Tört Angol - MarkJin fanfiction - 25. (Utolsó) fejezet

Huszonötödik fejezet – A kirakós utolsó darabja

Mark:

- Jackson, beszélhetnénk egy percet? – mentem oda hozzá félve, mikor Jinyoung épp a családjánál volt, és a többiek is mind éppen kiélvezték a szabadnapjukat.

- Hát persze, Mark – mondta, majd bejött utánam a párommal közös szobánkba. – Mit szeretnél? Csak nincs valami baj? Mert eléggé rosszul festesz, sőt ilyen sápadtnak nem láttalak mióta ideköltöztél, akkor pedig, ha jól tudom, még rókáztál is. Ugye, nem vagy beteg? – aggódott, amitől még nehezebbé tette ezt az egészet.

- Nem, nem vagyok beteg, viszont tényleg nem kellemes a téma, amit meg szeretnék veled vitatni.

- Na jó, most már, hogy rám hoztad a frászt, kiböknéd, mi a baj? – tette keresztbe a kezét. – Csak nem kaptál valami rossz hírt?

- Nem.

Egek, ez nem akart könnyen indulni, mindezt pedig csak tetézte, hogy nagyon kedveltem Jacksont, és tudtam, ha Jinyong nem lett volna a képben, mi remek barátok lettünk volna. De igenis itt volt Jinyoung, és éreztem, hogy mindkettőnknek sokat jelentett, nagyon is sokat, és ezt a beszélgetést jobb volt előbb, mint utóbb megejteni. Viszont Jackievel nehéz volt komolyabb dolgokat megbeszélnem. Például imádtam vele együtt dolgozni azon a dalon, amit csak ketten csináltunk, és fel is került az albumjukra, de akrobatikai elemeket is szerettem neki tanítani; viszont amint komolyabb volt a téma, mindig Jinyoungé volt a terep, ha Jacksonról volt szó. Ez egy remek felosztás volt, de tudnom kellett, hogy ő megelégedett-e ezzel egy életre, vagy sem.

- Mark, ha nem nyögöd ki gyorsan, mi a gáz, hívom a pasidat, hogy szedje ki belőled.

- Csak azt ne! – ijedtem meg.

- Ó, hát Jinyounggal kapcsolatos, amit mondani szeretnél. Valamit elszúrt az este? Csak színlelted az orgazmust?

- Micsoda? Te meg honnan tudsz arról, hogy mit csináltunk este? – egyszerre voltam felháborodott és megsértett, amiért úgy tűnt, Jinyoung még ezt is kiteregette neki.

- Azt nem tudom, pontosan mit csináltatok, de utasítást kaptam, hogy ne merjek a szobátok közelébe menni; meg amúgy is, nagyon szeretné, ha szintet lépne a kapcsolatotok, de hajlandó várni és felkészíteni. Piszkosul szeret téged, Mark. Hidd el, sokat adnék én azért, ha valaki fele ennyire szeretne. – A szeméből sütő vágyakozás még jobban ösztönzött, hogy a lényegre térjek.

- Szereted őt?

- Jinyoungot? Hát persze, el sem hinnéd, mennyire – mosolygott.

- De elhiszem, ez a baj. Mármint számomra baj – szontyolodtam el.

- Ennyire nem kedvelsz? – Már megint félreértett.

- Hogyne kedvelnélek, csak Jinyoungból egy van, mint azt te is tudod, mi pedig ketten vagyunk – próbáltam a jó irányba terelni.

- Aha, tipikus, amikor a legjobb barátod pasija féltékeny rád, és ki akarja sajátítani magának a párját. De erre csak annyit mondok, hogy én voltam az életében előbb, Mark, és nálam jobban senki sem szerette volna, hogy összegyertek, úgyhogy sajnálom, ha sok vagyok neked, de amíg Jinyoung nem mondja, hogy fogjam vissza magam, addig nem fogom, és kész. Bocsi, de mikor összejöttél vele, akkor engem is a nyakadba kaptál közvetve. – Már ki is akart viharzani megsértődve a szobánkból, de visszahúztam.

- Jackson, tisztázzunk valamit: Mit érzel Jinyoung iránt? Mennyire és hogyan szereted? – kérdeztem rá kerek-perec.

- Szörnyen szeretem, de hogy hogyan, azt magam sem tudom. A mi kapcsolatunk sokkal mélyebb, mint azt elsőre hinnék az emberek. Senkinek sem tudok úgy megnyílni, mint neki, senkivel sem beszélek szívesebben, legyen bármi is a téma. Ő a mentsváram, a jobbik felem, aki mindig a helyes irányba terel. Lehet a debütálásig sem jutottam volna el, ha nincs Jinyoung. Megragadhatatlan, amit iránta érzek, de pont, ezért olyan különleges. Imádom, és kész. – Miközben beszélt, a hangja és a szeme is teljesen megváltozott. Minden szava igaz volt, ebben nem kételkedtem. De az is jogos volt tőle, hogy ő volt előbb az életében, és ki voltam én, hogy egy ilyen kapcsolat útjába álljak. Talán ki kellett hátrálnom, vagy legalább is gondolkodási időt és teret adnom a páromnak, hogy eldöntse, merre is húzza inkább a szíve.

- Értem. És szerinted ő is ennyire szeret téged?

- Az kizárt! – vágta rá egy fejrázás kíséretében. – Tudod, szerintem mindegy, milyen kapcsolatról van szó, az egyik fél mindig jobban szereti a másikat, nagyobb a kötődése. Nálunk mindenképp én vagyok ez a fél, főleg, amióta te is az életében vagy. Amit persze nem bánok, nehogy ettől félj! – tette hozzá, de most hazudott, vagy legalábbis féligazságot mondott. Jinyoung miatt biztos örült nekünk, de azért féltékeny is volt, ahogy én meg rá. Aj, egek, miért csak egy volt Park Jinyoungból?!

- Rendben, akkor nem félek. Szóval nem tudod azt mondani, hogy nem vagy belé szerelmes? – muszáj volt így is megkérdeznem.

- Nem mondanám, hogy ez szerelem, de hogy nem gyengébb érzelem nála, az biztos. De komolyan, Mark, nem tudom behatárolni, hogy mi is, amit iránta érzek, de szörnyen erős érzés, az biztos.

- Értem – mondtam már ki tudja, hanyadjára ezt a szót.

- Viszont én azt nem értem, hogy miért is hívtál eredetileg ide? – nézett rám összezavarodva.

- Már mindent elmondtál, amire szükségem volt, úgyhogy nem is tartalak fel tovább – ültem le az ágyamra.

- Nem értelek, de okés – rántott egyet a vállán, majd magamra hagyott a zakatoló szívemmel és a cikázó gondolataimmal.

Jinyoung:

- Hát te meg hol voltál eddig? – kérdezte Jackson zaklatottan. – És mi a fenéért nem vitted magaddal azt a kicseszett telefonodat? Akkor persze elérhető vagy, ha munkáról van szó, de amikor a te magánéleted hever romokban, akkor nem.

- Bocsánat, csak a család nem akart egykönnyen elengedni. De hát neked megvan anya telefonszáma, miért nem hívtad fel őt, ha valami nagy baj volt? – néztem rá kérdően, és közben már azon járt az agyam, mi is lehet a probléma.

- A fenébe, hogy ez nem jutott eszembe! Bár őszintén, Markot úgy hiszem, ez sem állította volna meg. Nincs az az ember, aki lerángatta volna a gépről. Nagyon kikészült, és szerintem én is lúdas vagyok benne – hadarta idegesen.

- Na, várj! Hogy mit csinált Mark? Gépre szállt? De hát mikor, és miért? Kicsit több, mint fél napra megyek el, és ez lesz a vége – ültem le a kanapénkra, mert féltem, hogy eldőlök ,annyira szédültem.

- Egy órája ment el. Azt hadarta, hogy JYP egy hete rágja a fülét, hogy vegyen ki szabadságot, mert ne akkor menjen el Amerikába, amikor épp szükség lenne rá; és ő hirtelen úgy döntött, hogy most megy el. Kérdeztem, hogy szólt-e neked. Azt hazudta, igen, de tudtam jól, hogy nem. És előtte be is hívott a szobátokba elbeszélgetni arról, hogy mit érzek irántad, és mennyire vagy nekem fontos. Azt hiszem, nem olyan választ adtam, ami neki tetszett. – Ezek után szomorúan megpróbálta felidézni nekem, hogy miket mondott neki, amiben nem volt semmi baj, csak inkább az, hogy ebbe Mark nagyon sok mindent beleképzelhetett, ami igazából nem volt ott. Marknak nem volt ilyen barátja; talán a testvérével való kapcsolata állt ehhez a legközelebb, ezért is hittem, hogy megérti, de úgy látszott, tévedtem.

- Semmi baj, Jackie, nem te tehetsz róla. Nekem kellett volna már rég tisztáznom ezt a helyzetet vele.

- Nem hiszem el, hogy nem láttad, mennyire féltékeny – lépett ki BamBam a szobájukból.

- Tessék? – néztem rá kérdően.

- Ugyanazt csinálta, mint anno, mikor Jaebumra volt féltékeny. Sejtettem, hogy most is menekülés lesz a vége, de azt hittem, hogy ő és te is megtanultátok a leckéteket elsőre – közben öntött ki magának kávét, mint aki jól végezte dolgát.

- Te aztán jó megfigyelő vagy – jegyeztem meg, hisz a Jaebumos féltékenységi dolgot csak nekem mondta el Mark, a többiek nem tudtak róla, viszont BamBam átlátott rajta. – De miért nem szóltál nekem?

- Nem akartam belekontárkodni a dolgotokba. És annak is fennállt a lehetősége, hogy már csak én lettem paranoiás, és nem akartam egy bimbózó kapcsolat megrontója lenni. Meg amúgy is, féltem, hogy Mark maga sem vette észre, hogy féltékeny, hisz tudjuk, hogy képes önmaga előtt is elrejteni az érzéseit – grimaszolt, amin máskor jót kacagtam volna, de most igenis mérges voltam rá, viszont közel sem annyira, mint magamra, aki hagytam, hogy megint addig fajuljon a helyzet, hogy hazameneküljön a párom.

- Elvileg hagyott neked egy levelet. Ennyi vigaszod lehet – tette hozzá Jackie, én pedig már rohantam is a szobánkba, ahol az ágyamon ott volt egy papírdarab nekem címezve.

Drága Jinyoung!

Sajnálom, hogy így kell szembesülnöd a bizonytalanságommal, de úgy éreztem,  az lesz a legjobb, ha most eljövök és hagyom, hogy egy kicsit tisztába tedd az érzéseidet, és nem mellesleg, hogy Jackson is. Remek, ami közöttetek van, egy olyan különleges kapcsolat, amit én sohasem fogok megérteni, ráadásul régebb óta is tart, minthogy mi megismerkedtünk volna. Hiszek Jacksonnak, hogy szurkolt nekünk anno, és hogy most is örül, hogy egy pár vagyunk, viszont nem tudom nem észrevenni, mennyire odáig van érted. Megeshet, hogy maga előtt sem vallja be, de szerintem szerelmes beléd, viszont arról fogalmam sincs, te mit érzel. Nem akartam, hogy miután hazajössz és én kérdőre vonlak, rögtön rávágd, hogy teljesen más a kapcsolatotok, te az én párom vagy. Lehet, hogy más, de nem gyengébb, Jinyoung, és talán csak becsapjátok mindketten magatokat, hogy ennyi elég nektek. Ha egy pár lennétek, ti köztetek már rég nem lenne tabu a testiség, sokkal működőképesebbek lennétek szerintem. Én nem akarok egy ilyen remek kapcsolat útjába állni.

Kérlek, Jinyoung, gondolkodj el ezen! Egy teljes hétre jöttem haza, úgyhogy lesz időd rá. És ne hívj fel egyszer sem, amíg itt vagyok! Azt akarom, hogy Jackievel tölts minél több időt, mert csak így jöhetsz rá az érzéseidre.

Szeretlek, nem is tudod, mennyire, ezért is teszem most ezt.

Mark

- Ó, hogy a… - Nem akartam káromkodni, de attól még legszívesebben eltéptem volna ezt a fránya levelet. Még hogy nem ő számomra az igazi! Hogy gondolhatott ilyet? A szentségit, Mark! Akármennyi időt szívesen eltöltöttem Jacksonnal, hisz imádtam, de akkor sem úgy, ahogy azt Mark hitte, és Jackson sem volt belém szerelmes.

Majd ekkor mint egy villámcsapás, megjelent egy szó a fejemben „Mayday”, majd egy dallam, végül hozzá a szöveg is, amit le kellett azonnal írnom, mielőtt elfelejtettem volna. Ráadásul az első mondatot angolul hallottam, Mark hangján:

Azt akarom, hogy keress és ments meg!

Az álmaim és minden dolog, amiket végtelenül akartam,

Régi barátokká válnak

Egyáltalán nem tudok már hinni

Utánad kiáltottam,

De amit cserébe kaptam, annyi volt, hogy: „Csak menj!”

Ez a mondat, ez az egy mondat

Miatt ökölbe szorítottam a kezem,

S úgy néztem ki, mint egy idióta

"Sajnálom!" - csak megszokásból mondtad

Azt akarom, hogy keress meg

S ezt már nem tudtam megérteni…

Ments meg!

Nem látom, mi van előttem…

Nem engedlek el, nem tehetem meg!

Veszélyben vagyok, ezért azt kiáltom, hogy „Segíts!”

Kérlek, légy a kirakós utolsó hiányzó darabkája![1]

Mark:

- Figyelj, tesó, akármennyire is ragaszkodtam ahhoz, hogy haza gyere, ez így nagyon nem jó. Nem éppen azért vágytam rá, hogy itthon légy, hogy a fancsali arcodat bámuljam folyton, és hogy Jinyounggal aggódó telefonbeszélgetéseket folytassak minden áldott nap, mert te megtiltottad neki, hogy beszéljen veled – kezdte az öcsém négy nappal azután, hogy hazajöttem.

- Sajnálom, de miért nem mondod meg neki, hogy ne zaklasson téged? Hisz ez nem a te dolgod – rántottam egyet a vállamon.

- Hát persze, francot sem érdekel a testvérem bánatos képe – mondta szarkasztikusan. – Emlékszel, Mark, mit mondtál nekem, amikor eltévedtem és felhívtalak?

- Nem tudom így hirtelen, mire gondolsz – vallottam be.

- „Csak azt lehet megmenteni, aki hagyja, hogy megmentsék. Ezt jól jegyezd meg, Joey!” – idézet engem. – Én pedig jól megjegyeztem, csakhogy éppen te felejtetted el.

- Én Jinyoungot akarom megmenteni attól, hogy a rossz személyt válassza – vallottam be szomorúan. – Bármilyen nehéz is.

- Minden nap elmondja nekem kétszer, hogy te vagy neki az igazi, és hogy sokkal inkább olyan a kapcsolata Jacksonnal, mint neked velem. Nem hazudik, érzem a hangjából. Ha most nem tért észhez, hogy mégis Jackson kell neki, akkor hidd már el te is, hogy te vagy az, akivel lennie kell!

- Igyekszem – kezdtem beadni a derekamat. – De attól még tartom a szavam, addig nem beszélek vele, amíg haza nem megyek.

- És mi van, ha ő jön ide?

- Tessék? – lettem kíváncsi.

- Annyit mondok, ne lepődj meg, ha esetleg holnap egy hősszerelmes koreai fiú betoppan ide – kacsintott, de ennél többet aznap már nem tudtam kiszedni belőle.

Másnap délelőtt nagytakarítást csináltam a szobámban, én letusoltam ebéd után, hajat és fogat is mostam, valamint megborotválkoztam, majd azt a ruha összeállításomat vettem fel, amit állítása szerint a legjobban szeretett rajtam Jinyoung. Mindezt azért, hogy a lehető legszebbnek lásson. Mit tehettem volna mást, hisz piszkosul meg akartam tartani őt, és az, hogy eljött hozzám, csak azt jelenthette, hogy engem választott.

Két órakor meg is szólalt a csengőnk, hiszen most nem kellett senki, hogy elé menjen, már könnyen idetalált. Én pedig rohantam, hogy én legyek az, aki ajtót nyit neki. Nem tudtam, hirtelen mire számítsak, hogy vajon mérges vagy szomorú lesz azok után, amit tettem; de amikor kinyitottam az ajtót, és ő vidám, szeretetittas tekintetével jutalmazott, nem érdekelt senki és semmi, a nyakába vetettem magam.

- Hiányoztál – súgtam a fülébe.

- Hát még te nekem. Bemehetek? – mutatott befelé.

- Persze. Kérsz valamit? – kérdeztem, mikor már benn volt.

- Nem, csak annyit, hogy kettesben legyünk.

- Értem, akkor gyere a szobámba! – intettem a lépcső felé. A családom amúgy is bújócskát játszott, mert féltek, hogy nagy veszekedés lesz a dologból.

- Először is, hadd kezdjem azzal, hogy nem vagy normális, hogy eljöttél; másodszor pedig, megértelek. Viszont nem bírtam ki azt az egy hetet nélküled, de betartottam, amit kértél, hogy nem hívlak fel, amíg itt vagy. Meg amúgy is, amit tenni és mondani szeretnék, azt nem tanácsos telefonban.

- Ó, egek! – kaptam a szívemhez, mert azonnal a legrosszabbra gondoltam, hogy talán mégiscsak szakítani akart velem, és a tisztesség megkövetelte tőle, hogy idejöjjön, hogy mire hazamegyek, ne lepődjek meg azon, hogy már Jackson a párja.

- Kérlek, csak hallgass meg! – ült le az ágyamra, majd maga mellé mutatott, így én odahuppantam, de közben a pulzusom az egekben volt.

- Hallgatlak, bármit is akarj nekem mondani. Mert szeretném, ha tudnád, Jinyoung, hogy akármi is legyen az, én elfogadom, nem tudsz olyat mondani, ami miatt mérges lennék rád. Belemegyek, bármit is akarj – már az elején tisztáztam ezt.

- Azért szerintem érdemes lesz végig hallgatnod és megfontolnod mindezt, hisz csak fiatalok vagyunk.

- Igen, fiatalok... – ismételtem, de nem érdekelt, mennyire fiatal is voltam, és mennyi új lehetőség állt előttem, én csakis őt akartam, viszont, ha ez nem volt viszonzott, akkor elfogadtam, mint azt vele is tudattam.

- Tudom, hogy a viselkedésem Jacksonnal összezavart, és talán néha túlzásba is estünk. De tényleg, soha nem volt még ennyire szüksége rám. Viszont megbeszéltük, hogy ezután kicsit visszább fogja magát, és igyekszik inkább BamBammel és Yugyeommal megosztani a problémáit és félelmeit, főleg, hogy velük van egy csapatban – mondta, én pedig azonnal reményeket kezdtem el táplálni.

- Ez jól hangzik.

- Valamit nagyon elszúrhattam, Mark, ha úgy érezted, hogy számomra nem te vagy az igazi. Hát néztem én valaha úgy Jacksonra, mint rád? Érintettem én őt meg úgy? Igen, tény és való, hogy olykor frusztráló, hogy nem tudunk szintet lépni testiség terén, viszont, ha kell, fel is robbanthatnak a hormonjaim, de nem mondok le rólad ilyen könnyen. Azt is elfogadom, ha csak egy év után leszünk úgy együtt. Nekem te kellesz, Mark: a tested és a lelked is egyaránt. Mert hidd el, egy apró érintésed többet jelent számomra, mintha mással már rég folytatnék nemi életet. Meg amúgy is, néha szabályosan bűntudatom van, amiért meg szeretném rontani az én angyalomat – hadarta mindezt egy levegővel, míg én pont, hogy elfelejtettem lélegezni, és erre akkor eszméltem fel, amikor egy mély levegővétellel adtam tudtára, mennyire szíven találtak a szavai.

 - Én nem vagyok angyal, amit az is bizonyít, hogy túlságosan is élveztem a kis akciódat, mielőtt eljöttem, és akár minden este eljátszanám újra és újra, de úgy, hogy most már én is adok neked valamit. Lehetne, hogy szépen lassan haladunk: először csak levetkőzünk a másik előtt, és mondjuk együtt tusolunk; más módszerekkel elégítjük ki egymást, mielőtt ténylegesen lefeküdnénk? – ajánlottam fel neki, miközben elpirultam ezek gondolatától.

- Tökéletes, Mark. Csak az a lényeg, hogy ne érezd rosszul magad, és ne szaladjunk valami olyasmibe bele, amire te még nem vagy felkészülve. És itt érkeztünk el oda, amiért elsősorban jöttem, a kibékülésünk mellett – most ő sóhajtott egy mélyet. – De itt is hangsúlyozom, hogy ráérünk, nem muszáj máris válaszolnod.

- Mire készülsz, Jinyoung? – szabályosan izgulni kezdtem, mert valami volt a levegőben, ami előtte még soha.

- Énekelni szeretnék egy olyan dalt, amit te ihlettél, miután hazajöttél. Jó kis koreai nyelvlecke lesz, de hiszem, hogy már fejlődtél annyit, hogy ez ne okozzon gondot neked.

- Írtál egy dalt nekem? – hatódtam meg.

- Igen. A címe: Mayday. – Majd az angyali hangjával elkezdett akapellában énekelni.

Minél tovább haladt a dalban, annál inkább a zokogás kerülgetett, hogy mindezt én ihlettem. De nem is sejtettem, hogy még a java hátra volt: amikor befejezve a Maydayt, letérdelt elém, én pedig minden porcikámban remegni kezdtem; hisz nem volt elég, hogy utánam jött, és egy gyönyörű dallal bizonyította, hogy én kellek neki, de egy életre szeretett volna a párjának tudni.

- Mark Tuan, mondd, leszel a kirakósom utolsó, hiányzó darabja? – kérdezte, miközben az ő szemei is könnyektől ragyogtak. – Fogalmam sem volt, hogy mi hiányzik az életemből mielőtt te bele nem toppantál. Mikor megtudtam, hogy lesz egy új tagunk a csapatban, azonnal furcsa érzéseim lettek veled kapcsolatosan, mintha már zsigerből tudtam volna, hogy te más leszel. Viszont próbáltam negatívként feltüntetni magamban ezt a furcsa érzést; ami persze csak vakítás volt magam előtt. De idővel beláttam, hogy Jackson és Jaebum nem tévedtek, szerelmes vagyok beléd, így már csak azt kellett kiderítenem, vajon viszonzott szerelemről van-e szó. A világ legboldogabb férfijává tettél, amikor a kórházban megcsókoltál, és még boldogabbá tehetsz, ha a férjem leszel. Nem Jaebum, és nem is Jackson számomra az igazi, se senki más. Te vagy életem szerelme, és csak reménykedni tudok benne, hogy én a tiéd.

- Egek! – kaptam a kezem az arcom elé, ami vörös volt és könnytől áztatott, de az övé is egyre nedvesebb lett a legördülő könnycseppektől. – Ennyire szeretsz, Jinyoung, hogy máris egy életre szóló esküt köss velem?

- Hát persze! De nem muszáj azonnal összeházasodnunk, ráér évek múlva is, viszont már most szeretném, ha elköteleznénk egymást a másik mellett. Úgyhogy válaszolj, kérlek: Mark Tuan, leszel a férjem?

- A világ legnagyobb és legboldogabb igenjét kapod tőlem, Park Jinyoung. Hát persze, hogy hozzád megyek, és hát persze, hogy számomra is te vagy a nagy ő.

Ahogy az ujjamra húzta az eljegyzési gyűrűt, mintha a szíve egy darabját helyezte volna a kezemre, amire én szörnyen vigyázni szerettem volna, amennyire ő próbált meg mindig is vigyázni rám.

Az epilógust ITT találjátok.

---

[1] A fordítás forrása: https://www.youtube.com/watch?v=PCMXzn1vwQ4

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)