- Köszönöm, Jinyoung, sokat jelent
nekem a véleményed – felelte a Wang-fiú, és csak egy pillanatra mert a
holló-hajú szemébe nézni, majd szégyenlősen a földet bámulta, mire Jaebum
megköszörülte a torkát.
- Nem volt éppen egy Tolkien-regény,
de azért nem volt rossz – próbálta kimenteni a barátját az Im-fiú.
- Szereted Tolkient? – kérdezte tőle Jinyoung.
- Én csak szeretem, de Jackson
imádja – felelte, mire az említett személy kitágult szemekkel nézett Jaebumra.
Jinyoung rögtön arra gondolt, hogy ez egy újabb utalójel lehetett arra, hogy ő
volt Anonymus, hiszen a levélpartnere is imádta a brit legenda munkásságát.
- Igen? – kérdezte mosolyogva a
holló-hajú, és ahogy a tekintetébe zárta Jacksont, a Wang-fiútól ismét elvette
a levegővétel képességét. Úgy tűnt, nem kerülhették el ezt, és Jinyoung nem
bánta. Inkább vegyék el egymástól az összes oxigént, csak ne a
bizonytalanságban kelljen többé tapogatóznia Anonymus kilétéről.
- Igen – felelte Jackson, majd
gyorsan másra terelte a témát. – Szerintem menjünk, mert mindjárt kezdődik az
utolsó óránk. – Ezzel el is indult a terem felé, Jinyoung pedig felbátorodva, a
félév során először Jackson mellett foglalt helyett.
- Bocsi, ülhetek most én ide? –
kérdezte Jaebumot, hiszen az ő megszokott székét foglalta el.
- Persze, csak nyugodtan. – Az
Im-fiú sem igazán tudta türtőztetni az izgatottságát, hiszen vadul vigyorgott,
miközben őket nézte, ami Jinyoungnak is feltűnt. – Nem hiszem, hogy Mark bánja,
ha mellé ülök.
- Szerintem sem – felelte Jinyoung,
majd észrevette, ahogy Jackson idegesen tördelni kezdte a kezét. – Vagy Téged
zavar a csere?
Nem, dehogy! – vágta rá Jackie túlontúl
gyorsan és idegesen, egy erőltetett mosollyal kísérve. – Miért zavarna?
Megtiszteltetés számomra, hogy a csoport legzseniálisabb tagja mellém ül –
tette hozzá, amivel szintén tovább növelte Jinyoung gyanúját, hogy vele
levelezett, mert Anonymus is kiemelte, hogy mennyire kiemelkedett a szemében a
csoportból.
- Azért ne túlozz, kérlek! – Rázta a
fejét, majd észrevette, ahogy Jackson vett egy mély levegőt. – Jól vagy? –
kérdezte tőle.
- Igen, csak tetszik a parfümöd
illata – felelte végül, de persze nem nézett rá, hanem az ablakon meredt
kifele.
- A bátyámtól kaptam. Ő nagy
szakértő parfümök terén – felelte, és a testvérére
gondolva halványan elmosolyodott.
- Remek ízlése van Minhonak –
állapította meg Jackson.
- Honnan tudod, hogy így hívják,
hiszen sohasem mondtam? – Jinyoung szíve olyan gyors dobogásba kezdett, hogy
félt, kiugrik a helyéről. Ez már tényleg nem lehetett véletlen, hiszen az egyik
e-mailjében leírta Minho nevét. Jackie volt Anonymus, ezt ekkor végérvényesen tudatosította
magában, amitől a korábbiaknál is nagyobb nehézséget okozott számára a
légzésének normalizálása.
- Mark! – kiáltott fel Jackson
válasz gyanánt, mire a szomszéd padban ülő Tuen-fiú felkapta a fejét.
- Tessék?
- Semmi – legyintett a kezével, majd
halkan, Jinyounghoz hajolva folytatta.
- Mark említette még korábban –
mondta, de ekkor is érvényes volt az, hogy az arca elárulta őt, hiszen
egyértelmű volt, hogy hazudott.
- És milyen szövegkontextusban jött
fel a bátyám? – kérdezte az izgalomtól már szédülő Park-fiú, mivel kíváncsi
volt, hogyan próbálta kivágni magát Jackie.
- Hű, arra már nem is emlékszem –
vakarta meg a tarkóját Jackson, miközben látszott, hogy leverte a víz. Szerencséjére
ekkor lépett be az oktató a terembe, így Jinyoung nem faggathatta tovább.
Az órán nem zavarta a másikat a
holló-hajú, de magához nem hűen képtelen volt figyelni a tanárra, szinte
jegyzetelni sem jegyzetelt, mert annyira izgatott és boldog volt, de közben
tanácstalan is, hogy mit kellett volna tennie. Előző nap még tiszteletben
akarta tartani Anonymus döntését, hogy hivatalosan majd akkor fedi fel magát
előtte, amikor kész lesz rá, de ez mindent megváltoztatott. Tudni és semmit sem mondani vagy tenni, ezekben a percekben lehetetlen feladatnak tűnt Jinyoung
számára. Talán más lett volna a helyzet, ha nem pont arról a fiúról derült
volna ki ez, akire kifejezetten vágyott, aki már szeptember elején felhívta
magára a figyelmét pozitív értelemben. Még ha nem is olyan gyorsan és nagy
hatással, mint ahogy azt ő tette Jackie-nél.
Az óra után Jackson olyan gyorsan
ugrott fel a székéből és dobálta be a táskájába a dolgokat, hogy szinte
mindenki megijedt a teremben, de csak egy valaki tudta mindennek az okát.
Jackie sejthette, hogy lebukott – legalábbis Jinyoung erre következtetett.
Végül mind átsétáltak az egyetemhez legközelebb lévő kávézóba, ahol szerencsére
két asztal is szabad volt, amiket összetolva kényelmesen elfértek heten. Persze
a holló-hajú Jackson mellett foglalt helyett, és ahhoz is ragaszkodott, hogy
meghívja a fiút, csak hogy lássa a másik zavarba jött arcát, amit meg is
kapott.
- Ki tudom fizetni a saját
kávémat – nyúlt a pénztárcájáért, de Jinyoung megfogta a kezét, jelezve, hogy
tegye vissza, amitől viszont tágra nyíltak a Wang-fiú szemei. A holló-hajú
félt, hogy minden egyes gesztusával egyre jobban átlépi azt a határt, ami
komfortos volt Jacksonnak, de olyan felbátorodást érzett ekkor magában, amit
nem akart csak úgy veszni hagyni, inkább belevetette magát a dologba.
- Kérlek! – Nem indokolta meg,
miért, csak rámosolygott Jackie-re, majd kiszedte belőle, mit szeretett
volna inni.
- Köszönöm – mondta Jackson, mikor
visszatért Jinyoung, aki észrevette, hogy Jaebum rájött a meghívásra, és ettől
megint vadul mosolygott. Jól esett tudnia a Park-fiúnak, hogy a társaságból valaki örült
nekik, és azt, hogy ez azt jelenthette, hogy elfogadta Jackie szexualitását.
Hiszen azonnal összerakta a képet, hogy ő volt az az új jó barát, akiről írt neki
Anonymus. Úgy tűnt, Jackson a legutóbbi e-mailje óta coming outolt Jaebumnak,
ami megmelengette Jinyoung szívét.
- Jackson, jól vagy? Nagyon vörös az
arcod. Csak nem lebetegedtél? – kérdezte aggódva Yugyeom.
- Minden rendben, csak meleg van itt
– felelte.
- Ha Te mondod! – hagyta rá Yugyeom.
Végül remekül elbeszélgettek így
heten. Mint kiderült, tényleg nem csak két csoportban működtek jól, hanem
együtt is voltak közös témáik, és nemcsak az egyetemi kurzusok. Egyértelmű
volt, hogy nem a véletlen, hanem a közös érdeklődés és világlátás terelte
mindannyiukat ugyanarra a szakra. Ezt a felismerést Jinyoung és Jackson azonban
képtelenek voltak aznap kellően értékelni, mert mindkettőjük elméje valami
egészen máson járt. Nem is kapcsolódtak be olyan aktívan a beszélgetésbe, mint a
többiek, de ezt szerencsére senki sem tette szóvá.
- Bakker, még vissza kell mennem a
mosdóba! – jegyezte meg Bambam, amikor már mind kiléptek a kávézóból, így együtt
várták az épület előtt.
Ekkor Jinyoung meglátta, ahogy
Jacksont a mellettük lévő mozi műsorlistáját kémlelte félénk mosollyal az
arcán, amitől igazán ellenállhatatlanná vált számára, így odalépett mellé.
- Mi az? – kérdezte Jackie-től. –
Csak nem megtetszett valami a felhozatalból? Értelem és érzelem – szúrta ki, melyik plakátot nézte éppen. –
Ahogy látom, ezt most kezdték el vetíteni. Szereted Jane Austent? – kérdezte
kíváncsian. Sohasem beszélt erről neki Jackie, de miért ne kedvelhette volna a
régenskori Anglia leghíresebb íróját, az irónia egyik nagymesterét?
- Mondhatni – felelte szégyenlősen
Jackson, Jinyoung pedig nem tudta, hogy azért volt ilyen, mert egy női íróról
volt szó, vagy azért, mert ő kérdezte ezt tőle, vagy esetleg mindkettő
egyszerre.
- Mondhatni? – húzta fel a
szemöldökét.
- A néhai nagymamám imádta. Nyaranként,
mikor nála töltöttem két hetet, mindig néznem kellett vele valamelyik Jane
Austen-adaptációt. A kedvenc regénye az Értelem
és érzelem volt, és imádta az 1996-os Emma Thomson-féle mozifilm
adaptációt, bár a 2008-as sorozatot is, de a filmet legalább ötször láttam vele
én is. Sőt, mikor tíz éves voltam, fel is olvasta nekem az egész regényt.
Mindennap pár fejezetet. Elolvashattam volna én magam is, de mama hangjából
sütött az Austen-imádat, ami sokkal jobbá tette az élményt. Ha még élne, most elhoznám
a moziba, hogy nézzük meg együtt az új verziót. – Egy pillanatra elfordult
Jackson, hogy ne lássa Jinyoung, ahogy letörölt egy könnycseppet. Persze ez a
holló-hajúnak feltűnt, de ettől még inkább hálá öntötte el a mellkasát, amiért tényleg
Jackson volt Anonymus. Kezdett kikristályosodni előtte, hogy soha nem is
lehetett más. A leírt szavai és a tényleges viselkedése mindig is fedték
egymást, ezért is vonzotta mindkét formában Jinyoungot. – Ma elmondok mamáért
egy imát – akarta ezzel lezárni a témát Jackson.
- Mi lenne, ha mondjuk anyukáddal
jönnél el megnézni, mamád tiszteletére? – jött a Park-fiútól az ötlet.
- Anya képtelen Austen-adaptációkat
nézni, amióta nem él mama. Azonnal zokogni kezd tőle – felelte szomorkásan
Jackson.
- Akkor eljövök Veled én. Szívesen
elveszítem az Austen-szüzességemet, még ha ez csak az adaptációkra terjed
ki. Aztán ki tudja, lehet, még magához a könyvhöz is kedvet kapok – ajánlotta
fel mosolyogva Jinyoung, amitől Jackson ajka egy kicsit elnyílt a pozitív
döbbenettől. Pislognia is kellett egy párat, mielőtt képes lett volna
válaszolni.
- Biztos? Eljönnél velem megnézni
egy Austen-adaptációt? – kérdezte, és Jinyoung megint nem tudta, hogy a téma,
vagy az ő jelenléte volt ami nagyobb zavart váltott ki Jackie-ből.
- A lehető legbiztosabb – mosolygott rá szeretetteljesen.
- Rendben. Holnap suli után esetleg
ráérsz? Ahogy látom, pont úgy adják, hogy ideérnénk az utolsó óránk után –
fordult vissza a Wang-fiú a plakát és a vetítési időpontok felé.
- Igen, remek lesz. Ó! –
Ekkor vette észre Jinyoung, hogy a többiek már otthagyták őket. – Szaladjunk,
amíg itt vagyunk! – mondta, és a saját novellájára tett utalását csak akkor
realizálta, amikor Jackson ijedten lépett egyet hátra. – Gyere! – nyúlt a
kezéért, mielőtt még jobban megtántorodott volna a fiú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése