Azt hiszem, szeretlek - Jinson fanfiction - 10. fejezet

 

 

  Igazán mégsem

 

     A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:
 
 

Drága Jinyoungom!

Ezt akarta begépelni Jackson, de rájött, hogy ha a hollóhajú traumatikus e-mailjére úgy válaszolt volna, hogy már a megszólításban a saját birtoklását fejezte volna ki az irányába, elvághatta volna magát, de a „drága” jelzőt nem volt hajlandó elhagyni. Mindazonáltal nem tudta, mit írjon. Eddig mindig szántotta a billentyűzetet, ha a tünde-szépségnek kezdett válaszlevélbe, ekkor viszont tanácstalan volt: már a szavak is cserben hagyták.
    Nagyon sajnálta, amiért sohasem olvasott előtte olyan regényt, amiben nemi erőszak áldozata volt az egyik szereplő, mert már az is segíthetett volna neki abban, hogyan lehetett egy ilyen vallomásra reagálni. Így viszont tanácstalan volt. Nem akarta elrontani azt a kapcsolatot, amit e-mailről e-mailre építettek eddig fel. Azt is tudta viszont, milyen sebezhető helyzetbe hozta magát Jinyoung, amiért leírta neki mindazt, ami két éve bemocskolta őt.
    Végül csak nekifogott, és bízott benne, hogy ahogy a levele megérkezik, és a szavai megjelennek a hollóhajú monitorján, azok nem illannak el egyből azután, hogy elolvassa őket a másik, hanem vele maradnak és némi komfortot nyújtanak számára, ha már Jackson nem volt képes saját fizikai valójában dédelgetni őt és biztonságot nyújtani számára.

 Drága Jinyoung!

 Mert számomra a vallomásod után még inkább drága lettél (nem mintha nem lettem volna már eddig is odáig Érted). Elmondhatatlanul megtiszteltél a leveleddel. Te és a bátyád is (akiről remélem, mesélsz majd még nekem) megnyugodhattok, hogy semmilyen módon nem fogok visszaélni a leírtakkal. Egyszerűen meg vagyok hatódva, amiért én lehettem a második személy, akinek beszéltél erről. Emlékszel, mit írtam Neked a Szaladjunk, amíg itt vagyunk! című novelládnál?Hogy remélem, egy nap olyan szintre lép a kapcsolatunk, hogy mesélsz majd nekem arról, aki elvette az életkedvedet. Magam sem hittem, hogy ilyen hamar eljön ez is. Nagyon megfogott abból a történetedből az a kifejezésed, hogy „az emlékeim üvöltő sikolyát ők sem tudták elfedni előttem”. Most már értem, miért üvöltenek az emlékeid, Jinyoung. Őszinte leszek Veled, mert ezt érdemled tőlem. Nagyon ambivalensek az érzéseim: egyszerre vagyok elmondhatatlanul dühös arra a féregre, és frusztrált a tehetetlenségem miatt, valamint végtelenül büszke Rád, amiért képes voltál kilépni az áldozat szerepéből. Te tényleg nem egy áldozat vagy, hanem egy túlélő.
    Elmondhatatlanul felkavart mindaz, amit leírtál. Bármikor meggondolhatod magadat, és elmondhatod nekem annak a senkiházinak a kilétét, és megbosszulom, amit Veled tett. Nem viccelek, nem elnagyolt szavakkal dobálózom, teljesen őszintén mondom: mert nem hiszem, hogy megúszhatja. Nem élheti büntetlenül az életét, amikor ilyen szörnyűséget követett el Ellened. Ráadásul, aki egyszer képes ilyesmire, lehet, többször is megismétli. De nem fogom kierőszakolni belőled a nevét, és azt sem fogom sulykolni feléd, hogy mondd el a családodnak, ami történt. Mert ez a Te életed. Téged ért bántalmazás, és jogodban áll úgy kezelni, ahogy az számodra a legkevésbé diszkomfortos. Én pedig nem tehetek mást, minthogy újból és újból megköszönöm Neked, amiért a bizalmasoddá tettél.
    Valamint egy bocsánatkéréssel tartozom Neked, hisz én még arra sem vagyok képes, hogy felfedjem előtte a kilétemet. Épp ezért egy ajánlatom van feléd: kérhetsz Tőlem valamit. Csak könyörgöm, ne az legyen, hogy fedjem fel, ki vagyok! Mert ha erre kérsz, megteszem. Esküszöm, hogy már holnap eléd állok, még ha nem is vagyok rá készen. Ha viszont van bármi más, amivel kompenzálni tudom az inkognitómat, boldoggá tennél, ha inkább azt kérnéd tőlem. 

A hálás Anonymusod

Az elköszönésnél viszont igenis ott volt az a birtokrag: mert Jinyoungnak érezni kellett, hogy ő már elköteleződött iránta.
    - Fúúú! – fújta ki a levegőt Jackson, miközben a mellkasára tette a kezét. Nem ilyen délutánra számított.

Jinyoung mindeközben megcsinálta a referátumát. Mi tagadás, közel sem volt a legjobban összerakott szövege, amit hallhattak tőle az egyetemen, de a lényeg, hogy még egy ilyen érzelemdús nap végén is képes volt egy teljesen korrekt előadásvázlatot összerakni, és ekkor ennyitől is elégedett volt. Miután utoljára átfutotta, amit írt, remegő kézzel lépett be újfent az e-mail-fiókjába, és szabályosan ledermedt, amikor látta az értesítőt az új levélről. Szörnyen hálás volt Anonymusnak, amiért ilyen gyorsan írt neki – igazából már másfél órája várta a válasz, hogy megnyissa, úgyhogy pont ő várakoztatta meg ismét a másik fiút. Épp ezért, akármennyire kiverte a víz, azonnal rányomott a megnyitásra.
    Eleinte csak lassan kezdtek folyni Jinyoung könnyei, ahogy szembesült vele, hogy Anonymus pontosan úgy reagált az általa leírtakra, ahogy arra számított és titkon bízott is benne az évfolyamtársa előző levelei alapján. Anonymus egyszerre volt dühös arra a mocsokra, tapintatos és megértő a hollóhajú irányába, valamint támogató felé. Jinyoung ekkor már nem tudta tovább tagadni: az volt a meggyőződése, hogy rátalált álmai férfijára.
    Olyan sok éjszaka és nappal telt el úgy az életéből, hogy csak Minho látta és értette őt igazán. Csakis a fogadott bátyja tudta azt, ki is volt Park Jinyoung. Ezért is ragaszkodott már szinte fájdalmasan az idősebbhez, és ő is próbálta a nagy korkülönbségük ellenére a lehető legjobban megismerni a Lee-fiút. Annyi éjszakát virrasztott át nyugtalanul, arra gondolva, hogy talán sohasem fog olyan férfit vagy nőt találni, akivel hasonlóan megértik majd egymást és ragaszkodnak egymáshoz, csak romantikus értelemben.
    Aztán jött az első e-mail Anonymustól, ő pedig bátran válaszolt; majd még merészebben két novelláját is elküldte neki; ezen a napon pedig sebezhetően kitárulkozott előtte. Jinyoung ekkor már nem azt a félelmetes jövőt látta, amit eddig: hogy sohasem lesz szerelmes. Innentől kezdve attól rettegett, hogy nagyon is belehabarodik az évfolyamtársába, és nemcsak, hogy még jobban kitárulkozik előtte, hanem mindig a másik álmait és félelmeit helyezi majd előtérbe. Hiszen ekkor sem lett volna képes arra kérni, hogy feddje fel a kilétét, mikor tudta, hogy a másik nem ezt akarta. Nem tehette, mert már ekkor igazán kedvelte, ragaszkodott hozzá és bízott benne. Három olyan fontos dolog volt ez, amit ilyen mértékben Minhon kívül senkiről sem mondhatott el. Mindez azonban a csalódás és fájdalom lehetőségét lebegtette fojtogatóan a levegőben.

Azt akarta, hogy Anonymus teljes fizikai valójában ott álljon mellette és elűzze a legbensőbb énjéből feltörő nyugtalanságot; hogy ne csak e-mailben írja le, mennyit gondolt rá, hanem élő szóban is elmondja neki azt. Reményt ébresztett Jinyoungban, hogy lehetett ő még szerelmes, és hogy ezt a vonzalmat a szeretett fél viszonozni is tudta volna. A hollóhajú pedig meg akarta ragadni a másik kezét, érezni szerette volna, hogy már volt valaki mellette; hogy ki-ki a saját oldaláról, de mégis az erőiket egyesítve csinálhatták végig az egyetemi képzésüket. Az e-mailjeiben leírt szavai Anonymusnak így is végigkísérték Jinyoung egy-egy napját, és tulajdonképpen az egyetemen ő maga is. A hollóhajú viszont nem tudta, kinek a tekintete látta az ő e-mailjeit; kinek a mosolya mögött volt ott a tudás a Szaladjunk, amíg itt vagyunk! novellájában leírtakról; kinek a szemében volt ő egy tünde-szépségen. Nyugalmat és biztonságérzetet adott a lelkének, hogy valakire számíthatott és ott volt neki, de közben egyre kellemetlenebb is volt számára, hogy nem tudta, kire nézzen, amikor nemcsak a barátaival osztotta volna meg valamiről a véleményét és észrevételét. Mert akármennyire élesen is fürkészte a többieket, nem volt egyszerű látnia az igazat. Jinyoung ekkor túl fiatalnak érezte magát egy olyan ragaszkodó és mély szerelemhez, ami kezdett kialakulni benne; és túlságosan egyedül volt, mert bárhogy ott volt vele Anonymus, igazán mégsem. 

Kedves Anonymusom!

Hálásan köszönöm a megértésedet, és azt, hogy akármilyen formában is, de támogatsz engem. Minhoról, a bátyámról, ha nem gond, majd máskor mesélnék Neked (mert az sem rövid e-mail lesz).
    Hiszem, hogy egy napon be tudom vallani a szüleimnek, mi történt velem, és hogy valamilyen formában az élet igazságot szolgáltat és az a mocsok megbűnhődik a tettéért. Igazad van, lehet, hogy mással is bánt már hasonlóan, de ennek ellenére én képtelen vagyok nyilvánosságra hozni azt, amit velem csinált. Még nem tartok ott. Talán soha nem is fogok. De már annak is örülök, hogy ilyen szinten sikerült helyre jönnöm. A nevét pedig biztos lehetsz benne, hogy nem írom le Neked. Minhot is alig tudom visszatartani, hogy ne ölje meg, hiszen ő pontosan tudja, kiről van szó. Nem szeretnék miattad is aggódni. Mert nagyon fontos vagy nekem, és ezért sem kényszerítelek rá, hogy felfedd a kilétedet. Viszont, ha tényleg áll az ajánlatod, hogy valamit kérhetek cserébe, akkor kérlek, meséld el az egyik legnagyobb félelmedet! Örülnék, ha én is kicsit jobban belelátnék a Te sebezhető oldaladba, mert valóban kezdem kényelmetlenül érezni magamat amiatt, hogy én eddig egyértelműen jobban kitárulkoztam előtted.
    Úgyhogy az a kérdésem lenne hozzád: mi az egyik legnagyobb félelmed?

 A kíváncsi „tündéd”

Jackson tisztában volt vele, mekkora nagylelkűség volt Jinyoung részéről, amiért nem élt az ajánlatával: bár szinte biztos volt benne, hogy így fog tenni a hollóhajú. Nem vonzotta volna úgy, mint egy mágnes, ha másként cselekedett volna. Így egy újabb megkönnyebbült sóhajjal kezdett egy másik e-mailbe.

 Drága kíváncsi tündém!

 Köszönöm ezt a gesztusodat is: igazán nagyra értékelem! Rendben, nem csinálom ki az illetőt (még legalábbis). Azt pedig csak Te érzed, hogy mikor és hogyan leszel majd kész rá, hogy a családodnak, vagy akár még a hatóságnak is mesélj arról az abúzusról, ami Téged ért. Senkinek sincs joga ahhoz – így nekem sem –, hogy beleszóljon ebbe. Maximum a véleményünket mondhatjuk el. De támogatlak, bárhogyan és bármikor is legyen ez.
    A kérdésedre válaszolva pedig: rettegek attól, hogy visszatér a magányom mint régi „jó barátom”. Tudod, nekem nem voltak igazán barátaim középiskolában, onnantól kezdve nem, hogy kiderült, hogy meleg vagyok. Az egyik srác, akit a haveromnak hittem (akinek, ha nem baj, én sem írnám le a nevét), kotyogta ki. Igazából rám hajtott. Semmi olyasmi nem történt, mint Veled. Egyszerűen közölte az érzéseit, én pedig finoman visszautasítottam, ő viszont ettől annyira sértve érezte magát, hogy hírét keltette a homoszexualitásomnak. Én persze védekezhettem volna, hogy ő is meleg volt, de nem tettem. Biztos vagyok benne, hogy előre sejtette, hogy passzívan fogom tűrni a kommentárjait, hiszen jól ismert. Mint rájöttem, én őt kevésbé. Még volt egy közös barátunk, Yongbok, akit szintén elkezdtek bántani, azt mondták, hogy biztos ő a „csajom”. Végül iskolát is váltott, mert nem bírta a zaklatásunkat. Idővel a kapcsolat is megszakadt közöttünk, és egyedül tengődtem a középsuliban. Én is kérhettem volna a szüleimet, hogy nézzenek nekem egy másik iskolát, de nem akartam, hogy megtudják, mennyire hagytam elfajulni a helyzetet, anélkül, hogy akár egyszer is kiálltam volna magamért. Persze, végül az osztályfőnököm szembesítette őket, de ez pár hónappal a ballagásom előtt volt, így már nem cseréltem sulit.
    Az pedig, hogy az egyetemen rajtad kívül senki sem tudja, hogy meleg vagyok, felszabadító. Ráadásul úgy érzem, a barátaim igazán kedvelnek engem. Főleg az egyikük. Vele nemcsak az egyetemen, hanem azután is sokat beszélgetek, akár sétálgatás közben, akár telefonon. Igazi barátra leltem benne. Bár kicsit elhanyagoltam mostanában a sok e-mailezgetésünk miatt, de szerencsére ezt ő még nem tette szóvá. Viszont én rettegek, hogy egyszer csak arra kelek, hogy Te sem válaszolsz többé a leveleimre és a barátaim számára is érdektelenné válok. 
    Rossz dolog a magány. Ráadásul most újfent megtapasztalhattam, milyen az, amikor az ember érzi, hogy szimpatizálnak vele mások, hagy adnak a véleményére és önszántukból keresik a társaságát. Ezek után sokkal jobban fájna megint egyedül lennem. De nap mint nap eszembe jut, amikor találkozok a barátaimmal, hogy vajon akkor is kedvelnének, ha tudnák, hogy meleg vagyok. Viszont gyáva vagyok és nem merek coming outolni előttük, se eléd állni hús-vér valómban. Pedig Ti mind jobbat érdemelnétek nálam. Most viszont csak annyit tudok ígérni, hogy amint érzem magamban az erőt, megteszem ezt a lépést.

 Anonymus, aki reméli, egy kicsit kiengesztelt Téged a válaszával

Jinyoung zuhanyzás után nézte meg az e-mail-fiókját, és az évfolyamtársa újabb sorait olvasva rájött, több volt a közös bennük, mint azt eddig gondolta volna. Jackson életében is volt valaki, aki nem tudta elfogadni, hogy a fiú nem viszonozta a vonzalmát és ezt megbosszulta. Valamint azt is jobban értette ezután, miért nem merte felfedni magát előtte. Bár pont emiatt nem volt teljesen igaz az, hogy Jinyoung tudott a melegségéről, hiszen nem volt vele tisztában, melyik fiúval levelezett.
    Továbbá az is kiderült, hogy a „másságának” felvállalásával hasonlóan nagy titkot árult el neki, mint ő a nemi erőszakával, viszont itt is ott volt az a nagy különbség, hogy Jinyoung a kilétét vállalva tette mindezt. Ez a kis tüske pedig ezen az estén mélyebbre fúródott, és nem hagyta a hollóhajúnak, hogy erre az e-mailre is válaszoljon – legalábbis nem azonnal. Értette, de mégis sérelmezte Anonymus döntését. Neki mindezek után szüksége volt egy kis detoxra: így eldöntötte, hogy még egy pár napig nem fog semmit írni az évfolyamtársának, mert túl impulzív és kitárulkozó lett, és ezt csak kisebb arányban kapta vissza. Sejtette, hogy ezzel majd megijeszti Anonymust, de fájt neki az egyoldalúság (még ha csak részleges is volt). Hiába írta azt korábban Jinyoung az évfolyamtásának, hogy addig, amíg a másik írt neki, kitárulkozott előtte a maga módján, és örömmel fogadta az ő megnyílását, boldog volt, ekkor egyszerűen szünet kellett neki.
    - Minho! – szólt bele a telefonba, ahogy aznap már harmadszorra hívta a bátyját.
   - Már mehetek is megverni Őt? – kezdte ezzel az idősebbik, amikor meghallotta az öccse szomorkás hangját.
   - Azt még éppen nem, de még egy kicsit tudnánk ma beszélni? – Szabályosan bűntudata volt Jinyoungnak, amiért Minhonak majdnem az egész napját az ő pátyolgatása köré kellett építenie.
    - Már megint olyat kérdezel, amire tudod a választ, úgyhogy nem is felelek.
    Ezután a hollóhajú felvázolta az idősebbnek a pár perce megfogalmazódott gondolatait, Minho pedig támogatta abban, hogy metaforikusán tegyen egy lépést hátra, és teljesen normálisnak tartotta azt, hogy így reagált minderre. Majd a bátyja nyugtató szavai és azon kimerültség miatt, ami egy ilyen érzelem dús nap után rázuhant Jinyoungra, a hollóhajú este tízkor úgy húzta az igazak álmát, ahogy arra már évek óta nem volt példa.

     (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.) 

2026-os one shot íróverseny eredménye

Kedves Versenyzők és minden idetévedő lélek!

Meghoztam a 2026-os one shot íróversenyem eredményét. Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek, aki részt vett rajta. Látszott a beküldött szövegekből, hogy tényleg csak olyanok versenyeztek, akik szeretnek írni, akiknek megvannak a saját kis üzeneteik, gondolataik, érzéseik, amiket szeretnének közvetíteni mások felé. A gyakorlat is többeknél szépen látszott. Épp ezért elöljáróban le szeretném szögezni, hogy a helyezések másodlagosak. A fő célom az volt, hogy véleményt alkothassatok egymás írásairól, és hogy én némi szakmai tanáccsal elláthassalak Titeket. Mindazonáltal, mivel versenyről van szó, így persze felállítottam egy rangsort. Bár, mint azt látni fogjátok, a dobogón holtverseny is kialakult – ebből is látszik, hogy jó értelemben nehéz volt minőségi különbségtételt tennem. Továbbá azt is kiemelném, hogy ez csak az én véleményem. Ahány ember, annyi nézőpont, ízlés, preferencia. Úgyhogy ezt inkább vegyétek egy véleménynek a sok közül. Bár persze lesznek olyan tanácsaim (például helyesírási), amik általánosan is megfogadandók.
    Úgy döntöttem, hogy amellett, hogy a helyezetteknek külön hirdetem a blogját vagy Wattpad-profilját, mindenkinek (akinek még nem volt ott amúgy is) a felületét feltüntetem a blogom linkcserék menüpontjánál. Két dolog miatt: egyrészt, mert mindenkit meg szeretnék jutalmazni; másrészt pedig a helyezettek képekkel történő hirdetése csak az internetes nézetből lesz látható (tehát, ha valaki telefonról nyitja meg a blogot, annak nem), a linkcserék menüpont viszont mindenhonnan elérhető.
    Az ötödik helyezett szövegének kielemzésével fogom kezdeni, haladva az egyre több pontot kapott írások felé; tételesen felsorolom a történetében fellelhető típushibákat, mindegyikre hozva egy-egy példát, és amikor a többieknél is előjönnek, lesz, hogy csak visszautalok rá, milyen hiba jelent meg náluk is ezek közül, tőlük is hozva példákat rájuk. Ha mindenkinek egyesével kiemelném az összes elírását és központozási hibáját, ez egy végeláthatatlan poszt lenne. 30 volt a maximum pontszám: történetvezetésre, helyesírásra és fogalmazási készségre is 10-10 pontot lehetett kapni.

Az ötödik helyezett 20 ponttal Elizabet lett.

Kedves Elizabet! Bevallom, nem nagyon olvastam még karakter × olvasó fanfictiont, viszont szerintem ez a műfaj egy kicsit másként fest, mint amit Te küldtél nekem. Amennyit tudok róla, ezeket úgy szokás megírni, hogy nemcsak nevet nem ad az író annak, akinek a helyébe be kéne helyettesítenie magát az olvasónak, hanem maga a karaktere is teljesen semleges, pont azért, hogy mi a saját tulajdonságainkkal tudjuk felruházni. Te viszont egy nagyon is felépített hátteret adtál a főhősnődnek. Továbbá a megfogalmazást sem E/1-ben szokás írni, ahogy Te tetted, hanem E/2-ben. Hozok egy példát a szövegedből. Te ezt írtad: „Megálltam egy pillanatra a meséléssel, a levegő megfagyott kettőnk között, miközben a tekintetem Remus zavarodott, sötétlő szemébe fúródott.” Ennek a műfaji besorolásod alapján így kellett volna kinéznie: „Megálltál egy pillanatra a meséléssel, a levegő megfagyott kettőtök között, miközben a tekinteted Remus zavarodott, sötétlő szemébe fúródott.” Ha egy sima Remus × OC fanfictionként küldted volna el az írásodat, az mindenképp jobb lett volna. Tehát az egyik problémám az volt vele, hogy félrement a műfaji besorolás.
    A második az, hogy azt írtad az elején a figyelmeztetésben, hogy a dőlt betűs részek a múltat tárják fel, és igaz, hogy ez történt, de a gyakorlatban a szereplő mesélte el Lupinnak az eseményeket. Akkor szokás dőlt betűvel jelezni a múltbeli történéseket, amikor visszaemlékezés vagy álomjelenet van. Tehát ilyenkor nem elmeséli, hanem (újra)átéli a történéseket a karakter. Mivel itt nem ez volt, simán maradhattak volna normál betűkkel. Főleg, hogy a hősnő még ki is szólogatott Lupinnak. Például: „Most biztos azt fogod kérdezni, hogy kikre gondolok…”

A továbbiakban kiemelném tételesen a visszatérő stilisztikai, központozási és helyesírási hibáidat: (Valamiért lentebb bárhogy ugyanúgy Time New Roman-ra van állítva a betűtípus, előnézetben nem azt adja ki...)

1. típushiba: A párbeszédeknél csak akkor használunk a gondolatjel előtt pontot, ha nem írunk utána semmit (mint mondta, nézett rám stb.), vagy ha a gondolatjel után valami olyasmi olvasható, ami nem a beszédhez tartozik (tehát nem ilyenek, hogy felelte, kiáltotta stb.), hanem egy másik cselekvés odabiggyesztése. Saját magamtól erre egy példa: – Nem tudod, mit beszélsz. – Nem vártam meg, hogy válaszoljon, helyette faképnél hagytam.

A felkiáltójelet és kérdőjelet viszont mindig ki kell írni, de azok után is csak akkor kell a gondolatjel utáni mondatot nagybetűvel kezdeni, ha nem különálló leírás, cselekvés következik, hanem magának a beszélgetésnek az aktusát érintő dolog. A történeted elején Te ezt írod: „Kérlek hallgass végig. – mondom, miközben még közelebb bújok Remus ölelésébe.” – Itt a végig után felkiáltójelet kellett volna tenned, a mondom viszont ugyanígy kisbetűvel írandó.

2. típushiba: Sajnos a legtöbb mondatodban rosszul központozol. Nagyon sok esetben nem teszel vesszőket oda, ahova kellenének, míg olykor indokolatlan helyekre igen. Példa: „Mindketten tudtuk, jól ha valaha is bárki fülébe jut a hír, hogy van, köztünk valami főként intim kapcsolat akkor nagy bajba kerülnénk.” – A tudtuk után nem kell vessző, ellenben a ha elé igen (szinte mindig teszünk a ha elé vesszőt), a van után sem kell vessző, a főként és az akkor elé viszont igen (megint csak, a legtöbb esetben teszünk az akkor elé vesszőt). Sokszor, ha hangosan végigmondod a mondatot, érzed, hogy hol tartasz benne szünetet, és hogy oda kell egy vessző, de vannak esetek, amiket egyszerűen meg kell tanulni, hogy hova kell és hova nem vessző.

Még egy példa, ezt írod: „Már az okot tudom miért nem féltél tőlem, de szeretném hallani, hogy mi történt veled úgy érzem, hogy muszáj tudnom hogyan történt ez az egész.” – A miért elé kell vessző, mivel vannak bizonyos esetek, amikor nem írjuk ki a hogy szót, de érezzük, hogy kellene oda, és vesszővel jelezzük (ugyanez igaz az akkorra is). Ebben az esetben is teljes hosszában úgy hangzana a mondat eleje, hogy „Már az okot tudom, hogy miért nem féltél tőlem…” Továbbá az úgy elé is kéne vessző, valamint a hogyan elé is, hiszen ott is egy elhagyott hogy van. 
    A de, az ezért, a kérlek és az igaz szavak elé is általában vessző kell, amiket Te szintén sokszor nem teszel ki. A megszólítások elé is után mindig kell vessző (értelemszerűen elé nem kell, ha mondatkezdésről van szó, utána pedig, ha a mondat utolsó szava). A következő példánál az apám szó elé kell vessző, utána viszont nem kell pont: „- A legjobbaktól tanultam apám. – mondom mosolyogva.” Itt pedig a Drágám után kell a vessző: „Drágám ezt nem hagyhatod!”

3. típushiba: Több esetben nem írsz egybe igekötős igéket. Például tévesen külön írtad a következő szavakat: bepánikolok, megkapjam, de a mégse is volt, hogy külön írva szerepelt. 

4. típushiba: Nem nagyon írunk számokat egy történetben. Persze, ha évszámról van szó, azt mindig kiírjuk, de például ahol azt írtad, hogy tizenegy évig bezárva tartották a hősnőt, ott azt ki kellett volna betűvel írni.

5. típushiba: Ez egy olyan hiba lesz, amit bevallom, én is sokszor elkövettem régebben, de amikor egy-egy régi írásomat újraolvasom, akkor igyekszem korrigálni, az újaknál pedig már elkerülni. Ez pedig a múlt és jelen idő cserélgetése. Példa: „hirtelen teljes mélységében átérezte, hogy nemcsak osztozok vele a vérfarkasok magányos, holdfényes átkában, de egy olyan zárt, fojtogató börtönben élem le minden napjaimat, ami még az övénél is kegyetlenebb.” – Én itt az élem helyett éltemet írnék és a kegyetlenebb után odabiggyesztenék egy volt szót.

 6. típushiba: A szóismétlések. Két példát hoznék rá. Az első: „Ezzel az egésszel, hogy bezártak egészen addig el tudtak játszani, míg elég idős nem lettem ahhoz, hogy végre meg kapjam a levelet a Roxfortból.” – Itt az egésszel után nem egészent kéne írni, vagy az elején kéne úgy kezdeni a mondatot, hogy „Mindezzel, hogy bezártak, egészen addig el tudtak játszani…” Másik példa: „Az a nap volt életem legszörnyűbb napja ma is úgy emlékszem arra a napra mintha tegnap történt volna.” Ez helyesen központozva, szóismétlés nélkül mondjuk így nézhetne ki: „Az volt életem legszörnyűbb napja, ma is úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna.”

 Tudom, hogy ez most hirtelen sok lehet Neked, és úgy tűnhet, hogy szőrszálhasogató vagyok, viszont nekem sokat segített, hogy annak idején, mikor tizennyolc éves voltam, valaki hasonlóan tételesen kigyűjtötte a Piton és a lány fanfictionömnél a típushibáimat. Először annál a történetemnél javítottam ki őket, idővel pedig kezdtem elhagyni őket, de ehhez az kellett, hogy tudatosítsam mindet. Remélem, némi figyelem ráfordítással Te is ki tudod gyomlálni ezeket a hibákat. Mert összességében úgy gondolom, hogy tehetséges vagy: az, ami elemileg jön az emberből, amit nem feltétlenül lehet tanulni, megvan benne. Jó érzékkel választottál mélyebb, sötétebb témát, azt részletesen ki is találtad, finoman és érthetően kezelted az apakomplexust a történetben. Jó megoldás volt például az, ahogyan kiderült, hogy előző este lefeküdtek egymással a szereplők. Érthető volt Remus védelmező fellépése is. Igaz, azt sajnáltam, hogy nem lett kifejtve kicsit jobban a kapcsolatuk, meg eléggé „egyszerűen” el lett intézve a dolog azzal, hogy Dumbledore kitalálta, hogy Remus legyen a gyámja.

Voltak kifejezetten jól sikerült bekezdések (ha a központozási és a többi hibákat nem nézzük). Ezekből kiemelnék párat:

„Ez a közös, mégis fájdalmasan különböző sors, ez a megsemmisítő felismerés volt az a pont, ami végleg összekötött minket. Remus ekkor még szorosabbra zárta a karjait körülöttem, mintha a saját testével akarna bezárni a világ elől, tudva, hogy ettől a perctől fogva képtelenek lennénk elengedni egymás kezét.”

„Eldöntöttem, hogy nem leszek passzív áldozat. Titokban kutatni kezdtem a saját családom háta mögött: éjjelente a tiltott könyveket bújtam, és minden lehetséges módot megvizsgáltam, vajon létezik-e gyógymód az én állapotomra, vagy bárkiére, aki valaha hasonló poklot járt meg.”

„A laboratóriumi feljegyzések elsárgult, fekete tintás lapjai könyörtelenül leplezték le a valóságot: már csecsemőkoromban, alig néhány hónaposan végrehajtották rajtam a tiltott vérmágiát és a sötét bájitalos kísérletet. Akkor pecsételték meg a sorsomat, amikor még beszélni sem tudtam.”
    
    Mindezek alapján úgy jött össze a 30-ból 20 pontod, hogy sajnos csak 5-öt tudtam adni a helyesírásra, 7-et a történetvezetésre, 8-at pedig a fogalmazási készségre.
    Tényleg biztatlak, hogy foglalkozz továbbra is az írással, csak most már tudatosabban. Mintha nagyon ösztönösen, impulzívan írnál, ami jó és hasznos tud lenni, de az igazán remek történetekhez az kell, hogy szakmai tudása is legyen az embernek. A jó hír viszont az, hogy ez tanulható. További sok sikert kívánok Neked! 

 

A negyedik helyezett 21 ponttal Emoly lett.

    Kedves Emoly! Neked már a hosszabb Wattpados történetednél hasonlóan, mint itt Elizabetnek, tételesen kigyűjtöttem a típushibáidat, ennek ellenére most is szeretnék mindre írni egy-egy példát. Mindenekelőtt viszont hadd jegyezzem meg azt (itt is), hogy máris látszik a fejlődésed. A Wattpados-fanfictionödnél is a történet második fele jobb volt, mint az első, ezt a javuló tendenciát pedig tovább vitted, és ez a one shot még jobban volt megírva. Mindazonáltal továbbra is érződik, hogy tizenöt éves vagy, ezért még emberileg is tapasztalnod kell, hogy több mondanivalója legyen a történeteidnek, másrészt sokat kell olvasnod nálad jobb írókat, harmadrészt pedig neked is tudatosan ki kell gyomlálnod a jelenlegi visszatérő hibáidat. 
    Azt is le szeretném még itt írni, hogy egy ilyen fiatal lánynál különösen üdvözlendőnek tartom azt, hogy kéred az építőkritikát többféle platformon is. Ez egy remek tulajdonságod. Persze, arra figyelj a jövőben (de ez persze a többiek számára is hasznos tanács lehet), hogy azért nem kell ám minden kritikát megfogadni. Ha valakinek nem tetszik az, hogy milyen témákhoz nyúlsz, milyen az írásstílusod és a többi, akkor nem feltétlenül Benned van a hiba; van, hogy az, amit Te írsz, egyszerűen nem illeszkedik más ízlésvilágához. Tehát tudni kell különbséget tenni kritika és kritika között. Arról nem is beszélve, hogy sokszor féltékenységből, rosszindulatból írnak negatív kommenteket az olvasók, és nem feltétlenül kell ezeknek hinni. Ezért arra biztatnálak mindannyiótokat, hogy a kritikákkal is legyetek kritikusak! Mert abba nem lehet belekötni, amit a helyesírási szabályzat mond, vagy abba, hogy nagy logikai bakik vannak egy történetben, de a saját stílusát és üzeneteit mindenki tartsa meg, mindegy, hogy az hány embernek nem tetszik!

    Na, de akkor nézzük a történetet!
   Az Elizabetnél említett 2. típushiba nálad is előkerül, bár mindenképp kevesebbszer, mint az általam korábban olvasott írásodban. Például: „Lágy szellő fújja a szeplős bőrömet ami jól esik. Hiszen a munkahelyemen eléggé meleg van, hiába tettünk be légkondit nem sokat segít az a vacak.” – Az első mondatban az ami, a másodikban pedig a nem elé kellene egy vessző. De máshol is figyelj arra, hogy az ami, a ha és a mert elé, valamint a megszólítások elé vagy/és után rakj vesszőt.
    Nem kell ennyi enter a történetben. Nem mondom, hogy mindenki szörnyen hosszú bekezdéseket írjon, de zaklatottabbá teszi az olvasásélményt, ha folyton enterek vannak egy írásban benne. Például az elején nagyon helyesen teszel entert ott, ahol az idő múlását jelzed (hogy letelt közben a munkaidő), de egy leírást nem kell teleékelni enterekkel.
    Becsúsztak itt-ott elírások is:
    „Ejti ki ezt a egyetlen szót a száján” – Itt az helyett a névelőt írtál.
    „És...sokat motoroz errefelé?” – Itt a … után kéne egy szóköz, motoroz helyett pedig motorozik lenne a helyes.
    „És a te lennél?” – Itt egyáltalán nem kell az a névelő.
    „Telik az idő mire rájövünk, hogy már nagyon késő van. Úgy, hogy elkértük egymás telefonszámát és elbúcsúztunk.
    ...”
    – Itt nem kell az a …, bőven elég két enter, és tudjuk, hogy jelenetet váltottunk.
    „Köszönök valószínüleg pirulva, mert extrém jól néz ki.Hirtelen melegem is lesz.” – A valószínűleg hosszú ű, a pont után pedig kéne szóköz.
    A jól van-t külön írjuk.
   „Megyünk a tengerparthoz. Mivel Busanban vagyunk, ezért érthető miért a tengert választotta, hogy oda menjünk.” – Lemaradt a gondolatjel a Mivel előtt.
    „Hyunjint nem kellett sokat győzködnöm, elindult egyenesen a tenger felé ő is.
   Mindketten bemegyünk a tengerbe, lassan lépdelünk a vízbe mert hideg a tenger, de idővel megszokjuk.” 
    – Ez a két mondat több sebből is vérzik. Egyrészt, itt sem kell enter közéjük. Másrészt megjelenik az 5. típushiba, hiszen jelen időben van megírva a történet, de itt azt olvashatjuk, hogy „nem kellett sokat győzködnöm, elindult”, simán nem kell és elindul. Valamint a mert előtt lemaradt a vessző. Alatta pedig fröcsölnit írtál fröcskölni helyett.
    „Nevetünk és jól érezzük magunkat. Jó érzés ez az egész…” – Itt a 6. típushiba jön elő, nem kell az érzés szó mindkét mondatban, a másodiknál írd inkább azt, hogy „Kellemes ez az egész.”
    „Annál többet vagyok vele, annál jobb.” – Annál helyett inkább Minnélt írj.
    A kiemelt gyengeségek mellett azért is csak 21 pontot adtam a történetre, mert egyszerűen érződik az, hogy milyen fiatal vagy; nincs igazán mélysége. De persze, egy one shotnál nem is feltétlenül kell, főleg, ha ilyen rövid, de lehet úgy játszani a szavakkal, leírásokkal, hogy ugyanennyi történést is emlékezetesebbé varázsoljon az író. Úgy állt össze a végső pontszámod, hogy a történetvezetésre, a helyesírásra és a fogalmazási készségedre is egységesen 7 pontot adtam. További jó írást kívánok Neked, és remélem, sokat fogsz fejlődni az évek alatt.

    Harmadik helyezett nem lett, hanem megosztott második díjat adtam ki.

Az egyik második helyezett 28 ponttal Irissun lett.

    Kedves Irissun! Te tökéletes példa vagy rá, milyen rejtett tehetségek bujkálnak, hiszen Neked semmilyen felületed nincs, amin megosztottál volna korábban bármilyen írást. Ezért is vagyok hálás, hogy az én versenyem volt az írói debütálásod, és mint azt a pontszámból és a helyezésből is láthatod, ez nagyon is jól sikerült.
    A Te esetedben a korábban kiemelt típushibák közül egy sem volt visszatérő (talán az, hogy a névelőt több helyen lehagytad), inkább csak figyelmetlenségből volt egy-két elgépelés. Éppen ezért, mert olyan kevés hibát találtam a one shotodban, ezeket egyesével ki is írtam Neked, hogy tud tökéletesíteni a szövegedet:
    „Sunoo az utóbbi években ennek a kettősségnek a középútját képviselte, hiszen a Akalai titkos szövetség tagjaként üzeneteket közvetített a város két felei között. Ez az év azonban máshogy alakult, és ahogy a zsúfolt pályaudvaron várakozott vonatára.” – A helyett az névelő kellene Akalai elé, valamint a végén a vonatára elé is raknék egy névelőt. Kicsit lentebb én az ülőtársa elé is tennék névelőt: „bár még ülőtársa nem érkezett meg”.
    A nagynehezent nem kell egybeírni, az észrevettemet viszont igen.
    „Már magátol is mozdult volna…” – A magától hosszú ó.
   „A két férfi farkasszemet nézett egymással, de míg Sunoo belekezdett az egyoldalú háborújukba elméjének legmélyen.” – Legmélyén.
    „Sunoo belátta, hogy életében először tervét nem fogja tudni végrehajtani az ülésrendet tekintve, így már válaszra sem méltatta útitársát, és egyszerűen átült eredeti helyére.” – A tervét és az útitársát elé kéne névelő.
    „Vagyis nem igazán, de gondolom lebetegethetnék.” – A gondolom után kéne vessző, ahogy a következő mondatban a mit elé is: „Kezeit sepergette, Sunoo viszont azt sem tudta mit mondjon.”
    „A fiú egészen elkényelmesedett helyén, mikor egy mély, magabiztos hangot hallott maga mögül, ahogy elnézéseket kérve próbál átvágni a tömegen. Megérzése beigazolódott, miszerint az idegen éppen felé tart, vagyis inkább megvásárolt helye felé.” – Ha már múlt időben van megírva a történet, akkor próbál helyett legyen próbált, tart helyett pedig tartott.
    „A két utas leheveredett helyükre, de az újonc ficánkolni látszott, mintha valami nagyon nem tetszene neki, de amikor Sunoo ránézett, úgy tett, mintha semmi baja nem lenne.” – Ezt is teljesen átírnám múlt időre: nem tetszett volna neki; semmi baja nem lett volna.
    „Ha eddig Sunoo kíváncsiságot érzett, akkor ez mostmár jóval túltett rajta.” – A most után kéne egy szóköz.
    „-Nem, elnézést. -habogta Sunoo…” – Nem kell pont az elnézést után, a habogta elé pedig kéne szóköz.
    „Ön egy érdekes ember, csupán ezért érdekelt. -vállat vont, majd egy mosoly keretében kényelembe helyezte magát ülőhelyén.” – Itt is az érdekelt után nem kell pont, a vállat elé pedig kéne szóköz.
    „Ezért nem tudok válaszolni. -tekintetük mélyen egymásba fonódott…” – Itt is ugyanez a helyzet.
    
    Magáról a történetről pedig azt tudom mondani, hogy számomra ennek a one shotnak volt a legjobb felütése. Már az első mondat beszippantott. A galamb és a mandarin szimbólumok egy magasabb szintre emelték a történetet. A galambok szimbolizálták számomra azt, hogy általánosságban milyen kegyetlenül tudunk bánni az állatvilággal. Haszonállattá tesszük, megesszük, bántalmazzuk, levadásszuk őket. Elég volt két mondat az írásodból, hogy máris ilyen fájdalmas gondolatokat ébressz bennem – pontosabban felszínre hozd azt, ami amúgy is bánt a hétköznapokban. De összességében is ez a felütés úgy, ahogy van zseniális – nálam legalábbis mind fogalmazást tekintve, mind tartalmilag betalált:
    „Az emberiség igazságtalanul bánik a galambokkal. Egykor még az ember egyik leghűségesebb társaként hivatkoztak rájuk, akik a kommunikációt segítették, és akik nélkül az emberi kapcsolatok sosem tudtak volna igazán kiteljesedni. Példának okáért egy fiatal szerelmespár sóvárságára adtak ideiglenes gyógyulást azzal, hogy eljuttatták leveleiket a város egyik végéből a másikba, mikor azok képtelenek voltak találkozni. Híradás, titkok közvetítése és információáramlás. Az első összeköttető cső a szavak kimondhatatlan, visszatartott viharában.”
    A mandarin mint szimbólum pedig jó kis emlékeztető volt, hogy készpénznek vesszük azt, hogy manapság kábé bármilyen gyümölcsöt, zöldséget tudunk frissen fogyasztani, míg pár évtizeddel korábban (valahol sajnos még most is) drága kincsnek számítottak bizonyos helyeken egyes gyümölcs- és zöldségfélék.
    Tartalmilag, amit kifogásolni tudnék az írásodban, az az, hogy ez az egy one shot volt, aminél azt éreztem, hogy nem kaptam egy teljes egész történetet. Inkább tűnt egy nagyon ígéretes több részes történet elejének. Épp ezért biztatnálak is rá, hogy folytasd. Ez esetben pedig én azt csinálnám a helyedben, hogy a legelső bekezdést kibontanám kicsit és írnék belőle egy prólogust. Utána pedig ez a bekezdés szerintem tökéletes első fejezetes nyitány lenne:
    „A levegő kénes bűze, és a táj komor fekete porfelhője arra engedett következtetni, hogy a vonatok éppen beérkeztek az állomásra, így a fiú megigazította barna mellényét, keménykalapja alatt pedig izzadt mélyfekete haja a füst légterében. Mindössze egy apró bőrtáskát pakolt össze, és míg felállt ismerős padjáról, korábban eszegetett kenyerének maradékát a galambokra hagyta memoárként.”
    Tehát végső soron, ami kritikám van a történettel, az pont az, hogy ebben több van, mint amennyit most olvashattunk. Hasonlóan éreztem magam, mint amit itt írtál:
    „Sunoo úgy érezte, ezen a ponton elérte, hogy a fiú, aki tőle talán csak valamivel lehetett idősebb, valamelyest a bizalmába fogadja, és mióta jobban feltérképezte, szeretett volna többet is megtudni. Munkájából adódóan állandóan az információkat kutatta, és a különös személy megmozgatta a fantáziáját, ezeket a szétszórt darabokat pedig kedve volt összeilleszteni.”
    Bennem is kíváncsiság alakult ki mindkét fiú, a bimbózó kapcsolatuk és a munkájuk iránt. Na, meg mi volt az a visszafelé járó óra? Szóval rengeteg potenciál van a történetben. Kívánom, hogy írd meg, és akár azt is, hogy tedd közzé valamilyen platformon, mert biztosan másokat is magával ragadna a történeted és az írásstílusod.
    A pontszámod úgy állt össze, hogy a hiányérzetem miatt a történetvezetésre 9 pontot adtam, a helyesírásra a kiemelt elütések miatt 9 pontot, a fogalmazási készségre pedig 10-et.

 

A másik második helyezett, szintén 28 ponttal, Theodora lett.

    Kedves Theodora! Ahogy azt e-mailben is írtam Neked, én személy szerint szívesen szoktam vízilabda mérkőzéseket nézni, így pozitív meglepetés volt számomra, hogy egy ilyen témájú írás is érkezett. Nem tudom, hogy Te magad is játszol-e, vagy „csak” laikus kedvelője vagy a sportnak, de számomra egyértelműen átjött a sportág iránti szereteted és szakmai tudásod is. Szerintem jó érzékkel eltaláltad az arányokat, amikor az elején a játék menetének leírása közben olvashattuk Netti egyes gondolatait, érzéseit. Az pedig egy elgondolkodtató és releváns téma a csapatsportolóknál, hogy csapatváltásnál könnyen azok ellen játszhatnak a sportolók, akikkel korábban egy oldalon voltak. Ennek a pszichológiai nehézsége is szépen megjelent a one shotodban. Számomra ezek voltak a történet tételmondatai: „Sikeresnek lenni magányos út, ezért volt ekkora áldás, hogy ketten voltak rajta. Egészen addig, amíg Dominik meg nem elégelte az utolsó előtti helyet és a vesztes meccseket. Több volt benne ennél. Ahogy Kristófban is.” Szépen bemutattad, hogy a sportnak ára van, és hogy a főhősödnek nem volt jó döntése: így a barátját veszítette el (átmenetileg legalábbis), ha viszont maradt volna a korábbi csapatában, a sportolói karrierje tudott volna nehezebben felívelni. Az is érdekes volt, hogyan éltél a késleltetés retorikai eszközével: hiszen csak a történet legvégén jöttünk rá, kicsoda volt Netti, aki narrálta a sztorit. Azt is szépen reprezentálta az írásod, hogyan tud az ember élettere egy kis közösségre és/vagy tevékenységre beszűkülni.
    A fogalmazási készséged is remek; látszik a sok év és rutin. Például imádtam a pulzusduplázó zavar kifejezésedet. Ezt a két mondatod is kifejezetten tetszett: „Dominik látszólag rezzenéstelenül néz egykori csapattársa után. Védekező játékosként mindig a sajátjaid láncra vert oroszlánja vagy. Összpontosult erő, ami egy adott térre vetül ki és pusztít, hogy a tieidnél épülhessen valami.”
    Továbbá ez is egy remek bekezdés lett:
   „Két kezét a karomra kulcsolja és így lép közelebb. Kérdőjelszerűen kell meggörnyednie, hogy szemmagasságba kerüljünk egymással. A haja sűrűségéből cseppet sem vesz el a játékkörnyezet adottsága, és még így is fel tudom idézni a puhaságát, és azt, ahogyan beletúrok. Természetes, fás illatát teljesen elnyomja a klórszag, ami egy óra alatt - és egész élete során - a bőrébe ivódott. Olyan természetesen zár körbe, olyan otthonossá teszi a saját testem számomra, hogy a kimért szakmaiságom helyett csak vadul bólogatok, a szívem előtt összekulcsolt kezekkel, mintha félnék attól, ahogy nem bírom el azt az örömöt, amit most érzek. Most, hogy végre tényleg itt van.”
    
    Nálad végképp csak egy-két hiba tűnt fel, de azokat természetesen leírom:
    Figyelj arra, hogy hosszú gondolatjelekkel kösd össze a mondatrészeket. Például: „Szép volt - mondja a győztes, mert így sportszerű.„ „Az edzőjük üvölt a háttérben, de ők már lemondtak erről az egészről - évek óta lemondanak - és csak nézik a kupola szerkezetébe ragadt labdákat.” – Minden ilyen esetben az itt látható „–” hosszú gondolatjelnek kéne lennie. Igazából magától automatikusan is ilyet kéne írnia a Wordnek: ha a gondolatjel után teszel egy szóközt, majd elkezdesz egy újabb szót gépelni, és ha azután is tettél szóközt, akkor utána át kéne váltania a sima gondolatjelet hosszúra.
    „Egyike azoknak sportoknak, ahol a sportoló mindig mozgásban van és a labdabirtoklást, de akár még a haladást is párharc előzheti meg.” – Itt lemaradt a sportoknak előtt a névelő.
    „Te el láttad a munkád?” – Egybe kéne írni az elláttadat.
    Köszönöm szépen az élményt. Nekem tényleg tetszik az írásstílusod, és fogok a jövőben is olvasgatni és kommentelgetni a blogodon. A végső pontszámod úgy állt össze, hogy 8,5 pontot adtam a történetvezetésedre, mert egy kicsit jobban is beszippanthatott volna az atmoszférája a one shotodnak. A helyesírásodra a pár hiba miatt 9,5 pontot adtam, míg a fogalmazási készségedre 10-et. Így második helyezettként öt hónapon át fogom hirdetni a blogodat.

 

A győztes pedig 29 ponttal Eleiah lett.

    Kedves Eleiah! Ezt már megírtam Neked Wattpadon, de itt is meg szeretném említeni, hogy a Te írásod első elolvasása után elsírtam magamat és fél órán át sétálgatva gondolkodtam az életemről. Na, ilyen egy kiváló írás, ami ilyen szinten meg tudja mozgatni az embernek a szívét és még az agyát is. Bevallom, mikor elküldted Nekem a one shotodat, a címet olvasva rögtön arra gondoltam, hogy az egyik fiú meghal a történetedben, így pozitív meglepetés volt számomra, amiért Jisung túlélte az autóbalesetet. Az pedig, hogy úgy tudtál könnyeket csalni a szemembe, hogy senki sem halt meg, szerintem még nagyobb dolog. Tapasztalatból tudom, milyen olyan jeleneteket leírni, amikor az egyik főszereplőnek meghal a hozzátartozója, és ez mennyire kiszolgáltatottá tudja tenni az írót, főleg, ha saját tapasztalatokból táplálkozik. Viszont épp ezért is tudja könnyebben megérinteni az emberek szívét. Hozzám azok a történetek állnak a legközelebb (általában én is ilyenket igyekszem írni), amik életszagúak, amikben van fájdalom, nehézség, de mégis happy end a végük. Nem tündérmesébe illő, hanem valami, ami reményt ad az olvasónak, hogy a sok nehézség ellenére is van értelme élnünk és küzdenünk, és van mibe kapaszkodnunk a nehéz napokon is. Ezért tetszett nagyon ez az írásod (is), mert pont ilyen volt.
    Az amnézia egy olyan téma, amit nagyon könnyen lehet giccsesen és kiszámíthatóan használni, de a Te történetednél ez egyáltalán nem így hatott nekem. Nagyon fontos téma volt számomra belőle az, hogy a hírnév be tudja árnyékolni a sikert, és hogyha el is éri az ember az álmát, amiért küzdött, akkor sem feltétlenül azt kapja, amire számított. Túláradhatnak benne az érzések, a felelősség, a privát szféra hiányáról nem is beszélve. Tetszett az is, hogy úgy írt Minhoról dalokat Jisung, hogy rá emlékezett, csak ezzel még ő sem volt tisztában. Mert az érzése megmaradt, csak egy ideig nem tudta, hogy ki iránt táplálta azt. Az újratalálkozásuknál pedig megfogott az, milyen kontraszt volt Minho intim tegezése és Jisung távolságtartó magázása között, valamint a feszültség, hogy vajon maradnak „idegenek”, vagy állhatnak még közel egymáshoz.
    Az is nagyon elgondolkodtató volt számomra, hogy Jisung azért nem tudta, hogy szeretné-e visszakapni az emlékeit, mert fogalma sem volt arról, milyen ember volt. Belegondolva, ha most közölnék velem, hogy hosszú éveket elfelejtettem az életemből, én is elbizonytalanodnék, hogy akarok-e rájuk emlékezni, mert átéltem már kemény éveket, így nem tudhatnám, milyen volt az elfeledett időszakom, és hogy én jó vagy rossz irányba változtam-e alatta. A történet végénél a legmeghatóbb számomra az volt, hogy Minho képes lett volna Jisung boldogságát a sajátja elé helyezni és lemondani róla, látva, hogy boldog volt attól a tudattól, hogy „egyszerű” általános iskolai tanár legyen, és mert kiegyensúlyozottabbnak tűnt, mint előtte idolként.
    Kiemelnék még pár mondatot a  történetből, amik megérintettek:
    „Mintha valaki fogott volna egy ollót, és levágta volna az életének folytatását.”
    „Minden válasz mögött újabb tíz kérdés állt.
   Minden kérdés mögött pedig valami hatalmas, ismeretlen élet, amelyről mindenki más többet tudott, mint ő maga.”
    „Jisung megkapott valamit, amire talán titokban mindig vágyott.
    Egy tiszta lapot.
    Minho pedig nem írhatta tele a saját fájdalmával.”
    
    Elírások a Te történetedben sem nagyon voltak. Mivel már minden írásodat olvastam Wattpadon, így itt is szeretném megerősíteni azt, hogy a kivitelezést és a történetvezetést tekintve is lineáris fejlődést mutatsz. A hangulatkeltés már a legelső írásaidnál is kiváló volt, de azoknál voltak elnagyolt, üres részek a történetben, amiket nem fejtettél ki kellően, valamint stilisztikai hibák és elírások is bővebben akadtak, amiket ugye kigyűjtöttem Wattpadon Neked. Ahhoz képest pedig, hogy csak idén kezdtél történeteket posztolni, hihetetlen, milyen nagy léptekben fejlődsz.
    Ami a kivitelezést tekintve a legnagyobb problémám volt, az az, amit Emolynál is említettem, a túlzott enter használatod. Ez Wattpadon is azonnal feltűnt az írásaidnál, de ott amúgy sem lehet szépen megformázni a szövegeket, viszont itt a blogger felületén a többiek írásai között nagyon szembeötlő volt, hogy minden mondat után tettél entert. Ez számomra sajnos kissé megtöri a befogadói élményt. Megakaszt az, hogy minden mondat után olyan, mintha meg kéne állnom. Nem tudok úgy belemerülni az olvasásba, mert egyfajta zaklatottságot ébreszt bennem a sok felesleges enter. Olykor nem árt; van, amikor kifejezetten jó tud lenni, mert hangsúlyozod az adott mondatokat, viszont a kevesebb néha több, így az ilyen részek akkor hatnának igazán ütősen, ha előtte és utána jó pár mondatonként lennének csak csak enterek. Valamint az sms-eket és dalszövegeket én dűlt betűre állítottam volna.
    A másik dolog, ami már Wattpadon is olykor megzavarta az olvasás élményemet, az az, hogy a dialógusoknál nem igazán szoktad jelezni, hogy ki beszél éppen. Persze, nem mondom, hogy mindig ki kell írni, hogy hol Jisung, hol Minho mondja a dolgokat, vagy éppen más, viszont már jártam úgy az írásaidnál Wattpadon, hogy annyi mondatváltás volt a karaktereid között, és sehol sem volt jelezve, mit ki mond, hogy elvesztem, és vissza kellett a fentebbi részeket olvasnom és számolgatnom, hogy melyik mondat kihez tartozik. Lehet, csak engem zavar az ilyesmi, de biztatnálak, hogy legalább egy-két helyen tűzdelj be ilyeneket, hogy: „mondat Jisung; tette hozzá Minho” stb. Vagy ennél a példánál nem kellett volna enter, hanem kötőjellel írni utána a Minhoval kezdőd mondatot:
    „– Remélem, hamar meggyógyul.
    Minho tekintete Jisung arcán maradt.„
    Bár a legújabb írásodban Wattpadon azt vettem észre, hogy ezt magadtól is elkezdted már pár helyen alkalmazni, valamint entert sem raksz minden mondat után, de azért ezeket lehetne még tovább finomítani. Továbbá, ha így teszel, akkor – ahogy Emolynál – nem lenne szükséges …–al jelezned a jelenetváltást, elég lenne két entert benyomnod.
    Az idézőjelek pedig nem így néznek ki helyesen, ahogy te használtad őket: “…”; hanem így: „…”. Tehát mindig lent kezdődnek.
    Nálad is előfordult itt-ott a múlt időből jelenre váltás, például: „Minho már az első mondatából tudta, hogy valami nincs rendben.” – Inkább nem volt rendben.
    „Jisung nem tudta, kiről.
    Egy emberről, akit hiányolt.
    Valakiről, akit vár.
    Valakiről, akitől fél, hogy túl messz került.” 
    – Itt is hol jelent, hogy múltat használsz.
    A következő dalszövegnél a kezem helyén szerintem kezed kéne, hogy legyen:
    “Ha valaha fogtam a kezem,
    kérlek, ne haragudj, amiért már nem tudom.”
    „Jisung, aki egyszer kijelentette, hogy akkor is tegezni fogja ha kilencven évesek lesznek, mert már túl késő elkezdeni tisztelni.” – Itt a ha előtt lemaradt a vessző.
    Ezek után fel lehetne tenni a kérdést, ha ilyen problémáim voltak a kivitelezéssel – amik a második helyezetteknél nem jelentek meg –, miért ez az írás lett az első. Azért, mert amikor valami elemileg magával ragad és elér a szívemig, az sok mindent felül tud írni számomra a kivitelezést tekintve. Épp ezért úgy állt össze a 29 pontod, hogy 10-et adtam a történetvezetésre, 9-et a helyesírásra és 9-et a fogalmazási készségre, de kaptál még plusz 1 pontot, amiért nagyobb hatással volt rám az írásod, mint bárkié. Mivel pedig a versenyzőtársaid is egyöntetűen Rád szavaztak, így nem hiszem, hogy zokon vennék ezt. Ez is mutatja, hogy nem csak én tartottam a Te történetedet a legjobbnak. 
    Tehát, Eleiah, Te vagy a verseny győztese és különdíjasa is. Épp ezért Neked hét hónapon át fogom hirdetni a blogodat (hat hónapig a győzelmed miatt és egy hónapig a különdíjért.)
    
    Egyetlen dolgot sajnálok csak, hogy Rajtatok, versenyzőkön kívül más nem szavazott, véleményezett az írásaitoknál. Pedig 17 nap alatt több mint 200-szor lett megnyitva a one shotjaitok aloldala. Persze, nem tudhatjuk ezekből a megnyitásokból mennyi volt tényleges elolvasás, viszont ez is mutatja, hogy azért sokakhoz eljutott, amiket írtatok. A fő célom azonban tényleg megvalósult: kialakult közöttünk egy írói beszélgetés, valamint kicsit beleláthattunk a Ti világotokba; én pedig örömmel adtam Nektek ezeket a tanácsokat, írtam le a véleményemet. Remélem, tényleg senkit sem bántottam meg vagy szomorítottam el, mert mondjuk kevesebb pontot és rosszabb helyezést ért el, mint amire számított: a segítőszándék vezérelt.
    Eleiah és Theodora, kérlek Titeket, hogy emailben küldjétek el nekem azt a képet, amivel szeretnétek, hogy hirdesselek Titeket. Irissun, Veled pedig privátban megbeszéljük az alternatív nyereményedet. Egyébként megfordult a fejemben, hogy fél év múlva csinálnék egy újabb versenyt, és mire annak meglesz az eredménye, addigra Eleiah hirdetése is lejár. Addig is igyekszem mindannyiótoknál olvasgatni, kommentelni. Továbbá, ha Ti hirdetnétek valamilyen íróversenyt, akkor kérlek, jelezzétek számomra, és örömmel részt vennék rajta mint versenyző.

Szeretettel:
     Mese