Úton - KihyungWon fanfiction

Úton

Hyungwon:

Annyira izgultam, hogyan fogom bírni a másnapi kirándulásunkat az újdonsült párommal. Borzasztóan keveset mozogtam, és bár ezzel tisztában voltam, sohasem tettem az ügy érdekében, ezért is voltam annyira vékony. Az egy dolog, hogy alkatomból kifolyólag nem tudtam hízni, de edzéssel fel tudtam volna szedni némi izmot magamra. Azonban nem volt olyan mozgásforma, ami egy kicsit is vonzott volna, valamint nem volt senki sem, akinek az ösztönzése hatott volna rám, magamért pedig nem vettem a fáradtságot, hogy változtassak. De Kihyun más volt; miatta igenis mindennap képes lettem volna túrázni, amíg teljesen ki nem merülök. És amúgy is, a szabadban való sétálgatás sokkal csábítóbb volt, mint a konditerem vagy az uszoda. Na, meg persze ott volt az a tény, hogy annak a személynek a társaságában lehettem, akiért teljesen odáig voltam.

Azonban az alvászavarom most is bekavart. Úgy gyűlöltem, hogy egy ilyen alapvető dologra, mint az alvás, sem voltam normálisan képes. Ezzel nap mint nap megküzdöttem, és olykor már belefáradtam a kemény próbálkozásba, hogy álomba tudjak szenderülni. Kihyun azonban így is elfogadott, sőt igen nagy érdeklődést mutatott felém. Túl szép volt már maga a gondolat is, hogy tényleg érdekeljem őt. Ezért is voltam borzasztóan ideges, hogy hamar kifulladok majd a kirándulásunkon; így már szinte görcsösen igyekeztem, hogy minél előbb elaludjak, amivel persze pont azt értem el, hogy a világért se sikerült. Végül hajnali négykor benyugtatózva voltam képes három órára elszenderülni. Bár tudtam volna tovább is aludni, de az ébresztőm csengése után Kihyun gyönyörű mosolyára gondolva azonnal kiugrottam az ágyamból, bármilyen kábának is éreztem magamat. Majd gyorsan megettem két banánt, és ittam egy erős kávét, hátha lesz esélyem, hogy azért ne az első fél órában essek össze.

- Szia, itt vagyok a házad előtt! – hallottam a hangját a telefonomban.

- Szia, már megyek is le.

- Verőfényes szép jó reggelt! – tárta szét a karját, hogy megöleljen, és már is megkaptam a verőfényemet általa.

- Neked is, Kihyun – feleltem, miközben magamba szívtam a kellemes illatát, majd miután kibújtunk egymás öleléséből, mosolyogva a szemébe néztem. Attól a szikrázó tekintettől minden fáradtságom és kétségem háttérbe szorult.

- Na, gyere, induljunk! – invitált a kocsiba.

- Milyen hosszú út lesz? – kérdeztem kíváncsian.

- A kocsiútra érted?

- Arra és magára a túrára is.

- A kocsi út egy-egy óra oda és vissza. A túra útvonal attól függ, hogy bírjuk. Én legutóbb három óra alatt megjártam – felelte vidáman. Látszott rajta, hogy már alig várta, hogy ismét útra kelljen, és most velem, amitől a szívem megdobogott. Fontos voltam neki, ezt le sem tagadhatta, és még ő milyen fontos volt nekem.

- Jól hangzik – mondtam, de valószínűleg a hangomban megjelent az ismét fölém kerekedő fáradtságom.

- Hyungwon, jól vagy? – kérdezte féltve. – Mert kicsit fáradtnak tűnsz: az arcod olyan bágyadt és sápadt.

- Ó, bocsi – fordultam el reflexből, mert maga a tudat is fájt, hogy csúnya voltam előtte.

- Jaj, nem úgy értettem! – rázta a fejét. – Hisz gyönyörű vagy, sőt attól, hogy most ilyen törékenynek látszol, még inkább… Öhm… Mindegy…

- Nem mindegy – muszáj volt hallanom, hogy mire gondolt.

- Így még inkább vonzol magadhoz – vallotta be, miközben egy pillanat erejéig a szemembe nézett, majd azonnal vissza az útra.

- Ó! – Nem tudtam mit reagálni, fáradt voltam, és maga a bók is váratlanul ért. De nem erőltette a dolgot, inkább ott folytatta a beszélgetésünket, ahol az előbb abbahagytuk.

- Na, de miért is nem tudtál aludni? – érdeklődött.

- Ó, ez nálam általános: alvászavarom van – feleltem könnyedén. Sajnos túlságosan is hozzám nőtt már ez a problémám.

- Jesszus! Ilyen is van? – nézett nagyot.

- Van, és én azon „szerencsések” egyike vagyok, aki részesül ebben – bólogattam kábán.

- De ez pontosan mit takar? – Milyen jó dolga lehetett, ha el sem tudta képzelni.

- Azt, hogy kiszámíthatatlan, hogy tudok-e aludni vagy sem. Van, amikor heteken át jól alszom, utána viszont akár egy hónapon át átlagban három-négy órákat pihenek csak. De vannak olyan napok, amikor egy percet sem, na ilyenkor borzasztó állapotban vagyok. Nem kívánom senkinek ezt a kínlódást. De hát sajnos sokan szenvednek ilyen problémával, csak nem mindenki panaszkodik erről. Én sem szeretek, de a közelebbi ismerőseim elől nem tudom eltitkolni, hogy miért vagyok rendszeresen fáradt. És most már te is egy vagy ezek közölük. – Igazából már eléggé afelé avanzsált, hogy a legfontosabb személy legyen számomra, de túl korai lett volna még ezt kimondanom, hisz csak másfél hónapja jártunk.

- Köszönöm, hogy megosztottad velem – mosolygott rám két másodpercre. – De nagyon sajnálom, hogy ilyesmivel kell szenvedned.

- Én már csak ilyen elcseszett vagyok – rántottam egyet a vállamon.

- Ilyet ne is mondj! – vált komollyá a hangja. – Még hogy Hyunwon elcseszett! Nincs az az univerzum, ahol az lennél. Higgy nekem!

- Hiszel az alternatív univerzumokban? – tereltem más irányba a témát, és nem csak azért, mert kényelmetlen volt a bajaimról beszélnem, hanem, mert kíváncsi voltam, mit válaszol rá.

- Igen, hiszek bennük. Szerintem végtelenül sok alternatív univerzum létezik. Ez csak egyike a soknak – felelte könnyedén.

- Egek! – kezdett hevesebben verni a szívem, ami a fáradtságom miatt nagyon is fura volt. – Pontosan ugyanígy gondolom.

- Tényleg? – ismét ott volt az imádnivaló mosolya az arcán. – Ez tök jó!

- Igen, az. – Egyszerűen meg kellett ismerkednem vele, ez napról-napra egyre nyilvánvalóbbá vált számomra.

- Kihyun – fogtam meg a kéziféken lévő kezét –, örülök, hogy egy olyan univerzumban élek, ahol te a párom vagy.

- Számomra a megtiszteltetés, Hyungwon.

A korábbi MX történetemet ITT találjátok.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)