Hivatalosan is visszatértem!

     Kedves Olvasóim!

 Szinte napra pontosan másfél éve írtam utoljára helyzetjelentő posztot, most viszont indokoltabb, mint az elmúlt négy évben bármikor volt, mert ahogy a poszt címe is elárulta, ez most a hivatalos visszatérésem a blogoláshoz. Na, de nézzük, hogy miket csináltam az elmúlt másfél évben.

    A legutóbbi ilyen bejelentkezésemnél ígértem egy Az enyém vagy bónusz részt és egy Az élet nem tündérmese epilógust, amiket tavaly meg is osztottam. Év végén pedig egy újabb ficimet, a Nélküled nem kell a Mennyországot olvastam újra és kicsit csiszolgattam. Minden más hosszabb ficimet a befejezése óta már párszor újraolvastam és alakítgattam, egyedül ez a Yugkook/Yugbam/Jinson írásom volt az, amihez a befejezése után több mint 7 évet kellett várnom, hogy újra neki tudjak ülni. Aki olvasta, az biztosan érti, miért: bár a történeteim nagy része keserédes, ez volt összességében a legszomorúbb mind közül. Ennek a ficinek az első 10 fejezete mondhatni, kifakadt belőlem, amikor épp lelkileg nagyon rossz időszakot éltem át. Igaz, kifejezetten népszerű volt a maga idejében, de azért egy-két kritikát is kaptam a történettel kapcsolatban, és ezeken szerettem volna finomítani. Általánosságban is itt-ott tartalmilag kiegészítettem pár mondattal, valamint a 9. fejezetet és a 10. elejét bővebben is kitoldottam, hátha így érthetőbb lesz, miért viselkedett Yugyeom úgy, ahogy. Továbbá Taehyung karakterének is jobban megágyaztam a ficiben és némileg át is írtam a történetüket Jungkookkal. Ezek mellett pedig stilisztikai és elgépelési hibákat is javítottam benne. Természetesen lehetne még mit csiszolgatni rajta (ahogy minden írásomon), de én már annak is örülök, hogy végre összeszedtem az erőmet és ezeket átjavítottam, átírtam, kiegészítettem – még ha közben egy jó párszor el is sírtam magamat a történeten és azon, mennyire mélyen voltam, amikor annak idején írtam. Ezt azért is szerettem volna itt megemlíteni, hogyha valaki újraolvasná ezt a ficit, ne lepődjön meg az itt-ott beiktatott változtatásokon. Persze annak is örülök, ha valakinek pont ez a poszt keltette fel az érdeklődését, hogy esélyt adjon a történetnek.
    Ezután tavasszal megvédtem a disszertációmat, méghozzá Summa Cum Laude minősítéssel, ami hatalmas vágyam volt. Bár bevallom, akármennyire is megkönnyebbültem és büszke voltam magamra, közben mégis nehéz volt elfogadnom, hogy véget ért az életem eddigi legjelentőségteljesebb időszaka. Hiszen 11 éven át voltam egyetemi hallgató, először alapszakos, majd mesterképzéses, végül pedig doktorandusz és doktorjelölt. Egyszerre érzem azt, hogy sokat értem és tapasztaltam, és közben azt is, hogy szinte ugyanaz az ember vagyok, mint aki 11 éve megkapta az értesítő sms-t a sikeres felvételről. Ráadásul azóta sem sikerült elhelyezkednem. Jó lenne, ha találnék olyan munkát, amelyben kamatoztathatom azt a tudást és gyakorlatot, amit a filozófiában, az esztétikában és az irodalmi művek elemzésében szereztem mint hallgató, kutató és oktató. Addig is, amíg ez nem lehetséges, gondoltam, visszatérek ahhoz, amit nagyon a háttérbe szorítottam az elmúlt 4,5 évben – a kreatív íráshoz.
    Első körben a Megtört fény című Markbum ficimet olvastam újra és annak is írtam egy bónusz részt. Utána eredetileg a Wang Gae, Park Gae Jinson ficimet akartam újra elővenni, de aztán eszembe jutott, hogy én még régebben kitaláltam és elkezdtem írni egy másik Jinson ficit. Őszintén, vissza kellett olvasnom régebbi kommentekre adott válaszaimat és a Word-dokumentum létrehozásának idejét is meg kellett néznem, hogy datálni tudjam, hogy én valamikor 2019. év végén találtam ki a sztorit, és 2020. év elején írtam meg belőle hét fejezetet. Bevallom, azt hittem, 3-4 fejezet után akadtam el vele; nem rémlett, hogy ilyen sokáig jutottam az írásában. Most, hogy újraolvastam, rájöttem, hogy folytatni akarom ezt a történetet. Ráadásul a kész fejezeteket nemcsak csiszolgattam és kiegészítettem, hanem mivel ebből a ficiből is songfic sorozatot akartam csinálni, így mindegyikbe beledolgoztam még egy-egy kedvenc dalom szövegét is. Az a tervem, hogy augusztus 28-án kezdem el posztolni, és majd hetente jönnek ki új részek. A kész fejezeteket már el is kezdtem megformázva feltölteni piszkozatba, a blog szerkesztői felületére, így azokat mindig csak meg kell majd osztanom. Közben pedig dolgozni akarok az új részek megírásán. Egyébként ebben a történetben három háttérship is lesz, ebből kettő majd a sztori második felében: egy Itzy–Got7 párosítás, Lia és Youngja; egy Stray Kids ship, Minsung; valamint egy Itzy–Stray Kids páros, Chaeryeong és Changbin. Az utóbbiakról jövő héten egy one shotot is tervezek megosztani.
    Őszintén megmondom, még pár hete sem gondoltam volna, hogy a már kész történeteimhez írt bónusz részeken és one shotokon kívül mostanában mást is fogok írni. Nagyon hirtelen jött az elhatározás, de a lelkesedésem annál nagyobb. Úgy érzem, hogy visszataláltam magamhoz, pontosabban ahhoz a részemhez, amit elnyomtam azért, hogy az akadémikus munkáimra tudjak fókuszálni. Bár lehet, olyan szempontból túl késő ez, hogy már senkit sem érdekelnek az írásaim, meg általánosságban a Got7 ficik. Akik viszont olvastak már a kpop írásaim közül párat, tudhatják, hogy a történeteim döntő többségéhez nem kell az adott bandák ismerete, mivel lényegében OC-k a karaktereim, csak adott idolokat képzelek a helyükbe. Ez ezután sem lesz másként. Ennek ellenére fel vagyok rá készülve, hogy úgy járok, mint azok az énekesek, akik éveken át legfeljebb egy-két single-t adtak ki, és mire teljes albummal tértek vissza, már érdektelenné váltak az egykori rajongóik szemében. Bár elsősorban magamnak írom ezeket a történeteket, örülnék, ha lennének olvasói az új ficimnek is, ezért csináltam a blognak egy Instagram-oldalt, amit EZEN a linken találtok meg. Régebben is egy-egy komment mindig segített előrelendülni, főleg olyan írásaimnál, amelyeknél elakadtam. (Például ki tudja, mikor fejeztem volna be a Ha te azt tudnád!-at, ha nem írták volna meg páran – akár többször is –, mennyire várják a folytatását.) Úgyhogy ezután is nagyon örülnék  minden visszajelzésnek, hozzászólásnak. Hátha nem tértem túl későn vissza.

    Remélem, Ti jól vagytok és akár dolgoztok, akár még tanulók vagytok (vagy is-is), tud(ta)tok egy kicsit pihenni így nyáron.

 Mese

Megtört fény - MarkBum fanfiction - Bónuszrész

 

 

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:

 

Bónusz fejezet

5 évvel később

 

Épp a Jeju-sziget partján ücsörögtek, amikor Mark észre se vette, ahogy elkezdtek patakokban folyni a könnycseppek a szeméből. Jaebum azonban felfigyelt rá, hiszen már hetek óta leste a szerelme minden lépését. Azóta, hogy észrevette, valami nem volt rendben vele. Mark annyira lelkiismeretesen végezte a masszőr munkáját az elmúlt öt évben, hogy testileg és lelkileg is kimerült. Mikor maga mögött hagyta az ápolói karrierjét és új hivatást választott, eszébe sem jutott, hogy ez is valamelyest megterhelő lesz számára. Mert Mark a vendégeinek nemcsak a testi tüneteit akarta megoldani, és átmenetileg jobb állapotba hozni őket, hanem a problémáik gyökerét is igyekezett meglelni. Általában végigbeszélgette velük a kezeléseket, és sokszor kiderült, hogy a testi fájdalmaik lelki eredetűek voltak. Mintha a masszázsai egyszerre lettek volna pszichológiai beszélgetések és testi regenerálódások, aminek persze híre ment, így Mark már heti hatszor, napi nyolc embert masszírozott meg, ami nemcsak a saját testén, hanem a lelkén is meglátszott. Évről-évre egyre több vendége lett, és minél többet adott magából, annál kevesebb maradt belőle neki és a családjának.

Amikor Jaebum realizálta, hogy Markot már szinte teljesen felemésztette a munkája, nem volt hajlandó kompromisszumokat kötni, hanem kész tények elé állította: elmentek két hétre vakációzni a Jeju-szigetre, méghozzá csak ketten. Lisa legfrissebb táncelőadásának próbaszakasza volt éppen, Jaebum édesanyja pedig ilyenkor még inkább támogatta a lányt, hogy semmivel se kelljen törődnie, csakis a munkájával. Így ők amúgy sem tudtak volna velük tartani. Igaz, Mark próbálta meggyőzni a párját, hogy maximum egy hétre menjenek, mert félt, hogy a vendégei nem lesznek meg nélküle ennyi időn keresztül, de a párja hajthatatlan volt, és ő maga mondta le a vendégek időpontját. Azoknak pedig, akik rákérdeztek az okára, őszintén bevallotta, hogy Mark teljesen kiégett. Végtére is pont tőle tanulta meg, hogy nyíltan kimondja a dolgokat, köntörfalazás és körülírás nélkül. Épp ezért ekkor sem akart finomkodni, helyette kerek-perec rákérdezett, miért sírt a párja.

- Hirtelen, mintha visszarepültem volna 2019-be, arra a napra, amikor szakítottál velem. Életem egyik legszörnyűbb élménye volt. Pedig volt jó pár elviselhetetlen napom, de ez mindenképp a legrosszabbak között van – felelte az idősebbik, miközben a vízben lelkesen úszkáló és vidáman labdázó embereket nézte, akiknek az alakjai összemosódtak a sírástól elhomályosult szemében.

- Miről jutott most ez az eszedbe? – lepődött meg Jaebum.

- Mert pont pár nappal azelőtt, hogy szakítottál velem, kezdtem el gondolkodni rajta, milyen jó lenne a Jeju-szigeten együtt úszkálni, sétálni, meg ilyenek – törölte le a könnyeit Mark. – Majd hirtelen közölted velem, hogy el kell mennem, és akkor azt sem tudtam, mit tegyek: győzködjelek, hogy hadd maradjak veled, vagy fogadjam el a tényt, hogy vége, és minden utolsó együtt töltött pillanatunk csak emlék lesz már. 

Mark, ahogy itt ült, üldözte ezt az érzést, amit meg sem tudott magyarázni, sem azt, hogy ennyi év után miért tudta még mindig a fogságába ejteni. De úgy érezte, hogy majd megfulladt tőle. Mintha az emlékei tárházában kinyitott volna egy fiókot, amiben a múlt töredékei, minden fájdalmukkal és szépségükkel együtt, a felszínre törtek. Ez az egy emlék pedig ott hevert külön, mint egy kiszáradt falevél, ami nem volt hajlandó elporladni, és amit a szél sem tudott felkapni. Így elfelejteni sem lehetett igazán.

- Sohasem fogom tudni megbocsátani magamnak azt, hogy aznap olyan mély sebet ejtettem rajtad, ami sohasem fog meggyógyulni, és ami miatt tudom, hogy egy részed azóta is bizonytalan a kapcsolatunkban. Ezért sem akartál hozzám jönni, igaz? – kérdezte, hiszen egy évvel korábban megkérte Mark kezét, aki szeretetteljesen, de visszautasította őt, mondván, hogy az életük úgy jó, ahogy van.

- Talán – felelte az idősebbik. - De azért is, amivel akkor érveltem, hogy még nem akarom, hogy boldog-boldogtalan tudja, hogy melegek vagyunk, és ezért csökkenjen az úszásoktatásaidon a gyermekek száma. – Attól nem félt, hogy a saját vendégköre megcsappan. Főként hölgyek jártak hozzá, akik tudtak Mark magánéletének ezen jelentős szegmenséről.

- Aha. – Ekkor Jaebum szeme lábadt könnybe, mert ezzel a múltbéli visszautasítással pedig Mark volt az, aki visszacsinálhatatlanul megsértette őt és összetörte a szívét. Biztosra vette a fiatalabbik, hogy a szerelme nem direkt tette ezt vele. Nem a bosszú vezérelte, de mégis ez hasonlóan megtörte és elbizonytalanította Jaebumot, mint ahogy a szakításuk Markot.

- Van valami, amit nem mertem akkoriban megkérdezni tőled – jegyezte meg az idősebbik.

- Mi az?

- Azért akartál Thaiföldön elvenni, mert szerettél volna onnan örökbe fogadni egy gyereket, ahogy a szüleim tették anno Lisa-val, és tudtad, hogy úgy több esélyünk lett volna?

- Igen – vallotta be Jaebum. - Tudod, hogy imádom a kis krapekokat, akiket tanítok, és akár elég is lehet ez nekem, de annyiszor eljátszok a gondolattal, milyen lenne, ha egy saját gyermekünk is lenne. De örülök, hogy nem adtuk ilyesmire a fejünket. Te nem tudtál volna még egy gyermekkel is foglalkozni, és én sem akartam volna a saját vállalkozásomat máris szinte teljesen felfüggeszteni. Azért pedig ne fogadjunk örökbe, hogy anya nevelje fel a gyerekünket.

- Azért ne is, de nem kell végérvényesen elvetni ezt az ötletet, ahogy az esküvőt sem. Igazat mondtam anno, Jaebum, csak átmenetileg nem akarok megházasodni, de amint mindketten úgy érezzük, hogy a karrierünket háttérbe tudjuk szorítani, örömmel állok az oltár elé veled és leszek a közös gyermekünk apja. – Mark végre, hosszú idő óta először, igazán szívből mosolygott.

- Ezt vehetem egy ígéretnek, Mark Tuan? – kérdezte Jaebum.

- Igen. – Ekkor összeérintették a homlokukat és hagyták, hogy a tengervíz illata átjárja az orrukat és elmerüljenek a nyugtató pillanatban. Ha valaki ekkor elment volna mellettük, egy tökéletes képet kapott volna egy problémás, ám mégis harmóniával teli párról, akik az újra-összejövetelük óta egyszer sem adták fel a küzdelmet, hogy egyben tartsák a kapcsolatukat.

- Mi lenne, ha… – Mark suttogása ébresztette fel Jaebumot az ébrenálmodásából.

- Igen?

- Mi lenne, ha becsuknánk a szemünket és olyan emlékeket élnénk át, amelyek boldoggá tesznek minket? Ha örömteli nosztalgiázásba kezdenénk?

- Remek ötlet – felelte Jaebum, és anélkül, hogy bármelyikük is kinyitotta volna a szemét, elkezdték felhozni a jobbnál jobb emlékeiket.

- Emlékszel, amikor az egyik kisfiú beszökött a házunkba és úgy elbújt, hogy egy órán át kerestük, és az anyukája ki akarta hívni a rendőrséget? Majd kiderült, hogy a fiú Veled akart élni, mert úgy megszeretett Téged – ez volt az utolsó, amit Mark említett.

- Hogyan tudnám elfelejteni? – felelte Jaebum, és végre ismét élettel teli volt a hangja.

- Aznap az átlagosnál is büszkébb voltam arra, hogy kihez tartozom. Ha vissza tudnám tekerni az időt, többet lennék Veled, mint amennyit az utóbbi években voltam. Sajnálom, hogy megint beszippantott a munka. Úgy látszik, képtelen vagyok félgőzzel csinálni valamit. Vagy mindenemet beleadom, vagy bele se fogok igazán – vallotta be. Bár ezt Jaebum jól tudta róla, örült, hogy maga is belátta. – Ez volt a fő indok, amiért kissé odalett a köztünk lévő szikra.

- Ahhoz, hogy legyen szikra, fontos, hogy a párok találkozzanak egymással; én pedig alig láttalak az utóbbi időben. Szeretkezésről már ne is beszéljünk. Pedig irtó nehéz türtőztetni magamat, amikor egy félisten a párom, akármilyen leharcolt is legyen mostanában – panaszkodott Jaebum, némi humorizálással, amitől el is mosolyodott.

- Akkor ezért voltak azok a furcsa arcok, amiket mostanában vágtál, mikor esténként félkómásan feküdtem az ágyban – realizálta Mark.

- Igen. Mert egyszerre akartalak volna megszidni, hogy ne dolgozz ennyit, és a magamévá tenni, hogy rájöjj, a Te helyed mellettem van, főleg az ágyamban. – Ekkor szinte egyszerre nyitották ki a szemüket.

- Van egy ajánlatom, Jaebum. Sétáljunk egyet bánatmentesen a parton! Hagyjuk, hadd fújja a szél a hajunkat, majd a vacsoráig annyiszor szeretkezhetsz velem, ahányszor csak akarsz.

- Ilyen jó ajánlatot még sohasem kaptam Tőled.

- De nem is hanyagoltalak még el ennyire – látta be az idősebbik.

- Ez igaz. Akkor kérem a kezedet, hogy minél előbb a hálóban legyünk. Vagy várj! – Ekkor az ölébe kapta a párját, és teljes szívéből magához ölelte, mint aki legszívesebben sohasem engedte volna el. A tudat pedig, hogy egy nap papírja is lesz arról, hogy Mark az ő férje volt, még a szeretkezésük gondolatától is mámorosabb volt számára.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)