2013. november 24., vasárnap

Két hónap után újból itt!! :)



Sziasztok!
Először is, nagyon sajnálom, hogy két hónapra eltűntem. Ennek számos oka volt, egyrészt az, hogy végzős vagyok, ezért rengeteget kell tanulnom, plusz én még táncstúdióba és angol iskolába is járok.
De van egy remek hírem. Szeptember 13-án sikerült befejeznem a Félvérek harcát, s amint van egy kis időm az újraolvasását és a javítását csinálom, s ennek is már a ¾-ét megcsináltam. Ha, pedig ezt is befejeztem, akkor mindenképp szeretnék egy kiadót találni, amely kiadja, s ezzel egyidejűleg már kezdeném a második rész megírását is.
Most pedig mindemellett egy igen hosszú Piton és a lány folytatást is hoztam, ami remélem tetszeni fog nektek.
Ettől a képtől találhatjátok az új részt.

Valamint még korábban Bia Joy-tól kaptam egy díjat, amit bár nem szeretnék tovább küldeni, de azért nagyon szépen köszönöm neki, s ki is teszem a kérdéseire a válaszaimat.

1. Mikor voltál a legutóbb felhőtlenül boldog?
Mikor befejeztem a Félvérek harcát.
2. Miért?
Mert úgy éreztem, hogy sikerült egy olyan könyvet megírnom, amit nagyon szeretek, s ha rendesen le van lektorálva más emberek is szerethetik.
3. Merrefelé laksz?
Debrecenben.
4. Mit gondolsz az ask.fm-ről?
Engem egyáltalán nem vonz, de nincs bajom azzal, ha másnak van.
5. Mi a véleményed a 1D blogokról?
Nem vagyok igazán 1D fan, de velük sincs bajom.
6. Szerinted egyedi a történeted?
A Félvérek harcánál én mindig arra törekedek, hogy ne legyen egy sablonos sztori.
7. Mi ihlette a sztoridat?
Igazából ez úgy indult, hogy pont azon agyaltam, hogy vajon milyen vámpíros sztori lehetne teljesen más, mint az eddigiek. Ez lett belőle.
8. Szereted a design blogokat?
Nem igazán.
9. Hány blogra vagy feliratkozva?
Nem tudom, mivel már nincs időm őket olvasni.
10. Melyik a kedvenc blogod?
Valaki titokban rólad álmodik

Amint tudok, újból jelentkezek, és hozok Piton és a lány frisst.
Addig is puszi Nektek!
Mese

2013. szeptember 8., vasárnap

Az én Gergőm!!! :)



Sziasztok! Meghoztam a Piton és a lány folytatását, ami nem olyan hosszú, mint mostanábban szokott lenni, de mivel két hete nem volt friss, ezért nem akartam, hogy tovább várakozzatok.
Most a múltkori Edevis tükrés képtől van. :)
Jó Olvasást hozzá!!! :)
Egyébként még azt gondoltam, hogy megosztom veletek, hogy a Félvérek harcának már az utolsó előtti fejezetét írom, úgyhogy már mindjárt végzek vele, s után jöhet az újraolvasás.

Valamint egy újabb díjat kaptam, amit Destiny Hope-nak köszönhetek!! És sajnálom, de most megint nem szeretném ezt senkinek tovább küldeni.
Itt vannak a kérdéseire a válaszaim:
Miért kezdtél el írni? Mióta írsz?
Három éve írok, s egy látomásom ihletet.
2; Honnan szerzed az ötleteket, honnan szerzel ihletet egy-egy újabb történethez novellához?
Ez változó. Pl.: A novellámhoz egy álom adot ihletet. A Félvérek harcának a kitalálása pedig úgy kezdődött, hogy azon gondolkodtam milyen jó lehetne egy teljesen más, sablon mentens vámpíros sztori, amin elkezdtem agyalni, majd a többi jött magától. S igazából már az elején rájöttem, hogy ezt a sztorit meg kell írnom.
- Novellád, vagy történeted van több?
Történet. De igazából én versekkel kezdtem. Az már van vagy 150 kb.
- Milyen zenéket szoktál hallgatni írás közben?
Semmilyet, mert zavar, elvonja a figyelmemet az írásról.
- Mit olvastál utoljára?
A Hableányok kíméljenek című könyvet, amit egyszerűen imádtam.
- Ki a kedvenc karaktered?
Hermione Granger, és Kurt Hummel a Glee-ből.
- Ha megfilmesítenék az egyik írásod, kit szeretnél, hogy eljátsszák a főszereplő(ke)t?
Csak Gergő szerepére tudok valakit, aki ugyanúgy nézz ki, mint ahogy én elképzeltem őt, ő pedig nem más mint Blake Jenner a Glee-ből. Ő az én Gergőm!!! :)))

 - Mit érzel, mikor írsz?
Azt, hogy leakarom írni, majd máshoz is eljutattni a történeteket, amik a fejemben vannak és, adni akarok ezzel másoknak. Ez, ami erőt add az íráshoz.
- Milyen iskolában jársz?
Szakközép iskolába.
- Mik a kedvenc filmjeid?
A Gyűrűk urák. Ez egyértelmű.
- Van kedvenc országod/városod? Mi az?
Anglia / London.

Puszi Nektek!!

2013. augusztus 24., szombat

Edevis tükre és tripla díj! :)

Sziasztok, újra hoztam Piton és a lány folytatást, amely a Luna Neville képtől eddig található. Ez az új kép már kicsit árulkodik arról, hogy miről is fog szólni ez a rész. Remélem elnyeri majd tetszéseteket!!! :)


Emellett három személytől is megkaptam ugyanazt a díjat, amit köszönök szépen és már teszem is ki őket!!! :))) Most én nem szeretném tovább küldeni senkinek.



Először Millitől kaptam meg és még itt is vannak a kérdéseire a válaszaim:
1; Novellát vagy regényt szeretsz jobban írni?
Regény, ez számomra egyértelmű.
2; Írtál-e már verset:
Én eredetileg csak versírogatással kezdtem, s íme ez lett belőle, de már közel 150 versem született.
3; Mielőtt elkezdesz írni előbb a karakteredet találod ki vagy a cselekményt?
A cselekményt, többnyire, de a Félvérek harcánál van, hogy Gergő karaktere add ihletet egy-egy cselekményhez.
4; Hányas vagy irodalomból és nyelvtanból?
Az irodalom 5-sömmel nincs probléma, de nyelvtanból van, hogy csak 4-es vagyok, bár legutóbb abból is összejött.
5; Utána jártál annak, hogy hogyan kell írni vagy csak nekiálltál?
Csak neki álltam és ez látszik is a Létezünkön, de ez volt az én tanuló könyvem, hogy a Félvérek harca jobb lehessen.

Réka888 kérdései: (Neki is köszönöm szépen a díjat!!)
1; Ki a kedvenc írod?
Egyértelműen J.K.Rowling!!! :) Jobb könyveket még nem olvastam a Pottereknél.
2; Ha szereted a Harry Pottert hány évesen szerettél bele.
10!!!
3; Történt olyan, hogy valamelyik szereplődet magadról mintáztad?
Teljes egészében nem, de a legtöbbe igen sok mindent beleírok magamból. Ez legfőkébb a Félvérek harcában, ott is Gergővel és Emilivel fordult elő.
4; Ha van, mi a kedvenc időtöltésed?
Táncórán lenni. Nincs annál jobb. :DDD
5; Kinek érdekel jobban a véleménye az írás terén az ismeretleneké vagy a barátaidé?
Ez nehéz kérdés, igazából mindkettő nagyon fontos számomra, hisz a barátaim véleményére sokat adok, de sokszor egy idegen sokkal szubjektívebb, ami olykor jobb.

Végül Dominak is köszönet a díjért, íme az ő kérdéseire a válaszaim:
1; Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Emese és Mesi. Ebből jött a Mese. :)
2; Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Beyonce : I was heree.
3; Félsz a sötétben?
Az attól függ hol vagyok. Itthon nem, de az utcán nagyon is…
4; Szerelmes vagy valakibe?
Nem.
5; Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami valaha történt az életedben?
Azt inkább nem mondanám el, mert túl személyes. Bocsi…
6; Gondolatban öltél már meg valakit?
Nem, csak megvertem. :D
7; Szerinted péntek 13-a szerencsétlenséget, vagy szerencsét hoz?
Számomra ez egy teljesen átlagos nap.
8; Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Igen, de nagyon kevés.
9; Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Nem.
10; Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál?
Volt vagy két év, amikor rettegtem a szuritól, de se előtte se utána nem volt vele nagyobb bajom.
11; Mit tennél, ha hírtelen híres lennél?

Bíztatnám és segíteném az olyan önbizalomhiányos, de közben nagy álmokkal rendelkező fiatalokat, mint én magam.

2013. augusztus 8., csütörtök

Friss!!



Sziasztok!
Két napja haza jöttem a remek nyaralásomból, s már hoztam is nektek a Piton és a lány frissét!!!
A Silver triós képtől, eddig a képig találhatjátok az új részt. Jó olvasást hozzá! És írjatok légy szí kommentet! :)


2013. július 26., péntek

Félvérek harca feltöltésének vége



 Sziasztok!!
Hát elérkezett ez is, hogy a Félvérek harcának befejezzem a feltöltését!!
Nyugalom a történetet be fogom fejezni, csak nem teszem itt közzé, mivel hiszek abban, hogy még némi átdolgozás után lesz olyan jó, hogy ki tudjam adatni. Ezt írtam a Létezünknél is, de az azóta sem sikerült és már bevallom nem is szeretném, ha kiadnák. Nem rég kaptam egy kritikát, mely nem volt pozitív, de attól még igaz volt. A Létezünk nagyon kidolgozatlan és dialógus hiányos, s több munka lenne átdolgozni és egy használható könyvet csinálni belőle, mint amennyit a megírása követelt és szerintem a sztori is sok sebből vérzik, ezért felesleges is lenne. De nem bánom, hogy megírtam, hisz ez adott ihletet az íráshoz, s a sok hibát, amit elkövettem benne jóval kisebb számban követtem el a Félvérek harcában, tehát igenis volt értelme megírnom.
A blogon azonban volt egy olvasóm, aki az első fejezettől kezdve az utolsóig végig kommentelte a Félvérek h-t és segített is nekem több hibát is észrevenni, amiért köszönet jár neki. Milli, én szeretném, hogy te lehetőséget kapj és elolvashasd elsőként a végét is a könyvnek, s ezért arra gondoltam, hogy e-mailben küldeném el neked a további részéket, s ott tudnál véleményt írni nekem. Majd írd meg, hogy szeretnéd-e!!
Egyébként ne ijedjetek meg, hogy már mindjárt vége a könyvnek és még a nagy izgalmak meg sem voltak. Még azért van bőven belőle, úgy az egyharmada még hátra van, ami szerintem a legérdekesebb része lesz a könyvnek. Valamint azt se felejtsétek, hogy ez a Vámpírtánc trillógiámnak csak az 1. része, s ez még nem főként az akcióról szól, az majd csak a végén valamint a másik két könyvben várható.
A blogon ezentúl is fogom hozni a Piton és a lány folytatását. Most azonban két hétig biztosan nem lesz friss mivel nyaralni megyek, de utána mindenképp hozok.
Emellett már rég megvannak egy Forma 1-es, pontosabban Mark Webber-es fanfictionnek az alapjai, de azt addig semmiképp nem kezdem el, amíg be nem fejezem a Félvérek harcát, mert az a fontosabb.
Emellett nagy örömömre a blogmegnyitás száma már a 30000-t is átlépte, amiért hoztam a szokásos képet!! Köszönöm nektek.


Végezetül pedig Millitől kaptam egy díjat, amit szintén köszönök, és hoztam is a kérdéseire a válaszaimat.

1; Hogyan született meg a történeted a fejedben? Mi volt az a pillanat, amikor azt mondtad, hogy ebből egy sztori lesz?
A Félvérek harcának az alapja, már több mint két éve körvonalazódtak a fejemben, s miután elmesélte a barátnőimnek, akiknek tetszett, úgy döntöttem, ezt mindenképp meg kell majd írnom. Egyébként a kitalálása úgy jött, hogy elkezdtem gondolkodni azon, hogy a legtöbb vámpíros sztori tele van hasonlósággal, s én milyet tudnék kitalálni, ami különbözik. Ekkor jött a vámpír, félvámpír, balkézből vérkiszívós ötlet és, hogy az én történetembe semmiképp se az legyen, hogy új iskolába jön az egyik főszereplő és megismeri a másikat, hanem az átlagtól eltérjek e téren is.
2; Egyedül írsz, vagy megbeszéled másokkal mielőtt leírnád a sztorit?
Mindig egyedül, csak az alap sztorit szoktam elmesélni, vagy azt, amit már leírtam. De a Létezünkkel ellentétben a Félvérek harcának az általam elmesélt részei eddig minden ismerősömnek tetszett, valakinek nagyon is, s ebből is erőt merítek.
3; A családod mit szól ahhoz, hogy írsz?
Nagyon támogatnak ebben, s szeretnék, ha minél hamarabb sikerülne kiadatnom a Félvérek harcát. :) (Csak előbb fejezzem be!!)
4; Egy nap mennyi időt szánsz írásra?
Eddig mindig úgy csináltam, hogy csak akkor írtam, ha jött az ihletem, vagy ha hétvégén végre ráértem ezzel foglalkozni. De most már tudatosan próbálok naponta-két naponta legalább egy órát ezzel foglalkozni.
5; Mit teszel, ha eszedbe jutott egy remek sztori, de amint gép elé ülsz egyszerűen leblokkolsz?
Minél hamarabb próbálok ihletet szerezni.

Jó olvasást a Félvérek harca utolsó publikus részéhez, ami csak egy fél fejezet, de azért nem olyan rövid. Millin kívül más is írhatna legalább így utoljára kommentet!! :)

Puszi,
Mese!! :)