2012. október 1., hétfő

14. rész



 Tizennegyedik fejezet ~ Furcsa kérdések
(Részlet)

(Gergő)



Az elkövetkezendő egy órában csakis Derek arcát látta maga előtt. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből azt az őszinte kék szempárt, és azt a megtört, de egyben gyönyörű mosolyt. Ilyet még nem érzett. Egyszerűen minden vonzotta abban a fiúban, és nem csak a külseje, hanem az egész lénye.
- Derek – ízlelgette a nevét. – Ki és mi vagy te? – rázta a fejét, hátha, akkor elűzi a gondolataiból. De nem sikerült neki. Majd Gergő jutott eszébe, és egy újabb bűntudathullám lett úrrá rajta.
- Miért nem éreztem soha semmi hasonlót irántad, Gergő? – tette fel magának a kérdést. – Miért?
Végre kezdte megérteni, hogy mi hiányzott a kapcsolatukból, a tűz, az izgalom, az hogy másra se tudjon gondolni, csak rá. Gergőből már néha túl sok volt neki. Már szinte csak a megszokás tartotta mellette. Szerette, ebben biztos volt, de nem szenvedéllyel, nem égett benne semmiféle vágy. Geri egy csodás személy, egyszerűen nem tudott kifogásolni semmit sem benne, de amióta találkozott Derekkel, egyszerűen megváltozott az elképzelése arról, hogy milyen az ideális fiú számára. Már nem volt olyan érdekes neki Gergő Tolkien iránti rajongása, már nem vágyott mindennap szembesülni az érdekes humorával és beszólásaival. Már nem volt több számára, mint egy barát. Mert előbb volt a barátja, s utána lett csak a szerelme. De már abban sem volt igazán biztos, hogy valaha is szerette szerelemmel Gerit, és abban sem, hogy a fiú szerette így őt. Gergő sem mutatott semmiféle tüzet, szenvedélyt az irányába, pedig már tizenhét évesek voltak. Persze nem akarta még elveszíteni a szüzességét Eszti, de akkor is többet akart, és nem csak magának, hanem Gerinek is. El kellette mennie erre a túrára. Meg kellett tudnia, hogy valóban igazat mondott-e Derek, és esetleg ő-e az a személy, akivel ez a tűz lángra lobbanhat.

Gergő és Eszter is többet érdemeltek a jelenlegi kapcsolatuknál. Nem lehetett továbbra is a megszokásra alapozniuk mindent. Talán csak az kellett neki a továbblépéshez, hogy találjon valakit, aki jobban érdekli Gergőnél.

Favoruite Designe !!!! :D !!!!





Nagyon szépen köszönöm ezt a díjat Engi –nek!
Kaptam hideget és meleget is a blogom legújabb kinézetére és ez a díj éppen ezért jelent nagyon sokat nekem.

Dolgod, ha megkaptad:
1; Küldd el négy blognak;
2; Hagyj náluk értesítést, hogy tudják, hogy megkapták;
3; Válaszolj a feltett kérdésekre;
4; Akiknek küldöd a díjat, írj pár szót, hogy miért tetszik a designe;
5; Tedd, ki a díj képét;
UI: Nem a sztori, hanem a kinézett a lényeg, így olyanoknak is küldheted, akiket nem olvasol.

 Akiknek én tovább szeretném küldeni:
-      Alisnyai regék- Nagyon egyedi és különleges a blogotok kinézetét, én imádom, csak gratulálni tudok hozzá. :)
-      Fanfiction á la Freeb- Mert szép és illik a sztorihoz.:)
-      Valaki titokban rólad álmodik- Talán, ami a legjobban tetszik benne, hogy egyedi.:)
-      Burning feeling- Imádom mindhárom blogod külsejét, és csak nagy nehezen tudtam választani, hogy melyik tetszik a legjobb. De, ha kapok még ilyen díjat, akkor majd azoknak is továbbküldöm.

Én nem kaptam kérdéseket, de azért én megkérdezném tőletek, hogy egyedül csináltátok-e a degisne-otokat, vagy segítséggel, esetleg valaki más csinálta az egészet.

Mese:)