Oda... - Búcsúposzt

 

A leghosszabb utam végéhez értem, ami a történeteimet illeti, hiszen semmit sem húztam olyan sokáig, mint az Oda…-t, amit öt és fél évvel ezelőtt kezdtem el írni.
    Még gyerekkoromhoz vezethető vissza a Tolkien iránti rajongásom: hét évesen szerettem bele az első A Gyűrűk Ura filmbe, majd idővel az egész trilógia az abszolút kedvencemmé vált, tizenévesen pedig magának A hobbit és A Gyűrűk Ura könyveknek is nagy rajongója lettem (persze a kiegészítő kötetek mellett). A hobbit filmeknél viszont sérelmeztem, hogy Kilihez képest mennyire kevés kreditet kapott Fili (a könyvben pedig egyiküknek sem jutott sok szerep), így saját magam miatt, és mert hátha más is szívesen olvasna róla (meg alapjáraton a Durin-fiak múltjáról), még ha csak fanfikciót is, tizenkilenc évesen elkezdtem írni az Oda…-t.
    2015-2016-ban meg is született a történet első tizenhét fejezete, és abból kifolyólag, hogy akkoriban még sokkal tapasztalatlanabb voltam és érzelmileg kevésbé sokat próbált, egyfajta fiatalkori naivitás jellemzi ezeket a fejezeteket. A következő nyolc részen, amit már 2017-ben és 2018-ban írtam, látszik, hogy nehezebb időszakon mentem akkoriban keresztül, így magának a fanfictionnek az iránya is melankolikusabb és mélyebb lett. A maradék nyolc rész pedig, amit 2020 év végén és 2021 év elején írtam, a jelenlegi (reményeim) szerint kiforrottabb írásstílusomat reprezentálja, és azt a lelkiállapotot, ami nem olyan naiv, mint a régebbi, de nem is annyira instabil, mint ami a történet közepének megszületésekor jellemző volt rám. Igaz, hogy amikor tavaly folytattam egy igencsak hosszú – két és fél éves – kihagyás után ezt a fanficet, természetesen újraolvastam az egészet, és itt-ott javítgattam stilisztikailag, viszont lényeges változtatást nem alkalmaztam. Pont azért, mert ez a történet lenyomatot ad az életem három merőben más időszakáról, mind az írásstílusomat, mind a lelkületemet tekintve.
    A fentiek fényében ez a történetem kevésbé egységes, mint a többi, de mégis büszke vagyok rá, és arra, hogy végül nem adtam fel, és bizonyos időközönként mindig visszalátogattam Középföldére, nemcsak mint a regények műelemzője a Tolkien-szakszövegeim írása során, vagy mint laikus rajongó a filmadaptációk sokadik újranézésekor, hanem mint szerző is. Természetesen semmilyen formában nem említhető Tolkiennel egy lapon ez a kis irományom, de azért remélem, nem kell szégyenkeznem miatta. Észrevehettétek, hogy egyáltalán nem kalandokra és harcokra futtattam ki a dolgot, sőt ezek szinte teljes egészében kimaradtak belőle, hiszen amondó voltam, azokról olvashatunk magában A hobbit regényben. Ez a történet Filinek és a mellékszereplőknek a lelki utazását és jellemfejlődését mutatja be, és mellette a sajátomat is. Köszönöm mindenkinek, aki végigjárta velem és a karakterekkel ezt az utat. Hálás vagyok érte. 💕😚

Ui.: A közeljövőben megjelenik egy saját Tolkien-tanulmányom, és erről majd, ha eljön az ideje, itt is fogok nyomot hagyni, hátha azt is szívesen elolvassa közületek valaki. 😊