Megtört fény - MarkBum fanfiction - 6. fejezet

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:

Mark, mintha újraéledt volna a padon elcsattant csóktól, de Jaebumból pont, az ellenkezőjét váltotta ki az előre lépésük. Rájött, rég túlment azon a határon, amit kikötött magának: beleszeretett Markba, és ezt a tényt nem volt hajlandó semmi pénzért sem elfogadni. Túlságosan szörnyű személynek érezte magát egy ilyen tiszta ember mellé. Összevetve, milyen múltjuk volt –, hogy Jaebum csak a jövőjére és karrierjére koncentrált, míg Mark milyen önzetlenül ápolt másokat, boldogságot csempészve az utolsó napjaikba –, abszurdnak hatott, hogy ők egy párt alkossanak. Nem tudta, magára vagy az édesanyjára volt mérgesebb, amiért belerángatták Markot az életébe. Azt viszont elhatározta, hogy el fogja engedni a fiút, hogy megtalálja azt a herceget, akit belé képzelt; mert ő maximum egy lefokozott udvari bolond lehetett volna. Fel kellett adnia az esetleges közös jövőjüket, és felszabadítani a másikat, mielőtt túl késő lett volna. De mikor volt az a túl késő? Hiszen most azonnal nem dobhatta ki, ráadásul még ő sem volt lelkileg felkészülve rá. Még akart pár boldog napot, amíg élvezhette Mark életvidám természetét, és akár olykor-olykor még a puha ajkait is. Egyszer azonban szembesítenie kellett Markot a szörnyű igazsággal: hogy csak egy illúzióba volt szerelmes, amit kivetített Jaebumra. Azáltal, hogy bevonta őt a színes világába, elhitte, Jaebum nem egy szürke, befásult, menthetetlen személy volt – pedig saját magát pont ezekkel a szavakkal jellemezte volna a fiú. Minél tovább maradt ott Mark, annál nagyobb robbanással érhetett véget az, ami kialakult közöttük. Végül arra jutott Jaebum, hogy két hetet ad még maguknak, amíg boldogan lubickolhatnak abban a fantazmagóriában, hogy ők ketten összeillettek, majd integetve nézi, ahogy elmegy a fiú, hogy egy olyan szörnyeteg nélkül éljen, mint ő.

Csakhogy Mark ebben a két hétben még inkább beférkőzött Jaebum tudatalattijába, és azt is uralni kezdte. Gyermekkora óta volt egy visszatérő álma a fiúnak, amiben mindig egy hideg utcán állt, és hirtelen besötétedett felette az ég, majd eső formájában mintha az egész világ igyekezett volna befúrni magát a szívébe, és emiatt egyre inkább menekült mindentől és mindenkitől. Csak a víz maradt számára, amiben megállás nélkül úszott és úszott. De egy idő után akaratlanul is kivetették a hullámok a partra: a víz is elárulta, és jégeső formájában teljesen megsebezte a testét, a szilánkok pedig ott is maradtak. Azonban azóta, hogy Markkal aludt együtt esténként, az álmában feltűnt egy férfi, aki felé nyújtotta a kezét, hogy kirántsa a szörnyű sorsából. Az első alkalmakkor nem ismerte fel, ki volt az, de negyedjére már tisztán látta, hogy Mark akart neki segíteni, viszont nem hagyta neki, mert tudta, azzal csak őt is megsebezné, amibe belepusztult volna.

Jaebum mindezt úgy értelmezte, a tudatalattija azt akarta üzenni neki, hogy Markot végérvényesen el kellett küldenie, hogy megmentse a sérült személyiségétől. Persze tisztában volt vele, hogy Mark is sérült volt, de őt ez jobbá tette, míg Jaebum magát egy csődtömegnek tartotta, akinek az összes megmaradt jó tulajdonságát kimerítették a külső adottságai. De mind az álomról, mind a kételyeiről hallgatott Mark előtt, az édesanyjával pedig még annyit sem kommunikált, mint előtte. A nő, miután észrevette, hogy Jaebum boldogabb volt, nem zaklatta, viszont a párját – hiszen többször látta, ahogy csókolóztak, így már akként tekintett rá – az egyik nap odahívta magához, amíg a fia még aludt.

- Mark, csodát tett a gyermekemmel, amiért nem tudok eléggé hálás lenni Önnek. Gyönyörű párt alkotnak együtt – kezdte köntörfalazás nélkül, ezzel meglepve az ápoló fiút.

- Köszönöm, asszonyom, és jól esik, hogy az áldását adja ránk. Bevallom, féltem, hogy neheztelni fog rám, amiért ilyen kapcsolatba kezdtem a fiával, hiszen csak a betegem – fedte fel az aggályait.

- Mark, be kell vallanom valamit magának. Bár most már, hogy a fiam párja lett, esetleg tegeződhetnénk. Mit gondol? – ajánlotta fel, amivel még inkább letaglózta a fiút.

- Örömmel.

- Szóval, most már itt az idő, hogy elmondjam, miért téged választottalak Jaebum új ápolójának. – Mark azonnal kíváncsi lett, hiszen az első perctől kezdve gyanús volt számára, miért ragaszkodott hozzá ennyire a nő. – Tudtam, hogy még egy pszichológussal nem megyek sokra, és Jaebum ugyan csak viccből, de közölte velem, hogy egy vékony, helyes férfit hozzak neki. Morbidul hangzik, viszont végső elkeseredettségemben azonnal teljesíteni akartam ezt a kívánságát, és külön figyeltem arra, hogy viszonozni tudja az illető a vonzalmát: tehát, hogy vonzódjon a férfiakhoz. Azonban nem egyszerű ilyen ápolót találni, főleg nem fiatalt. Így felregisztráltam egy meleg társkeresőre, és ott leltem a profilodra. Nem írtam rád, viszont ott fel volt tüntetve, ki a munkáltatód, akit meg is kerestem, és addig győzködtem őt, majd téged is, míg rá nem bólintottatok a dologra.

Mark ledöbbenve meredt maga elé, és képtelen volt bármit is mondani. Elképedt attól, hogy őt konkrétan kinézte a nő, és megvette a fiának. De volt valami, amit végül csak megkérdezett:

- Jaebum tudott arról, miért hoztál ide? – rettegett a választól, de tudnia kellett.

- Azonnal rájött, de annyira értelmetlenek látta az életét, hogy belement a játékomba. Viszont pár nap elég volt, hogy szembetűnő változást lássak rajta, mert Te tényleg felélesztetted, és nincs az a pénz, amivel ezt én valaha is honorálni tudnám. Megmentetted őt. Bocsájts meg, amiért ilyen helyzetbe sodortalak! Lehet, érzéketlen, manipulatív nőnek tartasz a hallottak után, de nekem csak a fiam boldogsága lebegett a szemem előtt, és egy szülő szeretete megmagyarázhatatlan annak, akinek nincs gyermeke. – Az elérzékenyüléshez közelebb állt a nő, mint férje halála óta bármikor: Mark belőle is ezt váltotta ki. Bár a fiú nem volt tudatában, miként tudott ilyesmit előidézni az emberekben, de ha tisztában lett volna vele, akkor nem is lett volna ennyire különleges és ösztönös ez a képessége, és talán a hatása sem olyan erős.

- Megbocsájtok, hisz tudom, egy szerető szülő mit meg nem adna a gyerekének.

- Biztos, remek szüleid voltak – könyvelte el a nő.

- Igen, és ezt akkor bizonyították leginkább, amikor a legnagyobb álmomat is teljesítették.

- Megkérdezhetem, mi volt az? – Nem akart indiszkrét lenni, de mivel Mark már a fia párja volt, így szerette volna a felszínes ismeretségüket elmélyíteni.

- Nem lehetett utánam gyerekük, én viszont ezt kicsiként nem értettem meg, és könyörögtem nekik egy kis testvérért – kezdett lelkes mesélésbe. – Míg más egy játékbabáért vagy kocsiért hisztizett, én minden áldott nap elmondtam, hogy nincs a világon semmi, amit egy tesónál jobban szeretnék. Féltékeny voltam mindenkire, akinek volt testvére. Akartam valakit, akire vigyázhatok, akire támaszkodhatok, és aki szintén támaszkodhat rám. És megkaptam: örökbe fogadtak egy pár hónapos thai lányt. Én pedig csak idősebb fejjel jöttem rá, hogy nem lesz még egy olyan nagy ajándék számomra, mint a testvérem. Viszont Te is adtál egy gyönyörű ajándékot nekem, a fiad személyében, amiért szintén hálás vagyok, bárhogy az én érzéseim voltak az utolsók, amikkel törődtél a kiválasztásom során. – Hirtelen felkacagott, amit a nő nem tudott hova tenni, és ráncolt szemöldökével ezt Mark tudtára is adta, aki azonnal magyarázkodni kezdett. – Szegről-végről a húgomnak is köszönhető, hogy itt vagyok, mivel ő csinálta azt a társkereső profilt nekem.

- Akkor neki is hálás vagyok, és a csodás szüleidnek, akik ilyenné neveltek, és akik örökbe fogadták Lisat. – Az asszony hirtelen indíttatásból megragadta Mark kezét, és remélte, most már ő is a családjuk része lesz, és sejtette, hogy egy olyan családban, aminek Mark Tuan a tagja volt, sok helye volt a boldogságnak. – Egyébként adni szeretnék neked valamit.

- Ez meg micsoda? – kérdezte a fiú, amint egy papírt nyomott a kezébe a nő.

- A legutóbbi pszichológus kiértékelése a gyermekemről. Emiatt is döntöttem úgy, hogy más módszerekhez kell folyamodnom. Neked adom, én látni se bírom, és sajnos akaratlanul is kívülről fújom, mi áll benne. Viszont kérlek, rejtsd el a fiam elől, mert félek, hogy ezeket olvasva visszaesne. – Ki is rázta a nőt a hideg, ahogy felidéződtek benne az ott leírtak.

- Rendben, ígérem – ment bele, és kilépve a házból, azonnal falni kezdte a sorokat.

Jaebum mit sem sejtett abból, hogy míg ő késő délelőttig aludt, életének egyedüli két fontos személye igencsak lényeges beszélgetést folytatott. Viszont megijedt, amint meglátta, Mark milyen dühös ábrázattal lépett be a házba.

- Hát te meg hol voltál? Történt valami? Ugye, jól vagy? – bombázta a kérdéseivel.

- Persze – felelte az idősebbik, de Jaebum átlátott rajta, hisz már kellően kiismerte arcának minden egyes mimikáját.

- Mark, kérlek, beszélj hozzám!

- Mire vagy kíváncsi? – rántott egyet a vállán nem törődően, ami nagyon nem illett hozzá.

- Arra a fontos dologra, amit el kell nekem mondanod. – Nem értette Jaebum, miért lett hirtelen ilyen a másik, aki az őszinteségéről volt híres.

- Szeretlek. – Ugyan csak témaelterelésnek szánta Mark, de amint elhagyta az ajkát a vallomás, rájött, hogy túl korai volt még ez, hiszen Jaebum lesápadva meredt rá, majd anélkül, hogy bármit is mondott volna, a fürdő felé vette az irányt.

Mark rettegve várta, hogy eljöjjön a végítélet órája, és szerelme elküldje melegebb éghajlatra. De Jaebum a hideg vízsugár alatt állva, lehűtve a kedélyeit, képtelen volt tisztán gondolkodni. Nem tudta máris elküldeni, viszont nem vallhatta be, hogy ő is borzasztóan szerette a fiút, mert akkor együtt maradtak volna, ami az ő meglátása szerint hosszútávon megölte volna azt az angyali énjét Marknak, amiért úgy imádta.

- Mit szólnál, ha futnánk egyet? – kérdezte végül Jaebum, miután kiment a másikhoz.

- És nem is reagálsz semmit arra, amit az előbb mondtam? – nem lehetett ilyen könnyen lerázni az idősebbet.

- Mark, kérlek, ne mondd azt, hogy szeretsz, mert nem tudom én is ezt mondani! – könyörgött.

- Semmi baj, megértem, hogy még nem megy – ragadta meg a kezét Mark, míg Jaebum azt kívánta: Bárcsak tényleg értette volna, mire célzott! De a legjobban arra vágyott: bár kellően jó ember lett volna mellé!

- Miért olyan bonyolult ez? – suttogta, ahogy a fejét összedöntötte a Markéval, amivel egy imádnivaló mosolyt váltott ki az idősebből.

- Mert ilyen az élet: minden bonyolult, és ami nem, az gyanús – kacagott, mert nem is Mark Tuan lett volna, ha egy visszautasított szerelmi vallomást ne fogadott volna ennyire könnyedén. Mert valóban hitt abban, hogy csak idő kellett a fiatalabbnak, amivel kapcsolatosan nem tévedett: tényleg arra volt Jaebumnak szüksége, de a szakításukhoz, és nem a viszontszeretéshez.

Olykor pont az emberek bonyolították meg a saját életüket: vagy azzal, hogy túl sokat mondtak, vagy azzal, hogy túl keveset. Jelen esetben az utóbbi állt fenn Jaebumnál. Akár egy apró utalás is elég lehetett volna Marknak, hogy eltérítse a szakítási tervétől a fiatalabbat. Mivel azonban nem kapott semmilyen jelet, ami ezen gyanú felé terelte volna, így akarata ellenére is elindította aznap az együttlétük visszaszámláló óráját, ami a fiatalabb elhatározása szerint kereken két héten belül lejárt. El sem kezdték hivatalosan a kapcsolatukat, már ott is lebegett Jaebum szeme előtt a végdátum. De mivel Mark ezzel nem volt tisztában, így legalább számára remekül telt az elkövetkezendő két hét.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Nem értettél félre - JJ Project fanfiction

Park Jinyoung tipikusan egy „minden” ember volt: mindig mindenhol feltűnt; minden iskolai klubnak és szakkörnek a tagja volt; mindenki odáig volt érte és jóban akart lenni vele. Ezen személyek közé tartozott Im Jaebum is, azonban abban valószínűleg különbözött a legtöbb fiútól, hogy ő nemcsak baráti ábrándokat dédelgetett Jinyoung iránt, hanem sokkal lágyabb érzelmek fűzték a fiúhoz. Már maga a tény, hogy az ötméteres körzetébe került, az idősebb szívét felhevítette, és ha a fiatalabb még rá is köszönt – mivel ennél több kommunikáció nem zajlott közöttük –, akkor Jaebum napja meg volt mentve. Egyetlen pillantás és „helló” Jinyoungtól, elég volt neki ahhoz, hogy éjszakánként mézédes álmokba ringassa, már csak a fiú gondolata is.

Jaebum egyke gyerek volt, és nem igazán voltak közeli barátai, az egyedüli társasága az unokatestvére, Youngjae volt. Azonban a fiatalabbik nem azért töltött vele sok időt, mert annyira lenyűgözte volna Jaebum jelenléte, hanem sokkal inkább a szülői ráhatás bírta rá arra, hogy újból és újból magával hívja, amikor a haverjaival találkozott. Legalább Jaebum csöndes volt, így nem zavart sok vizet, és ha mindezzel az ő kis eseménytelen életét kicsit feldobhatta, akkor még az állandó jó cselekedete is megvolt – legalábbis Youngjae akként tekintett az unokabátyja felé mutatott gáláns viselkedésére. Jaebum nem várt sok mindent ezektől a találkáktól, csak azt, hogy legfőbb hobbijának örvendezhessen: az emberek megfigyelésének. Youngjae baráti társasága nagyon színes volt, tele teljesen különböző típusú személyekkel. Jaebum nem egyszer gondolkodott el rajta: Hogy fújta össze a szél ezeket a fiatalokat? De, ami ennél is nagyobb kérdés volt számára: Mi tartotta össze őket? Viszont, amint Park Jinyoung hazatért a féléves cserediák programjáról, a személyében azonnal válaszra lelt a kérdésének. Arra azonban nem számított, hogy Jinyoung valami olyasmit indít el benne, amit senki más előtte.

Bár már egy ideje tisztában volt vele Jaebum, hogy csakis a férfiak vonzották, és a bagázs helyesebb tagjai meg is ajándékozták a szemét, azonban a szívéig senki sem ért el, kivéve Jinyoungot. Nem tudta volna pontosan megmondani, mi volt az, ami miatt mindenki odáig volt a Park fiúért. Talán az, hogy sok felé orientálódott, és mindenben zseniális volt: mintha Jinyoung tíz ember tehetségével rendelkezett volna, ami nagyon unfair volt a többiekre nézve. Viszont Jaebum úgy érezte, ő még a társaság többi tagjától is elmaradt talentum terén; pedig állandóan olvasott, fejből tudta idézni a kedvenc költőit és elviekben jó hangja volt, ezért járt magán énektanárhoz – amit persze senkinek sem árult el a szülein kívül. Ezek viszont kevésnek tűntek Jinyoung egymillió képessége mellett, így nem is csodálta Jaebum, amiért sohasem próbált vele kommunikálni csodálatának tárgya.

De ki hibáztathatta volna a Park fiút, amikor önmaga nem is nagyon kezdett beszélgetésbe senkivel, hiszen mindig mindenki maga indítványozott társalgást vele. Talán, ha tíz Park Jinyoung létezik, az se lett volna elég ennyi barátnak. Jaebum el sem tudta képzelni, hogyan lehetett ilyen rajongásban élni, főleg úgy, hogy Jinyoung láthatólag fel sem vette, mennyire fontos szerepet játszott sok ember életében. Mindenki akart belőle egy kis darabkát, és meg is szerezték maguknak, csak Jaebum nem tett semmit az ügy érdekében, mert önmagát annyira sem méltatta, hogy akárcsak pár szó erejéig kiélvezze, milyen volt Park Jinyoung kitüntetett figyelme. Nem tudta, de pont ezzel a visszahúzódó stílusával keltette fel a másik érdeklődését.

- Jaebum, te vagy az egyedüli esélyem: eljössz velem a moziba megnézni a Yesterdayt? – ült le mellé az egyik nap abban a parkban, ahova rendszeresen jártak a bagázzsal.

- Tessék? – felocsúdni is alig tudott az idősebbik, mivel szentül hitte, hogy a nevét se tudta a másik.

- A többiek vidámparkozni akarnak, de én mindenáron látni szeretném azt a filmet, amíg még adják a mozik. Túl sok mindenről maradtam már le azért, mert mindig másokkal mentem ide, meg oda. Ma úgy döntöttem, önző leszek – rántott egyet a vállán.

- Te olyat is tudsz? – kacagott zavartan Jaebum, miközben az elméjét cikázó gondolatok vad áramlata lepte el. Még azzal az ötlettel is eljátszott, hogy ez az egész jelenet csak egy álom volt: hiszen túlságosan álomszerű volt, hogy Jinyoung elhívta őt mozizni. Ráadásul, ahogy feltámadt a szél, ezzel összeborzolva a fiatalabb haját, hogy még vonzóbbá tegye számára, Jaebum végképp a saját fantazmagóriájában érezte magát.

- Csak ritkán gyakorlom ezt a képességemet. Tudsz titkot tartani? – hirtelen halkabb hangtónusra váltott.

- Hát persze. – Kihasználva a lehetőséget, leminimalizálta a köztük lévő távolságot. Jinyoung azt hitte, ezt azért tette Jaebum, hogy így ő még halkabban tudjon beszélni, de az idősebb szimplán csak a lehető legközelebb akart kerülni hozzá. Hisz nem lehetett biztos benne, lesz-e még a jövőben erre lehetősége.

- Azért mentem el a cserediák programra, hogy addig is elszabaduljak innen. A népszerűségnek ára van, és én túl sokszor fizettem már meg érte. El kellett menekülnöm egy kis időre. Bár még csak két hónapja jöttem haza, de szívem szerint már mennék is vissza – felelte szomorúan. Ezt az esendő oldalát nem gyakran mutogatta, de mivel Jaebum volt a legelesettebb ember a környezetében, úgy hitte, ha valaki megérthette, az csakis ő volt.

- Mert ott nem ismert senki, és nem volt kitüntetett szereped – rakta össze a képet a másik fiú.

- Pontosan – mosolygott Jinyoung. – Akkor, mit szólsz a mozihoz?

- Ezer örömmel – lelkesedett Jaebum, bár azért, amennyire tudta, visszafogta magát.

- De előre szólok, rég randiztam, úgyhogy kijöttem a gyakorlatból. – Olyan természetesen mondta mindezt, miközben felállt, hogy utána nem tudta hova tenni Jaebum ledöbbent arcát. – Mi az?

- Ez öhm… Ez most egy randi? – dadogta, miközben alig mert a másik szemébe nézni.

- Ó, nem muszáj, ha nem akarod. Lehet, félreértettem a jeleket – jött a fiatalabb is zavarba. – Annyira aranyosan nézel mindig, hogy azt hittem, tetszem neked – magyarázta, hiszen ő az ilyen dolgokat nem szokta félreértelmezni. Túl sok ember kémlelte már így, majd randira is hívták, de szinte mindig elutasította őket. Most viszont talált valakit, aki felkeltette az ő érdeklődését is, így lépni akart.

- Nem értettél félre, csak nem tudtam, hogy vonzódsz-e a pasikhoz, azt pedig végképp nem hittem volna, hogy pont én tetszem neked – felelte zavartan Jaebum, miközben a gyomrában repkedő pillangók nagy igyekezettel szerettek volna felszínre törni belőle; legalább is ő így érezte.

- Biszex vagyok – rántott egyet a vállán a másik, és ezzel úgy volt vele, le is tudta a témát, Jaebumot pedig nem érdekelte tovább, kik és hogyan vonzották Jinyoungot, amíg a fiú vele akart randevúzni. Aznap elkönyvelte: olykor a legcsendesebbek vonzották a legéletteltelibb embereket.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)