Tizennyolcadik
fejezet – Minden a legnagyobb rendben
Jinyoung:
Jackson ügyesen bogarat ültetett a fülembe: nem volt
olyan nap, hogy ne jutott volna eszembe, milyen is lenne, ha egy kiskutya
szaladgálna körülöttem. Reggelizés közben elképzeltem, ahogy végig kémlel a
tekintetével, hogy szánjam meg pár falatkával. Amikor az udvarunkon sétáltam,
láttam magam előtt, ahogy ugrál önfeledten, és ügyesen visszahozza nekem a kis
labdáját. De az is egy kellemes képzelgés volt, hogy Jacksonnal együtt
sétáltatjuk az utcán, mint egy család. Viszont nem tudtam, hogy már készen
álltam-e egy ilyen családra, hiszen továbbra is képtelen voltam megérinteni
Jackiet. Azonban volt némi igazság abban, hogy jó hatással lehetett volna rám
egy kutya. Korábban bele sem gondoltam, hogy egy állattól esetleg nem félnék
érintkezni. Az egészben az volt a legabszurdabb, hogy ők még több bacilust
hordozhattak, mint egy ember. Viszont tény és való, hogy mivel semmilyen
kapcsolatom nem volt állatokkal, míg felnőttem, így nem is idegződött be az,
hogy félnem kell tőlük. Minderre a pszichológusom hívta fel a figyelmemet, aki
állította, hogy valóban megfontolandó Jackson ötlete, és első körben ő kérte,
hogy igyekezzek minél több helyzetben elképzelni, milyen lenne egy kiskutyával
együtt élnünk. Hiszen, ha még gondolatszintjén is zsigerből elutasítottam a dolgot,
akkor tényleg nem álltam rá készen. De azt kellett tapasztalnom, hogy igenis
napról-napra egyre jobban vágytam egy szőrmókra. Azonban ezt még nem mertem
bevallani Jacksonnak, aki szerencsére nem is sürgette a dolgot. Volt neki
elég gondolkodni valója enélkül is.
Egyrészt azóta is gőzerővel dolgoztunk a Jane Eyre
cikkünkön: ha itthon volt, együtt, ha tanított, akkor én egyedül. Főleg azután
kezdtük komolyan venni a dolgot, hogy az irodalmi magazin főszerkesztője nagyon
lelkes volt, amikor felhívtam telefonon, hogy meséljek neki az ötletről. Persze
ezáltal nem kis súlyt helyezett ránk, de mégis jó volt tudni, hogy lesz helye
az írásunknak, nem pedig bizonytalanság közepette írogatni.
A másik dolog, amin Jackson nagyon sokat agyalt, az az
volt, hogy BamBam eltávolodott tőle az utóbbi időben, ami egyre rosszabbul
esett neki. Valamint ott volt az a kisfiú, aki nemrég megkereste, hogy legyen a
magántanárja. Többször átvettük Jackievel, mit és hogyan mondjon az
anyukájának, hogy belemenjen, sőt nem egyszer el is próbálta velem. Bár ezek a
próbák szinte mindig nevetésbe fulladtak, hiszen nem tudott komolyan venni,
amikor magamra öltöttem az aggódó anya szerepét. De ez is csak azt mutatta,
hogy egyre feszélyezetlenebbül éltünk, ami mindkettőnk számára jót tett, és ez
Jaebumnak is feltűnt, aki ismét gyakori vendég volt nálunk.
Ráadásul, amikor egyedül voltam, újból beiktattam az életembe a táncolást, amit
még az elzárt időszakomban kezdtem el, most viszont nem csak szórakozás miatt
csináltam, hanem hogy Jackson előtt még jobb formában legyek. Tehát a lehető legnagyobb rendben mentek a dolgok,
amiért hálát adtam minden áldott nap.
Jackson:
A gyomrom csak úgy cikázott, ahogy közelítettem a So Hyunwoo által megadott cím felé. Nem, mintha nem
próbáltam volna el jó párszor Jinyounggal a jelenetet, de ez most nem egy próba
volt, hanem a valóság, és tudtam, ez nagyon sokat jelentett a gyermeknek, akit
semmi pénzért nem akartam cserben hagyni.
- Jó napot kívánok! – köszöntöttem mosolyogva a nőt,
aki kinyitotta nekem az ajtót. Bár először furcsállta, hogy mit csinál náluk a
fia egyik tesi tanárja, de végül volt olyan kedves, és beinvitált a házukba.
- Foglaljon helyet! – mutatott az előszobájukban lévő
kanapéra, én pedig lassan leültem, majd ő is így tett, némi távolságot
hagyva köztünk.
- Gondolom, nem érti, mit is keresek itt – jegyeztem
meg zavaromban.
- Valóban nem. Csak nem csinált valami rosszat a fiam
a tábor alatt? – ijedt meg, és ekkor pontosan ugyanolyan arcot vágott, mint a
gyermeke, amikor félve keresett meg az utcán.
- Nem, nem csinált. Rátérek a lényegre, az lesz
mindkettőnk számára a legcélravezetőbb – szedtem össze a bátorságomat. – A
fiával nagyon megkedveltük egymást, ráadásul igazán tehetségesnek tartom, és
nemrég tudtomra adta, hogy örülne, ha külön is foglalkoznék vele. Természetesen
nem ígértem neki semmi biztosat, amíg nem beszéltem önnel, de szeretném, ha
tudná, hogy én is szívesen szánok rá időt, hogy magánórákat adjak neki. So
Hyunwoo remekül kosarazik, és némi segítséggel egyszer kiváló játékos válhat
belőle – mondtam mindezt egy levegővel, és próbáltam a nő arcát tanulmányozni,
hátha rájövök, hogyan áll az ötlethez. Erősen összeráncolt szemöldöke először
megrémisztett, de aztán engedett az arcizma, és még mosolyra is húzódott a
szája, ami megnyugtató volt számomra.
- Valóban úgy gondolja, hogy ilyen tehetséges a fiam?
– kérdezte végül, némi büszkeséggel a hangjában.
- Igen, így – feleltem, és most már én is megengedtem
magamnak egy gyenge mosolyt.
- Akkor nem csak én és a nevelőapja láttunk bele túl
sokat – látszólag megkönnyebbült.
- Biztosíthatom, hogy nem.
- Azon sem lepődtem meg, hogy ő kereste meg magát
ezzel az ötlettel. Mindig is talpraesett gyermek volt, bár körültekintő is
egyben, ami úgy vélem, remek párosítás. De persze mindenki elfogult a saját
gyermekével kapcsolatosan.
- Jobb esetben azok a szülők, viszont önnek minden
joga megvan arra, hogy büszke legyen So Hyunwoora.
- Köszönöm, ez jól esik. Ha valóban vállalná a
tanítását, akkor már csak a részletek megbeszélése maradt hátra.
A csöppség korábban említette, hogy gazdagok a szülei,
de ennek ellenére kikerekedett a szemem, amikor a nő közölte, mennyit volt hajlandó
fizetni nekem, ha heti kétszer másfél órát foglalkoztam a gyermekével, ráadásul
mindezt úgy, hogy még a helyet is biztosította számunkra. Először vonakodtam
elfogadni, de az asszony hajthatatlan volt, így inkább beadtam a derekamat, és
hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem árasztotta el büszkeség a mellkasomat, hogy
végre nem kell annyira Jinyoung pénzére támaszkodnom, mint eddig.
- Jackson, hát eljöttél! – futott oda hozzám So
Hyunwoo, pont, amikor a bejárati ajtó felé tartottam.
- Igen, hisz megígértem – feleltem neki, miközben
lehajoltam megölelni őt.
- Kisfiam, nem szabad tegezned a Tanár Urat! – szidta
meg az anyja.
- Asszonyom, minden rendben, én kértem legutóbb rá. Ez
mindkettőnk számára megkönnyíti majd az együttműködést.
- Ezt magára bízom. Viszont ettől még ugyanúgy kell
tisztelni a Tanár Urat – fordult ismét a fia felé.
- Tudom. De akkor taníthatsz, Jackson? – mosolygott
félénken.
- Igen, taníthatlak. Megbeszéltünk mindent. Egy hét
múlva ilyenkor már túl is leszünk az első közös óránkon – feleltem.
- Remek. Én leszek a világ legjobb diákja – lelkesedett
a csöppség.
- E felől nincs semmi kétségem.
Jinyoung:
Izgatottan vártam, hogy megjöjjön Jackson, és
elmesélje, hogyan ment a családlátogatás, de meglepetésemre nem ő érkezett meg
a várt időben, hanem BamBam csengetett be. Ha akartam volna se tudom titkolni
az arcomon megjelenő döbbenetet, de szerencsére nem kellett megszólalnom, mivel
Jackson már ott volt a házunktól pár méterre, és sietni kezdett, amint meglátta
a barátját.
- Jó napot! Úgy látom, a tékozló fiú hazatért! –
kezdte sértődötten.
- Igen, de ha lehet, ezt inkább bent beszéljük meg –
kérte BamBam, én pedig tágabbra nyitottam az ajtót, és elálltam az útból, hogy
bejöhessenek Jacksonnal.
- Fiúk, szerintem az lesz a legjobb, ha én most elvonulok
a szobámba – jegyeztem meg, mivel úgy éreztem, hogy ez a kettőjük meccse volt, amit
egymás között kellett lejátszaniuk, ahogy azt én tettem Jaebummal nemrég.
- Ne, kérlek, maradj! – mondta BamBam. –
Mindkettőtökkel szeretném megosztani, miért nem találkoztam veletek már rég, és
a telefonban is miért voltam olyan szűkszavú.
- Itt volt az ideje – tette keresztbe a kezét Jackson.
– Már anyukádat is felhívtam, hogy jól vagy-e, de állította, hogy nincs semmi
bajod. Végre elmondod akkor, hogy mi a fészkes fenéért szegted meg az
ígéretedet, hogy ugyanúgy közel állunk majd egymáshoz azok után, hogy
ideköltöztem?
- Igen, el: szerelmes vagyok, és ez a lány teljesen
elvette az eszemet. – Én nem lepődtem meg a válaszán, mivel Jaebum is erre
tippelt, viszont erről sohasem beszéltem Jacksonnak, akinek viszont nagyon is
kitágult a szeme döbbenetében. – Jézus, Jackie, mondj valamit, mert
megijesztesz! – kérte BamBam.
- Öhm… Épp vívódok: nem tudom, hogy kicsattanó örömmel
fogadjam, vagy mérges legyek rá, hogy egy ilyen dologba nem avattál be azonnal.
Hisz tudod, én milyen lelkesen meséltem neked Jinyoungról, amikor megismertem –
mutatott rám, amitől teljesen zavarba jöttem, és el is fordítottam a fejemet,
hogy ne látszódjon, mennyire elpirultam.
- Ez igaz, de én más vagyok.
- Aham, mintha eddig nem zengtél volna ódákat minden
lányról, aki egy kicsit is tetszett.
- Igaz, okés, rosszul fogalmaztam: ez a lány más, mint
a többi, így én is másként viszonyulok hozzá, mint bárkihez előtte.
- Hogy hívják? Hogy néz ki? Hol ismerted meg?
Részleteket akarok, ha már eddig titkoltad – lett egyre izgatottabb Jackie, ami
megmosolyogtatott.
- Lisa, és gyönyörű. Ismétlem: gyö-nyö-rű! – kezdett
bele ábrándos tekintettel. Ugyanolyan arcot vágott, mint mikor Jackson rólam
beszélt, amitől megint elvörösödtem. Bárcsak én is ennyire szeretetteljes
lettem volna! – A nagybátyám esküvőjén találkoztunk.
- Várj, akkor ő is thai? – tippelt Jackie.
- Igen, és egyszerűen csodás. Nemcsak szép, hanem okos
és vicces is, és ahogy táncol, egek! Amúgy tánctanár, tehát nem is tudom, mit
várok tőle. Annyira kikészített, hogy magamról se tudtam az elmúlt két hétben.
Az esküvőt végigtáncoltuk és beszélgettük, és már ott számot is cseréltünk. Nem
akarom elszólni, de szerintem én is bejövök neki. Már csak azért is, mert az
esküvő után két nappal ő volt az, aki felhívott, hogy menjünk el moziba.
- Te jó ég, te tényleg szerelmes vagy, Bamie. Mármint
most igazán látom rajtad, hogy el vagy bűvölve – állapította meg Jackson.
- Igen, és komolyan mondom, hogy azóta, mintha a
fellegekben járnék, és tisztára beszámíthatatlan vagyok. Restellem, hogy
elhanyagoltalak titeket Jaebummal, de én ilyet még nem tapasztaltam. – Ahogy
beszélt, abból is sütött, hogy folyamatosan ezen a lányon járt az agya.
Még
hosszasan mesélt Lisaról, majd Jackson is elmondta, milyen volt az utolsó
tanítási napja, és hogy sikerrel járt a családnál is. Én igyekeztem lelkesen
mosolyogni, miközben hallgattam őket, de közben folyton azon járt az agyam,
hogy biztos, valami baj volt velem, amiért nem tudtam hasonló szenvedéllyel
szeretni. Korábban azt se hittem volna, hogy annyira tudok majd vonzódni
valakihez, mint ahogy most tettem Jacksonnal, de ez valószínűleg közelébe sem
ért annak, amit Jackie érzett irántam, és amit BamBam Lisa iránt. Én is azt a
felfoghatatlan szenvedélyt akartam, amiről ők beszéltek. Utáltam, hogy más
lelkületű voltam, mint ők, amire rátett egy lapáttal a speciális gyerekkorom.
De reméltem, hogy Jackson ezen a téren is jó hatással lesz rám, hisz
hihetetlen volt, milyen nagy fejlődésen mentem keresztül, amióta
együtt éltünk.
(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése