Ennyi jutott - MarkSon fanfiction

 

- Szóval itt hagysz örökre? – kérdezte a fiatalabb, akinek a hangja fakó volt, tükrözve azt a kietlenséget, ami a lelkében uralkodott.
    - Muszáj, Jackson. Tudod, hogy nincs más választásom – felelte Mark, és minden egyes pillanatban, amit azzal töltött, hogy szerelmének mélabús tekintetét fürkéssze, egy kicsit meghalt.
    - Már hogyne lenne más választásod, csak te nem akarod azt az utat választani, amit én – ekkor már sértettség is felbukkant a szomorú tónusában.
    - Akarom, de nem tehetem. Nem árulhatom el a családomat.
    - Miért nem érted meg, hogy ők árultak el téged azzal, hogy nem fogadják el, hogy egy férfit szeretsz? – ragadta kezei közé az apró arcot, hogy végtelen csókkal hintse be, ahol csak éri. Ha már a szavai nem tűntek elég meggyőzőnek, hátha Mark érzékeire hathatott.
    Egy röpke pillanat erejéig úgy tűnt, ez a terv sikeresebb volt, de aztán az idősebb megmakacsolta magát, és visszatért a szemébe az a vakmerő elszántság, ami a kapcsolatuk végítéletét hozta el.
    Két éven át fojtattak titkos viszonyt: kezdetben csak apró gesztusokkal lépték túl a barátság általános határait, majd idővel a testiség és egy mellé párosuló mélyről fakadó szerelem forrta ki magát, hogy aztán egy vad éjszakán, elfelejtkezve magukról, hagyják, hogy lelepleződjenek. Jackson szüleit nem zavarta a dolog: kiskora óta sejtették, hogy a fiúk sohasem fog egy nő mellett lehorgonyozni. Mark esete azonban merőben különböző volt: a Tuan-szülők túlságosan tradicionálisak voltak, így hallani sem akartak arról, hogy a fiúk más. Választás elé állították őt: vagy elvesz rövid időn belül egy lányt, vagy kitagadják. Annyira szürreálisnak hangzott mindez Jackson számára, mintha nem 2020-at írtak volna, hanem jóval kevesebbet. De az idő bárhogy haladt, egyesek felfogása megrekedt a múltban. Bár bizonyos időkben a homoszexualitás nem volt kirívó dolog, sőt a görögöknél az ókorban a férfiak közötti szerelemnél nem volt magasabb rendű. Mindez aztán végképp nem érdekelte Mr. Tuant, amikor ezzel érvelt a fia, aki amennyire tartott az apjától, annyira becsülte és szerette is őt. Ezek következtében egy láthatatlan radírt ragadva próbálta kitörölni azt a vad szerelmet, ami szívének minden egyes zugában megbújva várta a beteljesülés pillanatait. Ennek véget kellett vetnie: nem akarta ezt, de attól még meg kellett tennie, hogy a családját megtartsa. Mark abban az ideológiában nőtt fel, hogy a család volt az első; ekkor is ez alapján cselekedett.
    - Szeretlek, és még ha el is hagysz, mindig is szeretni foglak – suttogta Jackson, miközben a homlokukat összeérintve várták, hogy a búcsúperceik leperegjenek.
    - Tudod, hogy ez nem igaz. Sőt, attól félek, meg is utálsz a döntésem miatt.
    - Arra sohasem lennék képes.
    - Remélem, tényleg így van. – Ezzel kirántotta magát Jackson szorító karjaiból, hogy az ajtó felé siessen.
    - Gyönyörű életünk lehetett volna együtt. Mindent megadtam volna neked, ami tőlem telik – ezt ki kellett mondania. Nem azért, hogy fájdalmat okozzon vele Marknak, hanem, hogy a fiú igenis tisztában legyen vele, miről mondott le.
    - Efelől nincs kétségem.
    Miután Mark magára hagyta a fiatalabbat, Jackson összerogyott, majd hagyta, hogy a könnyei tócsatengerként vegyék őt körül a padlón. Ekkor még nem tudta, hogy a Tuan-fiú idővel egy lányban találja meg a lelki társát, aki miatt már nem is fogja annyira bánni, hogy a testi élvezet azon gyönyöreit, melyeket csak egy férfi tudna neki okozni, többé nem tapasztalhatja meg. Lehet, nem élhet majd mellette teljes életet, de ha Jacksont választja, akkor a családja elvesztése miatt tesz így. Ezen lány személyében pedig nem csak egy odaadó feleségre lel majd, hanem egy kiváló anyukára is, akivel boldogságban nevelik a jövőben a két gyermeküket. Azt sem tudta a Wang-fiú, hogy ő mindössze egy éven belül rátalál majd a szerelemre egy Park Jinyoung nevű férfi személyében, aki nem fog félni attól, hogy neki adja a szívét, a testét és minden mást, ami vele járt. Ő nem csak egy titkos kaland lesz számára, hanem az otthona, az, aki mellett kiteljesedhet.
    Ekkor, ahogy Mark hazafelé sétálva törölgette saját fájdalma által fakasztott könnyeit, és Jackson továbbra is szintúgy itatta az egereket a padlóján, csak azt tudták, hogy szép jövőjük lehetett volna együtt, de ez a jövő már a múlt volt. Az ő szerelmükből ennyi jutott számukra. Akkor és ott meg kellett gyászolniuk azt az életet, amiről Mark miatt lemondtak. Annak a jövőnek a zenéjét az őszi szellő által még ott énekelték a fák lombjai, de ezt a muzsikát már senki sem akarta meghallani, így ideje volt egy újat komponálni.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)