Körforgás Write Tag - Január

 

Kedves Olvasóim!

Egy kihívás miatt írok most Nektek, amit Abeth-től kaptam még januárban, de csak most jutottam odáig, hogy érdemben megcsináljam (amit nagyon szégyellek). Még a 2010-es évek első felében nagyon sok hasonló kihívást és díjat kaptam, de aztán ez szépen kikopott a blogger világból (vagy csak én nem nagyon láttam már szinte senkinél őket, akiknek fel-felnézek a bloggjára), így nagyon örülök ennek az új kezdeményezésnek Emiliától.

 

Szabályok

·         Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.

·         Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!

·         A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!

·         Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!

·    A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.

·        Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.

·        A bannert vinni szabad, de nem kötelező.

·        Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)

·         Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)

·     Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;) 

 

Január - Új kezdet

1. Mik az írós terveid erre az évre?
2. Van-e olyasmi, ami közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik az íráshoz, és idén szeretnéd letenni, a múltban hagyni?
3. Hogyan, mikor állsz neki egy új történetnek? Milyen elkezdeni?
4. Milyenek a téli írós szokásaid? Más, mint amikor jó idő van? 
5.  Hogy állsz a sztorijaidban a téllel? 
6. +1 Válassz egy általad alkotott karaktert! Milyen lenne a szilveszter estéje? Egyedül lenne, társaságban, inna vagy társasozna? Ha szeretnéd, írj egy jelenetet hozzá, ha nem, csak meséld el!

+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)

Válaszaim:

1; Mik az írós terveid erre az évre?
Annyira örülnék, ha legalább pár új one shotot/novellát tudnék írni. Azt nem garantálom, hogy egy hosszú történetbe belekezdek, de hiányzik a kreatív írás. Imádom a disszertációmat írni, és egy-egy fejezetéből tanulmányt, előadásszöveget csinálni, és az alapképzéseseknek tartott egyetemi óráimhoz készíteni magamnak jegyzetet, de hiányolom azt az érzés, ami magával ragad, amikor elkap az ihlet, és egy teljes fejezetet megírok egy ültömben egy adott történetemhez, vagy egy egész novellát.

 2; Van-e olyasmi, ami közvetve vagy közvetlenül kapcsolódik az íráshoz, és idén szeretnéd letenni, a múltban hagyni?
Azt, hogy szinte csak fanficeket írtam a legtermékenyebb írói éveimben. Jó lenne visszatérni a regények vizére, vagy akár egy-egy fanficemet átírni regénnyé.

 3; Hogyan, mikor állsz neki egy új történetnek? Milyen elkezdeni?
Amikor már szinte ég a kezem, és nem is tudok másra gondolni, csak az adott történetre, amit éppen kitaláltam. Látom magam előtt a jeleneteket, hallom a fejemben, mit mondanak a karaktereim. Van, hogy random helyeken elkezdem a telefonomba pötyögni, vagy egy füzetbe lejegyezni ezeket, hogy ne vesszenek el. Nálam általában mindig a történeteim elejének a megírása ment a leggördülékenyebben – egyik fejezet után írtam a másikat. Nem is nagyon volt kivétel. Mindig előre féltem viszont, hogy mikor jön el az a pont, amikor megapad az ihletem. Sok történetemnek azért is csökkent le az olvasói bázisa, mivel nagy kihagyásaim voltak egy-egy fejezet közzététele között. Ezért is álltam rá egy időben arra, hogy már csak azután kezdtem el publikálni az írásaimat, hogy azok kész voltak.

 4; Milyenek a téli írós szokásaid? Más, mint amikor jó idő van?
Régebben azt vettem észre magamon, hogy nyáron és ősszel nem voltam olyan kreatív, inkább a már meglévő írásaimat csiszolgattam szívesen, míg télen és tavasszal kapott el jobban az ihlet. Ezt leszámítva nem tudnék nagyon kiemelni semmit, ami más lett volna az írói szokásaimnál az adott évszakokban.

 5; Hogy állsz a sztorijaidban a téllel?
Valamiért inkább a többi évszakot preferálom, úgy képzelem el a jeleneteket. Néha viszont a karácsony megihlet egy-egy one shot vagy bónusz fejezet erejéig.

 +1 Válassz egy általad alkotott karaktert, milyen lenne a szilveszter estéje? Egyedül lenne, társaságban, inna vagy társasozna? Ha szeretnéd, írj egy jelenetet hozzá, ha nem, csak meséld el!
Markot választom az Enyém vagy című fanficemből. Mark skizofrén, és nagyon intenzíven tud reagálni egyes dolgokra, így biztos, hogy olyan helyre utaznának a párjával és az örökbefogadott gyermekeikkel, ahol tilos tűzijátékozni. Mondjuk a hegyekbe mennének, ahol nap közben sétálgatnának a természetben, majd forró csokiznának (semmi alkoholt nem innának Mark miatt), társasjáték délutánt tartanának és este annak a kedvenc filmjét néznék meg, aki a legtöbb játékban nyert. Vacsora után viszonylag korán lefektetnék a gyerekeket, majd romantikusan, jól felöltözve, a teraszról néznék a csillagokat, amik a hegyekben a szabad ég alatt sokkal jobban látszanának, mint a városban, majd egy csókkal zárnák az óévet. (Annyira magával ragadott most ez a kis jelenet, miközben elképzeltem, hogy ki tudja, lehet, tényleg megírom egyszer.)

Én VIPA-t szeretném kihívni, akit remélem, nem zavar a csúszásom, és hogy így téli kérdéseket is kap az általam is megválaszoltak között. Melléjük pedig az én plusz egy kérdésem az lenne (még ha nem is feltétlenül kapcsolódik az „Új kezdet” témához), hogy:

+ Melyik az a karaktered, akinél a leginkább azt kívánod, bárcsak a valóságban is létezne, és miért?

Köszönöm még egyszer a kihívást Abeth, a csúszásért pedig ezúton is elnézést kérek. Remélem, legalább a válaszaim kielégítőek voltak. Én pedig a Te válaszaidat várom, VIPA. 😊

 

 

Visszatekintés: 12 éves lett a blog!

  
    Kedves Olvasóim!

   Nagyon szégyellem, hogy már 6 éve nem írtam szülinapi posztot, pedig a magam csendességében minden december 31-én boldogan gondolok arra, mennyire jó döntés volt a 2011-es év utolsó napján elindítani a Vámpírtáncot. Bár helyzetjelentéseket olykor-olykor írtam Nektek, mégis érdekes, hogy pont a két leginaktívabb évem után jutottam el ide, hogy visszatekintsék bővebben az elmúlt 12 évre…
    Nagyon hosszú utat jártam be mint blogger az évek során. Egy lelkes amatőrként kezdtem, akinek az írásai minőségéhez képest viszonylag sok olvasója volt, és közöttük akadtak olyan állandó visszatérők, akik még rendszeresen kommenteltek is, és közöttük is, akik örömmel fogadták, hogy én viszonozom ezt nekik. Ambivalens érzéseim vannak ezen időszakkal kapcsolatban. Pironkodva gondolok vissza arra, milyen kezdetleges regényekkel próbálkoztam kiadóknál, hátha valaki lát bennük fantáziát és publikálja őket. Ma már tudom, hogy valószínűleg jót nevettek magukban rajtuk, ha egyáltalán megnyitotta őket valaki. Mindazonáltal tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek kezdenie kell valahol. Én nem születtem zseninek, aki már tizenévesen remek alkotásokat osztott meg. Azzal sem ámítok senkit, hogy a legszorgalmasabb kezdők egyike voltam, hiszen tizenkét éven át (8 és 20 éves korom között) szerves része volt a tánc a mindennapjaimnak, az állandó próbák, fellépések és versenyek pedig elvonták a figyelmemet az írástechnikám fejlesztésétől. Ez akkor változott meg, amikor kihagytam egy évet a középiskola és az egyetem között, és több időt, energiát fektettem abba, hogy fejlődjek. Már nem éreztem se tehernek, se bántásnak azt, ha valaki felhívta a figyelmemet arra, mikben kéne javulnom, hanem végtelenül hálás voltam, és próbáltam a kritikák alapján fejlődni, és szerencsére sikerült is. Ám az igazi fejlődési folyamatom, és az, hogy rendszeresen írtam, csak akkor indult el, amikor elkezdtem k-pop fanficeket ontani magamból. Az első ilyen történetem ajándékba készült a legjobb barátnőmnek, de aztán elkezdtem különböző ilyen témájú facebook zárt csoportokban megosztani, majd több bandát megismerni, és egyre több hasonló írásba fogtam bele. Életem legnehezebb időszakaiban a történeteim voltak a mentsváraim, nélkülük nem tudom, hogyan bírtam volna ki azokat a veszteségeket, csalódásokat, nehézségeket, amiket átéltem. Néha úgy éreztem, csak akkor kapok levegőt, amikor írok, mikor kiadom magamból mindazt, ami bennem van, még ha nem is közvetlenül úgy, ahogy én átéltem őket, hanem átültetve a kitalált karaktereim életébe. Ahogy szépen fokozatosan eljutottam oda, hogy úgy éreztem, már mindent kiírtam magamból, ami bennem volt, egyre kevesebb történetem lett, de mindent befejeztem, amibe belekezdtem, még amikkel meg is gyűlt a bajom. Annyi és annyiféle írásom van itt, és mikor egyet-egyet újraolvasok, mintha visszarepülnék abba az időszakba, amikor megalkottam őket. Az életem különböző szakaszainak a lenyomatai ezek a történetek, ezért sem tudom letörölni vagy teljesen újraírni őket (még ha némelyik kivitelezésével nem vagyok kibékülve).
    A blogomat az inaktivitásom ellenére nem tervezem törölni, hiszen a fentebb leírtak miatt elmondhatatlanul fontos számomra, és szinte mindennap megnézem, hogy az elmúlt 24 órában milyen posztjaim lettek megnyitva. Szörnyen boldoggá tesz, hogy rendszeresen azt látom, hogy a régi történeteimnek még ma is vannak olvasói. Az ide feltöltött fanficjeim döntőtöbbségét a 2010-es években írtam, mégis a 2020-as években is rendre rájuk találnak újabb és újabb olvasók, és lehet, régiek is visszatérnek ismét elolvasni őket. Ezért is gondolom azt, hogy érdemes életben tartanom a blogomat, mert bár már nem igazán osztogatom meg sehol az itteni posztjaimat, mégis idetaláltok (visszataláltok) hozzájuk, és így hozzám is. Annak idején, mikor megírtam ezeket a történeteket, olykor szomorú voltam, mikor egy-egy írásomnak nem lett annyi olvasója, mint amennyiben reménykedtem, vagy nem kaptam (sok) kommentet hozzájuk. Az idő azonban engem igazolt, hogy érdemes volt megosztanom veletek őket. Igaz, a véleményeiteket még mindig rendre magatokban tartjátok, így nem sok kommentet kapok hozzájuk, de a megnyitások száma is nagyon sokat jelent nekem. Végtére is, az ember nem olvas végig egy 10, 20, vagy 30 fejezetnél is hosszabb történetet, ha nem tetszik neki (én legalább is nem tenném). Arra is büszke vagyok, hogy pár száz híján elérte az oldal a 250ezer megnyitást. Egykor a 100ezer is elérhetetlen álomnak tűnt, most pedig már két és félszer ennyinél tart ez a szám, úgyis, hogy egy ideje alig posztolok valamit ide… Idén azért egy árva fanficet megosztottam, még ha csak one shot is lett, és bár nem kaptam ahhoz sem kommentet, számomra fontos kis írás, hiszen személyes tapasztalataimat osztottam meg ebben is.
    Arról is szeretnék pár szót ejteni, hogy még ha nem is ide, de igencsak sokat írók: a hivatalos publikálásaim (szaktanulmány, recenzió stb.) szépen növekednek. Már hat megjelent és négy folyamatban lévő publikálásom van, és ebből kettő angol nyelvű. Úgyhogy szépen alakulgat a szakmai teljesítményem. Ráadásul, amikor megdicsér egy professzor, adjunktust, szerkesztő, vagy hallgatótárs, hogy milyen szépen, gördülékenyen, olvasmányosan fogalmazok, akkor bennem van az, hogy ez nagyon sokban köszönhető azoknak a történeteknek, melyeket itt osztottam meg. Általuk tanultam meg az írás csínját-bínját. Persze, teljesen más szakcikkeket írni, mint novellákat, regényeket, fanficeket, de akkor is, az utóbbiak nélkül az előbbiekben nem tudnék most úgy teljesíteni, ahogy. A fogalmazási készség egy fejleszthető dolog, és én a blogom által fejlesztettem a legtöbbet a sajátomon.
    Nem tudom azt ígérni, hogy mostanában írni fogok bármit is ide, de azt se jelenteném ki, hogy semmiképp sem fogok. Ha úgy hozza az ihlet, akkor lesznek új írásaim, ha nem, akkor is itt maradnak a régiek, amiket olykor-olykor újraolvasok és nagyobb módosítás nélkül csiszolgatok.
    Remélem, még sok-sok évig itt lesz a Vámpírtánc, és ezután is lesznek újabb olvasói, és hogy minél több régi követőm látogat vissza a történeteimhez.

    Köszönök Nektek mindent!

    Mese