Ha elmennék, hiányoznék? - JJ Project fanfiction - 8. fejezet (18+)

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe: 

  Jinyoung a következő egy hétben, annyi időt töltött a kórházban Jaebummal, amennyi csak lehetséges volt; be akarta pótolni a külön töltött időszakot, és a lehető leginkább éreztetni a párjával, hogy ezentúl tényleg ő lesz ismét a legfontosabb személy számára. Ez az idősebb lelkét minden nap egy kicsit élettel telibbé tette. Bár kellett neki az az egy hét, hogy elhiggye, tényleg visszakapta élete szerelmét, és már nem kellett a képzeletével beérnie. Igyekezett a főorvossal is éreztetni, hogy ő már igenis kész volt arra, hogy hazamenjen, mert egy helyen tudott csak igazán felépülni: Jinyoung oldalán. Lehet, más orvos tovább tartotta volna bent, de mivel a másodunoka testvéréről volt szó, akivel kiskorukban sokat voltak együtt, így nem kellett nagyon győzködnie, valamint ezért az sem okozott plusz kellemetlenséget, hogy egy férfi miatt került oda, ahova.

- Jisoo, hát te itt? Úgy tudtam, hogy egyedül Jinyoung visz haza – lepődött meg Jaebum, amikor a vártnál eggyel több fő érkezett meg érte.

- Ez aztán a fogadtatás a jövőbeni sógoromtól! – tette keresztbe a kezét durcásan a lány.

- Hé, tudod, hogy nem úgy értettem, csak meglepődtem.

Miután minden iratot elintéztek, lassan, de biztosan elindultak az autóhoz, amit – mint időközben kiderült –, Jisoo nem mert a testvérére bízni, mivel méregdrága volt, ezért vitte inkább ő maga haza őket. Bár ott lett volna Jaebum dzsipje is, de azt sohase merte vezetni Jinyoung. Végül azonban nem bánták, hogy így alakult, mivel Jisoo amúgy is csak egyszer tudta meglátogatni Jaebumot, míg bent feküdt a kórházban. Így legalább volt idejük kicsit pletykálni, és a lány többször is elmondhatta, hogy csak azért történt meg mindez, mert ő nem volt a városban, hogy elrendezze köztük a dolgokat. A fiúk, ismerve a makacsságát, végül ráhagyták, és inkább csak helyeseltek neki. Azonban Jaebumnak eszébe jutott egy téma, amit már többször felhozott a lánynak az elmúlt évek során, de ő mindig kibúvót keresve, nem adott egyenes választ a kérdésére.

- Jisoo, mi újság pasi téren?

- Ne is kezd! Nincs semmilyen fejlemény, de továbbra sem vagyok vevő a barátodra. – A lány már azelőtt le akarta zárni a témát, mielőtt egyáltalán belementek volna.

- De miért? Hihetetlen, mennyire makacs vagy. Yugyeom régóta odáig van érted. Életemben nem láttam más nőre úgy nézni, ahogy rád. Szép pár lennétek, és ami ennél is fontosabb, tök jól megértitek egymást, és a te részedről is van vonzalom felé, ne is tagadd! – Jaebum nem volt hajlandó ilyen könnyen túllépni a dolgon. Most, hogy ismét teljes volt a boldogsága élete szerelmével az oldalán, szerette volna, ha végre a legjobb barátja is meg tud állapodni valaki mellett, és Jisoonál remekebb lányt el se tudott volna képzelni mellé.

- Hát persze, hogy van vonzalom az én részemről is. Utálom, hogy elpirulok, amint meglátom, és hogy a hangom jobban remeg, mint egy-egy fontos sajtótájékoztatón. Kikészít az a srác, de én egy érett üzletasszony vagyok; nem jöhetek össze egy négy évvel fiatalabb személlyel, aki alkalmi fotózásokból él. Nekem biztos jövőre kell építenem, és ő ezt nem tudja nyújtani – volt továbbra is kitartó az álláspontja mellett.

- Szörnyű vagy! Jinyoung, kérlek, beszélj vele! – fordult a párja felé kérlelően Jaebum.

- Jisoo, tudod jól, hogy annyi pénzed van, hogy az se lenne baj, ha Yugyeom semmit se keresne. És amúgy is, sok mindent elárul, hogy már közös jövőről beszélsz, úgy, hogy még el se kezdtetek járni. – Hívta fel erre a figyelmét, hiszen az ember ilyesmin nem agyalt olyan valaki kapcsán, akivel kizártnak tartotta, hogy egy párt alkossanak.

- Hát persze, hogy ilyeneken gondolkodok. Mert vele mindent akarnék: közös házat, kutyát. A szentségit, fiúk, azt szeretném, hogy ő legyen a gyerekeim apja, de félek, hogy túlságosan különbözünk! – Végre megtört az a bizonyos jég, és a felszínes kifogások helyett kimondta Jisoo a valós érzelmeit. Rajongott Yugyeomért, ugyanúgy, ahogy a fiú érte, de rettegett az érzéseitől, és attól, hogy a másik hamar ráunna arra, hogy folyton üzleti utakra járt, sokszor túlórázott és akár az irodájában is aludt. Sohasem Yugyeomot tartotta kevésnek magához, hanem őt nem vélte elég jónak a fiú mellé. Yugyeom olyas valakit érdemelt szerinte, aki teljes bedobással tudott koncentrálni a kapcsolatukra, nem pedig csak félgőzzel.

- Előre szólok, Park Jisoo: én nem hagyom ezt annyiban. Megérdemlitek egymást, és a hülye gondolkodásmódod nem elég indok, hogy miért ne boronáljalak titeket össze – jelentette ki ellenvetést nem tűrően Jaebum, ezzel meglepve a lányt.

- Téged kicseréltek a kórházban? Korábban nem mondtál volna ilyet – állapította meg felhúzott szemöldökkel.

- Megváltoztam. Már tudom, milyen magányosan tengetni a napokat, és se magamnak, se a szeretteimnek nem kívánom ezt – felelte komoran.

- Jó, elhívom egy randira – ment bele Jisoo.

- Tessék? Ilyen könnyen ment? – esett le a fiú álla, hiszen azt hitte, még jó sokáig kell érvelnie, hogy ténylegesen belemenjen.

- Igen, mert már belefáradtam, hogy nincs ki fogadjon, mikor hazamegyek. Még egy kutyám sincs, mert tudom, hogy egyedül nem tudnám gondját viselni. Nem akarok egy magam megöregedni. Harminckét éves vagyok, gyerekvállalásra készen. Lehet, nem Yugyeom számomra a nagy ő, de megérdemel egy esélyt; és ha nem is jön össze, legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. – Jisoo egy kicsit önmagát is meglepte a válaszával. Viszont tényleg sokat gondolkodott azon, hogy egy időre visszább lépne az üzletasszonyi szerepkörből, és családalapításba kezdene, amihez az első lépés a párkeresés volt. Már azon is elmélkedett, hogy akár egyedül is vállalna egy babát, mert annyira vágyott az anya szerepre.

- A nővérem végre rájött, hogy nem a munka az élet értelme – állt fel Jinyoung, majd magához húzta a lányt, aki öccse erős szorításában még inkább érezte, hogy ez volt a helyes döntés számára.

- Tehát támogattok ebben? – nézett felváltva rájuk.

- Tesó, ne viccelj! Tudom, hogy remek vagy a szakmádban, és ezután is az lehetsz, de már évek óta átestél a ló túloldalára. Épp itt az ideje ezen változtatni – felelte Jinyoung, aki végtelenül boldog volt, hogy saját magától jött rá minderre a nővére. Büszke volt rá és arra, amit elért, de ideje volt hátradőlve másra bízni a vállalatának az igazgatását.

- Szerintem is. Most viszont magatokra hagylak titeket. És ígérem, keresem Yugyeomot még ma!

- Ennél jobb végszavad nem is lehetett volna – állapította meg Jaebum, aki szintén megölelte a lányt, mielőtt útjára engedték.

Végül nekiálltak együtt főzőcskézni, mint a régi szép időkben. Azt a csapatmunkát, ami a konyhában jellemző volt rájuk, az élet minden területére ki akarták ezentúl terjeszteni. Jisoo családalapítós ötlete még inkább arra sarkallta őket, hogy minél előbb meglépjék azt, amire – mint nemrég rájöttek – mindketten úgy vágytak. Csak még azt kellett megbeszélniük, pontosan milyen úton akartak apukákká válni. Bár jelen pillanatban Jaebumnak az is bőven elég volt, hogy ismét kettőjük otthonaként funkcionált a házuk, nem pedig egy depressziós, alkoholista barlangjaként. Jinyoung sohasem említette a szerelmének, de majd beleszakadt a szíve, amikor feltakarította azt a kuplerájt, amit maga után hagyott, mikor kórházba került. Egyes dolgokat jobb volt elhallgatni, míg másokat semmiképp sem. Az utóbbihoz tartozott az is, ami már egy jó ideje foglalkoztatta.

- Valamit nem mondtál ki – hozta fel, amikor a vacsorájuk végéhez értek, és épp nekiláttak volna elpakolni.

- Micsodát?

- A tizedik dolgot, amit megtanultál, miután elhagytalak. Azt, ami kórházba juttatott. – Komolyan nézett a párjára; mindig így tett, amikor éreztetni akarta vele, hogy felesleges volt ellenkeznie, mert úgyis kiszedte belőle, amit akart.

- Nem tudom, miről beszélsz. Szerintem szimplán csak nem tetszik, hogy nem kerek szám jött ki a végén – rántott a vállán Jaebum, de legbelül ő is tudta, hogy be fogja vallani azt, amire az idősebb kíváncsi volt.

- Drágám, kérlek, mondd ki, akkor is, ha fáj! Mert igazán így fog tudatosulni bennünk – szorította meg biztatásként a kezét Jinyoung. Nem maga miatt akarta kicsalogatni belőle azokat a szavakat, hanem hogy fellélegezzen Jaebum. Túl sok bajuk lett már abból, hogy létfontosságú dolgokat elhallgattak a másik elől.

- Nem akarom, mert a végén csak emiatt maradsz majd mellettem, akkor is, ha boldogtalan vagy – volt továbbra is makacs az idősebb, és igyekezett elhúzni a kezét, hogy felállhasson, de Jinyoung nem eresztette: úgy ragaszkodott Jaebum tenyeréhez, mintha összeforrt volna az övével.

- Egy életre megtanultam, hogy inkább vagyok boldogtalan melletted, mint boldog más oldalán – vallotta be, nem mintha nem közölte volna ezt már vele az elmúlt egy hétben több ízben is, de így konkrétan nem hangzott el a szájából egyszer sem.

- Rendben, akkor kimondom, és egyúttal megígérem, mindent megteszek, hogy ne légy egy kicsit se boldogtalan mellettem. A tizedik dolog, amit megtanultam, miután elhagytál: Nem csak, hogy hiányoztál, amikor elmentél, hanem minden életkedvemet magaddal vitted. Nélküled nincs értelme élnem. – A szemeit párja barna íriszébe fúrta, miközben beszélt. Az a tekintet bármit képes volt kibűvölni belőle. Kár, hogy nem mindig tudta Jinyoung, mit kellett kérdeznie, de amikor igen, akkor senki sem állhatott közé és az igazság közé.

- Még szerencse, hogy az én életemnek is te adod a fő értelmét – mosolygott szeretett ittasan, és el is engedte kezeik szorítását, nem számítva arra, hogy Jaebum nem tudva tovább uralkodni magán, fel fog pattanni a székéből, és elemelve őt, az ölébe kapva indul meg vele a hálójukba.

- Te meg mit csinálsz? Eszedbe se jusson a szeretkezés, hisz csak most jöttél haza a kórházból! – intette óvva a fiatalabb, de Jaebum úgy tett, mint aki nem hallott semmit, és már vetkőztetni is kezdte őt, miközben ott csókolta, ahol csak érte. – Kérlek, hagyd abba! – próbálta eltolni magától, de hiába: szerelme dominanciájával sohasem tudott versenyezni. – Magadban teszel kárt. A végén visszakerülsz a kórházba. – Rettegett, hogy máris újból elveszíti a párját, amit semmiképp sem engedhetett.

- Dehogy fogok. Hisz már mindketten tudjuk, hogy te éltetsz. El sem tudod képzelni, hogy hiányzott minden egyes porcikád. – Közben már az inget le is hámozta a fiatalabbról, és éppen a farmerja övévvel babrált. – Megőrülök, ha még egy perccel tovább kell várnom rád. A végén az küldd vissza a kórházba. Úgyhogy, ha tényleg félted a testi épségemet, akkor add nekem magad, úgy, mint előtte soha! – Megállt, és engedély kérően fürkészte Jinyoung arcát, aki végül belátta, hogy nincs mit tennie: már aznap szeretkezni fognak.

Végül egy bólintással adott engedélyt arra, hogy azt tegyen a testével a szerelme, amit csak akart. De nem félt, hiszen Jaebum tisztában volt vele, hogyan tudta a leginkább kényeztetni őt. Még a legnagyobb vágy sem volt képes elérni nála, hogy ne a fiatalabb igényei legyenek az elsők, amikor irányította a szeretkezésüket. Ekkor érezte igazán Jinyoung is, mennyire hiányolta azt az intimitást, amit csak Jaebumtól kaphatott meg. Hosszú évek összeszokott szeretkezését semmi és senki sem lett volna képes pótolni az életükben. Ráadásul mindig tudtak újítani. Ismerve egymás vágyait, a saját határaikon belül sok dolgot kipróbáltak már, és azt is könnyedén meg merték mondani a másiknak, ha valami nem tetszett nekik. Egy tartós kapcsolatnak igenis fontos része volt a jó szexuális élet, és nekik az volt.

Ebben a helyzetben semmi extrát nem tett Jaebum, de anélkül is különleges volt mindkettőjük számára: mintha a második első alkalmuk lett volna. Az a fékevesztett vágy, ami uralta az idősebb testét, felperzselte Jinyoung minden egyes porcikáját, és úgy libabőrözött, mint talán még soha. Miután Jaebum saját magát is megszabadította a ruháinak börtönéből, úgy csókolta a fiatalabbat, hogy közben merevedő férfiasságaik táncot járhassanak egymással. Mindketten imádták, miként rándult össze a nemesebbik részük a másikuk büszkeségének találkozásától. Minél intenzívebben reagáltak odalent egymásra, annál vadabbul falták a másik ajkát. Már majdnem ott tartottak, hogy helyben elélveznek, amikor Jaebum úgy döntött, megszakítja a dolgot, és némi elválás után párja belső combját kezdte el csókolgatni.

- Mindig tudod, mikor kell váltani – pihegte Jinyoung, aki épp a légzését próbálta normalizálni, tudva, hogy nemsokára ismét alig fog levegőhöz jutni.

Jaebum azonnal az éjjeli szekrényének a felső fiókjához sietett, hogy kivegye azt a síkosítót, ami az elmúlt hetekben mindvégig azt várta, mikor használják ismét. Ugyan sietve, de alaposan bekente vele a három középső ujját, melyből az egyiket már be is csúsztatta kedvese hátsójába. Jinyoung, mint ilyenkor mindig, fájdalmasan összeszorította a szemét, majd miután megszokta a szúró fájdalmat, lassan párjára tekintett, aki ezt jelnek véve, elkezdte az ujját mozgatni benne. Nemsokára egy második, majd egy harmadik ujj is cikázott a fiatalabban, aki egyre inkább kezdte mindezt élvezni, amiről az előváladékának mennyisége is tanúskodott.

- Egek, most már elég lesz a tágításból! – húzta ki magából párja kezét.

- Rendben – bólintott az idősebb, majd síkosítót kenve nemesebbik felére is, bepozicionálta magát Jinyoung járatához. – Sajnálom, ha túlságosan fájni fog, mivel elszoktál tőlem – kért előre is elnézést.

- Ez ugye, nem egy enyhe érdeklődés lett volna, Marknak vajon mekkora a mérete? – ráncolta a szemöldökét a fiatalabb.

- Talán – rántott a vállán Jaebum, miközben óvatosan, de azért egy határozott mozdulattal félig behatolt Jinyoungba.

- Azért se mondom meg – lihegte fájdalomittas hangon, mire válasz helyett a párja tövig elmerült benne. – Mocsok vagy, Im Jaebum! Remélem, tisztában vagy vele.

- Teljes mértékig. De te mégis visszajöttél ehhez a mocsokhoz, nem igaz? – kérdezte kacéran, miközben párja nyakának gyenge pontjait vette célba a szájával, majd óvatos mozgásba kezdett.

- Úgy látszik, tényleg sok erőt kivett belőled a kórház – jegyezte meg kacéran Jinyoung.

- Tessék? – nézett rá döbbenten az idősebb. – Csak nem azt mondod, hogy ez kevés neked, amikor épp azt várom, hogy hozzám szokj?

- Talán – ismételte Jaebum korábbi válaszát, tudva, hogy ettől vérszemet kap a párja, és vad tempóba kezd. De ennyi egymástól megvont idő után, mindennél jobban vágyott erre.

- Készülj, Jinyoung, mert nemsokára csillagokat fogsz látni!

Jaebum nem a levegőbe beszélt, valóban olyan gyors és gyilkos tempóra kapcsolt, hogy nem kellett egyiküknek sem sok ahhoz, hogy elérjék a saját orgazmusukat. Ráadásul, mikor még a kezével is rásegített arra, hogy Jinyoung számára emlékezetes legyen az együtt töltött idő, a fiatalabb – mint sok más vad szeretkezésük során –, amint párja kezébe élvezett, elájult, és nem is érezte, miként hagyta saját élvezetének nyomát benne Jaebum, majd hogyan húzódott ki belőle, törölgette meg és öltöztette fel őt.

- El is felejtettem, mennyire imádom, amikor arra kelek, hogy nézel – ébredezett a fiatalabb, fél órával később.

- Tudod, hogy képtelen vagyok betelni a szépségeddel. Azt pedig sajnálom, hogy teljesen kiütöttelek – simította meg az arcát, majd gyenge csókot lehelt ajkára.

- Ne sajnáld, hiszen én kértem, hogy légy keményebb. Épp ezért csak magamat okolhatom, amiért ezután lábra se nagyon tudok majd állni.

- Még jó, hogy nem készülünk ma már sehova, így pihenhetsz az ágyunkban.

- Igen. Gyere ide hozzám! – húzta közelebb Jaebumot, miközben megfordult, így kiskifli-nagykifli pózba kerültek.

- Jinyoung, köszönöm, hogy kimondattad velem azt a bizonyos dolgot – súgta a fülébe, amit ezután meg is puszilt.

- Én köszönöm, hogy ennyire szeretsz.

- Drágám, még van, ami bennem maradt.

- Akkor most add ki magadból! – kérte, hiszen tudta, hogy még sok megbeszélni valójuk volt, de nem akart semmit siettetni.

- Jó, de előre szólok, dalszövegszerűen próbálom majd megfogalmazni, amit akarok, mert úgy megy a legjobban. – Erre csak bólintott a fejével a párja, így egy mély levegővétel után folytatta is. – Millió okot adtam, hogy elhagyj és kilépj a kapcsolatunkból. Imádok hegyet mászni, de még arra se tudtam rávenni magam egyedül, mivel tudtam, hogy nincs az a magas hegy, ahonnan lelhetnék olyan utat, amit nélküled tudok járni. Mert bárhol legyél, nekem ott a helyem melletted.

- Jae…

- Ne, kérlek, hadd fejezzem be! – Jinyoung ismét csak bólintott, nem is sejtve, hova fogja mindezt kifuttatni a párja. – Tudod, hogy sohasem voltam hívő, de miattad még arra is rávettem magam, hogy gyakran imádkozzak. Könyörögtem Istenhez, hogy adjon vissza nekem. Próbáltam a legrosszabb dolgokat is jobbnak látni, de képtelen voltam, mert megrekedtem egy olyan körön belül, ahonnan csak kifelé tudtam bámulni, de mozdulni nem. Néha, józanabb órákban, olyan volt, mintha csak levegőt venni álltam volna meg. De mikor már nem reménykedtem többé benne, hogy visszakaplak, a levegőre se vágytam. Nem akartam egy olyan világ oxigénjéből táplálkozni, amiben te nem vagy az enyém. Az alkohol és a gyógyszerek miatti képzelgéseimben olyan dolgokat mondtál, amiket tudtam, hogy a valóéletben nem gondolnál komolyan. Minden egyes ébredéssel nehezebb volt megőriznem a reményt, hogy látlak még. Az álmaimban nem hihettem a szavaidnak, ezért sem törődtem már a mértéktartással, és hagytam, hogy majdnem meghaljak. De… - Egy pillanatra elakadt, elcsuklott a hangja, majd kinyitva a kezét – ami eddig össze volt szorítva –, feltárta annak tartalmat: azt a gyűrűt, amit már évek óta a párjának szánt.

- Jaebum… - Jinyoung szíve hevesebben vert, mint a korábbi szeretkezésük során, amikor szerelme felhúzta a megfelelő ujjára az ékszert.

- Tényleg millió okot adtam neked, hogy elhagyj, de te mondattad ki velem az előbb azt a megmásíthatatlan okot, ami mindet felül tudja írni, és ami miatt úgy hiszem, hozzám kell végérvényesen kötnöd az életedet. Mert én tényleg meghalnék érted. Nem lesz senki, aki úgy szeressen, mint én. – Amint mondandója végére ért, úgy szorította magához Jinyoungot, mintha soha többé nem akarta volna elengedni. Arcát tarkójába fúrva, könnyeivel áztatta párja hollófekete haját, akinek kellett némi idő, hogy képes legyen mindezek után megszólalni.

- Még hogy nem vagy a szavak embere! – suttogta a sírástól rekedt hangján, hiszen őt is meghatották a hallottak. – Csak meg kellett találni a módját, hogyan tudod kifejezni azt, ami a szívedben van.

- Mondtam: te vagy az én múzsám. Lehet, hogy már átestem a ló túloldalára, és nyálas hülyeségeket hordtam össze, de inkább, minthogy ismét ne tudjam körülírni azt, hogy a mindenem vagy – jegyezte meg, hiszen a mértéktartás valóban nem az ő asztala volt, és úgy gondolta, inkább kerüljön át a „túl sok” kategóriába, a „túl kevésből”.

- Akkor igyekszem úgy megihletni téged, hogy gyönyörű életet költs számunkra – fordult párja felé, akinek szeretetteljes barna szemeinél nem volt szebb számára. – És nem baj, ha túl nyálas lesz. Tudod, hogy a romantika a mindenem.

- Hozd ki belőlem a legjobbat, és ígérem, tízszeresen visszafizetem neked! – érintette össze a homlokukat, és ezután nem beszéltek, csak hallgatták egymás szuszogását, ami végül mindkettőjüket álomba ringatta; olyan édes álomba, ami minden fájdalomtól és kétségtől mentes volt.

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)