2016. július 9., szombat

Harmadik novellaírós verseny

Kedves olvasóim!
A blogomon az elmúlt évek során már volt egy blogverseny, egy versíró és két fanfiction novellaíró verseny is, és bár mind nagyon jól sikerült, de azért a novellaíró versenyeknek nagyobb sikere lett, és én is azokat élveztem a legjobban. Nemrég pedig az egyik korábbi versenyző érdeklődött, hogy nem szeretnék-e idén is csinálni egy ilyen versenyt. Bevallom, annyira elfoglalt voltam mostanság, és sajnos gondjaim is voltak, így teljesen megfeledkeztem a szokásos nyári versenyemről, de szerencsére eszembe juttatták. Hiszen a Vámpírtáncon nincs nyár verseny nélkül. 
A tavalyi év kategóriáit adom meg, és így a verseny képe is megmarad: 
- Harry Potter
- Gyűrűk Ura
- Hobbit
- Doctor Who
- Glee
- Pretty Little Liars
Bár tavaly csak az első három kategóriában kaptam novellákat, remélem, idén kicsit színesebb lesz a mezőny, de ha nem, az se baj, a minőség a lényeg. :)
A verseny menete is hasonló lesz, mint már ahhoz hozzászoktatok, de azért belevittem egy kis csavart a pontozásba:
- Július 9-30-a között küldhetitek el nekem a novelláitokat, amiknek a hossza 3-15 oldal között legyen. 
- Az írásokat a következő e-mail címre várom: vampirtanc@gmail.hu vagy .com - mindkettő érvényes.
- Jelentkezni ennek a bejegyzésnek az alján tudtok kommentben, melyben adjátok meg a neveteket, a blogotok linkjét (ha nincs az se baj), és azt, hogy milyen témájú fanfictiont fogtok küldeni. Valamint a blogotokra tegyétek ki a következő képet ennek a bejegyzésnek a linkjével, hogy minél többen tudjanak a versenyről, minél többen részt vegyetek.


Pontozás: Én összesen 30 pontot adhatok, 10-et a tartamra, 10-et a helyesírásra és még 10-et a fogalmazásra. Fontos, mindenkinek szöveges értékelést is adok a pontjaim mellé, hiszen szeretném, ha látnátok, hogy esetleg milyen hibáitok voltak, miken tudtok még javítani. Valamint lesz egy közönségdíjasunk is, mivel lesz egy szavazás a blogon 31-1 és 6-a között, és ennek a szavazásnak a győzteséjé lesz a közönségdíj. 
Díjazás: Az első három helyezett és a közönségdíjas kapni fognak okleveleket, és két hónapon át hirdetem a blogjukat az én blogomon. De a többi versenyző is fog kapni emléklapot. 
Remélem, most is sokan lesztek, és jobbnál-jobb novellákat fogok kapni. Mindegyik kategória nagy fandomom, így nem leszek egyik irányában sem elfogult.

Puszi Mese