Piton és a lány 3. rész - 15. fejezet

Harmadik rész
    15. fejezet

 Alice már nagyon várta a visszatérésük estéjén a vacsorát, hogy végre újra láthassa Perselus-t, épp ezért volt olyan csalódott, amiért a férfi nem jelent meg.  Mindezt Alfreda előtt nem is tudta leplezni.
    - Az a baj, hogy nincs itt, igaz? – jött rá azonnal a barátnője.
    - Számítottam rá, hogy végre ma látni fogom – vallotta be, miközben belekortyolt a narancslevébe. – De biztosan találunk rá alkalmat, hogy beszélgethessünk – tette hozzá a saját maga biztatására.
    - Biztosan! – simította meg a vállát Alfri.
    A vacsora további részében csak általános dolgokról beszélgettek, mint a még mindig isteni roxforti vacsorákról, a másnapi óráikról, valamint az egyik hugrabugos lány borzasztó hajáról, amin még ők sem tudtak nem nevetni.
    Miután végeztek, visszaindultak a klubhelyiségükbe, csakhogy a Carrow testvérek női tagja hirtelen megragadta Alice kezét, és egy olyan sarokba húzta, ahol nem láthatták meg őket.
    - Ez Neked szól! – nyújtott át egy levelet, majd gyorsan meggyőződött róla, hogy senki sem látta, és már el is viharzott.
    Alice-nek kellett pár másodperc, amíg végre magához térjen ezen nem várt szcenárió után, hogy aztán rögtön meg tudja keresni a barátnőjét, aki nem messze várta.
    - Ugye nem bántott? – kérdezte aggódva.
    - Nem – rázta meg a fejét Ali.
    - Akkor jó! – nyugodott meg Alfri. – Gondolom, Piton küldött általa valamit. – Közben a barátnője kezében lévő levélre mutatott. – Nem nyitod ki?
    - Inkább majd a klubhelyiségben, ahol senki sem lát – felelte.
    - Igaz! Akkor induljunk is!
    Miután felértek a szobájukba, Alice már el is kezdte felbontani a levelet, hogy aztán egyszerre elolvashassák.

 Drága A.-m!
   Biztosan észrevetted, hogy a mai vacsorát kihagytam, és hogy őszinte legyek, nem is szándékozom a közeljövőben akár csak egyen is részt venni. Mindennek az okát személyesen szeretném elmondani neked.
    Ma éjfélkor a klubhelyiség előtt várok rád.
    Remélem, el tudsz jönni!
    P.

 

- Mit ne mondjak, ez azért elég szűkszavúra sikeredett – jegyezte meg Alfreda.
   - Biztos elővigyázatosságból, hisz nem bízhat Carrow-ékban. Bármikor kinyithatták volna a levelet, és egy elejtett szó, ami arra utal, hogy kinek is az oldalán áll igazából, mindent tönkretehetett volna – magyarázta komolyan Ali.
    - Ez igaz! Le akarsz addig feküdni egy kicsit? – kérdezte Alfri.
    - Felesleges, úgysem tudnék aludni – legyintett a kezével. - De azért letusolok.
  
    Miután mindketten végeztek, halkan beszélgettek, amíg éjfélt nem ütött az óra. Ekkor Alice leosont a lépcsőn, majd kilopódzót a klubhelyiségből, ami előtt a csuklyás Perselus várta. Amint a férfi meggyőződött róla, hogy Ali jött ki, megölelte.
    - Hiányoztál! – mondta.
    - Te is Nekem.
   - Gyere, sietnünk kell! De azért ne legyünk valami hangosak! Bár nem sokan merik megszegni a kijárási tilalmat, Longbottom-ék azért igen gyakran megteszik – jegyezte meg Piton. – Azt pedig nem akarhatjuk, hogy meglássanak minket.
    - De hova megyünk? – kérdezte a szorosan mögötte lévő pótlány.
    - Egy olyan helyre, amit Te is nagyon jól ismersz.
    - A Szükség szobájába! – jött ár azonnal Alice, hiszen más titkos helyet nem ismert az iskolában. Bár Hisztis Mirtill mosdója vagy a harmadik emeleti Tiltott folyosó sem voltak éppen felkapott, de azok nem voltak titkosak.
    - Pontosan! Most már nagyon-nagyon óvatosnak kell lennünk. Nem szabad olyan helyre mennünk ahol bárki bármit is meghallhat, még annyira sem, mint korábban.
    - Értem – bólintott komolyan Ali.
   - Döntsd el Te, milyen hellyé alakuljon át! – ajánlotta fel Perselus, miután problémamentesen megérkeztek.
    - Rendben – felelte Alice, majd elképzelte ugyanazt a szobát, ahol Luna-val találkozgatott.
    Mikor bementek, ugyanazok a nagy párnák fogadták a földön, és az aranyos kis asztal, amin egy kancsó tea gőzölgött. Minden pont olyan volt, mint legutóbb, mégis teljesen más. Jó pár hónap telt már el azóta, hogy utoljára itt járt, és Alice mindent megtett volna azért, hogy Luna még mindig egy ilyen helyen legyen. Bele se mert gondolni, hol is tarthatták fogva.
    - Bájos szoba – nézett körül Perselus.
    - Reméltem, hogy tetszeni fog – mosolygott közben Ali.
    - Tetszik – mondta, majd leült az egyik párnára. – Teát? – mutatott a kancsóra.
    - Igen, köszönöm – felelte, majd bele is kortyolt, miután Piton kitöltötte.
   - Nagyon finom – jegyezte meg a pótapja. – De sajnos nem azért vagyunk itt, hogy ilyen semmitmondó, ámbár kellemes dolgokról beszélgessünk.
    - Mi történt, amíg távol voltam? Hol van Luna? Igaz, nincs semmi baja? – bombázta a kérdéseivel Perselus-t, és hallatszódott a hangján, hogy kétségbe volt esve, amit a férfi is azonnal kiszúrt.
    - Nyugodj meg! – fogta meg Ali kezét. – Nem engedem, hogy bármi baja essen!
    - Köszönöm! – nézett hálásan a pótapjára.
    - Mint azt már korábban is mondtam Neked, a Sötét Nagyúr tudomást szerzett rólad – kezdte óvatosan Piton.
    - Igen, és? – tette le közben a teáscsészét.
    - Carrow-ék arról is tájékoztatták, hogy Luna a barátnőd, és attól félt, hogy a Lovegood lány elrablása miatt nem fogsz visszatérni az iskolába – folytatta.
  - Ettől félt? – zavarodott össze Alice. – Nem értem, hogy ez miért keltene benne félelmet. Mármint miért törődik ő velem?
    - Mert tudja, hogy számomra Te vagy a világon a legfontosabb, és emiatt arra következtettet, hogyha nem térsz vissza az iskolába, akkor én fellázadok ellene – magyarázta továbbra is kellő óvatossággal a hangjában.
    - Ó! – esett le végre Alice-nek. – És ezért mit tett? – Tudta, hogy ennek voltak következménye.
    - Elment Alfreda szüleihez, és megfenyegette őket, hogy mindenképp térjen vissza a lányuk az iskolába, hogy legyen melletted valaki, és hogy Te ne gondold meg magad. A Te édesanyádat természetesen nem merte megfenyegetni, éppen ezért derítette ki a barátnőd nevét és lakhelyét. – Piton-on látszott, hogy hatalmas nagy bűntudat gyötörte. – El sem tudom mondani, mennyire sajnálom mindezt. Úgy látszik, nem csak az kerülhet veszélybe, aki fontos nekem, vagyis Te, hanem az is, aki Neked fontos. – A lány próbált volna közbe szólni, de Perselus nem engedte. – Alice, el kell tűnnötök innen Alfredával, amilyen gyorsan csak tudtok!
    - Nem! Ezt már számtalanszor megbeszéltük. Nem hagylak cserben! – vágta rá azonnal.
    - Még akkor sem, ha ezzel veszélybe sodorod a barátnődet? – lepődött meg Piton.
   - Pont most mondtad, hogy akkor van a legnagyobb veszélyben, ha nincs itt az iskolában velem. Márpedig engem semmivel sem tudsz innen elmozdítani! – Olyan komolyság és érettség áradt az egész jelenlétéből, ami láthatólag teljesen megdöbbentette Perselus-t. Hirtelen olyan volt számára, mintha az elmúlt két évben legalább hat évet komolyodott volt a pótlánya.
    - De… de – kellett neki pár másodperc, hogy összeszedje a gondolatait. – De ha esetleg idő előtt kiderül, hogy kihez is vagyok igazából hűséges, akkor Te leszel az első, akit megöl, csakhogy a halálom előtt még lássa, ahogy szenvedek. Nem, mintha egyszer már nem vette volna el a számomra legfontosabb személyt – tette hozzá undorral. – Ha kiderülne az igazság, gondolkodás nélkül a legnagyobb élvezettel tenné meg újra ezt. Amit nem engedhetek, Alice! Ahhoz túlságosan fontos vagy Nekem. – Egymást követve hullottak Perselus szeméből a könnycseppek. – Nézd meg, ezt sem tudta Lily-n kívül más kiváltani belőlem! – mutatott a könnyező szemére.
    - Hiszek benned! És egyszerűen megérdemled, hogy végre valaki feltétel nélkül szeressen, és a végsőkig kitartson melletted! Ideje lenne, hogy ezt elfogadd!  – közben szeretetteljesen elmosolyodott.
    - Nehéz. Te, aki szeretetben nőttél fel, el sem tudod képzelni, mennyire az.
    Kellett még pár perc, amíg Perselus összeszedte magát, amit Alice türelmesen megvárt, de utána tovább kezdte kérdezgetni arról, mi is történt a távolléte alatt.
    - Végre megtaláltam Pottert! – mondta a pótapja.
    - Tényleg, hogyan? – lelkesedett azonnal.
    - Phineas Nigellus portréjának a segítségével, amelynek a párja náluk van. A festmény kihallgatta, hogy a Dean-erdőben vannak. Odahopponáltam, és egy tó mélyén rejtettem el a kardot. Pottert pedig a patrónusommal odacsaltam. Csakhogy valami miatt majdnem megfulladt. Bár tudom, hogy jó pár hasznos képesség híján van, de úgy hiszem, egy kis úszás, normális körülmények között nem fogott volna ki rajta, még ha jéghideg vízben is kellett azt megtennie – mesélte Piton.
    - Nem is sejted, mi akadályozhatta? – ráncolta a homlokát Ali.
    - A nyakában lógó nyakláncra tudok tippelni. Biztosan annak a megkeresésére küldte Dumbledore. – Látszott rajta, mennyire fáradt volna testileg és lelkileg is. Szinte minden energiáját felőrölte ez a küldetés. - Nagyon sokat gondolkodtam rajta, és talán a kard azért kellett neki, hogy el tudja vele pusztítani a medált, ami talán a a Sötét Nagyúrhoz tartozik, és az erejét gyengíthették vele. De azóta sem történt semmi változás – mármint nem hallottam többet felőlük a festmény által, és a Nagyúrnak sincs semmi látható baja. Bár úgy hiszem, még ha sikerrel is jártak Potterék, akkor sem mutatná a Sötét Nagyúr, hogy gyengül az ereje– a hangjában szánalom, megvetés és gyűlölet keveredett.
    - Te egész jól ismered őt, úgyhogy biztos igazad van – mondta Alice. – Egyébként örülök, hogy egy gonddal kevesebb nyomja a válladat. Így egy kicsit fellélegezhetsz.
    - Ne légy ebben olyan biztos! Longbottom barátunkék elintézik a mindennapos fejfájásomat. Egyszerűen nem tudom, mivel lehetne leállítani őket, úgy, hogy közben nem ártok nekik – rázta a fejét.
    - Még mindig a DS?
  - Igen. Egy másodpercig sem zavarta őket, hogy megtiltottam a három főnél nagyobb csoportosulásokat. Habár mire is számítottam? Umbridge idején sem volt ez másként, sőt még külön viccet is űztek Dolores-ből. Bele sem merek gondolni, miket mondanak rólam.
    - Nem is kell. Nemsokára mindannyian meg fogják tudni, mekkora hős is vagy – jelentette ki a pótlánya, aki igaz, hallott dolgokat Perselus-ról, de próbálta őket ignorálni, amennyire csak képes volt rá.
    - Tényleg annak látsz, egy hősnek? – nézett rá újra meghatódva Piton.
    - Nemcsak egy hősnek, hanem a legnagyobbnak.

 

A tavaszi szünetig szinte eseménytelenül teltek volna a napok, ha a DS tagjai nem lettek volna továbbra is folyamatosan aktívak. Legfőképpen szabotálni szerették volna Perselus-t és Carow-ékat, és emiatt éjszakánként kiszöktek és mindenfélét írtak róluk a falakra. Az olyanokkal még nem is volt baja Alice-nek, mint a „Halál Carowékra!” ; „Itt az idő a testvérek leszámolására.” ; „Túlerőben vagyunk ellenük.” Hiszen ezeknek valós alapjuk volt. De a Pitonnak szánt kiírásaik borzasztóan megviselték a férfit, és Alicet is egyaránt. Bár csak párszor tudtak találkozni, akkor mindig szóba kerültek a legújabbak. A vacsorákra pedig a visszatértük óta, ahogy ígérte, egyszer sem ment el Perselus.
    Alice próbálta őt meggyőzni, hogy ezzel csak azt bizonyítja, hogy tényleg igazuk van, ami nagy hiba. De a pótapjának nem volt hozzá lélekjelenléte, hogy megszégyenítve, mindennap együtt étkezzen a diákjaival. Sőt, már a folyosókon sem lehetett egyáltalán látni. Alice-t egyre depressziósabbá tette, hogy képtelelen volt segíteni a férfinak, ami pedig Alfreda életébe is szomorúságot hozott. Nevillék tettei által létrejött láncreakcióra csak egy gyógyír lehetett: a tavaszi szünet.
    Mindkét lány visszafelé számolta a napokat, amit még az iskolában kellett eltölteniük, és az órákat, amit a Carow testvérek egyre rosszabbá váló kínzása között kellett elszenvedniük. A lányok úgy sejtették, hogy ez egyrészt a DS miatt volt, aminek a megmozdulásai kezdtek visszafelé ütni. Bár arról nem tudtak semmit, hogy közben növekedett-e a létszámuk, de úgy gyanították, hogy igen, hisz mi másért nem hagytak fel a folyamatos kiírásokkal, ha nem lett volna valamilyen pozitív következményük?

    - Merlinre, holnap már szabadulunk! – huppant le az ágyára hetek óta először igazi boldogsággal Alfri, miután visszatértek a Nagyteremből, ahol jó étvággyal falatozhattak.
    - Igen, holnap… – csak ennyit mondott Alice, aki nem volt annyira feldobva.
    - Mi a baj? Hisz ma végre tényleg van minek örülnünk – jegyezte meg Alfreda.
    - Tudom, csak nem hinném, hogy örülni fogsz annak, amit mondani szeretnék – kezdte félénken Ali.
    - Oké, gratulálok! Fél perc alatt eltüntetted a hirtelen jött jókedvemet, amit szeretnék visszakapni mihamarabb, úgyhogy gyorsan mondd el, mire céloztál! – állt fel, hogy a barátnője mellé üljön.
    - Nem szeretném, ha visszatérnél ide a tavaszi szünet után – hadarta el Alice.
    - Hogy mi? – lepődött meg. – De hiszen pár hónapja még én győzködtelek ugyanerről, és Te mondtad, hogy neked itt a helyed, ahogy nekem is. Ezt nem tagadhatod! Épp, ahogy szüksége van Pitonnak Rád, neked is ugyanúgy szükséged van rám! Ha hiszed, ha nem, én sem tudnám elképzelni a mindennapjaimat nélküled, Alice! Úgyhogy nem érdekel, bármilyen jó indokot is hozol fel ez ellen! – tette keresztbe a lábát és a kezét, ezzel is azt fejezve ki, hogy meggondolni semmiképpen sem fogja magát.
    - Még azok után is ezt mondod, amik itt zajlanak, és hogy Voldemort megfenyegette miattam a szüleidet? Ezek nem voltak elég bizonyítékok neked arra, hogy jobb, ha menekülsz, amíg még megteheted? – tört ki Ali.
    - Nem! Igenis nem voltak azok! Légy szíves, emlékezz vissza arra, hogy Te mondtad, hogy Voldemort azért fenyegette meg a szüleimet, hogy térjek ide vissza, mivel melletted kell lennem. Ennél jobb kényszerhelyzetet el sem tudnék képzelni – mondta magabiztosan. – Nem látod, mennyire ellentmondasz még önmagadnak is?
    - Már gondolkodtam ennek a problémának megoldásán, és szerintem Perselus tudna Neked segíteni, ha szeretnéd. El tudna tüntetni a szüleiddel Titeket, anélkül, hogy bárki is megtudná. Már ma este tudnék vele beszélni. Hidd el, megoldanánk! – Sziklaszilárd volt az elképzelése.
    - És tegyen kockára mindent azért, hogy én folyamatosan remegve, idegesen várjam, hogy mi fog itt történi a távollétemben, és hogy vajon mikor találnak ránk?
    - Legyen kicsit több hited Perselusban! El tudná ő intézni, hogy senki se találjon meg Titeket, és hogy ő se kerüljön bajba. Nekem is segített az egyik nyáron, mint azt Te is tudod – nem hagyta abba az érvelést Alice.
    - Még ha tényleg mindent el tudna nyom nélkül intézni, akkor se hidd, hogy a Sötét Nagyúr nem jönne rá azonnal, hogy az ő keze van a dologban! – A pulzusa az egekben volt Alfrinak.
    - Nem fog, hisz úgy hiszi, hogy Perselus ellene fordulna, ha én valamiért nem térnék vissza. Te vagy a legjobb barátnőm, tehát az, hogy velem vagy az iskolában, az egy számára fontos dolog. Hidd el, ő így gondolkodik! Tehát nekünk is ezt kell tennünk! – mondta magabiztosan.
    - Én akkor is vissza fogok térni! Tovább nem vitatkozom. – Majd szó nélkül elment letusolni, és elalvás előtt sem mondott semmit a barátnőjének.