Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 25. fejezet

Huszonötödik fejezet – Szexuális frusztráció

Jackson:

Jinson magunkhoz vétele utáni három hét egyszerre volt lélektöltő és tiszta idegeskedés. A kicsi napi szinten csinált valami kis csínyt. Sohasem túl komoly dolgot, de azért nem volt könnyű eset. Viszont nem mertük úgy Isten igazából megszidni, mert amint rászóltunk, elbújva szomorkodott. Jinyoung azt mondta, ilyenkor olyan volt, mint én, amikor a lakótárs-interjúmon rettegtem, hogy végzetes hibát vétek, és ki leszek dobva. Jinson is talán attól félt, hogy visszakerül a menhelyre, vagy ami ennél is rosszabb, az utcára. Nem akartuk, hogy ne érezze magát biztonságban, viszont muszáj voltunk nevelési módszerekhez folyamodni, mert anélkül a nyakunkra nőtt volna. A szobatisztaság viszonylag könnyen ment: okosan megtanulta, hogy jeleznie kellett, ha ki akart mennie a hátsó udvarra, valamint mindennap egyszer meg is sétáltattuk. Bár a pórázon való vezetés sem volt éppen leányálom – az első öt alkalommal semmiképp sem. A párommal már előre rettegtünk, mi lesz, ha méretes kutyussá cseperedik, és elhúzz minket, amint érdekes dolgot lát vagy hal, mert már ekkor alig tudtuk féken tartani. De emellett az étel kuncsorgását is tökélyre fejlesztette: ahogy azokkal a nagy barna szemeivel szuggerált minket minden egyes étkezésnél, szívem szerint mindig adtam volna neki egy kis kaját, de Jinyoung megtiltotta, mert nem akarta, hogy rászokjon. Végül azt eszelte ki, hogy elé is akkor tegyünk kutyakaját, amikor mi ettünk, hogy ne legyen bűntudatunk. Persze a csöppség mindig jóval hamarabb végzett, de így valóban könnyebb volt megállni, hogy ne dobjak le neki pár falatot a saját tányéromról.

Azonban nem csak Jinsont volt nehéz kordában tartanom, hanem saját magamat is: az, hogy Jinyoung egyre nyitottabb volt a heves csókcsatákra, a maszírozásokra és az ölelkezésekre, jócskán felélesztette a szexuális vágyamat. Bármennyit adott magából, az nem tűnt elégnek – már nem. Pedig tudtam, hogy ő még nem állt készen rá. Így is hálát adtam az égnek mindennap, hogy ennyit haladt előre, de közben rendre azt kívántam, hogy sikerüljön végre újabb szintet lépnünk. Éjszakánként is azzal a gondolattal feküdtem le, hogy nemsokára egyesülhetek vele úgyis. Emiatt nem egyszer merevedéssel keltem, és utána addig kellett várnom, míg le nem lankadt a férfiasságom.

Épp megszokott esti alvópartneremet, a párnámat szorongatva merültem álomba, és fogalmam sem volt, mennyi ideig aludhattam, amikor Jinyoung rontott be a szobámba.

- Jackson, fenn vagy? – kérdezte halkan, de így is kihallottam a hangjából az izgatottságot.

- Fenn, miért? – szólaltam meg bágyadtan, hisz még félig fel se keltem.

- Mert nem tudtam aludni – vallotta be, és bár nem láttam az arcát, a hangszínéből úgy sejtettem, zavarától vörösségben pompázhatott.

- Mi a baj? A kutyánk megint rosszalkodott? – pattantam fel, mert féltem, hogy már sokadjára nem hagyta éjjel pihenni.

- Nem, ő békésen fekszik. Velem van baj – felelte továbbra is félénken, amivel most már megijesztett.

- De mi a baj? Jinyoung, könyörgöm, ne játssz az idegeimmel, főleg ne hajnalok-hajnalán! Mondd már, mi bánt! – lettem egyre idegesebb.

- Valami nincs rendben velem. Egész éjjel te jártál a fejemben, és az, hogy nem bírom tovább. Ha fájni is fog, és ha közben bepánikolok, én most már veled akarok lenni, úgy is – adott végre magyarázatot a furcsa viselkedésére.

- Tessék? – esett le az állam: mindenre számítottam, csak erre a magyarázatra nem.

- Csókolj meg, Jackson, és ne állj meg a csóknál! – kérlelt már szinte könyörögve, aminek képtelen voltam ellenállni.

Csókommal és csípőjére tévedt kezemmel azonnal az ágyamra döntöttem, hogy fölé tudjak tornyosulni. Olyan régóta epekedtem már ezért, hogy nem akartam a miérteken gondolkodni. Azt ígértem, addig várok, amíg ő arra nem kért, hogy tegyük meg: ez pedig megtörtént. Mit lehetett tenni? Csakis egymásnak esni; de persze óvatosan.

Minden vágyamat beteljesültnek éreztem, ahogy Jinyoung apró nyögéseivel tudtomra adta, hogy tetszett neki, amit a nyakán csináltam, és már épp mentem volna lejjebb, amikor erős ütéseket éreztem az oldalamon, majd a szemem úgy pattant ki, mintha valaki saját kezűleg nyitotta volna fel. A lámpafényben úszó szobámban pedig megláttam az igazi Jinyoungot.

- Jackson, Jinson megint ott sír a szobám ajtaja előtt. Kérlek, engedd be, hogy veled aludjon, vagy menj ki hozzá az előszobába! Nekem mindegy, csak hadd legyen egy kis nyugtom. Nagyon kimerült vagyok az állandó éjszakázástól. – Annyira ártatlanul állt ott előttem a fáradt szemeivel, hogy elszégyelltem magam, amiért én közben édesdeden aludtam, ráadásul arról álmodva, hogy végre magamévá teszem. Ez azon alkalmak egyike volt, amikor úgy éreztem, nem érdemeltem meg őt.

- Kifekszek hozzá, te pedig menj csak aludni! – mentem bele, hisz ez volt a minimum a történtek után.

- Köszönöm! – Már ott sem volt, én pedig nem törődve az erekciómmal – hiszen a kutyánk úgyse tudta, mi volt az – megragadva az ágyneműmet, kibaktattam a kanapéhoz.

- Jaj, te! – öleltem magamhoz Jinsont. – Hogy melyikünk a nehezebb eset, azon most vitatkozhatnánk. Mindkettőnknek csak rajta jár az esze. Bár te remélem, megmaradtál a szülő szinten nála. Én viszont egyre mocskosabb vagyok. Na, de gyere, aludjunk! Most már legalább nem a párnámat kell szorongatnom. – Magamhoz ölelve a kicsit, végre eseménytelenebb álmok vették uralmuk alá az elmémet.

Jinyoung:

Bármennyire is imádtam Jinsont, miután zsinórban negyedik éjjel sírt az ajtóm előtt, ki tudja, milyen indokból – mivel sohasem az volt a baja, hogy ki akart menni üríteni –, egyszerűen besokalltam. Csak egyetlen egy éjszakát akartam, amikor végre kialudhattam magam. Egyre nyűgösebb és zombibb voltam a kimerültségtől, és nem akartam, hogy Jacksonon vezessem le a feszültséget, aki így is frusztrált volt már egy ideje, csak az okát nem tudtam, miért, és nem is igazán mertem rákérdezni. Bár többször utaltam rá, hogyha bármit el akar mondani, ne tartsa magában, de ilyenkor mindig úgy tett, mintha egy nyitott könyv lett volna előttem. Általában az is volt, de az utóbbi időben valahogy nem láttam át az okát annak, miért viselkedett furán. Ismét rengeteget beszélt BamBammel telefonon, és mikor nálunk volt a barátja, akkor olyan sokat ölelgette, hogy már majdhogynem féltékennyé váltam. Ezt korábban megértettem volna, de már az én ölelésemből is bőven kapott, úgyhogy nem tudtam összerakni a képet, mi baja volt. Olykor egy-egy összebújós, tévénézős esténken random felpattant, és kirohant a mosdóba. Ez pedig elgondolkodtatott azon, hogy talán megijedt a túl sok testiségtől? De ez annyira abszurd volt, hiszen nála nagyobb érintésmániás személyt nem ismertem. Végül úgy döntöttem – miután rábíztam a kicsivel való alvást –, hogy másnap kipihenten, kerek-perec rákérdezek a dologra.

- Jackson, beszélnünk kell, és szerintem tudod is, hogy miről – kezdtem komolyan, miközben a kicsit az ölembe véve leültem mellé a kanapéra, reggeli után.

- Egek, hát kiszúrtad este! – vörösödött el, én viszont ettől pont, hogy összezavarodtam.

- Este? Már két hete furcsa vagy, csak gőzöm sincs, miért – tértem a lényegre, nehogy elbeszéljünk egymás mellett.

- Mindent megmagyarázok – ígérte.

Jacksont hallgatva már nemcsak ő, hanem én is egyre jobban elvörösödtem: hiszen nemhogy besokallt volna a közelségemtől, hanem ennél is többet akart, és éjjel egy túlfűtött álmából keltettem fel. Ráadásul még olyan gondolatai is voltak, hogy a kutyával együtt belőle is elegem volt, és hogy mindketten púpok voltak a hátamon.

- Jackie – fogtam meg a kezét, hogy kicsit megnyugodjon –, ti vagytok a családom, és egy család mindig problémával teli, de én boldog vagyok. Azt hittem, ez egyértelmű. – Kissé elszomorított a tény, hogy nem tudtam kellően kifejezni számára, hogy minden egyes nap egy csoda volt mellettük, még ha a kialvatlanságom miatt olykor zombinak is éreztem magam.

- Biztos, másnak az lett volna, csak én vagyok ilyen paranoiás – szontyolodott el.

- Egyezzünk meg abban, hogy egyikünk sem hibás! – kértem, amire bólintott egyet. – Egyébként bevallom, nekem eszembe sem jutott azon gondolkodni, hogy mikor fekszünk le egymással – folytattam. – Se időm, se energiám nem volt ezzel foglalkozni.

- Úgy látszik, csak én vagyok ilyen perverz. – Még mindig búskomor volt.

- Jackson, a perverzitás nem itt kezdődik. Természetes, hogy vannak ilyen vágyaid. Nekem is vannak, csak nálam ez lassabban megy. De most már, hogy tudom, te egyre frusztráltabb vagy emiatt, igyekszem minél jobban megbarátkoztatni magamat a gondolattal – ígértem neki, hiszen már minden vágyam az volt, hogy boldoggá tegyem őt és Jinsont.

- Na, látod, ettől féltem, hogy majd magadra erőlteted, és rossz élmény lesz az első alkalmunk.

- Nem erőltetek semmit magamra, ígérem. Talán ismét be kéne rúgnom, hogy feloldódjanak a gátlásaim – viccelődtem, de jobban belegondolva, ez nem is volt olyan rossz ötlet.

- Ja, hogy ne emlékezz rá! Tudjuk, milyen hatással van rád az alkohol, úgyhogy jobb, ha kerülöd.

- Jól van. Egyébként ma is kísérjünk el So Hyunwoohoz? – kérdeztem, mivel legutóbb is egybekötöttük Jackie magánóráját a kutyasétáltatással, és a kisfiú odáig volt a piciért, amikor meglátta.

- Tudod, mit, inkább utána gyertek elém, hogy a kicsi játszhasson Jinsonnal. Mert nem akarom, hogy azt higgye az anyukája, hogy direkt akarok rövidebb órát tartani neki.

- Ez jó ötlet. Jinson úgyis imádja a sok szeretgetést – néztem a csöppségre, aki éppen szunyókált.

- Persze, hiszen az én nevelésem – húzta ki magát büszkén, és ha Jackienek visszatért a humora, az azt jelentette, hogy jobb lett a kedve.

- Egyébként sajnálom, hogy felkeltettelek az éjjel. Legalább ott megkaphattál volna. – Volt emiatt bűntudatom, hiszen még ezt is elrontottam neki.

- Jobb ez így. Nem akarok spoilert: vagy az igazi Jinyounggal történjen meg, vagy sehogy.

- Aztán nehogy csalódás legyek!

- Ezt meg sem hallottam.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)