2012. július 19., csütörtök

Verseny


Sziasztok, ugyanazon a blogon, mint múltkor (http://kritikanektek.blogspot.hu/) jelentkeztem megint egy blogversenyre, ahol harmadik lettem, valamint egy másikon is ahol megosztva negyedik (http://alsynia.blogspot.hu/). Mondanom sem kell, hogy milyen elégedett vagyok és ennek tetejébe, az utóbbi blog tulajdonosaitól kaptam egy díjat a támogatásomért, amit nagyon szépen köszönök és ilyen tehetséges, rendes embereknek, mint ti bármikor.
Itt van az a kép, amit kaptam tőlük. Mind a három képviseli az egyik történetemet. (Szerintem nem nehéz kitalálni, hogy melyik, melyiket.)


És, ha már ennyi blogversenyen veszek részt nekem is megjött a kedvem, hogy csináljak egyet, mivel én is nagyon szeretném értékelni más munkáit, és ezzel szerintem képet kaphatok arról is, hogy én hol tartok.
Részletek:
1; Pontozás:
Fejléc: 10 pont.
Blog designe: 5 pont.
Ha írsz történetet az szintén:10 pont. (Ha többet is, akkor mindegyikért ennyi.)
Számít még az, hogy milyen gyakran kerül fel a friss. Ha hetente az: 15 pont, ha kéthetente az: 10 pont, a rendszertelen felrakás (az esetben, ha ennél többet kell várni a frissre): 5-0 pont.
A rendszeres olvasók is egy-egy pontot érnek.
Vasárnapig jelentkezhetek és hétfőn már kint is lesz az eredmény.
Az első három helyezetett hírdetni fogom 1 hónapig a blog jobb oldalán képpel.
Mind a hárman kapnak egy-egy oklevelet.
Az első helyezettnek a rendszeres olvasója leszek.
Sok szerencsét és komiban jelentkezzetek. Nem kell más csak a blogotok címe és a nevetek.

Puszi Mese.

25 megjegyzés:

Alsynia írta...

Szia!

Örülünk, hogy tetszik, és köszönjük a szép szavakat:)

Szeretnénk jelentkezni a versenyre:)
Név: Faye és Alsynia
Blog: http://alsynia.blogspot.hu/

Mese írta...

Csak ősszinte voltam, és jelentkezés elfogadva.
Puszi Mese.

Jamie. írta...

Szia. Szeretnék jelentkezni. :)
Név: Jessica
URL: http://www.igyvan.blogspot.com

Mese írta...

Már pontozlak is téged:)

Engi írta...

Szija!
Én is szeretnék jelentkezni.
Név: Engi
Blog: http://engicrazydreamworld.blogspot.hu/

Mese írta...

Okés, akkor megyek hozzád is pontozni:)

H. Cs írta...

Szia!
Jelentkezni szeretnék! :D
Név: Janey Rose
Blog: http://janeyrosestory.blogspot.com

Móni blogja írta...

Szia!
Jelentkeznék. :)
Név: monikawaheed
Blog: http://fagyossziv.blogspot.hu/

Lenora írta...

Szia,
szeretnék jelentkezni a versenyre.
Név: Lenora
Blog: http://likeascream.blogspot.hu/

Stella L. Brandy írta...

Hello!
Én is jelentkeznék :)
Név: Libricica
Blog: http://stellabrandy.blogspot.com/

Csak egy író. írta...

Hello.jelentkeznék

Név: twilightfan
Oldalam:kritikanektek.blogspot.com

Happines for a life :) írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Anna Love ♥ írta...

Szia! Én is jelentkeznék! :)
Nevem: Anna Love ♥
Blogom: madcapgirllove.blogspot.com

Mese írta...

Örülök, hogy ennyien jelentkeztettek:)
Végig pontoztam mindenkit.
Remélem lesztek még sokan, mert nagyon jó ezt csinálni, és látni, hogy mennyi jó blog van:)

Kleió írta...

Szia Mese!
Én is szeretnék jelentkezni :)
Név: Cassy Crockett
Blog: http://segreto-di-sangue.blogspot.hu/
Puszi

Secret V. írta...

Szia Mese!
Én is szeretnék jelentkezni:)
Név:Anett
Blog:http://choiceismine-anett.blogspot.hu/

Emma írta...

Szia.

Szeretnék én is jelentkezni.
Név: Phineas
Blog:http://robsteenn.blogspot.hu/

Puszi

Mese írta...

Örülök nektek:)
Végig pontoztam mindenkit:)

Freeb írta...

Szia!

Köszi, hogy szóltál a versenyről. Mivel kíváncsi egyén vagyok, hát... jelentkezem rá. ;)

Né: Freeb
Blog: http://freebfanfictions.blogspot.hu/
Pusza

Mese írta...

Örülök, hogy te is jelentkeztél:)

J. Callie írta...

Szia!

Ha még lehet akkor én is jelentkeznék.

név: judit

blog: http://judittortenet.blogspot.hu/

Mese írta...

Igen még lehet:)

Faythe írta...

Szia!
Én is jelentkeznék, ha még belefér.

Név: Lilly
Blog: http://again-again00.blogspot.hu/

Happines for a life :) írta...

Szia jelentkeznék.

Név: verseny
Oldal: versenyekblogja2.blogspot.com

Mese írta...

Igen, ma még lehet:)

Megjegyzés küldése