2019. augusztus 27., kedd

Nem akarsz birtokolni - YugJae fanfiction



Most is, mint szinte mindig, BamBam instagramját mutogatod nekem, hogy ma éppen milyen képeket töltött fel magáról, és azokra hányan és mit reagáltak. Annyira, de annyira nem érdekel semmi, ami ezzel a fiúval kapcsolatos. Nem azért, mert ne lenne szimpatikus, hanem mert ő minden, amire vágysz, és nem én. Bárcsak fel tudnék hozni legalább egy érvet az ellen, hogy ti miért ne legyetek egy pár! Azonban nem megy: ő teljesen hozzád illik. Ezt tudom, de kimondani mégse fogom, még ha rá is akarsz kényszeríteni, egy nap akár többször is. Ilyenkor mindig azt kívánom, bár engem akarnál magad mellé! Bár arra kérnél, hogy magamat képzeljem el melletted! De erre kérned sem kell, mivel máson sem jár az agyam. A tanuláson kívül már semmi sem tudja elterelni a gondolataimat rólad. Alig eszek, iszok, alszok. Látványosan kezdek tönkremenni, amit te észre sem veszel, mert a te szemeid csak BamBamre fókuszálnak. Én csontsovánnyá is válhatnék, akkor sem tűnne fel neked, amíg készségesen meghallgatom a BamBammel kapcsolatos ömlengésedet.
Talán már nem is emlékszel rá, milyen volt, amikor ő még Thaiföldön élt, és mi össze voltunk nőve, de én csak azokra az időkre akarok emlékezni. Én a múltban élek, amiben még ragaszkodtál hozzám, míg te napról-napra egyre jobban elmarsz magad mellől azzal, hogy már szinte emberszámba sem veszel. Tudom, gonoszság, mégis, ha egyetlen egy kívánságom lehetne, akkor azt kívánnám: bárcsak BamBam sohasem költözött volna Koreába! Mert én csak magamnak akarlak, míg te mindenáron Jaebummal akarsz összeboronálni, aki szerintem még csak nem is vonzódik a férfiakhoz. De mit érdekel ez téged, amikor ezzel egy gonddal kevesebb lenne a nyakadon: hisz nem kellene a lelkivilágomért aggódnod. Bár enélkül is alig teszed.
Tisztában vagyok vele, hogy én voltam az, aki annak idején azt állította, két meleg srác igenis lehetnek csak barátok, de neked vaknak kell lenned, hogy ne lásd, mennyit változtak az érzelmeim irántad. Mindketten taknyos, serdülő fiúk voltunk, amikor összebarátkoztunk, mostanra viszont két tizennyolc éves fiatal férfivá lettünk, akik sokat kupálódtak az évek során – vagy legalábbis a szememben te sokkal jóképűbb vagy, mint régen. Bár én csak elhervadok melletted, mivel már nem táplálod a szívemet, hanem nap mint nap összetöröd azt, épp ezért kellene lépnem, mielőtt túl késő nem lesz.
- Yugyeom – kezdek bele, mielőtt meggondolnám magam –, megkérdezem Jaebumot, eljön-e velem valahova.
- Remek ötlet. Hidd el, bele fog menni! Látom én, hogyan néz rád – jegyzed meg, miközben rám is kacsintasz.
- Hogyan?
- Ahogy én BamBamre – adod a lehető legrosszabb választ, ráadásul azzal az angyali mosolyoddal keretezve.
- Ha tényleg így van, akkor nincs mese, el kell hívnom őt – felelem, és titkon azt remélem, hirtelen féltékeny leszel, és nem akarod, hogy én bárki mással randizzak, aki nem te vagy. Ehelyett hagyod, hogy odamenjek, és egy sarokból bazsalyogva végignézed, Jaebum miként mosolyog rám, és megy bele a legnagyobb örömmel a dologba. Bár én is fele ennyire tudnék örülni ennek az egésznek! Tisztában vagyok vele, hogy a fél suli boldog lenne, ha neki mondana igent, viszont én nem tartozom ebbe a felébe. Én csak hozzád tartozok, de te nem akarsz birtokolni, így végre esélyt kell adnom, hogy valaki más szerethessen.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

5 megjegyzés:

  1. Hihetetlen, hogy mindegy, hogy mit, és kivel írsz, én akkor is imádom <3 Bár ezt kivételesen nagyon, de nagyon imádom, mert a szerelmeim vannak benne <3 <3 De ha egyszerű ismeretlen személyek lennének a történeteidben, és nem a fiúk, akkor is imádnám őket.Tökéletes, hogy YoungJae szemszögéből írtad le, ez így volt fantasztikus. Valahogy Youngjaenek jól áll az ilyen szenvedő, és szomorú szerep. Yugyeom életem, és az, hogy mennyire szereti Bambamet <3 Köszönöm szépen, hogy megírtad, Imádom <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos tényleg jól illik Youngjaere ez a szerep, bárhogy egy Napsugár, ezért is szokták szerintem sokan ilyennek ábrázolni a ficijeikben. Csak hát Yugyeommal nem jut eszébe egy magyarnak sem shippelni: na, de majd én írok még velük, bízd csak ide! <3
      Örülök, hogy ezt is imádtad. <3 :)

      Törlés
    2. Igen, és épp ezért fura is, olyan történetben olvasni, ahol nem ilyen a karaktere. De a legtöbben ilyennek van ábrázolva tényleg. Na, majd mi shippeljük Yugyeommal ;) Okés, oda bízom, és várom őket sok szeretettel! <3 <3

      Törlés
    3. Hirdetem a YugJae igét, nyugi. Benned meg társa lelek benne (legalább is lelkes olvasóként). :)

      Törlés
    4. Rendben :) Igen, úgy mindenféleképpen <3 :)

      Törlés