Megtört fény - MarkBum fanfiction - 3. fejezet

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:

Mivel van saját dalszöveg fordításom, így ITT bátorkodom belinkelni annak, akit érdekel.

Miután Mark lenyugodott, és visszament a házba, vacsora közben csak semleges dolgokról beszélgettek, ha egyáltalán hajlandó volt bármelyikük is megszólalni. Végül hamar le is feküdtek aludni, hiszen így indokot szolgáltattak maguknak arra, hogy ne kelljen kommunikálniuk. Bár Jaebum szinte semmit sem aludt az éjjel, annyira beférkőztek az agya legtávolabbi zugába is Mark kedves és optimista szavai. Épp ezért szinte azonnal észrevette, hogy a másik hajnalok-hajnalán kiült a teraszra. Még ha Jaebum nem is aludt, ez már hivatalosan egy új nap volt, új kezdettel, így bátorkodott Markhoz társulni.

- Te jó ég, nagyon hideg van! – jegyezte meg, amint kinyitotta az ajtót, és vissza is sietett, hogy magának és lakótársának is kivigyen egy-egy takarót.

- Ez figyelmes tőled – mondta Mark, miután magára tekerte a plédet.

- Csak nem akarom, hogy az orvosi ellátásodat is mi fizessük, ha megfázol – vágta rá Jaebum, és Mark nem tudta eldönteni, igazat mondott-e, vagy csak viccelt, így inkább visszafordult a hajnalodó égbolt felé, hiszen amiatt ment ki.

- Figyeld! – mutatott az égre, Jaebum pedig olyat látott, amit eddig csak filmekben. 

- Sohasem ültem ki napfelkeltét nézni – csúszott ki a száján.

- Akkor itt volt az ideje. Én gyakran szoktam.

- Ez valami hobbid? – Nem lepődött volna meg rajta azok után, hogy előző nap miként csodálta a szobájában lévő megtört fénycsóvát a fiú.

- Apa idézte mindig John Lennont, és belém égtek a szavai: „Ne szomorkodj, ha valami szépet csinálsz, és senki sem veszi észre. A Nap is minden reggel csodálatos előadást tart, pedig a közönség nagy része alszik.” Én azon kis részbe tartozom, akik sokszor végignézik ezt a csodás előadást – mosolygott, miközben le sem vette a szemét a kilátásról. – Hé, ne engem nézz, hanem a Napot! – kérte Jaebumot, mivel perifériás látásának köszönhetőleg kiszúrta, hogy a fiú őt bámulta.

- Rendben – ment bele a másik, viszont rájött, a legszebb napfelkelte sem tudta úgy megfogni, mint a mellette ülő, törékeny személy.

Jaebum már jól ismerte az esős éjszakákat és a borús nappalokat: hiszen akkor is ilyennek látta az időt, amikor szikrázó napsugarak árasztottak el mindent. Folyton menekült magától, bárhogy apjával ellentétben, ő még élt, legbelül üres volt. Egy lyuk tátongott a szívében, amit nem akart megjavítani, egyszerűen képtelen volt rá: az a hajtóerő, ami anno úszóként mindig előre vitte, mintha örökre kiveszett volna belőle. Imádta a merülést, de ami a legjobb volt benne, az a felszínre jövetel, amikor a tüdője ismét megtelt oxigénnel. Viszont ő már nem akart felszínre törni, így biztos, ami biztos, le sem merült. Már nem látta meg azokat a dolgokat, amiket meg kellett volna: teljesen elcsigázott volt, amíg Mark először rá nem tekintett előző nap. Mert ennek a vékony, mosolygós fiúnak ott voltak azok az új szemei: olyan szüzek, mint a kék ég, és napfényesek. Hát persze, hogy ennyire nagyra értékelt egy napfelkeltét, hiszen ő maga is sugárzott, anélkül, hogy észrevette volna. Ki ne akart volna maga mellé egy ilyen ápolót, aki ontotta magából a hitet, törődést és pozitivitást? Minden, amivel próbálkozott, nemcsak őt, de a környezetét is magasba tudta repíteni. Jaebum átmeneti vakságát is felfüggesztette a friss látásmódjával. Az a kémia pedig, ami köztük volt, mint egy csábító édesség vonzotta mindkettőjüket, bárhogy próbálták is volna tagadni önmaguk előtt. Az az álmosító köd, ami korábban leszállt Jaebum elméjére, kezdett tovaszállni, és nem akart többé benne hullámozni, és szégyenkezni, amiért cserben hagyta az apját. Ő jelen pillanatban nem vágyott másra, minthogy kicsit Mark új szemeivel lássa a dolgokat. Mert talán a felkelő Nappal, amit épp csodáltak, ő is újraéledhetett. Persze ott volt annak is az esélye, hogy Mark megégeti, és végérvényesen elpusztítja, vagy pont ő teszi ezt a fiúval, viszont Jaebum vállalta a kockázatot: inkább égett el Mark vakító fényében, mintsem, hogy továbbra is egyedül maradjon az apátiájában.

- Te is próbálsz ilyen csodás előadást csinálni mindennap a munkádban, igaz? – jött rá az elmélázott Jaebum.

- Igen. Nem valószínű, hogy mindig sikerül, de azért igyekszem kihozni magamból a maximumot. – Mark továbbra sem vette le a tekintetét az égről.

- És mindezt olyan emberekért, akik nem tudják honorálni, sőt meg is halnak melletted. Ennyire önzetlen dolgot sohasem hallottam. – Még egy napja sem volt ott Mark, máris az igazmondás felé terelte Jaebumot, szimplán azzal, hogy önmaga volt. De pont, ez volt a lényeg: míg a pszichológusok korábban azt várták el tőle, hogy engedje be őket a világába, cserébe semmit sem kapott, ezzel szemben Mark szívesen mesélt magáról. Úgy tűnt, valóban egy ápoló, pontosabban ez az ápoló kellett Jaebum mellé, nem egy újabb dili doki.

- Semmiség – rántott egyet a vállán Mark.

- Egyáltalán nem az: ez a semmiség ellentéte. – Ezzel elérte a fiú, hogy az ápolója felé forduljon, és rávesse azokat az új szemeket, és ettől Jaebum szíve szerint megcsókolta volna őt. Nem is emlékezett rá, mikor keltette fel egy pasi ennyire az érdeklődését –, mert valószínűleg soha: a környezetében lévő úszó srácok mind izmosak voltak, míg Jaebumot a Mark féle, soványabb, törékeny teremtések vonzották. De ez nem lett volna elég ilyen gyorsan jövő vonzalomhoz: az egész sugárzó lényével tudta ezt elérni nála.

- Azt mondod? – Bár láthatólag zavarban volt, állta a másik tekintetét, még akkor is, amikor az egyértelműen az ajkait bámulta.

- Azt. Amíg nálam leszel, addig ígérem, figyelni fogom, milyen csodás előadást tartasz.

- Ez igazán rendes tőled. – Mark zavarban volt, és a gyomra elkezdett cikázni, amit nem tudott hova tenni, hiszen ő is teljesen tapasztalatlan volt szerelem terén.

- Most pedig gyere, dolgunk van! – pattant fel a székéből Jaebum, és a takarójával együtt már bent is volt ismét a házban.

- Pontosan mi? – követte az értetlen fiú.

- Nem tarthatod életed legjobb előadását elnyűtt ruhákban. Mármint értem én, hogy az idős és haldokló embereket nem zavarta a bemelegítő és kopott póló, de mellettem igenis adnod kell a külsődre. Viszont mindent én állok, emiatt ne félj! – tette hozzá, mielőtt a másik ezt hozta volna fel kibúvó indokként. – Eszünk valamit, és mire odakocsikázunk, addigra nyolc óra lesz, és kinyitnak az üzletek.

- Vannak ennél jobb ruháim is, csak gondoltam, amikor idehaza vagyunk, akkor nem kell puccba vágnom magam – magyarázta a kissé megsértett Mark, hiszen úgy vette, a fiú igénytelennek tartotta.

- De azt akarom, hogy itthon is adj magadra. Egy ilyen szép pasi, mint te, igenis ne legyen slampos – mondta, mintha mindez magától értetődő lett volna.

- Mit mondtál? – Markot sikerült pár percen belül másodjára zavarba hozni, nem is kicsit.

- Jó, bocsánat, nem úgy értettem. A slampos nem volt épp a legjobb megfogalmazás – grimaszolt Jaebum, mert valóban nem akarta megbántani.

- Nem arra gondoltam – rázta a fejét az idősebbik.

- Hát akkor? – Tényleg nem tudta, mi rosszat mondott még.

- Szépnek tartasz? – Ismét csak itt volt az az ártatlan tekintet, amivel azonnal bele lehetett fojtani a szót Jaebumba. Markot a szülein és a húgán kívül még senki sem hívta szépnek, így ez nagyon is meglepte.

- Igen, de hisz te is ezt mondtad rólam, úgyhogy kvittek vagyunk, és nem kell zavarba jönnöd – ezzel le is zárta a témát Jaebum, majd elindult a szobájába, hogy a pizsamáját lecserélje egy igényes öltözékre – ha már a jólöltözöttségről papolt Marknak.

Végül elvitte a fiút a kedvenc ruhaboltjába, ahol ismét csak a másik tekintetét leste, ahogy a számára anyagilag megengedhetetlen ruhák között sétált, és kirázta a hideg egy-egy horribilisen nagy összeg láttán, és azonnal ott is hagyta az adott polcot.

- Nyugodtan nézelődj csak! De tényleg, nekem nem számítanak az árak. Így is túl sok pénzünk van anyával, legalább meglesz a napi jó cselekedetem – próbálta önfeledt próbálgatásra biztatni. Mark azonban továbbra is láthatólag kényelmetlenül érezte magát ebben az egész helyzetben, így más indokot kellett felhoznia. – Figyelj, ez segíti a javulásomat: maga a tudat, hogy valami jót tettem valakiért. – Nem hazudott, tényleg így érzett.

- Rendben – ment bele végül a félénkké vált fiú, és ugyan továbbra sem a leglelkesebben, de azért jó pár nadrágot és pulcsit bevitt magával a próbafülkébe.

Jaebum az előtte lévő kanapéra ült le, és mivel nem volt ott rajtuk kívül senki – valószínűleg azért, mert nyitásra mentek –, így nem zavartatva magát, premier plánból élvezte, Mark miként jött ki az újabb és újabb ruhaszettekben. Bár egyre kevesebb késztetést érzett arra, hogy az eredeti terve szerint kihasználja a fiút, de annyira adott volt a helyzet, hogy arra kérte, le-fel mászkáljon mindegyik összeállításban, mintha mini divatbemutatót tartott volna neki. Marknak feltűnt, mire ment ki a játék, ahogy Jaebum végigmérte minden egyes alkalommal, és az is feltűnt neki, fenekén miként időzött el olykor-olykor. Viszont nem mert hangot adni neki, mivel valóban kedves volt a másiktól, hogy új ruhákat akart számára venni. Mi tagadás, valóban ráfért már a frissítés a ruhatárára. Viszont egy idő után végérvényesen kijelentette, hogy több dolgot nem volt hajlandó felvenni. Jaebum ezt szomorúan fogadta el, de így is bőven volt mit kifizetnie a kasszánál. Azonban ekkor szüksége volt némi időhúzásra, hiszen pár perccel később észrevette azt, ami miatt Mark félbeszakította a bemutatóját: Jaebum erekciója tanúskodott arról, hogy nagyon tetszett neki a show.

- Öhm, majd szólj, tudod… Ha mehetünk – mondta Mark zavartan, miután végezve az öltözéssel, leült a társa mellé. Jaebum csak felkacagott ezen, mert más terelte volna a témát, vagy úgy tett volna, mint aki semmit sem vett észre az egészből, de Mark köntörfalazás nélkül kimondta azt, ami nyilvánvaló volt, nem is sejtve, hogy ezzel újabb plusz pontot szerzett Jaebum szemében.

- Rendben, és bocsi – bámulta a cipőjét a fiatalabbik, abban reménykedve, hogy a kialakult kínos helyzettől elmúlik az izgalma odalent.

- Semmi baj. Végül is mondtad, hogy szép pasinak tartasz – nevetett Mark, mert bár meg is sértődhetett volna az egész helyzeten, de ő helyette bóknak vette, hogy egy Jaebum külsejű srácban szexuális vonzalmat ébresztett. Persze, tudta, semmi több nem lehetett köztük, hiszen ez egy ápoló-beteg kapcsolat volt, bárhogy nyakatekert volt kissé. Mark pedig profi volt a munkájában, és nem hagyhatta ebben a helyzetben sem, hogy a személyes vágyai minden szabályt átírjanak benne.

- Mert tényleg az vagy. Egyébként nem volt mérges. – Nem tudta, honnan jött ez a mondat, de Mark egyszerűen, mintha kibűvölte volna belőle az újabb és újabb vallomásokat. – Mármint apa, amikor bevallottam neki, hogy meleg vagyok.

- Értem – emésztgette a hallottakat a fiú.

- Azt mondta, amíg jó embert viszek haza, és nem vonja el a figyelmemet az úszásról, addig áldását adja a dologra – folytatta Jaebum, és mint mindig, amikor a halott apjáról beszélt, a hangja gyerekesebben csengett, mint bármilyen más helyzetben.

- És olyanokat vittél? – Mark továbbra sem köntörfalazott.

- Nem volt soha pasim, még alkalmi partnerem sem. Annyira az úszásnak éltem, hogy se időm, se energiám nem volt rá. De igazából barátaim se voltak. Egyszerűen mindenki megunta körülöttem, hogy bulik és közös programok helyett mindig a medencét választottam. Apa volt az edzőm, ezt talán még nem is mondtam.

- Nem – felelte a másik, aki így még inkább értette Jaebumnak azt a rögeszméjét, hogy cserben hagyta a férfit.

- Ő sohasem húzott vissza attól, hogy barátaim legyenek, de talán pont azzal, hogy nem akarta, hogy csak ennek éljek, érte el nálam azt, hogy be akarjam neki bizonyítani, még annál is jobb vagyok, mint ahogy azt ő, vagy bárki más hitte volna. Mindegy volt, milyen nagy nevekkel úsztam éppen egy medencében, sohasem velük, hanem magammal versenyeztem: a saját időimet akartam megdönteni, újabb és újabb egyéni rekordokat beállítani. És most, hogy nem csinálhatom tovább, rájöttem, hogy egyik rekord sem ér semmit. Mert most nincs se apám, se barátom, se párom. Elmehetek a világ végére is, ezek a rekordok nem fognak boldogítani. De lehet, már soha nem is leszek igazán boldog. – Újabb szóáradatának végére érve ráeszmélt, hogy merevedése már rég a múlté volt, és mielőtt Mark reagálhatott volna a hallottakra, elvette tőle a ruhákat, amiket együtt kiválasztottak, és a kassza felé igyekezett.

- Jaebum – kezdte Mark, immáron a kocsiban ülve –, ne feledd, mit mondtam: a te fényed nem kihunyt, csak megtört. És most már rám számíthatsz – fogta meg a kezét.

Ez volt az első alkalom, hogy megérintették egymást, és bár csak a kezeik érintkeztek, de ez volt mindkettőjük életében a legintimebb érintés. Lehet, hogy Mark rengeteg beteghez nyúlt hozzá, és Jaebum is sok úszótársával fogott kezet, de azok kötelező dolgok voltak, míg ez egy kapcsolat kezdetét reprezentáló érintés volt. Ahogy a puha bőrfelületek sikamlósan összeértek, a fiúk nem is akarták többé tagadni magukban, hogy veszélyes vizekre eveztek, de mégsem fordultak vissza. Mert egyes dolgok megérték a kockázatot.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)