Mély levegő - JJ Project fanfiction (18+)

 

A történetet a következő dal ihlette:

- Kapcsold fel a lámpát! – kérte az idegen az alkalmi partnerét egy felhevült éjszaka közepén, miután egy random szórakozó helyen összegabalyodtak, majd nem eresztették a másikat, míg el nem értek az idősebb lakásába, ami meglepően közel volt.
    - Mi az, szeretnéd teljes valójában látni a kidolgozott testemet? – hízelgett magának a házigazda.
    - Nem mondom, hogy ez rosszul hangzik, de inkább azért kértem, mert szerettem volna látni, hova jöttem. Még a végén kiderül, hogy meggyilkolni hoztál ide, vagy ilyesmi – felelte idegesen a hollóhajú.
    - Te aztán jó kis hangulatgyilkos vagy – jegyezte meg az idősebb, miközben felkacagott. – Egyébként Jaebum vagyok, Im Jaebum – nyújtott kezet, amit a fiatalabb megrázott, miután ő is elárulta, hogy Park Jinyoungnak hívták. Ám Jaebum nem megrázni akarta azokat a puha ujjakat, hanem saját tenyerébe zárva őket, közelebb húzni magához a másikat, hogy végre csókban forrjanak össze. - Túl finom vagy – hagyta el mindez az ajkát, amikor nagy nehezen elszakadt a másik párnáitól.
   - Tudtommal nem vagyok étel – ráncolta a szemöldökét Jinyoung.
   - Mondom én, hogy hangulatgyilkos vagy. De megbocsájtom, ha most azonnal megszünteted a köztünk lévő távolságot, és hagyod, hogy tovább ízlelgesselek. Mert komolyan úgy érzem, nem kapok levegőt, megfulladok, ha tovább kell ácsingózva bámulnom azokat a vaskos ajkakat. Engedd, hogy lélegezzek! – nyúlt ismét felé, de a másik elhúzódott tőle. – Mi a baj?
    - Nekem te vagy a hangulatgyilkos ezzel a nyálas dumával – kezdett kiakadni, és a szeme sarkából azt kémlelte, vajon van-e esély arra, hogy gyorsan kiosonjon.
    - Csak nem menekülni próbálsz? – lett ideges Jaebum. – Pedig én annyira szépen kezdtem – vett egy mély levegőt közben. – Azt akartam, hogy most más legyen, hogy ne kelljen semmit sem kikönyörögnöm a partneremtől – csóválta a fejét, majd a lakásának ajtajához sietett, hogy bezárja, és egy magas polcra feltegye a kulcsot. – Kérlek, hagyd, hogy minden magától megtörténjen: hogy te és én mélységeiben megismerjük egymást. Mert én aztán nagyon mélyre tudok hatolni, és mindig elérem azt, hogy a szeretőim velem együtt repüljenek, csak azt unom, hogy sokszor az elején noszogatnom kell őket. De a végeredmény általában önmagáért beszél, és sokukat alig tudom utána levakarni magamról. Ha hagyod, akkor te is nemsokára megtapasztalhatod, miről beszélek – szinte sziszegte a szavakat, miközben lassú léptekkel csökkentette a kettőjük közötti távolságot. – És ki tudja, veled talán más lesz: rád nem hiszem, hogy rád tudnék unni. Amint megláttalak, tudtam, hogy benned van valami, ami a többiekben nem volt meg, és szeretném ezt az éjszakát arra szánni, hogy kiderítsem, mi az. Talán te tudsz némi melegséget hozni ebbe a kihűlt, haldokló szívbe – ragadta meg óvatosan Jinyoung kezét, és a saját mellkasára tette, hogy a másik érezze, milyen gyors volt a légzése. – Mondj valamit! – kérte, mert a fiatalabb úgy állt ott, mint aki kővé dermedt.
    - Félek – suttogta, és továbbra sem mert mozdulni. Azokban a percekben már azt is megbánta, hogy aznap egyáltalán kikelt az ágyából, nemhogy azt, hogy elment szórakozni, majd naivan felment egy vadidegen lakásába.
    - Nincs mitől – felelte kedvesen Jaebum, miközben megsimította a másik homlokát, viszont volt valami a tekintetében: valami ködös és sötét. Ez pedig a gyenge lámpa fényében is bőven elég volt Jinyoungnak ahhoz, hogy pánikrohamot kapjon, és hogy ne tudja meggátolni, hogy a könnyek elárasszák a szemét. – Hé, nincs semmi baj! – húzta védelmezőnek szánt ölelésébe a házigazda.
    Jaebum tisztában volt vele, hogy az enyhe személyiségzavara minden volt, csak vonzó nem, és amikor mindehhez még a nemi vágya is párosult, alkohollal karöltve, az maga volt méreg. Mégis, általában nem menekültek el tőle a férfiak: valami annál jobban vonzotta őket vele kapcsolatosan. Nem tudta, mi volt az: a sármos arca, a kedves hangja, a kidolgozott felsőteste, vagy talán az őszintesége – mert mindig előre közölte a partnereivel, miket váltottak ki belőle, és hogy magáévá akarta tenni őket. Jelen esetben azonban a „magáévá tevés” egy másik szintjére lépett: ezt a fiút, akinek a könnyei áztatták éppen a farmer kabátját, legszívesebben bezárta volna a szobájába, addig ki nem engedve onnan, amíg önként nem hagyja, hogy az övé legyen, testestől-lelkestől. Mintha hirtelen minden megváltozott volna benne, de úgy, hogy közben önmaga maradt. Ennek ekkor semmi értelme nem volt számára, de nem is a ráció volt az, amit mindenáron meg akart szerezni ekkor Im Jaebum, hanem Park Jinyoung. Ahogy ekkor szinkronba került a légzésük, és maga a tudat, hogy ez az éteri külsejű személy az ő lakásában ugyanazt a levegőt szívta, mint ő, rémisztően kellemes volt számára.
    - Mély levegő: ki-be; ki-be! – suttogta a másik fülébe, miközben simogatta a haját. Ezekben a percekben elevenebbnek érezte magát, mint évek óta bármikor – főleg, hogy a személyiségzavara miatt nemhogy a barátaival, de a családjával is már jó ideje megszakította a kapcsolatot. Igazi kötődést épp ezért régóta nem alakított ki. Talán pont ez rémisztette meg: a tudat, hogy valami elindult benne. Ez még csak a csírája volt annak a bizonyos dolognak, amit mások szerelemnek neveztek, de nála még egy ilyen kezdetleges pozitív érzés is – ami több volt, mint nemi vágy – olyan jelentőségteljes volt, amit szavakkal nem tudott volna kifejezni.
     - Nem fogsz bántani? – hagyta el végre egy újabb kérdés Jinyoung ajkát.
    - Téged? Soha – puszilta meg a homlokát az idősebb. – Bocsájts meg, hogy megijesztettelek. Tudod, nincs minden rendben itt bent – mutatott a fejére, miközben elhúzódott kicsit a fiatalabbtól, bár az egyik kezét továbbra is a derekán hagyta.
    - Értem – jött a kurta felelet a hollóhajútól, majd miután Jaebum addig cirógatta, míg a pánikrohama tova lett, úgy döntött, beadja a derekát. Igaz, előtte félt, nem is kicsit, de közben kellemes melegség és törődés áradt az idősebből, aki kihasználhatta volna, hogy pánikolása közepette, lefagyva nem tudta megvédeni magát Jinyoung. Ám Jaebum nem így tett, hanem megvárta, míg jobban nem lett.
    - Biztos, hogy szeretnéd? – kérdezte óvatosan a házigazda, mert már azon a szinten volt, hogy lemondott volna a szeretkezésről, amire minden egyes porcikája vágyott, csak biztonságban érezze magát a másik.
    - Igen, biztos. Mármint, hogyha vigyázol rám – tette hozzá a fiatalabb lefelé nézve.
    - Rád jobban vigyázok, mint bármilyen kincsre a világon – ígérte, és először óvatosan, majd egyre intenzívebben kezdte csókolni a hollóhajút, akit végül ölbe kapva vitt be a szobájába.
    Türtőztetnie kellett magát, hogy ne tépje le azonnal a másik ruhaneműit, hanem lassan, egyesével vegye le őket, a lehető legérzékletesebben. Mire észbe kapott, pedig már meztelenül feküdt előtte Jinyoung, és hirtelen olyan volt, mintha egy illúzió áldozata lett volna: mintha egy felhőn fekvő isten szállt volna le hozzá. Ez nem lehetett más, csakis egy álom.
    - Hé, minden rendben? – kérdezte ijedten a fiatalabb. – Ennyire nem tetszik, amit látsz? – gondolt azonnal a legrosszabbra, hiszen eléggé furcsán jött ki a helyzet, hogy a meztelen testét bámulva fagyott le az idősebb.
    - Épphogy ellenkezőleg – felelte, majd tett azért, hogy a fiatalabb a lehető legtöbb porcikájában megérezze a csókjainak hála, hogy nagyon is lenyűgözte őt az elé táruló látvány. – Úgy hiszem, ideje, hogy te is levetkőzz – hívta fel erre a figyelmét Jinyoung.
    - Jogos – látta be Jaebum, aki ekkor realizálta, hogy valóban szörnyen szűk volt már a nadrágja az onnan kikívánkozó nemesebbik fele miatt. Nem is tellett egy percnél többe, hogy minden ruhadarabja a földön landoljon, ő pedig ott folytassa Jinyoung kényeztetését, ahol az előbb abbahagyta.
    Jaebum külön élvezetet szerzett abból, hogy a szex-partnereit kényeztette: annyi megvetést és utálatot kapott a mentális betegsége miatt, hogy ezen együttlétek során akarta saját magának is bizonyítani, hogy tudott ő boldogságot hozni mások életébe, még ha csak egy-egy aktus erejéig is. Ekkor azonban az átlagosnál is jobban kitett magáért: Jinyoung még fel sem ocsúdott az egyik orgazmusából, amit Jaebum a kezével és az ajkával okozott számára, az idősebb tovább ingerelte a másik nemi szervét, miközben fokozatosan egyre több ujját vezette belé. A két irányból jövő inzultálás végül meghozta a hatását: Jinyoung az előbbinél is nagyobbat élvezett, nem is sejtve, hogy minden egyes apró vagy éppen hangosabb sóhajával – ami arra utalt, hogy az idősebb „munkájának” hála, mintha szárnyakra kapott volna – a másik szívét egyre jobban feltöltötte. A fiatalabbnak volt rövid időn belül két orgazmusa, mégsem lihegett kevésbé Jaebum, aki úgy érezte, mintha jobban megérdemelné a levegőt, mint eddig bármikor. Ezután már semmire sem vágyott úgy, minthogy ténylegesen megtöltse szeretetével és vágyával az izzadságtengerben fürdő Park Jinyoungot.
    Nagyon lassan hatolt be – már szinte kínzóan lassan –, és miután elérte a másik végpontját, megvárta, amíg a hollóhajú hozzászokott a méretéhez, és csak ezután kezdett a lehető leglassabban mozogni. Az idősebb ekkor egyszerre teljesítette be a vágyát, és közben féken is tartotta, hogy ne tegyen kárt a fiatalabban; aki egy idő után maga kérte, hogy kapcsoljon gyorsabb tempóra, de még ekkor sem volt olyan vad Jaebum, mint ahogy azt mással tette volna. Vigyázott a hollóhajúra, és igyekezett rázkódó öleléseivel is tudatni számára, hogy fogta őt, mert törődött vele. A forró, izzadt testük, igaz, le-felcsúszkált egymásról, de így is elérte azt az idősebb, amit szeretett volna: Jinyoung biztonságban tudta magát, és több élvezettben részesült, mint máskor két aktus esetében összesen. Mindkettőjüknek jelentett valamit ez az éjjel – nem is keveset. A testük tökéletesen passzolt egymáshoz, de a lelkük is mintha összegabalyodott volna. Volt valami elemi félelem mindebben, mégis valami csodálatossá nőtte ki magát mindaz, ami bennük tombolt. Akkor pedig, amikor Jaebum élvezetének gyümölcsével megtöltötte Jinyoungot, a fiatalabbnak nem csak az alsó fertályában áradt szét a melegség, hanem igenis – hasonlóan, mint az idősebbnek – a szívében is.
    - Mit akarsz tőlem? – kérdezett végül rá a hollóhajú, mikor visszaszerezte a kontrollt a teste és az elméje felett. – Mármint, nem muszáj többé beszélnünk. Ez remek este volt, sőt több mint remek. Nekem már ezért is megérte. És amúgy is, egy ideje érett bennem az a sírás, amit végigasszisztáltál mellettem – tette hozzá, ami valóban igaz volt, bár ekkor inkább a hangulatot próbálta oldani ezzel a vallomással.
    - Nézz a szemembe! – kérte Jaebum, és feloltott még egy kislámpát, hogy jobban lássák egymást. – Szerintem ki tudod belőle olvasni, hogy mit akarok tőled. Ahogy ma együtt lélegeztünk különböző helyzetekben – gondolt itt a táncparkettre, a fiatalabb pánikrohamára, miközben a kezében tartotta, és persze a szeretkezésükre –, tudtam, hogy ez az, amit kerestem. Te vagy, aki talán még betegen is szerethet és elfogadhat. Mert nem menekültél el, Jinyoung. Lehet, hogy egy pillanatra átfutott az agyadon, de végül maradtál, és hagytad, hogy lássam az esendő oldaladat, pedig még nem is ismersz. Gőzöm sincs, mi lesz ebből, de úgy érzem, ez egy gyönyörű kapcsolat kezdete lehet. Nem tökéletes kapcsolaté, de valami igazán szépé.
    - Én is így érzem. Fogalmam sincs, miért van ez, de az intuícióm tagadhatatlanul ezt súgja. Annyira magányos vagyok, hogy sült bolond lennék nemet mondani annak a férfinak, aki végre meg akar ismerni, és törődni szeretne velem. – Ekkor odabújt az idősebbhez, és úgy szorította magához, hogy azzal fizikálisan is jelezze, többé nem akarta elengedni, és hogy még inkább emlékezetessé tegye ezt a pillanatot saját maga számára: amikor is, már a megismerkedésükkor odaadta nemcsak a testét, hanem a szívét is Im Jaebumnak.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Megesküdtem a Holdra - JJ Project fanfiction

 A történetet a következő dal ihlette:

Jinyoung:

- Jinyoung, hát te meg mit keresel itt? – nyitott ajtót, a lélegzetem pedig egy pillanatra elállt.

- Hiszen te mondtad, hogy jöjjek el, amint úgy érzem, készen állok rá – feleltem meglepetten és egyben csalódottan. Milyen szánalmas egy alak voltam, amiért azt hittem, várni fog rám. Talán hibát követtem el azzal, hogy beadtam a derekamat.

Olyan szigorú keresztény nevelésben részesültem, hogy mindig is úgy voltam vele, kibírom a nászéjszakámig, hogy bármilyen komolyabb testiség történjen köztem és a jövőbeni párom között. Azért is tűnt kivitelezhetőnek mindez, mert nem keltettek bennem nemi vágyat a nők. Abban reménykedtem, ha beleszeretek valakibe, akkor a kellő vonzalom is jönni fog vele együtt. Jött is, csakhogy egy férfinél. Ahogy először megláttam a sötétből előbukkanni az éjszaka közepén, miként a Hold megvilágította a vállig érő fekete haját, a kellemes hangjával elárasztotta melegséggel testem minden porcikáját. Csak úgy terjedt bennem az az erős vonzalom, amit kiváltott belőlem. Ez még természetesen nem volt szerelem, hiszen épphogy csak találkoztunk, és pár szót váltottunk, de mint rájöttem, ő volt az az új szomszéd, akinek az érkezéséről már hallottam.

Muszáj voltam nyitni felé, hiszen azt tanultam otthon, hogy kedvességet és odafigyelést kell tanúsítani azok felé, akiktől szintén ezt kapjuk mi is. Én pedig pontosan ezt kaptam Jaebumtól. Minden egyes alkalommal, mikor beszélgetésbe kezdtünk, a lelkembe rendre a szokásos melegség költözött. Ekkor jöttem rá, hogy korábban üres volt a szívem, és csak arra várt, hogy valaki betöltse. A probléma ott kezdődött, hogy ez a valaki, akit nem tudtam az elmémből száműzni, történetesen egy férfi volt. Jaebum egyértelműnek vette, hogy viszonzom az érdeklődését, és azt is örömmel konstatálta, hogy mindig zavarba hozott, ami csak tovább bátorította, hogy még inkább nyisson felém. Én azonban nem hagytam, hogy elcsattanjon az első csókunk. Erre ő ultimátumot adott: vagy őt választom teljes egészében, vagy ha ennyire begyepesedetten ragaszkodom a keresztény tanításhoz – és így ahhoz is, hogy csak nő lehet a párom –, akkor ő végérvényesen megszakítja velem a kapcsolatot, és idővel el is költözik. Kiskoromtól kezdve utáltam az ultimátumokat, pedig tudtam, hogy szükségem volt rájuk, mert nélkülük sokszor döntésképtelen voltam. Ekkor is meghozta a hatását mindez.

Hirtelen színtelenné váltak a napjaim. Rá kellett jönnöm, hogy mindig is ilyen szürkék voltak, csak előtte, amikor még nem tudtam, milyen az, amikor valaki kifesti a fekete körvonalak által behatárolt fehérséget, nem hiányoztak a színek. Ettől fogva viszont már nem volt elég a fehérség. Úgy semmiképp sem, hogy találtam valakit, akivel együtt festhetjük meg a holnapomat, ami reméltem, a közös holnapunk lesz. Ez nem azt jelenti, hogy teljes egészében feladtam a hitemet, de meg akartam találni azt a kiskaput, ami által Istenhez és önmagamhoz is hű lehettem. Jaebum által újjáéledtem, és ebben az új életben nem akartam továbbra is az az engedelmes, kietlenségben élő Jinyoung lenni, aki nem volt boldog. Tudtam, hogy ezzel kiteszem magam annak a veszélynek, hogy összetöri a szívemet, de még mindig jobb egy összetört szív, ami korábban szeretett, mint egy parlagon heverő. Ha már egy nő sem tudott semmi ilyesmit kiváltani belőlem, nem ellenkezhettem többé önmagammal. Nem akartam elengedni őt. Egyszerűen képtelen voltam rá.

- Igen, vártalak, de azt hittem, nem jössz, vagy legalább is nem egy héten belül.

- Már pedig itt vagyok – mosolyogtam rá haloványan.

- De hát neked remeg a kezed – vette észre, hiszen rettegtem, hogy elutasít, mert már késő.

- Kérlek, ne engedd el őket! – könyörögtem, amikor saját tenyerének bilincsébe zárta a kézfejeimet. – Ez értelmetlen nélküled.

- Mi, Jinyoung? – nézett rám aggódva, miközben az egyik tincse eltakarta a jobb szemét. Imádtam a dús fekete haját, amibe reméltem, a jövőben bármikor, kényem kedve szerint beletúrhatok majd.

- Az életem. Szeretlek, Jaebum, és veled akarok lenni, csak ez számít most. Esküszöm…

- Csak azt ne mondd, hogy Istenre, mert elsírom magam – kacagott fájdalmasan, hiszen jól tudtam, hogy nem hitt benne, amit megértettem, és nem akartam megtéríteni, csak szeretni őt.

- Nem, a Holdra akartam esküdni – feleltem végül, felengedve saját arcvonásaimat, és ajkamat mosolyra húztam.

- Miért pont a Holdra? Hiszen az folyton változik. Olyan szerelmet akarsz, ami ilyen változékony? – nézett rám felhúzott szemöldökkel, ezzel végképp elérve azt, hogy megnyugodjak, hiszen tudtam, hogy már csak csipkelődik velem.

- Pontosan ilyen szerelmet akarok, mert már unom az egysíkú életemet. És amúgy is, részben a Holdnak köszönhetlek: ő mutatott meg nekem – emlékeztettem az első találkozásunkra.

- Igaz. Nem, mintha másnap reggel nem lettem volna ugyanolyan vonzó – kacsintott, így végérvényesen elmúlt a kezem remegése, amit ő továbbra is szorított, majd ekkor magához is rántott általa. – Nem kérek semmilyen visszavonhatatlan esküt ma tőled, csak egy csókot, hogy ezzel pecsételjük meg, hogy mi most már összetartozunk.

- Rendben – bólintottam, majd ajkam óvatosan hozzáérintettem az övéhez, és hagytam, hogy átvegye az irányítást.

Neki egyértelműen volt már tapasztalata ebben; hogy kivel és mikor gyakorolhatott ennyit, nem érdekelt, csak az, hogy ekkor engem csókolt, és reméltem, még rengetegszer fog a jövőben. Ahogy hagytam, hogy felfedezze belül a számat, én magának a szenvedélynek a megtapasztalásától kerültem némileg sokkos állapotba. Ha ilyen íze volt a bűnnek, akkor nem csoda, hogy sokan bűnös életet éltek. De hogyan is lehetett valami bűnös, ami ennyire helyesnek tűnt, és amivel senkinek sem ártottunk? Magunkat bántottuk volna azzal, ha bizonyos normákat követve lemondunk erről.

- Tőlem esküdözhetsz a hülye Holdra is, ha ezentúl rendszeresen hagyod, hogy elmerüljek benned így és még máshogy is – markolt ekkor a fenekembe, elérve, hogy tágra nyíljanak a szemeim.

- Ne légy mohó! – figyelmeztettem.

- Sajnálom, Drágám, de te hagytad, hogy megízleljelek.

- Attól még várnod kell – léptem hátrébb tőle, hogy nyomatékosítsam szavaimat.

- Tudom, de ábrándozni attól még lehet.

- Mi az, hogy lehet, muszáj!

- Szerinted mit csináltam, amíg vártam, hogy dönts? A szívem majd beleszakadt annak a gondolatába, hogy lehet, feladsz minket… Olyan sebet ejtettél volna rajtam ezzel a döntéssel, ami tönkretett volna. Egy kicsit ezzel a várakozással is ejtettél, bárhogy hamarabb jöttél, mint azt gondoltam. – Ekkor valóban törékenyebbnek tűnt előttem, mint valaha, épp ezért minél előbb meg akartam nyugtatni őt.

- Akkor fessük le azt a heget, hogy ne látszódjon! – Ekkor már biztosan tudtam, hogy a világ, amit készen kaptam megfestve, sohasem volt befejezett, hiszen végig arra várt, hogy megtaláljam azt, akivel együtt festem tovább. Jaebum volt az oka, hogy végre a szó szoros értelmében éltem. Még a lélegzetvételének látványa is magával ragadott, és boldogsággal töltött el.

- Még véletlenül se, egyikünk rosszabbul fest, mint a másikunk. Nekem még a legegyszerűbb rajzfeladatok se mentek soha.

- Nem tudom, miről beszélsz, a pálcikaembereidért élek-halok – jegyeztem meg, amint eszembe jutott, hogy olykor azokat rajzolgatta unalmában.

- Akkor sem értem, miért kell festészettel példálózni – rántott egyet a vállán.

- Ez csak egy metafora, Jaebum.

- Nem mondod, Jinyoung? – jött a szarkasztikus hangneme. – De akkor is, lehetnének hozzánk jobban illő metaforáid, mint például a táncolás.

Ekkor megragadta a kezemet, és lassúzni kezdett velem. Bár korábban is sokat táncoltunk, mivel ez mindkettőnk titkos szenvedélye volt, sohasem ennyire közel egymáshoz, és pláne nem ilyen táncot.

- Akkor mit szólsz ehhez: „Keringőzzük át együtt az életünket!”

- Egy fokkal jobb – kacagott.

- Hogy neked semmi sem elég jó! – nevetgéltem vidáman vele.

- De, te több, mint jó vagy. – A tekintete, amivel akkor jutalmazott, többet mondott minden metaforánál. Én pedig magamban igenis megesküdtem a Holdra, hogy mindig szeretni fogom.

 (Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Ha elmennék, hiányoznék - JJ Project fanfiction - Búcsúposzt

Egy viszonylag gyorsan „lezavart” történetem végéhez értem most. Az írásfolyamat 2019. 08. 27. – 2019. 11. 01-e között zajlott, a posztolásé pedig 2019. 09. 18. – 2019. 11. 22-e között. Még ha nem is volt hosszú fanfiction, és a befejezett ficijeim közül ez az eddigi legnépszerűtlenebb, én ezektől függetlenül kifejezetten büszke vagyok arra, amit sikerült összehoznom, sőt, ha őszinte akarok lenni, jobban is sikerült, mint amiben reménykedtem, amikor belefogtam. Bízom benne, hogy nektek, akik végigkövettétek, sem okoztam csalódást. Remélem, átjött az, amit fő üzenetnek szántam: Egyes személyeket bizonyos időre el kell veszítsünk, hogy újra megtalálhassuk és még nagyobb becsben tartsuk őket.

Nagyon örülök, hogy végre sikerült ezzel a párossal egy több részes történetet is írnom a korábbi one shotok után. Velük valamiért inkább az ilyen szomorkásabb dolgok mennek jobban – de azért csak pozitív lett a végkifejlet. Köszönöm annak a pár embernek, akik egyszer-kétszer, vagy akár rendszeresen is biztattak a kommentjeikkel: Ti voltatok a fő erőforrásom, hogy még ha kevesen is olvastátok ezt a ficit, páran kifejezetten szerettétek, és értetek megérte publikálni. Remélem, néhányan más történeteim erejéig is velem maradtok. Még egyszer köszönöm a figyelmet! 💕😊

Ha elmennék, hiányoznék? - JJ Project fanfiction - Epilógus

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe: 

Egyes sebeket az emberek örökre magukon hordoznak: beforrhatnak, de a hegek igenis ott maradnak, és emlékeztetik őket arra, hogy mindez bármikor ismét előfordulhat. A Jaebum szívén maradt hegek is rendre így tettek: újra és újra eszébe juttatták azokat a napokat, amikor magára maradt, és eredménytelenül, cél nélkül tengődött. Volt egy rendszeresen visszatérő álma, melyben a házuk falai hirtelen leomlottak, és ő ott állt egyedül, a pusztulás szélén. Egy hegy magasodott előtte, amit hatalmas felhők borítottak, így sötétséget árasztva odafentről. Sohasem volt tudatánál ezen álmok során, de mindig elfogta egy érzés, hogy már járt itt. Az ilyenkor rátörő vad zihálásai, rúgkapálásai és kiabálásai mindig felkeltették Jinyoungot, aki felébresztve párját, szorosan magához húzta, és kérte, hogy csukja be a szemét, és képzelje azt, hogy minden ugyanolyan, mint régen. Pedig nem volt az – sokkal jobb volt, de kellett pár hónap ahhoz, hogy Jaebum ezt elfogadja, viszont utána életük legboldogabb napjai következtek.

Hihetetlen, mennyire más tempóban tud telni az idő, az alapján, hogy jó vagy rossz időszakot él meg az ember. Nem kellett sokat várni az esküvőjükre sem: fél év múlva, a legfontosabb hozzátartozóikkal együtt Amerikába repültek, és egy luxusszálloda báltermében megtartották a szertartást és magát a fogadást is. Nem volt egetverő party, hiszen az nem is az ő világuk lett volna. Az a szűk kis összejövetel, amit rendeztek, számukra tökéletes volt. Az is külön tetézte a dolgot, hogy Mark itt mutatta be nekik az újdonsült barátnőjét, Lisat. A lány az új asszisztense lett nemrégiben, és azonnal egy hullámhosszon voltak. Eredetileg csak azért segített neki sokat Mark a beilleszkedésben, hiszen tudta, milyen volt egy idegen országban helytállni, de a pártfogásból hamar barátság lett, ami idővel szerelemmé alakult át. Jinyoung életében nem látta még ilyen boldognak a barátját, aki épp ezért őszintén tudott örülni az esküvőjének.

De nem csak ők voltak az egyedüli friss pár ott, hanem Jisoo és Yugyeom is. A lány, mint azt ígérte, valóban rögtön randit kért a fiútól, ahogy Jaebum rávette. Yugyeom először azt hitte, csak megtréfálta, hiszen annyi év epekedése után, hihetetlennek hatott, hogy élete nője, csak úgy random kezdeményezzen nála. De Jisoo idővel bebizonyította számára, hogy nagyon is komolyan gondolta köztük a dolgokat, és együtt hozták meg azt a döntést is – közvetlen azután, hogy összeköltöztek –, ami a lehető legjobb nászajándéka lett az ifjú párnak: belementek abba a kérésükbe, hogy Jisoo hordja ki a közös gyermeküket. Azért jutott erre az elhatározásra az immáron házaspár, hiszen Jaebum spermáit beültetve Jisooba, mindkettőjük gyereke lett a kicsi: így az Im és a Park család vére is keveredett benne. Ennél közelebb nem juthattak ahhoz, hogy mindkét oldalról vér szerinti babájuk legyen. Bár az örökbefogadás is teljesen kielégítő lett volna számukra. Úgy is határoztak, hogy a második gyermekük adoptált kicsi lesz, azonban egy legyet ütöttek két csapásra: Jisoo egy ikrekkel ajándékozta meg őket – egy fiúval és kislánnyal. Bár mindez okozott némi nézeteltérést, mert Yugyeom kitalálta, hogy a kislányt meg szeretné tartani, nem törődve azzal, hogy Jaebum volt az apja. Ettől teljesen kiakadt a legjobb barátja, hogy hogyan kérhetett tőle ilyet. De Jinyoung végül elrendezte a dolgot: sejtette, hogy Jisoo terhessége felszínre hozta Yugyeomban az apai ösztönöket, és nem tudta kivárni, hogy végre a saját babájukat várja a lány. Szerencsére Jisoot nem akasztotta ki a szerelme hozzáállása, annak ellenére, hogy mindösszesen egy éve alkottak ekkor egy párt. Helyette megkérdezte a nőgyógyászát, mi volt az az optimális idő, amikor újból teherbe eshetett. Az elhízástól nem félt, hiszen olyan alkata volt, hogy a minimumnál nem szedett fel többet a terhesség alatt. Amúgy is imádta, hogy azt és annyit evett, amennyit csak akart, és hogy a párja királynőként bánt vele – bár enélkül is a tenyerén hordozta őt.

- Egek, mi tart ennyi ideig? – kérdezte a kedveséért aggódó Yugyeom, aki Jaebummal együtt kint maradt a váróteremben, míg Jinyoung a szülőszobán volt a nővérével. – Komolyan, felrobbanok.

- Nyugi, barátom! Én is szörnyen izgulok, elhiheted – ölelte meg Jaebum, majd próbálta egy székhez hívni, de Yugyeom helyette le-fel sétafikált.

- Egyébként, együtt akartuk elmondani nektek Jinyounggal, de már úgyis mindegy.

- Micsodát? – nézett rá kikerekedett szemekkel a fiatalabb.

- Rólatok fogjuk elnevezni őket. Ez a minimum, amit tehetünk köszönet gyanánt – újságolta a legnagyobb mosolyával az idősebb.

- Jaebum! – ült le végre mellé Yugyeom, és most ő vonta szerető ölelésébe a másikat. – Erre nincs semmi szükség. Tudod, hogy testvéremként tekintek rád. Ott voltál nekem, amikor a szüleimen kívül senki más. Ráadásul te vetted rá Jisoot, hogy kezdeményezzen nálam. Annyi, de annyi mindent köszönhetek neked. Épp ezért szégyellem úgy, hogy kitaláltam azt a képtelenséget, hogy megtartjuk a kislányt – nézett lefelé szomorú kutya szemekkel.

- Jaj, ne viccelj! Azt már ezerszer megbeszéltük. És amúgy meg, oda-vissza segítettük egymást. Hisz ki jött el velem heteroként egy meleg bárba, ahol megismertem életem szerelmét? Ki járt velem foci órákra, bárhogy rühellte a dolgot? Ki volt az egyedüli ember, akire számíthattam, amikor majdnem meghaltam? De most őszintén, Yugyeom, ha te nem találsz rám, én már nem élnék. Nem csak olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek, hanem igenis azok vagyunk. És ha nektek is lesz saját gyereketek, akkor válunk csak igazán egy nagy családdá. Remélem, a csöppségeink is ugyanúgy fogják szeretni egymást, ahogy mi.

- Azta, Jaebum, te komolyan átmentél költőbe, amióta visszajöttél a halál kapujából – vonta le ezt a következtetést Yugyeom.

- Lehet, de így lettem igazán önmagam – tette testvére vállára a kezét. El se hitte, hogy tényleg ilyen csodás dolog miatt kellett idegeskedniük a kórház várótermében.

- Fiúk! – jelent meg hirtelen Jinyoung. – Megszülettek! Jisoo és Yugyeom egészségesek és gyönyörűek – lábadt könnybe a szeme, majd párja védő ölelésében kiadhatta magából az egész nap izgalmait. Az életük végre beteljesedett: hivatalosan is apukák lettek.

Férj és férj ezután kézen fogva, szeretettel elárasztott mellkassal várták, hogy szemügyre vehessék a megfürdetett csöppségeket, miközben Yugyeom kimerült szerelméhez sietett, hogy elmondja neki, mennyire büszke volt rá. Ekkor végre erőt érzett magában, hogy feltegye azt a kérdést, amire majdhogynem azóta a nap óta vágyott, hogy először meglátta. Jisoo, aki másfél évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy valaha is esélyt ad neki, olyan gyorsan és határozottan ment bele, hogy a fiatalabb felesége lesz, hogy Yugyeomnak egy pillanatra le kellett ülnie, hogy felfogja, mit is hallott. De miért is várt volna a kérdésével, és Jisoo miért is ne válaszolt volna abban a minutumban? Mind megtanulták Jinyoung és Jaebum által, hogy a halogatás és az elfojtás szörnyű következményekkel tudott járni. Egyesek kaptak egy második esélyt, míg mások nem. Lehet, Mark Jackson mellett is boldog tudott volna lenni, ha magától felismeri a fiatalabb érzéseit, de mire eljutott oda, hogy rájöjjön, úgyis képes lett volna szeretni őt, addigra BamBam végérvényesen elrabolta Jackie szívét. Lehet, egy másik világban, Jackson volt élete szerelme, talán ott nem is ismerte Jinyoungot, míg egy harmadik univerzumban ő kísérhette Jinyoungot az oltárhoz. Itt viszont Lisa volt számára a nagy ő, akiről már se Jinyoung, se Jackson miatt nem mondott volna le.

Annyi életút állt előttük. Oly sok döntésük volt, ami végérvényesen meghatározta a jövőjüket. Nem szabadott félniük beleállni egyes elhatározásukba, és a „Mi lett volna ha?” kérdésen sokat agyalniuk. Abból kellett kihozniuk a maximumot, amerre sodort őket az élet, és amerre ő maguk sodródtak. Jaebumot majdnem a halálba sodorta minden kimondatlan szava és az a bizonyos elhalasztott eljegyzés. De még innen is fel tudott állni, és ezután még inkább értékelte azt a családot, aminek a tagja lehetett. Olyan apa vált belőle, akire a gyerekei méltán lehettek büszkék. A legnagyobb alkotásuk Jinyounggal a családjuk volt, és annak az összetartása. Nem tettek le olyat az asztalra, amivel bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe, vagy ami által világhírűvé váltak, de boldogok voltak, és boldogságot hoztak a szeretteik életébe is, és tudták, ennél több számukra nem is kellett.

Vége

A búcsúposzt ITT találjátok!

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)

Ha elmennék, hiányoznék? - JJ Project fanfiction - 8. fejezet (18+)

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe: 

  Jinyoung a következő egy hétben, annyi időt töltött a kórházban Jaebummal, amennyi csak lehetséges volt; be akarta pótolni a külön töltött időszakot, és a lehető leginkább éreztetni a párjával, hogy ezentúl tényleg ő lesz ismét a legfontosabb személy számára. Ez az idősebb lelkét minden nap egy kicsit élettel telibbé tette. Bár kellett neki az az egy hét, hogy elhiggye, tényleg visszakapta élete szerelmét, és már nem kellett a képzeletével beérnie. Igyekezett a főorvossal is éreztetni, hogy ő már igenis kész volt arra, hogy hazamenjen, mert egy helyen tudott csak igazán felépülni: Jinyoung oldalán. Lehet, más orvos tovább tartotta volna bent, de mivel a másodunoka testvéréről volt szó, akivel kiskorukban sokat voltak együtt, így nem kellett nagyon győzködnie, valamint ezért az sem okozott plusz kellemetlenséget, hogy egy férfi miatt került oda, ahova.

- Jisoo, hát te itt? Úgy tudtam, hogy egyedül Jinyoung visz haza – lepődött meg Jaebum, amikor a vártnál eggyel több fő érkezett meg érte.

- Ez aztán a fogadtatás a jövőbeni sógoromtól! – tette keresztbe a kezét durcásan a lány.

- Hé, tudod, hogy nem úgy értettem, csak meglepődtem.

Miután minden iratot elintéztek, lassan, de biztosan elindultak az autóhoz, amit – mint időközben kiderült –, Jisoo nem mert a testvérére bízni, mivel méregdrága volt, ezért vitte inkább ő maga haza őket. Bár ott lett volna Jaebum dzsipje is, de azt sohase merte vezetni Jinyoung. Végül azonban nem bánták, hogy így alakult, mivel Jisoo amúgy is csak egyszer tudta meglátogatni Jaebumot, míg bent feküdt a kórházban. Így legalább volt idejük kicsit pletykálni, és a lány többször is elmondhatta, hogy csak azért történt meg mindez, mert ő nem volt a városban, hogy elrendezze köztük a dolgokat. A fiúk, ismerve a makacsságát, végül ráhagyták, és inkább csak helyeseltek neki. Azonban Jaebumnak eszébe jutott egy téma, amit már többször felhozott a lánynak az elmúlt évek során, de ő mindig kibúvót keresve, nem adott egyenes választ a kérdésére.

- Jisoo, mi újság pasi téren?

- Ne is kezd! Nincs semmilyen fejlemény, de továbbra sem vagyok vevő a barátodra. – A lány már azelőtt le akarta zárni a témát, mielőtt egyáltalán belementek volna.

- De miért? Hihetetlen, mennyire makacs vagy. Yugyeom régóta odáig van érted. Életemben nem láttam más nőre úgy nézni, ahogy rád. Szép pár lennétek, és ami ennél is fontosabb, tök jól megértitek egymást, és a te részedről is van vonzalom felé, ne is tagadd! – Jaebum nem volt hajlandó ilyen könnyen túllépni a dolgon. Most, hogy ismét teljes volt a boldogsága élete szerelmével az oldalán, szerette volna, ha végre a legjobb barátja is meg tud állapodni valaki mellett, és Jisoonál remekebb lányt el se tudott volna képzelni mellé.

- Hát persze, hogy van vonzalom az én részemről is. Utálom, hogy elpirulok, amint meglátom, és hogy a hangom jobban remeg, mint egy-egy fontos sajtótájékoztatón. Kikészít az a srác, de én egy érett üzletasszony vagyok; nem jöhetek össze egy négy évvel fiatalabb személlyel, aki alkalmi fotózásokból él. Nekem biztos jövőre kell építenem, és ő ezt nem tudja nyújtani – volt továbbra is kitartó az álláspontja mellett.

- Szörnyű vagy! Jinyoung, kérlek, beszélj vele! – fordult a párja felé kérlelően Jaebum.

- Jisoo, tudod jól, hogy annyi pénzed van, hogy az se lenne baj, ha Yugyeom semmit se keresne. És amúgy is, sok mindent elárul, hogy már közös jövőről beszélsz, úgy, hogy még el se kezdtetek járni. – Hívta fel erre a figyelmét, hiszen az ember ilyesmin nem agyalt olyan valaki kapcsán, akivel kizártnak tartotta, hogy egy párt alkossanak.

- Hát persze, hogy ilyeneken gondolkodok. Mert vele mindent akarnék: közös házat, kutyát. A szentségit, fiúk, azt szeretném, hogy ő legyen a gyerekeim apja, de félek, hogy túlságosan különbözünk! – Végre megtört az a bizonyos jég, és a felszínes kifogások helyett kimondta Jisoo a valós érzelmeit. Rajongott Yugyeomért, ugyanúgy, ahogy a fiú érte, de rettegett az érzéseitől, és attól, hogy a másik hamar ráunna arra, hogy folyton üzleti utakra járt, sokszor túlórázott és akár az irodájában is aludt. Sohasem Yugyeomot tartotta kevésnek magához, hanem őt nem vélte elég jónak a fiú mellé. Yugyeom olyas valakit érdemelt szerinte, aki teljes bedobással tudott koncentrálni a kapcsolatukra, nem pedig csak félgőzzel.

- Előre szólok, Park Jisoo: én nem hagyom ezt annyiban. Megérdemlitek egymást, és a hülye gondolkodásmódod nem elég indok, hogy miért ne boronáljalak titeket össze – jelentette ki ellenvetést nem tűrően Jaebum, ezzel meglepve a lányt.

- Téged kicseréltek a kórházban? Korábban nem mondtál volna ilyet – állapította meg felhúzott szemöldökkel.

- Megváltoztam. Már tudom, milyen magányosan tengetni a napokat, és se magamnak, se a szeretteimnek nem kívánom ezt – felelte komoran.

- Jó, elhívom egy randira – ment bele Jisoo.

- Tessék? Ilyen könnyen ment? – esett le a fiú álla, hiszen azt hitte, még jó sokáig kell érvelnie, hogy ténylegesen belemenjen.

- Igen, mert már belefáradtam, hogy nincs ki fogadjon, mikor hazamegyek. Még egy kutyám sincs, mert tudom, hogy egyedül nem tudnám gondját viselni. Nem akarok egy magam megöregedni. Harminckét éves vagyok, gyerekvállalásra készen. Lehet, nem Yugyeom számomra a nagy ő, de megérdemel egy esélyt; és ha nem is jön össze, legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. – Jisoo egy kicsit önmagát is meglepte a válaszával. Viszont tényleg sokat gondolkodott azon, hogy egy időre visszább lépne az üzletasszonyi szerepkörből, és családalapításba kezdene, amihez az első lépés a párkeresés volt. Már azon is elmélkedett, hogy akár egyedül is vállalna egy babát, mert annyira vágyott az anya szerepre.

- A nővérem végre rájött, hogy nem a munka az élet értelme – állt fel Jinyoung, majd magához húzta a lányt, aki öccse erős szorításában még inkább érezte, hogy ez volt a helyes döntés számára.

- Tehát támogattok ebben? – nézett felváltva rájuk.

- Tesó, ne viccelj! Tudom, hogy remek vagy a szakmádban, és ezután is az lehetsz, de már évek óta átestél a ló túloldalára. Épp itt az ideje ezen változtatni – felelte Jinyoung, aki végtelenül boldog volt, hogy saját magától jött rá minderre a nővére. Büszke volt rá és arra, amit elért, de ideje volt hátradőlve másra bízni a vállalatának az igazgatását.

- Szerintem is. Most viszont magatokra hagylak titeket. És ígérem, keresem Yugyeomot még ma!

- Ennél jobb végszavad nem is lehetett volna – állapította meg Jaebum, aki szintén megölelte a lányt, mielőtt útjára engedték.

Végül nekiálltak együtt főzőcskézni, mint a régi szép időkben. Azt a csapatmunkát, ami a konyhában jellemző volt rájuk, az élet minden területére ki akarták ezentúl terjeszteni. Jisoo családalapítós ötlete még inkább arra sarkallta őket, hogy minél előbb meglépjék azt, amire – mint nemrég rájöttek – mindketten úgy vágytak. Csak még azt kellett megbeszélniük, pontosan milyen úton akartak apukákká válni. Bár jelen pillanatban Jaebumnak az is bőven elég volt, hogy ismét kettőjük otthonaként funkcionált a házuk, nem pedig egy depressziós, alkoholista barlangjaként. Jinyoung sohasem említette a szerelmének, de majd beleszakadt a szíve, amikor feltakarította azt a kuplerájt, amit maga után hagyott, mikor kórházba került. Egyes dolgokat jobb volt elhallgatni, míg másokat semmiképp sem. Az utóbbihoz tartozott az is, ami már egy jó ideje foglalkoztatta.

- Valamit nem mondtál ki – hozta fel, amikor a vacsorájuk végéhez értek, és épp nekiláttak volna elpakolni.

- Micsodát?

- A tizedik dolgot, amit megtanultál, miután elhagytalak. Azt, ami kórházba juttatott. – Komolyan nézett a párjára; mindig így tett, amikor éreztetni akarta vele, hogy felesleges volt ellenkeznie, mert úgyis kiszedte belőle, amit akart.

- Nem tudom, miről beszélsz. Szerintem szimplán csak nem tetszik, hogy nem kerek szám jött ki a végén – rántott a vállán Jaebum, de legbelül ő is tudta, hogy be fogja vallani azt, amire az idősebb kíváncsi volt.

- Drágám, kérlek, mondd ki, akkor is, ha fáj! Mert igazán így fog tudatosulni bennünk – szorította meg biztatásként a kezét Jinyoung. Nem maga miatt akarta kicsalogatni belőle azokat a szavakat, hanem hogy fellélegezzen Jaebum. Túl sok bajuk lett már abból, hogy létfontosságú dolgokat elhallgattak a másik elől.

- Nem akarom, mert a végén csak emiatt maradsz majd mellettem, akkor is, ha boldogtalan vagy – volt továbbra is makacs az idősebb, és igyekezett elhúzni a kezét, hogy felállhasson, de Jinyoung nem eresztette: úgy ragaszkodott Jaebum tenyeréhez, mintha összeforrt volna az övével.

- Egy életre megtanultam, hogy inkább vagyok boldogtalan melletted, mint boldog más oldalán – vallotta be, nem mintha nem közölte volna ezt már vele az elmúlt egy hétben több ízben is, de így konkrétan nem hangzott el a szájából egyszer sem.

- Rendben, akkor kimondom, és egyúttal megígérem, mindent megteszek, hogy ne légy egy kicsit se boldogtalan mellettem. A tizedik dolog, amit megtanultam, miután elhagytál: Nem csak, hogy hiányoztál, amikor elmentél, hanem minden életkedvemet magaddal vitted. Nélküled nincs értelme élnem. – A szemeit párja barna íriszébe fúrta, miközben beszélt. Az a tekintet bármit képes volt kibűvölni belőle. Kár, hogy nem mindig tudta Jinyoung, mit kellett kérdeznie, de amikor igen, akkor senki sem állhatott közé és az igazság közé.

- Még szerencse, hogy az én életemnek is te adod a fő értelmét – mosolygott szeretett ittasan, és el is engedte kezeik szorítását, nem számítva arra, hogy Jaebum nem tudva tovább uralkodni magán, fel fog pattanni a székéből, és elemelve őt, az ölébe kapva indul meg vele a hálójukba.

- Te meg mit csinálsz? Eszedbe se jusson a szeretkezés, hisz csak most jöttél haza a kórházból! – intette óvva a fiatalabb, de Jaebum úgy tett, mint aki nem hallott semmit, és már vetkőztetni is kezdte őt, miközben ott csókolta, ahol csak érte. – Kérlek, hagyd abba! – próbálta eltolni magától, de hiába: szerelme dominanciájával sohasem tudott versenyezni. – Magadban teszel kárt. A végén visszakerülsz a kórházba. – Rettegett, hogy máris újból elveszíti a párját, amit semmiképp sem engedhetett.

- Dehogy fogok. Hisz már mindketten tudjuk, hogy te éltetsz. El sem tudod képzelni, hogy hiányzott minden egyes porcikád. – Közben már az inget le is hámozta a fiatalabbról, és éppen a farmerja övévvel babrált. – Megőrülök, ha még egy perccel tovább kell várnom rád. A végén az küldd vissza a kórházba. Úgyhogy, ha tényleg félted a testi épségemet, akkor add nekem magad, úgy, mint előtte soha! – Megállt, és engedély kérően fürkészte Jinyoung arcát, aki végül belátta, hogy nincs mit tennie: már aznap szeretkezni fognak.

Végül egy bólintással adott engedélyt arra, hogy azt tegyen a testével a szerelme, amit csak akart. De nem félt, hiszen Jaebum tisztában volt vele, hogyan tudta a leginkább kényeztetni őt. Még a legnagyobb vágy sem volt képes elérni nála, hogy ne a fiatalabb igényei legyenek az elsők, amikor irányította a szeretkezésüket. Ekkor érezte igazán Jinyoung is, mennyire hiányolta azt az intimitást, amit csak Jaebumtól kaphatott meg. Hosszú évek összeszokott szeretkezését semmi és senki sem lett volna képes pótolni az életükben. Ráadásul mindig tudtak újítani. Ismerve egymás vágyait, a saját határaikon belül sok dolgot kipróbáltak már, és azt is könnyedén meg merték mondani a másiknak, ha valami nem tetszett nekik. Egy tartós kapcsolatnak igenis fontos része volt a jó szexuális élet, és nekik az volt.

Ebben a helyzetben semmi extrát nem tett Jaebum, de anélkül is különleges volt mindkettőjük számára: mintha a második első alkalmuk lett volna. Az a fékevesztett vágy, ami uralta az idősebb testét, felperzselte Jinyoung minden egyes porcikáját, és úgy libabőrözött, mint talán még soha. Miután Jaebum saját magát is megszabadította a ruháinak börtönéből, úgy csókolta a fiatalabbat, hogy közben merevedő férfiasságaik táncot járhassanak egymással. Mindketten imádták, miként rándult össze a nemesebbik részük a másikuk büszkeségének találkozásától. Minél intenzívebben reagáltak odalent egymásra, annál vadabbul falták a másik ajkát. Már majdnem ott tartottak, hogy helyben elélveznek, amikor Jaebum úgy döntött, megszakítja a dolgot, és némi elválás után párja belső combját kezdte el csókolgatni.

- Mindig tudod, mikor kell váltani – pihegte Jinyoung, aki épp a légzését próbálta normalizálni, tudva, hogy nemsokára ismét alig fog levegőhöz jutni.

Jaebum azonnal az éjjeli szekrényének a felső fiókjához sietett, hogy kivegye azt a síkosítót, ami az elmúlt hetekben mindvégig azt várta, mikor használják ismét. Ugyan sietve, de alaposan bekente vele a három középső ujját, melyből az egyiket már be is csúsztatta kedvese hátsójába. Jinyoung, mint ilyenkor mindig, fájdalmasan összeszorította a szemét, majd miután megszokta a szúró fájdalmat, lassan párjára tekintett, aki ezt jelnek véve, elkezdte az ujját mozgatni benne. Nemsokára egy második, majd egy harmadik ujj is cikázott a fiatalabban, aki egyre inkább kezdte mindezt élvezni, amiről az előváladékának mennyisége is tanúskodott.

- Egek, most már elég lesz a tágításból! – húzta ki magából párja kezét.

- Rendben – bólintott az idősebb, majd síkosítót kenve nemesebbik felére is, bepozicionálta magát Jinyoung járatához. – Sajnálom, ha túlságosan fájni fog, mivel elszoktál tőlem – kért előre is elnézést.

- Ez ugye, nem egy enyhe érdeklődés lett volna, Marknak vajon mekkora a mérete? – ráncolta a szemöldökét a fiatalabb.

- Talán – rántott a vállán Jaebum, miközben óvatosan, de azért egy határozott mozdulattal félig behatolt Jinyoungba.

- Azért se mondom meg – lihegte fájdalomittas hangon, mire válasz helyett a párja tövig elmerült benne. – Mocsok vagy, Im Jaebum! Remélem, tisztában vagy vele.

- Teljes mértékig. De te mégis visszajöttél ehhez a mocsokhoz, nem igaz? – kérdezte kacéran, miközben párja nyakának gyenge pontjait vette célba a szájával, majd óvatos mozgásba kezdett.

- Úgy látszik, tényleg sok erőt kivett belőled a kórház – jegyezte meg kacéran Jinyoung.

- Tessék? – nézett rá döbbenten az idősebb. – Csak nem azt mondod, hogy ez kevés neked, amikor épp azt várom, hogy hozzám szokj?

- Talán – ismételte Jaebum korábbi válaszát, tudva, hogy ettől vérszemet kap a párja, és vad tempóba kezd. De ennyi egymástól megvont idő után, mindennél jobban vágyott erre.

- Készülj, Jinyoung, mert nemsokára csillagokat fogsz látni!

Jaebum nem a levegőbe beszélt, valóban olyan gyors és gyilkos tempóra kapcsolt, hogy nem kellett egyiküknek sem sok ahhoz, hogy elérjék a saját orgazmusukat. Ráadásul, mikor még a kezével is rásegített arra, hogy Jinyoung számára emlékezetes legyen az együtt töltött idő, a fiatalabb – mint sok más vad szeretkezésük során –, amint párja kezébe élvezett, elájult, és nem is érezte, miként hagyta saját élvezetének nyomát benne Jaebum, majd hogyan húzódott ki belőle, törölgette meg és öltöztette fel őt.

- El is felejtettem, mennyire imádom, amikor arra kelek, hogy nézel – ébredezett a fiatalabb, fél órával később.

- Tudod, hogy képtelen vagyok betelni a szépségeddel. Azt pedig sajnálom, hogy teljesen kiütöttelek – simította meg az arcát, majd gyenge csókot lehelt ajkára.

- Ne sajnáld, hiszen én kértem, hogy légy keményebb. Épp ezért csak magamat okolhatom, amiért ezután lábra se nagyon tudok majd állni.

- Még jó, hogy nem készülünk ma már sehova, így pihenhetsz az ágyunkban.

- Igen. Gyere ide hozzám! – húzta közelebb Jaebumot, miközben megfordult, így kiskifli-nagykifli pózba kerültek.

- Jinyoung, köszönöm, hogy kimondattad velem azt a bizonyos dolgot – súgta a fülébe, amit ezután meg is puszilt.

- Én köszönöm, hogy ennyire szeretsz.

- Drágám, még van, ami bennem maradt.

- Akkor most add ki magadból! – kérte, hiszen tudta, hogy még sok megbeszélni valójuk volt, de nem akart semmit siettetni.

- Jó, de előre szólok, dalszövegszerűen próbálom majd megfogalmazni, amit akarok, mert úgy megy a legjobban. – Erre csak bólintott a fejével a párja, így egy mély levegővétel után folytatta is. – Millió okot adtam, hogy elhagyj és kilépj a kapcsolatunkból. Imádok hegyet mászni, de még arra se tudtam rávenni magam egyedül, mivel tudtam, hogy nincs az a magas hegy, ahonnan lelhetnék olyan utat, amit nélküled tudok járni. Mert bárhol legyél, nekem ott a helyem melletted.

- Jae…

- Ne, kérlek, hadd fejezzem be! – Jinyoung ismét csak bólintott, nem is sejtve, hova fogja mindezt kifuttatni a párja. – Tudod, hogy sohasem voltam hívő, de miattad még arra is rávettem magam, hogy gyakran imádkozzak. Könyörögtem Istenhez, hogy adjon vissza nekem. Próbáltam a legrosszabb dolgokat is jobbnak látni, de képtelen voltam, mert megrekedtem egy olyan körön belül, ahonnan csak kifelé tudtam bámulni, de mozdulni nem. Néha, józanabb órákban, olyan volt, mintha csak levegőt venni álltam volna meg. De mikor már nem reménykedtem többé benne, hogy visszakaplak, a levegőre se vágytam. Nem akartam egy olyan világ oxigénjéből táplálkozni, amiben te nem vagy az enyém. Az alkohol és a gyógyszerek miatti képzelgéseimben olyan dolgokat mondtál, amiket tudtam, hogy a valóéletben nem gondolnál komolyan. Minden egyes ébredéssel nehezebb volt megőriznem a reményt, hogy látlak még. Az álmaimban nem hihettem a szavaidnak, ezért sem törődtem már a mértéktartással, és hagytam, hogy majdnem meghaljak. De… - Egy pillanatra elakadt, elcsuklott a hangja, majd kinyitva a kezét – ami eddig össze volt szorítva –, feltárta annak tartalmat: azt a gyűrűt, amit már évek óta a párjának szánt.

- Jaebum… - Jinyoung szíve hevesebben vert, mint a korábbi szeretkezésük során, amikor szerelme felhúzta a megfelelő ujjára az ékszert.

- Tényleg millió okot adtam neked, hogy elhagyj, de te mondattad ki velem az előbb azt a megmásíthatatlan okot, ami mindet felül tudja írni, és ami miatt úgy hiszem, hozzám kell végérvényesen kötnöd az életedet. Mert én tényleg meghalnék érted. Nem lesz senki, aki úgy szeressen, mint én. – Amint mondandója végére ért, úgy szorította magához Jinyoungot, mintha soha többé nem akarta volna elengedni. Arcát tarkójába fúrva, könnyeivel áztatta párja hollófekete haját, akinek kellett némi idő, hogy képes legyen mindezek után megszólalni.

- Még hogy nem vagy a szavak embere! – suttogta a sírástól rekedt hangján, hiszen őt is meghatották a hallottak. – Csak meg kellett találni a módját, hogyan tudod kifejezni azt, ami a szívedben van.

- Mondtam: te vagy az én múzsám. Lehet, hogy már átestem a ló túloldalára, és nyálas hülyeségeket hordtam össze, de inkább, minthogy ismét ne tudjam körülírni azt, hogy a mindenem vagy – jegyezte meg, hiszen a mértéktartás valóban nem az ő asztala volt, és úgy gondolta, inkább kerüljön át a „túl sok” kategóriába, a „túl kevésből”.

- Akkor igyekszem úgy megihletni téged, hogy gyönyörű életet költs számunkra – fordult párja felé, akinek szeretetteljes barna szemeinél nem volt szebb számára. – És nem baj, ha túl nyálas lesz. Tudod, hogy a romantika a mindenem.

- Hozd ki belőlem a legjobbat, és ígérem, tízszeresen visszafizetem neked! – érintette össze a homlokukat, és ezután nem beszéltek, csak hallgatták egymás szuszogását, ami végül mindkettőjüket álomba ringatta; olyan édes álomba, ami minden fájdalomtól és kétségtől mentes volt.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)