Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 28. fejezet

Huszonnyolcadik fejezet - Holnapok

Jinyoung:

Rég aludtam olyan jól, mint a szeretkezésünk utáni éjjel. Amióta megvolt Jinson, szinte mindig éber álmom volt, hiszen annyiszor keltett fel, hogy már nem tudtam úgy elengedni magam, mint előtte. Viszont most a kutyánk távol volt tőlünk, és nem mellesleg, ott volt velem Jackson is. Már egy ideje gondolkodtam ezen az egy szobába költözésen, de aznap éjjel, a zuhany alatt éreztem a végső indíttatást, hogy rá is kérdezzek. Amúgy sem ártott egy kis engesztelés Jackienek, miután azzal viccelődtem, hogy maximum egy év múlva fekszek le ismét vele, de addig semmi. A gyermeki naivitását olyan könnyen ki tudtam volna használni ennél sokkal gonoszabb dolgokra is, de én sohasem tettem volna ezt. A hozzá hasonló személyekhez csak óvatossággal lehetett fordulni, mert amennyire erősen beleélték magukat a dolgokba, olyan intenzitással meg is tudtak törni minden apróbb negatív visszajelzéstől. De neki még sokszor az se kellett: a vad képzelgései is elegek voltak ahhoz, hogy elhitessék vele például azt, hogy én majd mással is szeretnék lefeküdni, hogy egyszer csak kirakom őket Jinsonnal, és hogy nem elég jó hozzám. Ha a nap minden órájában elmondtam volna neki, hogy az ő személyisége volt a hozzám leginkább passzoló, akkor is rendre meggyőzte volna magát az ellenkezőjéről. Pedig tényleg imádtam, olyannak, amilyen volt. Régebben el se mertem játszani azzal a gondolattal, hogy pontosan milyen típusú pasit akarnék magam mellé, mert attól csak még inkább fájt volna, hogy erre semmi esélyem sem volt. De most, hogy már szabadon engedhettem a képzelőerőmet, nem tudtam volna elképzelni hozzám illőbb személyt. Mást is meg tudtam volna szeretni, és megváltozni érte, mert annyira akartam már tartozni valakihez. Pont ezt a tartozási vágyat éreztem Markon is. Mi ezért sem lettünk volna igazán jó páros, mert túlságosan hasonlítottunk ezen a téren, és olykor pont, másabb embertípus kellett az életünkbe, hogy a megszokott kis dolgainkból kirángathasson minket. Tehát bárhogy megszerettem volna Markot is, vagy egy másik férfit, életem vesztesége lett volna, ha nem Jackson Wang költözik be a házamba és vele együtt a szívembe is.

Arra keltem, hogy Jackie nagyban forgolódott, és végül felém gördülve állapodott meg. Ahogy álomittasan cammogott a szájával, olyan imádnivaló volt, hogy megpusziltam az arcát. De nem akartam felkelteni, így óvatosan kezdtem el kiosonni a fürdőbe. Viszont nem csak miatta lépkedtem lassan, hanem mert ha akartam volna, se tudok gyors lenni ez előző esti kis akciónk után. Bele se mertem gondolni, mi lett volna, ha nem vigyáz rám a párom. De annyira megérte minden egyes fájdalom, amit ekkor éreztem. Azonnal elpirultam, ahogy az emlékfoszlányok megjelentek előttem: a vad csókcsaták, az óvatos érintések, a testünk közös hullámzása.

- Jó reggelt, gyönyörűm! – lépett ki Jackie negyedóra múlva a szobámból; vagyis már a szobánkból.

- Neked is! – hajoltam ajkára, és kihasználva még kábult állapotát, most én irányítottam a csókunkat.

- Ennyire nem tudsz betelni velem? Azt hittem, csak egy év múlva jön az újabb menet – nevetett, de igaza volt, ezt megérdemeltem. Pedig most már, hogy megtapasztaltam, milyen volt így is szeretnünk egymást, szörnyű lett volna, ha tényleg egy évet kell várnom az ismétlésre.

- Lefaragtam hat hónapra – kacsintottam. – Viszont megkérhetlek, hogy egyedül menj Jinsonért? Nem akarok hisztis lenni, mert tudom, hogy te mint sportember, sokkal nagyobb fájdalmat is elviselnél, de nem szívesen mászkálnék ma sehova sem. Így is örülök, ha holnapra, mire menni kell a szüleidhez, összeszedem magam.

- Hát persze, drágám! – Zárt védelmező ölelésébe, aminél biztonságosabb pozíció nem létezett számomra, és úgy hittem, számára sem. – Egyébként tényleg áll az ajánlatom, hogy csinálhatjuk más felállásban is a dolgokat.

- Tudom, Jackie, viszont én máshogy képtelen vagyok elképzelni. Én nem tudnám azt...  – Az első együttlétünk után sokkal inkább tisztában voltam vele, mit kellett volna tennem, ha elfogadom az ajánlatát: a gondolat, mennyire dominálnom kellett volna felette, szörnyen zavarba ejtő volt számára. El is fordultam tőle, mert úgy sejtettem, az arcom vörössége már szinte betegesen erős lehetett.

- Jinyoung, nyugi, én semmit sem erőltetek. Ha neked csak így felel meg, mindig így lesz. Én meg hátha egyre tapasztaltabb leszek, és kevésbé okozok fájdalmat. Meg tudod… - Mivel közben elém lépett, így láttam, hogy ő is elpirult, amitől kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én jöttem zavarba.

- Mit? – kérdeztem kíváncsian.

- Hát izé… Te is fogsz tágulni – csak kibökte végre, amin jót bazsalyogtam.

- Igaz. Majd összecsiszolódunk ott is, ez nem kérdés. Hisz annyi más téren is előre léptünk, itt sem lesz gond. – Szentül hittem ebben: ha valamit megtanultam a vele töltött hónapok során, az az volt, hogy mi mindig megtaláltuk a módját annak, hogy a szerelmünk beteljesüljön, hol hosszabb, hol rövidebb úton, de folyamatosan haladtunk előre. És amúgy sem a gyorsaság volt a lényeg, hanem az, hogy együtt tettünk meg minden lépést, egymást támogatva.

Jackson:

- Szia! – fogadtam ragyogó mosollyal a párom édesanyját, aki egy karmozdulattal be is invitált az otthonukba, és nem tellett két másodpercbe, már ott is volt Jinson, aki majd kicsattant örömében, amiért újra látott. – Úgy sejtem, nem volt gond vele.

- Nem bizony. És veled mi újság, Jackson? – vizsgálta az arcomat. – Látom, jó kedvedben vagy, így gondolom, minden jól alakult este.

- Az nem kifejezés – feleltem lelkesen. Jinyoung ebben a helyzetben kényelmetlenül érezte volna magát, és el akarta volna terelni a témát, de én büszke voltam arra, hogy elérkeztünk idáig. És ki tudta volna jobban, hogy a párom honnan indult az érintésfóbiájával, mint az a nő, aki felnevelte.

- És a fiám, ő jól van? – Ráncolta a homlokát, ezzel jelezve számomra, hogy azért kicsit aggódott. – Mármint gondolom, te voltál… Vagyis, hogy te irányítottál. – Nagyon aranyos volt, ahogy nem merte kimondani, hogy én voltam a domináns fél.

- Igen. És jól van, csak még szoknia kell a dolgot. De vigyáztam rá, ahogy megígértem – fogtam meg a nő kezét, akinek a tekintetéből a hála és szeretetteljesség egyaránt tükröződött. Annyival könnyebb volt minden, amióta megkedvelt.

- Jackson, köszönöm, hogy vagy neki, és hogy türelmesen csináltad végig vele az elmúlt négy hónapot. Mikor kiszabadult innen, nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljut idáig. Egy részem abban reménykedett, hogy még egy kis ideig az az ártatlan kisfiú lesz, akinek úgy hittem, örökké meg kell maradnia. De igazából ez csak az én önzésem volt. Már nem én vagyok a legfontosabb személy az életében, és ez jól van így. Nem fáj, és azért, mert te vagy az, aki belépett a képbe. Biztos, elmesélte Jinyoung, hogy több gyerekes anyuka szerettem volna lenni, de miután tévesen halálosan veszélyes allergiát állapítottak meg nála, feladtam ezt a vágyamat. Viszont az élet kárpótolt veled, Jackson, ahogy őt is. Nem tudok ellene semmit tenni: már te rád is a fiamként tekintek. – Könnytől elködösödött tekintete belém fojtott minden szót; csak némán álltam előtte, és mindösszesen arra voltam képes, hogy megöleljem: de szorosabban és hosszabban, mint előtte bármikor, úgy, ahogy a saját édesanyámmal tettem mindig.

- Számomra is olyan, mintha a második anyukám lennél – nagy nehezen sikerült ennyit kifacsarnom magamból. – És már unokád is van, még ha szőrösebb is az átlagnál. – Tipikusan humorral próbáltam oldani a feszültséget.

- Az biztos, hogy szőrös a drága, de nem árt, ha ő is felrázza ezt a steril környezetet. Annyiszor könyörgött Jinyoung, hogy vegyek neki egy labradort, de én mindig tereltem a témát. Tudta ő, hogy lehetetlent kért, de akkor is vágyott rá. Egyszerre könnyebbültem meg, és közben meg is szakadt miatta a szívem, amikor többé nem hozta szóba, mert már minden reményt feladott. Annyival szebb és tartalmasabb gyerekkort érdemelt volna. – Tisztában voltam vele, anélkül, hogy kimondta volna, magát hibáztatta az egészért, pedig egyértelmű volt, hogy egyáltalán nem volt hibás a történtek miatt. – El sem tudom mondani, milyen szörnyű volt úgy élnünk, hogy képtelen voltam megígérni a gyermekemnek a holnapokat, csakis azért küzdöttünk, éltünk a lehető legsterilebben és óvatosabban, hogy az aznapjait átvészelje, hogy egyáltalán elérjen oda minden este, hogy le tudjon feküdni, mert nem jött rá semmilyen roham. Jackson, kérlek, ígérd meg nekem, hogy élménnyel telibbé teszed a holnapjait?

- Megtiszteltetés, hogy ilyen feladatot bízol rám – néztem rá szintén könnyes szemekkel. Már csak amiatt is illettem a fogadott fia szerephez, mert olyan érzékeny voltam, mint ő.

- De tudom, a kérésem nélkül is mindent megteszel majd, hogy boldoggá tedd.

Jinyoung:

Épp az egyik kötelező olvasmányomba mélyedtem el, amikor Jackson a vártnál kicsivel korábban érkezett haza a magánórájáról, és látva, mennyire erősen szorította magához a kutyánkat, és hogy a kicsi bárhogy akart volna szabadulni, nem hagyta neki, tudtam, valami rossz dolog történt.

- Mi a baj? – léptem oda hozzá, de ő továbbra is maga elé meredt, viszont végre elengedte Jinsont.

- Elviszik tőlem, Jinyoung. Egy hónap múlva elviszik Son Hyunwoot Thaiföldre.

- Thaiföldre? – húztam fel a szemöldökömet. – De miért?

- A mostohaapja ott kapott egy visszautasíthatatlan munkát, és azonnali hatállyal kell kezdenie, és a család, ahogy tud, megy utána – felelte morcosan. – Tudom, hogy önzőség, amiért azt kívánom, bár maradnának, de úgy megszerettem.

- Ó, Jackie! – guggoltam le hozzá, hogy szorosan magamhoz húzzam. – Legalább ti ne hagyjatok el Jinsonnal, rendben?

- Ilyesmire ne is gondolj! – biztosítottam arról, hogy nem állt szándékomban elszeparálni magam tőle. El se tudtam volna képzelni olyan helyzetet, ami miatt eldobtam volna Jacksont magamtól. - De akkor még hány órátok lesz közösen?

- Már csak három, és utána vége. Ki tudja, látom-e még. – Eddig bírta: a szemei megteltek könnycseppekkel.

Lehet, ő volt a domináns fél a kapcsolatunkban, de egyértelműen érzékenyebb volt nálam. Jacksonnak hatalmas szíve volt, és ha beengedett oda valakit, akkor a mindenségig ragaszkodott az illetőhöz. Ezért is viselte olyan nehezen, amikor Bamie Lisa miatt hanyagolta. Ez viszont végleges volt; legalább is jelen helyzetben annak tűnt. Utáltam őt szenvedni látni. Utáltam mindent és mindenkit, aki bántotta a szerelmemet.

- És ilyenkor kell menni a szüleimhez is. Aj, pedig annyira vártam! – tette hozzá.

- Tudom, drágám, de jobb is, hogy nem maradunk itthon, hanem kimozdulunk. Eltereli a figyelmedet.

Egy órányi szomorkodás után, végül halovány mosolyt erőltetve az arcára Jackie, elindultunk; természetesen Jinsonnal együtt. Előre izgultunk, hogyan fognak viszonyulni egymáshoz a szülei kutyusával, de bíztunk a legjobbakban. Viszont ennél is jobban ment minden, sőt annyira egymásra hangolódtak, hogy féltünk, nem lehet majd külön választani őket.

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Jackson eltűnt az anyukájával, és az édesapja kérte, hogy menjek ki vele az udvarra, mert mesélni szeretne nekem valamit.

- Gondoltam, üssük el mi is az időt, amíg Jackie élménybeszámolót tart az anyjának a tegnap estétekről! – jegyezte meg, miközben huncutul elmosolyodott.

- Remek, mindenki tudott a környezetünkben arról, hogy lefeküdtünk! – gondoltam magamban, míg bólintottam egyet.

- Igazi anyuci pici fia – nevetett, de hirtelen elkomorult az arca. – Tettem én azért, hogy így legyen.

- Ezt hogy érted? – Sohasem mondott egy árva rossz szót sem az apjáról Jackie, így kíváncsivá tett a férfi.

- Amennyire tudtam, nyugodtan fogadtam, amikor bevallotta, hogy meleg, viszont ezután kicsit eltávolodtam tőle. Lehet, fel sem tűnt neki, de akkortájt került még közelebb az anyjához. Megijedtem, Jinyoung.

- Pontosan mitől? – noszogattam, mert egy kis időre elhallgatott.

- Jaj, nehogy félre érts: nem tudtam volna kevésbé szeretni a fiamat emiatt. Másról volt szó. – Ettől kissé megnyugodtam, mert fogalmam sem volt, merre is tartott ez a beszélgetés. – Attól féltem, hogy majd a párját leszek képtelen elfogadni. – Ekkor kezdtem megérteni, miért nekem mesélte el mindezt. – Tipikusan olyan apuka voltam, aki fiús dolgokat csinált a gyerekével, és folyton a lányokról kérdezgette. Ő csak szégyenlősen elmosolyodott ilyenkor, és nekem fogalmam sem volt róla, miért, amíg elő nem állt a valódi szexualitásával.

- De végül rájöttél, hogy nem így van? – Reméltem, nemsokára megnyugtat, hogy márpedig engem az első perctől kezdve elfogadott.

- Egyszer a munkahelyemen az egyik kollégámat meglátogatta a tinédzser lánya, aki Down-kóros volt. Ahogy ő a beteg lányára nézett, a szeméből tükröződött, hogy a világ legszebb kincsének tartja. Akkor jöttem rá, hogy ez az igazi probléma, amikor beteg a gyereked. Onnantól kezdve hálát adok az égnek, hogy a fiam egészséges. A homoszexualitás nem betegség, és ettől nem lesz kevésbé értékes ember, nekem pedig mindig a legnagyobb kincsem marad: a legjobb dolog, amit alkottam. Az a legcsodásabb a szülőségben, hogy esélyünk van nálunk értékesebb személyeket a világra hozni. Ő attól még ugyanaz a fiú, akit felneveltem, mert nem egy lánnyal állított haza, hanem veled. Akkor sem lehetnél szimpatikusabb, Jinyoung, ha egy lány lennél. – Nem fordult felém: kitartóan egy pontot nézett maga előtt. Szégyellte mindazt, amit régen érzett, ez tisztán leolvasható volt róla, így hát meg kellett nyugtatnom, hogy nem volt mit. – Kérlek, ne mondd el a fiamnak, mert félek, hogy csalódna bennem!

- Biztos, nem csalódna. De ha így akarod, megtartom a titkod – mentem bele. – Viszont nem vagy rossz ember. Nem csak a meleg gyerekeknek, hanem a szüleiknek sem annyira egyszerű ezt elfogadni. Megvívtad a saját csatádat, és győztél. Végső soron csak ez számít.

- De továbbra is féltem, Jinyoung, hogy a világtól rossz dolgokat kap, amiért téged szeret.

- Én is féltem, mert ő nem viseli ezeket jól. Mikor az egyik diákja apja rossz buzinak nevezte, azt is a szívére vette. De én ott leszek vele, gondolj erre! – mosolyogtam rá biztatóan, ahogy Jackievel is mindig tettem, amikor egy kis támogatásra volt szüksége.

- Köszönöm – rázta meg végül a kezemet, pár perc múlva pedig már Jackson is kijött hozzánk.

- Hát ti meg mit csináltok kint?

- Semmit. – És már ott is hagyott minket a férfi.

- Gyanúsok vagytok – jegyezte meg, miközben leült az apja helyére.

- Vannak dolgok, amik csak két emberre tartoznak – mondta.

- Csak azért nem faggatlak tovább, mert tegnap nekem is volt egy hasonló kis beszélgetésem anyukáddal. – A válaszával meglepett, de úgy éreztem fairnak, ha én sem ecseteltem tovább a témát, vajon mikről is volt akkor szó.

- Szülők, szülők… - sóhajtottam egyet. – Mi lenne velünk nélkülük?

- Nem akarom tudni.

- Részletezted anyukádnak a tegnap estét? – ezt a kérdést viszont nem tartottam magamban.

- Igen, ha nem gond – vakarta meg zavartan a tarkóját.

- Nem mondom, hogy nem érzem kicsit kellemetlennek, de tudhattam volna, hogy nem bírod magadban tartani.

- Bamienek is el fogom ilyen részletesen regélni, ha akarja, ha nem. De te is mesélhetsz róla Jaebumnak, meg a pszichológusodnak.

- Na, nem! Én aztán nem részletezek senkinek semmit. Ilyet ne várjatok tőlem! Van, amit jobb megtartani magunknak. Csak hát te ebben nem vagy partner – ráztam meg a fejem tetetett sértődöttséggel.

- Nem bizony. De minden másban igen – fogta meg a kezemet, majd pár percig némaságban bámultuk a csillagokat, viszont a két rakoncátlan kutya megzavarták az intim légkört. De jobb is volt így: még a végén elérzékenyült volna Jackie, ahogy az szokása volt.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)