Nem is tudod, mennyire - BTS - SugaKook fanfiction

Nem is tudod, mennyire

 

Jungkook:

Épp a házunkhoz legközelebb lévő plázában szaladgáltam le-fel, és legszívesebben visszamentem volna a múltba, hogy jól felpofozzam magam, amikor kitaláltam, hogy saját készítésű ajándékot adjunk egymásnak Yoongival. Az ő szeme persze rögtön felcsillant, hogy ír nekem egy dalt, hiszen zeneszerzőként ez nem volt számára nagy kunszt, és bár nem vallotta volna be, tudtam jól, hogy a szerelmes dalait igenis mind a kettőnk kapcsolata ihlette. Én viszont nem voltam ilyen egyszerű helyzetben. Először festeni próbáltam neki, mert középsuliban egész jó voltam rajzból; de valahogy semmi sem tudta visszaadni azt a mérhetetlenül nagy szerelmet, amit Yoongi iránt éreztem. Végül vers- és novellaírással is próbálkoztam, de mint kiderült, ezekkel kapcsolatosan annyi tehetséggel sem lettem megáldva, mint a festésnél. Ezért álltam itt, a pláza közepén, december 22-én, arra várva, hogy megszálljon egy isteni szikra, hogy mit is kéne neki adnom. Azonban ehelyett egy olyan ember szólított meg, akire nagyon nem voltam kíváncsi.

- Hát te, mi jót csinálsz itt? – kérdezte Namjoon, a volt szerelmem.

- Én csak elütöm az időt. Yoongi épp dolgozik, aztán gondoltam, még veszek egy-két dolgot karácsonyra – feleltem a féligazságot.

- Aham, értem. Remélem amúgy, jól vagytok.

- Persze, nagyon jól – ezt végre őszintén mondhattam.

- Ennek örülök. Ugye már nem neheztelsz rám azért, ami középsuliban történt? – húzta fel a szemöldökét. Az egész hanglejtése és kisugárzása megváltozott az évek alatt. Akkor még csak tizennyolc volt, most meg már huszonöt. Jót tett neki az idő múlása, ahogy valószínűleg Hoseok is, akivel, ha jól tudtam, már két éve együtt voltak. Namjoon kliprendező lett, Hoseok pedig profi táncos volt, és egy forgatáson ismerkedtek össze.

- Nem, fátylat a múltra! – mosolyodtam el, majd kezet nyújtottam neki. – Hisz amúgy is, ez kellett ahhoz, hogy Yoongi végre bevallja, hogy szerelmes belém. Ha nincs az a kis incidens közöttünk, ki tudja, mikor vall színt nekem.

- Akkor csak származott valami jó a szemétségemből – fogott velem kezet közben. – De ez nem mentség arra, amit tettem.

- Namjoon, már annyiszor kértél bocsánatot. Nem volt ez olyan vészes, hogy egy életen át ostorozd magad miatt.

- De attól még görcsbe rándul a gyomrom akárhányszor meglátlak. Szörnyű belegondolnom, milyen ember voltam – rázta a fejét szomorúan.

- Karácsony van, most inkább annak örülj, hogy milyen ember lettél! Ilyenkor együtt kell lennünk a szeretteinkkel, és minden apró boldogságot kihasználnunk. Menj vissza te is Hoseokhoz! – mutattam egy papírírószer felé, ahol az előbb kiszúrtam, hogy a párja épp a csomagolópapírok között nézelődik.

- Rendben, úgy lesz! Kellemes ünnepeket! – búcsúzott el tőlem.

- Nektek is! – Majd, ahogy szememmel végigkövettem távolodását, magával ragadtak az emlékek.

Namjoonnal egy osztályba jártunk, de ettől függetlenül sohasem beszélgettünk, mindkettőnknek megvolt a saját baráti köre. Bár ez a nálam egyenlő volt Yoongival, míg vele a fél osztály nagyon jó viszonyt ápolt. De az egyik matematikaversenyen, amin csak ketten vettünk részt az osztályból, ő első, én pedig második lettem. A végén gratuláltunk egymásnak, és azt hittem, ennyivel el is van intézve a dolog. Ő azonban utánam futott, amikor a busz felé vettem az irányt, hogy nem mehetnénk-e együtt. Korábban is tetszett már, és volt valami egyedi a kisugárzásában, egyszerre áradt belőle férfiasság és aranyosság. Ez a kettősség számomra gyilkos volt, valamint az elérhetetlensége is vonzóvá tette. Még akkoriban csak barátkoztam azzal a ténnyel, hogy a fiúk jönnek be, és másnak el sem mondtam ezt, csak a legjobb barátomnak, Yoonginak. Namjoon viszont nyíltan meleg volt, és körberajongták a pasik, épp ezért, az, hogy egy voltam a sok közül, akinek tetszik, megnyugvásul szolgált számomra, hogy ez megmarad szimpla plátói szerelemnek. Az iránta fűződő érzéseimről sem beszéltem másnak, csak a legjobb barátomnak, akit kicsit, mintha bántott volna a dolog, de ezt akkor annyival betudtam, hogy biztosan féltett, amiért esélyem sem volt Namjoonnál.

Azonban, egyszer a férfi mosdó közepén kiakadt rám Yoongi, hogy feltűnően bámultam, és miért nem tudok egy olyan srácot szeretni, aki viszonozni is tudja az érzéseimet, aki mindig azon lenne, hogy boldoggá tegyen, és sohasem hagyna cserben. Én közöltem vele, hogy boldog vagyok így, hisz róla ábrándozhatok, míg Yoongi ott van nekem minden téren. El se tudtam képzelni, hogy ezzel tőrt szúrtam a szívébe. Viszont nem itt vallotta be, hogy azóta szerelmes belém, hogy barátok lettünk, arra még kellett pár napot várnunk.

A mosdóban két fiú kihallgatta a beszélgetésünket, és ezt persze nem csak Namjoonnak, hanem az egész osztálynak tovább adták. Majd volt egy házibuli, amibe meglepően minket is meghívtak Yoongival. A barátom persze gyanakodott, de én azt hittem, mivel nemsokára végzünk, úgy van vele a társaság, hogy egyszer bulizzunk mind együtt. De, mint utólag kiderült, csak azért hívták meg Yoongit, mert tudták, nélküle nem megyek sehova, engem azonban meg akartak tréfálni.

Namjoon odajött hozzám, hogy táncoljunk, viszont nem lent, ahol a többiek, hanem fent, egy szobában, kettesben. A legjobb barátom majd fel akart robbanni, amikor hallotta, hogy belemegyek, de én, akkor és ott, nem tudtam vele törődni, csak azzal, hogy kettesben táncolhatok azzal, akibe bele voltam zúgva.

Mikor beléptünk a hálóba, betett egy lassú számot a telefonján, majd megfogva a derekamat és a kezemet, elkezdett vezetni. Félhomály volt, így nem láthatta, arcomat mennyire ellepte a pír, ami kissé megnyugtató volt. Arról kérdezgetett, mióta vagyok belé szerelmes, mire én köpni nyelni nem tudtam. Majd a keze elkezdett lefelé csúszni, és mire észbe kaptam, addigra már ajkával az enyémet tornáztatta, méghozzá igen agresszívan, a tenyerével pedig a fenekemet markolta.

   - Kérlek, ne csináld ezt! – könyörögtem neki, amikor végre levegővétel miatt felszabadult a szám. – Namjoon, mi ütött beléd?

- Én csak megteszem azt, amire vágysz.  A többiek azt hiszik, nem vagyok rá képes, pedig de. Igenis jó pasi vagy, Jungkook. Nem mondom, hogy szívesen lennék a párod, de hogy ma megtornáztatlak itt, az egyszer biztos – felelte gonosz vigyorral az arcán, amitől minden erő kiment a lábamból, és ha a keze nem marad továbbra is a fenekemen, össze is estem volna, de ehelyett ő lökött az ágyra.

- Szállj le róla, te szarházi! – rontott be Yoongi, majd elszakítva tőlem Namjoont, ütötte-vágta, ahol csak érte, én pedig megdermedve néztem végig a jelenetet. Végül a földszintről rohant fel a házigazda, hogy szétszedje őket. – Még nem végeztem veled! – fenyegette a barátom, én viszont már nem vágytam semmi másra, csakhogy minél messzebb kerüljünk ettől a helytől.

- Sajnálom, hogy felmentem vele. Mindenben igazad volt, amit róla mondtál korábban. Sohasem érdemelte meg, hogy szeressem – mondtam szomorúan hazafele. Nem is amiatt voltam zaklatott, hogy majdnem megerőszakolt, hanem inkább azért, mert csalódtam az emberismerő képességemben, valamint megbántottam Yoongit.

- Két méteres körzetemen kívül nem hagyhatod el a házatokat, hacsak nem a szüleiddel vagy! És ez nem vicc, Jungkook! – szinte köpte a szavakat, miközben mutatóujját felém tartotta.

- Rendben – feleltem lehajtott fejjel, miközben haladtam előre. Ő azonban megállított és maga felé fordított.

- Nem elég egy rendben, ennyivel nem intézed el! Jungkook, én nem éltem volna túl, ha az a faszfej megront. Szerinted miért hallgatóztam az ajtó előtt, amióta felmentél vele? – A dühtől a szemei olyan szikrákat szórtak, amik akár a fél várost lángra gyújthatták volna.

- Hogy megvédj. Egyszerűen nem is érdemlem meg a törődésedet. Remek legjobb barát vagy. – Meg akartam ölelni, de olyan erősen szorította a vállaimat, hogy nem tudtam mozdulni.

- Nem is tudod, mennyire.

- Dehogynem! Nélküled elveszett lennék a nagyvilágban.

- Így is az vagy! Viszont nem erre értettem. – Látszott, hogy valamit már nagyon el akar nekem mondani, ami kíváncsivá tett.

- Hát, akkor mire?

- Szerinted egytől-tízig mennyire jó barát az, aki már kicseszettül három és fél éve szerelmes a másikba, de még csak annyit sem tesz meg, hogy gyakran megérinti, bárhogy vágyik rá, nem néz rá sohasem más szemmel, pedig legbelül lángra lobban a barátja mosolyának már csak a gondolatától is? És persze életének a legszebb pillanatai azok, amikor megajándékozhatja őt valamivel. Na, Jungkook, mit mondasz, egy ilyen barát egytől-tízig hányasra értékelendő? – A gyors lihegése miatt arcomon éreztem forró leheletét, és tudtam, hogy addig kell cselekednem, amíg meg nem gondolom magam.

Ajkamat az övéhez nyomtam, és hagytam, hadd csináljon vele azt, amit csak szeretne. Yoonginak nem is kellett több, igaz, óvatosan, de nagyon intenzíven kezdte falni párnáimat, ami meglepően kellemes érzés volt, sőt, mit kellemes, maga a Mennyország! Arra sem kellett sokat várnom, hogy elmélyítse a csókot. Anélkül, hogy akár egy pillanatra is elvált volna tőlem, nyelvével utat tört magának, amitől hirtelen megijedtem és megálltam, ő viszont ezzel nem törődött, de nem is hibáztattam érte. Három és fél éve várt erre, ennyi járt neki.

   Már szinte levegőt is alig kaptam, amikor végre elengedett, és vállamra hajtotta a fejét, amit megpusziltam, majd magamhoz öleltem.

- Tizenegy – mondtam végül, megtörve a csendet.

- Mi tizenegy? – nézett a szemembe.

- Ha egytől-tízig pontoznom kéne, mennyire vagy jó barát, tizenegyet adnék neked.

- A nehezebb napokon, úgy hiszem, még a tizenkettőt is megérdemeltem volna – mosolyodott el végre.

- Azért kapok egy kis időt, hogy átrendezzem magamban a dolgokat? – kérdeztem megilletődve, mikor realizáltam, milyen változásokkal is fog mindez járni.

- Igen, de tényleg csak egy kicsit, így is eleget vártam rád.

- De hát miért nem mondtad el? Még csak arról sem beszéltél, hogy vonzanak a pasik – sérelmeztem a dolgot.

- Mert, akkor képes lettél volna fűvel-fával összeboronálni. Így sem tudom, hány csajjal akartál nekem randit szervezni az évek alatt. De mivel a lányok egyáltalán nem izgatnak, azokat a lehető legnagyobb közönnyel tudtam elutasítani – felelte, bennem pedig sok dolog tisztázódott.

- De azért nekem is igazam lett valamiben. Érdemes volt ide eljönnünk – bólogattam helyeslően saját kijelentésemre.

- Már megint magadat hozod ki győztesként, mikor én mentettem meg szó szerint a seggedet. – Egy erőteljes fejrázással fejezte ki nemtetszését, majd, ha akartam, ha nem, kéz a kézben kellett hazáig bandukolnom vele.

Karácsonykor, mintha nyugalom szállta volna meg a házunkat. Arra a kis időre nem létezett más a világon, csak mi és a családunk. Yoongival együtt díszítettük fel a fánkat, főztük meg az ünnepi menüt, ami közben persze zenét hallgattunk és énekeltünk nagyban. Miután pedig megvendégeltük a családunkat, és egyedül maradtunk, eljött az ajándékozás ideje. Mivel végül nem tudtam semmi érdemlegeset venni neki, így visszatértem az alapkoncepciómhoz, hogy saját készítésű dolgot kap ő is tőlem, ráadásul olyat, ami az ő ajándékával összefügg.

Olyan gyönyörű dalt írt a szerelmünkről, hogy még el is pityeredtem, főleg azon a részen, ahol arról tett említést, hány éven át csak ácsingózott utánam, de mióta beteljesedett a szerelme, és a szívem nyitottá vált az övé számára, az élete még a legrosszabb napokon is szebb, mint a leggyönyörűbb tündérmesék. Hihetetlen, mennyi érzelem volt ebben a fiúban, és az is, hogy nekem évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, neki sohasem csak a barátomnak kellett lennie, mi mindenhogy egymáshoz tartoztunk.

- Na, és én mit kapok? - lett izgatott, miután jól megölelgettem és csókolgattam.

- Visszaindítanád a dalt? – kértem.

- Hát persze – felelte, majd gyorsan felvettem egy kezdő pozíciót.

Bár komolyabban sohasem foglalkoztam táncolással – valamiért az irodai élet jobban vonzott –, de mint hobbit, régóta űztem már, így kiötlöttem, hogy a tőle kapott zenére improvizálok neki, hogy láthassa, mit is vált ki belőlem az ő ajándéka. Így, ahogy a mi szívünk, úgy a saját készítésű ajándékaink is összeforrtak. És, amit az év legnagyobb teljesítményének könyveltem el a magam részéről, sikerült Min Yoongi szemébe könnyeket csalnom. 

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)