Ha elmennék, hiányoznék? - JJ Project fanfiction - 7. fejezet

A dal, aminek a szövegét beledolgoztam a részbe:

   - Jisoo! – vetette nővére karjaiba magát Jinyoung, miután a lány zokszó nélkül odasietett Mark házához.

- Úgy hiszem, lesz mit mesélned – jegyezte meg, amint beljebb ment. – Sejtettem én, hogy bárhogy nem voltam sokat itthon mostanság, jobb lett volna, ha hozzám költözöl.

- Mint sokszor, most is igazad volt – látta be utólag Jinyoung, hogy Jisoo lett volna a jobb döntés, de akkor úgy érezte, Mark állandó társasága segíteni fogja őt. Ami így is lett volna, ha nem vall neki szerelmet a fiú.

- Hallgatlak! – ült le a kanapéra keresztbe tett lábbal a lány, mert mindenre kíváncsi volt, ami a bátyjával történt, amióta előző héten telefonon beszéltek. Jinyoung pedig töviről-hegyire elmondta az összes lényeges részletet, ami eszébe jutott. – Minden jó, ha a vége jó – vonta le a következtetést Jisoo. – De azért megszenvedtetek ti ezért a jó végért. Ráadásul nem is lett mindenki számára pozitív az egymásra találásotok – ráncolta a szemöldökét.

- Egytől-tízig mennyire voltam önző, amiért ezt tettem Markkal? – kérdezte félve Jinyoung, hiszen tudta, hogy a testvére mindig az igazat mondta, még ha az fájt is az illetőnek.

- Mindkettőtök részéről ugyanúgy önzőség volt belemenni ebbe a kapcsolatba, viszont a kétségbeesés vezérelt titeket, úgyhogy egyaránt hibásak vagytok.

- Értem – zárta le ezzel a témát.

Ezután a húga a saját útjának élménybeszámolójával próbálta a borongós hangulatot kicsit feloldani, miközben pakoltak. Ezzel egy órára el is tudta feledtetni a bátyjával, hogy nemsokára egy igencsak kellemetlen beszélgetésben lesz majd része.

Mark pontban akkor érkezett, mint minden hétköznap. Kezdetben vidáman lépett be, és üdvözölte szerelme nővérét. De igen hamar észlelte a kínos légkört, így azonnal rákérdezett, mi baj volt.

- Jisoo, megtennéd, hogy kint vársz a kocsiban? – nézett a húgára Jinyoung, aki egy bólintás után magukra is hagyta őket.

- Mi folyik itt, Jinyoung? – kérdezte félve Mark. – És hol vannak a cuccaid? – Jó pár dolga látható helyen volt a fiúnak, így nem csoda, hogy hamar szemet szúrt neki azok hiánya.

- Jisoo kocsijában – felelte a fiatalabb a földet bámulva.

- Elhagysz? Pont a tegnap este után? – döbbent le Mark, majd kénytelen volt leülni, mert a lábai azonnali remegésbe kezdtek, a pulzusa pedig az egekbe szökött.

- Sajnálom, de visszamegyek Jaebumhoz – mondta ki végül a kulcsmondatot, és közben a saját szíve aznap már sokadjára darabjaira tört, ahogy végignézte, Mark miként ült megsemmisülve, maga elé meredve.

- Ettől féltem, azóta, hogy elkezdtünk járni. Igazából tudtam, hogy ez lesz, és hogy sok veszíteni valóm van, ha megpróbáljuk, mégsem bírtam megállni – motyogta az orra alatt, de szerencsére Jinyoung már megszokta ezt a beszédstílusát, így minden szót kristálytisztán hallott.

- Most utálsz, igaz? – rettegett, hogy Jaebum visszaszerzése egyenesen arányos volt azzal, hogy Marktól végső búcsút kellett vennie.

- Dehogyis! – rázta meg a fejét az idősebb, ezzel bátorságot adva Jinyoungnak, hogy mellé üljön. – Tudom, hogy szeretni akartál, de nem ment. Éreztem, hogy a tegnap este vízválasztó lesz. Végül is az volt, csak nem úgy, ahogy azt szerettem volna – magyarázta, és a hangja egyszerre volt szomorú és beletörődő, mint aki már tényleg számított minderre. – Tudod, mikor jöttem rá, hogy kevés esély van arra, hogy megkapjam a szívedet?

- Fogalmam sincs – vallotta be a másik.

- Egy hete épp filmet néztünk, és téged kirázott a hideg. Magamhoz húztalak, de ettől csak még inkább remegtél. Attól féltem, kezdesz lebetegedni, hiszen meleg volt a házban.

- Most már emlékszem – jutott Jinyoung eszébe az az este.

- Elnyomtam magamban a valós okot, de tudat alatt sejtettem, mi volt az, hiszen azt álmodtam aznap éjjel, hogy ugyanúgy tévéztünk, és te azt súgtad a fülembe, hogy fázol a fénytől, így lekapcsoltam mindent, hogy a sötétséggel öltöztesselek. Majd hirtelen egy buszból integettél, én pedig vontatottan, de visszaintettem neked. Azonban nem vettem jegyet, bárhogy szerettem volna, mert a lábam képtelen volt mozdulni. Majd a busz elment, én pedig ott maradtam a könnyeimet törölgetve, de az emberek nem törődtek velem; senki az ég világon. A jegyárus bezárt, kihalt körülöttem a tér, és tudtam, már nincs esélyem arra, hogy utánad menjek. Még ha nem is busszal, hanem a húgod kocsijával, de úgy látszik, tényleg elhagysz, én pedig itt maradok egyedül. – Mark sohasem sírt mások előtt, ekkor sem tette. Helyette hagyta, hadd gyűljön fel benne a sok érzelem, amit majd kiad magából, amint ténylegesen egyedül marad. Jinyoung ismerte már jól, így tudta, hogy az élettelen hangja nem az érzéketlenségéről tanúskodott, hanem arról, mennyire küzdött, hogy magába fojtsa mindazt, amit szíve szerint rázúdított volna. De Mark annál sokkal jobb szívű volt, minthogy leálljon veszekedni Jinyounggal. – Fogalmam sincs, merre tovább, és persze, nem igaz, hogy nincsen semmi baj, úgyhogy ilyesmit még csak ne is mondj! De talán kicsit jobb lesz holnap. – Ez az egy reménye volt a fiúnak: a holnap.

- Igen, biztos, hogy jobb lesz holnap – ennyit sikerült mondania a fiatalabbnak.

- Legalább most már végérvényesen feladhatja a szívem a reménykedést. Te nem lehetsz az enyém. Így tekintsünk erre az egy hónapra úgy, mint egy kis kitérőre: Mi lett volna, ha… Rendben? – Végre ránézett a másikra, de továbbra is palástolta, amennyire csak tudta, milyen megtört volt éppen.

- Rendben. Viszont úgy érzem, van itt még egy „de”.

- De lehetne, hogy pár hétig semmilyen formában nem keressük egymást? Muszáj, hogy valahogy kitöröljelek a szívemből, és amíg nem jutok előrébb ebben, nem lenne tanácsos találkoznunk – magyarázta, amit teljesen logikusnak tartott Jinyoung.

- Megértem. Viszont mondhatok még valamit, mielőtt elmegyek? – Erre Mark csak bólintott. – Nem mertem soha rákérdezni, de ugye tudod, hogy Jackson szerelmes beléd?

- Tessék? – Mark pókerarca lekerült, és a színtiszta döbbenet ült ki a vonásaira.

- Mindig is az volt, ez nem kérdés, pedig én nem sokat találkoztam vele. Már csak azért sem, mert egyértelműen nem kedvel, de így már tudom, miért: az a fiú, aki a mindene, belém szerelmes, míg én más párja vagyok. Nem csoda, hogy sokszor alig bírta rávenni magát, hogy akár pár szót is váltson velem. De most már legalább ennek is tudom az okát. – Az elmúlt hetekben sok mindennel és mindenkivel törődött Jinyoung, de Jacksonnal pont nem, így csak ekkor tudatosult benne mindez.

- Ez hihetetlen! – kezdett el hisztérikusan nevetni Mark. – Komolyan beleestem ugyanabba a hibába, mint te: nem vettem észre azt, aki a szemem előtt volt?

- Úgy látszik.

- Ráadásul mindig áradoztam neki rólad, és egyedül Jacksonnak vallottam be, hogy azért nem volt egy lánynak sem igazán esélye nálam, mert téged szeretlek, pasikkal meg még annyira sem próbálkoztam, hiszen mindenkiben téged kerestelek volna. Szegény Jackie! – A felismerés szó szerint arcon csapta Markot, aki elsüllyedt volna szégyenében, ha nem éppen az szembesítette volna mindezzel, aki ugyanígy járt vele.

- Lehet, hiba volt ezt elmondanom neked, mert csak még jobban összezavartalak, de azt akartam, hogy tudd, szörnyen szerethető személy vagy, és szerencsés lesz az, aki egyszer a párjának tudhat. Ha pedig Jackson az, annak csak örülök. – Jinyoung a bűntudatának és a Mark iránt érzet tiszta, baráti szeretetének köszönhetően bármit megtett volna, csakhogy párt találjon a fiúnak; valakit, aki méltán szerette és megbecsülte.

- Ha ő is az, nem akarok máris fejest ugrani a dologba, hiszen akkor lehet, hasonlóan járnék, mint te. Tényleg kell egy kis idő, hogy lezárjam az irántad érzett szerelmemet. Meg amúgy is, most egy viszonylag komoly kapcsolata van egy thai sráccal, akinek képtelen voltam megjegyezni a rendes nevét, de Jackson amúgy is csak BamBamnek becézi. Nem leszek semmi jó elrontója, úgyhogy, ha működik a dolog, én nem állok közéjük. Meg amúgy is, Jackie nem igazán az esetem – tette még hozzá. – Túl domináns lenne mellém. Én olyan férfit képzelnék magam mellé, aki kicsit feminimebb – tért ki erre is, amit persze jól tudott Jinyoung, de ettől még nem akarta máris annyiban hagyni a dolgot.

- Jaj, ne légy már ilyen szűklátókörű! Imádod Jacksont, még ha nem is úgy. És valljuk be, bárhogy férfiasabb külsőleg, mindketten tudjuk, ha összejönnétek, ő lenne a nő a kapcsolatotokban – hívta fel erre a figyelmét.

- Ez mondjuk igaz. De most tényleg nem szeretnék erre gondolni; a szívem azt már nem bírná elviselni.

-    Ezt megértem. – Nem akarta erőltetni a témát Jinyoung. – És akkor barátokként válunk el? – kérdezte félve. Rettegett Mark válaszától, bár sejtette, hogy igent mond majd, hiszen nem tudtak meglenni egymás nélkül, még ha másként is akartak egymás élete része lenni.

- Ez nem kérdés. Csak kérlek, ne keress, amíg én magamtól nem megyek hozzád! Megtudod ezt tenni nekem?

- Hát persze.

Jinyoung mellkasa úgy fájt, mintha egy mázsás súlyt raktak volna rá. Mark túl érzékeny és jó lelkű pasi lett volna mellé. Pont azok a dolgok, amik miatt remek legjobb barátok voltak, tették lehetetlenné azt, hogy valaha is többet érezzen iránta. Azokat a finomságokat, amik Mark megnyilvánulásaiban ott voltak, mindig csodálta Jinyoung, de ha tényleg egy pár lettek volna, hosszú távon felemésztette volna őt, hogy folyton attól retteg: vajon hogy és miként bántja meg a másikat, anélkül, hogy észrevenné? Mert ezeket a megbántásokat Mark természetesen sohasem mondta volna el neki. Valaki olyanra volt szüksége az idősebb fiúnak, aki értett a nyelvén, és se akarva, se akaratlanul nem használta ki az érzékenységét és elnéző természetét, hanem nagy becsben tartotta.

- Menj, ne várjon rád Jisoo! – mutatott az ajtó felé Mark.

- Rendben. De annyira nem akarlak itt hagyni, mert tudom, hogy amint kilépek, zokogva omlassz össze – vallotta be a földet bámuló Jinyoung.

- Ez tény, viszont így kicsit megkönnyebbülök. Te is sokat sírtál mostanában, most én jövök – próbált viccelődni az idősebb, de nem volt hatásos.

- Csak ezt ne! Ne bagatellizáljuk el, hogy én tettem ezt veled! – nézett komolyan a másik szemébe a fiatalabb.

- Rendben, nem fogom. Utálni foglak ezentúl – csak nem hagyta annyiban a szarkasztikus hangnemet.

- Ez lenne a normális, ha nem lenne nagyobb szíved, mint ez a ház – mutatott körbe, majd rájött, hogy hiányozni fog neki a hely, ami menedékül szolgált számára, amikor nem volt hova mennie. De egyértelmű volt, hogy még a háznál is jobban fogja majd hiányolni a legjobb barátját.  Viszont tudta, hogy ekkor tényleg az volt a legjobb, ha bizonytalan időre magára hagyja. Meg amúgy is, Jaebum se örült volna, ha ketté oszlik a figyelme. Most arra volt szükség, hogy minden erejét a szerelmére fordítsa. 

(Minden kommentnek, visszajelzésnek örülnék. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.)