100000 oldalmegnyitás / Pesti Queenbert koncert

   Sziasztok!

  Két és fél hónapja írtam ilyen posztot legutóbb, aminek az az oka, hogy semmi időm és energiám nem volt hozzá. Viszont azok után, hogy időközben már a 100000 megnyitást is átlépte a blog, úgy éreztem, nem ártana valamit összehoznom. 😊

   Először is, nem mondom, hogy könnyű hónapok állnak mögöttem. Nem egyszer éreztem azt, hogy elegem van az egyetemből, és lehet, semmi keresnivalóm nincs ott. Már a félév csúsztatás is eszembe jutott. Az első két évemet maximalistaként tanultam végig, még egy négyes vizsgánál is fogtam a fejem, hogy biztos, meg tudtam volna ezt jobban is csinálni. De valami megtört bennem nyáron. Akkor eljött egy pont, amikor úgy éreztem, hogy egyszerűen már nem bírom tovább. Az utolsó-utáni energiafoszlányaimat is beleöltem a tanulásba, és meglett az eredménye, de a lelkemen is meglátszik, amit nincs az a remek átlag és magas ösztöndíj, ami be tudna foltozni. Kikészültem, ezt nem tudom másként megfogalmazni. Ráadásul a családomban is annyi baj és gond van idén, ami máskor három év alatt gyűlik össze. Ezért is menekültem az írásba. Megállás nélkül ontottam magamból a történeteket az elmúlt öt hónapban, így nem csak a feszültség jött ki belőlem, hanem egyfajta örömforrásom is lett, hogy éreztem, jobb dolgokat alkotok, mint előtte bármikor. Persze, bőven van még hova fejlődnöm, ezzel teljesen tisztában vagyok, viszont igenis érzem, hogy most jó úton vagyok mint író. Viszont éppen a jelenlegi lelkiállapotom miatt ne lepődjön meg senki, amiért nem kevés drámai elem kerül a sztorijaimba. Sajnálom, ha olykor egy-egy karakterem meg is hal, de valamiért nagyon felszabadító fájdalomról írnom, főleg most, amikor az én szívem is megpróbáltatásoknak van kitéve. 😢

   Egyébként az, hogy ezek az írásaim még több visszajelzést váltanak ki másokból, mint mondjuk valami kis lightos sztori, rengeteget jelent nekem. Bár az egyik szemem sír, amiért a Yugkook ficim 6. fejezeténél sokan megírtátok, hogy megríkattalak titeket, de a másik viszont örül, hogy el tudott jutni a szívetekig az, amit próbáltam nektek közvetíteni, hisz többre nem is vágytam. Viszont az érdekes, hogy én csak akkor sírtam, amikor megírtam a fejezetet. Mivel máskor előfordul, hogy azt is megkönnyezem, amikor újraolvasgatom korrigálás miatt az adott történetet. Most viszont nem volt így, azért is ijedtem meg, hogy nem lett elég érzelmes, úgyhogy átküldtem a barátnőmnek, hogy "tesztelje le", megható befejezése lett-e az adott karakternek. Azt, amit tőle kaptam miatta, nem tettem a párnám alá, így reméltem, hogy talán másokat is megérint a dolog. Ezúton is köszönöm, hogy a különböző facebook csoportokban több hozzászólást kaptam ehhez a részhez, mint bármelyik másik posztomhoz, amit ott osztottam meg. Tudom, hogy nektek egy-egy komment nem telik sok időbe, de én az ilyenek miatt érzem, hogy talán nem főbenjáró bűn az, hogy megmerem mással is osztani a már szinte légszükségletemmé vált irkálmányaimat.💓

   Bár ezen két hónap alatt annyi dolgot posztoltam, hogy most nem rágnám magam végig rajtuk, de az egyik sztorimat ki szeretném emelni, ez pedig a Mielőtt meghalok... Facebookon talált rá valaki a Válaszútra, és nagyon meghatotta, én pedig akaratlanul belegondoltam, hogy lehet, sakk-mattot adtam magamnak vele, hogy ennél csak gyengébb JJ Project sztorit tudok majd írni a jövőben. Végül már direkt azon agyaltam, hogyan tudnám emelni a tétet, és még inkább elérni az olvasók lelkéhez. Ekkor ötlöttem ki, hogy mint idős legjobb barátokat jelenítem meg őket, és JaeBum a halálos ágyán vallja be, hogy mindvégig szerelmes volt Jinyoungba, de mivel ő megtalálta Markot, így ő is családot alapított, és inkább maradt a legjobb barátja, minthogy teljesen elveszítse. Az elején még kicsit dörzsöltem a kezemet, hogy, na, ezzel lehet, tényleg jobban könnyeket lehet csalni az emberek szemébe. Igen ám, arra nem gondoltam, hogy mennyit fogok én zokogni alatta. Nem tudom, hányszor kellett megállnom írás közben, mert annyira sírtam. De akárhányszor újraolvastam, ugyanúgy magukkal ragadtak a könnyek. Átküldtem a legjobb barátnőmnek, akit szintén nagyon megérintett, és amilyen üzenetet írt róla, amiatt ismét elkezdtem zokogni, mert az ő véleménye volt a legfontosabb egy olyan sztorinál, ami a mély barátságra épül. Szerintem igenis kell erről is írni, nem csak a szerelemről. Én igyekszem minden történetemben megjeleníteni a barátság fontosságát. Annyi évet le tudunk élni szerelem nélkül, de ha egyetlen igaz barát sincs az oldalunkon, úgy jóval nehezebb, szerintem legalább is. Köszönöm ennél a ficimnél is, hogy nem egy ember írta meg, hogy elért a szívéhez. 💓👭👬👫
   Az év legboldogabb napján is túl vagyok, mivel november 4-én, másodjára is láthattam és hallhattam a kedvencemet élőben, ráadásul most a Queennel karöltve, itthon, szerény kis hazánkban. Most ezt nem részletezném itt, mivel az Adamfans.net-en írtam róla egy hosszú koncertbeszámolót, amit ITT talál az, akit esetleg érdekel. 😀
   Legközelebb, majd január elején jelentkezem hasonló, születésnapi poszttal, hisz már hat éves lesz a blog! Addig is, kellemes ünnepeket, és köszönöm, hogy itt vagytok velem. 💓💕