Csak ennyit kellett hallanom - JackBum fanfiction

Jackson:

Átlagosnak indult a napom: elhatároztam, hogy mivel Jaebum elutazott egy kis időre, kihasználva az alkalmat, hogy egyedül vagyok otthon, az egyik kedvenc ételemet főzöm, amiért a párom nem igazán rajongott. Épp ehhez vásároltam be, amikor kilépve a boltból, nem mást láttam meg az utca túloldalán sétálni a feleségével, mint Park Jinyoungot. Nem is ez volt a meglepő, hiszen nagy szívfájdalmamra ilyesmi nem kevésszer fordult elő, abból kifolyólag, hogy csak négy utcával lakott arrébb tőlem, hanem mert Jisoo hasa egyértelműen nőni és gömbölyödni kezdett, ami nem jelenthetett mást, minthogy életem első nagy szerelme apuka lesz.

Szinte minden egyes pillanatára és impulzusára emlékeztem azoknak a hónapoknak, amikor egy pár voltunk, bárhogy négy év távlatából tekintettem vissza rájuk. Kezdetben a sok bujkálás és titkolózás izgalmasnak tűnt. Akkor tájt még csak a szüleim tudták, hogy biszexuális vagyok, akik már jóval azelőtt rájöttek erre, minthogy én bevallottam nekik, így nem csináltak ügyet a dologból, már csak azért sem, mert sokkalta nyitottabbak voltak annál. Ellenben Jinyoung szüleivel, akik rögtön azután, hogy a fiúk betöltötte a tizenhetedik életévét, elkezdték unszolni, hogy keressen maga mellé egy jóravaló lányt, akit nemsokára elvehet, és aki majd támogatja, míg ő átveszi az irányítást a családi vállalkozásuk felett. Jinyoung akkoriban egyáltalán nem ezt akarta: sokkal jobban vonzotta egy szabadabb élet az én oldalamon, rólam nem is beszélve. Nekem szilárd meggyőződésem volt, hogy ő az, aki mellett le kell élnem az életemet. Amikor ezt közöltem Jinyounggal, ő csak nevetett, és azt mondta: „Tizenhét évesen ezek a nagy kijelentések csak szavak. Még nem tapasztaltunk semmit a világból, így hogyan is tudhatnánk, hogy nincs-e odakint valaki, aki jobban illik hozzánk?” Ezzel törte először össze a szívemet. Bár ezt még megbocsájtottam neki, de aztán pár hétre rá megismerkedett Jisoo-val, aki iránt olyan szerelem lobbant a szívében, aminek a közelébe sem érhetett az, amit irántam táplált. Tudtam jól előtte is, hogy jobban vonzották a nők, és én azon kevés férfi közé tartoztam, aki tetszett neki, de pont emiatt éreztem magam különlegesnek. Utáltam  azért, amit velem tett, ahogy egyik napról a másikra kilépett az életemből. Pedig a lehető legkedvesebben közölte velem a dolgot, és abban is igaza volt, ha továbbra is barátok maradunk, az jobban fájt volna nekem. De ez nem hozta helyre az összetört szívemet, ahhoz még egy teljes évet kellett várnom.

Akkoriban pizza futár voltam, mert szükségem volt pénzre, hogy az egyetemi éveim alatt eltartsam magam, és egy Im Jaebum nevezetű személy meglepően sokat rendelt tőlünk kaját, és külön kérte, hogy én vigyem házhoz a rendeléseit, és rendszeresen zavarba hozott a flörtöléseivel. Majd az egyik nap azon kaptam magam, hogy berántott a házába, és addig csókolt, amíg ki nem harcolta, hogy megadjam neki a számomat. A többi már történelem. Imádtam mellette lefeküdni és felkelni. Vele a hétköznapi dolgok is varázslatossá váltak. Egy baj volt: amikor üzleti útra ment, mint ekkor, rendre előjött a fóbiáim, hogy ő is talál nálam jobbat, mint Jinyoung, és elhagy. Azáltal, hogy szembesültem vele, a volt párom már nemcsak nős volt, hanem jövőbeni apuka is, újból megrepedt a szívem. Nekem Jaebumra volt szükségem, hogy a vállán kisírjam magam, hogy ölelésének védő melegében elhiggyem: neki tényleg én voltam a nagy Ő.

- Jae, zavarlak? – kérdeztem bátortalanul a telefonban, miután hazaértem.

- Nem, Drágám, mondd csak! – felelte könnyedén, hiszen már megszokta az ilyen hirtelen jött hangulatingadozásaimat.

- Jinyoung apuka lesz – mondtam ki köntörfalazás nélkül. – Én pedig itt vagyok ebben a nagy házban egyedül, és hiányzik az élő plüssmacim, akihez odabújjak – kezdtem el pityeregni. Ilyenkor visszamentem egy ötéves szintjére. De már megtanultam az évek alatt, hogyha volt olyan ember, aki előtt nem kellett rejtegetnem ezt az oldalamat sem, az Jaebum volt. Míg annak idején Jinyoung komolyságra parancsolt, addig Jaebum a maga türelmével segített kievickélni a lelkem mély bugyrából.

- Semmi baj, Jackson. Ígérem, egy nap valahogyan mi is azok leszünk. – Nyugodt hangleejtésének hála tudtam, hogy komolyan gondolta minden egyes szavát, amivel megdöbbentett, a lehető legjobb értelemben. Tehát ő tényleg velem akart közös családot alapítani!

- Csak ennyit kellett hallanom – mondtam végül, és erőt gyűjtve a hallottakból, kitartást kívántam neki az utolsó két naphoz, amit távol töltött, majd nekiálltam főzni.

Másnap este zajra lettem figyelmes. Rettegve, hogy egy betörő szemelte ki magának a házat, megragadtam a baseball ütőmet – amit a párom vett nekem az ilyen esetekre, amikor egyedül voltam otthon –, és elindultam vele a bejárati ajtóhoz, ami másodperceken belül ki is nyílt.

- Jaebum! – ugrottam a kedvesem nyakába.

- Azért remélem, nem akartál leütni – kuncogott a „fegyveremet” látva.

- Nem, csak hát holnapra vártalak, és tudod, milyen félős vagyok – magyarázkodtam neki, majd vissza is raktam a helyére az ütőt.

- Persze, ezért is vettem neked. Egyébként úgy rendeztem a dolgokat, hogy minél előbb haza tudjak jönni, hogy megnyugtassam az én drágámat – felelte szeretet teljes hangon, majd meg is cirógatta az arcomat.

- Tényleg? – lepődtem meg, majd ezen meglepődöttségem szinte rögtön átváltott bűntudattá. – Sajnálom, amiért gondot okoztam.

- Tudod, hogy sohasem teszed azt. Amúgy is, ha valakit hibáztathatok, az Jinyoung, aki ennyi év után is felszínre tudja hozni az elhagyás miatti félelmedet. És épp ezért már korábban elhatároztam, hogy megteszek valamit, miután végeztem ezzel az úttal, de a hívásod miatt egy nappal korábbra tettem a dolgot, hogy minél előbb biztosítsalak afelől, hogy mellettem igenis biztonságban vagy – mondta sokat sejtetően, én viszont még azt sem fogtam fel, hogy otthon volt, nemhogy sikerüljön kihámoznom a szavai mögött rejlő többletjelentést.

- Nem értelek – vallottam be, de ez a kijelentésem azonnal semmissé vált, amint a párom fél térdre ereszkedett előttem.

- Jackson Wang, te egy kincs vagy, és én igenis meg foglak becsülni, amíg világ a világ. Nem tudok nagy beszédet mondani, de ez a gyűrű biztosíték lehet számodra, hogy nem kell félned attól, hogy én is elhagylak. Mert én melletted akarok megöregedni, ez sohasem volt kérdés számomra. Mondd, te is így érzel? – Szemei úgy sugároztak, mintha reflektorként próbáltak volna bevilágítani engem, de én mindenféle plusz fényforrás nélkül is ragyogtam, méghozzá miatta.

- Az igennél is nagyobb igen! – mondtam végül, majd felrántva a földről, egy szenvedélyes csókba húztam, utána pedig kitártam elé a kezemet, amire óvatosan felhúzta a gyűrűt. – Na és, melyik országban veszel el?

- Hogy neked ennyi nem elég mára, és még egy ilyen részletbe is belemész! – kacagott vidáman. – De tudod, mit, válassz te azok az országok közül, ahol engedélyezett a meleg házasság! Nekem mindegy, hol mondjuk ki az igent.

- Persze, nekem is, csak ugrattalak – feleltem, és végre tényleg megnyugodhattam.

Ebben a percben mintha semmissé vált volna mindaz a fájdalom, amit Jinyoung idézet elő bennem, és ezért életemben először boldog voltam az ő házassága miatt is. Gyönyörű pár voltak Jisoo-val, így biztosra vettem, hogy gyönyörű gyermekük lesz. Ha pedig anno nem hagy el Jinyoung, esélyem se lett volna megtalálni az én vállig érőm sötét barna  hajú hercegemet, aki ekkor is megmentett saját magamtól és a negatív gondolataimtól.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)