Tört angol - MarkJin fanfiction - 10. fejezet

Tizedik fejezet – Vigyázz magadra!

Jinyoung:

A könyvesbolt után megnéztük, a fiúk, hogy haladtak a dalokkal, és nagy meglepetésemre, már mindhárom nagyon jó állapotban volt, mivel ügyesen megbeszélték, ki melyiket fejezi be. De ami ennél is meglepőbb volt, és szintén jó értelemben, hogy Mark több dologban is tanácsot adott nekik. Jackson ügyesen fordított nekünk, mert olyan szintű magyarázásba kezdett bele angolul, ami nekem túlságosan magas volt. Viszont remek dolgokat mondott Mark, ráadásul mindhárom dalhoz hozzá tudott szólni. Egy őstehetség volt, mint dalszerző, ezt már ennyiből leszűrtem.

Miután átbeszéltük a változtatásokat, indultunk is a stúdióba, hogy felvegyük a demókat, amiken még bőven volt azért mit csiszolgatni idővel. Furcsa volt, amiért JaeBum nem volt ott velünk, de éreztem, hogy nem hagyna második napra magunkra minket, ha nem lenne nyomós oka rá. És szerencsére nélküle is jól boldogultunk; meglepően jól.

Épp a harmadik dal felvételének akartunk nekikezdeni, amikor maga JYP lépett be hozzánk.

- Minden rendben, srácok? – kérdezte tőlünk.

- Igen, a legnagyobb rendben. Ma már a harmadik új demót csináljuk – feleltem büszkén.

- Az igen! Ha ezt tudom, akkor máskor több szabadnapot adok nektek.

- Jól hangzik – jegyezte meg Jackson mosolyogva.

- Hagylak is titeket dolgozni. Viszont veled válthatnék néhány szót, Jinyoung?

- Persze – feleltem, és már mentem is ki vele az ajtón.

- Mit gondolsz Markról? Beleillik a csapatba? Nem lesz gondja a nyelvtanulással? Hamar beilleszkedik majd közétek? – sorolta a kérdéseket, én pedig hirtelen azt se tudtam, melyikre válaszoljak.

- Nagyon kedves srác, bár még kicsit félénk, de szerintem idővel, ahogy egyre jobban belejön a koreaiba, ez enyhülni fog. A többiek is, ahogy látom, megkedvelték. Én pedig ma vettem vele nyelvtanuláshoz könyveket. Úgy gondoltam, hogy az én angoltudásomra is ráférne némi csiszolgatás, így együtt vetjük bele magunkat a tanulásba – vázoltam fel neki a helyzetet a lehető legnyugodtabban.

- Ez igazán jól hangzik, Jinyoung. Örülök, hogy Markkal való jó előérzéseim nem csaltak. Benned pedig ismét nem csalódtam – veregette meg a vállamat, ami jól esett, az viszont már kevésbé, hogy JYP is előre tudta, hogy Mark milyen remek srác, csak én nem. De mit tehet az ember az előérzéseivel? Semmit, csak ha rájön, hogy tévesek voltak, akkor igyekezhet az agya távoli zugába űzni őket, ahogy én tettem éppen.

- Akkor én vissza is megyek – mutattam az ajtó felé.

- Ó, Jinyoung, még valami!

- Igen? – néztem rá kíváncsian.

- Jaebumnak lesz egy jó híre, ha hazaértek – mosolygott vidám.

- Csak nem? – nyitottam tágra a szemeimet, mivel rögtön arra gondoltam, hogy Youngjae végre beadta a derekát, hogy szólóénekes legyen.

- Csak de. Viszont a részleteket majd a barátod elmeséli, nekem most rohannom kell.

Úgy éreztem, ez a nap egy teljes siker volt, hisz csak jó dolgok történtek. Alig vártam, hogy hazaérve kifaggassam Jaebumot. De előtte vissza kellett mennem, hogy végezzünk a harmadik demóval is.

- Mit akart JYP? – kérdezte Jackson, miközben pakolásztunk.

- Csak az új fiúról érdeklődött, hogy mit szólunk hozzá. – Direkt nem mondtam ki Mark nevét, nehogy meghallja véletlenül, és azt higgye, hogy kibeszéljük a háta mögött.

- Remélem, csak jókat mondtál róla – emelte fel a mutatóujját.

- Hát persze, mi mást? – értetlenkedtem.

- Na, azért! Azok után, amilyen hisztit levágtál a találkozásotok előtt és után is, én már semmin sem lepődnék meg – jegyezte meg szemrehányóan.

- Azóta megváltozott róla a véleményem – vallottam be, miközben a mobilját nyomogató Markra néztem, aki hirtelen felpattant a székből, amin ült.

- Nem baj, ha felhívom az öcsémet? – kérdezte főként Jacksontól, de én is értettem.

- Dehogyis! – feleltük szinte egyszerre, Mark pedig mosolyogva ment ki. 

- Őszintén, Jackson, fogalmam sincs, miért is voltam olyan elutasító az érkezésével kapcsolatosan – mondtam, miközben az ajtót bámultam, amin az előbb lépett ki Mark, így kettesben hagyva minket.

- Az a rossz hírem, Jinyoung, hogy erre csak te magad találhatod meg a választ, senki más. – Közben jobb kezével átkarolta a nyakamat. – Hé, fel a fejjel! – tette hozzá, meglátva elfanyalodott képemet. – A vártnál jóval hamarabb enyhültél iránta, úgyhogy jó úton vagy.

- Milyen vártnál hamarabb? Nem értelek.

- Azt hittem, hogy kell legalább egy-hét hét, hogy megkedveld, de te már most úgy törődsz vele, mintha egy nagyon régi barátod lenne – magyarázta.

- Hm… Olyan kis gyámoltalan. Megszakad érte a szívem. Tegnap reggel hallottam, ahogy hányt és zokogott a fürdőben. Szerinted mit éreztem akkor? Hogy részben én vagyok ezért a felelős, hiszen én voltam az elvártnál undokabb vele – válaszoltam meg dühösen a saját kérdésemet.

- De hisz nem is voltál undok, csak magadhoz képest kevésbé barátságos, ez viszont még nem számít undokságnak. Aj! – rázta a fejét mérgesen. – Olykor olyan hülyeségeket tudsz mondani magadról, hogy ketté áll a fülem, de komolyan.

Mark:

Miután túltettem magam a könyvesboltban történteken, a fiúk megmutatták, hogy állnak három dallal is, amin épp dolgoztak. Mindegyik nagyon jó volt, bár azért voltak észrevételeim. Az elsőben az angol rap rész eléggé erőltetett volt néhány helyen, így segítettem nekik gördülékenyebbre átírni. A másodikban egy-két plusz dallamot beleiktattam a refrén végébe, míg a harmadiknál lerövidítettem az egyik verzét. Annyira belelendültem a magyarázásba, hogy csak utólag, a stúdióban állva realizáltam, mennyire lelkesen fogadták a tanácsaimat. Ez bizakodóvá tett, mégsem lesz itt nagy baj, főleg, ha már nem kellett feltétlen Jackson fordítására támaszkodnom a kommunikációnál.

A következő nagy „hűha” pillanatom az volt, amikor feleszméltem, milyen menő stúdióban is vagyok. Pár napja még csak álmodtam arról, hogy egyszer majd egy hasonlóban dolgozzak. Ennél inkább nekem való munkát keresve se találhattam volna. Így hát megvolt az újabb löketem Jinyoung mellett, hogy miért is essek erőteljesen neki a nyelvtanulásnak.

Miután végeztünk, kaptam egy üzentet a testvéremtől, hogy beszélni szeretne velem. Mióta itt voltam, kétszer telefonáltam haza. Először, mikor leszálltam a gépemről, majd tegnap a városnéző séta közben, de akkor azok családi beszélgetések voltak. Anyát hívtam, aki kihangosított, hogy apával és az öcsémmel is tudjak beszélni. De a testvérem úgy látszott, hogy mindenképp szeretnett volna egyedül is beszélni velem.

- Nem baj, ha felhívom az öcsémet? – kérdeztem Jinyoungot és Jacksont.

- Dehogyis! – feleltek kórusban, így nyugodt szívvel hagytam ott őket, majd a folyosón sétálgatva már indítottam is a hívást.

- Mark, ugye nem zavarlak? – kérdezte a testvérem, miután felvette.

- Nem, mond csak! – sejtettem, hogy nem véletlenül írt rám, hogy hívjam fel, szüksége volt rám, de ez fordítva is éppúgy igaz volt.

- Nincs semmi különös, csak hallani akartam a hangodat. Tudod, épp hazajöttem a suliból, és annyi minden történt velem. Semmi extra, szokatlan dolog, csak sok apróság, amiket mind elakartam volna mesélni neked. Hazaérve reflexből elindultam a szobádba, majd mikor benyitottam, rájöttem, hogy nem vagy ott, mert te már nem laksz itthon, sőt már nem is vagy Amerikában – hallottam, ahogy sír,t amitől az én szemem is azonnal megtelt könnycseppekkel. – És hirtelen az a nagy távolság, ami elválaszt minket, annyira szíven ütött, hogy elrohantam otthonról. Épp jött is egy busz, amire felpattantam, majd átszálltam egy másikra. Végül már azt se tudom, hol kötöttem ki. De tényleg… Mark, nem tudom, hol vagyok. Szükségem van rád, hogy megtalálj, és hogy itthon légy velem, ahogy eddig. – Közben a korábbi halk sírása keserves zokogássá nőtte ki magát.

- Joey! – kezdtem, miközben próbáltam a saját sírásomat kordában tartani, mert annak semmi értelme nem volt, hogy mindketten csak zokogtunk. – Sajnálom, hogy már nem vagyok ott. Tudom, hogy milyen hirtelen jöttem el. De nem volt más választásom. Tesó, ezt már megbeszéltük, ez volt az álmom, így lépnem kellett.

- Tudom… De attól még úgy fáj, hogy elmentél.

- Nekem is. – Legszívesebben elmondtam volna neki, milyen kellemetlen incidensem volt előző reggel a fürdőben, de tudtam, hogy azzal csak rontanék a helyzeten. Joeynak úgy kellett sejtenie, hogy minden a legkönnyedebben ment itt nekem. Így ehelyett inkább kértem, hogy meséljen el mindent a napjáról, ami az eredeti terve volt, mikor hazaért. Nagy nehezen bele is ment, és mire a végéhez ért, már egyáltalán nem sírt, ami nagy megkönnyebbülés volt számomra.

- Köszönöm, hogy meghallgattál – mondta végül.

- Ez csak természetes.

- Nem, már nem az. Nekem pedig hozzá kell szoknom, hogy a testvérem valami nagy dolog része lett a világ másik végén, és már nincs ideje a hétköznapi hülyeségeimet hallgatni.

- Még hogy hülyeségeidet! – háborodtam fel ezen. – Ilyenre még csak ne is gondolj!

- Megpróbálok.

- Most pedig jöjjünk csak rá, hol is vagy pontosan!

Miután próbálta elmagyarázni, mi veszi körül, és hogy melyik buszokkal sikerült idejutnia, azonnal sejtettem, melyik környékről beszél, és rögtön mondtam neki egy közeli buszmegállót. Emlékeztem, hogy az arra járó busz megáll nem messze az otthonunktól.

- Látod, ez a bizonyítéka annak, hogy te vagy a legjobb tesó a világon. Ilyen messziről, telefonon keresztül is meg tudsz menteni – mondta hálásan.

- De csak azt lehet megmenteni, aki hagyja, hogy megmentsék. Ezt jól jegyezd meg, Joey! – kértem komolyan, mert féltem, hogy legközelebb ennél durvább hülyeséget csinál majd, és akkor tényleg nem lesz elég a telefonos segítségem.

- Rendben, Mark. Most pedig hagylak, hogy csináld, amit kell. És csakhogy megnyugodj, már látom a buszmegállót, amiről beszéltél, úgyhogy remélhetőleg még azelőtt hazaérek, hogy anyáék keresnének.

- Az nem ártana, Joey. Kérlek, vigyázz magadra! Szeretlek, tesó. Ó, és igenis hívj fel, ha szükséged van rám!

- Úgy lesz. Én is szeretlek, Mark. Szia!

- Szia! – nyomtam ki a telefonomat, majd azon gondolkodtam, hogy engem ki fog kimenteni abból az elveszettségből, amiben épp voltam. Ekkor pedig Jinyoung lépett ki az ajtón, és bátorítóan rám mosolygott, ezzel talán választ is adva a kérdésemre.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)