viszont ott volt Jackson is, a legjobb barátom, aki többet ölelgetett, mint a többi hat személy együttvéve.

Sürgősen a végére akartam járni ennek a dolognak, mielőtt belekattantam a találgatásba, azonban ez nem ment ilyen könnyen. Egy héten át levelezgettem ezzel az illetővel, aki elmondta, mennyire szereti, ahogy táncolok, és hogy az énekhangom az, amit elképzel, mikor nem tud aludni éjjel. Ez egyszerre hozott zavarba, és közben pedig még inkább idegessé tett, hogy nem tudtam, a három fiú közül melyikük az. Az is fura volt így, hogy hol az egyiküket, hol a másikukat képzeltem a helyébe.

- Mi az, pajtás? – nyitott be Jackson a szobámba, mire eltettem a telefonomat, de az épp akkor, mikor leraktam az ágyam szélére, jelezte az új e-mailt. Tehát Jackson is lekerült a listámról, hisz előttem állva nem lehetett ő, főleg, hogy mindkét kezét láttam.

Egy részem meg is könnyebbült, hisz, ha ő lett volna az, akkor elveszítem a legjobb barátomat. Persze részben megmaradt volna, de amilyen önző voltam, a legjobb barátom és a szerelmem szerettem volna, ha két különböző személy.

- Jackson, el kell mondanom neked valamit – használtam ki a hirtelen jött bátorságomat.

- Nekem bármit elmondhatsz – biztatott.

- Meleg vagyok – hagyták el az ajkamat ezek a súlyos szavak, miközben a szememet összeszorítottam, mert féltem, milyen arcreakciót látok majd tőle.

- Ó, az király! Legalább nem veszünk majd össze a csajokon – mondta könnyed hangsúllyal, amitől egy vad kacaj tört ki belőlem, ami idővel hisztérikus nevetéssé vált.

- Imádlak – öleltem magamhoz, mert csak ő lehetett az, aki ilyen lazán reagálja le a coming outomat, épp ezért azt is el mertem neki mondani, milyen e-mailezgetést folytattam az egyik taggal.

- Jaj, Jinyoung! – rázta a fejét. – Tény és való, hogy nem tudtam, hogy meleg vagy, és másról se sejtettem soha a csapatban, de ne mondd már nekem, hogy nem jöttél még rá, hogy közölünk ki rajong érted a legjobban.

- Hááát, izé, nem – jöttem zavarba.

- Márpedig egyértelmű, de én azért sem fogom neked elmondani – állt fel az ágyamról, de mielőtt kilépett volna a szobámból, még utána szóltam.

- De, akkor annyit mondj el, hogy Mark vagy Youngjae? Mert ők a fő gyanúsítottjaim.

- Egek ura! – most ő kacagott, de nem tudtam, hogy azért, mert közel járok, vagy mert olyan messze, és mivel mást nem mondott, így ő sem segített közelebb az igazsághoz.

Igyekeztem átvenni a fejemben minden apró részletet, amit sikerült felidéznem az együtt töltött évekből, de nem tudtam volna megmondani, ki rajong értem a legjobban. Elsőre Jacksont mondtam volna, de ő maga erősítette meg, hogy nem ő az. Így csakis Mark maradhatott, mivel ő mutatta a legtöbb gyengédséget az irányomba.

- Ez az! Mark… Ki más? – mosolyogtam, de mégsem volt igazi az örömöm, legalább is nem felhőtlen. Talán tévedtem, amikor azt hittem, hogy mindegy, melyikük lesz az, hiszen mindőjüket szeretem. Megeshet, hogy egyes kapcsolatok nem tudnak szintet lépni, és hogy Mark és én barátokból nem tudunk átmenni szerelmespárrá. Márpedig ő volt, ebben már nem kételkedtem. Viszont tisztázni akartam vele a helyzetet minél hamarabb, így kimentem az előszobába, ahol Mark és Youngjae voltak, ráadásul mindkettőjük kezében ott volt a telefonjuk.

Ezért a következőt írtam sms-ben neki: „Tudom, ki vagy.”

Azonban nem Mark telefonjából jött az üzenethang, hanem valakinek a zsebéből, én pedig azonnal odarohantam a kabáthoz, amiről hirtelen, idegességemben meg sem tudtam volna mondani, melyiküké, de a mobil pontosan jól tudtam, hogy kihez tartozik.

- Hé, mit keres nálad a telefonom? – hallottam a hangját mögülem.

- Igazad volt, tényleg rád gondoltam legkevésbé. Sajnálom – fordultam felé, mire a szomorú, megtört arcát láttam, ami a szívembe mart.

- Mondtam – suttogta, majd kitépve a kezemből a mobilját, kirohant a lakásból.

- Yugyeom, állj meg! – ordítottam utána. – Kérlek, legalább lassíts! – Már az épület előtt állt, mire visszahúztam.

- Kérlek, hadd rohanjak el a maradék méltóságommal!

- Nem, nem hagyom, hogy elmenj! – ragadtam két kezem közé az arcát, amit magam felé fordítottam. – Nem hagyom, én kis ellenpólusom – nevettem fel.

- Mondtam, hogy az utolsó lennék, akire tippelsz a bandából. Hát nem igazam lett? – teltek meg könnyel a szemei.

- De igazad volt, viszont azt kívánom, bárcsak ne lett volna – vallottam be.

- Tudom, hogy csak egy taknyosnak tartasz, aki mindig szívja a véred, de én így mutattam ki azt, hogy számomra többet jelentesz, mint a többiek. Igen, most mondhatnád, hogy az ovisok csinálják ezt, de miattad úgy érzem magam, mint egy elveszett óvodás, aki csak barangol az erdőben.

- Hát, akkor most már együtt barangolunk – mondtam kedvesen, hogy megnyugtassam.

- Nem akarom, hogy csak azért légy velem, mert nincs más, és mert mint testvéredet szeretsz.

- Őszintén, amíg elő nem vettem a telefonodat, el sem tudtam volna képzelni, hogy te vagy az, de igazán csak most nyert értelmet minden. Hát persze, hogy mindig is te voltál: te, az egyedüli személy, aki miatt képes voltam én is visszamenni ovis szintre, és kergetőzni, meg civakodni. Mert melletted úgy érzem, mintha megállna az idő, és nem kellene érett idolokként viselkednünk, hanem két kisgyerek lehetünk, akik szimplán élvezik egymás társaságát, és imádják a másikat cukkolni. Mert én tényleg imádlak téged cukkolni, sőt imádlak téged, úgy ahogy vagy, én nagyra nőtt, gyönyörű és tehetséges óvodásom.

- De… - Viszont mielőtt bármilyen ellenérvet hozott volna fel, ajkamat az övére tapasztva mély csókban forrtam össze vele. Aznap úgy keltem fel, hogy elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy én és Yugyeom; márpedig ez volt a valóság, nem én és Mark vagy én és Jackson. Ezen a napon igenis megtanultam, hogy olykor pont ott találunk rá a boldogságra, ahol nem is keresnénk, mert olyan nyilvánvaló, hogy attól az illetőtől nagy szeretetet és gondoskodást kapunk, hogy eszünkbe se jut a miérteken gondolkodni. És én most tényleg nem gondolkodtam ezeken, se azon, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet, csak három szó járt a fejemben: én és Yugyeom…

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)