2026. november 20., péntek

Azt hiszem, szeretlek - Jinson fanfiction - 14. fejezet

 


Megérdemeljük a boldogságot

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a fejezetbe:


-  Szia! – vette fel a telefont Jackson vasárnap délután, két nappal azután, hogy Jinyoung megírta neki azt a bizonyos e-mailt, ami először szíven ütötte, de valahol számított rá, és értékelte, hogy nem hagyta a holló-hajú, hogy napokon át kételyek között őrlődjön.

   - Szervusz, kedves legjobb barátom! – szólt bele Jaebum a kagylóba.
   - Ezt már nem fogom tudni levakarni magamról – rázta a fejét Jackson, nem mintha a másik látta volna ezt a mozdulatát.
- Nem igazán. De persze nem azért hívtalak, hogy szívjam a véredet, hanem azért, hogy megkérdezzem, hogy vagy – mondta az Im-fiú.
- Megvagyok. Tegnap újraolvastam az összes e-mail-váltásunkat Jinyounggal, hogy rájöjjek, hol hibázhattam, de szerintem igazán tényleg az lehetett a gond, amit ő is írt, hogy egyoldalúvá vált a dolog. Ő jobban kitárulkozott, és nem is titkolta soha a személyazonosságát. Én pedig a saját tempómban lemaradtam mögötte – magyarázta szomorkásan Jackie.
- Remélem, nem hibáztatod magadat – jegyezte meg Jaebum. – Természetes, hogy a saját tempódat diktálod, de az is, hogy most meg ő kért pihit – tette hozzá, bár kábé ugyanezt mondta neki akkor is, amikor a levél érkezése után felhívta a Wang-fiú.
- Igen, igen, de nem tudok nem mérges lenni magamra, legalább egy kicsit.
- Ebben biztos voltam, és pont azért hívtalak, hogy felvidítsalak – volt izgatott Jaebum.
- Mivel? – a szomorúság és tehetetlenség helyét felváltotta az izgalom Jackie szívében.
- Felvetettem Marknak azt az ötletet, hogy holnap az óráink után menjünk el heten kávézni, hogy tényleg mind jobban megismerjük egymást. Azonnal megjött a kedve hozzá, és elvileg Jinyoung és Youngjae is belementek. Közben én Yugyeomot és Bambambet is felhívtam, akik szintén rábólintottak. Te pedig alap, hogy jössz, ha kell, érted megyek és saját kezemmel raklak fel a buszra, csakhogy ott lehess a szívszerelmed mellett – jelentette ki elszántan az Im-fiú, amivel újból megdobogtatta Jackson szívét. Aki úgy tűnt, tényleg jól választott magának legjobb barátot.
- Nem lesz rá szükség, megyek én magamtól is. Köszönöm, Jaebum. Nekem ilyesmi eszembe sem jutott volna. Bár előre kérlek, hogy figyelj rám, és ha túlságosan átlátszóan bámulom Jinyoungot, akkor rúgj bokán, vagy valami! – adta ki a parancsot Jackson.
- Rendben, majd jól megrugdoslak – kuncogott, amivel növelte a barátja mellkasában hirtelen megjelenő kellemes érzést.
- Jó megérzéseim vannak ezzel a találkával kapcsolatban – mondta Jackie.
- Örülök, mert nekem is. 

Mikor Mark felhívta Jinyoungot a közös kávézás ötletével, a holló-hajú azonnal rávágta, hogy igen, mert úgy érezte, az e-mail-románcának szüneteltetése közben kifejezetten jól esett volna elhagynia az otthonát. Bár kellemes volt a hétvégéje. Liával töltötte, akivel filmeztek és beszélgettek, többek között arról, hogyan élte meg Jinyoung a Youngjae-vel kialakuló párkapcsolatukat, és nem győzte biztosítani róla a húgát, hogy nem érezte úgy, hogy ellopta tőle az egyik barátját. Sőt, külön örömet okozott számára, hogy hozzásegíthette őket a boldogsághoz. Ennek ellenére Jisu megeskette, hogyha egy kicsit is kellemetlen lesz neki a helyzet, közölje vele, és ő szakít Youngjae-vel – már ha eljut odáig a kapcsolatuk, hogy hivatalosan egy pár lesznek –, mert Jinyoung volt számára az első. Persze ezt értékelte a Park-fiú, ennek ellenére esze ágában sem volt ilyesmit tenni, de rábólintott, hogy megnyugodjon a húga. Hiszen tudta, hogy a testvére a saját, nem jogos bűntudatát igyekezett éppen csökkenteni, amiért nem jött rá korábban a nemi erőszakos dologra.

   - Nem izgulsz, hogy ott lesz Jackson? – kérdezte tőle Lia, amikor másnap reggel a cipőjét húzta.
  - Inkább izgatott vagyok, pedig tudom, hogy nem kéne. De képtelen vagyok megálljt parancsolni a vágyaimnak, és arra vágyom, hogy Jackson legyen Anonymus. Piszkosul vágyom rá – vallotta be Jinyoung. Végre magában sem akarta már elfojtani ezt. Minden porcikája Jacksont akarta, de ez rettegést váltott ki belőle, mert nagyon kedvelte Anonymust, és túl szép tündérmesének tűnt az, hogy ők tényleg egy és ugyanaz a személy voltak.
- Nem lehetetlen, hogy ő az. Valahogy derítsd ki! Tegyél utalásokat a leveleitekre, vagy ilyesmi! – tanácsolta Lia.
- Nem tudom, mire tudnék utalni, főleg, hogy én vagyok az, aki inkább kitárulkozott. Bár… – Egy pillanatra elgondolkodott Jinyoung. – Azt írta egyszer, hogy az arcáról minden érzése leolvasható, lehet, hogy ez segíthet, csak nem tudom, hogyan tudnám úgy bámulni, hogy ne legyek feltűnő.
- Azt én sem – mondta Jisu. – Na, de induljunk, mert lekéssük a buszt!

Aznap Jinyoung már az órák közti szünetekben is mindig úgy helyezkedett, hogy vagy Jackson mellett, vagy vele szemben álljon, és olyan érzése volt, mintha ez a másikat zavarba hozta volna. Elég volt elsuhannia előtte, és a Wang-fiú láthatóan még lélegezni is elfelejtett, majd szaporán kapkodott levegő után. Ettől pedig támadt Jinyoungnak egy ötlete. Minden korábbi tervét arról, hogy megvárja, hogy Anonymus magától fedje fel a kilétét, ekkor félretette, és meg akart arról bizonyosodni, hogy a vágyálmainak megfelelően Jackson volt-e. Így, vállalva a talán fájdalmas igazság leleplezését, kockáztatott.

   - Jackson, remek volt a felszólalásod kortárs koreai irodalom órán. Szerintem is az volt a legmélyreszántóbb kérdése a regénynek, hogy vajon élhet-e még teljes életet valaki, aki önön hibájából veszítette el az egész családját – mondta, és hirtelen mintha kimaradt volna egy szívdobbanása, amikor látta, hogy a fiú mennyire elpirult, és zavarában összehúzta a száját. Ő is elfelejtett pár másodpercig levegőt venni, majd ezt realizálva hagyta, hogy az oxigén elárassza a tüdejét, és elmosolyodott, amint tudatosította magában, hogy szó szerint elállt egymástól a lélegzetük, amint nyíltan a másikra összpontosítottak.
   - Köszönöm, Jinyoung, sokat jelent nekem a véleményed – felelte a Wang-fiú, és csak egy pillanatra mert a holló-hajú szemébe nézni, majd szégyenlősen a földet bámulta, mire Jaebum megköszörülte a torkát.
- Nem volt éppen egy Tolkien-regény, de azért nem volt rossz – próbálta kimenteni a barátját az Im-fiú.
- Szereted Tolkient? – kérdezte tőle Jinyoung.
- Én csak szeretem, de Jackson imádja – felelte, mire az említett személy kitágult szemekkel nézett Jaebumra. Jinyoung rögtön arra gondolt, hogy ez egy újabb utalójel lehetett arra, hogy ő volt Anonymus, hiszen a levélpartnere is imádta a brit legenda munkásságát.
 - Igen? – kérdezte mosolyogva a holló-hajú, és ahogy a tekintetébe zárta Jacksont, a Wang-fiútól ismét elvette a levegővétel képességét. Úgy tűnt, nem kerülhették el ezt, és Jinyoung nem bánta. Inkább vegyék el egymástól az összes oxigént, csak ne a bizonytalanságban kelljen többé tapogatóznia Anonymus kilétéről.
- Igen – felelte Jackson, majd gyorsan másra terelte a témát. – Szerintem menjünk, mert mindjárt kezdődik az utolsó óránk. – Ezzel el is indult a terem felé, Jinyoung pedig felbátorodva, a félév során először Jackson mellett foglalt helyett.
- Bocsi, ülhetek most én ide? – kérdezte Jaebumot, hiszen az ő megszokott székét foglalta el.
- Persze, csak nyugodtan. – Az Im-fiú sem igazán tudta türtőztetni az izgatottságát, hiszen vadul vigyorgott, miközben őket nézte, ami Jinyoungnak is feltűnt. – Nem hiszem, hogy Mark bánja, ha mellé ülök.
- Szerintem sem – felelte Jinyoung, majd észrevette, ahogy Jackson idegesen tördelni kezdte a kezét. – Vagy Téged zavar a csere?
Nem, dehogy! – vágta rá Jackie túlontúl gyorsan és idegesen, egy erőltetett mosollyal kísérve. – Miért zavarna? Megtiszteltetés számomra, hogy a csoport legzseniálisabb tagja mellém ül – tette hozzá, amivel szintén tovább növelte Jinyoung gyanúját, hogy vele levelezett, mert Anonymus is kiemelte, hogy mennyire kiemelkedett a szemében a csoportból.
- Azért ne túlozz, kérlek! – Rázta a fejét, majd észrevette, ahogy Jackson vett egy mély levegőt. – Jól vagy? – kérdezte tőle.
- Igen, csak tetszik a parfümöd illata – felelte végül, de persze nem nézett rá, hanem az ablakon meredt kifele.
- A bátyámtól kaptam. Ő nagy szakértő parfümök terén – felelte, és a testvérére gondolva halványan elmosolyodott.
- Remek ízlése van Minhonak – állapította meg Jackson.
- Honnan tudod, hogy így hívják, hiszen sohasem mondtam? – Jinyoung szíve olyan gyors dobogásba kezdett, hogy félt, kiugrik a helyéről. Ez már tényleg nem lehetett véletlen, hiszen az egyik e-mailjében leírta Minho nevét. Jackie volt Anonymus, ezt ekkor végérvényesen tudatosította magában, amitől a korábbiaknál is nagyobb nehézséget okozott számára a légzésének normalizálása.
- Mark! – kiáltott fel Jackson válasz gyanánt, mire a szomszéd padban ülő Tuen-fiú felkapta a fejét.
- Tessék?
- Semmi – legyintett a kezével, majd halkan, Jinyounghoz hajolva folytatta.
- Mark említette még korábban – mondta, de ekkor is érvényes volt az, hogy az arca elárulta őt, hiszen egyértelmű volt, hogy hazudott.
- És milyen szövegkontextusban jött fel a bátyám? – kérdezte az izgalomtól már szédülő Park-fiú, mivel kíváncsi volt, hogyan próbálta kivágni magát Jackie.
- Hű, arra már nem is emlékszem – vakarta meg a tarkóját Jackson, miközben látszott, hogy leverte a víz. Szerencséjére ekkor lépett be az oktató a terembe, így Jinyoung nem faggathatta tovább.
 Az órán nem zavarta a másikat a holló-hajú, de magához nem hűen képtelen volt figyelni a tanárra, szinte jegyzetelni sem jegyzetelt, mert annyira izgatott és boldog volt, de közben tanácstalan is, hogy mit kellett volna tennie. Előző nap még tiszteletben akarta tartani Anonymus döntését, hogy hivatalosan majd akkor fedi fel magát előtte, amikor kész lesz rá, de ez mindent megváltoztatott. Tudni és semmit sem mondani vagy tenni, ezekben a percekben lehetetlen feladatnak tűnt Jinyoung számára. Talán más lett volna a helyzet, ha nem pont arról a fiúról derült volna ki ez, akire kifejezetten vágyott, aki már szeptember elején felhívta magára a figyelmét pozitív értelemben. Még ha nem is olyan gyorsan és nagy hatással, mint ahogy azt ő tette Jackie-nél.
Az óra után Jackson olyan gyorsan ugrott fel a székéből és dobálta be a táskájába a dolgokat, hogy szinte mindenki megijedt a teremben, de csak egy valaki tudta mindennek az okát. Jackie sejthette, hogy lebukott – legalábbis Jinyoung erre következtetett. Végül mind átsétáltak az egyetemhez legközelebb lévő kávézóba, ahol szerencsére két asztal is szabad volt, amiket összetolva kényelmesen elfértek heten. Persze a holló-hajú Jackson mellett foglalt helyett, és ahhoz is ragaszkodott, hogy meghívja a fiút, csak hogy lássa a másik zavarba jött arcát, amit meg is kapott.
- Ki tudom fizetni a saját kávémat – nyúlt a pénztárcájáért, de Jinyoung megfogta a kezét, jelezve, hogy tegye vissza, amitől viszont tágra nyíltak a Wang-fiú szemei. A holló-hajú félt, hogy minden egyes gesztusával egyre jobban átlépi azt a határt, ami komfortos volt Jacksonnak, de olyan felbátorodást érzett ekkor magában, amit nem akart csak úgy veszni hagyni, inkább belevetette magát a dologba.
- Kérlek! – Nem indokolta meg, miért, csak rámosolygott Jackie-re, majd kiszedte belőle, mit szeretett volna inni.
- Köszönöm – mondta Jackson, mikor visszatért Jinyoung, aki észrevette, hogy Jaebum rájött a meghívásra, és ettől megint vadul mosolygott. Jól esett tudnia a Park-fiúnak, hogy a társaságból valaki örült nekik, és azt, hogy ez azt jelenthette, hogy elfogadta Jackie szexualitását. Hiszen azonnal összerakta a képet, hogy ő volt az az új jó barát, akiről írt neki Anonymus. Úgy tűnt, Jackson a legutóbbi e-mailje óta coming outolt Jaebumnak, ami megmelengette Jinyoung szívét.
- Jackson, jól vagy? Nagyon vörös az arcod. Csak nem lebetegedtél? – kérdezte aggódva Yugyeom.
- Minden rendben, csak meleg van itt – felelte.
- Ha Te mondod! – hagyta rá Yugyeom.
Végül remekül elbeszélgettek így heten. Mint kiderült, tényleg nem csak két csoportban működtek jól, hanem együtt is voltak közös témáik, és nemcsak az egyetemi kurzusok. Egyértelmű volt, hogy nem a véletlen, hanem a közös érdeklődés és világlátás terelte mindannyiukat ugyanarra a szakra. Ezt a felismerést Jinyoung és Jackson azonban képtelenek voltak aznap kellően értékelni, mert mindkettőjük elméje valami egészen máson járt. Nem is kapcsolódtak be olyan aktívan a beszélgetésbe, mint a többiek, de ezt szerencsére senki sem tette szóvá.
- Bakker, még vissza kell mennem a mosdóba! – jegyezte meg Bambam, amikor már mind kiléptek a kávézóból, így együtt várták az épület előtt.
Ekkor Jinyoung meglátta, ahogy Jacksont a mellettük lévő mozi műsorlistáját kémlelte félénk mosollyal az arcán, amitől igazán ellenállhatatlanná vált számára, így odalépett mellé.
- Mi az? – kérdezte Jackie-től. – Csak nem megtetszett valami a felhozatalból? Értelem és érzelem – szúrta ki, melyik plakátot nézte éppen. – Ahogy látom, ezt most kezdték el vetíteni. Szereted Jane Austent? – kérdezte kíváncsian. Sohasem beszélt erről neki Jackie, de miért ne kedvelhette volna a régenskori Anglia leghíresebb íróját, az irónia egyik nagymesterét?
- Mondhatni – felelte szégyenlősen Jackson, Jinyoung pedig nem tudta, hogy azért volt ilyen, mert egy női íróról volt szó, vagy azért, mert ő kérdezte ezt tőle, vagy esetleg mindkettő egyszerre.
- Mondhatni? – húzta fel a szemöldökét.
- A néhai nagymamám imádta. Nyaranként, mikor nála töltöttem két hetet, mindig néznem kellett vele valamelyik Jane Austen-adaptációt. A kedvenc regénye az Értelem és érzelem volt, és imádta az 1996-os Emma Thomson-féle mozifilm adaptációt, bár a 2008-as sorozatot is, de a filmet legalább ötször láttam vele én is. Sőt, mikor tíz éves voltam, fel is olvasta nekem az egész regényt. Mindennap pár fejezetet. Elolvashattam volna én magam is, de mama hangjából sütött az Austen-imádat, ami sokkal jobbá tette az élményt. Ha még élne, most elhoznám a moziba, hogy nézzük meg együtt az új verziót. – Egy pillanatra elfordult Jackson, hogy ne lássa Jinyoung, ahogy letörölt egy könnycseppet. Persze ez a holló-hajúnak feltűnt, de ettől még inkább hálá öntötte el a mellkasát, amiért tényleg Jackson volt Anonymus. Kezdett kikristályosodni előtte, hogy soha nem is lehetett más. A leírt szavai és a tényleges viselkedése mindig is fedték egymást, ezért is vonzotta mindkét formában Jinyoungot. – Ma elmondok mamáért egy imát – akarta ezzel lezárni a témát Jackson.
- Mi lenne, ha mondjuk anyukáddal jönnél el megnézni, mamád tiszteletére? – jött a Park-fiútól az ötlet.
- Anya képtelen Austen-adaptációkat nézni, amióta nem él mama. Azonnal zokogni kezd tőle – felelte szomorkásan Jackson.
- Akkor eljövök Veled én. Szívesen elveszítem az Austen-szüzességemet, még ha ez csak az adaptációkra terjed ki. Aztán ki tudja, lehet, még magához a könyvhöz is kedvet kapok – ajánlotta fel mosolyogva Jinyoung, amitől Jackson ajka egy kicsit elnyílt a pozitív döbbenettől. Pislognia is kellett egy párat, mielőtt képes lett volna válaszolni.
- Biztos? Eljönnél velem megnézni egy Austen-adaptációt? – kérdezte, és Jinyoung megint nem tudta, hogy a téma, vagy az ő jelenléte volt ami nagyobb zavart váltott ki Jackie-ből.
- A lehető legbiztosabb – mosolygott rá szeretetteljesen.
- Rendben. Holnap suli után esetleg ráérsz? Ahogy látom, pont úgy adják, hogy ideérnénk az utolsó óránk után – fordult vissza a Wang-fiú a plakát és a vetítési időpontok felé.
- Igen, remek lesz. Ó! – Ekkor vette észre Jinyoung, hogy a többiek már otthagyták őket. – Szaladjunk, amíg itt vagyunk! – mondta, és a saját novellájára tett utalását csak akkor realizálta, amikor Jackson ijedten lépett egyet hátra. – Gyere! – nyúlt a kezéért, mielőtt még jobban megtántorodott volna a fiú.



Ahogy végre nem csak virtuálisan, hanem hús‑vér valójukban is összekulcsolta a kezeiket Jinyoung, elkezdte húzni maga után a jóképű évfolyamtársát. Nem tudta, hogy átvitt értelemben hova tartott a kapcsolatuk, csak azt, hogy nagyon boldog és elégedett volt. Közben lassan a szél is feltámadt, de ekkor még ez is jól esett az izgalomtól és futástól kipirosodott arcának. Minek maradtak volna egy helyben, amikor áradt belőle a felszabadultság és a bizakodás, amit igyekezett átadni Jacksonnak is? Nem azzal, hogy konkrétan felfedte a leleplezését – bár tisztában volt vele, hogy az aznapi viselkedése alapján könnyen rájöhetett Jackson –, hanem a tetteivel, a gesztusaival és az egyértelmű közeledésével. Levélben Jackie-é volt a kezdőlépés, szemtől szemben viszont Jinyoung akarta kezébe venni az irányítást. Ahogy futottak, arra gondolt, hogy imádta ezt a hajszát, és szabályosan fizikai fájdalmat okozott számára, hogy egy ponton utolérték a többieket, így elengedte a Wang-fiú kezét, majd mindenki ment a saját otthona felé. Jinyoung viszont sokkal boldogabban tért haza, mint ahogy elindult otthonról reggel.

- Lia, ő az! – csapta ki az ajtót, amikor hazaért, nem törődve azzal, hogy esetleg a szülei is otthon lehettek. Bár szerencséjére nem voltak.<
   - Igen, igen, igen! – ugrált a Park-lány, miközben a kezével táncolt a levegőben. Nem kellett semmit kérdeznie, tudta, miről volt szó. – Már egy ideje lecsekkoltam Jackson Instagramját, úgyhogy azt is tudom, hogy tényleg piszok helyes. Jaj, mindkettőnknek lesz párja! El sem hiszem! – kiabálta, miközben tovább ugrált.
- Azért mi még ott nem tartunk – azt nem tette hozzá Jinyoung, hogy még ők sem Youngjae-val –, de legyen így, Jisu! Legyen így! – Mosolygott, majd magához ölelte a végre megálló testvérét. – Megérdemeljük a boldogságot.
- Főleg, Te, bátyó. Főleg Te!

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése