Wang Gae, Park Gae - JinSon fanfiction - 23. fejezet

Huszonharmadik fejezet – Jinson

Jackson:

Ha létezett tökéletes boldogság, akkor én azt éltem át, amikor Jinyoung megtette az első lépést, és csókjával belém fojtott minden szót. De igazán nincsenek azok a szavak, amikkel a töredékét is vissza tudtam volna adni annak, mennyire mámorító volt végre megízlelni a szerelmem ajkait. Viszont féltem, hogy ezek után nem fogom tudni tűrtőztetni magamat, és a nap minden órájában őt akarom majd csókolgatni. Azonban hittem abban, hogy sokat fejlődött az önmegtartóztatásom. Továbbra is azt ismételgettem a fejemben nap mint nap, hogy minden csak akarat kérdése volt, és én akartam ezt a férfit, a fóbiájával együtt. Ráadásul tényleg belement a kiskutyás ötletembe, és megcsókolt. Ezek után még inkább megérdemelte, hogy addig várjak arra, hogy állandó testi kontaktust legyen köztünk, ameddig csak kellett.

- Na, akkor zuhanyozzuk le a picit! – törte meg a kínos csendet Jinyoung.

- Öhm… - köszörültem meg a torkomat. – Rendben.

Meglepően nem félt annyira a zuhanyrózsától a kicsi, mint azt hittük, azonban mielőtt kiemelhettük volna, megrázta magát, ezzel mindkettőnket és a fürdő egy részét is összecsapva.

- Lesz gondunk a nevelésével – jegyezte meg a szerelmem.

- Ez tény, de együtt megoldjuk – mosolyogtam rá, majd törölközőbe csavarva, kiemeltem a picit, és miután a lehető legszárazabbra töröltem, hagytam, hadd szaladjon ki a nappaliba.

- Gondolkodtam rajta, hogy benti vagy kinti kutya legyen, de nem tudok dönteni. Ha kinti kutyus lenne, és olykor-olykor jönne be, abból több baj lenne, mintha szobakutya lenne, és minden másnap fürdetnénk, plusz a séták után megtakarítanánk a lábát – mondta, miután leült az ebédlőasztalhoz.

- Ez a te döntésed legyen: ahogy számodra komfortosabb. Nem akarom, hogy a szőrszálai miatt ne érezd a házat kellően tisztának. Mármint állandó takarítással azért kordában lehetne tartani a dolgot, de már nem lenne ugyanaz, főleg az elején, amíg nem tudja a szabályokat.

- Hát ez az. Aj, tudod, mit, próbáljuk meg, hogy bent lesz, aztán ha nem működik, kiszoktatjuk.

- Remek, nekem tökéletesen megfelel – mondtam őszintén, mivel tényleg mindkét opcióval meg tudtam barátkozni.

- Eredetileg nem akartam, hogy benti kutya legyen, de ahogy kérlelve nézett a menhelyen, majd félt, ahogy hazahoztam… Ott minden elképzelésem a semmibe veszett. Azt szeretném, hogy biztonságban érezze magát, ahogy ő az én lelki gyógyírem lesz, úgy legyek én is neki. Vagyis mi – javította ki magát.

- Olyannyira szerelmes vagyok beléd, hogy azt el se tudnád képzelni – böktem ki, miközben folyton azt vártam, mikor ébredek fel, mert ez a nap valóban álomszerű volt.

- Én is szörnyen szeretlek. – Valószínűleg sokszor kellett még ezt hallanom tőle, hogy ténylegesen fel is fogjam, mit mondott, de talán ezredjére is ugyanúgy cikázott volna a gyomrom, mint az első alkalmakkor. – Egy másik fontos kérdés: Mi legyen a neve?

- Hm… Esetleg Jackjin? – ötleteltem.

- Tessék? – ráncolta a gyönyörű homlokát.

- Hisz a közös gyermekünk, és így mindkettőnk nevéből lenne benne – magyaráztam el neki, bár valóban hangozhatott volna jobban is.

- Mit szólnál inkább ahhoz, hogy Jinson? – lett lelkes.

- Tökéletes. – Mintha neki találták volna ki ezt a nevet: ahogy ránéztem Jinsonra, tudtam, imádni fogja.

- Remek, akkor küldök is egy képet róla Jaebumnak és a szüleimnek: nekik is látniuk kell minél hamarabb. – Már szaladt is a picihez a telefonjával, aki megszeppenve tűrte, hogy sorra készítette róla a lesifotókat. De kétségtelenül remek fotóalany volt.

- Majd BamBamnek is küldd át, légyszí! – jutott eszembe a barátom, reménykedve abban, hátha a kiskutya miatt ezután többször néz be hozzánk.

- Meglesz.

- Jaebum mindjárt idejön – mondta, miután a barátja válaszolt az sms-ére.

- Ő sem tudott arról, mit tervezel?

- Nem, senki, csak a pszichológusom.

- Mit ne mondjak, nagyon megleptél. De ennél rosszabb meglepetést ne tartogass számomra.

- Ezt nem ígérhetem meg. – Majd kacéran rám kacsintott, mintha nem is az a Jinyoung lett volna, aki korábban egy-egy bóktól is elrohant.

- Kivirágoztál – csúszott ki a számon.

- De ezt csak neked köszönhetem, és remélhetőleg ő is rá fog minderre segíteni – mutatott a picire.

- Ebben biztos vagyok. Na, most ki üzent? – kérdeztem, amint egy újabb beérkező sms-t jelzett a telefonja.

- BamBam. Azt írja, látja, lecseréltelek egy aranyosabb kiskutyára.

- Ha-ha-ha! – nevettem fel szarkasztikusan. – Várj, kiskutya: „Gae”. Ezek vagyunk most már mi: Wang Gae, Park Gae és a kicsi Jinson.

- Jézusom, ezt már tényleg túlgondoltad – rázta a fejét, és láthatólag nem vett komolyan.

- Nem, akármit is mondj, most már Gae a családnevünk, és pont.

- Jól van, Jackie.

Jinyoung:

Képtelenség volt betelni a csöppséggel, ahogy félénken kolbászolt az előszobában, felfedezve magának azt a helyet, amit otthonának tudhatott ezentúl. Ezért is döntöttem úgy, hogy valóban jobb lesz, ha megpróbáljuk benti kutyaként nevelni. Nem lett volna szívem kirakni az udvarra. Ráadásul belső udvarunk volt, vagyis semmi rálátása nem lett volna a kinti dolgokra, míg a ház nagy ablakai teret nyújtottak számára, hogy kitekintést nyerjen a nagyvilágba – persze a sok séta mellett, amit be kellett majd iktatnunk vele.

- Ó, jaj! – sóhajtottam fel, amikor láttam a mobilom kijelzőjén, hogy édesanyám hívott.

- Szia, anya! – kezdtem félénken, és megint az a kisfiú voltam, aki félt, hogy valami olyat tett, ami az egészségét veszélyeztette, így megráztam magam, és másabb hangtónusban folytattam tovább. – Mielőtt kiakadnál: mindent alaposan átgondoltam.

- Azt elhiszem, csakhogy nekem erről egy szót sem szóltál. Értem én, hogy már nem kell minden apró lépésedről beszámolnod, de azért ez egy fontos döntés volt. Egy másik élőlény sorsa most már tőletek függ, és ezt meg sem osztottad édesanyáddal – annyira ki volt ábrándulva. Éreztem, ez volt nála az utolsó csepp a pohárban.

- Az előbb hoztam haza, és azonnal megosztottam veled. Egyébként még Jackson sem tudott arról, hogy örökbe fogadjuk, úgyhogy ne vedd magadra – tettem hozzá, hátha ezzel enyhítem a körülményeket.

- Sejtettem, hisz Jackson nem hallgatott volna el ilyesmit előlem. De persze a saját, tulajdon fiam igen. – Nem kellett mondania, kihallottam a hangjából, hogy sírt: halkan, de azért intenzíven.

- Értem, szóval már ott tartunk, hogy Jacksonban jobban megbízol, mint bennem – közben a páromra néztem, aki tágra nyílt szemekkel hallgatott. Látszott, félt, hogy mit is tett, amikor valóban semmi beleszólása nem volt a dolgokba – azonkívül persze, hogy ő ültetett bogarat a fülembe.

- Nem, de ezt tényleg elmondhattad volna.

- Azért, hogy elbizonytalaníts. Ismerlek, anya, le akartál volna beszélni róla.

- Talán – ennyit mondott.

- Figyelj, közben megérkezett Jaebum – zártam rövidre a dolgot, mivel valóban megszólalt a csengő –, aki képzeld, örül a picinek, és azonnal idejött, hogy megnézze. Ha téged is érdekel, az ajtónk nyitva áll, ha viszont csak bántani szeretnél a szavaiddal, kérlek, ne keress. – Azzal a lendülettel, hogy befejeztem a mondatomat, ki is nyomtam a készüléket. Tudtam, utólag bűntudatom lesz, de akkor és ott ez nem érdekelt: nem hagyhattam, hogy elrontsa ezt a tökéletes napot.

- Kitalálom, édesanyád nem örült a picinek – találta fején a szöget Jaebum.

- Hát nem. Viszont nem is számítottam más reakcióra tőle.

- Én sem, az az igazság. Viszont hadd lássam, hol van a kis tünemény! – Majd rögtön mosolyra húzódott a szája, amint megpillantott a csípőficama miatt furcsán mászkáló Jinsont.

- Ugye, hogy egy angyal? – kérdezte tőle Jackson, miközben a barátom már a kezébe is vette a kicsit, aki félénken, de azért hozzá is aranyosan odabújt.

- Az! Viszont készüljetek fel rá, hogy nem lesz könnyű nevelni. Benti vagy kinti kutya lesz? – tette fel ő is az egyik legfontosabb kérdést.

- Benti – vágtam rá, mire Jaebum meglepett arccal tekintett rám.

- Vagyis első körben azzal próbálkozunk, de ha nem jön össze, akkor kiszoktatjuk – helyesbített Jackson.

- Remek terv.

Negyedórán át nem is beszéltünk másról, csak a kutyusról, és arról, hogyan hoztam meg ezt a döntést. Persze úgy volt teljes a történet, hogy a Jackson iránti érzéseimet is kitálaltam, amit a lehető legnagyobb örömmel konstatált Jaebum. De nem is vártam tőle mást – ahogy anyánál se negatív értelembe. Persze ezután őt is kérdezgetni kezdtük, mi újság volt vele; továbbra is kijöttek-e Markkal?

- Persze, minden oké – felelte sután, de láttam rajta, hogy szívesebben mesélne többet is, csak nem mer. Viszont nem én voltam az egyedüli, akinek ez feltűnt.

- Ha miattam kerülöd a témát, biztosíthatlak róla, most már, hogy végérvényesen elraboltam Jinyoung szívét, többé nem érzek fenyegetést Mark kapcsán. Úgyhogy, ha gondolod, és ha neked se baj, Jinyoung, akár találkozhatnánk egyszer négyesben. Tudjuk, hogy egyre többet jelent neked Mark, Jaebum, úgyhogy az a minimum, ha adok neki egy esélyt. Hisz kezdjük ott, neked nem kis szereped volt abban, hogy én ideköltöztem, amiért soha nem lehetek elég hálás – hadarta Jackson a rá jellemző habitussal.

- Tényleg nem lenne gond? – húzta fel a szemöldökét Jaebum.

- Hát persze, hogy nem – vágtam rá. Bár én is gondoltam már erre, de nem mertem felhozni Jackinek, viszont így, hogy az ő ötlete volt, örömmel benne voltam.

- Köszönöm, srácok. Megbeszélem vele, és akkor mindenképp összehozunk egy találkát. Úgy látszik, nem csak ez a kis szőrmók volt a mai nap meglepetése tőletek – puszilgatta a kicsit. – Tényleg, azt még nem is mondtátok, hogy hívják – jutott eszébe.

- Jinson – feleltem.

- Ez de ötletes! Kedves Jinson, örülök, hogy megismerhetlek – fogta meg a jobb mancsát, mint aki kezet rázott vele. Hát igen, nem kérdés, miért ő volt a legjobb barátom, és miért voltam biztos benne, hogy ez a jövőben sem változik majd.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)